II. rész

- A szemei… - eszmélt fel Harry. - Annyira furcsák…

A három felnőtt meglepetten pillantott rá.

- Hogyhogy furcsák?

- Olyanok… mint Marie-nak…

- Olyanok? Úgy érted…?

- Nem tudom! - erősködött Harry. - Csak keveset láttam belőlük az álarc miatt! De határozottan… hasonlók…

- Jobb lesz, ha a következő körnél ti is beálltok - adta ki az utasítást Sirius. - Férkőzzetek közel a hollóhoz, és…

Ám Piton ekkor olyan csúnya káromkodást harapott el, hogy mind megbotránkoztak.

- Merlinre, Perselus! Fékezd magad!

- Itt van az apám! - sziszegte a férfi zilálva, hátat fordítva egy kellőképpen elegáns, ám annál sötétebb társaságnak.

- A kid? - kérdezte Sirius hitetlenkedve. - Nem is tudtam, hogy még él az apád!

- Az apám vámpír, nagyokos! Hogyne élne! - suttogta idegesen Piton, és Harry észrevette, hogy a szemeinek színe hirtelen átvált ijesztően kékre. - Akció lefújva!

- Hogy érted azt, hogy „akció lefújva”? Ezt nem te döntöd el! - folytatta a makacskodást Black.

- Vége, nem érted? Fel fog ismerni! El kell vinnem innen a fiamat! Nem hagyhatom, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérjen!

- Megérzi rajtad, hogy a fia vagy? - kérdezte Rowena aggódva, jobban megértve a problémát, mint Sirius.

- Mind megérezzük egymáson! Mind, akik magunkban hordozzuk erre a hajlamot…!

- Professzor - suttogta Harry, megfogva a karját. - Lamerin biztonságban van odakint az ikrekkel és Rémszemmel. Addig próbálja idebent elkerülni az… Szóval az idősebb Pitont. Mi meg Siriusszal megyünk, és körülnézünk!

- Nem mész sehova! Én megyek helyetted!

- És akkor ki vigyáz Ronra és Hermionera? Egyedül veszélyben lennének!

- Itt van Remus és Tonks…!

- Segítség nélkül nem tudnák Marie-t is megvédeni! Úgy nem, hogy a holló is vele van!

- Bújjatok el valami sarokban, egy függöny mögött! Úgyis ez lenne a dolgotok! Ott fedezékben maradhattok az apád elől! - kezdte Sirius is komolyabban venni a helyzetet. Fél szemét Aldemaron tartotta, aki épp kedélyesen csevegett az idősebb Pitonnal, majd hátra tessékelte őket. A bálterem végén, a nagylépcsőn sétáltak fel, mintha dolguk lenne odafenn. - Harry, te velem jössz!

Perselus apja ugyanolyan volt, mint amilyenre Harry emlékezett az okklumencia órákról. Hosszú, fekete haja volt, akárcsak most fiának, magas volt, horgas orrú, és félelmetes jelenség. A férfi, aki mindig bántotta tanárukat, és aki vámpírrá akarta tenni… a saját fiát…

- A szentségit! - sziszegte Piton dühösen, ahogy elbújtak a vaskos függönyök mögött. Rowena benyúlt szoknyájának egyik rejtett zsebébe, és előhúzta onnan saját oda-vissza tükrét, mely olyan parányira volt lekicsinyítve, mint egy papír zsebkendő. Elvégezte rajta a nagyító bűbájt, és belesuttogta Mordon nevét.

- Rémszem! - nyögte, ahogy megpillantotta a férfi viharvert fejét. - Tudunk beszélni? Nem hall senki?

- Nem, mondja csak, Rowena!

- Rémszem, baj van!

Látta, hogy a férfi már kapja is elő a pálcáját.

- Azonnal tegye el! - sikkantotta a nő. - Figyeljen rám! Vámpírok is megjelentek a bálon! Köztük Perselus apja! Azonnal nézzen az ifjú Lamerin után! Nem fedezhetik fel, hogy itt van, mert könnyen áldozatul eshetne nekik! Megértette, amit mondtam?

Az idős auror bólintott.

- Fred most is ott van vele, de az én kocsim is ötméternyire áll tőle. Nyitva tartjuk a szemünket! Lankadatlan éberség odabenn is!

Rowena megforgatta a szemeit, majd elrakta a tükröt, Perselus azonban jól tudta, hogy a vénember intelme most különösen jogos volt. Viszolyogva nézte távolodó apját.

- Nem találkoztunk már… vagy tizennyolc éve… - suttogta borzalmában, és lehunyta a szemeit.

A nő odasétált mellé, és megfogta a kezét.

- Elhiszem, hogy szörnyű lehet ez neked, drágám…

- Eljött hozzám, miután megtudta, hogy tanár lettem… Roxfortban…

- Tudott a házasságodról?

- Isten őrizz, dehogy! Így is épp elég gyűlöletet érzett irántam, amiért Dumbledore ölebe lettem… Megölt volna, ha megtudja, hogy összekötöttem az életemet egy muglival… Miért kellett idejönnie? - kérdezte szinte könyörögve a mennyezettől.

- Sejthettük volna - csókolta meg gyorsan Rowena. - Most már nincs mit tenni. Szerencsére felment az emeletre. Minél távolabb van tőled, annál jobb…

- De mit csinálhatnak az emeleten?

Pár másodpercig csendben nézték egymást, majd Piton elsápadt.

- Utánuk kell mennünk! Harryék veszélyben vannak!

- Remekül táncol, Lord Rabenstein - jegyezte meg Marie nyájasan, noha még mindig remeget egy kicsit a hangja az izgatottságtól.

- Akárcsak ön, Mademaselle - búgta a férfi, lenyűgözve.

Végig a lány szemeit figyelte, melyek mintha megbabonázták volna. Teljesen egyformák voltak. Az övé. És a lányé. Mint két tojás.

- Milyen igéző a tekintete, kisasszony - mondta végül, és alávaló mosoly kúszott az ajkaira. Marie megremegett, és ajkai némán mozogtak. Larichs sejtette, hogy ez lesz. - Feltételezem, édesanyjától örökölte.

Marie lesütötte a szemeit.

- Rájött! Tudja, honnan származnak a szemeim! - sikoltozta egy belső hang a füleiben.

Nem tudta, mint feleljen, átkozta magát, amiért miatta kerül veszélybe az egész küldetés. Nem bukhatnak le. Most még nem…

- Egészen biztosan. Szegény, megboldogult bátyáim mindig is mondták, hogy bennem folyton csak őt látják… - mondta hát, hogy kivágja magát.

Most azonban Larichson volt a sor, hogy megrendüljön.

A férfi maszkból kilátszó arcán nem várt torzulás ment végbe. Szép, ívelt ajkai megremegtek, és a szemeit lehunyva, némán táncolt tovább.

Marie nem tudta mire vélni a reakcióját. Butaság volt azzal ámítania magát, hogy ennyire jól sikerült a hazugság. Mi volt hát az, ami ennyire elszomorította ezt a bársonyos hangú, szép férfit?

Az egész tánc ilyen feszült csendben telt, és a lány kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát. Ahogy a bájos muzsika elhallgatott, Rabenstein visszakísérte az asztalokhoz, majd egy kézcsókot követően elbúcsúzott.

Marie szomorúan sóhajtott egyet. Sajnálta, amiért nem tudta tovább feltartani a férfit. Az asztalhoz lépett, hogy vegyen magának egy poharat. Szelíden mosolyogva tanakodott, mit is igyon, mikor egy magas, vékony alak lépett melléje.

- Hamupipőkét játszunk, kedves… contesse? - kérdezte selymes hangon, és Marie azonnal megdermedt a félelemtől.

Rettegve pillantott fel rá. Az ifjú elmosolyodott, majd feltolta feje búbjára az álarcot, mely kissé összeborzolta eddig szépen fésült, tejfölszőke haját. Hamar felismerhetővé vált arca.

Draco Malfoy volt az. Tekintete üres volt… Mintha valaki elvarázsolta volna, gondolta Marie. Aggódva nézte a fiú sápadt arcát, fakó szemeit…

Malfoy arcán lassan furcsa változás ment végbe. A mellkasához kapott, és hörgött egy nagyot, mintha eddig valami fojtogatta volna.

- Te jó ég! - sikkantotta Marie. - J-jól vagy?

Tétován megérintette a fiú vállát, mire az újra felpillantott. Szemei azonban már nem voltak olyan élettelenek. Visszanyerték eredeti, szüskéskék színűket.

- Hogy kerülök én ide? - kérdezte Draco, őszinte meglepődéssel.

Sirius úgy lopózott a kihalt, sötét folyosókon, mint valami vérbeli tolvaj. Harry utoljára Dudley brutális akciófilmjeiben látott hozzá hasonló, ügynökszerű alakokat, és úgy érezte, keresztapja könnyen beillene egynek. Árnyéktól árnyékig osontak, és minden ajtó előtt meglapultak. Sirius előkapott két telefület felöltőjének egyik zsebéből, és azokkal hallgatóztak. Szinte minden szoba üres volt, némelyekben a leváltott személyzet szunyókált. Ösztöneikre hagyatkozva keresték azt a termet, ahová a sötét kompánia távozhatott. Az épület ezen szárnyának szinte minden folyosóját bejárták már, mikor…

Egy elágazás felől beszédfoszlányokat hallottak. Lábujjhegyen lopakodtak oda a teremhez, mely valami kisebb tárgyaló lehetett. Kevés széket láttak, de a félhomályban mozgolódó alakok nem is az üléssel voltak elfoglalva. Körbeálltak egy magas, rémisztően vékony hangon beszélő mágust, akinek az apró gyertyák fényénél megcsillantak különös vágású pupillái.

Harry csontjait iszonyatos félelem járta át.

- Voldemort! - nyikkantotta alig hallhatóan, Sirius pedig elkapta, és legyűrte a földre, hogy meg ne moccanjon. Befogta a száját, mert a fiú ugyanazt az egy nevet dadogta. Ő maga eddig még sohasem látta a félelmetes mágust élőben, de az érzés, ami a látványt követte, borzalmas volt.

Mindketten rémülten figyelték, hogy térdel le elé az idősebb Piton, és Aldemar von Rabenstein. A háttérben sötét, maszkos alakok álltak, Sirius szerint halálfalók. Mind azt a szörnyű jelenetet figyelték, amihez a Nagyúr készülődött.

Lehúzta kesztyűjét, és elővillantak fakó, vékony ujjai. Megérintette vele Piton arcát, aki lesütötte a szemeit.

- A fiad elárult engem - mondta olyan hangon, hogy mindkettejük karján felállt a szőr.

- Szégyenletes tett, nagyuram - búgta a férfi nyugodtan, noha belülről majd szétvetette az indulat. A feketemágusra emelte tekintetét. Az kiolvasta belőle Piton érzéseit és gondolatait.

- De te majd helyrehozhatod, amit ő elrontott.

Voldemort hangjába mintha őszinte csalódottság vegyült volna.

- Nem volt nála tehetségesebb halálfalóm - mondta, elmerülve emlékeiben. - Nemcsak a bájitalok kiváló mestere volt, de annyi átkot tudott, amennyit a többiek együttvéve sem. Mind érezzük a hiányát… De tiéd lesz a feladat, hogy megbüntesd a nevünkben… - fejezte be, és élesen felkacagott, ahogy megérintette Piton ajkait, és előbújó, félelmetes szemfogait.

Harry most már olyan hevesen kapálózott, hogy még Sirius is alig bírta lefogni.

- De akkor essünk is túl rajta, ha már így egybegyűltünk - folytatta Voldemort, feltűrve a talárt saját karján.

A két előtte térdelő alak is így tett, és mind tudták, mi fog most következni.

A nagyúr meglengette a mutatóujját Piton alkarja felett, mintha valamit rajzolna vele. A térdelő férfi felordított a kíntól, és lehetett látni, hogy vércseppek koppannak a márványpadlón. A Sötét Jegy beleégett a bőrébe.

- Aldemar - fordult Voldemort nyájasan a vendéglátóhoz. - Méltó bált rendeztél szövetségünk megpecsételésére… Üdvözöllek a köreinkben! - kiáltotta, ahogy Rabenstein kezére is odahelyezte a jelet.

Mindkét férfi szűkölt a fájdalomtól, ahogy a földön fetrengtek, Sirius pedig úgy döntött, eleget láttak.

- Tűnjünk el innen! - suttogta oda a remegő Harrynek.

A fiúnak semmi más nem járt az eszében, csak a tavasszal folytatott harc. Hát ennyit sem ért az az erős bűbáj?

- Még csak le sem gyengült… és most még két gazemberrel több segítője van… - hebegte.

- Gyerünk! - sürgette Sirius.

Ahogy felkeltek rejtekhelyükről, megcsillant álarcuk, és erre felfigyeltek a bentiek is.

- Ki van ott? - kiáltotta az egyik halálfaló.

- Mutassa magát!

Aldemar azonban előkapta a pálcáját, és fenyegető erejű átkot küldött az ajtónál bujkáló alakok felé. Az félelmetes robbanást követően csapódott a falba, melytől megrengett az egész épület.

Odalenn, a bálteremben elhalkult a zene, és mindenki felnézett a mennyezetre, a himbálózó csillárokra. Abbahagyták a táncot is, és a fenti tükörképeiket bámulták.

Ron magához ölelte Hermionet, mert azt súgták az ösztönei, hogy komoly baj van.

Fentről azonban kis ideig nem jött újabb zörej. Mikor már azt hitték, csak képzelődtek, újabb, és sokkal hangosabb robbanás rázta meg a falakat. A tükörmennyezeten végigfutott egy repedés, mely aztán milliónyi szálra ágazott el. A tömeg visszafojtott lélegzettel várta, mi fog történni. Aztán a terem sarkában irtózatos robajjal leszakadt az egyik aranycsillár. Láncreakció-szerűen sorra omlottak le a káprázatos fényforrások, az emberek pedig sikoltozva menekültek a törmelék és a rengeteg üvegszilánk elől. Egymást taposva lódult meg mindenki a kijáratok felé. Volt, aki fejét eltakarta, és kivetette magát az ablakon, nem törődve a testén keletkező vágásokkal. Senki sem figyelt a másikra, mind csak azt lesték, hogyan juthatnak előbb fedezékbe.

Ron és Hermione, mivel éppen táncoltak, a pánikoló tömeg kellős közepén rekedtek. Szorosan egymáshoz bújtak, hogy mindenki elszaladhasson mellőlük, és végül ők is kimenekülhessenek.

- Ne engedd el a kezem! - kiáltotta Ron párja felé, mert nem hagyhatta, hogy a lányt magával sodorják a többiek, és esetleg összetapossák. Együtt erősebbek voltak. - Fogd jó erősen!

Hermione előkapta a pálcáját, mikor látta, hogy sokak számára esélytelen a menekülés a lezuhanó csillárok elől.

- Immobilus! - sikoltotta, mire minden, ami a levegőben volt éppen, mozdulatlanná dermedt.

Az embereket ez nem nyugtatta meg. A folyosókról füst szaga kezdte megtölteni a termet, így mindenki hanyatt-homlok menekült kifelé.

Larichs von Rabenstein iszonyodva figyelte, mi történt másodpercek alatt új otthonukkal. Az emeletről jöttek a hangok, sejtette hát, hogy a baj forrása is ott van. Ám kihasználta az alkalmat, és karon ragadta Marie-t.

- Te velem jössz!

A lány sikoltozva tiltakozott és kapálózott, amire Piton és Remus is felfigyelt.

- Takarodjon! Capitulatus! - rikkantotta Draco, magához rántva a lányt, és a férfi mellkasára célozva. Így nem a pálca repült ki annak kezéből, hanem jó tízméternyire hátravetődött.

- Malfoy…! - suttogta Remus, aki nem értette, miért kelhetett a lány védelmére a szőke ifjú.

Larichs hasonlóan megdöbbenten állt az eset előtt, de nem volt ideje töprengeni, mert látta, hogy az álarcos Piton az emelet felé igyekszik.

- Álljon meg! - kiáltotta, és megpróbált felállni, de elcsúszott az üvegszilánkokon, és hasra esett. Kezét és ruháit össze-vissza vágták a cserepek.

Rowena odaszaladt Marie-hoz és Dracohoz, majd Remusra kiáltott, hogy hozza már Ront és Hermionet. Sirius és Harry épp ekkor értek a lépcsőfordulóhoz, és több fokot átugorva száguldottak le rajta, nyomukban a halálfalókkal és a felbőszült Aldemarral.

- Kifelé mindenki! - kiáltotta Sirius, amire mind futásnak eredtek, noha kivont pálcáikat a kezükben szorongatták, annak esetére, ha meg kellene védeniük magukat.

Draco szó nélkül kirángatta a teremből Marie-t, aki tiltakozni sem tudott a félelemtől. Rowena megvárta, míg Ron és Hermione is kijut, majd Remusszal és Tonksszal együtt sürgették a feléjük rohanó Pitont, Siriust és Harryt.

- Avada Kedavra! - kiáltotta egy dühös férfi.

Larichs a hang irányába fordult, és látta, hogy a zöldesen ragyogó átkot bátyja lőtte ki.

- Aldemar!

Sirius hátrapillantott, és látta, hogy az átok a fiú felé repül. Elkapta hát a kölyköt, maga elé rántotta, majd úgy előrelökte, hogy az hason és féloldalt csúszva száguldott padlón. A szilánkok vágták ugyan a bőrét, de ez volt a legkevesebb, ami miatt tiltakozhatott volna. Az átok így célt tévesztett, Piton azonban váratlanul eltűnt mellőlük. Egy üldözőjük beérte, és lerántotta a földre.

- A szentségit! - szitkozódott a professzor.

- Ne! - sikoltotta Rowena, mikor látta, hogy többen is rávetik magukat. Megindult feléje, de Remus visszatartotta.

- Meneküljetek! - kiáltotta Perselus. - Vigyétek innen Lamerint!

Apja is megjelent a sötét alakok közt, és letépte mindkettejük arcáról a maszkot.

- No lám - jegyezte meg mosolyogva.

Perselus lendített még egy utolsót a pálcájával, amitől a mozdulatlan csillárok mind hullani kezdtek a földre, hogy fedezzék Harryék menekülését, majd kiütötték a fegyvert a kezéből.

- Ne! - tiltakozott kedvese, immár könnyes szemekkel, és Sirius is tehetetlenül állt, a lezuhanó törmelék közt. Látszott rajta, hogy tétovázik: hogy hajtsa-e kifelé a többieket, vagy menjen, és segítsen neki.

- Siess! Vidd innen őket! - kiáltotta Piton oda neki, majd feljajdult a fájdalomtól: apja belemélyesztette a fogait bal csuklójába.

A mohó vámpírok beráncigálták egy sötétebb szobába, és becsapták mögötte az ajtót.

Rowena velőt rázó sikoltása olyan rettenetes volt, hogy mind összerándultak tőle. A nő összeesett, és nem mozdult.

Sirius, miután Remus gondjaira bízta a kétségbeesetten kapálózó Harryt, fogta a nőt, felnyalábolta ruháját, és kiszaladt vele a kapun, borzasztó lelkiismeret-furdalással mellkasában.

Az ifjabbik Rabenstein még mindig ott ült a padlón, dermedten az események láttán.

- Larichs! - kiáltotta Aldemar, feléje rohanva. - Állítsd meg őket!

A férfi felpattant, és a menekülők után eredt. Bátyja a szolgálókkal is üvöltözött, akik hasonlóképpen félrehúzódtak a baj elől.

- Haltet sie auf!

Odakinn teljes volt a káosz. Sok kocsi egymásnak ütközve, felborulva vagy kiégve feküdt az udvaron, eltorlaszolva a kijáratokat, így a többi fogatos a szétbombázott kerítéseken vagy a kerten keresztül próbálta kimenekíteni utasait. Négy kocsi várt már csupán egymásra.

- Induljatok! - rivallt George-ra Mordon, aki tétovázva ugyan, de odacsapott a lovaknak.

Ron és Hermione rémülten lesett ki az ablakon, hiszen még nem látták, hogy mindenki épségben kiért volna a kastélyból.

Draco betuszkolta Marie-t az egyik szabad kocsiba, és rácsapta az ajtót.

- Gyerünk! - kiáltotta fel Frednek.

- Te mi az ördögöt keresel itt? - üvöltötte vissza az iker, és már nyúlt is a pálcájáért.

- Vidd innen, amíg el tudsz menekülni!

Fred nem moccant, de nem tette el a pálcáját, annak ellenére sem, hogy Malfoy részéről semmilyen támadó szándékot nem tapasztalt.

- Meg kell várnom Harryt - mondta végül.

Malfoy szó nélkül hátat fordított neki, és a maszkját már elhagyó Harry felé rohant.

- Haltet sie AUF! - üvöltözte a két Rabenstein, miközben átkokkal bombázta Remust és Tonksot.

Azt már nem tudták megakadályozni, hogy Sirius beszálljon az egyik kocsiba.

- Indulj, Lamerin! - kiáltotta oda neki.

- De nekem Remust és…

- Indulj!

- Hol van apa?!

- El kell tűnnöd innen!

- Nélküle nem megyek! Egyedül hagytad? Odabenn?! - fakadt ki a fiú dühösen.

Azzal lepattant a bakról, és a támadók felé iramodott.

- Idióta! - kapta el a derekánál fogva Sirius, és behajította az ájult Rowena mellé, majd rázárta a kocsi ajtaját. - Ismered a feladatod!

Maga pattant fel az ülésre, és a lovak közé csapott.

- Capitulatus! - kiáltotta Harry, hogy lefegyverezze az utolsó talpon maradt csuklyást, aki Remusékat akadályozta. A férfi végre fel tudott szállni, majd odaüvöltötte Harrynek, hogy ő is keresse meg a kocsiját. Mordon már el is indult velük, és Harry, Draco rángatásának engedve megindult Fred felé.

Egy robbanás lökéshulláma azonban ledöntötte őket a lábukról. Hamut és homokot köpködve könyököltek fel, és Harry szemei könnybe lábadtak, ahogy a kocsija felé futó Larichsot meglátta.

- FRED! INDULJ! MOST AZONNAL!

A fiú is észrevette a mágus fenyegetését, és azonnal a lovak közé csapott. A kocsi biztonságban kirobogott a kapun.

Harry felpattant a homokból, és intett a majdnem kiugró Remusnak, hogy ne tegyen semmi meggondolatlant.

- Majd hoppanálunk! - kiáltotta Draco, és megfogta Harry karját. Lupin azonban egyáltalán nem tűnt meggyőzöttnek. Kocsija lépcsőjén állt, ugrásra készen.

- De én nem tudok hoppanálni! - fakadt ki Harry. - És különben sem bízom benned!

- Az nem elég, hogy megmentettem a lányt, te idióta?! - rivallt rá Malfoy. - Tartsd a kezem erősen! Együtt fogunk hoppanálni!

Harry nem tehetett mást, csak mindkét kezével megmarkolta Draco alkarját. Az feljajdult egy kicsit, majd lehunyta a szemét, és a végcélra összpontosított.

A két fiú kisvártatva eltűnt a szemeik elől.

Remus ijedten nézte a pontot, ahol előzőleg még Harry ült, majd tehetetlenül visszamászott a kocsiba, és intett Rémszemnek, hogy vigye el őket onnan - sürgősen.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.