II. rész

A griffendéles fiú tényleg nem mondhatta szerencsésnek magát. Ahelyett, hogy békésen szundikálhatott volna egy keveset, arra kellett felriadna, hogy Malfoy vékonyka hangon, kétségbeesetten sikoltozik mellette, és ijedtében a karját meg a torkát markolássza.

- Segítség! Segítség!

- Mi a lóf-…?! Engedd el a nyakam! - hörögte Harry félig ájultan a szorongatástól.

- Lethifold! Lethifold! - nyivákolta Draco. - Megesz!

- Mi?

Kábultan lenézett a szőke lábaira, és meg kellett állapítania, hogy azok eltűntek… azaz, mintha valami undok, rájaszerű lény bebugyolálta volna őket. A teremtmény már Draco derekánál járt, és úgy tűnt, eléggé izgatja a fiú vergődése. Ezért jó nagyra tátotta a száját, és beleharapott áldozatának puha húsába. Draco fájdalmasan ordított fel, és ekkor már Harry számára is világos volt, hogy a helyzet valóban súlyos. Kapott is a pálcájáért.

- Öld meg! Öld meg!

Ám Malfoy, ahogy meglátta, hogy mi van a kezében, félreütötte a csuklóját.

- Semmi varázslat!

Harry megkövülten térdelt mellette egy pillanatig. Majd fogta a pálcát, és hegyével lefelé beledöfte az állatba. Az halk, nyikkanásszerű hangot adott, és abbahagyta Draco lenyelését. Újra meg újra lesújtott, sebesre trancsírozva az alattomos varázslényt, melynek testnedvei ide-oda spricceltek.

- Nehogy belém szúrd!
- Nyugi, már megy is el! - mutatott a visszavonuló állatra.

Malfoy összenyálkázott altestét hátrahagyva, a lethifold menekülőre fogta a dolgot, és éhesen távozott. Draco összegörnyedve reszketett, és kezét hisztérikusan a harapásra szorította, melyből szivárgott a vér, átfestve ingét vörösre. Harry sziszegve próbálta megnézni közelebbről, de látszott a seben, hogy orvost igényel, de hamar…

- Rendbe jössz… majd meglátod… - mondta szinte automatikusan.

Malfoy most, hogy komolyabb sebe volt, nem csapott akkora hisztériát, mint amikor Csikócsőr megrúgta. Nevéhez mért méltósággal tűrte a fájdalmat, amit, a belesulykolt nevelés szerint sosem volt szabad kimutatnia.

- Honnan… honnan tudtad, hogy lethifolddal van dolgod? Végre ragadt rád valami Hagrid óráiról?

- Dehogyis… az egyik ősömet felfalta álmában egy ilyen… Majdnem kihaltunk miatta…

- Micsoda veszteség lett volna…! - motyogta Harry vigyorogva.

- Azóta a család összes kúriájában lethifoldokat távoltartó bűbájokat használunk… Külön szolgálóink vannak lethifold-mentesítésre…

Ám társa nem tudta visszatartani a nevetést. Kimerülten dőlt neki a falnak, és jól kikacagta magát. Könnyes szemeit törölgetve fordult újra a csodálkozó mardekároshoz.

- Mit gondolsz, kibírod vele, ha bekötjük?

- Én mindent kibírok - felelte az végtelen gőggel.

- Helyes. Szükségünk is lesz erre a pozitív hozzáállásra - kelt fel Harry, és tépte csíkokra Draco ingjének alját. Azokkal jó erősen elszorította a fiú hasát, aminek köszönhetően a vérzés is mérséklődött.

- Akkor ennyit az alvásról, ha jól sejtem…

- Na igen… dünnyögte Harry, ahogy felsegítette őt a földről. - Az egyikünknek mindig őrködnie kell majd.

Újabb keserves órák vártak rájuk, unalmas barangolással, ám minél többet haladtak, annál jobban erősödött bennük a balsejtelem, hogy menthetetlenül eltévedtek. Harry ráadásul olyan éhes volt, hogy néha már a fali kúszónövények leveleit rágta, csak hogy legyen a gyomrában valami. Sejtette ugyan, hogy Malfoy legalább olyan éhes, mint ő, de annak kissé furcsálló és ráhagyó tekintetéből ítélve nem volt igazán ínyére az indák rágcsálása.

- Szomjas vagyok… - nyögte Harry egy idő után keservesen, de még mielőtt folytathatta volna a panaszáradatot, egy vékony kis hangra lettek figyelmesek.

Megtorpantak hát, és fülelni kezdtek.

Egy kislány hangja volt kivehető, aki valamilyen gyermekdalt énekelt kissé remegő hangon, de mintha valaki más is dúdolta volna rajta kívül a dallamot. Érezni lehetett a hangjából, hogy sír közben, és a léptei is egészen közelről hallatszottak, így a két fiú remélte, hogy a közelben lehet. Osonva követték a neszt, amit apró lépteivel csapott, és tudták, hogy egyre közelebb járnak hozzá.

Gyere, apró kisgyermek, ne szomorkodj, hiszen

Csodálatos dolgokat játszunk majd, mi ketten…

A fiúk megborzongtak a dal hallatán, mely egészen szuggesztív volt, és kissé mintha őket is bódulatba ejtette volna.

… tánccal és dallal altatnak el.

- Mi a fene ez? - morogta Draco, és idegesen szorongatta pálcáját. - Valami újabb szörny?

- Nem tudom, de rosszat sejtek… - felelte Harry, és megszaporázta a lépteit.

Befordultak a következő kanyarban, és meglepetésükben átgázoltak egy apró, manószerű lényen. Az métereket repült a nekiütköző lábaknak köszönhetően, és nekicsapódott a falnak.

- Mi a…? Mi volt ez?

Malfoy leguggolt hozzá, és közelebbről is megnézte.

- Valami manó… De ebben te vagy a szakértő… - engedte oda a másikat, mivel az valamivel többet tudott a legendás lényekről. Ám nem gyönyörködhettek sokáig a lény csúf arcában, mert olyan húszméternyire előttük egy lányka felsikoltott, és tovaszaladt.

Mindketten felkapták a fejüket, és utánaeredtek.

- Várj! Ki vagy?

- Válaszolj!

- Nem fogunk bántani! Ugyanúgy eltévedtünk, ahogy te! Kérlek, állj meg!

A gyermek nem lehetett több tizenegy-tizenkét évesnél, mert elég alacsony és soványka volt. Fekete, csipkés-fodros ruha volt rajta, melyről a masnikat és vidám szalagokat már elhagyhatta valahol. Hajtincsei, melyek nem voltak feltűzve, elegáns csigákban omlottak alá, noha ábrázata mostanára eléggé megtépázottnak tűnt. Hallani lehetett kicsiny tüdejének zilálását, ahogy a két fiú elől futott, ám apró lábai nem tudták tartani az iramot. Egy vékony sikoly kíséretében hasra vágódott.

Hüppögve térdelt fel és nézett farkasszemet vérző tenyerével és lehorzsolt, sebes lábaival. Harry épp beérte.

- Ne félj tőlem, kislány, nem akarlak bántani! - mondta azonnal, hogy megnyugtassa. - Én is ugyanúgy vendég voltam, és véletlenül ide kerültem, mint te! Nyugodj meg! Segítünk kijutni innen!

Ám a gyermek még keservesebben kezdett el sírni, és ahogy felnézett rájuk, elszörnyedve hátrált, mikor meglátta Dracot.

- Te, ez a gyerek ismerős nekem… - motyogta Harry.

- Még jó, hogy az. Roxfortos. Most volt elsős… Olivia Fillmore-nak hívják, ha jól tudom…

A lányka, a neve hallatára összerezzent, és átkarolta Harry lábait.

- Nem ő az, akit megvertetek…? És akinek…

A két fiú összenézett, majd gyorsan letérdelt Oliviahoz.

- Megsérültél valahol? Nem vérzel?

Ám ahogy meglátták a halványpiros, véres tenyereket, elborzadtak.

- Ő az, akinek nem szabad véreznie, ugye? - nyelt nagyot Harry. - Nem… nem szédülsz, vagy ilyesmi? - kérdezte sután, noha fogalma sem volt róla, mit kell ilyenkor tenni.

- Idefigyelj - nyúlt feléje Malfoy, de a lány elhúzódott a keze elől. Látszott rajta, hogy szörnyen fél.

- Szerintem még mindig tart tőled… - jegyezte meg Harry sötéten.

- Figyelj rám! - rivallt a kölyökre Draco. - Anyádék mit szoktak csinálni, ha megsebesíted magad valahol? Hogyan állítják el a vérzést?

- B-b-bűbájjal… - mondta Olivia, és Harry mellkasába fúrta a fejét. - Medicinus-szal…

Harry jelentőségteljesen a szőkére nézett, majd vette a pálcáját.

- Nem varázsolhatunk! - parancsolt rá Draco. - Akkor csak még beljebb…

- Nem érdekel, ha még beljebb kerülünk! Segítségre van szüksége! Nem hagyhatjuk meghalni!

- Én bezzeg vérezzek, mi? Az én sebeimmel senki sem törődik?!

- Hogy lehetsz ennyire önző?!

- Csak egy mardekáros! Mit bánt az téged, hogy mi lesz vele?

- Nem érdekel, hogy mardekáros! Támogatásra szorul, és csak ez számít!

Malfoy nem felelt, csak dühösen elfordította a fejét. Harry nem adott teret több tiltakozásnak, és újra a kislányhoz fordult.

- Most nagyon jól figyelj rám! Megismersz, ugye? Mindketten roxfortosok vagyunk - bökött Draco felé. - Harry Potter vagyok… megismersz?

Olivia haloványan bólintott.

- Össze fogjuk forrasztani a sebeidet azzal a bűbájjal, amit mondtál. De ehhez jó erősen meg kell kapaszkodnod bennem… Neked is, Draco! Bármi történjék is: ne ereszd el a karom! Megértetted?

Malfoy is bólintott, Harry pedig, egy kis hezitálást követően elvégezte a bűbájt. Ám már pálcapöccintésnél szárnyra kaptak, és ismét tovarepültek, mint korábban. Olivia veszettül sikoltozott, a két fiú pedig éberen kémlelte a falakat, amik fölött elrepültek. Egy teremtett lelket sem láttak, így kissé csalódottan értek földet.

A kislány még sokáig remegett Harry karjaiban, míg végre meg tudta nyugtatni, ám már az is hatalmas előrelépés volt, hogy a sebei összeforrtak. Kimerülten pihegtek, ismét egy árnyékos helyen, ahol Harry Oliviat kérdezgette.

- Amikor mindenki elkezdett sikoltozni - mesélte a lány -, anya és apa azt mondták, hogy ha beállunk a tömegbe, valószínűleg összetaposnak minket… és ránk omlik a mennyezet. Ezért… ezért apa azt javasolta, hogy hoppanáljunk… Úgy, hogy én fogom a kezüket, ők pedig elvégzik a bűbájt… De valami fura dolog történt, mert ide kerültünk… és elszakadtunk egymástól…

Draco elégedetten pillantott Harryre, de tekintetében benne volt a találgatás is.

- Pedig anya és apa jól tudnak hoppanálni…

- Ehhez nem fér kétség - simogatta meg a kislány haját Harry, és szigorúvá vált az arca. - Szerinted - kérdezte Malfoytól -, ha velük is ez történt, úgy mi lehet ez az egész? Vajon meg volt bűvölve a Rabenstein-kúria, és mind idejutottunk, akik hoppanálni próbáltunk?

- De akkor ég tudja, hányan lehetnek még itt… - morogta a mardekáros. - Amekkora pánik volt… tucatjával kóborolhatnak errefelé…

- Ha többen lennének, hallottunk volna zajokat, és láttuk volna őket, nem?

- Ez is… igaz lehet…

- Rég elszakadtál a szüleidtől? - kérdezte Harry a lánytól.

- Nem tudom megmondani… - felelte az némileg zavartan. - Nem tudom megállapítani az idő múlását… Meg kell találnunk őket! Nem eshetett bajuk!

Később, mikor Oliviat a fáradtság álomba ringatta, Harry és Draco halkan szót váltottak.

- Szerinted az ő apja volt, akinek a kiáltását hallottuk? - kérdezte suttogva.

A szőke bólintott.

- Kétlem, hogy még életben lennének…

- Ki kell jutnunk innen, hogy segítséget hozhassunk… Mi semmit sem tehetünk így, gyakorlatilag fegyvertelenül…

- Na és a mugli logika? - fordult feléje Draco, aki töprengve fel-alá járkált a fal tövében.

- Mi van vele?

- Csak azzal juthatunk ki. Mit tennél, hogy kijuss innen, ha mugli lennél?

Harry elmerengett egy kicsit.

- Felmásznék a falra, mert azon sokkal gyorsabban lehet haladni…

- Fal kilőve. További ötletek?

- Gyújtsunk tüzet. Az távol tartja a vadakat, és a füstre lehet, hogy felfigyelnek a többiek is…

- Ez már egy fokkal jobb. De pálcát nem használhatunk…

- Nem is kell - vigyorodott el Harry. - Gyere, vedd át a helyem - bontakozott ki a gyermek öleléséből. Draco csak fanyalogva mert beülni a helyére.

A griffendéles közben letépett a falakról egy csomó levelet meg száradófélben lévő ágat, majd a fal tövében kezdett el turkálni nagyobb kőszilánkok után.

- Hátha leverték valamikor a lények… - motyogta, csak hogy kommentálja munkáját.

Azok közül, amiket talált, az egyik különösen éles volt, így ezzel forgácsosra faragott pár ágat. Majd egymásnak ütögetve a köveket megpróbált szikrát csiholni.

- De hülyék a muglik - jegyezte meg Draco fitymálva. - Csak így tudnak tüzet gyújtani?

- Nem, de gyufa vagy gyújtó nincs nálam, hogy gyorsabban haladjunk…  

Jó pár percbe és vérző sebbe beletelt, míg Harry apró lángot tudott varázsolni a kicsi, száraz rőzsehalomra. Óvatosan fújkálta, hogy minden tüzet fogjon, és mivel az idő még mindig kegyes volt, és nem fújt a szél, a láng nem is aludt ki.

Amint a rakás jobban égni és füstölni kezdett, különös változásnak lehettek szemtanúi. Az eddig tűző nap fénye kezdett veszíteni az erejéből, és idővel azt vették észre, hogy egyre jobban eltűnik a szemeik elől.

- Lehetséges ez? - bámult értetlenül a lemenő napba Harry. - Itt vagyunk már legalább egy napja, de csak most kezd változni az egész.

- Hűvösebb is lett… - jegyezte meg Malfoy, aki mellett a kis Olivia ébredezni kezdett.

- Ha a tűzre vagy füstre nem is, de erre mindenképpen fel fognak figyelni.

Míg a lány a lángoknál melengette kicsi kezeit, a két fiú felhalmozott egy jókora kupac tüzelnivalót, hiszen lassan rájuk telepedett az éjszaka, ami különösen félelmetesnek ígérkezett, tudva, hogy milyen lények mászkálnak körülöttük.

- Én vállalom az első őrködést - ajánlotta Harry. - Ti aludjatok egy kicsit.

- Viccelsz? Rám többet nem mászik egy olyan rémség! Engem bizony nem fog megenni egy lethifold! Többet le nem hunyom itt a szemem!

- Ahogy akarod. De én is fenn maradok, mert teljesen kiment a szememből az álom…

Ott ültek hát, hárman, két szélen a fiúk, és csendben bámulták a tűz táncoló lángjait.

- Én úgy hallottam, hogy ti utáljátok egymást… - jegyezte meg Olivia egy idő után.

Harry oldalra sandított, hátha elkapja Draco kihívó pillantását, de az nem tett semmit, csak üresen meredt maga elé.

- A szükség úgy hozta, hogy egy időre összefogjunk - magyarázta ki magát végül a helyzetből.

- Szerinted kijutunk innen valaha?

- Hát nagyon remélem - ölelte át Harry, mert tudta, hogy kár lenne lelombozni a kislányt, ha már így megnyugodott. - Tudod, vár otthon a…

- Csend! - nyögte Draco, aki nyomban felpattant a helyéről. - Hangokat hallok!

Harry is felállt, maga mögé parancsolta Oliviat, és azt várta, mikor hallja meg ő is, amit Malfoy. Távoli suhogást hallott, egyre közeledő lépteket, és elfojtott rimánkodást.

- Ez vajon…

- Emberi hangok? - kérdezte Malfoy aggódva.

- Hát remélem, hogy nem szfinx vagy mantikór… - sóhajtotta Harry.

Ám a sarkon egy fáklyát tartó férfi fordult be, nyomában két másik alakkal. Mind sárosak, füvesek és megtépázottak voltak, de nem tűnt úgy, mintha súlyosan megsérültek volna.

- Olivia - suttogta egyikük, ahogy megtorpant, a tábortüzet látva.

- Apa!  - szaladt oda hozzá a kislány, és sírva ölelte át derekát.

- Olivia, kincsem, hát élsz! - térdelt le hozzá édesanyja.

- Nem tudunk elég hálásak len-… - kezdte volna az apa, de elakadt a szava, ahogy felismerte a két fiút.

- Harry Potter… - nyögte.

- És az a Malfoy-fiú - szólalt meg az imént érkező kompánia harmadik, férfitagja is.

- Megmentették az életemet, mama! - ecsetelte a kislány. - Összeforrasztották a sebeimet!

A két szülő összenézett, és noha viseltettek némi ellenérzéssel Malfoy iránt, köszönetüket fejezték ki.

- Nem is hallottam, hogy ti is hivatalosak lettetek volna a bálra - jegyezte meg az ismeretlen férfi. Kellőképpen előkelőnek tűnt ő is, és Harry látta, hogy Draco mintha felismerte volna. De ezen nem is lepődött meg: az aranyvérű családok sarjai biztos ismerik egymást…

- Ti hogy kerültetek ide? - kérdezte Olivia édesapja. - Ti is hoppanálni próbáltatok?

Harry bólintott.

- Ahogy mi is - folytatta a férfi. - Azt gondolom, már észrevettétek, hogy minden egyes bűbájhasználatkor felkap minket valamilyen varázslat, és tovarepít az útvesztőben…

- Igen, háromszor is megesett velünk… Mondja, Mr. Fillmore, mit jelent ez az egész?

A deresedő halántékú, horgas orrú, mégis nemes kinézetű férfi egy pillanatig töprengve meredt a tábortűzbe, majd újra felpillantott.

- Korábban hallottam már olyan biztonsági intézkedésekről, melyekkel a nagyobb családok a birtokaikat védték. Hoppanálók és dehoppanálók feltartóztatására hozták létre ezt a módszert… hogy távol tartsanak minden lehetséges veszélyforrást. De eszembe sem jutott, hogy Rabensteinék is így védik e kastélyt…

- Álljon meg egy pillanatra! - csattant fel Draco. - Csak nem azt akarja mondani, hogy még mindig a kastélyban vagyunk?

Fillmore azonban biccentett egy aprót.

- Pontosabban mondva, vagy a kastély egyik megbűvölt termében, vagy az egész birtok alatt…

- Alatta? - kérdezte Harry elkerekedő szemekkel. - De hát…

- A bűbáj lényege - intette le a férfi -, hogy csapdába ejtsen mindenkit, aki hoppanálás útján próbál belépni a kastélyba, vagy így akarja elhagyni… Velünk is ez történt. Ez az útvesztő azonban már több, mint túlzás! - nézett körbe. - Biztos vagyok benne, hogy ha a Minisztérium értesül róla, nem marad az ügy kivizsgálatlanul…

- Főleg, ha megtudják, milyen lények mászkálnak itt…

- Ezt hogy érted? - kérdezte Mrs. Fillmore. - Nekünk csak egy gnómhoz volt szerencsénk.

Harry fintorogva megvonta a vállait.

- Hát akkor tényleg szerencsésnek mondhatják magukat. Mi legelőször egy kimérába botlottunk, aztán Dracot megpróbálta álmában felfalni egy lethifold…

- HOGYAN? KIMÉRA?! - sikoltott a félelemtől a három felnőtt.

- De hiszen… azok tartása és egyáltalán: az importálása szigorúan tiltott! - nyögte a másik férfi immár sokkal elesettebben, félretéve minden cinizmust a hangjából.

A két fiú összenézett, majd Draco lemondóan elfordult.

- Azt hiszem, uram, Rabensteinékat nem olyan fából faragták, mint akik meghátrálnak egy-két jogszabály hallatán… Látva, mi történt az estélyen…

- Pontosan mi történt? - kérdezte Mrs. Fillmore élesen, magához szorítva csemetéjét. A kislány közben Draco rezignált arcát vizsgálgatta, de zavartan elpillantott, mikor a szőke ezt észrevette.

Mind választ vártak a két fiútól, noha nem tudták, honnan lehetne nekik pontos információjuk, de azok tétováztak.

- Mond el nekik, ha akarod - jegyezte meg Malfoy végül, halkan.

Harry a kezeit tördelte, majd lassan, szaggatottan beszélni kezdett.

- Vol-… - itt azonban elakadt. Nem tudta, helyes lenne-e, ha kiejti a sötét varázsló nevét. - Ő, akit nem nevezünk nevén - mondta helyette, de a többiek már ekkor nyikkantak egyet - is ott volt a bálon… Nem a táncolók közt… Fenn, az emeleten… Tárgyalt valamit az idősebbik Rabensteinnal…

- Aldemar von Rabenstein…! - nyögte Mr. Fillmore. - De hát ez… Felfoghatatlan!

Hitvese azonban megőrizte a hidegvérét.

- Végül is… - jegyezte meg kissé hűvösen - nem ez lesz az első alkalom, hogy halálfalók gyermekei járnak Roxfortba…

Draco küldött feléje egy kihívó pillantást, de nem szólt. Gondosan ügyelt arra, hogy egyikőjük se lássa meg bal alkarját.

- Félek, anya… - motyogta Olivia, amire azért felnézett. Nem tudta, hogy a gyermek, miközben ébredezett, meglátta-e a kezén a jelet, de nem tartotta lehetetlennek: főként, milyen áthatóan nézett rá azóta a lány. Felvonta a szemöldökét, félresöpört egy pár koszos hajszálat, és gonoszul elvigyorodott.

- Nincs okod az aggodalomra, kincsem - nyugtatgatta lányát Mr. Fillmore. - Meg kell várnunk, míg újra kivilágosodik. Akkor, együttes erővel biztosan megtaláljuk a kijáratot is.

Egyikük sem mert mélyen aludni az éjjel, csak a két hölgy pihent egyet a tűz takarásában. A két fiú is halkan őrjáratozott a homályba burkolózó falak mentén, egészen addig a pontig, melyet megvilágított a tűz fénye. A reggel így hamar rájuk ereszkedett, mintha csak egy tökéletesen működő, külső világban lennének. Nyoma sem volt az előző napi, világoskék égnek. Szürke és felhős volt minden, mintha esőhöz készülődnének az égiek.

- Nem tetszik ez nekem - jegyezte meg az idegen férfi, akinek a neve Andrew lehetett, mert Harry fél füllel ezt a nevet hallotta, mikor az Mr. Fillmore-ral beszélgetett. - Rossz előjelnek tűnik.

- Amiatt, hogy sikerült kikerülnünk az útvesztő csapdájából, talán az egész környezet megsínyli a sikerünket. Mivel rájöttünk, hogy varázslat nélkül sem vagyunk kiszolgáltatottak - mutatott a parázsló tűzre Fillmore -, lehet, hogy kezd minden arrafelé hajlani, hogy kiengedjen minket. Épeszű varázsló azonnal pálcát ránt minden apróság miatt, és pont ez az, ami fogságba ejti, és örökre itt marasztalja. De ha önerőből előnyt kovácsolunk a helyzetünkből, talán a kijárat is hamarabb megnyílik előttünk.

- Ami azt illeti - szólalt meg Draco -, mi már láttunk egy lehetséges kijáratot.

- És ezt csak most mondjátok? - förmedt rájuk Andrew.

- Azért csak most mondjuk, mert ez még azelőtt volt, hogy háromszor továbbrepültünk volna - tette hozzá Harry kissé nyers hangnemben. - Mintha egy ablak lett volna…

- De ha láttátok, miért nem másztatok ki rajta?

- Csak távolról láttuk - lépett oda Malfoy Harryhez, aki bakot tartva fellökte őt a magasba, megmutatva, miként sikerült megpillantaniuk a reményforrást.

A többiek ámulattal adóztak a mutatványnak.

- Olivia, gyere ide, kislányom! - intett Mr. Fillmore izgatottan. Azonnal a vállára ültette a lányt, aki, amikor felegyenesedett, könnyedén ellátott a falak felett. - Látod valahol?

A gyermek minden irányban elforgatta a fejét, és felkiáltott.

- Arra! - mutatott előre a kezével. - Arra látok valamit! Mintha egy ablak úszna az égen!

- Előre! - adta ki az utasítást apja. Mindenki felkapott egy fáklyát arra az esetre, ha szörnyek támadnának rájuk, és megindultak utána. - Olivia, figyeld végig az ablakot, és mondd, merre forduljunk, hogy odaérjünk!

Olivia kalauzolásának köszönhetően hamar megközelítették az útvesztő egyik szélét, ami érezhető közelségbe hozta a kijáratot is.

- Nem, rossz felé jöttünk, apa! Az előző elágazásnál a másik irányba kellett volna fordulni, és akkor már kinn lennénk! - helyesbített a lány, ahogy egy zsákutcához értek. Ám fel is sikkantott.

A fal tövében egy emberi csontváz feküdt.

- Te jó ég - meredt Harry megbabonázva a tetemre. Beleborzongott, hogy ez akár rájuk is várhatott volna. Mr. Fillmore letette kislányát, és eltakarta a szemeit.

- Nem csoda, hogy meghalt! - kiáltotta Andrew a hátuk mögül. - Nézzék! - majd előrántotta a pálcáját.

A már ismerős oroszlánbőgés jelezte, hogy a kiméra megjelent mögöttük. Ki tudja, mikortól követte őket.

- Vissza! - lengette meg lobogó fáklyáját Mrs. Fillmore az állat előtt, és mindenkit hátrébb intett. - Andrew, mit művel? - förmedt a férfira.

- Nem fogok itt megdögleni! - kiáltotta az. - Nem fogom hagyni, hogy ez a szörnyeteg csak úgy felfaljon!

- Andrew! - kiáltotta Olivia is, kétségbeesetten.

- Ne tegye!

- Őrült! Akkor visszarepül a labirintus belsejébe! - üvöltötte Draco.

Ám mielőtt a férfi bármit is tett volna, az állat rávetette magát, a többiek pedig iszonyodva hátráltak. Az erős állkapocs össze-vissza harapdálta Andrew karját, mellyel arcát próbálta védeni, pálcáját azonban még mindig szorongatta.

- Vissza! - kiáltotta Harry, és a lénynek hajította fáklyáját. Az felbődült, hiszen a lángok belekaptak sörényébe, és több helyen megpörkölték a testét.

Andrew bicegve kimászott alóla, és diadalittasan nézte, ahogy az állat a tűzzel szenved.

- Úgy kell neked, te bestia - sziszegte, majd felemelte a pálcáját.

- Ne, Andrew, lehet, hogy békén hagy minket!

A férfi azonban hajthatatlan volt. Ám amint elkezdte kántálni a bűbájt, a lény újból nekiugrott, így amikor a szélvész felkapta a varázslót, a kiméra is repült vele együtt. Az ott maradók kétségbeesetten kiáltoztak félelmükben, de nem tudtak rajta segíteni. Hallották, hogy valahol jó messze csapódnak a földhöz, és hogy Andrew kálváriája folytatódik. A jajgatások iszonyatosak voltak, és percekig eltartottak, a bestia pedig, miközben darabokra marcangolta áldozatát, fel-felbőgött.

- Tűnjünk el innen… - vacogta Mr. Fillmore. Tétován megindult visszafelé a járatban, arrafelé, amerre lánya javasolta, sápadt hitvese pedig követte. Olivia azonban reszketve állt, egy helyben, mint aki gyökeret eresztett. - Nem hallottátok? - rivallt a gyerekekre.

Harry futásnak eredt, Draco pedig megfogta a kislány kezét, és húzta magával, ahogy szaladt, így Olivia is megmozdult végre. Lélekszakadva értek oda a lebegő ablakhoz, ám ekkor újabb furcsasággal kellett szembesülniük. Nem ablak volt az, hanem egy ajtó, viszont… Valóban úszott a levegőben. Ahogy hozzáértek, keretének mentén éreztek egyfajta keménységet, mintha a fal is meg lenne bűvölve, hogy végtelennek tűnjön.

- Ezt nem értem… - töprengett Mrs. Fillmore idegesen. - Olyan, mintha fejjel lefelé lebegne…

- Talán… talán ez az egész útvesztő fejjel lefelé helyezkedik el a kinti világhoz képest! Lehet, hogy a tükörtengely a talajszint, ahol a mi mostani egünk a Rabenstein-kastély alapzatával érintkezik.

- Gondolja…?

A férfi azonban már nyúlt is az ajtó gombjáért. Kissé nyújtózkodnia kellett, hogy elérje, és ahogy elfordította, az ajtó kinyílt.

A labirintus világosságához képest odakintről teljes sötétség szűrődött be.

- Tehát tényleg megtévesztés volt az egész… - motyogta Harry elhűlve. - Még mindig a házban vagyunk…

- Menj előre a fáklyával, fiam - intette Dracot Mr. Fillmore. Segített felkapaszkodnia a szőkének, aki belépett az ajtófélfán, és nyomban hatalmasat esett. Úgy tűnt, mintha felfelé repült volna, ám ahogy padlót fogott, rá kellett jönniük, hogy a háznak abban a szobájában már valóban más fizikai törvények uralkodnak.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy végig fejjel lefelé mászkáltunk - motyogta Malfoy, ahogy összeszedte magát. Nevetségesnek tűnt a túlsó oldalon lévő négy alak. - Jöjjenek! - nyújtotta ki feléjük a kezét.

Olivia volt az, aki meg mert benne kapaszkodni, és engedte, hogy besegítse őt, majd ahogy vele is fordult egyet a világ, rázuhant a fiúra, aki nyögött egyet pici súlya alatt.

Bezárták az ajtót, ahogy maguk mögött hagyták a labirintust, és csendben pihegtek a fáklyák keltette félhomályban.

- Menjenek - szólt végül Harry. - Igyekezzenek minél hamarabb, és észrevétlenebbül elhagyni ezt a helyet…

- Hogy érted ezt? - kérdezte Mrs. Fillmore. - Csak nem akarsz itt maradni?

Draco is értetlenkedve meredt rá.

- Egy barátomra… lecsaptak a vámpírok… Ha még van esély arra, hogy megtaláljam, akkor meg fogom próbálni. Kérem, induljanak! Emiatt maguk nem kerülhetnek újra veszélybe!

Mr. Fillmore sóhajtva kezet rázott vele, és megindult viharvert családjával, reménykedve, hogy kijuthatnak. Malfoy azonban nem mozdult.

- Mire vársz?

- Ki volt az, akit elkaptak?

Harry habozott.

- A keresztapád?

- Nem, Piton professzor… - mondta a fiú fájdalmasan.

Látta, hogy Draco arca elsápad, vállai beesnek, és szemeiben megjelenik a kétségbeesés.

- Hát… hát ő is itt volt…? - kérdezte akadozva. - Mi történt vele…?

- Megharapták, és bevitték valamilyen szobába…

Harry, noha rettenetesen érezte magát, igyekezte megőrizni hidegvérét.

- Menj! Amíg nem késő…

A szőke azonban megrázta a fejét.

- Ha érte mész… akkor nekem melletted a helyem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.