A lány beleborzongott az érintésbe, de lehet, hogy csak a hűvös szél tette. Összébb húzta magán a vékony kendőt, ami nem sokat melegített. Olyan másnak találta a fiút ma. Nyoma sem volt az ártó szándéknak, a gúnyos megjegyzéseknek. A szeme is valamilyen furcsa fényben ragyogott. Hermionénak el kellett ismernie, hogy a fiú igazán vonzónak hatott a félhomályban a sötét, hanyagul kigombolt dísztalárjában, az alatta lévő fekete ingjében és nadrágjában, melyek rásimultak vékony, mégis izmos testére. A lány egy pillanatra elgyengült, amint a kék szemekbe nézett.

Draco az első perctől fogva jelnek tartotta a zöld színű ruhát. El is csodálkozott, hogy Hermione ezt vette föl. Nem vall rá... - Úgy beszélek, mintha ismerném, pedig nem! Ez csak egy hitvány sárvérű! – torkollta le egy kis hang a fejében. – De olyan gyönyörű…

A feszültség tapintható volt közöttük. A szikrák csak úgy pattogtak. Távolról pedig villámlás fénye hasította keresztül az eget. Draco lassan egész közelről körbejárta a lányt. Belélegezte édes, bódító illatát.

-  Úgy látom, kissé hideg van ehhez a ruhához… Bár nem csodálkozom, hisz alig takar valamit… Nem fél a kisasszony, hogy esetleg a tanárok nem jó szemmel nézik ezt?

-  Ha nem néznék jó szemmel, akkor Pansy Parkinson lenne az első, akit el kellene küldeni! – válaszolt dühösen a lány. Maga sem tudta, miért emelte fel a hangját.

Draco a sötétben elmosolyodott, majd belelehelt a lány szabadon hagyott nyakába.  Hermione halkan sóhajtott, amint érezte, hogy libabőrös lesz a teste.

-  Igazad van – suttogta Draco alig hallhatón.

A vihar közeledett, a fák lombjait egyre vadabb szél cibálta. Hermione ruhájába is belekapott még jobban kirajzolva csípője lágy vonalát. Draco köpenye úgy ölelte át a vékony alakot, mint valami fekete felhő, amint újra a lány elé lépett.

Hermione úgy érezte, hogy teljesen elveszett az egyre erősödő szélben, és csak azok a kék szemek a biztos pontok az éjszakában.

-  Mit akarsz…? – kérdezte újra elfúló hangon.

Draco nem válaszolt, csak lassan magához húzta a reszkető lányt. Lepillantott a telt ajkakra, majd visszanézett a barna szempárba. Hermione nem ellenkezett – nem tudott -, amikor Draco megcsókolta. Abban a pillanatban hangos dörrenés tépte szét a csendet. Hermione ijedten ugrott volna hátra, de a fiú nem engedte el. Ellenkezni akart, de az utolsó józan gondolat is elszállt, amikor ismét érezte a hűs ajkat az övén. A csók először ismerkedő, puha volt, aztán egyre szenvedélyesebbé vált. Draco nyelve utat tört a lány szájába. Keze végigsimított a kecses háton, le egészen a fenekéig. Halkan felsóhajtott, amikor a simogató kezek elérték a mellét. Már nem tudott gondolkodni, túl régóta vágyott az ilyen érintésre. Odaadón simult bele az őt ismét szorosan tartó karokba. Draco lassan hátrálni kezdett vele ahhoz a fához, amitől pár perce lökte el magát. Megperdítette a törékeny testet és odaszorította. A lány ajkait halk nyögés hagyta el mikor a csókok már a nyakát kényeztették egyre lejjebb haladva. Érezte, amint Draco kezei végigsimítanak az oldalán, majd gyengéden végigkarmolják a fenekét. Szaporábban kezdte venni a levegőt, amint jobb keze becsúszott a finom anyag alá a combjáig érő hasítékon és vékony ujjai elindultak felfele. Az ajkak továbbra is a nyakán időztek óvatosan harapdálva az érzékeny részt. Hermione kimondhatatlanul izgatónak találta, ahogy a fiú forró lehelete végigcirógatta a bőrét. Egyszer csak megérezte, hogy Draco keze elérte combjának belső, érzékeny felét. Teste ívbe feszült a vágytól, amit a szőke fiú pillanatok alatt felkeltett benne. Mellei Draco mellkasához nyomódtak.

              A fiú élvezettel nézte a gyönyörű, ívbe feszülő testet. Megőrjítette a lány bőréből áradó érzéki illat. A vágy csodálatos virággá változtatta, ami csak arra várt, hogy leszakítsák. Az ibolyakék éjszaka megfestette a szabadon hagyott, bársonyos bőrt, és olyan fénnyel vonta be, amelyet csakis az éjszaka adhat.

Hermione felemelte azt a lábát, amit Draco simogatott, és a fiú térde mögé fonta. Draco lehúzta az egyik vállról a vékony pántot és végigsimított a kiszabadult mellen.

-  Draco, nem szabad… nem tehetjük… - nyögte a lány maradék erejével. Érezte, hogyha ez így folytatódik, akkor nem lesz képes ellenállni.

Egy hideg esőcsepp esett felhevült bőrére, ami a kulcscsonttól lassan indult el lefelé. A szája teljesen kiszáradt.

-  Mit nem tehetünk? – suttogta vissza a fátyolos hang. Azzal kezével még feljebb kezdte simogatni őt. Csak azután hajtotta vissza az ajkát a mellére, hogy hallotta a reszkető sóhajt, amint a lány legérzékenyebb pontjára tapintott.

Hermione azt hitte, hogy menten megőrül. A vágy úgy marcangolta belülről a testét, mint valami kitörni készülő állat. Kezeivel még jobban magához húzta az őt fogva tartó testet, és ujjaival végigsimított a gerinc vonalán, majd benyúlt az ing alá és a fiú derekának tövét kezdte simogatni. Draco azt hitte menten összeesik, amint megérezte a finom ujjakat a farkcsontjánál. Csípőjét a lányéhoz nyomta, már nem is tudta volna titkolni a gerjedelmét. Mindezt az óvatos simogatás tette.

Hermione elváltozott hangon felnyögött, de egy pillanatra magához is tért. Mit művelek? Ez nem én vagyok! Ó, te hálátlan test, miért árulsz el? Hát elég ennyi cirógatás és máris feloldódsz a vágyak viharában? Egyik kezét Draco mellkasára tette és megállította, majd a felnéző fiú tekintetét fürkészte.

-  Mi a baj? – Draco még mindig nehezen vette a levegőt.

-  Ezt nem tehetjük, te is tudod! Nem tudom mi ütött belém… Kérlek, bocsáss meg!

-  Hermione, ne tedd ezt velem, ne kínozz…! – súgta a fiú fojtottan. – Nincs abban semmi rossz, amit csinálunk. Te is élvezed, nem tudod letagadni előttem…

- De Draco, mi utáljuk egymást! – kibontakozott az ölelésből és - az immár kitartóan hulló esőben - arrébb lépve a kastély felé fordult. Milyen csodálatos ilyenkor, a kivilágított ablakaival…- Sőt, te a sárvérűeket is gyűlölöd, akkor miért pazarlod rám az idődet? Nem értelek!

Draco mögé lépett, fél kézzel végigsimított a lány oldalán, miközben a fülébe súgott:

- Én sem értem magamat, de amint látod, mégsem utállak, akkor nem tenném ezt veled… - azzal apró csókokkal kezdte kényeztetni a kecses nyakat.

- Draco… ne játssz velem… - nyögte, miközben a vékony, de erős ujjak ismét birtoklón kalandoztak a testén. – Ne! – szaladt ki a lány száján, majd kiszabadítva magát édes béklyóiból, a kastély felé szaladt.

A hatalmas tölgyfakapun belépve feldúltan nézett körül. Ginny és Ron meglepve néztek rá, de ő nem törődött velük, felrohant a lépcsőn és eltűnt a sötétségben. Két barátja még mindig földbegyökerezett lábbal állt, amikor meglátták Draco felsejlő – a szokásosnál is sápadtabb – alakját a nyitott szárnyak között. Ron Draco feldúlt arcára nézve rögtön átlátta a helyzetet, bár azt hitte, hogy a szőke Malfoy csak megsértette valamivel a barátját.

- Malfoy, mit műveltél vele?! – kiáltotta Ron és pálcát ragadott. Ingerülten lerázta húga kezét magáról és a mardekáros fiú felé rontott. – Ezt megkeserülöd!

Draconak pont annyi ideje maradt, hogy előkapja pálcáját, és kivédje a felé záporozó átkokat.

- Weasley, takarodj az utamból, most nem érek rá veled szórakozni!

- Bántottad? Mit mondtál neki, te mocskos kis féreg?! Mivel ríkattad meg? Áruld el, te disznó!

- Miről beszélsz Weasley? – tettette az értetlent, de érezte, hogy elpirul. Nem a sértésekre, hanem a tudatra, hogy Hermione sírt.

Ennyire irtózott volna az érintésemtől? – Nem úgy tűnt. Megalázónak találta volna a helyzetet? Vagy az a baja, hogy egy mardekáros érintette? – Nem. Az a baja, hogy én voltam. Egy Malfoy. Csak most ne vetődne rám apám árnyéka! – Te is hibás vagy! – súgta egy hang. – Igen, ez igaz. Nem viselkedtem vele korábban túl kedvesen… De nem tudok parancsolni magamnak!

- Nagyon jól tudod te kis pondró!

- Mr. Weasley, fékezze a nyelvét, ha kérhetném!

Piton lépett ki az árnyékból, ami eddig takarta. Lágy baritonja gyorsan terjedt a szikrázó levegőben.

- De Piton professzor…

- Semmi de! Most már elég legyen! 10 pont a Griffendéltől, amiért megtámadta Mr. Malfoyt – jeges pillantást küldött a vörös fiú felé, majd a feldúlt arcú szőke alak felé fordult. – Draco, te pedig eredj a dolgodra!

A fiú szó nélkül, komoly arccal indult el a lépcsőn. Maga sem tudta, hogy miért nem a klubhelységük felé vette az irányt. Elgondolkodva ment, amikor egy halvány gondolat kúszott be a fejébe: „A harmadikon van. A bal oldali folyosón…” Lassan visszafordult és sötét taláros tanárjára nézett. Piton szája sarka felfelé rándult, mintegy bíztatásként. Tudta, hogy az ő hangja volt. Kettesével kezdte szedni a lépcsőfokokat. Már tudta, hogy csakis Hermionét akarja.

A grifferndéles lány a kedvenc erkélyén állt kezeivel a kőkorlátra támaszkodva, fejét lehajtva. Ezt vártam az este? Ezt éreztem a levegőben? Szomorú mosoly suhant át az arcán. Vizes haja itt-ott kiszabadult és a szél ritmusára mozgott. De hát ő Draco Malfoy! Malfoy. Ki utált és gúnyolt minket éveken keresztül? Ki örült volna, ha valamelyikünk nem tér vissza az életveszélyes kalandokból?! Hát ő! De ez most már mindegy, nem szabad gondolnom rá! El kell felejtenem!!

Mégsem tudta elűzni a csókjai ízét, az érintésének az emlékét. Túl elevenen élt benne az a szikrázó kék szempár. Könnyei még mindig folytak, de a szél nem engedte, hogy földet érjenek. Beléjük kapott és elragadta őket a sötét éjszakába, hogy összevegyüljenek a tomboló vihar esőcseppjeivel.

Nem hallotta meg, amikor mögéje lépett egy magas alak. Draco szótlanul figyelte a magányos, bársonyos bőrű lányt. Arra gondolt, hogy eddig miért nem vette észre, hogy az évek során a kis tudálékos sárvérű csodálatos nővé érett.

Lágyan átölelte a karcsú derekat. Hermione összerezzent és megborzongott a váratlan érintéstől.

- Kérlek, menj el! Egyedül szeretnék lenni…

De az elfúló hang nem hatotta meg túlságosan a fiút. Maga felé fordította őt és letörölt egy ezüstösen csillogó könnycseppet.

- Nem hagylak egyedül. Miért sírtál? Ennyire rossz volt, amit tettünk?

- Nem. Nem volt rossz, és pont ez a baj! – ismét kibújt az ölelő karok közül – Értsd meg végre, hogy mi nem lehetünk együtt! Soha! – kelt ki a lány magából.

- De miért?! Ezt mondd meg nekem! A Mardekár miatt? Az aranyvérűségem, vagy az apám miatt? Azért, mert Halálfaló? Tudom, hogy tudod… - egy sötét árnyék suhant át az arcán – Vagy miattam?! Á, tudom már, az a fene griffendéles büszkeség az oka, igaz?

Látta, hogy fájdalmat okoz – más alkalommal még talán élvezte is volna, de őt nem akarta bántani -, csak meg akarta tudni az igazságot.

- Nem, Draco. Nem a büszkeség miatt. Az sem érdekel, hogy a többiek mit gondolnának. Az apád is hidegen hagy…

- Akkor mégis mi?! Áruld el végre!

- Ez olyan nehéz… Nem tudom szavakba önteni. Nagyon összetett az egész. Valamilyen szinten azok is benne vannak, amiket felsoroltál… Talán az egész összessége. Nem tudom – hajtotta le a fejét.

Draco ujjával megemelte az állát, hogy összekapcsolódhasson a tekintetük.

- Felejtsd el, kérlek. Én csak veled akarok lenni, hogy örömet szerezhessek neked…

- Te is csak játszol velem. Nem akarsz mást, csak hogy kiszórakozhasd magad, aztán eldobsz, mint egy használt papír zsebkendőt.

- Nem! És ezt belül te is tudod – közelebb lépett.

- Jézusom, Draco Malfoy elérzékenyült. Ez hihetetlen. Te ilyen érzelmekre is képes vagy? – hangzott a gúnyos kérdés.

Válasz helyett Draco már a falhoz is nyomta a lányt, majd megcsókolta.

- Több mindenre is képes vagyok…

Hermione érezte, hogy többé nem tud ellenállni. Megadta magát az érzéseinek és odaadón simult az erős karokba. Draco kivette a hajtűt Hermione hajából és hagyta, hogy a leomló tincsek végigcsiklandozzák az arcát, elbódítva őt finom illatukkal.

A fiú vadul csókolta a lány ajkát, miközben megszabadult talárjától. A villámlás fénye időnként megvilágította felhevült testüket, majd ismét a sötétség ölelő karjai közé merültek.

- Draco… Draco…

- Mi az?

- Ne itt… megláthatnak! – nyögte a lány.

Már pont azt akarta mondani, hogy kit érdekel, amikor belátta, hogy Hermionénak igaza van. Gyorsan combjai alá nyúlt, mire a lány lábai szorosan a dereka köré fonódtak. Még mindig vadul csókolták egymást, amikor fél szemmel körülnézett a folyosón és az egyik ajtó felé vette az irányt. A mögötte lévő csigalépcső a csillagvizsgálóhoz vezetett. Maga sem tudta hogyan, de úgy tűnt egy pillanat alatt felért Hermionéval az ölében a lépcső tetejére.

Nem a csillagvizsgálóba mentek be, hanem az előtte lévő falnak kinéző ajtót nyitotta ki a szőke fiú. Kevesen tudtak erről a szobáról.  Kicsi, de barátságos volt. A ferdén álló két ablak átengedte a tetőn az éjszakai égen tomboló vihar képét. Mindenfelé könyvespolcok álltak, a fal mellett egy üres íróasztal, jobbra pedig egy baldachinos ágy uralta a szobát. Az egyik rejtett vendégszoba volt.

Miután Draco nekinyomta Hermionét az ajtónak, újra forró csókban olvadt össze az ajkuk. Keze most már határozottabban húzta fel a szoknyát, és türelmetlenül markolta a hosszú combokat. Hermione ujjai rátaláltak a fekete ing gombjaira. Kezei lesimogatták az anyagot a sima, fehér mellkasról, aztán fél kézzel beletúrt a szőke, lazán hátrafogott hajba. Érezte, hogy minden egyes porcikája bizsereg a vágytól. Csípőjét megemelte és lassan körözni kezdett vele, ezzel végleg az őrületbe kergetve a fiút. Draco olyan gyorsan hámozta ki őt a ruhájából, amilyen gyorsan az csak lehetséges volt, majd lefektette az ágyra. Szemét hosszan járatta a lány testén, amíg megszabadult lábbeliétől, majd gyorsan fölé hajolt.

Mindkettőjük szemét elhomályosította a vágy. Halkan zihálva vették a levegőt. Draco a lány nyakától indulva csókolta végig a bőrt. Hosszabb ideig időzött Hermione melleinél, majd tovább haladt lefelé. Lassan lehúzta az utolsó akadályozó ruhadarabot, majd újra a száját kezdte csókolni. Elakadt a lélegzete, amikor a lány gombolni kezdte a nadrágját. Egy türelmetlen rántással megszabadította magát tőle, majd visszafordult az édes ajkakhoz. Kezei bebarangolták a karcsú testet. Hermione halkan felnyögött és belemarkolt a lepedőbe, amint a vékony ujjak ismét rátaláltak legérzékenyebb pontjára. Csípőjét türelmetlenül nekiszorította az ujjaknak, teste ívbe feszült.

- Draco… kérlek… nem… nem bírom tovább!

 Nem kellett kétszer mondania a fiúnak, gyorsan megszabadult alsónadrágjától és óvatosan a lány lábai közé térdelt. Egy óvatos mozdulattal pedig könnyedén beléhatolt. A lány hangos sikolyát Draco szája félig felfogta. Pár pillanatig mozdulatlan maradt, amíg Hermione fájdalma el nem múlt, majd lassan mozogni kezdett.

A karcsú test rögtön felvette az ősi, egyre gyorsuló ritmust. Hermione hangosan nyögdécselt Draco vállába kapaszkodva. Az ajkak ismét a mellét cirógatták. Az őt ostromló lökések egyre mélyebbre hatoltak és gyorsultak. Azt hitte, a lelke menten kettéhasad a boldogságtól. Már hetek óta Draco érintésére vágyott. Számára nem ezen az estén kezdődött a vonzalom. Valami érthetetlen okból, egy ideje vonzónak találta a mardekáros fiú sötét kisugárzását. Még önmaga elől is próbálta titkolni, de nem bánta, hogy idáig jutottak. Sőt, olyan boldognak érezte magát, mint még soha életében.

Mindketten érezték, hogy már nincs sok hátra. Hermione még erősebben kapaszkodott Draco vállába, majd a növekvő feszültség miatt belekarmolt a fehér bőrbe. Piros vér serkent, de Draco meg sem érezte a fájdalmat. Már rég nem gondolkodott, csak azt súgta neki a szíve, hogy eggyé akar olvadni ezzel a lánnyal úgy, mint még eddig soha senkivel.

Hermione egyre jobban zihált, miközben kéjesen nyögött, majd még szorosabbra fonta a lábait a fiú dereka körül. Felnézett. Látta, hogy a kék szempár a szenvedélytől elsötétülve őt figyeli. A szőke haj kibomlott, és a melleit csiklandozta. Bal kezével magához húzta Draco nyakát, majd szenvedélyesen harapni kezdte. A fiú ettől még jobban begerjedt, majd a csók befejeztével visszanyomta a lányt a párnára és egyre erősebben feszült neki az alatta vonagló forró testnek.

Hermione lehunyta a szemét és hangosan felnyögött. Azt hitte, a gyönyör szétrobbantja a teste minden egyes sejtjét. Draco ugyanabban a pillanatban követte kedvesét a leírhatatlan érzés birodalmába.

Még percekig mozogtak együtt. Csak lassan nyugodott meg kalapáló szívük. Nem szóltak egymáshoz. A köztük lévő csend beszédesebb volt. Draco a karjaiba vette a kimerült lányt és egy tincset az ujjára tekert. Hermione átkarolta a fiút és azt kívánta, bárcsak örökre így maradhatnának. Csendben hallgatták a távolról odaszűrődő zenét. Tudták, hogy többé soha nem fognak tudni elszakadni egymástól…

„Arcod a hajnali párnán,

Homályban hús a bársonyon

Mintha ébredésed várnám,

Gyönyörködöm az alvó mosolyon

Lassan mozgok, őrzöm pillanatod

Szerelemben fürdik minden.

Csigás hajamról hulló virágok

Táncolnak az éjszaka emlékén.”

Sophie / Useless-girl

2004.09.13.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.