II. rész

Az csak megvonta a vállait. Ám nyomban megkeményedett az arca, ahogy meglökte valaki hátulról. Dölyfössége még az új állapotok ellenére sem engedte meg, hogy bárki csak úgy taszigálja. Hátralesett, és látta, hogy éppen az ifjabbik Rabenstein ütközött neki, a tömeg nyomásának köszönhetően. A férfi kényszeredetten elnézést kért, majd kigúvadtak a szemei.

Úgy tűnt, egy csapásra felismerte mindkét fiút, noha egy nyikkanása sem árulta ezt el a külvilág számára. Bátyja ugyanolyan unott fejjel álldogált, egyensúlyát egyik lábáról a másikra helyezgetve, mint eddig, és a kisfiú, Vanadis sem tűnt különösebben nyűgösnek. Larichs tehát mondhatni büntetlenül szörnyülködhetett a két diák láttán: különösen azért, mert korábban egyikről sem gondolta volna, hogy még viszontlátja. Megpillantva azonban a tejfölszőke Draco Malfoyt, mardekáros kapitányként, a leghíresebb halálfaló-ivadékokkal körülvéve… Hátborzongató élmény volt számára. Hasonlóan sokkoló látvány volt Harry homlokán a villám alakú sebhely, mely korábban teljesen elkerülte a figyelmét… Vagy nem is volt ott? Larichs teljesen meg volt zavarodva. Harry mindenesetre leplezetlenül állta tekintetét, zöld szemei olykor egész fenyegetően villantak. A legkülönösebb az egészben azonban az volt számára, hogy a két fiú két ellenségeskedő ház diákja volt…

Nem egy szülő hasonló kevélységgel méregette a kölyköket, mintha mindkettő valami köpet lenne az út szélén. Draco inkább unottan igazgatta egyre hosszabb hajszálait, minthogy megjegyzéseikkel törődjön, és Harrynek el kellett ismernie, hogy az a nemes elegancia, amivel a mardekáros fiú bírt, tényleg mindent és mindenkit lesöpört a színről.

- Kérsz rágót? - kérdezte tőle váratlanul, mire a szőkének elkerekedtek a szemei.

Rosszallóan meredt a Harry kezében lapuló, felbontott, mugli rágóra, majd fitymálva odavetette:

- Dehogy kérek.

- Több marad - vonta meg a vállait Harry, és bekapott egy szemet. Draco csak megforgatta a szemeit.

- Szóval most már a másodikosokat is simogatjuk? Eddig azt hittem, beéred Weasleyvel…

Harry arcára önelégült vigyor ült ki.

- Tudtam én, hogy nem állod meg kommentár nélkül. Egyébként ő jött oda hozzám… mielőtt rossz híremet keltenéd itt az elsősök körében - kacsintott egy félénk kislányra, aki mellette lapult. - Gondolom, most szívesebben lennél inkább prefektus, mi? - jegyezte meg heccelődő hangon, ahogy a meglóduló mardekárosok felé biccentett.

Draco nem szólt semmit, csak, jó szokásához híven, csúnyán nézett ki a fejéből. Egy apró pillantással végigmérte Harry jelvényeit, de nem szólt.

- Elsősök! - rikkantotta valaki, ám Harry hiába meresztgette a szemeit, nem látta a hang forrását. Malfoy azonban majdnem összetaposta figyelmetlenségében: Flitwick professzor volt az, aki odasietett hozzájuk. - Huh! Elsősök! Induljunk! Figyeljék a két nagyfiút!

A peronok megközelítése azonban korántsem bizonyult olyan egyszerű feladatnak, mint azt elsőnek gondolták. Mivel a vonatok órák óta álltak, az emberek folyamatosan gyűltek. Egy járatot sem töröltek, így sorra indult el minden vonat a különböző irányokba, néha alig pár percnyi eltéréssel. Ám akik a reggeli járat helyett csak mondjuk egy későbbire vettek jegyet, azok is a leghamarabb induló szerelvényekre akarták felpasszírozni magukat, hiszen senkinek sem volt ínyére a további várakozás. Volt tehát, amikor az emberek már a lépcsőkön lógtak, egymást rugdosták lefelé, vagy káromkodva veszekedtek a felsurranókkal. A zsebtolvajoknak is kedvezett a hatalmas forgatag, és munkájuk eredményeképp egy sor ingerült kuncsaft reklamált a biztonsági őröknél.

A roxfortos diákokat Rowena vezette, noha Harry elképzelni sem tudta, miként fog majd ennyi ember észrevétlenül átosonni a kilencedik és tizedik vágány közötti téglafalon. Az előttük kígyózó sor azonban, ha lassan ugyan, mégis fogyatkozott. A túloldalon az Expressz nagyot tülkölt a tiszteletükre, egy fekete talárba öltözött, fekete hajú professzor pedig mosolyogva fogadott mindenkit…

Fred és George unottan döglöttek a kensingtoni ház nappalijának szófáján. Az egyikük Marie lábát masszírozta kevés lelkesedéssel, a másik meg úgy vakarózott, unottan, mint valami koszos malac. A lány becsukta Harry könyvét, amit már napok óta olvasgatott.

- Tévézzünk inkább egy kicsit - nyögte.

Fred odanyújtotta neki a távkapcsolót, amivel ide-oda léptette a csatornákat a tévén, melyeket Lamerin annyira nem is követett figyelemmel: el volt merülve egyik majdani tankönyvükben.

George kortyolt egyet a jéghideg limonádéból, majd akkorát büfögött tőle, hogy a többiek egyszerűen undorodva megrázták a fejüket.

- Nem akarsz esetleg idehányni? - kérdezte öccse előzékenyen.

Ikertestvére azonban csak nevetett.

- Kedves nézőink, ismét megszakítjuk adásunkat, hogy újabb részletekkel szolgáljunk a ma hajnalban, Párizsban történt tragikus balesetről - jelent meg szinte mindegyik csatornán egy szürke öltönyös, izgatott fejű bemondó. Marie felült, és mind odapillantottak a képernyőre. - Itt állok a francia fővárosban, a párizsi Alma alagút bejáratától kétszáz méterre, ahol az éjszaka halálos kimenetelű balesetet szenvedett az egykori walesi hercegnő, Diana Spencer, aki jelenlegi élettársával, Dodi al Fayeddel utazott a fekete S-280-as típusú Mercedesben. A helyi rendőrség több száz méteres körzetben lezárta a területet, a sajtó képviselőit sem engedik közel és egyelőre teljes hírzárlatot rendeltek el. A szemtanúk beszámoló szerint a pár kocsija egy titokzatos, másik jármű elől menekült, és nagy sebességgel hajtott be az alagútba, ahol az egyik oszlopnak, majd szalagkorlátnak csapódva szenvedte el a balesetet. Az arab származású Do-…

Ám a részleteket egy fül sem hallotta már.

Marie dideregve szorongott a taxi hátsó ülésén, a két vörös hajú fiú közt. Lamerin azonnal útnak indult a Rend főhadiszállása felé, hogy megvigye nekik a rettenetes hírt, az ikrek pedig a pályaudvar felé száguldottak a lánnyal. Egyedül nem hagyhatták otthon, és mivel az külön kérte, hogy mehessen, nem tehettek mást: magukkal vitték. A forgalomkorlátozást azóta már feloldották, így miután fizettek, azonnal kiugrottak a kocsiból, és futásnak eredtek. George-ra rá is dudált egy dühös autós, amiért az felbukkant előtte a semmiből, de szerencséjére nem ütötte el. Lélekszakadva száguldottak a peronok felé. A taxiban hallották, hogy téves riadó volt, és hogy amiatt egy csomó vonatot feltartottak, így remélték, hogy a Roxfort Expressz is ott vesztegel az állomáson.

- Merre? - kérdezte Marie ingerülten, ahogy a kilencedik vágányhoz értek.

Fred megfogta a kezét, és már szaladt is vele a fal felé, melyen annakidején minden évben maguk is átléptek.

- Megőrültetek? - sikkantotta a lány, mert attól félt, hogy összetörik magukat a téglakockákon.

Ám meglepetésére úgy átsuhantak a falon, mintha azt csak valami könnyed lepel lett volna.

Odaát hatalmas volt a tömeg, de a tolongás és zsivaj ellenére is jól kivehető volt a mozdony halk morgása, ami azt jelentette, hogy a vonat még nem indult el.

Rengeteg diák álldogált még a peronon, búcsúzkodva a szülőktől és testvérektől; mások a ládáikat és állataikat igyekeztek feladogatni a vonatra.

Maga Harry is ott állt a vasút mellett, és épp Ronnal beszélgetett, aki a feljáró felé terelgetett mindenkit - feltehetőleg azért, hogy foglaljanak végre maguknak egy kabint, amiben majd utazhatnak.

- Harry… - nyögte Marie, ahogy kerülgette az embereket.

Volt, akinek megbotlott a talárjában vagy palástjában, így ezektől mindig igyekezett futtában bocsánatot kérni. Az előrehaladás azonban ennek ellenére is problémás volt: a kinti muglipánik miatt most mindenki egyszerre érkezett, így volt, hogy a tömeg teljesen elállta az utat. A fiúk ügyesen, olykor az emberek lábai és derekai közt préselték át magukat, és rángatták maguk után a lányt is.

- Fel fog szállni… - piszmogta Marie elkeseredetten.

- Hol egy tanár…? - morogta George ingerülten. - Lupin professzor! - kiáltotta el magát, hátha meghallja őt a férfi.

- Harry…

- Odaérünk… - bíztatta Fred.

- Harry…

- Lupin professzor!

- HARRY! - sikkantotta Marie, amire mindenki elnémult körülötte.

Harry már épp a vonat lépcsőjén állt, és mosolyogva kapaszkodott fel, ám a vékony hang, mely az ő nevét sikoltotta, magához térítette. Elborzadva szökkent le újra a betonra, és kereste a lányt.

- Marie?

A lány körül állók azt hitték, valami baja lehet, ezért azonnal megritkultak körülötte. Fred, ezt kihasználva, gyorsan elrángatta onnan Marie-t, így az, felbátorodva azon, hogy már nem nagyon kell kerülgetnie senkit, saját maga is meglódult. Pityeregve vetette magát Harry nyakába. A vonat ablakaiból és a peronon álldogáló tömegből többen is szemtanúja voltak az eseménynek. Piton professzor, aki eddig igyekezte kerülni Rabensteinékat, most megfeledkezve magáról, odaszaladt a gyerekekhez.

- Ti meg mi az ördögöt kerestek itt? - dörrent rájuk.

- Marie? Valami baj történt? Ki bántott? - simogatta kedvese hátát rémülten Harry.

- A hercegnő… - lihegte a lány.

- Mi? Kicsoda? Milyen hercegnő? - értetlenkedett Ron, mint szinte mindenki körülötte.

- A mugli hercegnőtök. A két kisherceg édesanyja. Meghalt! Meghalt Párizsban!

Hermione mamája felsikkantott, és arcát eltakarva borult hitvese vállaira.

- Anya nagyon szerette Diana hercegnőt - mondta a lány, szomorúan simogatva édesanyja remegő hátát. - Hogy… történt?

Az épp odaérkező Remus, Perselus és Rowena is kíváncsi volt a válaszra. De rajtuk kívül sok diák és szülő is aggódva gyűlt oda. Rabensteinék is az őket körülálló kör szélére verekedték magukat. Akik nem tudtak Harry barátnőjéről, mind kíváncsiak voltak arra, ki is lehet ez a zaklatott, mugli lány.

- Láttuk a televízióban - bizonygatta Marie, az ikrek pedig hevesen bólogattak. - Éjszaka történt… bemondták a híradóban… Autóbaleset volt. Azt… azt mondták…

- Menekültek valaki elől - jegyezte meg Fred sötéten. - Szó szerint így mondta a riporter.

Többen azonnal könnyekben törtek ki, a hír pedig futótűzként terjedt a hátrébb lévő kocsik felé is.

- Lehet, hogy csak fényképészek voltak… Tudod, hogy a hírességeket folyton üldözik az ilyenek… - morogta Harry sötéten. Neki is megvolt a maga tapasztalata a szemtelen újságírókkal és rossz időben, rossz helyen felbukkanó fotósokkal.

- Szóval szerinted ennek semmi köze… hozzánk? Varázslókhoz? - morfondírozott Ron.

Barátja szinte ösztönösen Rabensteinék felé pillantott, ám azok arcáról semmit sem tudott leolvasni. Csupán Larichs…

Marie hátrahőkölt, ahogy felismerte a férfit. Azt teljesen letaglózta a lány látványa. Megzavarodva próbálta összehasonlítani a maszkos szépséget a mugli göncökben feszítő fiatal kisasszonnyal, és hitetlenkedve rakosgatta össze magában a kirakó elemeit. Se iskolai egyenruha, se közönséges talár… Egyszerű, szűk, sötétkék farmernadrág, kövekkel kirakott kis szandál, fehér gézfelső… Mi ez az egész? Ez a lány… nem is boszorkány?

Harry megfogta Marie kezét, ahogy az ikrek tovább beszéltek, és ugyanabba az irányba nézett… Rabenstein szemei közé. Tudatosítani akarta a férfiban, hogy a lányt nem kapja meg soha, hozzá tartozik. Nem beszélt ugyan Marie-nak Larichs esdekléséről, szülei felőli érdeklődéséről, de úgy vélte, bármi célja is volt ezzel a sötét mágusnak, azzal csak árthat a lánynak.

Larichs tovább építkezett elméjében. Miután rájött, hogy az ismerősnek vélt lány párja a valós életben Harry Potter, aki Draco Malfoyjal fenyegette őt, egyértelműnek tűnt, hogy akik szabotálták a bált, csakis a közelükben tartózkodók lehettek. A tény, hogy az egyik házvezető tanárt kínozta, furcsa, jeges érzéssel töltötte el… és egyben bűntudattal. Piton úgy nézett vissza rá, mint egy szemétkupacra, amikor találkozott a tekintetük. Mi lesz, ha a kicsi Vanadis a Mardekárba kerül, és Piton, cserébe a szívélyesnek nem mondható vendéglátásért, megkeseríti a gyermek életét?

Megölelte keresztfiát, aki odabújt derekához, majd megsimogatta a gyermek selymes haját. Hiszen szinte biztos, hogy a Mardekárba fog kerülni… Családjuk hagyományai mellett el se lehetne képzelni mást. És ha így lesz, mi lesz, ha az a szőke terrorizálni fogja? Megtehetné… Elvégre majdnem meghalt a kastélyt védő bűbáj miatt… Ha viszont nem… A Griffendélbe kerülvén a gyermeknek talán még sanyarúbb sorsa lenne, hiszen tudta, miként viseltetik ott mindenki a sötét varázslók irányában. A fennmaradó két házban pedig… Nem, kizárt, hogy máshova kerüljön, a balfácánok közé. Lehet, hogy ez a Roxfort mégsem volt annyira jó ötlet…?

Marie szinte szánakozva nézett vissza rá, annak ellenére, hogy minden sejtjében irtózott a férfitől, és annak sötét, titokzatos szándékaitól. A kis Vanadis iránti aggodalma volt az egyedüli, ami pozitívnak tűnt számára a férfi személyét illetően.

Ki ez a lány?

Lopva többen is feléjük pillantottak. Két vörös hajú, griffendéles prefektus mérte őket óvatosan végig, és váltottak pár szót Potterrel, állapította meg. Az írek! A hajukról azonnal felismerte őket. És…! Összerezzent, ahogy egy hosszú, sötétbarna hajú, magas férfi megjelent a gyerekek mellett, látszólag ismételten óvatosságra intve őket. Többen is „Sirius Black” nevét sikkantották, ahogy megpillantották az egykori szökött fegyencet. Black… hallotta már ezt a nevet… Az év egyik legszenzációsabb letartóztatása… De az egy nő volt… A testvére talán?

- Akárki akármit is mond, én nem bízom ebben a Sirius Blackben - sutyorogta valaki mellette. - A családjában öröklődik a sötét varázslatok iránti rajongás. Ha az egész família, az összes felmenő sötét varázsló volt, ez sem különb…

- Tekintve, milyen szörnyű bűntettekért ítélték el az unokatestvérét…

Szóval unokatestvér, morogta magában Larichs.

- Undorító ez a Potter-fattyú - sziszegte két másik, szolgálónak tetsző alak. - Ahogy ott bájolog a bandája körében…

- Olyan, mint amilyen az apja volt…

- Reméljük, ugyanolyan szomorú véget is ér - jegyezte meg előbbi rosszindulatú mosoly kíséretében.

- Csendesebben! - pisszegett rájuk egy nevelőnőszerű, fiatal nő, ugyanolyan szolgálói öltözetben, mint ők. Úgy tűnt, egyikkel egy házban dolgozhat.

- Ugyan, Elisabeth! Emiatt a szánalmas Szent Potter miatt kell távol maradnia gazdánknak!

- És az én gazdámnak - tette hozzá a másik.

- Vincent úrfit nem kísérhette el még az édesanyja sem, az undorító muglibarátok miatt! - bökött a griffendélesek felé, akikhez csatlakozott jó pár DS-es ismerős is.

- Gregory úrfi is roppant szomorú volt, amiért egy hozzátartozója sem lehet jelen búcsúzkodáskor, de veszélyes számukra a megjelenés - bólintott a Monstro-ház alkalmazottjának tűnő férfi is.

- Én mégis azt mondom - erősködött a nő -, hogy veszélyes nyíltan hangozatni a véleményünket. Csendben, meglapulva többet elérhetünk… Hiszen nézzetek csak körbe! Mind, akik körülötte mozognak, az iskola legtehetségesebb diákjai! Hát nem emlékeztek, mennyire felháborodott a Miniszter, amiért a gyerekek így, összekovácsolódva önvédelmi kört szerveztek?

- Hogyne emlékeznék! Bár nyomban kicsapták volna Pottert! - csattant fel az egyik.

- Tetszik vagy sem, akiket most Potter maga mellett tudhat, azok korosztályuk legtehetségesebb varázslói és boszorkányai… Az a Granger is - szólalt meg a nő, beszélgetésük alkalmával először undorodva. - Mocskos kis sárvérű csúszómászó… De kétségkívül makacs…

- A Weasleyékről se feledkezz meg - biccentett az egyik férfi a vörös hajú család néhány, jelen lévő tagjára. - Az aranyvér árulói…

- Az összes ház összeesküdött a Mardekár ellen, úgy hallottam Vincent úrfitól. Prefektusok, kapitányok… mind Potter szavaira pattognak.

- Nem is beszélve a tanárokról… - mondta fitymálva a másik, ahogy köpött egyet. - Azokkal van körülvéve, akik már a szüleit is körülugrálták… Az a hollóhátas, ni - bökött Rowena felé.

- És az a korcs vérfarkas, Lupin.

- És most még Black és Piton professzor is melléje állt!

- Mi üthetett Piton professzorba? - rebegte a nő kissé ijedten. - Hiszen eddig…

- Dumbledore lehet az oka - intette le az egyik. - Átnevelte… átformálta saját kutyájának.

- Belegondolva, milyen hatalmas erejű varázsló… Őszintén szólva, félek rábízni gazdánk gyermekét - jegyezte meg a Crak-ház szolgálója. - Vincent úrfi nincs többé biztonságban Roxfortban. Nem, amióta Piton ellenségeink mellett lépett fel.

Larichs von Rabensteinnak kedve lett volna elsüllyedni, vagy levegővé válni, ahogy a beszélgetést hallgatta.

- Mi van, ezek ránk küldték a legjobb embereiket? - fakadt ki önmagában. - A leghatalmasabb varázslók és boszorkányok kémkedtek az estélyünkön?

A kalauz váratlanul hosszat füttyentett a sípjába.

- Kérem a prefektusokat és a kviddics kapitányokat! - rikkantotta Rowena. - Mindenkit tereljetek fel a kocsikra - utasította a gyerekeket.

A szülőknek hátrébb kellett húzódni, és elengedni a búcsúzkodó gyerekeket. Hallva azonban, mi történt a mugli hercegnővel, nem kis aggodalommal tették ezt. A vonat hat kocsija mentén szépen eloszlottak a prefektusok és a kapitányok, figyelve, hogy tényleg mindenki a szerelvényen legyen induláskor. Ők is felkapaszkodtak tanáraik után.

Marie még egyszer, utoljára odaszaladt Harryhez egy hosszú csókra, ám szét kellett válniuk, mert a mozdony szavára meg is indultak a kerekek. A lányt, ahogy hátrébb lépett, hátulról átölelte Sirius, intve keresztfiának, hogy ő majd gondját viseli barátnőjének. A férfi fenyegető alkata elég volt Larichs számára, hogy elfojtson bármiféle próbálkozást, hogy közelebb férkőzhessen Marie-hoz…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.