|
7. fejezet - Gyertya nélküli születésnap
2005.12.22. 16:08
Írta: Brigi
Korhatár és figyelmeztetések: az erőszakos tartalom miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott
Megjegyzés: Külön köszönet Khimera-nak a segítségért! :)
Gyertya nélküli születésnap
Piton megeresztett egy sóhajtást.
- Be kell vallanom, ez most kiváló volt – mondta szinte sajnálkozva.
Még mindig nehezére esett megdicsérni Harryt, noha a fiú hatalmas előrelépéseket tett az okklumencia terén.
Harry kinyitotta a szemeit, bár semmi újat nem tapasztalt. Már eljutott arra a szintre, hogy becsukott szemmel is tisztán tudjon látni. Ugyanazt látta, mint előtte: bájitaltan-tanárát leeresztett pálcával. Elméjében már nem görbült meg a tér, nem érzett rángatást, vagy szorítást a mellkasában, mint korábban. Sikerült kordában tartania az elméjét is, bár azt elfelejtette megemlíteni, hogy ez Marie érdeme is egyben. A lány ugyanis egy alkalommal elrángatta egy jóga-előadásra. Amíg a lány itta az előadók minden szavát a nyugodt lélekről és harmonikus testi állapotokról, addig Harry majd elaludt. Feje néha illetlenül előrebillent, mert már nem bírt ébren maradni. Ilyenkor a lány könyöke figyelmeztetően az oldalába fúródott. Mikor meglátta kedvese szigorú, megrovó arcát, Harryben néha őszintén felébredt a bűntudat.
Persze aztán a felnyalábolt szórólapok meg prospektusok segítségével neki is kezdtek jógázni, bár Harry egészen más, kellemesebb formáját is el tudta volna képzelni az együttlétüknek. Mialatt a lány sóhajtozva ellazult, hogy testi-lelki békére leljen, addig kedvese mindig a különböző füstölgők felszálló illatnyalábját próbálta meg elhessegetni az orra alól. Egy alkalommal olyan hangosan fújta arrébb a füstöt, hogy Marie feleszmélt: párját egyáltalán nem köti le az egész, amit csinálnak. Nagyon megsértődött, hogy Harry nem volt hozzá őszinte, és hogy csak tettette az érdeklődést ezek iránt a dolgok iránt. Harry is felhúzta az orrát, hiszen csak neki lett volna oka megsértődni. Annyira feleslegesnek érezte ezt az egész spirituális hülyeséget, mint a roxforti jóslástan órákat. Pár napos kényszerszabadság után azonban csak rájött, hogy magától nem fognak rendbe jönni a dolgok, és megemberelte magát. Egy kisebb csokor virággal, egy szatyornyi füstölgővel és egy kis édességgel próbált békülést kezdeményezni. A lány mogorván nyitott ajtót, de a körülbelül húszféle illatpálcika láttán nem tudta megállni, hogy ne nevessen. Kacagva omlottak egymás karjaiba, és onnantól megint szent volt a béke.
Bármennyire is rühellte a fiú az egész jóga-dolgot, valami mégiscsak ragadhatott rá. Azt vette észre, hogy okklumencia közben sokkal könnyebben el tud lazulni. Már nem volt ideges, nem igyekezett olyan görcsösen követni tanára utasításait, mint azelőtt, és ez mélységes nyugalommal töltötte el.
Piton is elégedett volt a fiú teljesítményével. Korábban meg kellett rónia párszor a fegyelmezetlenségért, de idővel rohamosan nőni kezdett a fiú koncentrációja, így sikeresnek könyvelte el a nyári okklumencia-kurzust.
- Pálca nélkül már remekül tudsz védekezni, Harry – mondta Piton, miközben az egyik táskájában matatott. Az ominózus első este óta nem volt hajlandó úgy tanítani Harryt, hogy pálca is legyen a fiúnál. Semmi kedve sem volt valami újabb, ártó bűbájt begyűjteni a fiútól.
- Ellenem, persze – tette hozzá kimérten, de hátra sem fordult. – Holnaptól úgy fogunk gyakorolni, mintha én lennék Voldemort.
- Az miben lesz más?
- Voldemort úgy hatol be az emberek agyába, hogy szétszaggatja azok emlékeit, és csak azokat a foszlányokat ragadja magához, melyek számára is hasznosak. Ezért okoz a beavatkozása érezhető fizikai fájdalmat is.
Harry megborzongott.
- Nem kell félned, óvatos leszek… először… - fordult hátra gonosz vigyorral.
A kölyök kínosan vigyorgott.
- Hát persze. A pálcámat mikor kapom vissza?
- Majd meglátjuk. Mostanában egyre jobban teljesítesz. Talán holnap már azzal védekezhetsz.
Harry engedelmesen bólintott.
- Mit vigyorogsz?
- Csak jó kedvem van – mondta elégedetten a fiú. – Tudja, ma van a szülinapom.
- Óh… nahát, tényleg? – kérdezte döbbenten a tanár. – Nem is tudtam… - mormolta inkább magának, és azon tűnődött, hogy kerülhette el egy ilyen fontos információ a figyelmét. Harry elméjében semmit sem talált erre vonatkozólag.
- Dicsérjen meg! – kérlelte Harry, mint aki elégtételt vár egy jól elrejtett információért. – Csak most az egyszer!
- Rendben, rendben, ezt ügyesen elrejtetted előlem – adta meg magát Piton.
A fiú arcára egészségesen öntelt mosoly ült ki.
- Mehetsz.
Harry átrohant a szobájába, de hevességében nyitva felejtette mindkét ajtót, így tanára átlátott hozzá. Megint tele volt a szoba huhogó baglyokkal.
- És ezek most kitől jöttek? – kérdezte, újfent az ajtófélfába támaszkodva.
A fiú futólag felpillantott, majd bezárta az ablakot.
- Ugyanúgy a többiektől. De nem gondoltam volna, hogy ilyen sok jön. Szia! – köszönt oda egy már ismerős madárnak. Az ikrek baglya volt. Hatalmas papírzsákot fogott erős karmaival, melyet lepottyantott az ágyra. Letelepedett Hedvig mellé, majd a két bagoly halkan búgva kommunikálni kezdett.
Harry mohón kapott a zsák után. Feltépte a tetejét, és egy nagy halom édesség és varázsvicc-cucc között megtalálta a fiúk levelét is.
Kedves Harry!
Nagyon sok boldog születésnapot kívánunk! Reméljük, hasznát veszed ennek a pár apróságnak. Igyekeztünk úgy összeválogatni, hogy minden legyen benne, amit szeretsz. Egyél, igyál, és használd őket egészséggel!
George-dzsal szemrevételeztük a fényképet, amit magadról és a barátnődről küldtél, és megállapítottuk, hogy gyönyörű kedvesed van! Nagyon édes mugli lány! Bár találkozhatnánk vele! (Nincsenek ikerhúgai véletlenül?)
Harry elnevette magát.
Örülünk, hogy minden rendben, és hogy végre nem unatkozással telik a szünidőd. Élvezd ki még ezt az egy hónapot, ami hátravan a suliig. Ott majd végre rosszalkodhattok Ronnal. Mert – ahogy George is mondta – amíg Weasley van Roxfortban, addig jaj mindenkiknek!
Minden jót kívánunk!
Vigyázz magadra!
Üdvözöl: Fred
p.s.: Én is üdvözöllek, Harry, csak Fred nem hagyott szóhoz jutni! – George
Harry elmosolyodott, majd kiborította az ágyra a sok édességet. Piton szemei elkerekedtek a sok csokoládé, cukorka, rágógumi, nyalóka láttán, és elfintorodott, mikor meglátta a különböző petárdákat, robbantós lufikat, viszketést okozó kenőcsöket, melyeket az ikrek ajakbalzsamnak és testápolónak álcáztak.
- Szóval innen szerzitek ezt a sok vackot – állapította meg hűvösen.
A kölyök behúzta a nyakát.
- Csak akkor használjuk, ha feltétlenül szükség van rá. Mondjuk, ha egy Umbridge betéved az iskolába.
Piton akaratlanul is elmosolyodott. Ő is, mint minden más roxforti tanár, emlékezett rá, micsoda cirkusz folyt az iskolában, mikor Dolores Umbridge beleült az igazgatói székbe. Mindennaposak voltak a rendbontások a diákok részéről. Persze, az ő mardekárosai rendesen viselkedtek, ők nem okoztak galibát az igazgatónőnek. A másik három ház tagjai azonban dolgoztak helyettük is.
Vetett még egy pillantást a kupac felé.
- Pa’hrancsoljon – mondta Harry teli szájjal, és feléje nyújtott egy maréknyi csokibékát, meg Bagoly Berti-féle Mindenízű Drazsét.
- Köszönöm, nem kérek – mondta az vigyorogva.
Harry megvonta a vállait, és már esett is neki a következő levélnek.
Szia Harry!
- Szia Neville – mondta magában a címzett.
Boldog szülinapot! A tortát a nagymamám sütötte, de én is segítettem neki, remélem, ízleni fog! Meséltem neki rólad, és azt mondta, nagyon kedves fiú lehetsz, és hogy örül, hogy ilyen barátiam vannak, mint te. Tudod, nagyon büszke rám, hogy annyit fejlődtem az iskolában, és ezt egyedül neked és a többieknek köszönhetem. A DS-edzéseken rengeteget tanultam tőled, és ezért hálás vagyok. Remélem, az új tanévben is folytatjuk majd a gyakorlást.
Légy jó és vigyázz magadra!
Üdvözöl:
Neville Longbottom
Utóirat: Küldöm vissza a könyvednek a harmadik kötetét, nagyon köszönöm.
Harry és Neville már a nyáriszünet kezdete óta folyamatosan leveleztek. A Longbottom-fiú a minisztériumi kaland óta közelebb került Harryhez és barátaihoz, emellett a jóslat is egyfajta sorstársakká tette őket. Harry persze nem mesélt neki a jüvendölésről, nem akarta vele megijeszteni. Így is örült, hogy a fiú ennyit javult az edzéseknek köszönhetően. Emellett folyamatosan küldözgette neki annak a sok kötetes, sötét varázslatok kivédésével foglalkozó kiadványnak a darabjait, melyek még Remustól és Siriustól kapott. Harry oda is lépett a ládájához, beletette az imént visszaküldött darabot, majd kivette a negyediket, és letette az íróasztalára, nehogy elfelejtse. Majd kinyitotta a torta dobozát. A finom, diós tésztájú, vastag krémcsíkkal megtöltött, fehér csokoládéval leöntött édesség-költemény láttán összefutott a szájában a nyál.
- Juj! – mondta kéjesen. – Ezt meg kell kóstolnia! – mutatta meg Pitonnak a dobozt. Az egy kíváncsi pillantást vetett rá, és újfent elmosolyodott. Harry már rohant is le a konyhába, zsákmányolt kést, villákat, és két süteményes tányért, majd visszatért a szobába. Bezárta maga mögött az ajtót, nehogy unokaöccse, a falánk Dudley megkaparintsa a finomságot.
Mohón felszeletelte a tortát, és egy tányéron jókora adagot tolt Piton elé.
- Egye, ameddig csak lehet! Ha ezek – intett a fejével oldalra, nevelőszülei szobája felé – meglátják, azonnal elveszik!
- Miért vennék el?
- Nem szeretik, ha ajándékot kapok a barátaimtól. Azt szeretnék, ha semmit sem kapnék. Ők sose vesznek nekem semmit, és nem tetszik nekik, hogy másnak esetleg jelentek valamit. Egyébként biztos kidobnának innen mindent. Azt hinnék, meg van átkozva még az étel is, amit a varázslók esznek… Babona. Gyerünk, egye csak meg!
Perselus sajnálkozva nézett a fiúra, majd megkóstolta a tányérjára tett süteményt. Kellemesen megborzongott annak finom ízétől.
- Kitől jött?
- Neville-től – mondta Harry két falat közt.
A férfi azt hitte, félrenyel.
- Longbottomtól?
- Nem átkozta meg a sütit, ne féljen – mondta nevetve Harry, mikor látta, hogy Piton vonakodik további falatokat fogyasztani.
Amíg a tanár tehát kis falatokban, finnyásan ette az egyébként kéjesen finom tortaszeletet, Harry betermelte a doboz felét. Elégedetten, jóleső teltségérzéssel sóhajtott fel, miután felhajtotta az ikrek töklé-üdítőjét.
- Következő – mondta magának katonásan.
Ron és Hermione levele megint egy postával érkezett. Ők is egy nagyobb csomagot küldtek. Harry talált benne egy nagyobb csokoládétortát, amit Hermione sütött a mamájával. Annak ellenére, hogy a nő fogorvos volt, meglehetősen édes, krémes, egyszóval fenséges volt az ajándék. Emellett érkezett egy csomó fotó két barátjáról, ami dokumentálta az együtt töltött időt. Volt, hogy különböző nevezetességeket néztek meg, kávéztak, fagyiztak, de élményparkban is voltak. Az egyiken például Ron rémülten nézett felfelé az egyik hullámvasútra, amiben sikoltoztak az emberek. Egy strandon is készült róluk fotó: amíg Ron kicsit szégyellősen, összegörnyedve állt a rövidnadrágjában, addig Hermione büszkén feszített a bikinijében. Harry elvigyorodott a képek láttán, és szíve melegséggel telt el.
Ezek mellett kapott még egy csomó apró kacatot, pennákat, láthatatlan tintát, no meg Rontól egy könyvet, aminek nagyon örült. Új kiadás volt: egy kviddicses szakkönyv. Egy nemrég visszavonult, világhírű fogó jegyezte le, és tele volt mindenféle tippel, trükkel, eséssel és bukással, valamint részletes listát tartalmazott a jelenlegi csapatokról. Harry jól megölelgette a könyvet, és becsúsztatta a párnája alá, hogy lefekvés előtt el is kezdi majd olvasni.
Felvágta a csokoládétortát is, azzal is megkínálta tanárát, és abból is jól belakmároztak.
- Úristen, kidurranok! – dőlt végig az ágyon. – Pedig még hátravan egy csomó levél…!
Hagrid szokás szerint megint saját készítésű süteményt küldött neki, amit inkább nem mert megkóstolni, és Pitont is beavatta Hagrid konyhai tudásának titkaiba. McGalagony levele is megőrizte jó szokását, és megint a szülinapján érkezett. Semmi különösebb utasítás nem szerepelt benne, csak az, mikor kezdődik a tanév. Mellékelte a megvásárolandó tankönyvek listáját is.
Mrs. Weasley nem tudta megállni, hogy ne küldjön külön egy levelet. Persze tudta, hogy fiacskája, Ron szintén fog írni. De mindenképpen akart küldeni Harrynek saját készítésű finomságokat: gyümölcskenyeret, mint mindig, különböző muffinokat, fánkokat, még egy befőttesüvegnyi karamellaszirupot is. Még mindig azt hitte, éheztetik a fiút, nem is sejtette, hogy Piton jelenléte valamelyest javított Harry étkezési szokásain.
Harry összegyűjtötte a kapott édességet, és jól bebugyolálva szokásos helyére, a deszka alá rejtett mindent, nehogy Petunia néni véletlenül rájuk bukkanjon. A leveleket és szépen az asztalra pakolta, hogy majd később megválaszolja őket. Ekkor tűnt fel neki azonban valami. Remustól nem kapott semmit. Körülnézett a szobában, de nem volt már egy gazdátlan bagoly sem, amely csomagot szorongatott volna.
- Remus… jól van, ugye? – kérdezte kicsit aggódva tanárától.
- Nem tudom, hogy baja lenne – felelte flegmán Piton. – Miért?
- Csak mert tőle nem kaptam levelet…
- Ne légy ennyire önző, Harry! Most kaptál egy vagon édességet!
- Nem… nem azért mondtam. Csak… fura… Mindig szokott írni.
Harry aznap éjjel cseppet szorongva feküdt le aludni. Nyugtalanította Remus hallgatása. Pedig tőle mindig kapott levelet, ha más nem, hát a Rend nevében. Mostanában viszont egyáltalán nem jelentkezett….
Bár rossz előérzete nem hagyta nyugodni, Harry mégis úgy döntött, elmegy kedvesével egy szabadtéri rendezvényre, ahol mindenféle együttesek léptek fel élőben, rengeteg bazár volt, és jókat tudtak napozgatni és lazulni. Sikerült is valamennyire elűznie a gondot az elméjéből, és az is nyugtató hatással volt rá, hogy Piton megígérte, utánajár a dolgoknak.
A koncert után még jó pár kellemes, intim percet töltött együtt kedvesével, és megint csak későn indult haza. Biztos forrásból tudta, hogy Dudley azon az éjszakán csak éjfél felé fog hazaérkezni, hiszen meccse lesz az egyik szomszéd városban. Szülei is elkísérték, hogy büszkén szurkolhassanak bajnok csemetéjüknek. Így maradhatott ki egy kicsit tovább, hiszen amíg előttük érkezik haza, addig nincs gond.
Miután búcsút vett kedvesétől, mámorosan loholt végig Little Whinging utcáin. Az egyik kereszteződésnél meg kellett várnia a tovahaladó autókat. Türelmetlenül toporgott, és megnézte magát a lába mellett elterülő pocsolyában. Ekkor jutott eszébe, hogy ezúttal semmilyen transzformációs bűbájt nem hajtott végre. Sebtében behúzódott az egyik fa árnyékába, elővette a pálcáját, majd rögtön eltüntette a homlokáról a sebet. Haját éjfeketére változtatta, szemei pedig zafírkéken ragyogtak.
Épp indult volna tovább, mikor két hosszú, erős kar elkapta a derekát és a földre rántotta. Harry rémülten rúgott és kapálózott, mikor tudatosult benne, hogy ez nem baráti csínytevés vagy meglepetés.
- Segítség! – üvöltötte torkaszakadtából, de a félelmetes tenyér azonnal a szájára tapadt.
Ösztönösen mart és harapott, amennyire csak erejéből tellett, de hiába. Csak jól megütötte magát minden alkalommal.
- Megvagy, te kis nyavalyás! – suttogta egy gonosz, mély férfihang. – Te átkozott kis féreg, hát ez a hála? Tizenkét éven keresztül etettünk, itattunk, neveltünk és taníttatunk, erre te fogod magad, és lelépsz? Aú! – ordított fel a támadó.
Harry erősen sípcsonton rúgta a sarkával.
A férfi szembefordult a kölyökkel, és olyan erős pofont adott neki, amitől a fiú megszédült, elesett, felrepedt az ajka és a szemöldöke. Harry kábultan tapogatta sajgó állát, és a rémülettől, úgy érezte, megbénult. Egyetlen fegyverét dulakodás közben elejtette. Teljesen védtelennek érezte magát. Ez az érzés tovább fokozódott benne, amikor meglátta, hogy pálcáját egy másik sötét alak veszi fel a földről, és gúnyosan mutatja még további háromnak. Harry ereiben megfagyott a vér. Halálfalók! Ráadásul ilyen sokan! Pálca nélkül eggyel szemben sem lenne esélye…
- A Sötét Nagyúrnak azonnal meg kellett volna ölnie téged! – ordította az egyik, kikelve magából. – De ehelyett magához vett, te pedig visszaéltél a bizalmával! Ezért most meg fogsz halni! A Nagyúr boldog lesz, hogy saját kezűleg végezhet veled! Gyerünk! Kelj fel!
Harry egy szót sem értett, ami csak még jobban fokozta a félelmét. Mikor újra erőre kapott, megint kiabálni kezdett.
- Segítség! Kérem, segítsenek! El akarnak rabolni!
A sötét alakok rávetették magukat, de ő hevesen ellenkezett. Egyiküket sikerült is a nagy fetrengés közepette gyomorszájon rágni, egy másiknak pedig egészen véletlenül betörte az orrát. Sikerült lábra kapnia, és botladozva futásnak eredt. De nem jutott sokáig, mert az egyik férfi elkapta a bokáját, mire ő hasra vágódott.
- Nem mész sehová!
Kétségbeesetten próbált kiszabadulni szorításukból, mikor meglátta, hogy előtte körülbelül húszméternyire egy varázsló hoppanált. Mundungus Fletcher volt az, a kupeckodó mágus, aki pálcáját felemelve máris szórta az átkokat, és feléje szaladt. Harryben újra feléledt a remény, hogy megmenekülhet.
Ekkor azonban rettenetes fájdalom hasított a testébe. A derekát szorító halálfaló egy rövid tőrt döfött a csípőjébe, a bal oldalon.
Harryvel lelassult a világ, hallása kezdett tompulni, szeme előtt elhomályosultak a figurák, és világos vagy sötét pacákká váltak. Arca beesett volt, és sápadt, azt a végzetes meglepetést tükrözte, amit a tőr okozott. A támadó kirántotta a tőrt újdonsült hüvelyéből, majd elégedetten felkacagott. A fiú előtt egy pillanatra megint kitisztult minden. Látta, hogy három halálfaló is Mundungus felé veti magát. A férfit eltalálta egy bűbáj, minek hatására hatalmasat repült hátrafelé. Félig eszméletlenül, utolsó erejével a pálcájába kapaszkodva Harry rémült szemeibe nézett, és tudatosult benne, hogy nem tud már segíteni rajta. Sorsába beletörődve nekiveselkedett támadóinak utolsó rohamának.
Harry még egy utolsót kiáltott:
- Mundunguuuuuuus!
- Sehol sincs! – dobta le magáról a köpenyét Piton. - Lupinnal az egész környéket átkutattuk, de semmi nyoma! Mit tegyünk, igazgató úr? – kérdezte ingerülten.
Ám Dumbledore nem tudott válaszolni, mert a főhadiszállást ajtaja megint kinyílt. Kingsley Mrs. Figg segítségével átemelte a küszöbön a vérző Mundungus Fletchert. A férfi sziluettje mozdulatlan volt.
- Dung! – sikoltott tőle szokatlanul Tonks, aki az egyik kezével a lépcső korlátjába, a másikkal egy mankóra támaszkodott.
- Gyorsan! Vigyétek az étkezőbe és fektessétek le az asztalra! – próbálta megőrizni a hidegvérét Mrs. Weasley. – Charlie! – parancsolt egyik fiára. – Hozz párnát és takarókat. Bill, te pedig hozd le Tonks szobájából a gyógyító szereket! Fred, George, tegyetek fel vizet forrni!
Mindenki szaladt a dolgára, Kingsley pedig, Piton és Remus segítségével a nagy étkezőasztalra fektette a sebesültet.
- Még él… - állapította meg Remus sápadtan.
- Csúnyán elintézték… Mi történhetett?
- Ő volt ma éjjel szolgálatban, Remus – felelte halkan Dumbledore. - Ő vigyázott Harryre.
- Ezek szerint… az igazgató úr úgy gondolja, Harryt elrabolták?
Mrs. Weasley az ajkai elé kapott és felsikoltott.
- Nyugalom – intett csendre mindenkit Dumbledore. – Molly, kérem – intett a sebesült felé.
A nő értette a célzást, és két fiatal boszorkány segítségével elkezdte ellátni Fletcher sebeit.
A két fiatal nő csak nemrég vált a Rend tagjává. Charlie közreműködésével külföldi mágusok ellenálló csoportjai is felvették a kapcsolatot a Renddel, tagjaik pedig folyamatosan érkeztek az országba.
Az egyik nő, magas, kecses alkatú volt, hosszú, szőke hajét szép fonatokban szokta viselni. Most ezeket copfba szedte, feltűrte talárja ujját, és megmosta a kezeit.
- Phiona! – szólította meg a másikat, aki fél fejjel alacsonyabb volt nála. Neki ébenfekete hava volt, melyet vidám vörös csíkok tarkítottak. – Segíts, kérlek!
Lefejtették a véres ruhákat a sebesültről, és tisztogatni kezdték a sebeket.
A többiek, akik az asztal körül álltak, némán figyelték őket. Arabella Figg több nagy tálba tiszta, forralt vizet töltött, Hesita Jones pedig tiszta kendőket szaggatott csíkokra, amivel aztán törölgetni lehetett a sebeket.
Az ikrek, akiknek a haja már vállig ért, egymás vállába csimpaszkodva bámultak, és halkan felszisszentek minden alkalommal, amikor megpillantottak egy-egy szörnyű, vérző testrészt. Apjuk mellettük állt, bátorítóan a vállukra tette a kezeit, majd leszegett fővel kivonult a helységből. Bill követte, aki mintha vigasztalni próbálta volna.
Remus tűnt azonban a legjobban megtépázottnak. Holtsápadt volt, mint teliholdkor szokott lenni, és nemcsak Dung miatt, hanem Harry miatt is vadul kalapált a szíve. Ha Mundungus ilyen szerencsétlenül járt, el sem tudta képzelni, hogy kicsi unokaöccse ép bőrrel megúszta. Reményvesztetten James-re pillantott, aki a sírdogáló Lilyt ölelgette. Sirius szemében tehetetlen elszántság és düh csillogott, látszott rajta, hogy szívesen segítene, ha módjában állna.
Dung halkan nyöszörögni kezdett, mire mindenki reménykedve közelebb lépett, Mrs. Weasley tiltakozása ellenére. Még azok is beszaladtak a terembe, akik eddig az előtérben, a folyosókon, vagy szobáikban tartózkodtak.
- Mundungus – szólalt meg támaszt nyújtó hangon Dumbledore. Kezét óvatosan a férfi homlokára tette, mire a sérült erőlködve felnyitotta a szemeit.
- Igazgató… úr – mondta elhalóan.
- Mundungus, tudjuk, hogy szörnyű megpróbáltatásokon mentél keresztül – némította el az idős mágus. – Mégis, tudnunk kell, mi történt. Harry eltűnt, mihamarabb meg kell találnunk. Láttál valamit?
A férfi alig észrevehetően bólintott, majd újra lehunyta a szemeit, és ellazította a testét.
Dumbledore megemelte a pálcáját, némán egy varázsigét suttogott, minek hatására Dung teste körül halványkék fény jelent meg. A feje fölött tölcsér alakú oszlop emelkedett ki, amely képet kezdett formálni. Egy suhintásra a kép megelevenedett, mintha egy videofelvétel lett volna.
Harry rémült arcát pillanthatták meg a Rend tagjai, és szinte mind felszisszentek. A fiú ajka és szemöldöke már vérzett. Kétségbeesetten vergődött támadói karja közt. Kinyújtott karokkal kiáltozott segítségért, majd megpillantotta Mundungust, tekintetük találkozott. A jelenlevők mind úgy érezték, mintha a fiú egyenesen az ő szemükbe nézne. Átérezték a félelmet, amely megtölthette a fiú lelkét abban a pillanatban.
Ám Harry nem tudta sokáig élvezni a remény e halovány szikráját. Aranymarkolatú, fényes pengéjű, hegyes tőr villant az éjszakában, majd a fiú csípőjébe furakodott.
Tonks – félretéve minden férfias vonását és keménységét – felsikoltott, és rémülten takarta el a szemeit, elejtve ezzel mankóját, mely hangosat koppant a padlón. Mindenki hátrahőkölt és felnyögött. Dumbledore tartotta magát a legjobban. De még ő is kizökkent nyugalmából, mikor Piton, aki eddig a beteg gondozásában segédkezett, elejtett egy szérumos fiolát. Az szilánkokra tört, amint földet ért, tartalma pedig elfolyt a szőnyegen.
Mindez abban a pillanatban történt, mikor Harry maga is kezdte felfogni, mi történt. A fiú szemei kigúvadtak a fájdalomtól, ajkait néma, segélykérő szavak hagyták el. Pupillája pontnyira szűkült, ahogy közeledett az eszméletvesztés pillanata.
Piton kővé dermedve nézte a gyönyörű kék szemeket, mint akit megbabonáztak. Bőre haloványabb lett egy halotténál. Pislogás nélkül hátrálni kezdett, arcán zavar jelent meg. Fejét óvatosan, tagadóan rázva további, botladozó lépéseket tett hátrafelé.
- Nem… ne, ez…
A többiek értetlenül fordultak feléje.
- Perselus! – emelte fel a hangját Dumbledore.
A bájitaltan-tanár azonban mintha teljesen becsavarodott volna. A kandallóban pattogó tűzre pillantott, a táncot járó lángnyelvekre, újra Harryre, majd iszonyodva a szája elé kapta a kezét és kirohanta teremből. Páran utána akartak iramodni, de Dumbledore szigorúan felemelte a kezét.
- Őt most hagyjátok! – mondta parancsoló hangon. – Köszönjük, Mundungus – fordult szelíden a beteghez, és megszüntette a bűbájt.
Remus lábai megremegtek. Először csak az asztal szélébe kapaszkodott. Mégis, úgy érezte, ereje végképp elhagyja, és kiszalad alóla a lába. Elvonszolta hát magát a legközelebbi székig és leroskadt rá. A könnyekkel küszködve az asztalra borult. Az őt kísérő szellemalakok egymás vállára zokogtak.
A többiek hasonlóan döbbent arcot vágtak.
- Alastor – zengett fel újra az igazgató úr hangja. – Kérem, gyűjtse össze a Rend összes, elérhető tagját. Mindenkit értesítenünk kell az események e váratlan és szörnyűséges fordulatáról. Fel kell készülnünk a legrosszabbra. Harryt elrabolták Voldemort csatlósai. Ha a Nagyúrnak sikerül bántania őt, attól tartok, a jóslat szerint egyesített erőink sem lesznek képesek megállítani őt….
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó