Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: AU (hiszen előző művem, a TBwtPBE folytatása), general, 12 éven aluliaknak nem ajánlott, szexualitás

Cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Ajánlás: Katyának, aki már nagyon hiányolta az eksönt a történetből. ;)

Emerald Destiny

2. fejezet - Románc

Valahol London kavargó forgatagában egy kócos hajú ifjú izgatottan hajtotta álomra a fejét. Sokáig nem is merte lehunyni a szemeit, mert félt, hogy az egészet csak képzelődte… Hogy a megbízatás valójában csak tréfa vagy hallucináció volt. Még hogy ő, Harry Potter a Rend többi tagjaival mehet egy küldetésre…!

Majd szétvetette a testét az öröm - és nem csak azért, mert egy csinos, szőkés lány feküdt az oldalán, meztelenül. A kellemesen bizsergető, kéjes érzés természetesen eljátszott az érzékeivel, de mivel a szeretkezés után a lány elaludt, Harry szabadon töprenghetett az este elhangzottakon.

Egy bál. Életében egy hivatalos táncmulatságon vett csak részt eddig: a Trimágus Tusa estélyén. A Dursleyék nem éltek különösebb társadalmi életet: néhány piknik vagy vacsora a beosztottakkal - ennyi volt, amit fel tudtak mutatni. Harrynek így nem igazán volt módja elsajátítani azt a finom modort és eleganciát, mely egy ilyen komoly ünnepségen kívánatos.

Annak ellenére tehát, hogy örült a beléje fektetett bizalomnak, rettegett is, hogy oda nem illő viselkedésével elárulja valódi kilétét, és ezáltal veszélyezteti a többieket. Nem tudott táncolni, nem tudott udvariasan társalogni, és feszengett, ha nagy tömegben kellett csinálnia valamit. Hogy juthatott Dumbledore eszébe pont őt kérni? Még kocsis is szívesebben lett volna… Igen, Lamerin jó nevelést, sötét varázslóhoz méltó nevelést kapott, miért nem ő lett a contesse lovagja?

A contesse…

Harry hátrapillantott kedvesére. Az a derekáig ki volt takarózva, és kényelmesen hevert a széles ágyon. Látta, hogy teste itt-ott libabőrös, ahol az ablakon beröppenő hűvös szellő megcirógatja, de nem volt oka fázni: kellemes volt a nyári éjszaka. Furcsa vigyor kúszott a fiú ajkaira.

Egy évesek.

Évforduló.

Felkönyökölt, majd felült, és odahajolt a lány mellkasához. Érezte a nyakán Marie finom parfümjének illatát. Leheletnyi csókot adott a lány kiálló kulcscsontjaira, majd megtámaszkodott a test mellett, ajkai pedig egyre lejjebb vándoroltak… ameddig a takaró engedte. Hosszabb hajszálai néha megcsiklandozták kedvese bőrét, amire az összerezzent. Ahogy egyre mohóbbá vált, a lány is ébredezett, és hosszú ujjaival Harry hajába túrt. A fiú felnézett, és elmosolyodott. Újra előre mászott, és karjaiba véve ölelte és csókolta hosszú percekig. Kezeik szinte ösztönösen simogatták egymás legérzékenyebb pontjait.

- Nem tudsz aludni, kicsim? - kérdezte a lány.

Harry megrázta a fejét.

- Csak nem aggódsz a táncmulatság miatt? Még ha én félnék… Annyi varázsló közé merészkedni…

- Majd én megvédem az én egyetlen contesse-emet - jelentette ki párja komolytalanul, és játékos puszit nyomott a homlokára.

- Ajánlom is, mon cherry… - jegyezte meg Marie mosolyogva.

- Megyek és iszok valamit - kelt fel Harry, magára öltve egy pizsamanadrágot és egy köntöst. - Mindjárt jövök. Aludj csak…

A fiú igyekezett a lehető leghalkabban közlekedni. A folyosó legalább olyan csendes volt, mint a szobák, melyek ajtói előtt elsuhant. Mégis megszaporázta a lépteit: nem szeretett volna fültanúja lenni semmilyen kínos jelenetnek.

Finom anyagból szőtt köntöse csak úgy lebegett mögötte, ahogy leballagott a lépcsőn. Jobb kezével megvakarta a fejét, mintha azon töprengene, mit is igyon, pedig csak a füle viszketett. Kinyitotta hát a hűtőszekrény ajtaját, és előrehajolva belesett.

Tej, víz, gyümölcslé, sör… sőt, mintha még valami bájital is sorakozott volna a rácsokon. Harry megrázta a fejét, és kivett egy üveg ásványvizet. Megfordult, hogy bezárja a hűtő ajtaját, de annak fényénél észrevette, hogy egy sötét alak ül a nappali kanapéján.

- Sirius - egyenesedett ki. - Azt hittem, már mindenki alszik…

- Én is azt hittem - jegyezte meg a férfi szelíden mosolyogva. - Gyere, hozz ide nekem egy sört, és ülj le!

A fiú úgy tett, ahogy kérte. Elhelyezkedett mellette, és jókorát kortyolt saját italából. Sirius felbontotta a mugli, dobozos sört, és meghajtotta.

- Nem kellene lefekvés előtt ilyesmiket innod - mondta Harry halkan.

Régóta tartott attól, hogy keresztapja ugyanúgy elhagyja majd magát, mint Grimmauld téri kényszerfogsága alatt.

- Miért ücsörögsz itt egyedül?

- Nekem sajnos nincs kihez felmennem… - motyogta Sirius, a doboz fülét babrálgatva.

Harry szemei csak úgy csillogtak a sötétségben.

- Úgy érzed, hanyagollak, mert mindig vele alszom? - tette fel a kérdést szenvtelenül, mely a férfit jobban zavarba hozta, mint őt.

Sirius meglepődött, és áldotta a sötétséget, mert így keresztfia nem láthatta az arcára kiülő pírt. Lesütötte a szemeit, ám mielőtt letagadhatta volna az érzést, Harry megszólalt.

- Ne hazudj. Legalább nekem ne.

A férfi ajka keserű mosolyra húzódott, és halkan hümmögött egyet.

- Nem szereted őt, ugye? Ez nagyon bánt engem, remélem, tudod… - folytatta a fiú keserűen. - Marie nagyon rendes lány, és a lelkét kiteszi, hogy megfeleljen neked és az elvárásaidnak… a legkevesebb, amit ezért kérek, hogy tiszteld… tiszteld annyira, mint amennyire az anyámat tisztelted, mikor összejött apával…

Sirius szemei megremegtek, ezért fájdalmasan összeszorította őket.

- Bocsáss meg - nyögte fáradtan -, hogy nem voltam őszinte hozzád.

Közelebb intette magához a fiút.

- Annyira… furcsa minden… - folytatta szinte keserves hangon. - Számomra olyan, mintha… megállt volna az idő… szalad és az emberek cserélődnek… én pedig még mindig itt vagyok, még mindig egyedül, és… Te meg - pillantott a fiúra, aki csalódottan könyökölt a kanapé háttámlájának - itt vagy nekem… és lassan alig van szükséged támogatásra… vagy útmutatásra… Felnőtt vagy, hiszen… felnőtt dolgokat csinálsz…

Harry nem felelt. Igen. Borzasztóan szerette volna, ha környezete felnőttként kezeli. Évek óta vágyott erre. Elege volt már abból, hogy mindenki csak a kicsi túlélőt, a szerencsétlen árva kisfiút látta benne. Most azonban… most azt kívánta, bár gyermek maradhatna még… egyedül Sirius kedvéért.

- Hiszen még csak most leszek tizenhét éves… - mondta végül. - Az még nem jelenti azt, hogy teljesen felnőttem. Csak… tudod...

Sóhajtott.

- Azt hittem, ez olajozottabban fog menni köztünk…

Sirius lejjebb csúszott a párnákon, és mint valami gyermek, akit csínytevésen kaptak, bűnbánóan nézett fel rá. Értett ahhoz, hogyan varázsolja el tekintetével az embereket maga körül, hiszen - az azkabani fogság ellenére - még mindig roppant helyes és férfias vonásai voltak. Harry akarata ellenére is felvonta a szemöldökét, mintha meglepődött volna.

- Szerezni kellene neked is egy barátnőt, hogy végre a te agyad is a helyére kerüljön.

A férfi halkan horkantott egyet, majd vigyorogva megvakarta a nyakát.

- Még csak az hiányozna. Ide több nő nem jön. Már így is sok van… MI történt veled? - kérdezte, tettetett szörnyülködéssel az arcán. - Legutóbb még kisfiú voltál, akinek… akinek egészen más dolgok jártak a fejében, és nem a lányok, meg a…

- Tévedsz… - javította ki Harry csendesen.

Sirius felült, és felhúzta hosszú lábait, majd átkarolta őket.

- De hát miért nem mondtad sose?

- Mert… mert… nem tudtam, hogy kérdezzem meg… - szerénykedett a fiú. - Valójában… most sem nagyon tudom… Mert te is olyan vagy néha! - csattant fel, most már érezhetően zavarban.

- Milyen? - pislogott Black meglepődve.

- Hát… hát mindenen nevetsz! Meg…

Sirius elkacagta magát.

- Látod, most is nevetsz! Mindenből viccet csinálsz!

- Belőled sosem - mondta a férfi gyöngéd hangon, és összeborzolta Harry haját, noha az már így is úgy nézett ki, mint egy szénakazal.

Keresztfia tördelte egy ideig a kezét, majd kissé bizonytalanul, de előrelendült, és halkan belesuttogott egy kérdést a jobb fülébe. Akadozva és pirultan ült vissza a helyére, várva a férfi felháborodását, vagy kitörő nevetését… Meglepetésére azonban Sirius csak szelíden elmosolyodott, és elkezdett mesélni.

Másnap hajnalban, valahol egészen távol, egy sziklás partszakasz szélét kegyetlenül nyaldosták az újra meg újra felcsapódó, tengeri hullámok. A víz viharos volt, és ez változást jelentett. Az alak, aki egészen a peremnél álldogált, tudta ezt. Hosszú, selymesen fekete haját csak úgy cibálta a szél, párát és vízcseppeket fújva arcába.

Karba tett kézzel, dacosan tűrte a természet eme próbáját, mit sem törődve a neki integető szolgálóknak, akik esernyőt vagy vastagabb talárt kívántak utána vinni. Vonásai kemények voltak és szigorúak: jellegzetes, kissé hegyes orra, sötét tekintete és erős alkata miatt egészen vámpírszerűnek tűnt megjelenése, mégis: a szabad ég alatt állt, napvilágnál.

Gőg tükröződött arcáról: düh a megszégyenülés és meghurcoltatás miatt, amiben egyetlen gyermekének részesülnie kellett. A kontinens legnevesebb iskolái sorra visszautasították a kisfiút, szüleinek reputációja miatt, ami szörnyen megviselte szerencsétlent. És most itt kell állnia… A gyűlölt angolok földjén, miután szinte könyörögnie kellett a gyermek elhelyezéséért Roxfortban… Egy olyan gyűlölt bál szervezésének kellős közepén, mellyel remélhetőleg magához édesgetheti a közvéleményt, és megkönnyítheti fia boldogulását és beilleszkedését.

Kövek csikordulását hallotta nem messze maga mögött.

- Azt mondtam, senki se zavarjon! - mordult fel, ahogy megfordult.

- Én se? - kérdezte szelíden egy szintén előkelően öltözött alak.

Az érkező férfi egészen más alkatú volt, kinézetre mintha semmi közös nem lett volna bennük. Ennek állig érő, gyenge, szőke haja volt, és kissé egészségesebb színű, mégis halvány, de hibátlan bőre. Tekintetéből gyöngédség sugárzott, odaadás és tisztelet bátyja iránt. A melankólia, mely szinte mindig párosult ezekkel, most elillant. Szinte ijesztően halovány kék szemei pontszerűen megvillantak.

- Larichs - sóhajtotta az idősebbik, a fekete hajú, majd összevonta a szemöldökét, és szótlanul visszafordult a tenger irányába. - Ne nézz így rám. Gyűlölöm, hogy benned mindig anyánk tekintetét látom. Ő is mindig ugyanígy nézett ránk. Ő és…

- Megígértük, hogy erről sosem beszélünk… Aldemar… - hajtotta le a fejét csendesen Larichs, majd mélabúsan fintorgott, ahogy a sós levegő megcsapta az orrát.

- Meg, valóban… Tehát… hogy állunk a szervezéssel?

- Megérkezett az összes visszaigazolás. Szép számú vendégseregre számíthatunk.

Aldemar sóhajtott. Úgy tűnt, nem boldogítja a hír különösebben.

- Fárasztó esténk lesz, attól tartok. De Vanadisért bármit hajlandó vagyok elviselni.

Larichs von Rabenstein elmosolyodott. Szóra nyitotta a száját, ám ekkor egy vénember kiáltozásaira lettek figyelmesek. Kissé fitymálva fordultak a hang irányába, és látták, hogy kastélyuk vén, sánta gondnoka biceg feléjük hevesen, egy levelet lobogtatva, melyet a mögötte loholó, középkorú titkár el akart venni tőle.

- Uraim! Rabenstein urak!

- Ide azzal a levéllel, Idiot! Nem zavarhatja…! Entschuldigen Sie, meine Herren - hajolt meg mélyen, bocsánatukért esedezve. - Ich habe es versucht… Ich bin äusserst…

Aldemar felemelte a kezét, és intett, hogy a titkár távozhat. Elvette a kissé már gyűrött levelet a büszkeségtől csillogó szemű gondnoktól, majd őt is elbocsátotta. Bogárszerű szemeivel végigfutott a levélen, majd szélesedő mosollyal felpillantott. Az elégedettség kiülhetett az arcára, mert öccse is elvigyorodott.

- Eljön, Larichs - suttogta Aldemar diadalittasan.

Immár sokkal derültebben, zsebre vágta az üzenetet, majd szemöldökével intett öccsének, hogy induljanak vissza a kastélyba.

- Ja, és emlékeztess rá, hogy még el kell hajítanom innen az itteni szolgálókat. Ki nem állhatom őket…

Perselus Piton a konyhaasztalnál ült, ám tőle egészen szokatlan, hanyag pózban. Félig lecsusszant a székben, hogy lábait feltehesse a szemközti székre, és közben egy színes, bájitalreceptekkel foglalkozó magazint olvasgatott. Egyik oldalán Black ült, egy vékonyabb mugli kabáttal az ölében, és unottan támasztotta a fejét, ahogy a vele szemközt ülő Lamerint figyelte. A fiú poharában újra meg újra megzörrentek a jégkockák, ahogy a szívószállal italát kavargatta.

A fiú, utánozva nyomott arckifejezését, kortyonként szürcsölte a finom limonádét, noha ez már vagy a harmadik pohár lehetett, amit aznap megivott. Nem tehetett róla: odakint elég nagy volt a hőség, és a szervezete igényelte a folyadékot. Szürcsölése azonban olyan mértékben idegesítette Blacket, hogy annak felállt a tarkóján a szőr. Lamerin tudta ezt, és még jobban csinálta. Nem volt ritka, hogy direkt borzolták egymás idegeit, ám ezek a kis összecsapások inkább csak viccelődő jellegűek voltak, mintsem bántóak.

- Utálom a fiadat - jegyezte meg Sirius letörten, Perselusra pillantva. Majd újra a fiúra emelte tekintetét. - Minek iszol te ennyit? Mi vagy te, teve?

A bájitalok mestere mosolyogva hümmögött, majd fel sem pillantva az újságból, hosszú ujjaival megsimogatta gyermeke arcát, és játszadozott egy keveset annak szép, hosszú hajszálaival.

Lamerin értette apja kérését. Kivette a szívószálat a pohárból, megtörölte, és anélkül itta tovább a limonádét.

Sirius eltöprengett a békés nevelési módszer láttán, de nem volt ideje sokat gondolkozni, mert Remus, mugli ruhákba öltözve lefelé kaptatott a lépcsőn.

- Nem muszáj elkísérned… - mondta, mielőtt még leért volna.

- Viccelsz? - állt fel Black, és szinte sértődött arcot vágott. - Ilyen időkben nem hagyom, hogy egyedül változz át. Ott leszek, mert szükséged lehet rám.

Remus kissé sápadt volt már, de hálás mosollyal köszönte meg barátjának a gesztust.

- Mint a régi szép időkben…

A ház többi lakója is sorra leszaladt a lépcsőn, mert sejtették, hogy Lupin nemsokára elmegy.

- Vigyázz magadra, Remus - mondta Harry aggódva, amikor Tonks megölelte a férfit.

- És ti? Rendben lesztek…? - kérdezte a két távozó, némiképp kételkedve.

Perselus azonban kihúzta magát, jelezve, hogy ha ő marad őrségben, nem hagyja, hogy bántódásuk essen. Sirius bólintott, és bizakodva tárta ki a ház ajtaját. Ahogy kiléptek rajta, olyannak tűntek, mint két átlagos, varázstalan férfi, akik éppen munkába vagy boltba igyekeznek. Mégis, mikor bezárult mögöttük az ajtó, az otthon maradók gyomrába féltő idegeskedés kúszott.

Tonks nagyot sóhajtott, és violaszínű hajába túrt.

- Rendben… akkor jobb lenne, ha folytatnánk a gyakorlást - mondta végül.

Hermione lelkesen bólintott, és hoppanálva az emeleten termett. Kihozta a tárgyalóból a Rabensteinokra vonatkozó iratokat, illetve a kastély részletes alaprajzát, melyet a búcsúzkodás előtt tanulmányoztak. Felmarkolt mindent, majd egy újabb hibátlan helyváltoztatást követően megjelent a nappaliban.

- Utállak, Hermione - jegyezte meg Harry irigykedve. - Bezzeg neked már szabad varázsolnod hoppanáláson kívül is…

- És nekem is - vigyorodott el Ron.

Hermione arcán a büszkeség és a sajnálat keveredett.

- Már neked is csak napok kérdése, haver - veregette meg a vállait barátja. - Egyhamar eljön az a július harmincegy.

- Sajnos, hamarabb is, mint szeretnénk. Még egyáltalán nem vagytok felkészülve - jegyezte meg Tonks bosszúsan. - Hol is jártunk?

- A mosdóknál - ült le Ron Harry mellé, miközben segítettek kiteríteni a dohányzóasztalon a papírokat. A három diák egészen közelről vizslatta a bonyolult épületrendszert. Lamerin szintén odaült hozzájuk, bár neki nem az volt a feladata, hogy részletesen ismerjen mindent. A kijáratokkal már rég tisztában volt, és neki tulajdonképpen erre kellett ügyelni. Elvileg Remusék hajtója volt, és elsődleges feladata volt őket kijuttatni a pazar épületből - még akkor is, ha a többiek bent rekednek. Nem tartotta ugyan humánusnak, Dumbledore parancsai azonban egyértelműek voltak.

- Ó, tényleg, köszönöm. Nos, a földszinti mosdókat ezeken a pontokon találjátok - szúrt több rajzszöget a parafatáblába, amire az alaprajz volt kiterítve. - A piros a női, a kék a férfi. Fred és George tegnap éjjel tegnap jártak ott, nem Harry, nem a mosdóban - szólt rá a vigyorgó fiúra -, és megerősítették, hogy minden földszinti ablakot kintről rács véd. Így azokon erőszak nélkül kijutni lehetetlen.

- Ha olyan helyzetbe kerülünk, lehet, hogy mindegy lesz, használunk-e erőszakot, vagy sem. Nem, Tonks? - kérdezte Hermione, és Ron igazat adott neki. Ha az embert üldözik, felesleges udvariaskodni.

- Nos, ami igaz, az igaz, de szeretnénk inkább elkerülni az ilyen helyzeteket. Gondolom, ti sem szívesen csinálnátok galibát McGalagony orra előtt.

A három griffendéles behúzta a nyakát.

- Igaz, hogy a meghívók szerint sok az olyan vendég, akik potenciális veszélyt jelenthetnek, de gyanútlanul olyanok is elfogadták a meghívást, akiknek semmi közük a fekete mágiához.

- Mint például Neville nagymamája?

- Akár. Mrs. Longbottom mindig is társasági lény volt, és a gyengéje egy-egy ilyen összejövetel… főként, hogy a mi köreinkben ilyen jellegű, hivatalos rendezvény nem nagyon volt mostanában.

- Nem is értem, hogy lehetnek az emberek ilyen felelőtlenek… - motyogta Hermione. - Mikor annyi veszély leselkedhet rájuk az utcán…

- A varázsló hivalkodó fajta, Miss. Granger - jegyezte meg Perselus keserű hangon. - Ez sajnos a vérünkben van.

Hermione felnézett a bájitalok mesterére.

- De uram, professzor… Sejtve, milyen alakok is ezek a Rabensteinék, hogyhogy nem féltek elfogadni a meghívást?

Piton elmosolyodott.

- Mugli logikával ne is próbálja megérteni a varázslókat, Miss. Granger. Értjük, mire céloz, mégis felesleges ezen töprengenie. A megoldás sajnos ott hever maguk előtt, az asztalon - intett a szemeivel, hogy visszakanyarodjanak a taktikai megbeszéléshez.

Hermione elpirult, és lopva vetett még egy pillantást a professzorra. Soha nem fordult még elő, hogy a férfi megdicsérte volna valamiért, vagy hogy ne torkolta volna le, ha okoskodott. Most sem tűnt valami pozitívnak, amit tőle hallott, ám be kellett látnia, hogy tényleg nem könnyű megértenie a varázslók viselkedését, ha őbenne mugli ösztönök működnek.

- Talán azt hiszik - vonta meg a vállait Ron, hogy segítsen a lánynak -, hogy ha ilyen nagy létszámban vannak jelen valahol, akkor csökken a fenyegetettség.

- Ebben lehet valami. De emlékeztek, mi volt a Kviddics világkupán. Ott se hitte volna senki, hogy összeállnak a régi bolondok muglikkal dobálózni - jegyezte meg Harry keserűen.

Felbontott egy üdítőt, ivott belőle egy keveset, majd letette a földre, az asztal lábához, hogy ne legyen útban.

- Ez sajnos itt is előfordulhat - vette át a szót Tonks. - Tekintve, milyenek a vendéglátók, és milyen a meghívottak zöme, nem kizárt, hogy előkerülnek a sötét praktikák, még ha csak titokban is. Dumbledore professzor nem győzte hangsúlyozni, hogy a szerepünk csupán megfigyelői. Nem azért megyünk oda, hogy rögtön kiszagoljunk valamit, vagy rájuk bizonyítsunk bármit is. Véletlen vagy sem, nem jó előjel, ha egy ilyen család költözik az országba, tekintve, mekkora szüksége van most Voldemortnak a támogatókra.

- Um, Tonks… - jelentkezett Ron szerényen, és kissé zavarban. - Mondd, van rá mód… hogy… tudod, hogy ő is felbukkan a bálon?

Nymphadora egy pillanatra összenézett Pitonnal, akinek a szemében hasonló aggodalom villant.

- Merlin ne adja nekünk - felelte végül a fiú kérdésre.

A gyerekek mind nyeltek egyet, és a beálló csendre a konyhában térülő-forduló Marie is felfigyelt. Ő is szorongva gondolt az előttük álló ünnepségre.

Harry Pitonra pillantott, mintha megnyugtató szavakat remélt volna tőle. A férfi érezte, hogy mondania kell valamit.

- Nem hinném… - kezdte lassan -, hogy megjelenne egy ilyen mulatságon. Mindig is gyűlölte a társasági életet…

Nyelt egyet, ahogy a gyerekek kíváncsian felnéztek rá. Mind tudták: közülük ő ismeri legjobban a Sötét Nagyurat. Lehunyta hát egy kicsit a szemeit, és szégyenkezve gondolt vissza azokra az időkre, amikor még ő maga is egy rettegett halálfaló volt. Igen, hányszor és hányszor panaszkodott nekik a Sötét Nagyúr, hogy koszos, elhagyatott helyeken kell meghúzniuk magukat - ahelyett a pompa helyett, ami megilletné őket, és dicsőséges tetteiket… Nagyon is elképzelhető, hogy egykori ura betoppan egy ilyen rendezvényre… Már csak azért is, hogy megmutassa, a pletykák hamisak, és még mindig ereje teljében van… Tudta, hogy kísérteni fogja a nagy tömeg, amiben káoszt kelthet… Hermionenak igaza volt: milyen felelőtlenek is mind…

- Nem kell aggódni - mondta végül kényszeredetten mosolyogva, ám észrevette Harry szemeiben a szemráhányást. - Azért leszünk ott, hogy megvédjünk titeket, ha baj van.

Mielőtt a fiú tiltakozhatott volna, kinyílt a bejárati ajtó, és Rowena lépett be rajta, egy nagy koffert ráncigálva, ahogy becsukta maga mögött a kijáratot, sóhajtott egyet, majd a pálcájával pöccintve tovalebegtette a táskát.

- Hm, és mindezt a szomszédok miatt…

- Mi van benne? - lépett oda Perselus, elvéve tőle a terhet, és a fotelba lebegtette.

- Elkészült Hermione és Marie ruhája! - jelentette ki a nő derülten. - És az enyém is olyan gyönyörű! - mondta lelkendezve. Látszott rajta, hogy bolondul a szép, női holmiért.

- De hát… nem úgy volt, hogy még holnap is mennünk kell próbára? - lépett oda hozzájuk Marie, hasonlóképpen lelkesen.

- Eredetileg igen. De a varrónőnk nagyon serény volt, és egész éjjel dolgozott a ruháitokon, mert nektek kisebb kell, mint nekünk - biccentett Tonks felé. - Nymphadora, azt üzeni, hogy látogasd meg. Már csak egy utolsó kis próba, és a tied is elkészül.

Látszott, hogy Tonks nem rajong az ötlettől. Aggódott Remus miatt, és a gyerekeket sem akarta ott hagyni felkészületlenül.

- Gyere, Tonks, elkísérlek - ajánlotta váratlanul Lamerin.

A fiatal nő meglepetten pislogott, majd engedett.

- Hát jó - mondta mosolyogva.

Mivel amúgy is mugli ruhákban mászkált mindig, csak levette a kabátját a fogasról, és már csatlakozott is az ifjú Pitonhoz, aki, kissé mulatságosan, a karját nyújtotta neki, mintha egy pár lennének. Vidáman andalogtak ki az ajtón.

- Vegyétek fel! - parancsolt a két lánya Rowena. - Semmit sem ér az, amit a térkép alapján tanultok, ha aztán az első lépésnél hasra estek ezekben az uszályos ruhákban! Gyerünk! Felfelé!

Egyértelmű volt azonban, hogy a ruhák iránti rajongása miatt ilyen heves.

Piton összekulcsolta a kezeit a háta mögött, majd a két fiúra nézett, akikkel a nappaliban maradt.

- A mi ruhánk mikor lesz kész? - kérdezte Ron fitymálva. - Miért mindenki velük foglalkozik?

A professzor nem szólt, csak leült a kanapéra, és némán tanulmányozta a kastély szerkezetét. Ron azonban úgy feszengett, mintha pók mászott volna az alsónadrágjába. Még mindig feszélyezte a férfi jelenléte. Igaz, hogy ő és Hermione csupán vendégek voltak a házban a nyáron, gyakorlatilag mégis együtt laktak a férfivel - Ron pedig korábban el sem tudott volna képzelni ennél szörnyűbb dolgot.

Harry és Lamerin jelenléte sokat oldott ugyan hangulatán, de amikor a férfi is feltűnt a színen, mindig úgy érezte magát, mintha egy bájitaltan órán lenne, ahol a legapróbb, helytelen pisszenés is pontlevonással jár.

- Professzor… - kockáztatta meg Harry, hogy zavarja -, ahogy elnézem, az emeletekre feljutni elég problémás… Az egyik fő lépcső pont a bálterem túlsó végéről nyílik. Akárki is megy fel azon, látni fogják… Miként vizsgáljuk hát így át a felső szobákat?

Piton sandán felpillantott.

- „Vizsgáljuk”? Ez a felnőttek dolga lesz. Hogy képzeled, hogy egyedül hagyhatod a contesse-t, mikor az meg sem tudja védeni magát?

- Én… azt hittem…

- Mert mindig azt hiszed - forgatta meg a szemeit Piton. - Na jól figyeljetek rám. Ti négyen semmilyen, ismétlem, semmilyen akcióban nem vesztek részt. Megjelentek, táncoltok, mosolyogtok, figyelitek a többi vendéget, de el sem mozdultok a bálteremből. Elég világosan fogalmaztam?

Harrynek nem esett jól a fejmosás, de Ron sejtette, hogy ez lesz. Már eleve a tény, hogy egyáltalán elmehettek… Felfoghatatlan volt…

A nap további része a bonyolult tánclépések elsajátításával telt. Mindkét fiú elég ügyetlenül mozgott, és csak szidni tudták vendéglátóikat, amiért ők nem Walpurgis lányait hívták meg, zenekarként. A csilingelő udvari tánczene már a könyökükön jött ki, és minden elrontott lépésnél átkozták az ütemet kántáló Pitont - aki szintén kezdte elveszíteni a türelmét.

Noha ő maga sem kedvelte az ilyen unalmas összejöveteleket, igyekezte komolyan venni feladatukat, és átadni tudását a társasági viselkedés illemszabályairól. Mikor azonban Ron harmadszor lépett rá Hermione ruhájának szegélyére, elszakítva azt, a professzor feladta. Elroppantotta a ceruzát, amivel az ütemet diktálta, és kivágtatott a szobából, becsapva maga mögött az ajtót.

A lányok már valamelyest ügyesebbnek bizonyultak, és hamar ráéreztek a dolog szépségére. Rowena is türelmesebb tanárnak bizonyult párjánál, és izgalommal töltötte el a feladat. Annyi éven át, a Durmstangban töltött idő alatt, több helybéli bálra is hivatalos volt - hiszen fiatal és vonzó nő volt, és felkeltette sok aranyvérű fiatalember érdeklődését. Volt ideje kitanulni a legfinomabb táncmozdulatokat, és igyekezte megszerettetni a lányokkal is ezeket.

- Érzéssel! - mondta lágyan, ahogy velük egyszerre meghajolt. Hermione és Marie figyelte mozgását. - Hiszen az egész olyan szép! Olyan kor eleganciája ez, amikor a nőt sokkal nagyobb tisztelet övezte! Amikor már egy kézcsóktól is elpirult egy kisasszony! Érezzétek ennek a romantikáját! Ezzel a tánccal mintha visszarepülnénk abba a korba! - lelkendezett csillogó szemekkel.

Harry érezte, mennyi burkolt erotika és vágyakozás bújt meg ezekben a táncokban. Amikor egy-egy párt csak kezeik óvatos érintése kötött össze… közben végig egymást figyelték igéző tekintetükkel… az beszélt helyettük… szerelem… mélységes tisztelet… Ahol a szavak tiltottak voltak, ott a szemek beszéltek. Igyekezett hát teljes átéléssel a táncra koncentrálni, és sokat segített neki kedvese is. A lány hasonló bájt vélt felfedezni mozgásukban, ami megkönnyítette egymásra hangolódásukat.

Ron és Hermione azonban, annak ellenére, hogy egy éve nyíltan is szerelmesek voltak egymásba, még mindig elég sután és szégyenlősen tudták csak kinyilvánítani az érzéseiket. A finom muzsika ellenére még mindig elég görcsösen mozogtak - mintha Ron félne megérinteni Hermionet, gondolta Harry. Fél szemmel figyelte csak barátai ügyetlenkedését, mindkettejük vörösödését, és elhúzta a száját.

Eldöntötte, hogy este beszél barátjával. Le kell végre küzdenie a gátlásait és…

Remus és Sirius a vacsorára még mindig nem tért vissza, ami némiképp aggodalomra adott okot. Tonks a konyha ablakából folyamatosan a hold kerek korongját figyelte, és megállapította, hogy még mindig teljes, így kedvese is még mindig farkas formában bujkálhat vele. A tudat, hogy Sirius is vele volt, enyhítette ugyan türelmetlenségét, mégis…

Mind mondták Remusnak, hogy ha kell, átépíttetik az egyik szobát olyanra, melybe teliholdkor bezárkózhat, és megvárja, míg ösztönei elcsendesednek. A férfi azonban tiltakozott ez ellen, mondván: nem akarja veszélybe sodorni a gyerekek életét. Inkább az erdőt választotta, ahol viszont rá leselkedett mindenféle veszedelem.

- Tonks, gyere, egyél valamit - lépett oda hozzá Rowena, megsimogatva a vállait. - Sirius tud rá vigyázni. Ebben biztos vagyok.

A nő fáradtan rámosolygott, és követte az asztalhoz, amin már egy sor finom étel gőzölgött.

- Hogy haladtatok a tanulással? - kérdezte, miközben szedett magának egy kis sült húst.

- Nem valami fényesen - modult Perselus. - De remélem, Weasley most is azt gyakorolja, különben nem állok jót magamért…

- Tényleg, már akartam kérdezni, hol lehetnek… - töprengett Marie, a két üres székre nézve. - Félreteszek nekik egy-egy adagot…

Harryt magát szintén foglalkoztatta a kérdés. Hamarabb befejezte az evést, mint a többiek, és felsompolygott az emeletre, hogy kiderítse, hova is tűnt a két prefektus. Ron szobája felé ballagott, de megállt félúton, mert az erkélyről mintha hangokat hallott volna. Pálcájáért nyúlt, hiszen akár betolakodó is lehetett…

Hangtalanul osont a félig nyitott üvegajtóhoz, de ahogy közeledett, halk zene csapta meg a fülét. Kilesett a nyíláson a pislákoló fénnyel megvilágított teraszra, és két sötét alakot látott, két…

- Mi a fene? - kérdezte magától csodálkozva.

Egy magas ifjú és egy gyönyörű ruhába bújt fiatal lány táncolt a hold és csillagok szelíd fényében, szinte tökéletes összhangban. Egyszer sem léptek egymás lábára, és nem is volt félénk minden mozdulatuk. Úgy tűnt, a magányos gyakorlás megtette a hatását.

- Hát nem szépek? - guggolt le Harry mellett Marie egy idő után, hogy kilásson.

- De, nagyon - szerette volna mondani a fiú, de ekkor barátai csókban forrtak össze. A dal a végéhez ért. Úgy ölelték egymást, ahogy azt Harry még sohasem látta tőlük, így nagyot nyelt zavarában.

- Szerintem menjünk. Nem biztos, hogy mindent látnunk kellene - suttogta a lány, és saját szobájuk felé húzta kedvesét.

Perselus halkan, szinte lábujjhegyen lépdelt le a lépcsőn a nappaliba.

- Mind alszanak - suttogta a két nőnek, akik már több gyertyát is megnyújtottak. - Ellenőriztem minden kijáratot és ablakot. Zárva vannak.

Tonks leült.

- Semmi baj. Azt mondták, ezen - intett a főbejárat felé - fognak kopogni, ha megérkeztek.

- Bevallom, most egyszerűbb lenne, ha hoppanálva érkeznének - sóhajtotta Rowena. - Akkor nem kellene a kertet is figyelnünk.

Ám Nymphadora megrázta a fejét.

- Remusnak ilyenkor nincs elég ereje a hoppanáláshoz. A transzformáció minden tartalékát felemészti.

Ahogy csendben várakoztak, a sok gyertyától körülvéve, olyan volt, mintha valami rituálét végeznének. Perselus, ahogy hanyagul a lépcső korlátjának támaszkodott, csak remélni tudta, hogy szomszédjaik nem szoktak leskelődni. Hamar bajba keverhetnék őket…

A falióra már régen elütötte az éjfélt, amikor végre halk motoszkálást hallottak az ajtó mögül. Tonks felpattant a kanapéról, Perselus pedig előkapta a pálcáját, és maga mögé parancsolta a két nőt.

Kulcs fordult a zárban, majd az ajtó némán feltárult. Két homályos körvonalú alak botladozott be rajta, az egyik támogatta a másikat.

- Sirius! - sikkantotta Tonks meglepetten, látva, hogy unokatestvére erőtlenül lóg Remus vállán. - Mi történt?

- Összeakadtunk egy medvével az erdőben - szisszentette Lupin, ahogy Perselus segítségével leültették Blacket a fotelba.

- Egy… igazi medvével? - suttogta Rowena. - De hiszen az hatalmas…!

- És milyen finom… - vigyorodott el Sirius, ahogy fáradtan hátrahajtotta a fejét. Barátjára kacsintott.

- Megettétek? - kérdezte Piton, némiképp undorodva.

- Remus hamar legyűrte. Egy vérfarkas erősebb egy átlagos farkasnál… - folytatta Sirius, és igyekezett kibújni szétmarcangolt ruháiból. Mellkasán véres karmolások húzódtak.

- És neked nem esett bajod? - pillantott kedvesére Tonks.

- Az átlagos sérüléseken kívül semmi komoly - rázta meg a fejét Remus, egészen éberen és vidáman.

- Gyere - ültette le Rowena. - Már vártunk titeket egy ideje. A gyógyító főzetet végig melegen kellett tartanunk… - mutatott a sok tál vízre az asztalon és a szőnyegen, majd egy kendővel elkezdte fertőtleníteni a sebeiket.

- Azt hittem, a Farkasölőfű főzet józanná teszi egy vérfarkas elméjét - vonta fel a szemöldökét Tonks, Pitonra pillantva.

Mielőtt a férfi tiltakozhatott volna, Sirius megszólalt.

- Csak mentettük a bőrünket. A semmiből bukkant fel, és támadott ránk…

- Miért nem szaladtatok el? - szólalt meg Perselus, feltéve az ésszerűnek tűnő kérdést.

- Elszaladni? - vigyorgott rá vissza Black sejtelmesen. - Hát úgy ismersz te minket?

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.