|
16. fejezet
Xwoman 2005.12.28. 14:38
16. Fejezet
Barátság kezdete
Korhatár: 14 év
Ezt a fejezetet szeretettel küldöm Isonak!
Eugene fáradtan dőlt hátra az ágyon. Még aznap este vissza kell utazniuk a Roxfortba. Hajnal lesz, mire visszaérnek. Eredetileg szombat reggelre tervezték az indulást Hermione szüleihez, és már vasárnap reggel indultak volna vissza az iskolába, de inkább mindhárman a fáradságos korai utazás mellett döntöttek.
Perselus és Eugene kész felüdülésnek, érezték, az egész hétvégés pihenést. Pedig még temérdek munka várt rájuk. Még csak tizenöt használaton kívüli termet sikerült használható állapotba hozniuk. Hol van már az az idő, amikor Eugene megfogadta, hogy ő semmi pénzért nem fog takarítani az iskolában… Nem baj, ezért a két hónapért tripla annyi fizetés jól jön. Az előző havi úgyis elment a jegygyűrűkre. Még szerencse, hogy a lány szülei nem akadékoskodtak sokat, csak annyi kikötésük volt, hogy az esküvőt ne tartsák meg az iskola befejezése előtt.
Eugene megfordult az ágyon, és lehunyta, a szemét. Nem akart elaludni, de pillái mintha ólomból lettek volna. Délután öt óra felé járt, ideje lett volna készülődni, de a fiúnak még megmozdulni sem esett jól. Miért nem küld az apja egy baglyot az iskolába? Jólesett ebben a kellemes családi környezetben pihenni, szerette volna meghosszabbítani a hétvégét-
- Eugene, ébredj! – hallotta a fiú Hermione hangját, és érezte, hogy a lány odabújik mellé.
- Szia kicsim – sóhajtotta álomittas hangon, és megfordult, hogy átölelje kedvesét.
- Eugene, ideje készülni! Néhány óra és megyünk – megsimogatta a fiú haját, és a vállába fúrta a fejét – Én már régen összepakoltam!
- Néhány óra… Az még sok idő. Nem aludhatnánk csak egy félórát?
- Nem! Még megvacsorázunk, meg az állomásra is ki kell érni. Hidd el, hamar elmegy ez az idő! Na, rajta!
- Akkor pakolj össze nekem, vacsorázz meg helyettem, majd ébressz fel, ha hazaértünk…
- Miket beszélsz? – nevette el magát a lány – hova értünk haza? Nem fogunk ölben kivinni a pályaudvarra!
Eugene válaszul csak morgott egyet, majd magára húzta a takarót, és aludt tovább…
A Kings Cross pályaudvarra az utolsó pillanatban értek csak ki. Eugene egész utazás alatt ébren maradt, és a havas táját bámulta. Hermione tanult a vonaton is, de éjfél körül egyre jobban elálmosodott… Érezte, hogy kicsúszott a könyv a kezéből, ami csodálatos módon nem koppant… Később csak arra emlékezett, hogy Roxmortsban Eugene ölelő karjaiban ébredt.
***
Másnap reggel Eugene a tükör előtt állt a mosdóban, és borotválkozott. Aznap tudta, hogy kifogástalanul kell kinéznie, hiszen néhány óra, és hivatalosan is eljegyzi Hermionét. Nagyon óvatosan húzta végig az arcán a pengét, véletlenül sem akarta magát megvágni. Amikor végzett ezzel a kényes művelettel, vetett egy elégedett pillantást tükörképére. Ismét megállapította, hogy kifejezetten jól áll neki a kis szakáll.
A Roxfortban töltött három hónap pozitívan hatott a fiú külsejére. Hasa, válla szemmel láthatóan izmosodott a fizikai munka hatására. Kissé szőrös mellkasa is férfiasabbá tette a megjelenését.
Harry ekkor lépett be, hogy lezuhanyozzon. Elvigyorodott, mikor észrevette az önmagát nézegető Eugene-t
- Jó reggelt, Eugene! - köszönt rá, hátha sikerül egy kicsit zavarba hoznia.
- Jó reggelt, Potter! - mondta Eugene nyugodtan - Hogyhogy ilyen hamar itt vagy? Ilyenkor még aludni szoktál.
- Te meg Hagridnál vagy általában. Amúgy nem tudtam aludni, azért vagyok most itt – lepakolta a másik tükör elé a szappant és a törülközőt, majd elkezdte lehámozni magáról a pizsamát.
- Most én sem. Rég voltam már ennyire ideges… - sóhajtotta Eugene.
- Tényleg! Hogy sikerült a lánykérés? – érdeklődött Harry
- Jól. Hermione szülei beleegyeztek. A mai ebédnél fogjuk az egész iskola előtt bejelenteni - válaszolta a hosszú hajú fiú, mialatt az arcára kent egy kis arcszeszt. Elfintorodott a csípős érzéstől, de tűrte a kis fájdalmat.
- Hűha! Akkor nem csodálom, hogy ma reggel gonoszkodni is elfelejtettél - vigyorgott Harry. Már levette a ruháit, és előkészült a fürdéshez. A ruháit szépen összehajtogatta egy székre.
- Meg tudsz bocsátani? De ha ennyire hiányzik, még ma bepótolom – vicsorgott rá gonoszan Eugene.
- Nem szükséges – válaszolta Harry, azzal bement az egyik zuhanyfülkébe.
Amikor végzett a tisztálkodással, látta, hogy a másik még mindig a tükör előtt áll, és épp a körmeit reszelgeti.
- Minek neked az a hosszú köröm? - bukott ki Harryből a kérdés, miután kiszúrta, milyen nagy körmei vannak a fiúnak.
- Csak most veszed észre? Amúgy ezekkel pengetem a gitárt. Látod, a bal kezem körmei egész rövidek! - mutatta meg kezeit Harrynek.
- Tényleg - Harry most szemmel láthatóan zavarba jött - Kérdezhetek valamit?
- Eddig is kérdezhettél - mosolyodott el Eugene. Ebben a mosolyban most kivételesen semmi gúny, vagy cinizmus nem volt.
- Hermionéval kapcsolatban…
- Nyugodtan kérdezz!
- Szóval… Szereted? Vele már beszélgettem rólad… Illetve rólatok… - itt megakadt, nem tudta befejezni a mondandóját.
- Szerinted, ha nem szeretném, megkérném a kezét? Amúgy nem csodálkozom a kérdéseden… Én is a körmére néznék az ilyen gyanús alakoknak… - sóhajtott egyet. Levett a piperecikkektől roskadozó polcról egy tégely krémet, és bekente vele kezeit.
- Hogy lehet valaki ennyire piperkőc? – nevette el magát Harry, miután Eugene az arcát is elkezdte krémezni.
- Apám is ezt mondta! Pedig nem is vagyok az! Csak adok magamra – mondta, mialatt egy kis fésűvel a szakállkáját igazgatta – amúgy nem szoktam minden nap ezt csinálni. Csak ma nagyon jól akarok kinézni!
- Az önbizalom mindenesetre már megvan – mondta Harry fejcsóválva – Mondd csak, mikorra tervezitek az esküvőt?
- Nem tudom. Még nincs konkrét időpont. Majd ha én is elvégeztem valami főiskolát. Nem szeretnék mindig itt dolgozni!
- Elhiszem. A mai nap mi lesz a programod? – érdeklődött Harry.
- Ebéd előtt megkérem Hermione kezét… Ennyi lesz nyilvánosan.
- Nem nyilvánosan?
- Apám lakosztályában együtt vacsorázunk, Hermione megkapja a jegyajándékokat…
- Mit vettél neki? Persze, csak ha rám is tartozik…
- Elég sok mindent… A gyűrűt meg is tudom mutatni, az itt van nálam – azzal Harry kezébe adott egy kis dobozkát. A szemüveges fiú kinyitotta, és elismerően bólintott – Apám szobájában várja egy nagy csokor virág, és egy üveg nagyon finom parfüm.
- Nem semmi! Gondolom egy vagyon lehetett…
- Hát nem volt olcsó, de a célért mindent – mosolyodott el Eugene.
- Miért, mi a cél? – kérdezte Harry gyanakodva.
- Az, hogy Hermione örüljön. Ne nézz így rám! Nem teszek vele semmi gonosz dolgot. De ha mégis, megengedem, hogy megátkozz – válaszolta Eugene – Egyéb kérdés?
- Nincs. Tudod Hermione az egyik legjobb barátom, és nem szeretném, ha csalódna!
- Hú, ez fenyegetés volt? Hidd el, nem fog! Tudom, és megértem hogy nem bíztok bennem, de hidd el, tényleg komolyan gondolom, amit tenni készülök.
- Na igen. De ugye tudod, hogy Ronnak egyáltalán nem fog tetszeni a bejelentésetek?
- Sejtem. Hermione is előre fél a reakciójától. Jól tudom, hogy neki még nem mondtatok erről semmit?
- Jól tudod! Amikor Hermione együtt járt az előző barátjával, akkor is borzasztó féltékeny volt, sokat veszekedtek…
- Talán ő is megbékél majd velem. Szerinted nem lesz túlzás a dísztalár? – váltott témát Eugene.
- Nem hinném. Nekem most mennem kell. Ebédnél találkozunk.
- Szia! Hermionénak egy szót sem az ajándékokról! – szólt a távozó fiú után Eugene.
Az ebéd nagyon gyorsan eljött, pedig Eugene szívesen halasztgatta volna még. Bár általában határozott volt, most egy picit félt. Mit fognak szólni az emberek? Mi lesz, ha Hermione meggondolja magát? Ha ott sem lesz?
Hatalmas gombóccal a torkában ment le a Nagyterembe.
Eugene végignézett a Griffendél asztalán. Nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta a lányt. Az szégyenlősen lesütötte a szemét, amikor Eugene belépett. Ő is dísztalárt viselt, göndör barna haját hátul szépen összefogta. A körülötte ülő lányok szeme igencsak felcsillant a fiú érkezése láttán. Minden bizonnyal valamennyire beavatták őket a dolgokba…
Amikor mindenki elhelyezkedett, Dumbledore felállt, és csendre intette az embereket. Megvárta, míg mindenki rá figyel, és csak akkor kezdett bele a mondandójába.
- Nos, rendhagyó dolgot kell most bejelentenem. Iskolánk történetében példa nélküli, hogy egy alkalmazottunk eljegyzi az egyik diákunkat. Ezt az eseményt azért is tartom fontosnak, mert talán ez közelebb hozhatja egymáshoz a Roxfort két házát, a Griffendélt és a Mardekárt – szavaira néhány griffendéles lány összesúgott, a többiek továbbra is döbbent csöndben csüggtek az igazgató szavain – Kérlek, fáradjatok ide! – nézett Eugene és Hermione felé, azok ketten teljesen elpirulva mentek a tanári asztal elé.
- Hermione – kezdte Eugene rekedten az izgalomtól. Ezt az egyszerű kis mondatot már kétszer kimondta, de most teljesen zavarba jött. Lába remegett, és a torka is kiszáradt – Leszel a feleségem?
- I-igen – cincogta Hermione megszeppenve. Odanyújtotta a kezét a fiúnak, aki felhúzta az ujjára a gyűrűt. Annyira furcsa volt így a nyilvánosság előtt is kimondani ezt a kicsi szót… Vajon most mi lesz? Hiszen nagyon sokan valószínűleg azt sem tudták, hogy járnak egyáltalán… de a bizonytalansága hamar el is oszlott, amikor a fiú puha ajkai az övére tapadtak. Nem tartott sokáig ez a csók, mégis ezt érezte a legcsodálatosabbnak, amit valaha is kapott.
Piton szemmel láthatóan elégedetten kísérte figyelemmel a jelenetet. Felkelt a székéről és odasétált a két fiatalhoz. Mind a kettőt megölelte és arcon csókolta. Ez a gesztus akár megható is lehetett volna, mégis mosolyra fakasztóan teátrális lett.
Ami ez után következett, arra Piton egyáltalán nem számított. Harry felugrott a helyéről, és elsőnek ment oda gratulálni a fiának. Eugene meg mindennek a tetejébe örömmel fogadta a jókívánságait, vállon veregetését. Fia eddig is fenekestől forgatta fel életét, régen eltemetett érzelmeket élesztett fel benne. Ezalatt a néhány hónap alatt meg kellett tanulnia teljesen másképp nézni a világot, szinte semmi nem úgy történt, mint amire számított. Azt hitte, a fia haragban lesz az ifjabb Potterrel, pedig úgy tűnik össze is barátkoztak. Hogy viselkedhetne ugyanolyan undokul vele, mint eddig, amikor olyan kedves a fiával?
Ezekkel a gondolatokkal a fejében figyelte a háttérből, ahogy szép lassan mindenki gratulál a jegyespárnak, kivéve egy embert.
A mardekárosok meglepően jól fogadták az ifjabb Piton bejelentését. Ők is köszöntötték őket, és bár az arcukra kiült a ’megérdemlik egymást’ kifejezés, nem szóltak semmit.
Körülbelül tíz perc múlva mindenki visszaült a helyére, és ténylegesen elkezdődött az ebéd.
Pavati és Lavander folyton kérdezgette őket a pontos terveikről, az esküvői ruháról, és arról, hogy egyáltalán mugli, vagy varázsló szokás szerinti ceremóniát fognak tartani… Eugene ezekre a kérdésekre türelmesen válaszolgatott, miközben néha végigsimított kedvese kezén.
Amikor befejezték az étkezést, Hermione és Eugene elindultak a klubhelyiség felé.
Már a folyosón jártak, amikor Ron utánuk szólt.
- Hermione ezt nem gondoltam volna… - mondta csalódottan. Azok ketten megálltak, és hátrafordultak.
- Ron… Ne haragudj, hogy eddig nem mondtam el neked… - kezdett mentegetőzni a lány, de az meg sem hallotta.
- Hogy állhatsz össze egy ilyen… Nem veszed észre, hogy csak ki akar használni? – kiabálta Ron ingerülten. Már egész sokan nézték őket a folyosón. A mellettük elhaladók megtorpantak, és kíváncsian figyelték a kialakuló perpatvart.
- Vöröske, állíts magadon – sziszegte Eugene – Ehhez neked semmi közöd!
- Igenis van közöm. Hermione a barátom… VOLT – az utolsó szót direkt jobban megnyomta. Szeretett volna minél nagyobb fájdalmat okozni a lánynak, maga sem tudta miért.
- Ron, én… - kezdte sírós hangon Hermione – én sajnálom…
- Mit? Hogy, hagytad egy… egy muglinak, hogy teljesen elvadítson a barátaidtól? Szégyellhetnéd magad!
Hermione a mugli szóra fogta magát és sértődötten elrohant.
- Hermione várj! – kiáltott utána Eugene, de az hátra sem fordult – Gratulálok, Weasley. Remélem, bocsánatot kérsz tőle – ha lehet még ma!
- Te nekem ne parancsolgass! Tudom, hogy az apád intézte el, hogy hozzánk kerülj! Hogy kémkedj!
- Hú, de okos valaki… - mondta Eugene gúnyosan, szerette volna befejezni a vitát, és Hermione után menni.
- Piton, nem mégy sehová! – kiáltott Ron a fiú után. Már egész kis csapat verődött össze körülötte, így szeretett volna győztesen kijönni ebből a vitából.
- Nem? Ugyan miért? Csak egy okot mondj! – fordult vissza Eugene, akit egyre jobban bosszantott a vörös hajú fiú kötekedése.
- Gyáva! – Ron teljesen elvörösödött. Bosszantotta Eugene higgadtsága, mindenáron meg akarta alázni őt.
- Mert nem állok le mindenkivel hülyeségeken vitatkozni? Igen, akkor gyáva vagyok – mondta hűvösen Eugene. Megpróbálta megőrizni hidegvérét, de kezdett fogyni a türelme.
- Ez neked csak hülyeség? Hermione neked csak hülyeség? – kiabálta Ron.
A körülöttük állók hangos buzdítással bíztatták hol egyiket, hol másikat.
- Ő nem, de ez a vita igen. Nyugodj le szépen, Vöröske, és te magad is meglátod, hogy mennyire - az mondta Eugene, és elindult, jelezve hogy részéről a vitát befejezte.
- Igazad van. Egy ilyen kis halálfaló-ivadék, mint te, nem érdemel egy szót sem! – kiáltotta még Ron utána. Már vesztettnek érezte a helyzetét, így bedobta az adu ászt. Eddig semmivel sem tudta igazán felhergelni Eugene-t, de erre a mondatra hátrakapta a fejét.
- Minek neveztél, Weasley? – lépett egészen közel a fiúhoz, és szinte köpte arcába a szavakat – Ha még egyszer ilyent mondasz rám, megkeserülöd!
- Valóban? Mondd csak, egy kvibli mit tud egy varázslóval csinálni? – mondta Ron nagyképűen, és rettenetes büszkeséggel töltötte el az a tudat, hogy egy Pitont legyőzhet.
- Elveszem a szerelmét – mosolygott gonoszan Eugene. Ez szintén célba talált, mert Ron dühében előkapta a pálcáját, készen arra, hogy megátkozza Eugene-t.
- Most véged – sziszegte Ron dühösen, pálcája remegett a kezében az indulattól.
- Tedd el a pálcát, Weasley – szólt rá Eugene megint nyugodtan, de tekintete az idegesen vibráló pálcára szegeződött.
- Megijedtél? – nézett Ron elégedetten ellenfelére.
- Nem. Tedd el a pálcát és küzdj meg velem puszta kézzel, egyenlő esélyekkel – Eugene nyugodtan beszélt, arcán nem látszott semmi érzelem, de tekintete azt mutatta, hogy ellenfele minden mozdulatát figyeli.
Ron habozott egy pillanatig, de odaadta a pálcáját a mellette álló Harrynek, aki idáig ki szeretett volna maradni a vitából, de már kezdte megelégelni a két fiú között kialakult háborút.
- Ron, ne csinálj hülyeséget! – próbálta csillapítani a barátját – nincs értelme, hallod?
- Gyere és üss meg! – állt Eugene a vörös hajú fiú elé. Kezét leeresztette, szemmel láthatóan nem hitte, hogy az tényleg meg is fogja ütni – Na gyere! Ki a gyáva?
Ron habozott, már ő maga is megbánta hogy belement a verekedésbe, de ha most visszakozik, tényleg gyávának fog tűnni.
- Ennyit érsz, Vöröske! – nevetett cinikusan Eugene, de ami ekkor következett, arra nem számított. Ron teljes erőből orrba vágta. Érezte, hogy hatalmasat roppan a csontja, és a vére is elered.
Ron viszont arra nem számított, hogy Eugene azzal a lendülettel amivel az ütést kapta, azonnal vissza is adja.
A vörös fiú Eugene támadását követően a szájához kapta a kezét, és hátratántorodott. Szerencsétlenségére, mivel Eugene ezt kihasználva nekirontott. Mind a ketten elvesztették egyensúlyukat, és a földre kerültek. Rövid tusa után Eugene kerekedett felül, rátérdelt Ron mellkasára, és emelte az öklét, hogy újra lesújtson… Amikor valaki a hóna alá nyúlt, és lerángatta a vörös hajú fiúról.
- Hagyd abba, Eugene! – kiabálta Frics, aki csak nagy nehezen tudta megtartani az igencsak kapálózó fiút.
Ron felpattant a földről, és neki akart szaladni a lefogott Eugene-nek, hogy revánsot vegyen, de őt Harry és Neville kapták el hátulról.
***
A gyengélkedőn Madam Pomfrey egész végig zsörtölődte a kezelést. Ronnak azonnal ellátta a felrepedt száját, de Eugene törött orrával több gondja akadt. A két ellenfél nem nézett egymás szemébe a küzdelem óta. Úgy tűnt mind a ketten nagyon szégyellték, ami történt.
A kezelés végeztével a javasasszony beengedte – a két fiú nagy bánatára – McGalagonyt és Pitont. Mind a két tanár igencsak dühösnek látszott.
- Magyarázatot követelek – sziszegte Piton villogó szemekkel. Erre a kérdésre nem tudtak mit felelni, inkább leszegett fejjel hallgattak tovább.
- Weasley, talán elfelejtette, hogy prefektus? Verekedést rendezni a folyosón!!! Hogy képzeli? – csattant föl McGalagony.
- Halljam, ki volt a hibás? – folytatta Piton a kérdezősködést – Remélem, tisztában vagytok azzal, hogy nagy bajba keveredtetek? Fiam, elfelejtetted, hogy te itt alkalmazott vagy? Nem viselkedhetsz úgy, mint egy mugli kölyök! Merlin szerelmére, tizenhat éves vagy! Elég felnőttnek érzed magad egy eljegyzéshez, de egyáltalán nem viselkedsz felnőttként! Szóval ki kezdte?
- A verekedést én – mondta lehajtott fejjel Eugene.
- Én úgy hallottam, hogy Weasley ütött először – csodálkozott Piton.
- Én provokáltam – Eugene egy kicsit összehúzta magát, mert apja szeme erre a feleletre még dühösebben villant meg.
- Ez nem lep meg. Ilyen szemtelen, pimasz, önfejű kölyökkel még nem találkoztam! Csoda, hogy most vertek meg először! Most szépen elbeszélgetek rólad az igazgatóval – aki volt kedves és fizetést is adott neked – és ne hidd, hogy egy szóval is kiállok melletted! Megérdemelnéd, hogy hazazavarjalak, te kis… - nem fejezte be a mondatot, inkább kiviharzott a teremből.
- Azt hiszem, Mr Weasley, ön sem úszhatja meg büntetés nélkül – McGalagony résnyire szorította az ajkait, és a tőle telhető legszigorúbban nézett végig megszeppent diákján. Erről a kis incidensről még ma tájékoztatom a szüleit… A Griffendéltől levonok ötven pontot… és ha bármit is elkövet, legyen az a legjelentéktelenebb szabálytalanság, azonnal elbúcsúzhat a prefektusi jelvényétől! – azzal ő is távozott a teremből.
***
- Hermione gyerünk, beszéljünk velük! – noszogatta Harry barátját.
- Harry értsd meg, nem akarok – tiltakozott könnyes szemmel a lány – gyerekesen viselkedtek, erre nincs mentség!
- Tessék? – döbbent meg Harry.
- Eugene-nek visszaadom a gyűrűt, Ronnal pedig nem akarok többé találkozni – jelentette ki határozottan.
- Ne beszélj butaságokat! Jó, tényleg elég nagy hülyeség volt tőlük, de nem kellene így túlreagálnod! Különben is, Eugene csak téged védett.
- Akkor is! Hogy lehetnek ennyire idióták?
- Megbántad, hogy igent mondtál Eugene-nek? – vonta fel a szemöldökét Harry.
- Nem! Nem. Dehogy… Jaj Harry, ez a verekedés teljesen összezavart! – nyögte Hermione már sokkal nyugodtabban.
- Na akkor menjünk – mondta Harry. Egyszer és mindenkorra túl akart jutni ezen az ügyön.
- De… Nem fognak újra összekapni, ha felmegyünk hozzájuk? – aggodalmaskodott újból Hermione.
- Nem hinném. Szerintem már megkapták a fejmosást, úgyhogy minden bizonnyal lenyugodtak mostanra…
- Hát jó, gyerünk – sóhajtotta a lány, és elindult a portrélyuk felé.
A gyengélkedőn viszont olyan kép tárult eléjük, amire nem is számítottak. Eugene és Ron épp varázslósakkot játszottak – azaz már a parti legvégén jártak.
- Mindjárt mattot kapok… - dőlt hátra lemondóan Eugene.
- Miért, azt hitted ebben megverhetsz? Ahhoz előbb kellene felkelned! – vigyorgott Ron.
- Reménykedtem benne. Hermione, Harry! – felcsillant Eugene szeme, amikor meglátta a belépőket – Mi szél hozott! erre titeket?
- Gondoltuk megnézzük, mi maradt belőletek… - válaszolta Harry.
- Hermione… én… bocsánatot kérek… - mondta Ron szégyenkezve, amikor a lány melléjük érkezett – Tudom hogy bunkó voltam, ne haragudj! Eugene-nel már mindent megbeszéltünk…
- Nincs semmi baj – Hermione odament hozzá, és barátian megölelte. Haragja már elszállt, látva a fiú őszinte megbánását.
- Én is sajnálom… - Eugene elővette a legártatlanabb kiskutya-pillantását, és úgy nézett menyasszonyára – Már tényleg kibékültünk Ronnal, ígérem több ilyen nem lesz!
- Jaj, Eugene! Miért kell megpofoztatnod előbb magad azzal, akivel ki akarsz békülni? – mondta Hermione megrovóan, de azért odasimult a fiúhoz.
- Nem tudom… Ilyen zűrös alak vagyok… Kiállhatatlan kis dög, ahogy apám mondta az előbb…
- Apád itt volt? – kérdezte Harry.
- Már másodszor. Most közölte a büntetésem. Félhavi fizetésem ugrott, de legalább nem küldtek el. Maradok boldogítani titeket – nézte a plafont Eugene.
- Még szerencse – nevette el magát Hermione.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó