|
20. fejezet
Xwoman 2005.12.28. 14:48
20. fejezet
Megtisztelő feladat
Ezt a fejezetet szeretettel küldöm Khimnek!
- Eugene... – sikkantotta izgatottan Hermione– De hát ez nagyszerű! Ennek inkább örülnöd kellene!
- Örülni?!? Kint fogok állni ebben a nagy hidegben egész éjszaka! Ennek örüljek? – Eugene még mindig fel s alá járkált a klubhelységben, közben tajtékzott a dühtől, magára vonva az ott tartózkodók tekintetét.
- De te fogod először látni a vendégeket – mondta kicsit irigykedve Ron – mondd csak, mióta tudsz arról, hogy...
- Már december óta. De azt nem mondták, hogy nekem kell majd fogadni azokat a...
- Eugene, most már állj le! – csattant fel türelmetlenül a lány – ezzel nem érsz el semmit, hiszen ha maga a Mágiaügyi Miniszter jelölt ki erre a feladatra...
- A fenéket ő. Cornelius Caramel csak azt mondta, valaki álljon kint, hogy fogadja őket.
- Akkor örülhetsz, hogy téged találtak a legalkalmasabbnak – kezdte Harry, de Eugene közbeszólt.
- Nem. Arról. Van. Szó – tagolta, mintha Harryék értetlen kisgyerekek lennének – Azért megyek ki, mert én vagyok a legfiatalabb munkaerő ebben az iskolában, és mint általában, a legújabb ember kapja a legkellemetlenebb feladatokat.
- De ez a Roxfort! – méltatlankodott a lány.
- Attól még ugyanolyan munkahely, mint akármelyik másik. És az ilyen „szabályok” mindenhol ugyanúgy érvényesek – Eugene fejcsóválva ült le. Úgy tűnt, sikerült egy kicsit megnyugodnia.
- Látom, már képes vagy értelmesen kommunikálni mindnyájunkkal – jegyezte meg epésen Hermione – Akkor lennél szíves szépen, lassan, érthetően, elmagyarázni, hogy pontosan mi ez az egész?
Eugene vett egy nagy levegőt, és ismét belekezdett a történetbe.
- Nos, az előzményekkel nem vagyok teljen tisztában, de innen-onnan hallottam olyasmit, hogy ez a Caramel eltussolt valamit, ami mégis kiderült...
- Igen! – vágta rá Harry – Eltitkolta, hogy Voldemort visszatért! Minden eszközt bevetett ennek érdekében... – folytatta volna tovább is, de Eugene szúrós tekintete azonnal elhallgattatta.
- Szóval a kedvenc miniszterünk tekintélye igencsak megingott mindenki előtt. Ezért – hogy mentse a menthetőt – kitalálta ezt a rendezvényt.
- És neked ezt ki mesélte így el? – kotyogta közbe Ginny.
- Így senki. De nekem is van szemem, hogy észrevegyek dolgokat. Vagy szerintetek véletlenül tették a rendezvény időpontját egy hónappal a választások előttre? Na, végigmondhatnám már végre? Szóval megrendezte ezt a Nemzetközi Mágus Konferenciát. Mindenki előtt sikerült titokban tartani, csak az érintettek tudtak róla – idáig.
- Ugye... Nem lesz bajod abból, hogy most elmondtad? – nézett Eugene-re aggodalmas pillantással Hermione.
- Nem. Úgyis fél óra, és megtudjátok. Dumbledore ma fogja veletek is közölni.
- De addig ugye még megosztasz velünk néhány dolgot... Mint bennfentes, úgyis többet tudhatsz, mint amennyit el fognak nekünk mondani... – érdeklődött újfent Ginny.
- Minden bizonnyal. De sajnos többet egy szót sem tudtok kiszedni belőlem – vigyorgott gonoszul Eugene.
- Ne legyél már ilyen! –– he belekezdtél, fejezd is be! – kérlelte Ginny, és a nyomaték kedvéért meglökte a fiú vállát.
- Ha ilyen szépen kéritek... Szóval a világ összes varázsló sulijából idejönnek majd az iskolaigazgatók, hogy lássák, mennyire kapnak az itteni diákok megfelelő képzést, mennyire felkészültek a tanárok, és hogy megosszák saját módszereiket, és tapasztalataikat.
- Ez érdekesen hangzik... – jegyezte meg Hermione.
- Az is lesz. A vendégek egy egész hónapig a Roxfortban lesznek, néhány órát meg fognak látogatni, sőt, még különböző kurzusokat is tartanak olyan tudományokból, amiket itt nem tanítanak – magyarázott tovább Eugene olyan gesztusokkal, ahogy apja szokott. A többiek már megszokták, hogy a legkevésbé kedvelt tanáruk ifjúkori mása közöttük él, nem is figyeltek ezekre a részletekre, inkább a fiú cseppet sem lelkes beszámolójára figyeltek.
- Hűha... Nem tudod, honnan jönnek majd? – faggatóztak tovább a diákok.
- De tudom... sajnos az iskolák neveit elfelejtettem... Két ember jön Európából. Két nő, ha jól tudom...
- Nő? De a Durmstrang igazgatója... – vágott közbe Ron, de Hermione hamar le is torkolta.
- Már nem Karkarov ott az igazgató!
- De az – vetett véget a kialakuló vitának Eugene – Irina Karkarov az igazgatónő neve.
- Rokona Karkarovnak? – csodálkozott Harry.
- Nem tudom... Majd kiderítsem? – kérdezte Eugene.
- Naná! De valahogy úgy, hogy ne sértsd meg vagy hasonló...
- Tökéletes úriember leszek. Márcsak azért is, mert, ha nem lesz az összes vendég tökéletesen elégedett a fogadtatással, nem kapom meg a honoráriumot.
- Honnan fognak még jönni? – kérdezősködött még Ginny gyorsan. Tudta, hogy közeleg a vacsora, ami után Eugene lehet, hogy már nem lesz ennyire közlékeny hangulatban.
- Jönnek Ázsiából hárman. Egy férfi Oroszországból, szintén férfi Indiából, és egy hölgy Japánból. A nevüket ne kérdezzétek, majd vacsora után előkeresem a papírt.
- Afrikából? – türelmetlenkedett a vörös hajú lány.
- Onnan egy úr fog jönni. Bár ő nem igazgató, inkább ilyen törzsi varázsló... Ketten látogatnak majd ide az Egyesült Államokból, egy ember jön Alaszkából, és ketten Dél-Amerikából.
- Diákokat nem hoznak magukkal? – kérdezte Hermione.
- Nem tudok róla. Lehet. De szerintem menjünk le enni. Az igazgató úrnak fontos bejelentenivalója van a számotokra...
***
Dumbledore vidáman mosolyogva jelentette be a csodálatos hírt , miszerint a Roxfort néhány nagyszerű embert láthat vendégül. Ez az újság természetesen nem érintette meglepetésként a tanári kart, akik mintha nem tekintették volna ilyen nagyszerű dolognak a közelgő eseményeket.
Eugene az egész beszéd alatt csak nézett maga elé, nem szólt semmit, de látszott, hogy majd’ szétrobban a dühtől. Persze nem tehetett mást, el kellett fogadnia a feladatot, ha nem akart összetűzést magával az igazgatóval. Már Madam Malkinnál meg is rendelték neki a csinos új talárt, amiben fogadhatja az igazgatókat.
Szép fekete szatén ruhadarab volt, rajta egy hatalmas jelvény, az iskola címere. A miniszter külön fodrászt és sminkest is szerződtetett, hogy a neves látogatók semmi kifogást ne találhassanak még Eugene külsejében sem.
Vacsora végeztével a diákok elindultak klubhelyiségeikbe, így tettek a hatodikos griffendélesek is, de mielőtt elhagyhatták volna az étkezőt, Piton eléjük állt.
- Miss Granger. Kérem, jöjjön az irodámba most. Fontos lenne – mondta kifürkészhetetlen arccal. A diákok összenéztek, nem értették a helyzetet.
- Igen professzor – bólintott Hermione, és megszeppenve követte tanárát a dolgozószobájába.
- Üljön le! – parancsolta a férfi, miután becsukta maga mögött az ajtót. Hermione nem várta meg az újbóli felszólítást, látta hogy tanára igencsak ingerült.
- Valami baj van? – kérdezte félénken.
- Még nincs... remélem Potterék elmesélték önnek a fiam tegnap esti akcióját... – mondta kissé gúnyosan, mialatt az asztal előtt sétált oda-vissza, hogy levezesse feszültségét. Ugyanis tudomást szerzett róla, hogy Eugene a délelőtt folyamán miért került be a gyengélkedőre.
- Nem, nekem nem mondtak semmit – hebegte Hermione sápadtan. Ötlete sem volt, hogy miért haragudhat Piton ennyire a fiára.
- Nos Eugene tegnap este egy kicsit elvetette a sulykot... – kezdte a tanár kimérten.
- Veszekedett? Kiabált? – Hermione is kezdett dühös lenni a fiúra, hogy megint szítja a feszültséget. Csak most ért vissza az iskolába, és máris ilyen hírrel fogadják!
- Nem.
Legalábbis nem tudok róla. Erről Pottert kérdezze. Viszont ma reggel nem tudta ellátni a munkáját, mivel úgy leitta magát, hogy fel kellett mennie a gyengélkedőre.
- Tessék? – nézett megütközve Hermione. Erről az oldaláról még nem ismerte a vőlegényét.
- Jól hallotta - morogta Piton. Őt is legalább annyira felháborította fia viselkedése, mint a lányt.
- De... Miért? Hogyan? –
- Nem tudom. Viszont nem szeretném, ha elfajulna ez a dolog. De ismerem annyira a fiam, hogy ha én mondanám neki, biztos hogy rám nem hallgatna. Arra akarom kérni, hogy beszélgessen el vele.
- Jó – sóhajtotta Hermione szomorúan. Nagyon haragudott Eugene-re, tudta hogy most nem szabad hagynia, hogy a fiú meglágyítsa szívét a hízelgésével, mint eddig annyiszor. Most a sarkára fog állni! Hiszen az ő érdeke is... Csak Eugene nagyon nehéz eset.
***
Ezalatt Harryék már rég visszatértek a klubhelyiségbe. Harry Ronnal szokás szerint leültek varázslósakkot játszani, nem esett jól tanulniuk bár ez volt a szünet utolsó estéje. A másnapi bájitaltanóra sem tudta érdekelni őket, amire Piton kemény számonkérést ígért.
Eugene-nek szerencsére nem kellett dolgoznia, mivel a javasasszony pihenést írt elő neki estére így végre elővehette szép új gitárját. Még nem mutatta meg senkinek az új hangszert, gondolta úgyis észreveszik. Ebben nem is tévedett.
- Nahát, ezt kaptad apádtól karácsonyra? – mutatott a gitárra Ginny – Megnézhetem?
- Persze! – Eugene büszkén átadta a közben mellé telepedő lánynak a zeneszerszámot.
- Nagyon szép – megpróbálta úgy fogni, ahogy Eugene szokta, és megpendítette a húrokat – A régi merre van?
- Azt otthon hagytam, már sok lett volna cipelni – válaszolta Eugene, miközben megfordította Ginny kezében a gitárt, hogy a nyaka bal keze felé essen.
- És... mit fogsz vele csinálni? – faggatózott tovább a lány.
- Fel fogja gyújtani – válaszolt Eugene helyett Ron, aki azért fél füllel figyelt, milyen diskurzus folyik a fiú és a húga között.
- Ja! Mint Jimi Hendrix! – nevette el magát Eugene.
- Mint kicsoda? – csodálkozott Ginny.
- Jimi Hendrix - felelte tömören a fiú.
- De ő kicsoda? – kérdezte türelmetlenül Ron, mert látta, hogy Eugene csak húzza őket.
- Nem tudjátok? – csóválta a fejét – Pedig illik ismerni...
- Szerintem nem is létezik, csak kitalálod, hogy minket idegesíts! – jelentette ki Ron.
- Micsoda!?! Ezt inkább meg sem hallottam! – mordult fel Eugene.
- Nem hagynátok abba? – szállt be Harry is a vitába - Jimi Hendrix élt, és valóban nagyszerű gitáros volt, de jó lenne, ha nem találnátok mindig valami hülye ürügyet a vitára!
Mintegy végszóra megjelent a helyiségben az igencsak paprikás kedvű Hermione.
- Már megint veszekedtetek? – kérdezte dühösen.
- Nem, csak... – kezdte volna Eugene menteni magukat, de Hermione közbevágott.
- Nem érdekel a magyarázkodásod! Gyere a fiúhálóba, valamit meg kell beszélnünk! – karon ragadta a fiút, és húzta is fölfelé a lépcsőn, maguk mögött hagyva a megdöbbent társaságot.
***
- Halljam, mit csináltál tegnap? – kérdezte Hermione erélyesen.
- Én? Semmit – próbált védekezni Eugene. Hirtelen nem tudta, hogy kedvese miért haragszik rá.
- Ne hazudj nekem! Akkor a semmi miatt kellet a gyengélkedőre menned reggel?
- Ja! Csak az? Nos... igen, bevallom, többet ittam a kelleténél – mondta szemlesütve.
- Annyira, hogy még dolgozni sem tudtál menni!
- Igen, annyira. Sajnálom, és tényleg szégyellem a dolgot... Megértem hogy haragszol rám, ígérem többet ilyen nem lesz – közelebb ment a lányhoz, hogy átölelje, de az egy kicsit hátrébb lépett.
- Nem, most nem fogod megúszni a beszélgetést. Eugene mondd már el végre, hogy mi bajod van! Állandóan harcolsz mindenkivel, amióta csak megérkeztél! Jó ez neked? – tette fel a kérdést, de látta, hogy nem fog választ kapni, így folytatta – Figyelj, így csak magadnak ártasz. Tudom, hogy nem szívesen vagy itt, és hogy csak kényszerből dolgozol... És azt is, hogy nehéz feldolgozni azt a sok mindent, ami így hirtelen a nyakadba szakadt. De azzal, hogy gerjeszted a vitákat, csak magadnak ártasz – közelebb lépett, és megsimogatta a fiú arcát – Kérlek, ne tetézd a bajt ezzel is! Tudod, hogy szeretlek, és elfogadtalak olyannak, amilyen vagy... De neked is kell tenned valamit, hogy könnyebb legyen itt, hiszen mást nem tehetsz. Az, hogy leiszod magad, semmivel nem lesz jobb...
- Tudom. Igazad van... De annyira nehéz megváltozni. Én próbálom, de nem megy – nézett maga elé szomorúan.
- Nem kell megváltoznod... Csak legyél te is kicsit türelmesebb. Hidd el rajtad kívül másnak is vannak súlyos gondjai – ahogy belenézett a fiú szép szemeibe, nem tudott rá igazán haragudni, de tudta, hogy meg kell beszélniük ezeked a dolgokat.
- Sajnálom – mondta Egugene, majd átölelte a lányt, és teljesen hozzábújt – Ígérem, megteszek mindent. Nem akarom, hogy neked rossz legyen. Mindig megbántalak, amikor te vagy az egyetlen, akit itt igazán szeretek!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó