|
A vonat
Zizi és Mesmer (Modecsibe) 2005.12.17. 19:44
Ez lesz a vége, ha Mesmerrel huzamosabb ideig vagyunk „összezárva”. Tudjuk, van benne egy-két, nem épp logikus történés, de a végén mindenre van magyarázat…
Poli és Johnny, a két szakadt punk, mit sem sejtve fetrengett a King’s Cross pályaudvar kilenc és tizedik vágány közti falánál, épp szeptember elsején, az előző esti IHB bulijukat pihenve. Poli megpróbált feltápászkodni, nem sok sikerrel, a rengeteg pia megtette hatását, reflexből belekapaszkodott Johnnyba, egyúttal a két peron közti falon is megtámaszkodott, majd hirtelen zuhanni kezdtek… csupán a legutóbbi vad partijukon éreztek ilyet.
- Te Johnny, hányszor mondjam, hogy másnaposan ne tekerjél füvet! Múltkor is Mickey egeret láttam miattad. Hol a jó életben vagyunk? – eszmélt fel Poli a földet érés után.
- Tudom! A Közlekedési Múzeumban, ott szoktak ilyen ősrégi vonatok lenni! – vetette fel a még mindig ködös tekintetű Johnny.
- Eszednél vagy gyerek! Itt csak egyetlen egy vonat van. De az szinte teljesen piros. Mennyit ’szittá’? – kérdezte a még nagyjából tudatánál lévő társa.
- Olyan vagy, mint az anyám! Inkább szálljunk fel, mert rohadtul fázom.
- Ja, akár még táblákat is leszerelhetünk. :P
- Na de melyikre a sok közül? – Johnny egyik tünete a többes látás volt.
- Apám te tényleg tiszta lökött vagy! Na gyere, felpakollak a vonatra – legyintett másikuk. Poli, aki kettejük közül elfogadhatóbb állapotban volt megragadta Johnny vállát és a legközelebbi fülkeajtó kilincséhez nyúlt. Ám mielőtt kinyithatta volna, hatalmas csörömpölést hallott. Automatikusan a zaj irányába fordult, majd a meglepetéstől szabályosan a sínek közé hajította szegény barátját, aki a földet érést követően önkívületi állapotba került. Annál a bizonyos falnál újabb, szerencsétlen tivornyázók tűntek fel, akik szemmel láthatóan megzavarhatatlan beszélgetésben mélyedtek el. Polinak megakadt a szeme a fekete ruhát és kultikus British Steel márkájú bakancsot viselő, hallhatóan nem angol lányokon, akik egy pillanattal később megtorpantak.
- Te Mes, hová tűnt a Dohányozni tilos tábla?! Az előbb fal volt még előttünk!? Lekéssük a győri vonatot... Mondtam, hogy ne nézzük meg hatodszorra a Potter hármat, ráadásul csont részegen… Amúgy is, utálok rohanni. És egyáltalán hol a kénköves menykőben vagyunk? – zúdította Zizi minden kétségbeesését barátnőjére.
Poli elképedt arccal bámulta őket. A két lány észre sem véve a punkokat, a mély társalgástól vezérleve felszállt a vonatra. Poli meglepődve nézett utánuk. Nem értette, hogyan képes a másik nem ennyit dumálni, hiszen ő és a legjobb haverjának tartott Johnny egy hét alatt nem fecsegnek annyit, mint ez két bige. „De nagyon tetszenek.” – filózott tovább, és türelmetlenül kirángatta a félig sínek között lógó haverját. Johnny még mindig kómás volt, és akkor sem ébredt fel, mikor feje koppant az első vonatlépcsőn. Poli szitkozódva lökte be az első kabinba, majd a nagyfokú kíváncsiságtól vezérelve felfedező körútra indult, megkeresni a két lányt. Nem kellett sokat mennie ahhoz, hogy megtalálja őket, mert már menet közben nyikorgó hangok szűrődtek ki, nem messze tőle. Meglepődve dörzsölgette szemét az elé táruló látványtól. A két lány csavarhúzókkal felszerelve esett neki a fülkében lévő Dohányozni tilos feliratú táblának, miközben még mindig elmélyülten csevegtek. Poli finoman köhintett egyet, hogy magára hívja a figyelmet, ám a kísérlet kudarcba fulladt. „Szoktak ezek egyáltalán levegőt venni?” – motyogta dühösen maga elé. Belátta, mindenképpen drasztikusabb eszközökhöz kell nyúlnia, ezért kezével átkarolta a lányokat.
- Ejnye hölgyeim, ez tiltott dolog. És amúgy is balra kell tekerni a csavart… - kacsintott a huncut szemével. – Én Poli vagyok, de a becsületes nevem Harry Potter.(nevet) Bocs, ezt most nem hagyhattam ki. A viccet félre téve Maxwell Shaffield -nek hívnak. És titeket?
- Én… én Mesmer vagyok. – nyögte letaglózva az egyikük. – Amúgy Kovács Anita.
- Zizi avagy Oláh Zita. – mutatkozott be a másik is. Kiszabadították magukat a váratlan ölelésből, és egy percig néma csendben figyelték a bolondos idegent.
- Hmm. Ti erre is képesek vagytok? – kötekedett Poli és szája még nagyobb vigyorra húzódott.
- Most mire gondolsz? – kérdezte tartózkodó hangnemben Zizi.
- Ez olyan hosszú, mint a beszélgetéseitek… szóval, a telefonszámotokon kívül azt szeretném megtudni, segítenétek-e a barátomat életre kelteni? Tudom, tudom, nem is ismerjük egymást, de tényleg nem boldogulok egyedül.
- Rendben – nézett bátortalanul barátnőjére Mesmer. Zizi nyugtalanul pislogott felé, de nem hallatta a hangját. A kabinba érve megpillantották Johnny elnyúlt testét a földön.
- Ő a haverod? – kérdezték döbbenten, szinte egyszerre. Poli helyeslően bólogatott, egy sejtelmes mosoly közepette.
- Tiszta sor, kiütötte magát, rakjuk fel először az ülésre – javasolta Mes.
- Rendben van, de amúgy milyen vonatra szálltunk fel? – lihegte Poli, miközben barátját igyekezett felszedni a földről.
- Természetesen a győri gyorsra – nézett rá Zizi kétkedve.
- Micsoda? Az egy hely? Közlekednek arra felé Londonból vonatok? – álmélkodott Poli.
- Honnan? – hangzott a meglepett lánykórus.
- LON – DON –BA. Hisz itt vagyunk a King’s Cross pályaudvaron!
- Micsoda? Ez nem igaz… Sejtelmem sincs, mit szívtatok, de elég ütős lehetett… - mondta gúnyosan Zizi, bár érződött, inkább csak magát szeretné megnyugtatni. Mes elkerekedett kiskutyaszemmel várta a logikus magyarázatot.
- Szerintem inkább én kérdezhetném, hogy magatoknál vagytok-e? Ez a Kings’s Cross és kész – mondta Poli ellentmondást nem tűrő hangon.
- Mi tiszták vagyunk! OKÉ? Csak a Gábor-féle koktélból ittunk egy keveset – mondta Zizi
- Milyen koktélt? Molotov-félét? Azt ismerem… - humorizált Poli.
- De most tényleg hol vagyunk? – vetett véget a kötekedésnek Mes.
- A King’s Cross pályaudvaron! Ennél érthetőbben nem tudom elmagyarázni!
- Jajj Istenem, most mit csináljunk, mit csináljunk, mit csináljunk? - kapkodott levegő után Mes.
- Először talán nyugodj meg! – csitította Zizi. – Ha Johnny jobban lesz, angolosan távozunk, amint látom, úgy is egyedül vagyunk a vonaton – fűzte hozzá.
- Rendben van – egyezett bele másikuk valamivel nyugodtabb hangon.
- Most mi van? Csak nem eltévedtetek? – poénkodott tovább Poli.
Mesmer, mint aki meg sem hallotta volna a fiú gúnyolódását, rövid monológba fogott: - Egy vonat van… A King’s Crosson vagyunk… ez nem lehet igaz… - járkálásba kezdett, és tekintete megpihent az ablakon.
- Egyre veszélyesebbnek tűntök – szólt közbe Poli.
- És hol vannak az emberek? – folytatta a lány. Na és ezek a kabinok, most, hogy így jobban megnézem, rettentően ismerősnek tűnnek. Oké, most fogjatok meg! – mondta, és hirtelen mozdulattal az ülésre huppant.
- Ugye nem arra gondolsz, amire én? – nézett rá Zizi.
- Mi folyik itt? Beavatnátok engem is? – kérdezte türelmetlenül a punk.
- Sss! Mi ez a zaj? – intette le Ziz határozottan Polit. A lámpák egy pillanat alatt kialudtak, amit a reggeli félhomály még ijesztőbbé varázsolt. Zizi kinézett a kabinajtón, hogy mi történik, mikor egy hirtelen lökés miatt hátradőlt, majd az ülésen landolt. A fülke ajtaja hangos koppanással becsapódott.
- Talán lerobbantunk? – eszmélt fel Johnny.
- Még el sem indultunk, te állat! – pirított rá barátja. - Valami mozog odakint. - tette hozzá. Poli üvegre tapasztott keze körül fagyossá vált minden. Még az a Dohányozni tilos tábla is átjegesedett, amit Mes szorongatott a markában.
- Felszálltak a vonatra – jegyezte meg Zizi. A szerelvény erőteljesen megrázkódott.
- Mi ez az egész? Mi történik? – kiáltott fel kétségbeesetten Mes, és szabad kezével megragadta Zizi bal karját. Egy láthatatlan erő kinyitotta az ajtót, mintha egy árnyalak suhant volna be a fülkébe. Az egész olyan különösnek tűnt. Nem láttak senkit, mégis úgy érezték, soha többet nem lehetnek boldogok. Az a láthatatlan erő kiszívta belőlük az öröm minden szikráját…
DE NEM ÍGY TÖRTÉNT!!!
Sokféle forgatókönyv kallódott, de mégsem ez volt az elfogadott változat. Valójában gyereksereg özönlötte el a vonatot. Egy-két szerencsétlen megpróbált a fülkéjükben helyet foglalni, de elég volt meglátniuk az idő közben újra öntudatlanná vált Johnnyt és szó nélkül távoztak.
- Kik ezek a kiscserkészek? Osztálykirándulás van? Utálom a gyerekeket! – zsörtölődött Poli. Mes és Zizi akkor ijedtek meg igazán, amikor a fülkéjük előtt elsétált egy hosszú, nyúlánk gyerek, kapálózó varanggyal a kezében. Zizi kilépett a folyosóra, hogy megkérdezze, hová is megy a vonat, ám ugyan abban a pillanatban elindult a szerelvény, így kísérletük kudarcba fulladt. Kétségbeesetten nézte a peronon álló, egyre csak távolodó embereket.
- Most mi legyen? – fordult a többiekhez.
- Leszállunk a következő állomáson. Jobb ötletem nincs – tanácsolta Mes.
- Ez az, addig elleszünk, mint a befőtt – járult hozzá Poli.
- Mes, mi van akkor, ha… - álmodozott Zizi.
- Fejezzétek be a rébuszokban való beszélgetést! Most azonnal avassatok be engem is! – követelte a fiú.
- Nem tudom, hogy a Gábor-féle koktél hatott-e, de olyan érzésem van, mintha a Roxfort Expresszen lennénk – mondta Zizi olyan hangsúllyal, mintha maga se hinné el szavait.
- Mi a kénköves menykő az a Roxfort Expressz? He? – Poli türelmével együtt jó modorát is elvesztette.
- Tudod. HAR-RY POT-TER – gúnyolódott Mes barátnőjét megelőzve.
- Jaa, Tele Porter, aki nem képes legyőzni azt a kétfejű, repkedő izét? – ugrott be Polinak.
- Kétfejű repkedő izé?? – értetlenkedtek a lányok.
- Tudjátok, aki meg karja ölni Her Riportert egy egész regénysorozaton át! – magyarázta a fiú.
- Voldemort! – kiáltották egyszerre. Az épp arra járó gyerek ijedten rezzent össze a név hallatán…
- Ti ilyen megszállottak vagytok?? - Érdeklődött Poli.
- Nem, mi nem vagyunk fanatikusok, mert csak EGY Piton pólónk van! – hangzott a jól ismert szlogen.
- Most, hogy így jobban elnézem a pólótokat (Én Piton professzorral vagyok), tényleg nem vagytok egyszerűek… - jegyezte meg a punk. – Jaj, tudom, az a Királykobra, vagy Boa professzor, vagy mi. Azért vagytok oda ennyire? – gúnyolódott.
- NEM BOA, HANEM PITON!!! – torkollták le Polit.
- Jól van na, nem én vagyok elvetemült… - védekezett.
- Azért Te is benne vagy a témában – jegyezte meg Mes.
- Csak annyira, mint a sodófej a filmben – replikázott a fiú.
- Sodófej? – kérdezték kórusban.
- Tudjátok, akinek olyan a haja, mint a vanília sodó! Hogy néz az ki!
– Malfoy papa? – találgatták.
- Maj’ az apám jóú elintéjzi’! – magyarázott ízes tájszólással egy magas, szőke hajú fiú a két gorilla haverjának elhaladva a kabin előtt.
- Ez… ez Draco Malfoy volt? – Zizi megdöbbenten nézett a távozó csapat után. – Tényleg a Roxfort Expresszen vagyunk…
- Ez nem lehet mind véletlen, az tuti – fűzte hozzá Mes.
- Jaj, ne képzelegjetek már ennyit – torkollta le őket az egyre idegesebb Poli. - Ok, akkor most húzom le az ablakot, mert szerintem szükségünk van egy kis friss levegőre! Pár percig némán hallgatták a vonat zötykölődését, és gyönyörködtek az idegen, mégis ismerős táj szépségében.
- Semmi kétség, tényleg itt vagyunk – kezdett bele a témába újra. Tekintete tükrözte benne tomboló érzéseit. – De nem derülhet ki, hogy muglik vagyunk! Itt ülünk, útban Roxfort felé. Sikerült Mes, felfogtad? – ujjongott.
- Akkor mit tegyünk? Legalább egyszer valóban láthatnánk Pitont! – sóhajtott Mes sokatmondóan.
- Mit esztek ezen a Boán annyira? – kérdezte kicsit féltékenyen Poli. És amúgy is, fejezzétek már be ezt a sületlenséget!
- NEM BOA, HANEM PITON! PI-TON PRO- FESZ- SZOR!!! – szótagolta dühös arcot vágva Zizi.
- Ugye tudod, hogy egyáltalán nem vagy ijesztő? – kérdezte együtt érzően Poli.
A nagy beszélgetésben észre sem vették, hogy a fülkéjükben egy idős, mosolygós néni álldogál.
- Elnézést gyerekek! Kértek valami finomságot? Csoki békát, Mindenízű drazsét, Bűvös bizserét, esetleg töklevet? – mutogatott a mögötte álló kiskocsira. - A döbbenet egy ideig kínos csöndet eredményezett, ám végül Zizinek még volt annyi lélekjelenléte, hogy ki tudjon nyögni, egy „Nem köszönjük szépen” – t. Miután becsukódott a fülke ajtaja Mes azonnal ráförmedt Polira:
- Most már hiszel nekünk? Vagy még mindig elmebetegnek tartasz minket? - Poli szótlanul, maga elé meredve bólogatott.
- Most mit tegyünk? – kérdezte.
- Ha jól tudom, lassan át kellene öltöznünk talárba, mert hamarosan megérkezünk. – elmélkedett hangosan Zizi.
- Ti most tényleg be akartok menni abba a kastélyba? És mi van, ha elkapnak? Nem akarom, hogy az Exmemoriammal kitöröljék az agyamat!!! – toporzékolt a fiú.
- Na mi van, mégis csak olvastad punk létedre a történetet? - Poli elengedte füle mellett a beszólást, és tovább aggodalmaskodott: - Egyszerűen csak haza akarok menni! Miért pont velem történik ez?
- Elég! Ne hisztizz többet, az Isten szerelmére! Majd mi megmondjuk, mi legyen. De addig is nem engedhetem, hogy tönkre tedd a legnagyobb álmunkat. – tört ki ingerülten Mesmer.
- Miért nem megyünk egyszerűen haza? – kérdezte Poli kétségbeesetten.
- Tessék, menj ki a folyosóra, és ordítsd bele a világba: „Muglik vagyunk!” – szólt Zizi sokat sejtető hangon. Barátnője minden döbbenete dacára csendben maradt.
- Jól van, rendben, meggyőztetek - adta meg magát a punk fiú. – És akkor most mit csináljunk? – tette hozzá.
- Eddig nem akartam beleszólni, de bejuthatnánk talár nélkül is – minden szempár a másik fiúra szegeződött, aki ez idáig nem volt valami beszédes.
- Johnny! Hát Te meg mikor tértél magadhoz! – Poli majdnem örömtáncot lejtett, hogy nincs egyedül végre ezzel a két elvetemült libával.
- Én már kezdettől fogva sejtettem, de olyan másnapos és szétszívott a fejem, magam sem hittem el – jegyezte meg nyugodtan. Barátja szóhoz sem jutott a megrökönyödéstől. - Amúgy Johnny vagyok! Becsületes nevem Niles Davies. Te vagy Mesmer… Te pedig Zizi – mutatott a másik nemre sorban félig kérdezve félig kijelentve, akik beleegyezően bólogattak.
- Mégis mi a terved? – tette fel a tíz pontos kérdést a két lány.
- Egyszerű, de nagyszerű! Leszállunk, és belopózunk az egyik hintóba. Ha meg szemet szúrunk valakinek, ugyan mit lát? Fura figura van itt elég, néggyel több vagy kevesebb már nem számít! – mivel jobb ötletük nem támadt, kelletlenül, de beleegyeztek. Eközben a vonat hangos fékezéssel jelezte, megérkezett Roxmortsba.
- Na Johnny, hogyan tovább? Te vagy a Főnök – veregette hátba Poli.
- Szerintem vegyüljünk el a tömegben, az a legkevésbé feltűnő! – vetette fel Zizi. Az akció zökkenőmentesen zajlott. Igaz, néhányan furcsán néztek rájuk, főleg a fiúk punk szerelése miatt. A lányok igyekeztek hosszú hajukkal minél jobban eltakarni pólójuk hátsó feliratát. Pár másodévest félre kellett tolniuk, szerencsére ezen kívül semmilyen akadályba nem ütköztek, hogy beszállhassanak az egyik fiákerbe. Annak ablakából dobogó szívvel szemlélték az eső áztatta, éjszakai tájat. Az udvarra beérkezve megvárták, míg a tömeg elszállingózott, azután indultak csak el, hőn áhított felfedező útjukra. Az épületbe érve, rögtön annak előcsarnokában találták magukat. Elbújtak a legközelebbi oszlop mögé, és ott beszélték meg a további teendőket.
- Ez McGalagony, ha észrevesz, végünk van, mehetünk vissza a saját világunkba! – jajdult fel Mes.
- Szerintem, el kellene terelnünk a figyelmüket – szólt Poli, és meredten bámult egy távoli pontra.
- Mit eszeltél ki? – kérdezte Ziz követve tekintetét.
- Majd meglátod! – mondta a punk, és odasomfordált a következő tartópillér mögé, rúgásra emelte lábát, majd a következő pillanatban hangos-panaszos nyávogással berepült egy szőrös élőlény a diáksereg közé.
- Ez Mrs. Norris – suttogták a lányok. Poli dörzsölgette kezét, és elégedetten vigyorgott, mikor visszatért.
- Te felrúgtad azt a… szerencsétlen állatot? – nézett rá Mes hitetlenkedve.
- Úgyis utáltam a filmben. – mondta, és a sikítozó tömeg felé fordult.
– Most gyertek, amíg áll a bál! – a négy jó madár kikerülte a megbolydult társaságot, és a Nagyterem melletti lefelé vezető lépcsőt célozták meg.
- Hova megyünk? – kérdezte a még mindig fátyolos tekintető Johnny. A többiek válaszra sem méltatva berántották a legközelebbi terembe. - Azért nem ártana egy lumos. Az orromig sem látok – jegyezte meg Johnny.
- Addig is, itt az öngyújtóm – javasolta Poli, majd meggyújtotta, de a láng csak pár másodpercig bírta. Ziziék kémikus lelkének ennyi is elég volt ahhoz, hogy felismerjék a roxforti bájitaltan tantermet.
- Szerinted Piton itt tartja az alsógatyáit? – kérdezte Mes reménnyel csillogó szemekkel.
- Boszikám, nyugi, ne essünk túlzásokba! – intette le finoman Zizi.
- Én sem fogalmazhattam volna jobban! – szólt egy kellemesen mély hang a sarok felől. Hirtelen egy apró fény elvakította a négyes fogatot. – Nocsak, nocsak, nem bírnak a tomboló hormonjaiknak gátat szabni? Halljam, mit keresnek itt? – kérdezte egy fekete taláros férfi .
Mesmert és Zizit a szívszélütés kerülgette a meglepetés elsöprő erejétől. - PITON PROFESSZOR! – ordították egyszerre.
-Nem vagyok süket, és tisztában vagyok a saját nevemmel – hozta jól ismert stílusát. – Szóval, mit keresnek itt, és mit akarnak az alsóneműimmel?! Nem elég Önöknek a barátaiké! – szaladt gúnyos félmosolyra szája. Mes égővörös arccal, elmélyülten szemlélte bakancs zöld színét.
- Ők nem a barátaink! – fakadt ki Zizi felháborodottan.
- Megkérdem újra: „Akkor mégis mit keresnek itt?” Sétára indultunk a Holdfényben?
- Nincs is itt ablak, Boa professzor! – szólt közbe megvető modorral Poli. Piton szája megremegett az indulattól, akárcsak a két lányé.
- NEM BOA, HANEM PITON! – kiáltották kórusban, mind a hárman. Tettüket döbbent csönd követte. Piton és Poli is értetlenül meredt a két lányra. A tanár, ahogy elnézte a társaságot, feltűnt neki a kötelező iskola talár hiánya, de főleg a fiúk szakadt, ízléstelen öltözete.
- Ti meg hogy néztek ki?- pirított rá a két fiúra.
- Nézze meg a lányokat jobban, ők sem különbek, ajánlom figyelmébe a pólójuk hátulját – gonoszkodott Poli.
Mes és Ziz arcát egyszerre öntötte el a pír, nem bírtak a bájitaltan tanár szemébe nézni. Piton felvonta szemöldökét, és tett egy határozott lépést a lányok felé, akik egy pillanat alatt, vállt vállnak vetve egymáshoz tapadtak.
- Tasitus! – mondta a fekete hajú varázsló, és Mesék eltávolodtak egymástól. Így sikerült elolvasnia a feliratot. Egy pillanatig értetlen arcot vágott, majd kezdett összeállni a kép.
– Hol van az iskolai talárjuk? – kérdezte tekintetüket fürkészve.
- Az úgy volt… - kezdték négyen egyszerre.
- Na, ez már régen rossz! Miért nincsenek a Nagyteremben? – folytatta kérdésáradatát.
- És maga miért nincs ott? Minden könyvben ott ült a Tanévnyitó ünnepségen – vágott vissza Poli.
- Majdnem minden évben! – javította ki Johnny. Piton hitetlenkedő arccal hátrált két lépést.
- Muglik – motyogta maga elé. – De hát… Hogy? És… Az nem lehet… Azonnal velem jöttök! - ragadta meg a két lány karját, mikor feleszmélt, majd fenyegető arccal intett a fiúknak is…
A két lány hatalmas rántást érzett köldökénél, majd pár pillanat múlva kinyitották szemüket. Mesmert Anna, Zizit pedig Kriszta próbálta felébreszteni. Kimondhatatlanul megkönnyebbültek, mikor barátnőik nyitott szemmel, a semmibe bámultak.
- Huh, nem alkoholmérgezés! Megúsztuk detoxikáló nélkül! – Kriszta fellélegző sóhaja sokat mondott. – Szerintem elpakolhatod a piros gumikesztyűket – tette hozzá Annának.
- Hol vagyunk? – kérdezte Mes és Ziz egyszerre.
- Tudjátok, Győrság… Augusztus… Nyárvégi buli… Gábor-féle koktél… Come on barbie-girl… Vagy már ez is kimaradt? Pedig olyan vicces látványt nyújtottatok – gonoszkodott Kriszta szeretettel telve.
- Micsoda? Hol van Poli és Johnny? – kérdezték még mindig egyszerre. – Áááááááá! – sikították kétségbeesetten.
- Gábor! Mit kevertél a koktélba? – nézett Anna megrovóan a fiúra.
- Semmit, amit máskor nem – felelte megszeppenten.
- Kutyaharapást szőrével! Nekem is ez jött be szilveszterkor! – jegyezte meg Kriszta. –Hol is az a pálinkásüveg? – kérdezte pillantását végigjáratva a szobán.
- Természetesen a fejüknél! Hol másutt lehetne? – jegyezte meg Anna.
– Tápászkodjatok fel, addig hozunk poharakat. Gábor, Te meg keltsd fel Zsizsit! – szólt Krisz, és Annával együtt lementek a konyhába.
A két, másnapos lány egyszerre fogta meg a pálinkásüveget. Megint lökést éreztek a gyomruk tájékán. Utoljára Gábor kétségbeesett kiáltását hallották: „Zsizsi, hová tűntél?!” Ez azonban már egy másik történet…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó