Sea of Sin
Sea of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
SepticFlesh (ENG)
 
Behemoth (ENG)
 
Adam Lambert (ENG)
 
Teen Wolf / Sterek (ENG)
 
Marvel Cinematic Universe (ENG)
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Sophie/U-girl - Chance for Immortality
Sophie/U-girl - Chance for Immortality : Chance for Immortality 25. / II.

Chance for Immortality 25. / II.

  2005.12.28. 00:40


II. rész

 

Hogy követték-e őket, nem mutatott rá semmilyen jel. A halálfalók napokig nem mutatkoztak. Viszont a fáradság annál inkább. Reggeltől estig meneteltek. Ez eleinte nem okozott gondot, hiszen könnyű terepen haladtak, de aztán lassan elhagyták az utolsó településeket is és egyre sziklásabb vidéken vezetett utuk.

Estrelle minden este egyre fáradtabban huppant le egy-egy fa törzse mellé, mikor már lábai nem akartak engedelmeskedni neki. Ilyenkor csak lehunyt szemmel hallgatta az erdő hangjait és a férfi halk motozását. Tüzet persze nem gyújtottak, nem akarták felhívni magukra a figyelmet. Estrelle –t néha zavarta, hogy szinte alig beszélnek, de a hosszú évek alatt megszokta, hogy keveset szólnak hozzá. Úgy gondolta, hogyha a férfinak így jó, akkor ő sem fog hiábavaló beszélgetéseket kezdeményezni, amiket Piton pár szavas válaszaival intézne el.

Meg amúgy sem érezte túl jól magát. Néha ellenállhatatlan érzés fogta el, hogy visszaforduljon. Ez az érzés pedig egyre erősödött, ahogy közeledtek céljuk felé. Volt valami a levegőben, ami riasztotta, pedig tudta, hogy békével kellene eltöltenie őt. Időnként úgy érezte, a lelke súlya ledönti lábáról. Olyan volt, mintha ketten lettek volna a testében. És ketten is voltak, hiszen Deborah is ott pihent benne. Feltehetőleg ő sem akart arra a tiszta helyre menni, ahová tartottak. Időnként mellkasához kapott, mint akinek fáj valamije vagy egy súlyos követ akarna kiszakítani belőle. És ez egyre jobban nyugtalanította. Ahelyett, hogy lelkében elindult volna a tisztulási folyamat, mindinkább ideges és feszült lett.

Ezt Piton is észrevette, de nem szólt. Látta rajta, hogy minden nap nehezebb továbbmennie. Nem értette pontosan, hogy miért. Először arra gondolt, hogy csak fáradt és nincs hozzászokva a hosszú utazáshoz, de ezt egy idő után elvetette, hiszen a könyvében ennél sokkal fárasztóbb távokról is írt. Aztán valami elkezdte zavarni Estrelle –ben. Képtelen lett volna megfogalmazni, hogy mi, de akkor is érzékelte. Talán sokat látott szeme miatt, de látta, hogy minden reggel egyre sápadtabb és kialvatlanabb a lány. Persze ő próbálta ezeket a jeleket palástolni.

„Rá fogok jönni, hogy mi nem stimmel itt. Előbb-utóbb, de rá fogok jönni. Addig is szemmel tartom.” Tudta, hogy két nap múlva el kell válniuk. Nem szívesen akarta egyedül továbbengedni. Nem bízott annyira a szerencséjükben. Sejtette, hogy ha ténylegesen követik őket, a halálfalók csak akkor fognak támadással próbálkozni, ha egyedül lesz. A másik dolog, ami aggasztotta, az az időpontok betartása volt. Reggel tudatosodott benne ténylegesen, hogy már lassan több mint két hete voltak úton. Egyre közelgett az idézés ideje és ez aggodalommal töltötte el. Emlékezett rá, hogy milyen egy ilyen szertartás. Fiatal halálfalóként volt alkalma egyen részt venni, bár akkor csak mint külső szemlélő. Most azonban minden egyes lépésnek súlya volt. Ha csak egy valaki hibázik, annak beláthatatlan következményei lehetnek főleg Estrelle –re nézve.

Valamilyen módon érezte a másikban a nyugtalanságot. Szeretett volna ezen enyhíteni, de hol büszkesége nem engedte megszólalni, hol nem tudta, hogy miről is beszélgethetnének. Minden esetre nem engedhette, hogy borús gondolatai elhatalmasodjanak rajta. Mégis csak csendben figyelte a lányt, ahogy a fa törzsének támaszkodva a csillagokat nézi.

-         Perselus…

-         Igen?

-         Kérdezhetek valamit?

-         Attól függ…

-         Addig úgysem hagylak békén, ezt te is tudod!

-         Rendben… Kérdezzen! – sóhajtott belenyugodva az elkerülhetetlenbe.

-         Szóval… itt van a Roxfort, ami tizenegynehány éve az otthonod… gondolom nehéz volt eleinte megszokni a korlátokat, amiket felállítottak… főleg Dumbledore, hogy visszaszokj a „normális” életbe…

-         Nos, nem volt egyszerű. A beidegződött szokásokat nem tudtam csak úgy eltörölni. Sokszor akartam elégtételt venni azokon, akik nem azt tették, amit én akartam, de végül rájöttem, hogy csakis az önuralom lehet a megoldás. De mi lenne, ha a lényegre térne? – emelte a sötétben megcsillanó tekintetét a holdfényben fehérnek tűnő nőre.

-         Túlságosan átlátsz az embereken…

-         Sajnos nem mindegyiken.

-         Nos rendben, azt akartam kérdezni, hogy ugye itt van ez az egész halálfalós dolog, meg hogy kémkedsz. Nem félsz attól, hogy esetleg lebukhatsz? Nem aggaszt, hogy Voldemort rögtön megölne, ha kiderülne: te nem is az ő oldalukon állsz? Hogy igazából Dumbledore –nak kémkedsz?

-         Rohadt kis áruló!

A sűrű sötétségből felhangzó gyűlölködő hangtól egy pillanatra mindketten megdermedtek. Minden olyan hirtelen történt, hogy Estrelle még a pálcájáért sem tudott nyúlni. Piton a következő pillanatban már a földön birkózott egy fekete alakkal. Feltehetőleg azzal, akitől a kijelentés származott.

Mire a boszorkány ismét körülnézett, a fák közül négy-öt halálfaló lépett közelebb támadásra készen. Az ereiben meghűlt a vér, de mikor meghallotta Piton fájdalmas kiáltását, nem habozott tovább. Pálcát rántott és bekapcsolódott a harcba. Tudta, hogy most nagyon nagy bajba sodorta a férfit. A halálfalók és Voldemort addig fogják őt üldözni, amíg meg nem ölik. Hacsak nem végeznek mindannyiukkal. „Akkor nem tudnák értesíteni Voldemortot… A francba! Nem kellett volna ilyen helyen beszélnem ilyesmikről! Ó, miért nem tudtam szokásomhoz hűen inkább hallgatni!? Miért kell nekem mindent elrontanom?!”

Gondolatait félbeszakította a fájdalom, ami a combjába hasított. Egy pillanatra megrogyott a térde, miközben az egyik támadója felé fordult, hogy kimondja a halálos átkot. Mérhetetlenül dühös volt. Magára, az egész helyzetre, de legfőképpen a halálfalókra. Elege volt, hogy állandóan a nyomában járnak, ha csak kiteszi a lábát a Roxfortból. Gyűlölte a saját helyzetét, az érzéseit, amik valamilyen szinten szimpatikussá tették a sötét oldalt, pontosabban Voldemortot. Nem akarta ezt érezni! Szabad akart lenni! Nem akart függni másoktól, vagy a varázslataiktól. Csupán folytatni szerette volna megszokott életét, bár tisztában volt vele, hogy ez számára már lehetetlen. Talán pont ezért érezte kilátástalannak a helyzetét, amitől egyre dühösebb lett.

Egy pálcasuhintással elintézte a fekete alakot, majd tekintetével Pitont kereste. A férfi épp egy nagy erejű átkot küldött egy magas halálfalóra. Túlontúl ismerősnek tűnt ez az alak. A következő pillanatban felismerte benne Liviust. Tőle származott hát a dühös mondat. Ádáz küzdelem folyt köztük, de Estrelle –nek a következő pillanatban ismét másra kellett figyelnie. Sikeresen hárított két piros fénycsóvát, egy elől pedig elugrott, de így a földön kötött ki. Félig feküdve küldte következő átkát, ami éppen mellkason találta az egyik halálfalót ezzel sűrű patakokban folyó vért fakasztva.

Minden megfagyott körülötte. Alig érzékelte a külvilágot, amint megcsapta orrát az édes vér illata. Mellkasában a szorítás felerősödött, ahogy próbált küzdeni saját teste ellen, de lassan a sebesült felé kezdett lépkedni. „Nem! Nem akarom megint! Nem akarok vért! Deborah, hagyj békén! Hagyd a testemet! Ne!” Minden próbálkozása eleve kudarcra volt ítélve. A vér utáni vágy sokkal erősebbnek bizonyult minden tiltakozásnál.  Hiába fordította másfelé a pillantását az a semmivel sem összetéveszthető illat körüllengte őt. Torka kaparni kezdett a szárazságtól, erei ismét fájdalmasan húzódtak a halálfaló felé irányítva őt.

Észre sem vette, hogy több átok is eltalálja, de a sebek rögtön beforrnak testén. Saját tudata már csak pislákolt. Csupán az előtte heverő haldoklót látta, aki rettegve nézett fel rá, amint meglátta a hegyessé vált szemfogakat.

„Vér! Az illata! Vér! Vér! Vér! Igen, végre!” – sikoltotta egy hang a fejében, amitől azt hitte szétreped a feje. Lihegés. Futás. Bevillanó képek vérgőzös éjszakákról. Menekülés. Üldözés. Gyilkolás. Gonosz kacaj. Halálsikolyok.

Estrelle öntudatlanul markolászta saját fejét, véres ajkai ugyanolyan sikolyokra nyíltak, mint amiket halott. De ezek a sikolyok bennakadtak testében. Torkából tompa nyögésen kívül nem szakadt fel semmi.

 A borzalmas, véres képek sokkolták. Nem volt képes ellenállni, csak sikítani a holttest felett, akiből az imént ivott. Elméje lassan az őrület szélére sodródott. Deborah emléktöredékei fájdalmasan hasítottak belé, mintha csak késeket vágtak volna az agyába. Még soha nem volt ennyire fájdalmas a vámpír előjövetele. Deborah tévképzeteket gerjesztett Estrelle számára. A lány egyre jobban undorodott magától és a tettektől, amiket nem is ő követet el. Maga elé emelte véres kezeit és őrülettől villogó szemmel, borzadva nézte, majd törölte bele ruhájába őket.

Rettegése percről percre nőtt. Idegei pattanásig feszültek csak azért, hogy a következő pillanatban úgy egyenesedjen fel, mintha nem is történt volna semmi. Már nem Estrelle volt, hanem a hatalmas vámpír, Deborah Seraphin. A változást kevesen vették észre. Csupán két halálfaló, akik ismét támadásba lendültek. De Deborah nem kegyelmezet nekik. Mielőtt ajkukat elhagyhatta volna a kigondolt átok, először az alacsonyabbik mellett termett, jéghideg ujjaival a torok után kapott, majd fel is szakította azt. Hófehér arcát, sötét pólóját és nadrágját bepettyezte a kifröccsenő vér.

Tébolyultan kacagott a legyőzöttek fájdalmas kiáltásain. Végre annyi vért ihatott, amennyit akart. És meleg, embervér volt, ami átmelegítette jéghideg testét. Mindkét halálfalót egy perc alatt szárazra szívta. Érezte a rég elfeledett erőt végigáramlani sejtjein, melyek immár az ő sejtjei voltak. Teljesen legyőzte Estrelle tudatát, ami most valahol egy másik síkon öntudatlanul sodródott.

Az ölés kéjes boldogsággal töltötte el Deborah –t. Nem akart mást, csak ezt folytatni. El is indult a következő áldozat után, aki már a halálos átkot is kimondta, de hasztalan. A zöld fénycsóva Deborah egy kézmozdulatára semmivé foszlott. A halálfaló hiába eredt futásnak, tudta, hogy ezt az éjszakát már nem éli túl. Egy fehér kéz a következő pillanatban meg is ragadta hátulról és egy ajak mohón a nyakára tapadt. De nem szívta halálra, csupán belenyalt a vérébe. Deborah játszani akart. Oly régóta nem tudta használni erejét! Most ismét érezni akarta, hogy mi mindenre képes.

Hagyta, hogy a férfi pár lépést ingadozva hátráljon, majd mikor futásnak eredt volna, egy kézmozdulatával lángra lobbantotta. A halálfaló rémülten sikoltozva, fáklyaként futott a fák között, amíg hangszálai el nem szakadtak a hőtől. Deborah látta a testében végbemenő pusztulást. Látta a tüzet, mely belekap a halandó vérébe, majd a sejtjeibe, a húsába, a hajába. Hallotta a szív utolsó rezdülését mielőtt a tűz azt is egy darab szénné nem égette. A levegő megtelt az égett hús és haj émelyítő bűzével.

Deborah –nak azonban még ez sem volt elég. A megmaradt két halálfaló és Piton felé fordult. A három férfi még mindig küldte egymásra a rontásokat, persze egyenlőtlen harcban, ketten egy ellen. A következő pillanatban azonban az alacsonyabbik Deborah –ra nézett szürkés-kék szemével.

-         Lucius! Jöjj hozzám! Gyere… - suttogta úgy, hogy csak a férfi hallhatta. – Mindig is erre vágytál, nem igaz?

-         Te… - nyögte, majd otthagyta Liviust és Pitont, akik több sebből véreztek és láthatólag az életükért küzdöttek.

Deborah felkacagott és kitárta karjait, hogy átölelhesse a megbűvölt Lucius Malfoyt, aki tudta, hogy ez az egész csapda, de képtelen volt ellenállni a vámpír hatalmának.

-         Most már megérinthetsz. – lehelte a férfi ajkaira.

Lucius kimondhatatlanul izgatónak találta, ahogy a hold fénye végigfutott Deborah véres száján és éles fogain. Mohón megcsókolta és magához szorította a karcsú, merev testet. Nem érdekelte, hogy a nő hosszú fogai felsértik nyelvét, vagy hogy a hátuk mögött Livius élet-halál harcot vív azzal a mocskos árulóval. Családja képe villant fel neki. Először Narcissa, majd Draco, de őket is elhessegette. Gátlástalan vágya ez iránt a női test után mindent elsöpört a fejéből. Ösztönlénnyé vált. Nem úgy, mint ahogy halálfalóként szokta gyilkolás közben, hanem valamilyen egészen más módon. Vonzotta a tudat, hogy egy vámpírt csókol. Egy velejéig romlott vámpírt, aki csak pusztítást és romlást hozhat mindenkire, akivel találkozik. Vonzotta a sötét erő, ami a nő minden pólusából áradt. Imádta a veszedelmes nőket. Szeretőnek megtették az ostoba, üresfejűek is, de rájuk hamar ráunt. Sokkal nagyobb kihívásnak tekintette egy Deborah –hoz hasonló nő elcsábítását és megtartását.

A vámpír hagyta, hogy a férfi ajkai az övéit birtokolják. Élvezte, ahogy Lucius vadul mozgó nyelvéről a vér az ő szájába folyik. Közben pedig könnyedén olvasott a másik gondolataiban. Olyan kristálytisztán látta őket, ahogyan régen. Ez mámoros elégedettséggel töltötte el. Az aranyvérű varázsló ízétől azonban ismét fellángolt éhsége. Egy darabig hagyta, hadd marja az ismerős érzés a bensőjét, majd jobb kezével megfogta a férfi arcát és elfordította, hogy hozzáférhessen a nyakához.

Lucius halkan felsóhajtott, amint megérezte a hűvös ajkakat és a nyelvet siklani nyakának bőrén, és elmosolyodott mikor a nő másik keze belemarkolt a fenekébe. A következő pillanatban azonban ez a mosoly ráfagyott az arcára. Éles fájdalom hasított a nyakába ott, ahol eddig Deborah csókolta. Tudta, hogy mit művel, de leblokkolt. Életösztöne azonban pár pillanat múlva feléledt és cselekvésre sarkallta. Hevesen próbált ellenkezni a további vérveszteség ellen, de Deborah vasmarokkal tartotta és mohón lefetyelte a bíbor patakot, a nemes aranyvért…

-         Livius… Livius! Segíts! – nyögte, bár nem volt benne biztos, hogy a férfi meghallja, vagy egyáltalán a segítségére siet-e.

Piton és Livius egyszerre fordultak Lucius felé, abbahagyva a harcot. Mindketten elborzadtak a látványtól. Körülöttük szanaszét hullák hevertek. Volt, amelyiknek a karja pár méterrel arrébb feküdt, de Piton felfedezni vélt egy húsdarabot is, ami korábban egy szív lehetett. A levegőt még mindi átjárta az égett hús szaga, ami egy halom elszenesedett kupacból terjedt, de érezhető volt egy másfajta, sokkal kellemesebb, egyedi illat is, amit Piton már érzett kétszer is. Deborah összetéveszthetetlen illata.

A két férfi több helyen is megsebesült, de nem foglalkoztak vele. Még mindig a két alakra fókuszáltak. Deborah tekintete őrült élvezettel mustrálgatta őket, miközben ajkai még mindig Lucius nyakára tapadtak.

Livius lázasan kutatott az agyában, hogy hogyan szabadíthatná ki társát húga, vagy kinek a karmai közül, hiszen a Nagyúr biztosan kegyetlenül megbüntetné, ha egyik legbefolyásosabb és leghűségesebb csatlósát nem mentené meg.

Piton eközben pont az ellenkezőjén gondolkodott. Nem túlzottan érdekelte volna, ha Deborah megöli Malfoyt, hisz akkor már csak Liviusszal kellene végeznie és akkor senki nem tudna az ő árulásáról. Deborah elvégezte a takarítást helyette. Őt inkább az aggasztotta, hogy hogyan hozza vissza Estrelle –t anélkül, hogy megöletné magát.

Mindkét férfi egyszerre kezdett a vámpír felé araszolni, mintha megbeszélték volna, holott csak a szemük villant egyszer össze. Mégis úgy érezték, hogy ettől valamiféle kapocs alakult ki közöttük. Nem mintha ennek annyira örültek volna, de a céljuk ugyanaz volt: megállítani Deborah –t.

A vámpír egy darabig hagyta, hogy közeledjenek, majd megszólalt pár centire elszakítva ajkait a sebről:

-         Ha még egy lépést tesztek, eltöröm a nyakcsigolyáját, és ti is olyan sorsra juttok, mint a többiek.

Lucius tompán felnyögött. Piton tanácstalanságot érzett, és ezt nagyon utálta. Emellett el is borzadt, ahogy ismét körbepillantott a kicsiny tisztáson heverő hullákon és tudatosult benne, hogy mindezt tényleg Deborah tette. Minnél hamarabb meg kell szabadítani Estrelle –t ettől az őrülttől.

-         Estrelle örökre leveszett. Most már nem tud visszatérni. Már nem is érzem magamban a jelenlétét. Örökre eltávozott Perselus. Nem mentheted meg.

Piton azonnal bezárta elméjét és feltételezte, hogy Livius is hasonlóképp cselekszik. Deborah felkacagott.

-         Nem rossz, nem rossz. Egész ügyesek vagytok. De hamarosan már ez sem fog titeket megvédeni a hatalmamtól!

-         Engedd el Luciust!

-         Drága Livius, azt mondd meg nekem, hogy miért tegyem meg, amire kérsz! Miért akarnád megmenteni őt, ha úgy is tudod, hogy titokban féltékeny rád, amiért annyira figyel rád Voldemort. – Livius megborzongott a név hallatán. – Bizony, bizony… a drága Lucius az első adandó alkalommal hátba döfne.  – simított végig a férfi ezüstszőke, vértől csatakos haján. – Ő nem mentene meg… Áh, persze… nem okozhatsz csalódást Mesterednek, igaz? Félsz a büntetéstől? Megértelek. Jól teszed.

-         Hallgass!

-         Livius, nem kéne…

-         Te is fogd be, te rohadt áruló! – köpte Piton felé, aki meg akarta akadályozni, hogy Livius rárontson Deborah –ra.

-         Milyen hevesek vagyunk ma… Ez eszembe juttat egy másik esetet… emlékszel, Livius? Akkor is ilyen voltál, mikor Estrelle és te…

-         Elég legyen! – lépett egyet előre most már Piton is.

-         Ajaj! Hová kerültem? – nevetett gúnyosan. – Itt mindenki ellenem lenne? Mily meglepő. Ennyire azért nem kell Estrelle –t védeni… Ő is élvezte…

A mondatot nem tudta befejezni, mivel Piton előre vágódott, ajkai pedig bénító átkok sorozatát mormolták. De nem történt semmi. Deborah körül felizzott egy mélykék erőtér, amiről minden átok visszapattant. Livius és Piton igyekezett elugrani a piros fénycsóvák elől.

Piton a halálfalóra nézett, aki „Na ezt mos jól megcsináltad! Hogyan tovább?” Pillantással válaszolt neki. De a bájitaltan tanár nem esett kétségbe. A következő támadásnál emlékezetből megismételte azt a mozdulatsort, amit akkor alkalmaztak, mikor Siriust kellett kiszabadítaniuk Deborah karmai közül. Pár perc koncentrálás után az erőtér megszűnt. Deborah természetellenesen kék szeme először elkerekedett, majd összeszűkült a haragtól.

-         Ennyivel nem ússzátok meg! – sziszegte, majd elengedte Luciust, aki rongybabaként hullott lábaihoz. Karjait előre emelte és egy rég elfeledett nyelven kezdett suttogni.

A karjai körül szél kezdet el fodrozódni, ami nőttön-nőtt. Bekúszott Deborah haja alá és megemelte azt, ezzel azt a hatást keltve, mintha vízben lebegtek volna az ébenfekete tincsek. Amint felpillantottak az égre, látták a közelgő vihart és az égen átcikázó villámokat. A kántálás fülsértőnek hatott a vihar előtti párás, nyomott csendben. Az erdő lombkoronái nyögték a viharos szelet.

Piton haja az arca előtt táncolt. Liviusra nézett, aki ugyancsak megilletődött a jelenség láttán.

-         Támadnunk kell, mielőtt ránk küldi a vihart, vagy eléget minket! De ne felejtsd el, hogy ő a húgod is! Ne öld meg! Csak kábítóátkot, amennyit tudsz! – kiabálta túl a vihart.

Livius bólintott. Úgy tűnt Deborah minden figyelmét lekötötte a varázslat, így nem hallotta a rövid beszélgetést. Már épp a két férfi felé irányította volna a felszabaduló energiát, mikor mindketten előrébb léptek és a legerősebb kábítóátkokat lövellték gyors egymásutánban a nőre. Az első párat még ki tudta védeni, de utána kezdett lelassulni. Piton megkockáztatott egy Lumos Maximát is, ami majdnem olyan erejű volt, mint a napfény. Ettől Deborah felsikoltott és arcát karjával takargatva a földre rogyott. A kezei által eddig uralt energia így gazdátlanná vált és kicsapott testéből. A robbanásszerű hullám ledöntötte a lábáról a két férfit is.

*

Piton óvatosan ült fel. Csak lassan ugrottak be neki a történtek. Rögtön szétnézett a tisztáson. Livius még mindig eszméletlenül feküdt. Úgy tűnt, beverte a fejét egy kőbe. Piton nem tudta, hogy meghalt-e, de pillanatnyilag nem is érdekelte. Először Estrelle –t kell megkeresnie.

A nő ugyanúgy feküdt, mint mikor kicsapott belőle az energia, de teste több helyen megperzselődött és csillapíthatatlanul remegett, mint akibe áramot vezetnek. Körülötte a fű elégett, mindent hamu borított. Estrelle szép arca véres koromtól és égésektől volt mocskos.

Piton Luciusra csak egy lenéző pillantást vetett. Látta, hogy lélegzik, mégsem ölte meg. Volt benne annyi tartás, hogy ne vegye el az életet két magáról mit sem tudó embertől, pedig az esze azt súgta, hogy ezt kéne tennie, ha nem akarja, hogy lelepleződjön a Nagyúr előtt. „Vajon Dumbledore mit vár tőlem ilyen helyzetben? Ha életben hagyom őket, akkor biztosan lelepleznek. Ha végzek velük, akkor csöppet sem vagyok jobb náluk…” Visszaesni pedig nem akart. Túl sokat és túl keményen dolgozott azon, hogy föléjük emelkedjen minden tekintetben. De tudta, hogy ha nem teszi meg, akkor egész hátralévő életében a bosszújuktól kell tartania. „Bár az én életem így is végig a túlélésről szól… Előbb-utóbb lelepleződtem volna…” Összeráncolt szemöldökkel nézte a két halálfalót, majd felemelte és rájuk szegezte pálcáját…

*

„So tired so soon
What happened to you?
What happened to you?
You got lost
Somewhere between
There and here
Somewhere between
So far so near
You got lost
Somewhere between
What happened to you?”

 

„Oly fáradt vagy, oly hamar
Mi történt veled?
Mi történt veled?
Eltévedtél
Valahol, valamerre
Ott vagy itt
Valahol, valamerre
Túl távol, túl közel
Eltévedtél
Valahol, valamerre
Mi történt veled?

 

/Martin L. Gore: Gone (részlet)/

 

Estrelle még mindig remegett a karjaiban. Már vagy fél órája cipelte az erdőn keresztül. Tudta, hogy egy Mobilicorpusszal is megoldhatná a dolgot, azaz lebegtethetné a testet, de muszáj volt éreznie a súlyát, különben feladta volna. Ő is legyengült a harctól és több sebből vérzett. Egyedül az tartotta benne a lelket, hogy a nőt biztos helyre vigye. Csak annak örült, hogy lábai viszonylag sértetlenül úszták meg az összecsapást, így úgy ahogy jó tempóban tudta vinni a lányt, aki még mindig eszméletlen volt. Nem lehetett biztos benne, hogy Deborah –t, vagy Estrelle –t tartja-e a karjaiban. Egyelőre csak a test görcsös remegésére tudott figyelni. Ez is épp eléggé aggasztotta. A lány úgy zihált, mintha üldöznék. Piton nem tudta, hogy valamit tényleg átél, vagy csak a teste tiltakozik így Deborah és a rajta áthaladó energia ellen. Legilimenciához nem akart és nem is tudott volna folyamodni tekintve a kettejük állapotát. Egyetlen cél lebegett csak a szemei előtt: elérni a forráshoz.

*

Már a víz hangja is megnyugtatta Perselust. A lány remegése is alábbhagyott valamennyire, ahogy közeledtek a tiszta vizű forráshoz. Piton csak most érezte, hogy milyen mocskos is lett a csata folyamán. De nem csak emiatt érezte ezt. A forrás vize legendás volt. Mindenki, aki megmártózott benne, vagy csak egy kortyot ivott belőle, tisztábbnak érezte magát függetlenül attól, hogy milyen dolgokat követett el. Találóan a Megtisztulás Forrásának nevezték. Amíg feledésbe nem merült, rengetegen jártak ide, hogy enyhítsenek lelkük terhén, vagy éppen visszaszorítsák a bennük rejlő gonoszt.

Estrelle –nek amúgy is erre kellett volna jönnie. Három napja kellett volna elválniuk egymástól. Dumbledore mindenre felkészülve elmondta Pitonnak, hogy a lánynak ez lett volna a következő hely hosszú útja során, amit meg kellett volna látogatnia. A bájitaltan tanár áldotta Albus eszét, amiért ezt megtette.

A forrás mellett egy pillanatra letette terhét és mellé ült. Régóta nem érzett ilyen ólmos fáradságot a tagjaiban. Kellemetlen érzéseket keltett benne, de mint mondták, már a forrás párája is jótékonyan hatott a lélekre és energiával töltötte fel a megfáradt, beteg testet. Perselust alig észrevehető melegség kezdte eltölteni. Még mindig tartott egy kicsit az előtte reszkető nőtől, aki most olyan szépnek tűnt kócossága és az arcára száradt vér ellenére is.

Kicsit összeszedte magát, levette talárját, feltűrte ingujját és ismét a karjába vette őt. Undorodva nézett a bal karján feketéllő Sötét Jegyre. Pár lépéssel a víznél termett, majd belegázolt. A hűvösség lassan kúszott fel a lábán, eláztatva ruháját, de ez most nem érdekelte. Már derékig állt a vízben, mikor óvatosan lejjebb engedte terhét. A nő felsikoltott, amint a víz hozzáért a bőréhez. Ha Perselus nagyon odafigyelt még egy kis sistergést is hallott. Úgy gondolta, hogy Deborah most nagyon szenvedhet. „Nem csoda, biztosan nem szeretheti az ilyen fajta vizet. Gondolom ez olyan lehet neki, mint a szenteltvíz.” Rezzenéstelen arccal, erősen tartotta a nőt, aki egyre jobban kapálódzott, de ezzel csak azt érte el, hogy még inkább vizes lett.

A sikolyok egyre halkabbak lettek, a kapálózás már csak néhány kétségbeesett vergődésnek tűnt a hosszú percek alatt, amíg Perselus a vízben tartotta a lányt. Érezte, hogy teste már alig remeg. Immár ő is nyugodtabban figyelte, ahogy a vér lassan lemosódik lágy hullámokban a megviselt arcról. Estrelle haja végigcsiklandozta a karját, ahogy a folyó vizén lebegett. Fáradt sóhaj szakadt fel belőle. Sikerült. Deborah feladta. Legalábbis nagyon úgy tűnt. A nő arca ismét kisimult, egyenletesen vette a levegőt, annak ellenére, hogy a hideg víztől libabőrödzött.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
Depeche Mode (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77