|
Chance for Immortality 7. / II.
2005.12.27. 16:59
II. rész
- Mennyit hallottál a beszélgetésünkből? – kérdezte Estrelle fél óra múlva, amikorra kicsit összeszedte magát.
- Csupán az utolsó mondatodat. Az viszont elég hangosan szólt. Tudtad, hogy ez egy ősi varázsige volt?
- Igen, akkor használták, amikor ki akarták a démont űzni a megszállottakból. – bólintott egy padnak dőlve. „Még jó, hogy nem hallotta, amit Pitonról mondott Deborah. Félreértette volna. Én nem vagyok szerelmes Perselusba! De ki lehet ez a Deborah Seraphin?”
- A másik én legyőzése mindig magányos feladat, ezért nem hallottam a beszélgetéseteket. Nem árult el magáról semmit?
- Nem, csupán azt szajkózta, hogy ő az erősebb és én örökre bezárva maradok a testemben…
- Büszke vagyok rád! Hamarabb legyőzted, mint gondoltam volna.
- De ugye, neked nem esett bántódásod! Éreztem, hogy támad.
- Mondtam már, hogy meg tudom védeni magam! – mosolyodott el a férfi. – De most jobb lesz, ha lepihensz. Ez fárasztó menet volt.
Azzal karon fogta a nőt és kivezette a teremből.
- Bocsáss meg Lucian, de én borzalmasan éhes vagyok! Nem megyünk inkább vacsorázni? – mutatott a nagyterem ajtaja felé, ahonnan evőeszköz-csörömpölés hallatszott.
A férfi hunyorítva kinézett az ablakon és az előbukkanó csillagokra pillantott.
- Én nem kérek semmit, inkább kiszellőztetem a fejemet. De ígérd meg, hogy vacsora után rögtön lepihensz. Ha fáradt vagy, Deborah könnyebben előjöhet.
- Rendben. És köszönöm a segítséget! – azzal elindult a hívogató illatok után, amiktől összefutott a nyál a szájában.
- Estrelle!
- Tessék? – fordult vissza a nő.
- Mielőtt bemész, kérlek tégy meg valamit nekem! Csinálj valamit a ruháddal, még félreértenék a dolgot.
Estrelle a ruhájára nézett, ami csupa szakadás volt. Egy bálon még jól is mutatott volna, de egy iskolában kissé merész volt.
- Reparo! – mutatott a ruhára. A semmiből három gomb varázsolódott elő, amik rögtön megtalálták helyüket, majd a talár többi szakadása is eltűnt.
De a teremben egy valaki mégis gyanakodva nézte a lány kicsit kócos haját és még mindig sokat sejtető ruháját, furcsán csillogó szemét. „Mi történhetett a gyakorláson? Remélem Cover visszafogta magát, mert ha nem, akkor…” Rosszallón elhúzta száját. „Már megint vele foglalkozom!” El akarta terelni figyelmét Estrelle –ről, de mivel kivételesen Dumbledore jobb oldalán foglalt helyet nem tudott nem odafigyelni, és kíváncsian hegyezni kezdte a fülét, amint az igazgató balra fordulva megszólította a lányt.
- Hogy ment a gyakorlás Luciannal? – mosolygott rá az igazgató a nőre, akinek a feje még mindig kicsit kavargott a megpróbáltatásoktól.
- Oh, igazán jól professzor. Sikerült előcsalogatni, és bár kemény küzdelmek árán, de le is tudtam győzni.
- Ennek igazán örülök. És nem árult el semmit magáról?
- Csupán azt hajtogatta, hogy Voldemort hozzá képest semmi, és hogy Deborah Seraphin – nek hívják.
- Hm… ez is több a semminél… Örülök, hogy épp bőrrel megúszta ezt a kis kalandot. Ha nem haragszik meg, most visszavonulok. Utána kell néznem még pár dolognak. További jó étvágyat.
Ketten maradtak Pitonnal a tanári asztalnál, de Estrelle kivételesen nem foglalkozott ezzel, inkább maga elé húzott egy adag tejszínes csirkemellet és jóízűen falatozni kezdett. Csak akkor pillantott halvány mosollyal az arcán a bájitaltan tanárra, amikor már egy szelet epertortát kezdett enni. A férfit meglepte ez a nagy étvágy.
- Cover professzor látom eléggé kifárasztotta ma délután. Élvezte a gyakorlást? – szúrt be egy gúnyos megjegyzést.
- Ha nem vettem volna észre, hogy úgy hallgatózott, mint egy iskolás kamaszlány, akkor még lelkesen el is mondanám, hogy mi történt, de így feleslegesen fárasztanám mindkettőnket. Nem szeretném önmagam ismétlésével rabolni az ön drága idejét.
A nő elmosolyodott Piton rosszul leplezett sértettségén.
„Milyen pimasz egy nő! Ezt még visszakapja…”
- Gondoltam megkérdezem, hogy nem hagyott-e ki bizonyos részleteket a beszámolójából. Gondolok itt a sebtében rendbe hozott ruhájára – azzal a lány dekoltázsán pihentette egy pillanatra tekintetét. Elméjét elzárta a hirtelen bevillanó búja képek elől. – és Lucian távollétére…
Ez hatott. A lány arcáról leolvadt a mosoly és megremegő kézzel gyorsan bekapott egy falat tortát. Tudta, hogy Piton azzal gyanúsítja, hogy Luciannal más elfoglaltságot találtak. A férfi önelégült mosollyal nyugtázta a bevitt találatot.
- Miért titkolnék el bármit is Dumbledore professzor elől? Ha pedig arra próbálna ködösen célozgatni, hogy esetleg más is történt Cover professzor és köztem, akkor ki kell, hogy ábrándítsam. Nincs semmilyen szaftos kis részlet, amit el kellene mondanom. De ha lenne is, akkor sem tartozna pont magára!
Hirtelen felállt az asztaltól és dühös tekintettel Pitonra meredt, szemében vad szikrák pattogtak.
- Bocsásson meg, de elment az étvágyam. – azzal elsietett a házak asztalai között. Most az ő talárja verdeste lábszárát.
Pár griffendéles – név szerint Harry, Ron és Hermione – kíváncsian néztek a gyorsan távolodó fekete alak után, majd rosszallóan Piton felé sandítottak.
- Az a szemét Piton már megint kukacoskodott. – súgta oda Hermionénak Ron, majd sokat mondó pillantást váltott Harryvel.
A mardekárosok közül néhányan azonban kárörvendő vigyorral néztek hol a tanárra, hol Harryékre.
*
„Méghogy Lucian és én! Megáll az eszem! Hogy feltételezhet ilyeneket rólam?! Á, tipikus férfi! Ez is azt hiszi, hogy én mindenkinek odaadom magam, pedig ha tudná…” Kicsit nyugodtabban lépett a szobájába. Azonnal megérezte, hogy nincs egyedül.
- Már vártalak.
- Kraven! Mit keresel te itt? Hol voltál ennyi ideig?
- Köszönöm a szívélyes fogadtatást…
- Bocsáss meg, de kicsit felidegesítettek.
- Már megint Piton?
- Honnan tudod?
- Nyitva tartom a szemem… és a fülem. De hogy válaszoljak kérdésedre, néhány napra el kellett utaznom, hogy találkozzam pár itteni fajtársammal. Csak azért jöttem vissza, hogy elbúcsúzzam. A klánom már vár. Nem hagyhatom sokáig vezető nélkül őket. Tudod, eléggé sérülékeny a béke nálunk mostanság. Már az is sokat segít, ha csak jelen vagyok a házban. Ezért kell többek között, hogy újra magadra hagyjalak.
- Reméltem, hogy tovább tudsz maradni, de nem akarlak feltartani. Nem is tudnálak…
- Nem is arról van szó, tudod, hogy szívesen maradnék még… De inkább azt áruld el nekem, hogy te hogy vagy? Fáj még a sebed?
- Csak néha. Egyébként jól vagyok, csak kicsit elfáradtam.
- Hallottam egész jól ment a gyakorlás Luciannal. Remélem a közeljövőben is le tudod majd gyűrni Deborah –t… Ő milyen?
- Nem volt túl sok időm bájcsevegni vele, de elég erősnek és öntudatosnak tűnt. Szerintem elég idős vámpír lehetett.
- Tudod, hogy felesleges ilyen óvatosan fogalmaznod, úgyis ismeri a gondolataidat…
- Jól van, igazad van. Elég beképzelt egy nő. Persze biztosan megvan rá az oka, hogy ennyire „hatalmasnak” tartja magát.
Kraven végre felállt a kandalló melletti bőrfotelból és odalépett a nőhöz.
- Estrelle, kérlek, nagyon vigyázz magadra! Nem élném túl, ha valami bajod esne akár Deborah miatt, akár Voldemort támadása esetén.
- Ugyan, te mindent túlélsz. – fordult el a lány, de Kraven megfogta az arcát és kényszerítette, hogy ránézzen.
- Estrelle, most komolyan beszélek. Nagyon kevés embert, vagy vámpírt engedtem ilyen közel magamhoz, mint téged. Túl régóta ismerlek, és bevallom, nagyon megkedveltelek.
- Ez nálad nagy szó, igaz? – próbálta oldani a szavak komolyságát egy bágyadt mosollyal.
- Hm… Te sosem változol.
- Mint ahogy te se!
Kraven végre elmosolyodott és gyengéden megcsókolta a lányt. Estrelle hagyta. Tudta, hogy ezzel búcsúzik a férfi. Miután elengedte, odalépett a nyitott ablakhoz.
- Remélem hamarosan találkozunk! – már az ablakpárkányon állt, mikor visszafordult és sejtelmesen elmosolyodott. – Nem tudom jól választottál-e, de remélem az idő igazolja döntésedet. Mindenesetre vigyázz Pitonnal…
- Honnan tudod? Kraven várj!
De addigra a vámpír már magasan szállt nehéz szívvel hagyva maga mögött a Roxfortot és Estrelle –t.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó