Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, poszt-TBwtPBE, AU

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időontja: 1997 nyara

Megjegyzés 2: kövezzetek meg a tévézős életképért, ha kell, de nekem még így is hihetetlenül aranyosak az ikrek… :D 

Emerald Destiny

11. fejezet - A mugli hercegnő

- Mi ez a vérlázító zene? - vonta össze a szemöldökét Piton professzor. Marie a nappaliban bömböltette a hifit. - Ezeknek a mugliknak már semmi sem szent? Milyen szövege van ennek?

- Ugyan - mosolyodott el a lány, zsebre téve a kezét. - Legalább ezek hárman nem alszanak vissza. Gondolom, nem nagyon tetszik nekik, hogy most ilyen korán ki kell menni a pályaudvarra…

- Ez az átka annak, ha valaki tanárokkal lakik - lebegtette csomagjait Rowena a bejárati ajtó elé. - Nekünk sajnos ott kell lennünk hamarabb, hiszen nem tudni, mikor érkezik a legkorábbi diák… Tavaly volt, aki már kilencre odaért… - merengett el.

- Még emlékszem, mi volt rajtad tavaly… - motyogta Perselus halkan.

- Én is… Évek után akkor találkoztunk újra… - küldött feléje egy álmodozó pillantást a nő.

Hermione kipirult arccal vonszolta le csomagját a lépcsőn.

- A hideg víz csodákat tesz, mi? - csipkelődött vele Marie.

A lány mosolyogva köszöntött mindenkit.

- Igyekeznünk kellene - jegyezte meg Remus, karba tett kézzel. - Nem, Harry, azt be se kapcsold - szólt rá a fiúra, aki, miután letette a ládáját, szerette volna bekapcsolni a tévét. - Nincs időnk most erre.

- Egy hírekre se? Legalább, míg Ron lejön…

- Már itt is van - hoppanált Sirius a fiúval a nappaliban. Úgy tűnt, Ront nógatni kellett egy kicsit, mert sértődötten nézett fel a férfira.

- Inkább kukkantsátok meg ezeket - kacsintott Lamerin, felmutatva két roxfortos borítékot.

Az egyik Harrynek volt címezve, a másik Hermionenak.

- Mik lehetnek azok? - kérdezte a lány tettetett szelídséggel.

- Majd szétdurransz az izgalomtól, Hermione - fintorgott Harry, miközben a titokzatos levelet bontogatta. - Szerintem már rég tudod, miről van szó…

- Naná, hogy tudja - támaszkodott Ron a ládájára. - Mi van benne?

A lány szeme csillogott, ahogy kiemelt egy szép kis kitűzőt a borítékból.

- A tiedben is ez van? - kérdezte remegő hangon.

- Iskolaelsők lettünk - dadogta Harry teljesen meglepetten, ahogy elolvasta McGalagony mellékelt levelét.

- Komolyan? - hördült fel Ron vigyorogva.

- Ki ne gondolta volna - sóhajtotta George színpadiasan. - Hermione az első éve óta erre a kitűzőre pályázik…

Megbökte Fred karját, és kuncogni kezdtek.

- Vigyázzatok rá nagyon - gratulált Remus mindkettejüknek.

Harry arca rózsaszínes volt az örömtől.

- A mi kölykünk - ölelgette meg Sirius vigyorogva.

- Az állatok is megvannak? - vakarta meg a tarkóját Tonks. - Húdejóezanadrág! - hadarta, mikor meglátta Marie farmerját. - Jó szűk… - kacsintott. - Nekem is kell egy ilyen!

Harry is értékelte az új ruhadarabot, mert huncutul rácsapott kedvese fenekére, ahogy búcsúzóul ölelgetni kezdte.

- Biztos nem szeretnéd, hogy kikísérjelek titeket? - kérdezte kicsit szomorkás arccal Lamerin, ahogy kissé leszegett fejjel apja szemeibe nézett.

A férfi lágyan megsimogatta szinte lányosan szép arcát, és elmosolyodott.

- Hiszen tudod, hogy azt szeretném a legjobban, hogy velem gyere Roxfortba. De te máris a saját fejed után akarsz menni… - sóhajtotta.

- Hát nem örülsz, hogy felvételt nyertem a képzésre?

Perselus összevonta a szemöldökét, és őszintén nem tudta, miként feleljen.

- Örülök is… meg nem is - vallotta be. - Nagyon büszke vagyok rád, amiért képes voltál ennyi mindent megtanulni, letenni a kellő vizsgákat, ráadásul ilyen rövid idő alatt… De…

- Minden rendben lesz - ölelte át a fiú.

A professzor jó erősen tartotta, mintha félne elengedni. Ez lesz az első alkalom, hogy Lamerin megint hosszabb ideig távol lesz tőle. Szünetek ide vagy oda: tudta, hogy az nem ugyanaz, mintha az egész tanévet megint az iskolában töltené… vele.

- Ne haragudj, én csak…

- Szörnyen szentimentális tudsz lenni - jegyezte meg Sirius fitymálva, ahogy megjelent mellettük.

Perselus kissé sértődötten pillantott rá, noha tudta, hogy a férfinek igaza van.

- Na indulás - intett az a fejével az ajtó felé. - Majd én vigyázok rá - vetette át a karját Lamerin nyaka körül. - Mintha a sajátom lenne… vagy mintha Harryre vigyáznék… - tette hozzá kacsintva.

A bájitalok mestere erre nagyon meghatódott, és kezet rázott Blackkel. Az közel rántotta magához, és megveregette még a vállát, miközben a fülébe suttogta, még egyszer, hogy ne aggódjon.

- Tennem kell egy kitérőt a főhadiszállás felé, de a pályaudvaron találkozunk. Én is akarok váltani pár szót Harryvel. Most meg se hallaná az értelmes beszédet - vetett megrovó pillantást keresztfia felé, aki szintén hevesen búcsúzkodott kedvesétől.

- Kicsim, nem kapok levegőt - nyögte a lány mosolyogva.

- Semmi meggondolatlanság, oké? - bújt hozzá a fiú. - Ne mászkálj egyedül az utcán… Csak a fiúkkal - pillantott az ikrekre, akik karba tett kézzel várták, hogy a kis tömeg végre nekiinduljon.

Marie furcsa, hamiskás fintort vágott.

- Elképzelem magunkat, ahogy bemegyünk egy drogériába, csupa lányos holmit venni. Élvezni fogjátok - kacsintott bájosan a fiúkra, akik cseppet elszörnyedtek szavai hallatán.

Ron az ajkait harapdálta, úgy kuncogott reakciójuk láttán.

- Minden szünetben meglátogatlak - ígérte Harry.

- Én pedig minden roxmortsos kirándulás alkalmával ott leszek, hogy találkozhassunk - bólintott Marie. - Ne aggódj, édes - túrt a hajába kissé gondterhelt arccal. - Te csak azzal törődj, hogy az iskolában minden jól menjen… Ez nagyon fontos… Ez az…

- … utolsó év, látod, Harry? Én mindig mondtam nektek - dorgálta meg őket Hermione.

- Induljunk, fiatalok - rikkantotta Tonks, ahogy ellenőrizte, jó helyen van-e a pálcája.

- Készen vagytok? - kérdezte Remus, aki látta, hogy a taxisofőrök már elpakolták ládáikat, noha kicsit furcsállták, hogy nem utazótáskákkal vagy bőröndökkel mennek.

- Induljunk - szusszantotta Perselus is, akinek még mindig nehezére esett búcsút mondania csemetéjének. - Nagyon vigyázz magadra! - bújt meg az intelem utolsó pillantásában.

Bár a gyerekek szerettek volna egy kocsiban utazni, Remus mégis úgy látta jobbnak, ha ő, párja, valamint a két prefektus az egyik taxival megy, míg Perselus, Rowena és Harry a másikkal.

Harryt szokatlanul ismerős érzés kezdte hatalmába keríteni. A tény, hogy az ismét viszontagságos nyár után újra visszakerül az iskolába, megint olyan különös és hátborzongató volt, mint előző évben. Kalandjai után sosem tudta már, mi az, amivel Roxfortban még szembe kell néznie - ám az év végi szigorlatok máris fenyegető nehezékként telepedtek a vállára. Gondolni sem mert az évzáró vizsgákra, tanulmányainak befejezésére, mert az valahogy egyet is jelentett a kastély nyújtotta védelem és biztonságérzet végével is. Előre sérülékenyebbnek és elesettebbnek érezte magát, pedig még előtte állt tíz hónap, ami, sejtései szerint, tele volt meglepetésekkel és megmérettetésekkel.

Az egyik sárgára váltó lámpánál a taxis begyorsított, hogy még átférjen, a második kocsi, tele barátaikkal, azonban elkapta a pirosat, ahogy ők maguk is a következő elágazásnál. A biztonsági öv szokatlanul erősen vágott bőrükbe, amihez Harry, Vernon bácsi vezetési stílusa óta, hozzá volt szokva - két varázslótársa azonban nem. Különösen Rowena feszengett sokat mellette, a hátsó ülésen. Úgy tűnt, nem érzi magát biztonságban így, hogy párja az első ülésen ült. Harry szomorkásan elmosolyodott, és óvatosan megfogta a nő kezét, hátha attól jobban érzi majd magát.

A professzor nagyon hálás volt a gesztusért, és nem fészkelődött többet.

Perselus az órájára nézett. Még fél kilenc sem volt. Az előző tanév végén történt események megkövetelték - Dumbledore szerint -, hogy a diákok már a pályaudvaron szigorú, tanári felügyelet mellett legyenek. Tanárai közül többet ki is rendelt hát, hogy gondoskodjanak az indulás zökkenőmentes lebonyolításáról, és mivel Remus, Perselus és Rowena eleve gyerekekkel érkeztek, nyomban jelentkeztek is a feladatra. Egy bagoly útján úgy értesültek, Flitwick professzor és Sephia professzorasszony, a mugliismeret-tanárnő is ott lesz, hogy segítsen nekik - nem is beszélve a Rend lappangó vagy nyíltan az igazgatóval szimpatizáló felnőtteivel. Arthur Weasley is ígérte, hogy két legidősebb fiával a környéket fogja járni, felkutatva minden szokatlan jelenséget, hogy segítse munkájukat.

- Ugye nem haragszanak, hogy kikapcsoltam a rádiót? Unom már, hogy minden sávon ugyanazt mondják… Hajnal óta melózok, azóta már kívülről fújom az összes hír szövegét…

Perselus intett, hogy semmi gond. Kicsit furcsállta a dolgot azonban: nem volt hozzászokva, hogy idegen muglikkal beszélgetésbe elegyedjed.

- Szörnyű, szörnyű ez a világ manapság…

Harrynek kedve lett volna helyeselni vele. A mugli még csak nem is sejthette, milyen súlyos állapotok uralkodnak a varázslók világában.

A pályaudvar parkolója felé kanyarodva rendőrkordonba ütközött a taxi. Az egyenruhás férfi azonnal félreintette őket, és letekertette az ablakot a sofőrrel.

- Útlezárás, itt nem mehetnek tovább! - utasította őket, és ideges hangjából érezhető volt, hogy nem ők az elsők, akikre rászól.

- Útlezárás? - hökkent meg a taxis, megejtve egy kissé szegényes, dél-londoni dialektust. - Az utasaimnak…

- A St. Pancras és King’s Cross utasai át lettek irányítva a kétsaroknyira lévő tömbhöz. A hatóság egy névtelen telefonhívás alapján bombariadó miatt kiürítette mind a vasútállomást, mind a közeli metróállomásokat. A fenyegetés szerint tíz órakor várható a detonáció. A tűzszerészek már fél nyolc óta a peronokat vizsgálják. Amint végeznek, a forgalom is zavartalanul folytatódik. Addig az összes járatot felfüggesztették - tette hozzá, látva a sápadó utasokat. - Ne aggódjanak, a vonat nem megy el önök nélkül. És most ha kérhetném… - intett a kezével abba az irányba, amerre a taxisnak haladnia kellett.

- Bombariadó…? - nyögte Harry.

A visszapillantó tükrön keresztül Perselus és Rowena ideges pillantást váltottak.

- Nem kell félni, fiatalúr - jegyezte meg a taxis. - Biztos megint valami otthonülő, lusta léhűtő, akinek nincs jobb szórakozása, mint ez: hogy halálra rémítsen több ezer embert… még ez is…

Harry nem felelt. Nagyon is jól tudta, mire gondolhatott mindkét tanára. Még hogy bombariadó. Nem lehetett véletlen, hogy pont azon a napon fenyegetett valaki ilyesmivel, amikor a Roxfort Expressz indult visszafelé, az iskolába, több száz diákkal. Lehet, hogy már történt is valami? A gondolat nem hagyta nyugodni egyiküket sem. Amikor a mágikus világban balesetek történnek, és azok a muglik számára is veszélyesek vagy könnyen észlelhetők, a Minisztérium mindig valami hasonló alibi révén tudja lezárni az adott területet - hogy elrejtse azt a kíváncsiskodó mugliszemek elől, és megtisztítsa minden árulkodó jeltől, mely alapján fény derülhetne a varázslók világára. A bombariadó elég ésszerű és hatásos apropó egy nagy terület kiürítésére…

- Meg is érkeztünk… Őszintén sajnálom, hogy ilyen messze kell megállnunk… - motyogta a sofőr, miközben kinyomtatta a fuvardíj számláját. Piton gyorsan fizetett, majd kiszállt a kocsiból, és már haladt is hátra, a csomagtartóhoz.

Rowena hasonlóképpen heves volt, és mivel a taxisnak jókora sörhasával csak nehézkesen ment a kiszállás, tudtak pár szót váltani kettesben.

- Be kell mennem - szögezte le Perselus.

- Megőrültél? És ha tényleg bomba van bent?

- Bárki bemehetett már…!

- De hiszen hallhattad! Kiürítették az egészet!

- De nem a kilenc és háromnegyedik vágányt! - sziszegte a férfi, miközben a taxis segített Harrynek kiszedni a ládáját. - És még ha üres is a peron, a vonat nem indulhat el tizenegykor, ha mi még itt kinn rostokolunk! Nem hagyhatja itt az összes diákot! Hogy nézne az ki!

Rowena, bárhogy is szeretett volna, nem tudott ellenkezni. Kétségbeesetten Harryre pillantott, a fiú pedig némán formálta az ajkaival a szavakat:

- Vigye a láthatatlanná tévő köpenyt! Azzal könnyen átsurran a kordonon!

Míg taxisuk a másik két, hasonlóan nehéz ládával bajlódott, Harry felnyitotta a sajátját, és előkotort belőle egy szürkészölden ragyogó, finom anyagból szőtt köpenyt, amit dugdosva eljuttatott Pitonhoz. Ahogy a férfi végzett, odébb állt, hogy utat engedhessen az újonnan érkező kocsiknak, akik szintén parkolóhelyet kerestek. A másik taxi utasai hasonlóképpen döbbenten álltak az események előtt.

- És most? - kérdezte Ron kissé sután.

- Bemegyek - mondta Piton ismét, miután egy kupacba hordták ládáikat. - Ti idekint megvárjátok a többieket.

- A többieket? Perselus, több száz gyerekről és szülőről van szó! Mindenkinek szemet fog szúrni, ha egy kupacban ennyi taláros alak megjelenik! - háborodott fel Remus.

- Van jobb ötleted? Várjátok őket táblával… mintha iskolai kirándulás lenne, vagy hasonló! Ti öltözzetek át! - vetette oda a gyerekeknek. - Ing, mellény, nyakkendő, és jelvények - nyomta meg az utolsó szót. - Megkeresitek a többi prefektust és kviddics kapitányt, és velük együtt felügyelitek a többieket. Ne vágj ilyen arcot, kedvesem - emelte az égre a tekintetét, látva Rowena aggodalmát. - Keríts egy táblát, és írd rá, hogy… Igen, úgy jó lesz - meredt Tonks kissé bizarr, ROXFORT feliratú táblájára, amit a nő a civakodás közben már összeeszkábált. Nymphadora kacsintott egyet.

- Megkeresem Filiust - ajánlotta Remus sóhajtva. - Boldogultok egyedül? - kérdezte párjától, aki vidám fintort küldött feléje.

- Hát nem nézed ki belőlünk?

Hermione, míg Ron griffendéles nyakkendőjét igazgatta, fél szemét Pitonon tartotta, aki már épp azon volt, hogy magára kanyarítja Harry köpenyét, mikor Rowena megfogta a kezét.

- Perselus! - nyögte. - Ha… Bármit is találsz odabenn… Ne nyúlj hozzá!

A férfi lemondóan megrázta a fejét, majd gyorsan megcsókolta. Egy szempillantással később eltűnt a szemeik elől.

- Milyen talpraesett házvezető tanárbácsija van a Roxfortnak - jegyezte meg Tonks viccelődve. - Ki nem néztem volna belőle, mikor még engem is tanított. Kész vagy? - nyújtotta oda a táblát Rowenanak, aki félig mugli ruhákban, félig roxfortos tanárként feszített, és már e nélkül is elég nevetségesnek érezte magát. - Egyáltalán nem olyan szörnyű, mint amilyennek képzeled - mérte végig a nő mugli szoknyáját, és Madame Malkin-féle blúzát. - Még a végén divatba jön. Most pedig induljatok. Majd én vigyázok a csomagokra.

Miközben az egyre jobban dagadó tömeg felé haladtak, Harry rálehelt kapitányi és iskolaelsőségét jelző kitűzőjére, megdörzsölte azokat ingjének ujjával, hogy fényesebbek legyenek, majd a mellkasára tűzte őket, ahogy barátai a prefektusi jelvényeket.

Családok, utazó csoportok, külföldiek, és kíváncsiskodók tömörültek kupacokba az elkülönített foltokon, ahová már nem ért volna el a robbanás hatósugara, bárhol is történt volna. Egy szabadon maradt szigetecske közepén állt meg a négy roxfortos is, Rowena pedig, ha kelletlenül is, de a kezébe vette Tonks tábláját. Ám olyan görcsösen szorongatta, mint az elítéltek a számokkal ellátott azonosító táblákat. Az egyik rendőr meg is kérdezte, mi a nyavalya áll rajta, és míg a többiek hebegtek-habogtak, Hermione vágta ki őket a kellemetlen szituációból, mondván, ez az utazási iroda neve, ami a csoportot várja.

- Tartsátok nyitva a szemeteket - utasította a gyerekeket a nő. - Elképelhető, hogy nem vesznek észre minket ebben a nagy tömegben.

Ron látta meg az első osztálytársakat. A Patil-család finom, keleti kelmékbe bugyolálva közeledett feléjük. A két lány egyforma, vajszínű ruhát viselt, édesanyjuk egy valamivel sötétebb aranysárgát, mely úgy tűnt, nehezebb anyagból is lett szőve. Apjuk meghajolt, ahogy a tanárnő elé értek. Noha idegenszerű ruháikkal igencsak különlegesnek számítottak, Harry úgy vélte, a sok török bevándorló és fekete-afrikai vendégmunkás mellett aligha lehetnek gyanúsabbak a muglik számára, mint mások.

A három lány azonnal csevegni kezdett, kizárva a fiúkat a beszélgetésből, míg a két szülő a tanárnőnél érdeklődött, mi is az egész bombariadós história. Harry és Ron lábujjhegyre állva meresztgették szemeiket. Padma is kitűzte a kék, hollóhátas prefektusi jelvényt, és immár öten pásztázták a tömeget.

Dareling professzornak újra meg újra el kellett darálnia a rendőrség által közölt információkat az újonnan érkezőknek, ami egy idő után mindenki számára unalmassá és idegesítővé vált. Ahogy gyarapodott a diákok száma, úgy fáradt a tanárnő is, és már nagyon igényelte volna a segítséget Remus részéről. A férfi nagy nehezen rábukkant az apró Flitwick professzorra, akire a hatalmas tömeg mondhatni életveszélyes volt. Piciny termete miatt csak nehezen tudta keresztülvergődni magát a sokaságon. Sephia professzor teljesen mugli ruhákban köszöntötte tanártársait, és állt be segíteni: terelgetni az alsóbb éveseket.

Míg Hermione szívesen pátyolgatta a kicsiket, addig Harry inkább az idősebbeket, és számára ismerősebb arcokat kereste, és DS-társai közül jó párat meg is talált. Dean és Seamus, mintha nem is iskolába készülnének, úgy állítottak oda hozzájuk. A néger fiún egy vadonatúj Westham-trikó virított, míg Seamus pólójára egy ír, négylevelű lóhere volt nyomtatva.

- Na mi újság? - kérdezték barátaikat. - Vajon tényleg bomba?

- Apa azt mondta, ezt csak a hülye vasutasok találták ki, hogy tiltakozhassanak az alacsony fizetések ellen - legyintett Seamus.

- És most mi lesz? Le fogjuk késni a vonatot? - kérdezte egy ismerős hang mögöttük.

- Neville!- rikkantotta Ron vigyorogva a szőke fiú láttán, aki megint jó pár centit nőtt a nyáron. - Öregem, a végén még engem is elhagysz!

- Szia Neville - köszöntek a lányok is.

Az egykor esetlen Longbottom-fiú most olyan kis ravasz és magabiztos szemekkel lesett vissza rájuk, hogy alig akartak ráismerni.

- Te, Neville, nagyon gyanús vagy te nekem - jegyezte meg Dean vigyorogva. - Ma este élménybeszámoló, ugye, srácok? - nézett végig szobatársain, akik hevesen bólogattak.

A terelgető prefektusok, kapitányok és tanárok ellenére mégis voltak szülők, akik kissé bizalmatlanok voltak az egész helyzettel kapcsolatban. Sokan tartottak attól, amit Piton akart megakadályozni: hogy a vonat otthagyja őket, nem is tudva a mugli riadóról. Rowena váltig nyugtatgatta őket, de, az elsősök szüleit nem ismervén, nem mindig tudott meggyőző lenni. Voltak kicsik, akiket a fél rokonság elkísért az első, nagy útra, ráadásul, mindenki balszerencséjére, akadtak olyanok is, ahol az egész család talárban jelent meg, nem kis feltűnést keltve a muglik körében.

Idővel Harry megpillantotta a végzős mardekárosokat is, élükön Malfoyjal, akinek - aggodalmaik ellenére - úgy tűnt, nem volt baja. Jobb állapotban volt már, mint amikor elengedték, bár még mindig sántított egy kicsit. Pansy Parkinson hevesen támogatta, jó szorosan odasimulva hozzá, hadd irigykedjenek a többiek. A két fiú azonban némán kommunikált - szemeik segítségével. Harry azt figyelte, mikor tesz Draco valami olyan mozdulatot, ami elárulná esetleg alattomos szándékait, a fiú azonban szokatlanul csendes volt, és úgy tűnt, tartotta magát ahhoz, amit megbeszéltek. Néha még egy-egy kóbor mosolyra is futotta tőle, ami meglepte mindegyiküket.

- Harry, Harry! - ölelte át valaki szorosan a derekát.

Ron kissé furcsállva meredt a már egyenruhában feszítő, mardekáros nyakkendőt viselő, szelíd tekintetű, ám mégis hevesnek tűnő kislányra.

- Szia - köszönt rá Harry csábosan Oliviara, akivel a nyáron oly viszontagságos kalandokban volt része. A lány szemmel láthatóan jobb színben pompázott a labirintusos eset óta, és míg szülei Remust faggatták, addig ő megmentőjének szeretett volna köszönni. Harry megsimogatta az arcát, és kihívóan felvonta a szemöldökét, ahogy Malfoyra pillantott. Az nem tudta véka alá rejteni vigyorát, és inkább elfordult. Olivia, a közjáték szenvedő alanya azonban elpirult.

- Ejnye, Harry Potter, tisztában vagy vele, hogy ez már liliomtiprás? - csattant egy hang mögöttük.

Ginny csípőre tett kézzel vigyorgott.

- Ginevra Weasley! A szoknyája már megint rövidebb két hüvelyknyivel! - vágott vissza Harry mosolyogva, McGalagony hangját utánozva, míg Ron megszorongatta kishúgát. - Szia, te lány. Remélem, van mit mesélned. Mert nekünk aztán olyan kalandjaink voltak - kacsintott Oliviara -, hogy még a gondolatra is elpirulok.

A lány osztozott jókedvében, noha lopva újra meg újra visszapillantott saját házának tanulói felé. Burkoltan talán még mindig attól tartott, bántani fogják, amiért az ellenséggel cimborál. Bár azért remélte, hogy Malfoyt, mint védelmezőt maga mellett tudhatja.

Szülei mosolyogva és tisztelettel figyelték, ahogy gyermekük a híres és hírhedt Harry Potter társaságában mulatja az időt, és lévén tekintélyes aranyvérű család, e cselekedet sokat számított a többi família szemében is. Egy sötét trió nem tudott csupán osztozni mindenki látszólagos jókedvében. A két Rabenstein-fivér is megjelent, elkísérve a kicsi Vanadist, ám a mugli állapotok inkább meglepték, mint megijesztették őket. Idegen nyelven kommunikáltak egymással, hogy más ne értse szavaikat, és úgy tűnt, alig várták, hogy eltűnhessenek végre a forgatagból.

- Fél tizenkettő - jegyezte meg Seamus, a Big Benre pillantva. - Remélem, a vonat megvárt minket…

Egy sárgamellényes rendőr lépett oda Dareling professzorhoz, mert látta, hogy a nagyobb gyülekezetnek ő az egyik vezetője, és közölt vele pár információt. A nő bólintott, majd megköszörülte a torkát, és fennhangon megszólalt.

- Egy kis figyelmet kérnék! - mondta, mire többen is pisszegni kezdtek, hogy a hátsó körökben is elcsendesedjenek végre. - A hadnagy úr most tájékoztatott minket, hogy sikeresen átfésülték a pályaudvart és az aluljárókat, és szerencsére sehol sem találtak robbantásra alkalmas felszerelést. Ezért, ha a tűzszerészek összeszedték a holmijukat és kivonultak, a rendőrség is feloldja a korlátozást, és akkor mind bemehetünk a pályaudvarra. Biztosíthatok mindenkit, hogy a vonat megvárt minket. Kérem, adják tovább az információt a hátul állóknak is!

A tömeg sustorogni kezdett, és félszavakban mindenki igyekezett tájékoztatni a mögötte állót.

- Mi az a tűzszerész? - kérdezte Neville bután.

- Jaj, Neville! - jajdult fel Hermione vigyorogva, és látta, hogy a fiú is csak viccnek szánta a kérdést.

- Kérném a prefektusokat és a kviddics kapitányokat ide hozzám! A prefektusok vezetik a házaik diákjait: egyikük elől megy, a másik hátul! A kviddics kapitányok az elsősöket kísérik! Kérek minden elsős diákot és szülőt a kapitányokhoz!

Nyomban megkezdődött a tolakodás, Olivia pedig integetve búcsúzott el a griffendélesektől, hogy beállhasson a Zabini mögötti sorba. Harry is el kellett, hogy szakadjon barátaitól, és Malfoy felé evickélt, de csak azért, mert fogalma sem volt arról, ki lehetett a másik két ház kapitánya. Bradley és Chambers elballagtak tavaly évvégén, és úgy vélte, még nincs új kapitány kijelölve.

- Hódolatom - búgta szarkasztikusan, és megigazította térdén a nadrágot, ahogy odaért Dracohoz. - Ketten leszünk?

                                                             (...)

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.