|
21. fejezet - Újabb káosz bájitaltanon
2005.12.22. 21:39
Írta: Brigi
Korhatár és figyelmeztetések: 14 éven aluliaknak nem ajánlott
Újabb káosz bájitaltanon
- És ott volt a barátnőjük, az a Chloe. Nagyon szép csaj egyébként – mondta Harry teli szájjal.
Ginny is magába tömött egy marék cukorkát a Mindenízű Drazséból, miközben hason feküdt, és Harry kellemesen masszírozta a vállait.
- Nem is hittem volna, hogy lesz lány, aki összeáll velük… - töprengett el Ginny. – Elvégre a suliban nem is jártak senkivel.
- Áh, tudod, hogy az még nem jelent semmit. Úgy tűnik, tök jól megvannak.
- És tényleg mindketten egyszerre… járnak vele, meg minden? – fordult hátra Ginny cseppet zavartan fintorogva, már amennyire a nyaka engedte.
- Azt mondták – vonta meg Harry a vállait.
- Na és… megcsókolta valamelyik, míg velük voltál?
- Most, hogy mondod… nem.
- Áhá! A kis szégyellősek! Ront bezzeg mindig ugratják Hermione miatt! Képmutatás! – fakadt ki képletesen Ginny.
Harry elkuncogta magát, és majdnem félrenyelt egy drazsét.
- És… meséltek még valamit? – kérdezte a lány pajkos hangsúllyal. – Valami sikamlós részletet?
- Semmit – sóhajtott Harry.
- Ez még mindig annyira bizarr – borzongott meg Ginny. – A mugliknál szokás ez? Hogy két fiú egy lánnyal…
- Ö… - pirult el a fiú egy pillanatra. – Nem hiszem. Biztos vannak, akik…
- Én mindenesetre még életemben nem hallottam ilyet. Pedig, aki hat bátyussal nő fel, az hall egy s mást…
- Az élet árnyoldalai… - vigyorgott Harry.
- Azt meghiszem… Szóval szép lány?
- Aha. Nem valami csinos…
- Hogyhogy? Ugye nem olyan, mint Millicent?
- Mi? Dehogy! Épp az, hogy elég soványka szegény… melle se sok van…
- Férfiak… - sóhajtott Ginny. – Mit számít, mekkora mellei vannak?
- Hát, azért számít…
- Figyi, nem neked kell, hogy tetsszen. A lényeg, hogy Fred és George elégedettek vele.
- De ettől függetlenül is szép, ezt akartam mondani, csak nem hagyod! – erősködött Harry. – Olyan tök szép arca van.
- Biztos szerelem-gyerek….
- Szerelem-mi?
- Biztos nagyon szerettek egymást a szülei, azért lett olyan szép.
- Erről még nem is hallottam.
- Nem-e?
Harry megrázta a fejét, mint egy kiskutya.
- Lám, még én is tudok neked újat mondani! – pattant fel Ginny. – Most viszont te jössz! Mesélj a fiúkról! Mesélj a muglikról!
- Na és mit szeretnél tudni? – kérdezte Harry csábosan.
- Hogyan vágódjak be Grahamnél?
- Hogyhogy hogyan? Azt hittem, már simán mennek a dolgok!
- Úgy is mennek, csak… Eddig tudod, azt szerette bennem, hogy édesen mosolyogtam rá, vagy hogy ártatlanul néztem a szemeibe, meg minden… De ettől tök butának érzem magam – vallotta be a lány. – De érteni is szeretném, amit nekem mond, nem csak okosnak tűnően bólogatni! Érteni, hogy miért rajong egy filmért, hogy mi tetszik neki egy zenében, miért finomabb a cappuchino, mint a kávé! Meg ilyenek!
- Cappuchino? – vigyorodott el Harry.
- Tudod, hogy csak mondtam egy példát! Egyébként tényleg finomabb…
- Jó – heveredett le az ágyra Harry, és a plafonra meresztette a szemeit. – Akkor mesélj róla. Hogy miket szeret csinálni… miket néz a tévében… hogy sportol-e…
- Igen! Szeret golfozni!
- A sznob… - motyogta Harry fintorogva.
- Miért?
- A golf a gazdagok sportja… Biztos tele lehetnek pénzzel a szülei…
- Hát, ami azt illeti, tényleg annak tűnnek. Szép nagy a házuk is, meg minden…
- Mindegy. És jól játszik?
- Nem tudom. Mindig csak úgy elüti a labdát jó messzire, és utána kell menni…
- Na és a lyukba be szokott találni?
- Szégyelld magad! – vágta fejbe egy párnával Ginny.
- Úgy értem, golf közben! – próbált védekezni Harry, de nem bírta visszatartani a röhögést.
- Ja… hát, igen. Mindig mosolyog, ha sikerül neki. Olyan boldog játék közben, mintha senki se lenne körülötte… csak ő és a zöld lankák… szeretem nézni őt olyankor… és olyan csinos abban a fehér nadrágban…
Harry kajánul hörögve nevetett, nagyokat bólogatva, hogy bizony kezd kibújni a szög a zsákból.
- De teniszezni is szeret. Azt még nekem is megtanította.
- Na, kipróbáltad? És hogy ment?
- Eleinte nagyon ügyetlen lehettem…. De jó volt, mert mögém állva mutatta az ütéseket – pirult el a lány. – Hozzám simult, megfogta a kezemet, amivel az ütőt tartottam… Olyan… jó volt – suttogta.
- Egyszer majd teniszezel velem is, jó? Majd megtanítod nekem. Dursleyéktől sosem számíthattam ilyesmire. Láthattad, még úszni is alig tudtam…
- Jó.
- Szóval golfozik és teniszezik… - összegezte a hallottakat Harry. – De ugye nem hordja magasan az orrát?
- Egyáltalán nem. Tudod, hogy ki nem állhatom az olyan alakokat.
- Persze, persze…
- Egyéb szabadidejében mit csinál?
- Hát… - próbált meg visszaemlékezni Ginny. – Megvan. Sokszor rajtakaptam, hogy levelet ír. A barátainak és osztálytársainak a suliból. Azt mondta, nagyon hiányoznak neki.
- Hm… kevés fiú van, aki szeret tisztességes leveleket írni…
- Neki mindig tintás volt a keze, az anyukája sokszor rászólt reggeli közben – mosolyodott el Ginny. – A szolgálók szerint mindig összekeni a tintás ujjaival a zongora billentyűit…
- Micsoda? Hát még zongorázik is?
- Ó, ha tudnád, milyen szépen! – csillogtak Ginny szemei. – Órákig tudnám hallgatni, ahogy játszik!
- Igazi művészlélek… – motyogta Harry. - Tévézni azért szokott?
- Ritkán. Jobbára csak a híradót néztük meg. A szülei mindig mondják, hogy elég igénytelenek a programok… nem tudom, mit jelent…
- Mik a szülei?
- Ügyvédek.
- Akkor érthető…
- Mi érthető?
- Hát, tudod vannak jó műsorok, amikben mondjuk nem sok az erőszak, nem káromkodnak a színészek, kevés a meztelenkedés, vagy igényesen van megoldva a dolog… Olyanok, amikben az emberek nem úgy viselkednek, mint a hülye állatok. Ami esetleg tanít valamire… mondjuk tiszteletre, szeretetre, vagy környezetvédelemre… Azok a jó műsorok, valószínűleg, Graham szülei szerint is. Az ilyen értelmiségi családok nem kajálnak be minden tengerentúli vackot.
- Amerikai? Szóval az amerikai filmek mind rosszak?
- Ezt azért nem mondanám. Van köztük elvétve egy-két jó is. Sokan azt nem szeretik, hogy ránk akarják erőltetni a kultúrájukat. Például mindig kinevetnek minket, mikor újságpapírból esszük a sültkrumplit. Pedig ők se jobbak a csicsás kis papírtasakjaikkal!
- Hű, ez nagyon bonyolult, Harry! – térdelt fel Ginny. - Honnan fogom tudni, hogy melyik film jó, és melyik rossz?
- Hát, elsősorban szerintem onnan, hogy mit gondolsz róla, miután megnézted. Ha tetszik, akkor úgyis tetszeni fog, nem számít, hogy mások mit mondanak róla. Ne hagyd – bökte meg a lány orrát kedveskedve -, hogy más megváltoztassa véleményed. A fiúk – mondta mosolyogva – szeretik az olyan csajokat, akiknél nehezebb dolguk van. Akik nem olyan könnyen befolyásolhatók. Fontos, hogy mindig maradj eredeti. Ne akarj máshoz hasonlítani, mert az Grahamnek sem tetszene.
Ginny mosolyogva a nyakába vetette magát, majd fékezhetetlen párnacsatába kezdtek. Ron, mikor bevánszorgott lefeküdni, már meg sem lepődött a nagy viháncoláson…
- Hol a fészkes fenében bujkál Harry? – zsörtölődött Ron. – El fog késni az óráról, ha nem jön időben reggelizni.
- Mikor felkeltél, miért nem szóltál neki?
- Hermione, már nem is volt az ágyában! – fordult oda hozzá Ron.
- Jól van, jól van – mosolyodott el a lány, és megcsókolta a fiú orrát. – Ne mérgelődj. Lehet, hogy Choval beszélget valahol – kacsintott rá.
Ron azonban nem tudott válaszolni, mert négy kviddics-taláros diák lépett be a terembe, seprűvel a kezében.
- Ez Harry? – képedt el Lavender.
- Na, mondom én, hogy Choval volt – mutatott háborítatlan lelki nyugalommal Hermione a fekete hajú lányra.
- De miért van rajtuk ez a talár?
- Talán mennek valahova…
- Vagy a Próféta interjút akar velük csinálni…
Harry, maga mellett a hollóhátas és hugrabugos fogókkal, hunyorogva Dracora sandított.
- Malfoy – mondta, amolyan üdvözlésképpen.
- Potter – vicsorgott rá vissza az, nem kevésbé kedvesen. – Ma kiderül, ki a jobb kettőnk közül. Az egész iskola tanúja lesz a vereségednek – sziszegte.
- Majd meglátjuk, Draco – mérte őt végig Harry.
- Azért ne szálljatok el magatoktól – sóhajtott Stebbins színpadiasan. – A lényeg az, hogy hagyjuk, hogy a legjobb – nyomta meg a szót – kapja el.
- Csak nem magadra célzol? – vetette oda flegmán Draco. – Na húzz el, öcsi.
A hugrabugos fogó undorodó pillantást vetett rá, majd szó nélkül bevonult a terembe, és helyet foglalt az asztalánál.
- A helyedben vigyáznék magamra, Potter – súgta oda Malfoy. – A tanárok sem fognak megakadályozni abban, hogy legyőzzelek. Biztosíthatlak, hogy bármeddig képes leszek elmenni…
- Reméltem is. Hiszen el is kell kapnunk a madarat – sóhajtott Harry. – Ja, és még jó, hogy nem vagy a helyemben…
Ő és Cho beléptek a terembe. Már Stebbins öltözéke elég volt ahhoz, hogy csendben mindenki pusmogni kezdjen. Kettejük talárja láttán azonban rendesen morajlott a tömeg. Malfoy ezüst-zöld öltözete azonban tekintélyt parancsolóan elhallgattatott pár embert.
Harry a tanári asztal felé pillantott, ahol Dumbledore épp őt nézte. Pitonnak, úgy tűnt, nem volt kedve enni, mert unottan támasztotta a fejét. Mikor Harry rámosolygott, rebbent ugyan egyet a szeme, de csak egy halk sóhaj hagyta el a tüdejét.
Remus zöld szemeivel titokzatos pillantásokat küldött feléje. Fürkészte az arcát, a fáradtságot tükröző vonásait, hátha elárulnak valamit Perselus múltjából, a gyermekről, amelyről Harry is tud, és legfőképpen, a levelekről.
- Nézd, Remus, milyen csinosak – ráncigálta meg a talárjának ujját Rowena. – Szerintem a hollóhátnak van a legszebb talárja.
- Mondja ezt egy vérbeli hollóhátas – mosolyodott el Remus. – Nekem a Mardekár zöld talárja is tetszik, pedig világéletemben griffendéles voltam.
- Harry, mi az ördögöt műveltek? – vonta össze a szemöldökét Ron.
- Ez titok, Ron, de remélem, hamarosan beavathatunk titeket.
- A négy fogó együtt fog valamit csinálni? – kérdezte Padma a szomszéd asztaltól, mivel Cho szó nélkül enni kezdett, figyelmen kívül hagyva házának kérdéseit.
- Úgy van.
- Valami izgalmasat? – csapott le a témára Dean.
- Hát… inkább lesz őrült próbálkozás, mint izgalmas – nyalta le a lekváros kanalat Harry.
- Már alig várom! – lelkendezett Dennis. - Mikor kezditek?
- Hát…
Ebben a pillanatban baglyok suhogásától kezdett el visszhangozni a terem. Harry és Cho nyomban felpattantak a helyükről, Stebbins a seprűvel a lábai közt leste Piton professzort, Draco pedig kihívóan támaszkodott Nimbusz 2001-ese nyelére.
Perselus is felemelkedett a székéről, hunyorogva kémlelve a plafont. Várta, hogy egy madár végül feléje repül, kézbesítve egy újabb rejtélyes üzenetet, de…
Ez nem történt meg. A madarak, miután lepottyantották a csomagokat, leveleket és újságokat, dolguk végeztével kiröppentek az ablakokon. A diáksereg félig a saját küldeményekkel törődve, félig a négy álló fogót és a professzort bámulva elnémult. Azok, pár pillanat elteltével kissé kényelmetlenül kezdték magukat érezni, és hümmögve egymásra néztek. Cho tanácstalanul megvonta a vállát és visszaült az asztalához. A Hugrabugnál egy páran kinevették a seprűn ülő Stebbinst, aki rókavörösen telepedett le a helyére. Malfoy dühös képet vágva ledobta magát a padra. Harry még egyszer Piton professzorra pillantott, aki kicsit csalódottan, de intett a fejével, hogy üljön le, ma már nincs mit tenni.
- Hogyan? – csattant fel Draco, mikor mind a négy fogót a bájitalok mesterével az igazgató a szobájába hívta. – A jövő héten is kviddics-talárban menjünk reggelizni? De hiszen… Hiszen most is leégtünk az egész iskola előtt Potter hülye ötlete miatt!
- Ó, Draco, nem hinném, hogy bármi miatt is szégyenkezned kellene, hiszen házvezető tanárodért teszed, amire kértünk. És az ötlet részben az enyém is volt… - tette hozzá csendesen Dumbledore.
Harry oldalra pillantott, de Piton leszegett fővel állt mellettük. Szemei résnyire szűkültek, úgy hunyorogtak, mintha tanáruk beteg lenne. Az arca is elég sápadt és beesett volt. Harry is hunyorogni kezdett, a férfi agyára koncentrált, hátha elkap egy-egy gondolatfoszlányt. Piton azonban felkapta a fejét, és rögtön ránézett. Harry megkönnyebbülten elmosolyodott, majd alig láthatóan integetni kezdett neki. Piton összevonta a szemöldökét: mindig gyanút fogott, ha a fiú ilyen barátságos gesztusokkal bombázta. Ajkai némán egy „Mivan?”-t formáztak, és csak később eszméltek fel, hogy az igazgató őket szólítgatja.
- Harry. Mehetsz.
- Ö… igenis, uram – biccentett Harry, majd kiandalgott az irodából.
- Áh, igen – mosolyodott el Hagrid elégedetten Dean Thomas rajzán, mely messzemenően a legszebben ábrázolta a múlt órán tanult ír főnixet. – Gyönyörű, Dean, gyönyörű! Öt pont a Griffendélnek! Látja mindenki? – mutatta fel a pergament. – Körülbelül így néz ki a mi Smaragdtülkünk – mutatott a kerítés szélén kókadtan üldögélő madárra.
Amíg a griffendéles Bonnie csillogó szemekkel meredt a szerinte szépséges állatra, addig Parvati és Lavender viszolyogva hátrébb húzódtak. Nem gondolták volna, hogy erre az órára tanáruk be is szerez egy mintapéldányt.
- De hiszen ez a madár a halálos ómenek előjele!
- Ha ezt Trelawney meghallja, tuti beszerez magának egyet – súgta oda Ron Harrynek, aki elkacagta magát.
- Sületlenség! – fakadt ki Hagrid.
- Az ük-ükapámat pont azután gázolta el egy seprű, miután meghallotta egy ír főnix krákogását! – bizonygatta Parvati.
- Régi, babonás dolgok ezek – legyintett a vadőr. – Tudja valaki, mit jelent IGAZÁBÓL egy ír főnix dala? – hangsúlyozta a „dal” szót, mert a madarat látszólag vérig sértette, hogy krákogássá degradálták hangját. – Mondjad, Hermione! – mosolyodott el az óriás szívmelengetően.
- Az ír főnixeknek valóban elég panaszos hangjuk van, de egyáltalán nem a halál közeledtét jelzik – kezdte a lány. – Ha énekel, az azt jelenti, hogy hamarosan esni fog az eső.
- Pontosan – tapsolt kettőt Hagrid. – Öt pont a Griffendélnek!
- Na, te rusnya dög – sziszegte alattomosan Draco. – Vagy adsz egy pár tollat a farkadból, vagy odamegyek, és én tépem ki, ami nekem kell – araszolt a madár felé.
Valahogy Hagrid megsejtette, mire készül, és hatalmas lapátkezével megállította a fiút.
- Én a helyedben nem tenném, kölyök – figyelmeztette.
- Miért nem? - húzta fel az orrát Pansy. – Csak pennának kellene.
- Tényleg, milyen szép lenne – töprengett el Dean is.
- Ki kell, hogy ábrándítsalak titeket – köhintett tanáruk. – Az ír főnixek tolla nem használható pennaként, ugyanis taszítja a tintát.
A kis csoportban csalódott zúgolódás kelt életre.
- Hagrid, mitől ilyen… letört ez a madár? – kérdezte Ron fintorogva.
- Hát… nem igazán szeret nappal előjönni a fészkéből… Tudja valaki, milyen alakú a fészke?
- Ha jól emlékszem: könnycsepp alakú – szólalt fel Seamus.
- Még öt pont a Griffendélnek!
- Tehát, mint mondtam, nappal ott húzza meg magát… Pedig a mi kis Smaragdtülkünk nem szokott ám mindig ilyen morcos lenni! – dobott az állat felé egy elkábított tündért.
A lányok szörnyülködve nézték, ahogy a madár erős csőrével a szerencsétlen kis teremtmény után kap, majd csámcsogva lenyeli.
- Fúj…
- Undorító…!
- Hát – vakarta meg a tarkóját Hagrid. – Lehet, hogy kicsit rossz látvány, de neki is enni kell valamit. Nem igaz, kicsi tündérbögyörőm… - kezdte el becézgetni a szomorú állatot gyermeki gügyögéssel, amin néhány mardekáros röhögni kezdett.
Harryt elöntötte a méreg, és legszívesebben jól megsorozta volna mindegyiket, de már azzal is beérte volna, ha megátkozhat közülük egyet-kettőt.
Hirtelen a madár borzalmas hangon felvinnyogott, amitől sokan megrettentek, míg mások az égre pillantottak.
- Hm… - motyogta Hagrid. – Azt hiszem, tényleg eső lesz – próbálta megállapítani a szél dühös járásából az időt. – Nos, azt hiszem, a mai órának ezzel vége. A következő órán a bundimunnal fogunk foglalkozni. A házi feladat egy rövid, tízhüvelyknyi kis esszé arról, hogyan ismerhetjük fel a bundimunt lakásunkban, és hogy mi a teendő, ha tényleg velük van dolgunk. Világos? – a tömeg, pakolás közben felmorajlott. – Helyes. Találkozunk a következő órán.
- Mi volt ez az egész? – faggatózott a bájitaltan terem felé menet Ron, a reggeli esetre utalva.
- Ez egy szupertitkos hadművelet.
- Utálom, ha ilyen bonyolult mugli kifejezéseket használsz…
- Sokat nem mondhatok el róla. Az a lényeg, hogy nekünk, a négy fogónak el kellene kapni azt a postabaglyot, amelyik Piton professzornak kézbesíti a levelet.
- Minek?
- Kell az igazgatónak – bújt ki a direkt válasz alól Harry.
- Értem! – villantak fel Ron szemei. – Rá akar jönni, ki az, aki zaklatja Pitont!
- Mily briliáns eszmefuttatás – szólalt meg egy síri hang mögöttük.
Ronban megfagyott a vér, Harry azonban csak kuncogott.
- Leülni – mordult erőtlenül Piton.
Miután mindenki elfoglalta a megszokott helyét, Piton a katedrára lépett.
- A mai órán – sóhajtott – egy ritka és RBF-szintű bájitalt fogunk készíteni, amit a népnyelv az „öröm könnyeinek” is nevez. A latin nevét, azt hiszem, felesleges mondanom, úgyse fogják megjegyezni. A vizsgáikra viszont kell, a könyvben majd nézzenek utána. Nos – fordult az asztala felé, és egy könnycsepp formájú, fehér folyadékkal teli üvegcsét emelt el -, ez lenne az – mutatta fel az osztálynak. – Azért kapta ezt az elnevezést, mert… Igen, Miss Granger – mondta flegmán.
-… mert a szomorkodó, síró embert képes újra mosolyra fakasztani, akármekkora bánat is nyomja a szívét – darálta a lány egy szuszra. – Hatása hasonló a tavaly tanult béke elixírjéhez, csupán a szomorúsággal párosuló szorongást és depressziót nem oldja.
- Két pont a Griffendélnek – felelte félmosollyal a tanár.
Pansy rémülten odasúgta Draconak:
- Hű, hallod, ajánlom, hogy elkapd azt a baglyot, de sürgősen, még mielőtt a Griffendél nagyon elhúz a pontversenyben! Nagyon ki lehet készülve, ha már nekik osztogat pontokat.
A griffendélesek legalább ennyire meg voltak lepődve, de boldogan összemosolyogtak: úgy tűnt, Piton végre elkezdte törleszteni az évek során levont sok-sok pontból felhalmozódott adósságát.
- Mindenki a padtársával fog dolgozni, hiszen e bájital elkészítése különös gondot és odafigyelést igényel. Emellett az iskola nem engedheti meg magának, hogy a drága hozzávalókat pazaroljuk – mondta egy kimért vigyor kíséretében. Mikor a szertár felé indult, többen elkuncogták magukat az apró poénon. – Ja, igen – fordult vissza egy pillanatra. – Tekintsék ezt bemelegítésnek a pénteki szintfelmérő vizsgához.
Egy emberként sápadt el az egész osztály.
- Na, Neville, derék barátom – fordult padtársához Harry. – Melyikünk üstjével dolgozzunk?
- Harry, bátor kompániám tagja – válaszolt hasonlóan habókos stílusban Longbottom -, szerintem vegyük a te kondérodat.
- Maguk mit humorizálnak itt? – vonta fel Piton a szemöldökét. – Inkább vegyenek a hajnalvirágból.
Miután a professzor tovasétált, Harry és Neville összekuncogott.
- Nyissák ki a könyvet a 152. oldalon, ott megtalálják az összetevők helyes adagolási sorrendjét. A táblán – suhintott pálcájával – található a lista. Elvárom, hogy felelősségteljes munkát végezzenek. Bájitalunk, ha elkészült, közepesen híg állagú lesz, és enyhe kókuszillatot fog árasztani. Lássanak hozzá!
Amíg Neville kinézte a könyvből a hozzávalók mennyiségét, és adagolás szerint sorba rakta a növényeket, állatszerveket, addig Harry az utasítás szerint apróra vágta az első levélkéket. Néha fel-felpillantottak az asztalon álló üvegcsére, csak hogy tudatosuljon bennük az elérendő végeredmény.
- Na, fiúk, szerintetek mi az a gyanús kinézetű, fehér lötyi abban az üvegben Piton asztalán? – duruzsolta mögöttük Dean vigyorogva.
- Tököm ebbe a bájitalba! – fakadt ki Seamus csendben, aki már harmadszor vágta el az ujját, jó mélyen. – Na, mindjárt megtöltöm ezt kristályfiolát valami egészen mással!
Hermione úgy elsápadt a szemérmetlen kijelentés hallatán, hogy Parvati azt hitte, már megint el akar ájulni. A lány azonban felkapta a földről a táskáját, és püfölni kezdte vele Seamus koszos-szőke koronáját, míg Piton bekukkantott az egyik szekrénybe. Ám idővel ő is felfigyelt a tompa puffanásokra, és a lány fojtott hangú dorgálására.
-… te szégyentelen tuskó, hogy a kórság vigyen el, te disznó…
- Miss. Granger? Megmondaná, mi az ördögöt művel?
Harry és Neville már reszkettek a visszatartott nevetéstől. Neville az öklét harapdálta, Harry pedig óvatosan megtörölte a szemeit, mert egy-két könnycsepp épp kibuggyanóban volt.
- Ez öt pontjába került a Griffendélnek, Miss Granger. Fegyelmezze magát!
A lány füstölögve visszaballagott az üstjéhez, és a bambán vigyorgó Ronhoz. A fiú ajkai mosolyra húzódtak, de Hermione gyilkos pillantása arra késztette, hogy elrejtse jókedvét.
- Keverd meg, Harry, én addig hozzáadom a kakukkfüvet – ajánlotta Neville.
Társa elkezdte hát az óvatos kavargatást, az óramutató járásával ellentétes irányban, ahogy az utasításban szerepelt. Közben Neville felbontotta a frissen beszerzett kakukkfüves dobozát, és beleszagolt. Élére fordította a fémdobozkát, és mutatóujjával ritmusosan ütögetni kezdte a falát, hogy belehulljon a kívánt mennyiség. Halk suttogásra lettek figyelmesek a mardekárosok soraiból. Neville, folytatva a műveletet, kíváncsian oldalra pillantott. Draco nagy összpontosítással dolgozott, Pansy pedig némán kavargatta az üstöt. Nem, nem ők sutyorogtak, pedig a motyogás még most is ment. Ki…
- Mi a…? – jelent meg olyan undor az arcán, amelyet eddig csak Piton tudott produkálni.
A könyökével oldalba bökte Harryt, aki sunyin oldalra sandított. Nem kis hányinger tört rá attól, amit látott. Crak Millicent Bullstrode lábait simogatta a pad alatt, majd kezei a lány fenekére tévedtek, és becsusszantak a lábai közé.
- Au, fúj! – borzongtak meg egyszerre, és olyan arcot vágtak, mint aki citromba harapott.
Visszatértek hát az üstjükhöz a rémes látvány után. Ám…
- Úh! Húh! Úh! Neville! – huhogott és brekegett Harry rémülten még vagy húsz állatnyelven.
A kezeit rázogatta, mert a talárjának ujja lángra kapott a kondérból felcsapó tűztől. Neville reflexszerűen odakapott, de ezzel belezuttyant a kakukkfüves doboz összes tartalma az üstbe. A két fiú elsápadt, pedig sikerült eloltani a tüzet Harry ruháján. Az újra felcsapó lángokat olyan lendülettel öklendezte ki a kondér, hogy azt nézni is rossz volt. Mindketten hátrahőköltek, de az előttük ülő, szerencsétlen Lavender Brown már nem úszta meg ilyen könnyen. Talárjának csuklyás, lelógó része tüzet fogott. A srácok megpróbálták óvatos tapogatásokkal elzárni a lángocskát a levegőtől, de a lány és barátnője, Parvati csúnyán hátrapillantottak, majd egy „perverzek”-nek tűnő sóhajtást követően visszafordultak munkájukhoz. Harry elvesztette a türelmét, lévén, hogy Lavender ide-oda billegett segíteni kívánó kezük elől. Felkapta a padjukon lévő pohár vizet, és rálöttyintette a lány hátára, aki ijedten felsikoltott.
- Úh, Harry – csóválta meg holtra váltan Neville a fejét. – Abban ázott a vidraszem…
Harrynek már nem volt ideje elborzadni. Lavender olyan intenzitással lángolt fel, mint egy tábortűz, amire benzint öntöttek...
A lány olyan üvöltözésben tört ki, amit még egy sikítószellem is megirigyelhetett volna. Pánikszerűen rohangált körbe a teremben, a többiek pedig sikoltozva ugrottak el előle. Sokan felmásztak a pad tetejére, mások pedig sipítozva rohantak ki a teremből.
- Nézzétek, hogy lángol! – mondta ámuldozva Monstro.
- Lavender! Feküdj le a földre és kezdj el fetrengeni, akkor el tudod oltani a tüzet! – harsogta Dean Thomas.
- Miss. Brown, azonnal álljon meg egy helyben, mert különben nem tudom eloltani magán a tüzet! – kiáltotta Piton, megpróbálva megőrizni a hidegvérét. Hol az egymás elől menekülő diákok zárták el az útját, hol Lavender futott megint egy új irányba.
Hermione a fal melletti kézmosó csaphoz lépett, és megtöltötte a takarítás céljából ott lévő vödröt vízzel. Löttyintette is Lavender felé, de a lány elsuhant, és a vízsugár Seamust találta el, aki meglepettségében leverte kondérját, ami ráesett a lábujjaira. Fájdalmasan üvöltött fel. Mások a nagy hevességben szintén leverték készülő bájitalukat, melyek leforrázták a többi tanulót. A dulakodásnak az lett a vége, hogy szinte az összes üst kiborult, tartalmuk szétterült a földön, csúszóssá és ragacsossá változtatva ruhát, táskát, cipőt, mindent.
Időközben másnak is eszébe jutott, hogy vödörnyi vízzel próbáljanak segíteni, így oda-vissza ment a locsolgatás, de Lavender a rémült futkározás miatt mindig kimaradt a vízpermetből. A talárja már a földig leégett, de még mindig hisztérikusan bömbölt. Crak lendített egyet a vödörjén, de nem a lányt találta el, hanem tanárukat, aki szoborrá merevedve úgy festett, mint egy ázott holló. Az osztály elcsendesedett egy pillanatra, még Lavender is megállt. Ezt kihasználva Hermione egy jól irányzott lendülettel hátba locsolta a lányt, akiről leszakadtak a szoknya és a pulóver utolsó foszlányai is. Fehérneműjét takargatva újba bőgni kezdett.
Piton kezei úgy remegtek az idegességtől, hogy kettétörte a régóta szorongatott varázspálcát.
- Az órának… - mondta didergő hangon -… vége.
- Úristen – bukott a padra Harry feje.
Mikorra Madame Pomfrey elvezette a plédbe csavart, reszkető Lavendert, Dumbledore vetett még egy szörnyülködő pillantást a tanterembe. Az ajkai tátva maradtak a megrökönyödéstől. Az egész teremben rothadt kókuszszag terjengett, a padlón kezdett megszilárdulni a kiömlött massza, ami erősen emlékeztetett a disznózsírra. A padok is romokban hevertek, de mindez semmi volt a három, viharvert alakhoz képest, akik a tanári asztal előtt állva dideregtek.
Harry és Neville talárja egyrészt meg volt pörkölődve a tűztől, másrész rájuk ömlött kondérjuk tartalmának a fele. A lelkes tűzoltás miatt ők is számtalanszor részesültek életmentő vízsugárban, így hajuk hol vizes volt, hol ragacsossá tapadt a bájitaltól.
Professzoruk olyan gyilkos szemekkel nézett rájuk, mint még soha. A karjait görcsösen a testéhez szorította, hogy ne látszódjon, hogy remeg az indulattól. Haja megint hosszú volt, igaz, tincseiből csak úgy csöpögött a víz. Ruhája szürcsögött minden mozdulatra, annyira átázott.
- Ez… szabotázs. Ma-… Magyarázatot várok.
A két jómadár leszegett fejjel állt előtte és nyikkanni se mertek.
- Én… - kezdte végül Neville bűnbánó hangon – én véletlenül beleöntöttem a főzetbe az összes kakukkfüvet…
- Nem, a lötty már azelőtt is lángolt, hiszen láthattad, hogy meggyulladt tőle a talárom ujja! Nem te vagy a hibás! Biztos rosszul kevertem! – hadarta Harry, hogy barátja mentségére keljen, figyelmen kívül hagyva tanáruk horkantását a „lötty” szóra.
- De csak azért, mert én elvontam tőle a figyelmedet! – csattant fel Neville. – Tudod, hogy Crak és Millicent… - hirtelen elhallgatott, mert Piton rájuk sandított.
- Igen, Mr. Longbottom?
- S-semmi, uram…
- Gyerünk, különben olyan büntetést szabatok ki magára, hogy azt fogja kívánni, bár soha ne jött volna ebbe az iskolába!
- Ezt már éreztük egy párszor – motyogta összepréselt fogakkal Neville Harrynek, akinek az arcán mosoly futott át az arcán.
- Gyerünk, Potter, halljam!
- R-rendben, de nem t-tőlünk tudja… - borzongott meg Harry. – Szóval… Azt láttuk, hogy… hogy Crak m-megfogta… megfogta Millicent lábát… és…
-… simogatni kezdte…
-… és utána… megfogta a fenekét…
- Aztán pedig… - akarta mondani Neville, de elsárgult, ahogy visszagondolt a látottakra.
- B-benyúlt… a lába közé…
Piton nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. A nyirkos ruhái miatt didergett ugyan, de elöntötte a fejét a forróság.
- Harry, az Istenért, legalább ne hazudjatok a szemembe! – fakadt ki fájdalmasan, nagy meglepetésükre.
- Esküszöm, nem hazudunk, professzor úr! Tényleg így volt! – erősítette meg Neville.
Látszott, hogy tanáruk arcán fura fintorgás jelent meg.
- Crak? – kérdezte halkan, hitetlenkedve. – Ha még Malfoy lenne, el is hinném… De hogy Crak…
- A szerelem a legváratlanabb pillanatokban tud lecsapni…
- Csendet, Harry! – ripakodott rá Perselus. Elnézve a két srác rángatózó, vigyorra hajló ajkait, nem tudta megállni, hogy ne dorgálja meg őket. – Legalább tanúsítanátok megbánást! Miss Brown nagyon komolyan összeégethette volna magát, ha nem sikerül Miss. Grangernek eloltania a tüzet…
- Ha nem rohangált volna össze-vissza, hamarabb is elolthattuk volna!
- Mi lett volna, ha meggyullad a haja, vagy megég az arca? Egy csepp bűntudat sincs bennetek?
A két fiú lehajtotta a fejét.
- Nagyon sajnáljuk.
- Sajnálhatjátok is. Nézzétek meg, mit csináltatok a tanteremmel! – sóhajtott Piton.
Mind a hárman körbepillantottak, és megborzongtak a látványtól.
- Na kifelé. Hatvan centis fogalmazást várok arról, mit is jelent felelősségteljesen, mások testi épségére ügyelve bájitalokat főzni – adta ki a büntetésnek szánt házi feladatot. – És ajánlom, hogy a pénteki vizsgán felkészültebbek legyetek. Gyerünk, tünés. Egy jó ideig ne kerüljetek a szemem elé.
Harry és Neville összemosolygott, majd hangos cuppanások kíséretében otthagyták a tantermet, a Griffendél-torony felé véve az irányt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó