19. fejezet

Újra a Roxfortban

Harry a klubhelységben üldögélt, és a kandallót bámulta.

A szünet sajnos nagyon rosszul telt, nehezen bírta a magányt, és az egyformán unalmas napokat. Ráadásul most tényleg egyedül maradt a Griffendél házból, így az ajándékoknak sem tudott igazán örülni.

Izgatottan nézett az órára, tudta hogy Eugene bármelyik pillanatban megérkezhet, hiszen neki egy nappal hamarabb vissza kellett térnie, mint a diákoknak. Bár nem tekintette olyan jó barátjának, mint az osztálytársait, akkor sem lesz magányos a szünet utolsó estélyén. Igaz, szilárd meggyőződése volt, hogy a fiú nem igen fog hozzá szólni, de ha gitározgat vagy rajzolgat, még az is jobb, mint a tüzet bámulni, vagy az ezerszer átolvasott könyveket unottan lapozgatni.

Felkelt, egy kicsit sétálgatott a szűk helyiségben. Nem hitte volna, hogy a karácsony ennyire szörnyű is lehet. Így, hogy egyedül maradt éjszakára, akaratlanul is többet gondolt Siriusra. Eszébe jutottak azok a szörnyű pillanatok, amikor keresztapja a lepel mögé zuhant. Ilyenkor eluralkodott rajta a lelkiismeret furdalás, és a harag...

Maga sem tudta, hogy kire haragszik, csak a fojtogató dühöt érezte. Amikor az ágyak nem voltak üresek, könnyű volt elterelni a gondolatait más felé... De amikor semmi zaj nem hallatszik... A mugli lakásokban legalább a padló recseg éjszaka, vagy a csap csöpög... Valami zaj, amitől az ember nem érzi magát annyira egyedül...

Merengéséből egy tompa puffanás zökkentette ki. A hang forrása a portrélyukon beejtett bőrönd volt. Kisvártatva a csomag gazdája is megjelent a nyílásban.

Amikor Harry látta, hogy Eugene bejutását a hátára vett gitár akadályozza, odament segíteni. A fiú valahogy a megszokottnál nehézkesebben mozgott, többször is neki kellett támaszkodnia az ajtókeretnek.

Több perces küzdelem után végre Eugene is bejutott a klubhelységbe.

Harry azt hitte, hogy az ifjabb Piton jó szokásához híven elvonul a hálóterembe, de tévedett. A fiú leült az egyik fotelba, és nyújtózkodott.

- De jó itt a kandalló mellett! Van fogalmad, milyen idő van most odakint? - megrázta a fejét, hogy megszabaduljon egy kevés olvadt hólétől.

- Ma még nem voltam kint - válaszolta Harry.

- Jól teszed. Iszonyatos hóvihar van.

Harry egy pár pillanatig tétovázott, de mivel látta, hogy a másikat nem nagyon zavarja a jelenléte, ő is helyet foglalt Eugene-nel szemben. Eugene beletúrt a táskába, és elővett két üveg vajsört.

- Kéred? - nyújtotta oda Harrynek.

- Hát... Köszönöm - elfogadta a felé nyújtott üveget, de magában nagyon csodálkozott Eugene hirtelenjött kedvességén.

Mind a ketten felpattintották az üveg csatját, és belekortyoltak a finom édes italba. Harryt már az első kortynál jóleső melegség öntötte el.

- Legalább ez jó a varázsvilágban - sóhajtotta Eugene - Na mesélj, hogy telt a szünet?

- Nem túl jól - válaszolta őszintén.

- Enyém sem - rázta meg a fejét Eugene, és elővett még egy palack vajsört.

- Te jó ég, hányadikat iszod ma? - csodálkozott Harry, akinek csak most tűnt fel, hogy milyen furcsán csillog Eugene szeme.

- Nem tudom... Talán az ötödiket - azzal jót húzott a palackból.

- Nem sok az kicsit? - csóválta meg a fejét Harry. Nem tetszett neki a gondolat, hogy esetleg neki kell majd súlyos alkoholmérgezéssel Eugene-t a gyengélkedőre cipelni.

- Nem. Majd ha sok lesz, abbahagyom. Kérsz még egyet? - de a választ meg sem várva, máris egy újabb üveget nyomott Harry kezébe.

- Hermionénak nem fog tetszeni - próbálta jobb belátásra bírni a fiút, vajmi kevés sikerrel.

- Nem fogok berúgni. Különben is ha mégis berúgok, addigra kijózanodom. Na, hol tartottunk a beszélgetésben? - váltott témát Eugene.

- A szünetről beszélgettünk - sóhajtott lemondóan a szemüveges fiú. Valahogy nem sok kedve volt látni, ahogy a másik a sárga földig issza magát.

- Ja, persze. Ilyen szörnyű karácsonyom még nem volt soha. Még szerencse, hogy apám ura volt a helyzetnek - miután ezeket elmondta, nagyot kortyolt az üvegből - Anyám teljesen össze van törve. Titkolni akarja, de nem tudja. Éveket öregedett. Húgom meg szegény... Még mindig nem fogta fel a dolgot. Többször megkérdezte, hogy apa mikor jön haza... Erre te mit felelnél?

- Nem tudom - rázta meg a fejét Harry. Meglepte a fiú őszinteségi rohama, bár sejtette, hogy a töméntelen mennyiségű vajsör az oka a kitárulkozásának. Hosszú perceken keresztül hallgattak, majd Harry törte meg a csendet. Úgy gondolta, ha Eugene beszél, nem tud inni is ezzel egy időben.

- Piton professzor hogy viseli a dolgokat? – ezt ő maga is ostoba kérdésnek találta, de jobb hirtelen nem jutott az eszébe.

- Jól. Meglepően jól - válaszolta Eugene tömören, és maga elé tette a földre a közben kiürült üveget, majd elővett egy másik palackot.

- Gondolom nem volt túl sokat köztetek... -folytatta a beszélgetést Harry, aki egyre jobban kezdett Eugene miatt aggódni.

- Dehogynem! Csak estére vonult el. De akkor tilos volt zavarni... Nem mintha bárki is megkísérelte volna. Amúgy eléggé éreztette, hogy az a ház az övé - beszéde egy kicsit már akadozott, tekintete is kezdett zavarossá válni.

- Veszekedtetek? - megfogadta, hogy a következő üveg vajsört inkább kicsavarja a fiú kezéből, de nem hagyja, hogy megigya.

- Nem. Teljen normálisan viselkedett - mosolygott Eugene.

- Ez mit jelent? - kérdezősködött tovább Harry, és arcán kis fintorral figyelte, ahogy az üveg tartalmának fele lefolyik a fiú torkán.

- Nem veszekedett, nem utálatoskodott... - vonogatta a vállát.

- Ez csoda... - húzta el a száját Harry.

- Lehet... – Eugene csalódottan nézte az üres üveget, de Harry megkönnyebbülésére nem bontott újat. Hátradőlt a fotelben, és szomorúan sóhajtott egyet.

- Mi a baj? - kérdezte Harry, mikor látta hogy Eugene előrehajol, és tenyerébe temeti az arcát.

- Minden! Az hogy itt vagyok! Tudod milyen az, amikor első pillanattól kezdve gyűlölnek és lenéznek, csak a származásod miatt? - heveskedet a fiú.

- Tudom - válaszolta sötéten Harry. Hogyne tudná milyen, hiszen ebben nap mint nap része volt egészen addig, míg a Roxfortba nem került.

- És azt is tudod, milyen az, amikor mindenki, még a kis elsősök is sajnálkozva néznek rád, mint valami nyomorékra? Ha állandóan érezteti veled mindenki akarva akaratlanul, hogy alsóbbrendű vagy? - már szinte kiabált. Felindultságában felpattant a fotelból, de megtántorodott, és visszahuppant.

- Szerintem le kellene feküdnöd - szólalt meg halkan Harry. Legbelül tudta, hogy a fiúnak igaza van, de azt is, hogy nem tud mit tenni ellene.

- Valóban. Tényleg szánalmas lehetek így félrészegen. Nem csoda, hogy inkább nem akarod hallgatni a nyavalygásomat.

Eugene felkelt, és imbolygó léptekkel elindult a hálóterem felé, magával húzva a bőrőndjét. Harry néhány percig még bámult maga elé, majd követte Eugene-t.

A fiú már az utazótáskából pakolt ki, hogy át tudjon öltözni. Felpillantott amikor kinyílt az ajtó, de többet nem törődött a belépővel.

Már Harry is az alváshoz készülődött, amikor Eugene halkan megszólalt.

- Ne haragudj - hangja színtelen és hideg volt.

- Miért haragudnék?

- Nem tudom... elég ocsmányul viselkedtem.

- Semmi baj. Megértem, hogy ki vagy bukva.

- Még soha nem ittam ennyit... Nem gondoltam volna, hogy az alkohol ennyire kiállhatatlanná tesz.

- Pedig így sokkal elviselhetőbb vagy... - vigyorodott el Harry.

- Elviselhetőbb? Inkább úgy mondanám: kevésbé Piton - nevetett Eugene is.

- A kettő ugyan az - vágta rá Harry, de meg is bánta, úgy érezte, ezzel megsérthette a másikat.

- Ahogy mondod - mondta elgondolkodva Eugene - pedig nem akarok ilyen lenni...

- Akkor próbálj egy kicsit megváltozni... – mondta még Harry, de szavait Eugene már nem hallotta...

***

Harry reggel meglehetősen korán ébredt, és az órájára pillantva boldogan állapította meg, hogy hamarosan a barátai is meg fognak érkezni. Nyújtózott egyet, és kikászálódott az ágyból. Pillantása Eugene szépen bevetett ágyára tévedt.

Először csodálkozott, hogy hova mehetett a fiú ilyen korán, de aztán rájött, hogy számára is véget ért a szünet, elkezdődött a munka. Bevetette ágyát és lement a lépcsőn, a klubhelység felé.

Az most is kongott az ürességtől, de nem érezte olyan bántónak ezt a csende tmint tegnap este, hiszen tudta, ebéd után már ismét tele lesz élettel.

Reggelit követően meglátogatta Hagridot, hogy beszélgessen egy kicsit vele. Már meg sem lepődött, hogy Eugene is ott ült az óriás asztalánál, és szemmel láthatóan nem volt túl jól.

- Szia Hagrid. Szervusz Eugene... - köszönt, és helyet foglalt ő is egy széken.

- Szia Harry - mosolyodott el az óriás, Eugene viszont csak biccentett, jelezve, hogy tudomásul vette a másik érkezését.

- Gyere, ülj le! - invitálta Hagrid - Kérsz egy kis teát?

- Kérek, - mosolygott Harry - köszönöm. Hogy vagy?

- Jól köszönöm.

- Nagyszerűen - morogta Eugene.

- Azt nem csodálom... hat vajsör után én lehet, hogy fel sem tudtam volna kelni... – csóválta a fejét Harry.

- Hét vajsör volt... - nyögte Eugene a halántékát dörzsölgetve.

- Menj el Madam Pomfreyhoz... - javasolta Hagrid.

- Nem, köszönöm, már jobban vagyok - válaszolta nem túl meggyőzően.

- Szerintem is ez lenne a legjobb megoldás – győzködte Harry.

- Lehet...

- Nem lehet, hanem biztos. Frics mondta, hogy a könyvtárban kell a polcokat tisztogatnod majd Mi lesz, ha leszédülsz a létráról?

- Semmi bajom, Hagrid - türelmetlenkedett Eugene.

- Ha nem mégy el magadtól, majd én idehívom Madam Pomfreyt. Így tényleg nem dolgozhatsz! – kötötte az ebet a karóhoz Harry.

- Jó, rendben. De azt sem fogom zsebre tenni, amit apámtól kapok ezért...

- Lehet, de inkább, minthogy kitörd a nyakad - csóválta a fejét Hagrid.

- Jó, máris megyek a gyengélkedőre - Eugene kelletlenül felállt a székről, de kis híján elvágódott.

- Segítsek? - kérdezte Harry.

- Nem, köszönöm - válaszolta Eugene, és már kint is volt az ajtón. Harry sóhajtott egyet, kicsit csalódott Eugene viselkedésében.

Hiszen tegnap nem érezte rajta ezt a hideg elutasítást. Persze, a hét üveg vajsör... Harry belegondolt, hogy vajon őrá hogyan hatna az alkohol? Őt is ennyire kiforgatná magából? Végülis nem csoda, hogy Eugene a pohár után nyúlt... Nem lehet jó ennyire visszafojtani minden fájdalmat, minden dühöt. Emlékezett, hogy ő is mit érzett Sirius elvesztésekor. Ha akkor nem tombolja ki magát Dumbledore

irodájában, ha az a keserűség benne marad...

De Eugene más. Ő büszke. Túlságosan is az. Ő nem mutatja ki sem az örömét, sem a fájdalmát. Még nem látta őt szívből nevetni, vagy dühöngeni...

Mindig az a rezzenéstelen, rideg arckifejezés. Vajon Hermionéval is ilyen?

- Harry! Kérsz süteményt? - erre a mondatra sikerült Harrynek kizökkennie a gondolkodásból. Megrázta a fejét, és lemondóan sóhajtott egyet.

***

Ebéd után Harry izgatottan ült a klubhelységben, folyton az órájára pillantgatva. Tudta, hogy barátai bármikor itt lehetnek, de várakozásnál mindig ez az utolsó néhány perc a leghosszabb.

Elővett egy könyvet, de csak lapozgatta, nem tudott elmélyülni az olvasásába. Megörült, mikor meghallotta a folyosó felől érkező? zsibongást. A terem lassan megtelt diákokkal.

Hermione és Ron hangos szóval próbálták a fiatalabb diákokat rendre inteni, de ők csak néhány pillanatig hallgattak a prefetusaikra.

Mikor végre mindenki a helyére ment, Harry csak ekkor tudott nyugodtan beszélgetni a barátaival. Hermione idén síelni ment a szüleivel, hogy idén részt vegyen a tavaly elmaradt úton. Elragadtatva mesélt csodálatos élményeiről.

Ron is vidáman mesélte, hogy az ikrek milyen új mókákat eszeltek ki, és hogy két legidősebb bátyja is meglátogatta őket a szünidőben.

Harry a beszámolókat mosolyogva hallgatta, de nem akart és nem is tudott hozzászólni. A viszontlátás öröme Harryvel el is feledtette az tegnap este történteket. Az nem lepte meg, hogy Hermione Eugene nélkül jött a klubhelységbe, hiszen a fiúnak nem sok szabadidőt adnak nap közben. Szinte mindig a klubhelységen kívül tartózkodott, sokszor csak vacsora után tudott leülni egy kicsit pihenni.

Sokáig beszélgettek, észre sem vették, hogy elszaladt az idő.

A kellemes elfoglaltságukat megzavarta a portrélyukon belépő alak hangos szitkozódása.

- Eugene! Mi történt? – nézett vőlegényére csodálkozva Hermione.

- Semmi – vágta rá dühösen a fiú, de szavait megcáfolva idegesességében felrúgott egy útjába keveredő széket.

- Eugene, ülj le, és meséld el mi a baj. Ha feldúlod a klubhelységet, attól senkinek nem lesz jobb! – mondta parancsolóan Hermione.

- Jó, rendben – a fiú engedelmesen leült a székre.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.