Ez a novella-trilógia egy kiegészítő epizódjának tekinthető, amit Mesmerkém kérésére írtam. - 18-as karika, már aki még törődik a korhatárvonallal... :)))
Megjegyzés: Nos ez a novella Mesmer barátnőm kérésére készült. Ezt tekinthetnénk kiegészítésnek a kis trilógiámhoz, ami főként Seleste-ről és Dracoról szól. A férfi szereplőt a Darren Shan regényekből kölcsönöztem (ugyancsak Mesmer óhaja).
Bíbor éjszaka
Fülledt volt a levegő azon a nyár eleji éjszakán. A tücskök hangosan, zavartalanul ciripeltek a lágyan susogó fűszálak között. A dagadó hold már majdnem teljesen megtelt. A környező erdők felől újra és újra bagolyhuhogás hallatszott. Az éjszaka teremtményei feléledtek. Denevérek kicsiny raja repült el a magányosan álló ház mellett.
- Gyönyörűek, nem?
- Nem is látod őket innen.
- Nem is kell, ha lehunyom a szemem, megjelennek előttem. Ezt is tőled tanultam – mosolyodott el a sötétben a lány és felnézett kedvesére.
- Hmm… ne hízelegj, még elbízom magam…
- Mi a baj? Érzem, hogy valami bánt.
- Semmi.
- Ne hazudj, tudod, hogy megérzem…
- Jaj Sarah… miért ismersz te olyan jól engem?
- Talán mert a te véred is kering bennem és tudok olvasni a gondolataid között, ha hagyod?
A férfi még mindig egyenesen állt a széles koporsó mellett, amiben a fekete hajú, fehér bőrű lány feküdt. De a vékony kéz megfogta a csuklóját és finoman egy szintbe húzta magával.
- Larten, megint el kell menned? – simított végig az eres kézfejen.
- Te tényleg mindent tudsz?
- Nem, csupán a szemeid ilyen beszédesek.
- Dumbledore küldött egy levelet, amiben a segítségemet kéri.
- Ti honnan ismeritek egymást?
- Nos, régen egyszer kiállt mellettem, amikor senki más. Ez egy igazán jó szokása. Persze csak azon keveseknek segít, akikben megbízik. Tartozom neki. Egyébként azóta is tartjuk a kapcsolatot.
- Mikor indulsz a Roxfortba?
- Pár nap múlva.
- Veled megyek.
- Nem jöhetsz. Még én sem tudom, hogy miért hívott, de úgy érzem, nem egyszerű az ügy…
- Annál inkább! Szeretnék tudni mindenről, ami veszélyeztethet téged! Nem élném túl, hogyha valami bajod esne!
- Akkor nem is engedhetnél ki az éjszakába…
- Kérlek, ne tereld el a szót! Ellenkezésnek egyébként semmi értelme. Amíg te beszélsz Dumbledore-ral, addig én meglátogatom Seleste-et, már úgyis hiányol.
- Honnan tudod?
- Larten, ne vizsgáztass! Nagyon jól tudod, hogy ha egy emberrel nagyon szoros a kapcsolatunk, akkor őt könnyebben megérezzük, ha ránk gondol, vagy hív minket – nézett rosszallóan a férfi szemébe.
- Jól van, jól van! – simított végig a lány bársonyos arcbőrén – Még mindig nehéz elhinnem, hogy te is olyan vagy, mint én. Hogy van mellettem valaki annyi magányos év után…
Sarah finoman nyaka köré kulcsolta karjait és megcsókolta a vámpírt. Larten óvatosan a lány mellé feküdt és átölelte a vékony derekat. Percekig ölelték szorosan egymást a másik arcát simogatva. Élvezték az éjszaka csöndjét, melyet néha egy-egy tücsök szakított meg egyszerű énekével. Aztán mint valami varázsütésre, mindkettőjükben egyszerre kezdett éledni a vágy. Finom csókjaik egyre szenvedélyesebbekké váltak. Sarah még közelebb húzódott a férfihoz, de mielőtt ráülhetett volna a csípőjére, Larten a hátára fordította, és finoman a fülcimpájába harapott. Sarah felsóhajtott, amint megérezte a hűvös kezeket végigsiklani testén. Még így is kirázta a hideg, pedig már nem is kellett volna törődnie vele. Hisz egy vámpír soha nem fázik.
Larten mohón nyúlt be a fekete ing alá. Ismerte kedvese minden egyes porcikáját, mégis minden alkalommal fékezhetetlen vágyat érzett rá, hogy újra és újra felfedezze a bársonyos bőr minden négyzetcentiméterét. Míg ő folytatta a csókot, addig Sarah keze türelmetlenül gombolta ki a fehér inget. A férfi követte példáját, és amint a nyakát kényeztette leheletnyi csókjaival, addig ki is szabadította kedvese felsőtestét az anyag fogságából. Kezeit egy pillanatra a készséggel engedelmeskedő test alá csúsztatta, hogy kikapcsolhassa a fekete csipkés melltartót, amit végül egyetlen mozdulattal le is fejtett a vágytól remegő testről. Halk sóhaj visszhangzott a sötét szobában. Sarah ösztönösen feljebb húzta lábait Larten csípője mentén, ahogy a vámpír ajkai melleit vették birtokba. Túl rövidnek tartotta az időt, amíg a bársonyos száj ott időzött, de mielőtt szólhatott volna, már érezte is, hogy elindul végigcsókolva a hasát, majd megáll nadrágja szélénél.
A sötétben szinte bordó hajúnak tűnő férfi csillogó szemekkel nézett az izzó, zöld szemekbe. Lassan hámozta le Sarah-ról a ruhadarabot, miközben végig a sóvárgástól és a vágytól vonagló testet nézte félmosollyal az ajkán. Hogy a végletekig csigázza kedvesét, csókjai körbejárták a fekete tanga szegélyét is.
- Kérlek… már nem bírom sokáig! – nyögte rekedten a lány.
Larten megszabadította utolsó ruhadarabjától is. Sarah felhúzta magához, hogy egy szenvedélyes csókban forrhassanak össze. De a másik nem érte be ennyivel, egyik kezét a hosszú combok közé csúsztatta. Már nem akart mást, csak boldoggá tenni kedvesét. A lány zihálása egyre hangosabb lett.
- Larten… kérlek, ne kínozz… tovább!
Sarah kérlelőn mozdította meg a csípőjét. A férfi azonban még nem tett eleget a kérésnek. Ismét elindult lefelé végigcsókolva és finoman harapdálva a felhevült bőrt, melynek illata teljesen elvette az eszét. Kedvesét újra kirázta a hideg, amint megérezte a forró leheletet az egyik combja belső felén. Larten egyik kezével folyamatosan kedvesét simogatta, ő pedig finoman beleharapott a fehér bőrbe. Sarah teste ívbe feszült és hangosan felnyögött. Megőrjítette a kéjes érzés, hogy kedvese a combjából szívja a vérét. Kimondhatatlanul izgatónak találta. Mielőtt azonban elgyengülhetett volna, a vámpír befejezte a csókot és véres nyelvét végighúzta a lány vágytól remegő ajkán. Tudta, hogy most már nem húzhatja tovább a dolgot látva kedvese extázisát és a mohóságát, ahogy utána nyúl.
Ingjét és nadrágját pillanatok alatt a földre dobta. Mire újra a lányra feküdt már el se titkolhatta volna gerjedelmét. Finoman megragadta a gömbölyű csípőt és egy pillanat múlva testük lassan egybeolvadt. Sarah megkönnyebbülten felsóhajtott. Már azt hitte eszét veszti a vágytól, mely hol fájdalommal, hol kéjjel járta be teste minden egyes sejtjét. Kimondhatatlanul élvezte, hogy magába fogadhatja kedvesét. Lábaival sürgetőn megszorította a keskeny csípőt. Larten pedig megadta neki, amit kért – lassan mozogni kezdett. Őt is elragadta a szenvedély örvénye, ahogy a ritmus egyre gyorsult. Ha behunyta a szemeit, hallotta és látta maga előtt mindkettőjük szívét, amint teljes összhangban vágtáznak az enyhülést hozó beteljesülés felé. De minél tovább hallgatta a lány szívét, annál inkább vágyott ismét megízlelni őt, bíbor vérét, mely égető és édes volt egyszerre, melyet ő tett olyanná, mint saját maga.
A lány kéjes nyögése ott visszhangzott a fülében, miután ismét benyúlt a háta alá és megemelte kecses felsőtestét, hogy jobban a melléhez férjen. Sarah régi ismerősként köszöntötte a szúrás utáni kis fájdalmat. Egyik kezével Larten hajába túrt, másikkal végigsimított a hátán és közelebb húzta magához. A férfi csípőlökései valamelyest veszítettek hevességükből, már a kortyolás üteméhez igazodtak. Sarah hangosan zihált.
- Abba ne hagyd! Abba ne hagyd! – kiáltott fel, pedig már érezte, hogy gyengül.
Az extázis mégis eltörölte minden gondolatát. Már nem érzett mást, csak a fékezhetetlen vágyat és a kitörölhetetlen szerelmet, amit a férfi iránt táplált. Soha nem gondolta volna, hogy a létnek ebben a formájában találja meg - a talán örökké tartó, halhatatlan - szerelmet.
Larten már szinte semmit sem érzékelt a környezetéből. A vámpír olyan erővel tört elő belőle, hogy csak tudatának utolsó szikrájával érzékelte, hogy Sarah teste megrándul. Minden erejét összeszedve elvette száját a sebről, majd hosszú nyelvét végighúzta rajta, hogy eltűntesse ezt a kis szerelmi bélyeget. A harapás pedig azonnal és nyomtalanul beforrt. Eleget ivott ma már kedveséből, talán túl sokat is. De mintha a vérveszteség mit sem számított volna neki, még mindig ugyanolyan hévvel ölelte és űzte őt a beteljesülés felé. A lány bíztatására a lökések ismét gyorsultak. Nyögéseik hangosakká és elnyújtottakká váltak. Tudták, hogy már nem sok van hátra. Ajkaik újra és újra összeforrtak egy-egy rövid csókra. A férfi érezte, ahogy Sarah teste megmerevedik alatta és a vállába kapaszkodik. Hallotta az éjszaka sötétjében elvesző sikolyt, amit a lány testében széthullámzó gyönyör szakított ki belőle.
Épp hogy ezt érzékelte, máris követte kedvesét a pillanatnyi megsemmisülés gyönyör-teli világába. Még egy jó darabig együtt mozogtak, míg nyargaló szívük valamelyest megnyugodott, majd szorosan összebújtak. Sarah elégedetten fújta ki a levegőt.
- Szóval mikor indulunk a Roxfortba? – szólalt meg halkan percek múltán.
- Hát te sosem adod fel? – nevetett Larten.
- Úgy ismersz, mint aki beletörődik a dolgokba?
- Nem. Igazad van. Azt hiszem, holnap indulhatunk is. Igazság szerint már ma este el akartam menni, de nem volt szívem itt hagyni téged szó nélkül…
- Ki is tekertem volna a nyakad, ha visszajössz – válaszolt tettetett komolysággal. A férfi kézfejével végigsimított a feléje fordult arcon.
- Igen, tudom.
- Aggódom Seleste-ért – hajtotta vissza fejét az erős mellkasra.
- Miért?
- Nem tudnám pontosan megfogalmazni, egyszerűen rossz érzésem van.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Különben is, hogyha jól sejtem, akkor most már van, aki megvédje…
- Kire gondolsz? Csak nem Dracora? Nem vagyok biztos a fiú érzéseiben. Attól félek, hogy számára Seleste csak egy fellángolás és csak addig kell neki, amíg ki nem szórakozza magát. Túlságosan hasonlít az apjára. Azt mondják: a vér nem válik vízzé. Nem akarom, hogy fájdalmat okozzon Seleste-nek… Nos, majd meglátjuk… Addig is használjuk ki még azt a kis időt hajnalig…
- Mire készülsz?
- Majd meglátod… - csókolta végig a férfi arcának bal oldalán húzódó hosszú forradást, utána pedig a hasán simított végig.
Puha ajka követte a kéz útját végigcsókolva a fehér mellkast egyre lejjebb haladva. Halványan elmosolyodott, mikor észrevette, hogy kedvesét kirázza a hideg. Magában pedig érezte éledni az éhséget. Hiába, egész éjjel nem evett és Larten is legyengítette. Itt az ideje bosszút állni… Csak visszaveszem, ami az enyém - gondolta.
Csillogó szemekkel nézett fel egy pillanatra az őt figyelő férfire, aki most olyan kiszolgáltatottnak tűnt, majd száját a hasára tapasztotta…
Érezte, ahogy az izmok megrándulnak az ajkai alatt. Hallotta, ahogy kedvese rekedten felsóhajt, és tudta, hogy hátra vetett fejjel élvezi a fájdalmasan kéjes csókot. Sarah tudata azonban egyre ködösebb lett, amint megízlelte a kis bíbor patakot. Ismét hatalmába kerítette az ismerős kín. Már nem is próbálta visszatartani azt a bizsergető érzést, ami egyre nagyobb izgalommal és hévvel töltötte el, ha kedvese vérét szívta. Ilyenkor teljesen elvesztette maga fölött az uralmat, a fokozódó extázis adrenalinként forrt benne, mint ahogy a vér is felpezsdült az ereiben.
Mindkét tenyerét lassan végighúzta kedvese mellkasán, de mielőtt ismét elért volna a csípőjéig, Larten erősen megragadta a kezeit. Ujjaik szorosan összefonódtak. A férfi ködös tekintettel figyelte Sarah-t, akit teljesen elragadtak az ösztönei. Látta elváltozott íriszét, amint felpillantott rá, mikor belecsókolt a tenyerébe. Ilyenkor tudatosult csak benne igazán, hogy Sarah ténylegesen közülük való lett. Már nem az a mohó kíváncsiságú lány, aki a Roxfortba járt. Egyenrangú társsá alkotta őt. És számára rengeteget számított, hogy a lány önként választotta őt. Ugyanakkor gyakran kétségek gyötörték, hogy jól tette-e, hogy átváltoztatta, főleg ilyen fiatalon… De ilyenkor mindig meglátja azokat a boldogságtól sugárzó szemeket, és úgy érzi: minden a legnagyobb rendben van.
Gondolataiból a fájdalom felvillanó tudatának emléke riasztotta fel. Pár pillanatig fel sem fogta, hogy milyen változás történt. De amint lenézett saját kezére, mindent megértett. Az imént még összefonódott ujjaik immár szétcsúsztak. Sarah önkívületben karmolt bele a férfi tenyerébe, ami most erősen vérzett. Ugyanebben a pillanatban pedig befejezve a csókot, Larten csípőjére ült és magába fogadta a férfit. Kéjesen bódító tempót vett fel a kezdeti vadság után. A férfi úgy érezte magát, mint akit megbabonáztak. Hirtelen a környezet is fullasztónak tűnt, a viasz szagú, nehéz levegő szinte égette a tüdejét, ahogy nézte Sarah-t, aki még mindig nem volt magánál teljesen. Csípőjével hirtelen ötlettől vezérelve elnyújtottan körözni kezdett, majd megragadta Larten mindkét vérző kezét, és kicsit előre hajolva az arcához nyomta őket. Miután lenyalta az egyik ujját, a kezeket végigcsúsztatta a nyakán, majd a mellei között végig a hasán. Zöld szeme tébolyult fényben csillogott, szinte világított a félhomályban.
Aztán látva, hogy a férfi teste megfeszült és fojtottan felnyögött, belecsókolt az egyik kézbe, majd előrehajolt, hogy véres ajkaival Larten szája után kapjon. Sarah nem engedte megszakítani a csókot, ülő helyzetbe húzta kedvesét, akinek tenyere birtoklón simított végig kipirult bőrén. A nő percek múltán kifulladva hajtotta hátra a fejét ezzel felkínálva nyakát és melleit. Amint a vámpír elkezdte lenyalogatni a vért róla, halkan fel is nyögött, majd erőteljesebben kezdett körözni a csípőjével.
Ölelkezésük egyre szenvedélyesebb lett, már ott harapták egymást, ahol érték. Teljesen kivetkőztek önmagukból, az ösztönlények átvették az irányítást. Az orrukban ott volt a vörös nektár bódító illata, mellyel testük volt összekenve, akár egy rituálén, de itt a szenvedély és a beteljesülés utáni egyre sürgetőbb sóvárgás játszotta szédítő szerepét. Mikor már mindketten artikulálatlanul nyögtek, Sarah hirtelen két kézzel visszanyomta a férfit a párnákra, és lassan, mélyen végigkarmolta Larten hasát…
A férfi abban a pillanatban mélyesztette bele körmeit a lány csípőjén a hamvas bőrbe, és egy erős rántással maga felé húzta a kéjesen vonagló testet. De Sarah még mindig nem hagyta, hogy elérje a csúcsot. Hirtelen ötlettől vezérelve elszakadt a férfitől amint előre dőlve szinte ráfeküdt a mellkasára. Larten torkából meghatározhatatlan hang tört fel, ami a nyögés és a morgás között állt. Ne játssz velem Sarah! Most már ne…! – hallotta a lány a hangot a fejében, de csak elmosolyodott és vadul beleharapott kedvese alsó ajkába. A férfi viszonozta a csókot, de a benne növekvő elviselhetetlen feszültség és kín nem engedte, hogy félbe szakadjon, amit elkezdtek… Úgy érezte, ha menten nem könnyebbül meg, akkor szétrobban!
Egy szemvillanás alatt maga alá gyűrte a forró testet, és vadul ismét belé hatolt. Sarah felkiáltott, ahogy megérezte magában a férfit, és elakadt a lélegzete a vad tempótól, amit diktált. Érezte, hogy hihetetlen gyorsasággal száguld a beteljesülés felé. Zihálva vette a levegőt, de mielőtt megszűnt volna számára a világ, ellentmondást nem tűrően ismét lovagló ülésbe helyezkedett és ott vonaglott át testén a gyönyör egy hatalmas kiáltást kiszakítva belőle, miután megérezte magában kedvese forró magját szétáradni. Sarah szinte beleájult Larten karjaiba és még sokáig kapkodó lélegzetvétellel hallgatta párja zakatoló szívverését. A férfi még mindig benne időzött és ez olyan természetesnek és magától értetődőnek tűnt, mint még soha semmi más az életben.
Percek múltán egymás mellett, szorosan összeölelkezve feküdtek. Larten az alvó lány hajtincseivel játszott, majd ő is követte kedvesét a pihentető álmok világába.
Odafönt felvirradt egy új, baljóslatokkal teli nap, de ők ketten még semmit sem sejtettek abból, ami rájuk várt. Csupán egymásért éltek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó