|
12. fejezet
Xwoman 2005.12.28. 14:28
12. Fejezet
Titok
- Hermione, merre voltál? Egész délelőtt kerestünk! – fogadta Ron a lányt az ebédnél.
- Piton professzornál. – hangzott a tömör válasz.
- Tessék? Egész éjszaka? – nézett nagyot Harry.
- Igen. Szegény Eugene-t nem igazán tudta volna megvigasztalni. Tudjátok milyen… Ráadásul még össze is vesztek hajnalban… elfordult, hogy ne lássák a fiúk, mennyire elpirult. Sejtette, hogy kiakadnának, ha megtudnák: az éjszakát nem hogy egy szobában, de egy ágyban töltötte a fiúval.
- Kiabáltak? – kérdezte Harry kíváncsian. Bár Eugene-nel – ha össze nem is barátkozott – már megbékült, de a bájitaltan-tanárát még mindig ugyanolyannak utálta – A vén denevér még ilyenkor is képes bántani a fiát? Nem irigylem őt.
- Eugene provokálta ki a veszekedést! – Hermione úgy döntött, a pofonról mégsem tesz említést.
- Jut eszembe! – vágott közbe Ron – A Reggeli Próféta ír az esetről. Elolvasod?
Hermione kikapta a vörös hajú fiú kezéből az újságot, és gyorsan átfutotta.
- Szörnyű, amit az újság ír! - mondta Ginny, aki most érkezett csak ebédelni. – Most kaptam anyától a levelet, hogy megérkezett Piton és Eugene hozzánk.
- Ugye Piton nem az én szobámban van elszállásolva? – nézett Ron rémülten.
- Neeem! Ő Percy szobáját kapta meg – Ginny hangjába mintha vegyült volna egy kis cinikus tónus – Viszont Pitonka a nálad lett elszállásolva.
- Most az egyszer meg van neki bocsátva. Mit írt még anya?
- Semmi különöset. Mindenki jól van, az ikreknek még mindig jól megy a bolt… Felajánlották, hogy este átmennek anyáékhoz vigasztalni Pitonkát, de erről inkább lebeszélték őket. Szerintem azért meg fognak jelenni. Remélem, legalább Piton előtt nem fogják orrvérzés-ostyával kínálni. Szegény tegnap nagyon ki volt akadva, láttam rajta! Hermione tényleg, mikor jöttél vissza a hálótermedbe? Úgy elaludtam, nem hallottam, hogy nyílt a szomszéd ajtó az éjszaka.
- Nem mentem vissza, csak délelőtt.
- Hogyhogy? Hol aludtál? – kíváncsiskodott a barátnője.
- Hát… Majd elmesélem…
- A nők, meg a titkaik… - morogta Harry, majd nekilátott az ebédnek, Hermione meg végre végigolvashatta a cikket:
Halálfalók támadtak meg egy mugli családot tegnap este
A Minisztériumba este hét óra tizenöt perc körül érkezett a riasztás. Bár kiváló aurorjaink szinte azonnal a helyszínre értek, E. Gray életét vesztette, már nem tudták megmenteni. A Halálfalók okozta tüzet a mugli tűzoltóknak csak órák múlva sikerült megfékezniük. A támadásnak több halálos áldozata nincs, a ház többi lakója megúszta kisebb sérülésekkel.
„Egyszerűen nem értem, hogy történhetett!” – mondja R. Spring, a ház egyetlen varázsló lakója – „Az anyósoméknál voltunk, a feleségemmel, amikor baglyot kaptam a szörnyű hírrel. A Gray családdal mindig is jó viszonyban voltunk, így ez az eset minket is sokkolt.” A kérdésre, hogy mit kezdenek ez után, azt válaszolta: „Tovább kell lépnünk. Szerencsére a ház biztosítva volt. Amíg új otthont nem találunk, az egyik ismerősömnél fogunk lakni.”
Az áldozat családján Albus Dummbledore nem engedte végrehajtani a felejtés-átkot. Ők most – rövid kórházi ellátás után – egy ismeretlen varázsló családnál vannak elszállásolva.
Hermione letette az újságot, és szomorúan felsóhajtott. Általában az utolsó betűig ki szokta olvasni a Reggeli Prófétát, de most a cikk után félrerakta az asztalra
Harry szívesen mondta volna, hogy semmi baj, minden rendben lesz, de tudta, a lányt most semmivel sem tudná megvigasztalni. Ráadásul ő maga is elég zaklatott volt tegnap este óta. Egész éjszaka fájt a sebhelye, érezte Voldemort dühét. Vajon mit akartak Pitonkától? Eszébe jutott a hetekkel ezelőtti álma, vagyis a villanások, amelyek egy álomból maradtak.
Rózsák, mindenütt rózsák. Egy kert tele rózsával. Egy hosszú, fekete hajú fiú, rózsaindákkal szorosan egy oszlophoz kötve. Hófehér ingen vörös virágok. Hófehér szirmokra hulló meleg vércseppek. A fiú kinyitja a száját, de Harry nem hallja a kiáltását. Nem tud, nem akar mozdulni. A látvány egyszerre félelmetes és gyönyörű.
A megkötözött fiú hiába vergődik, nem tud szabadulni. Minden egyes mozdulatával mélyebbre hatolnak a tüskék a fiú húsába, kiszaggatják az ingét, felkaristolják finom bőrét. A fehér rózsaszirom, mint egy kis csésze, megtelik vérrel. Harry, valami idegen erőnek engedelmeskedve felemeli a kis szirmot. Vált a kép, ugyan az a kert, de valami mégis más. Mindent aranyszínbe vont valami földöntúli fény. A sziromban lévő vér is áttetsző, olajszerű lett.
- Ne hagyd, hogy elvegyék a rózsát! – hallatszott egy női hang.
- Ne hagyd, hogy elvegyék tőlem! – lépett elő Eugene egy szökőkút mögül.
Harry hirtelen az oszlopra került, a hosszú hajú fiú helyére. Iszonyú fájdalmat érzett mindenütt. Érezte, hogy kiserkenő vére csorog lefelé.
Még valami megmaradt abból az álomból: egy illat. Egy édeskés, fűszeres parfüm illata.
Ezt akkor álmodta, amikor Eugene a kórházban volt. Azonnal meg is írta Hermionénak, de azóta megfeledkezett róla, de úgy tűnt a lány szintén lefelejtette
Aznap reggel viszont ismét érezte az illatot. Nem emlékezett semmilyen álomra, de amikor fölkelt olyan érzése támadt, mintha valaki belemártotta volna párnáját a parfümbe.
Ma mindenáron beszélni akart Hermionéval. Alig várta, hogy elmondhassa neki, de reggel még Eugene itt volt, nem akarta őket zavarni.
Hermione hamarosan végzett az ebéddel, felállt az asztaltól. Harry a helyén maradva folytatta az étkezést, amikor észrevette, hogy néhány mardekáros lány felpattan és követik Hermionét. Harry is felállt, és óvatosan utánuk osont.
Egy oszlop mögül megbújva látta, ahogy Hermione a lánymosdóba megy, a mardekáros lányok szintén. Harry közülük csak Pansy Parkinsont ismerte föl, a többi nevét nem tudta, hiszen néhány évfolyammal alattuk jártak. Rosszat sejtett, de nem mert rájuk szólni, mert tudta, ha alaptalanul kötne beléjük, Piton biztosan elevenen megnyúzná. Aztán eszébe villant, a bájitaltan tanár csak nem hagyná, hogy a fia barátnőjét bántsák… Azért a biztonság kedvéért elővette pálcáját, és a szomszédos fiú vécébe ment. Szerencsére csak egy fal választotta el a másik helyiségtől, így minden szót tisztán hallott onnan.
-„még jó, hogy nem bűvölték meg a falat…” – gondolta.
- Granger! – hallotta Parkinson ellenszenves hangját – Miért tagadod? Hallottuk, hogy nem voltál a saját ágyadban.
- De jó fületek van! Honnan veszitek? – vágott vissza Hermione.
- Patil és Brown beszélték, hogy nem aludtál a hálótermedben.
- Miért érdekel az titeket? Semmi közötök hozzá! – Harry elhatározta, akár mekkora botrány lenne is belőle, ha Herrmionéval valami disznóságot akarnának tenni, meg fogja akadályozni.
- De van! Piton professzornál voltál, igaz? Vigasztalni azt a kviblit! – Pansy az utolsó szót megvetően megnyomta.
- És ha igen? Akkor mi van? – harciaskodott Hermione. A lány szavait döbbent csend követte.
- Mutasd a kezed! – parancsolta az egyik lány, akinek Harry nem tudta felismerni a hangját.
- Ez egy… egy… - hebegte.
- Gyűrű – mondta Hermione – Piton professzor adta.
- Piton… Perselus Piton? – nyögte egy másik.
- Mivel Eugene tudtommal nem professzor…
- De… Ez lehetetlen… Ő adta neked?
- Igen, ő. Miért találnám ki? – válaszolta Hermione türelmetlenül.
- Úgy adta, hogy tőle… tőle kapod? – Harry nem látta az arcukat, de hangjuk alapján igencsak meg lehettek döbbenve.
- Eugene Piton nevében adta.
- És… Te elfogadtad, ugye?
- Látod, hogy itt van a kezemen!
- Igazad van… a helyedben én is ezt tettem volna, ha én is sá… illetve mugli származású lennék. – Harry egyre kevésbé értette a dolgot. Milyen gyűrű?
- Tessék? – most Hermionén volt az értetlenkedés sora – Mondd, miről beszélsz?
- Végül is, így aranyvérű férjed lesz, rokonságba kerülsz Piton professzorral… Eugene-nek meg legalább nem kell szégyenszemre muglit vezetni az oltár elé…
- A sárvérű ezek szerint jobb? – emelte meg a hangját Hermione – Különben is, honnan veszitek, hogy össze fogunk házasodni?
- Most mondtad!
- Én ilyet nem mondtam!
- De igen! Ami a kezeden van, egy jegygyűrű. Minden mardekáros ilyet ad a menyasszonyának.
- Eugene nem mardekáros! – védekezett Hermione.
- De nem is ő kérte meg a kezed, hanem az apja. Mivel ő a Mardekár ház feje, gondolom szeretné, ha a fia tovább vinné a hagyományt…
- Ezt nem mondjátok komolyan… - a fal túloldalán Harry is majdnem leült meglepetésében. Sejtette, hogy Hermione is ugyan azt érezheti.
- Nem mondta el neked? Ejnye! Remélem, azért meghívsz minket az esküvőre! Nekünk mennünk kell! Viszlát – Piton asszony! – azzal a lánycsapat vihogva távozott.
Harry kisomfordált az ajtóhoz, és várta, hogy Hermione megjelenjen. A lány elég sápadt volt, mint sejteni lehetett, és gondterhelten meredt maga elé.
- Hermione! Jól vagy? – aggódva megfogta a lány vállát.
- Jól persze…
- Hallottam, mit beszéltetek…
- Hallgatóztál? – meredt a fiúra.
- I… igen. Féltem, hogy bántani akarnak téged. Ne haragudj!
- Nincs semmi baj… Szerinted? – nézett kérdőn a fiú szemébe. Az magyarázat nélkül is tudta, mire kíváncsi a lány.
- Szerintem írj egy levelet Pitonnak. Majd ő megmagyarázza, hogyan is gondolta a gyűrűt. Szerintem ezek a mardekáros lányok csak féltékenyek rád! Tudod, hogy mindegyik bele van zúgva Pitonba! Szerintem csak bele akarnak rondítani a kapcsolatotokba Eugene-nel, mert félnek, hogy a kedvenc tanár bácsi elpártol mellőlük. Szerintem nem kérheti meg csak úgy a kezed a fia tudta nélkül. Gondolj bele: így sem túl jó a kapcsolatuk, szerintem egy ilyen húzással örökre elvágná magát Pitonka előtt.
- Jól hallom, Piton professzort véded? – mosolyodott el Hermione. A fiú szavai megnyugtatták, hiszen tényleg igaz, a tanár ezt nem tehetné meg a fia háta mögött…
- Nem védem, csak nem szeretném, ha emiatt vesznél össze a barátoddal. Gyere, menjünk a bagolyházba, ott majd beszélgetünk. Szerintem nem lenne jó, ha Ron is hallaná.
***
Harry készségesen felajánlotta Hermionénak a baglyát, hogy azzal küldje el a levelet Pitonnak. Először gondolkodtak azon, hogy Eugene-t kellene megkérdezni, de féltek, hogy ez csak újabb durva veszekedést szülne közte és az apja között, ami a jelenlegi helyzetben senkinek sem hiányozna.
Amikor Hermione útjára engedte a baglyot, Harry nem, bírta tovább, megkérdezte amit már régóta akart tudni.
- Mondd csak, miért pont Pitonkát választottad?
- Tessék?
- Szóval én azt hittem, hogy te Ronnal össze akarsz… Vagyis össze fogsz jönni…
- Én is… Egészen addig, amíg a Szent Mungóba nem szállítottak Eugene-nel. Ő érettebb Ronnál. Azt hiszem Eugene-nel jobban megértjük egymást. Őneki nem csak a kviddics a fontos, meg a sport, nem nevez strébernek…Ő így szeret, ahogy vagyok.
- Értem – sóhajtotta Harry – Pedig összeillettetek volna Ronnal is.
- Nem tudom. Nem hiszem. Vele mindenen összevesztünk. Eugene sokkal felnőttebb, mint a hasonló korú fiúk, akiket ismerek. – a lány ábrándozva nézett maga elé.
- Csak a szakáll miatt, igaz? – vigyorodott el a fiú.
- Irigykedsz csak, igaz?
- Hát… Nem mondhatnám. A gyengélkedőbeli borotválkozós jelenet után napokig rémálmaim voltak. Apropó! Mutasd csak azt a gyűrűt!
Harry megragadta a lány kezét, és közel húzta a szeméhez.
- Szép! Nagyon szép! Nem csoda, hogy irigyek rád! De mi van akkor, ha ez tényleg jegygyűrű? Ha esetleg Pitonka is annak gondolja?
- Nem hiszem, hogy ő úgy gondolná – ez a kijelentés inkább hallatszott szomorúnak, mint bizakodónak.
Néhány perc kínos hallgatás után Harry úgy érezte, hogy ideje lenne szóba hozni az álmát. Attól nem félt, hogy a lány bolondnak fogja nézni, de mindig nehezére esett ilyenekről másokkal beszélni.
Nem csalódott, Hermione feszülten figyelte a beszámolóját. Harry megpróbált mindent pontosan elmondani neki.
- Gondolod, hogy ismét Tudodki… - kérdezte bátortalanul Hermione.
- Nem hiszem. Amikor betört az elmémbe, mindig iszonyúan fájt a sebhelyem, most viszont egyáltalán nem.
- Szerintem meg kellene beszélned Dumbledore professzorral is! Vagy Piton professzorral…
- Piton professzor? Nem „apuka”?
Harry és Hermione meglepetten hátrafordult. A bagolyház ajtajában Lupin professzor állt a megszokott szakadt talárjában. Mosolyogva odament a két fiatalhoz.
- Hadd gratuláljak, Hermione!
- Tessék! Lupin professzor, honnan tudja?
- Tényleg igaz? – a kedves mosoly kissé lehervadt a tanár arcáról – Én meg azt hittem, azok a mardekáros lányok csak találgatnak!
- Hát, lehet, hogy csak találgatnak, lehet, hogy nem! – mondta Harry nyugodtan.
- Ezt meg hogy értsem?
A két fiatal gyorsan elmesélte a gyűrű történetét Lupinnak.
- Önnek mi a véleménye? – kérdezte végül Hermione.
- Őszintén szólva nem tudom! Valóban eléggé aljas húzás lenne Perselustól, ha ilyen ügyben a fia háta mögött intézkedne… Viszont, ha jól tudom ő is így házasodott össze a feleségével.
- Hogy? – nézett nagyot Harry.
- Megmondták neki, hogy melyik lányt kell elvennie, a szülők mindent elintéztek, nekik csak az esküvőn kellett megjelenni, valamint kimondani az igent.
- Ezt honnan tudja? Akkor tudott ön is Eugene-ról?
- Sirius mondta még, körülbelül egy évvel a születésed előtt, Harry. De a fiúról nem tudtam egészen addig, amíg ide nem jött az iskolába. Szegény Eugene! Nem irigylem! – a férfi odalépett az egyik bagolyhoz, és egy kis levelet erősített a lábához, majd a küldeménnyel útjára engedte a madarat.
- Lupin professzornak mi a véleménye róla?
- Mármint Eugene-ról? Nos… vele igazán csak egyszer beszélgettem a múlt hónapban, amikor Perselus vele küldte el a farkasölőfű-főzetet. Szerintem rendes fiú, bár látszott rajta, hogy apja már előzőleg kiokosította, miféle szerzet vagyok… De ha engem kérdezel, szerintem az esküvő még egy kicsit korai lenne…
- Tudom, tudom! Tényleg! Önnek ki beszélt a gyűrűről?
- Néhány mardekáros lány a folyosókat járja, és terjesztik a nagy újságot! Eddig nem hiszem, hogy sokan komolyan vették őket!
Remus Lupin ez esetben tévedett. Amikor Hermione és Harry elhagyta a bagolyházat, szinte mindenki őket figyelte, összesúgtak a hátuk mögött. A Mardekár ház tanulói mind álnokul meghajoltak Hermione előtt, vagy csak odaköszöntek: „Jó napot Piton asszony! Hogy szolgál a kedves egészsége?”
Persze Hermionne megpróbálta félvállról venni a dolgot, nem is figyelve rájuk, de amikor tizedszerre is kérték tőle a meghívót, dühösen a hálótermébe sietett. Persze ott sem számíthatott nyugodt pihenésre. Parvati és Lavander örömmel ugrottak a nyakába „Mi tudtuk! Tudtuk előre!” felkiáltással, és az esküvő pontos részleteit akarták szegény lánnyal tárgyalni, aki inkább a fiúhálóba sietett.
Ott szerencsére Harry mindent elmondott a fiúknak, így legalább ők nem nyaggatták őt.
Este a várva várt válasz megérkezett. Hermione soha nem örült úgy küldeménynek, mint ennek. Hálásan megsimogatta Hedvig tollait, majd remegő kézzel kibontotta a levelet:
Kedves Miss Granger!
Megdöbbenve olvastam a levelét. Nem, az a gyűrű nem jegygyűrű, és soha nem volt ilyen szokás a házamban. Értetlenül állok az eset fölött – nem értem, hogy miért találgatnak a tanítványaim ilyen sületlenségeket. Még jobban meglepődtem, amikor nagyra becsült kollégám, Remus Lupin…
Hermione maga előtt látta a tanár gúnyos arckifejezését.
… hasonló levéllel keresett föl. Nem írná meg, mely tanítványaim indították ezt a pletykát?
Eugene jól van, most a Weasley ikrek szórakoztatják. Ha túléli őket, a jövő héten visszamegy az iskolába. Még valami! Hétfőn jöjjön az irodámba tanítás után! Fontos dolgot szeretnék önnel megbeszélni.
Perselus Piton
Hermione hátradőlt a fotelban és elmosolyodott.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó