|
29. fejezet
Xwoman 2005.12.28. 15:08
29. fejezet
A csata
Harry úgy érezte, minden csontja összetört, amikor leért a vakítóan fehér padlóra. Néhány percig csak feküdt, megpróbálta összeszedni magát. Amikor kinyitotta a szemét, csodálkozva nézett körül. Nem tudta mi ez a hely, de nem sok jót sejtett ezzel kapcsolatban.
Hatalmas tágas tért volt, ameddig a szem ellátott. A padlót és a mennyezetet hófehér oszlopok kötötték össze.
A fiú megállapította, hogy a meglepetésszerű rajtaütésnek esélye sincs, hiszen a keskeny oszlopok mögött elrejtőzni lehetetlenség, és a terem színe sem kedvez nekik.
Körülnézett, látja-e a társait, de ebben is csalódnia kellett. Kiabálni viszont nem akart, mivel nem merte megkockáztatni, hogy észrevegyék.
Lassan haladt, de úgy érezte, soha nincs vége a hatalmas teremnek.
Hirtelen egy árnyat látott elsuhanni maga mellett.
- Állj! – mondta hangosan, amit azonnal meg is bánt, hiszen minden oldalról tízszeresére felerősítve hallotta vissza a hangját.
- Csitt, csak én vagyok – súgta egy ismerős hang.
- Hermione? – kérdezte suttogva Harry, és egy kicsit hunyorogva, de észrevette a lány körvonalait.
- Nagyszerű ez a hely! Kiábrándító bűbájhoz nem is találhattunk volna jobbat! Várj, téged is megbűvöllek – hadarta gyorsan, és Harry már érezte is a jólismert hideget a feje búbjától.
- A többiek merre vannak? – kérdezte halkan a fiú.
- Őket még nem találtam meg, de minden bizonnyal ők is itt lesznek valamerre... – megfogta a fiú kezét, és vezette tovább a csarnokon.
- Mást láttál még? – faggatózott Harry.
- Nem, senkit. Sem a Rendből, sem a halálfalók közül... Még Eugene sincs itt! – válaszolta a lány – Remélem nem újabb csapda...
- Nem tudom... – nézett maga elé Harry. Ismét furdalni kezdte a lelkiismerete, mert nem szerette volna, ha még egyszer miatta kerülnek bajba a társai.
Percekig bolyongtak, amikor megláttak még két alakot valahol a távolban. Csak remélni merték, hogy azok, akikre számítanak, de azért óvatosan osontak oszloptól oszlopig haladva.
Ahogy közelebb értek, megkönnyebbülten felsóhajtottak.
- Ron, Neville! - mondta fojtott hangon Harry.
- Harry? Hol vagy? - nézett körül Ron idegesen.
- Itt... Gyere, Hermione téged is kiábrándít!
A két fiú is elmesélte, hogy nem tapasztaltak semmi különöset, de nem is nagyon akartak elmozdulni, nehogy elkerüljék egymást.
Leültek egy oszlop köré, nekitámasztva a hátukat. Semmi kedvük nem volt bolyongani a hatalmas csarnokban, gondolván, ha valaki más is itt tartózkodik, előbb-utóbb észreveszik őket.
Úgy tűnt, órákig várakoztak már a hideg padlón ücsörögve, amikor több halk pukkanás hallatszott fel, jelezve, hogy valakik hoppanáltak a terembe.
A négy fiatal ijedten pattant fel, remélve, hogy nem csapnak túl nagy zajt. Viszont nem tudták megállapítani a jövevények pontos helyét, mivel a nagy terem minden felől visszhangozta a hoppanálás hangját.
- Maradjunk együtt - súgta Harry a társainak - Ha itt elkeveredünk, nem biztos, hogy újra megtaláljuk egymást a bűbáj hatása alatt!
- Merre menjünk? - kérdezte Hermione idegesen.
- Elindulunk valamerre... Ebben a nagy fehérségben talán csak észrevesszük a fekete talárokat... - azzal lassan elindult egy irányba, de hirtelen megtorpant. Újra felvillant előtte az aranyfényben úszó rózsakert képe. Most megszaporázta lépteit, úgy érezte, pontosan ismeri az utat.
Egyre jobban a torkában érezte dobogni a szívét, amikor érezte, hogy valaki megszorítja a karját.
- Jobbra - suttogta Hermione. Valóban, ott már a távolban észrevettek néhány mozgó fekete pontot.
Harry csak bólintott, és elindult a jelzett irányba.
Ahogy egyre közelebb értek, úgy lassították a lépteiket, és megpróbáltak a bűbáj ellenére valamelyik oszlop takarásában maradni.
- Itt a láda? - kérdezte egy hideg női hang, amiről Harry azonnal felismerte Bellatrix Lestrange-t.
- Itt van - mondta Eugene ugyan érzelemmentesnek szánt hangon, de nem tudta leplezni idegességét.
- Helyes. Tudtam, hogy okos fiú vagy. Akkor most szépen nyisd ki - parancsolta a nő.
- És mi szavatolja, hogy tényleg nem lesz baja a családomnak? - sziszegte a fiú, mire a nő gonoszul felnevetett.
- A szavunk nem elég? - kérdezte gúnyosan.
Harryék közben már egészen a halálfalók gyűrűéig merészkedtek. Most nem jöttek annyira sokan, szemmel láthatóan nem gondolták nagy ügynek a fiú megtörését. Most már látták, hogy Bellatrixon nincs rajta a halálfalók öltözete, inkább elegáns, szinte ünnepi ruhát vett magára.
A nő Eugene-nel szemben állt, és lenézően nézett a földön térdelő fiúra. Úgy tűnt az ifjabb Pitont valami bűbájjal megkötözték, mert meg sem próbált felegyenesedni.
- Nem! A maguk szava egyáltalán nem ér semmit! - vicsorgott Eugene fenyegetően, amire harsány nevetés volt a válasz a halálfalók részéről.
- Akkor miért jöttél ide? - mosolyodott el a nő.
- Hogy őket addig el tudják menekíteni, amíg maguk velem szórakoznak! - kiabálta túl a zajt Eugene.
- Valóban? Nem is gondoltam, hogy egy áruló fattyába ennyi hősiesség szorult... Kár hogy csak egy kvibli vagy. Nagyszerű szolgája lehettél volna a Nagyúrnak.
- Soha - köpött le a földre Eugene.
- Végülis... Neked már úgyis mindegy, ugye tudod? - kacagott hidegen a nő.
- Tudom, de nem érdekel! - kiabálta a fiú.
- Jó... Akkor most szépen odaadod a ládából az ékszereket, és kevésbé fájdalmasan fogsz meghalni.
- Nem - nézett Bellatrixra dacosan a fiú.
- Nocsak... És miért nem? - kérdezte fölényesen a nő.
- Nem tudom mit akarnak ezekkel... De bármi is a céljuk az ékszerekkel, én nem veszek részt benne! - kiabálta dühösen a fiú, hogy leplezze kétségbeesését.
- Hidd el, meg fogod tenni... - villant meg sokat sejtetően a nő szeme - Sajnos sem az Imperio-val, sem fizikai kényszerrel nem vehetünk rá, hogy nyisd ki a ládát... De apádat ugye nem hagyod szenvedni? Crucio! - kiáltott fel hirtelen Bellatrix, és Eugene várta, hogy az átok eltalálja, de ehelyett az egyik halálfaló zuhant be a körbe kétrét görnyedve a fájdalomtól.
- Nocsak Perselus... - szólalt meg ismét nyájasan a nő - Milyen kedves, hogy ismét tiszteleted teszed a körünkben... - lehajolt a nyögdécselő alakhoz, és lerántotta róla az álarcot.
- Apa... - nyögte elhaló hangon Eugene. Pár pillanatig csak a férfi zihálása hallatszott. Apa és fia összenéztek egy rövid ideig, de úgy tűnt, pontosan értik, mit akar a másik.
Eugene elfordult apjától, és gonoszul elvigyorodott.
- Azt hiszik, ezzel meg tudnak fogni? Nem érdekel ez az ember, nem tekintem apámnak. Azt ugye maguk is tudják, hogy letagadott engem? Hallani sem akart rólam. Az sem fog fájni, ha itt, a szemem láttára ölik meg! - mondta a fiú magabiztosan.
A férfi lehajtotta a fejét, de az egyik oszlop mellett guggoló Harry látta, hogy halványan elmosolyodik.
- Jó... - nevetett fel a nő - Akkor ez sem érdekel. Crucio! - szegezte ismét a pálcáját a férfire. Az ismét felordított a fájdalomtól.
- Tényleg nem érdekel - mosolyodott el gúnyosan a fiú, de ajka remegését nem tudta leplezni.
- Nem adod meg könnyen magad, igaz? Helyes! Hadd szórakozzunk egy kicsit - ismét ráküldte a kínok átkát Pitonra - Nos, szerinted apád meddig bírja? Néhány percig csak? Esetleg tovább?
Eugene igyekezett nem ránézni a szenvedő férfira.
- Nem tetszik a látvány? - nevetett fel a nő.
- Hagyja abba - mondta halkan a fiú. Nem tudta tovább folytatni a színjátékot. Amikor visszanézett a nőre, hatalmas fekete szemei könnyben úsztak.
- Én megteszem... De csak akkor, ha te is megteszed, amit mi kérünk.
- Rendben! Rendben. De akkor engedjék szabadon apámat! - suttogta a fiú.
- Nocsak... Akkor mégiscsak érdekel... De van egy rossz hírem a számodra... Apád nem fogja élve elhagyni a csarnokot, és te sem. Csak a halálotok módját választhatod meg. Lassú kínhalál, vagy gyorsan, fájdalommentesen átsétáltok a túlvilágra. Látod, nem árulunk zsákbamacskát... - mondta közönyösen a nő.
- Ne adj oda nekik semmit! - zihálta Piton.
- Sajnálom, de nem bírom tovább! Ha úgyis meghalunk, akkor legyen vége hamar! - kiabálta Eugene.
- Nem lehetsz ennyire gyáva! - sziszegte Piton - Ne add nekik oda, mert nagyobb bajt csinálsz, mint eddig!
- Az már engem nem fog érinteni - nevetett keserűen a fiú - Engedjenek el, mindent odaadok, amit csak kérnek - nézett oldalra, mintha csak apja pillantását kerülné, de Harry mérget vett volna arra, hogy Eugene észrevette őt, sőt a szeme villanásával neki üzen valamit.
- Ostoba - morogta Piton dühösen.
Az egyik halálfaló levette Eugene-ról a fogva tartó varázslatot, mialatt Bellatrix az apjára szegezte a pálcáját.
Eugene lassan felegyenesedett, megdörzsölte csuklóit.
- Ugye tudod, hogy teljesen felesleges lenne elfutni? - húzta gúnyos mosolyra a száját a nő.
- Tudom. Ennyire gyáva azért nem vagyok - nézett dacosan szembe ellenségével a fiú.
Lassan lehajolt a ládához, közben ismét Harry szemébe nézett. A szemüveges fiú most már biztos volt benne, hogy Eugene készül valamire.
Az lassan felnyitotta a ládát, és mélyen belenyúlt.
- Ne kotorássz benne, add oda mind! - parancsolta a fekete hajú boszorkány.
Harry kihasználta, hogy minden szem Eugene-re szegeződik, és megadta a jelet a társainak.
A hatalmas villanás így is elég lett volna, hogy elvakítson mindenkit a közelben, de a hófehér terem még jobban visszaverte a fényt.
A négy diák a már megbeszélt terv szerint a pillanatnyi zűrzavar leple alatt halálfalók közé vetették magukat. Harry a ládához rohant - persze csak az emlékezete alapján, és lezárta a fedelét. Meglepődve tapasztalta még, hogy Eugene a markába csúsztat valamit, majd érezte, hogy a fiút valaki elrángatja tőle.
Csak remélni merte, hogy minden a terv szerint sikerült.
Meg sem próbált vaktában támadni, inkább futott, hogy egy kicsit távolabb kerüljön a halálfalóktól.
A vakító fény csak egy percig tartott, utána lassan mindenki visszanyerte látását.
Néhány halálfalót Hermione és Ron elkábított, de olyan sok átkot nem szórhattak, hiszen egymást is könnyen megsebesíthették volna.
Harry nem ment messzire, várta hogy egy kissé elüljön a zűrzavar.
A halálfalók ezalatt szétszéledtek átkutatni a csarnokot.
- Itt vagyok, nem kell tovább keresni a bűnöst - állt elő Harry, remélve, hogy ezzel magára terelheti a figyelmet. Szerette volna, ha a társai biztos egérutat nyernek.
- Potter... - mondta megdöbbenve Bellatrix, majd elnevette magát - Milyen jó újra látni téged... Ugye nem vagy egyedül? A társaid merre vannak?
Harry ijedten tapasztalta, hogy bár néhány halálfaló körbevette őt, a többi szétszéledt.
- Csak egyedül vagyok - mondta a fiú határozottan.
- Nem hiszem... - mosolyodott el cinikusan a nő - De úgyis mindegy, hiszen megtaláljuk a kis barátaid – a fiú felé intett a pálcájával, hogy levegye róla a kiábrándító bűbájt.
- Kötve hiszem - viszonozta a gúnyos mosolyt Harry, bár legbelül egyáltalán nem volt ennyire magabiztos.
A néhány halálfaló, akik körbevették őt egy kicsit közelebb léptek, lezárva a menekülés útját.
- Azt hiszem, a Nagyúr boldog lesz... - mondta büszkén a boszorkány.
Harry idegesen fészkelődött, remélte, hogy társai már messze járnak, ha már neki nem sikerült kereket oldania. Próbált valamit kitalálni, hogyan tudna szabadulni, de semmi nem jutott az eszébe.
Amikor a megoldás magától megérkezett.
Egy kábítóátok találta el a hozzá legközelebb álló halálfalót, és a mellette lévőt is letaglózta egy.
- Fuss Harry! - hallotta a fiú Remus Lupin hangját. Nem gondolkodott tovább, átugrotta a földön fekvő halálfalókat, és elkezdett rohanni.
Persze nem elmenekülni akart, csak tudta: így a csata közepén inkább csak hátráltatná a Rend munkáját, hiszen akkor mindenki arra figyelne csak, hogy ő, Harry nehogy megsebesüljön.
Amikor már elég messzire került, egy kicsit kifújta magát. Elő akarta venni a pálcáját, amikor észrevette, hogy még mindig szorongatja azt a valamit, amit Eugene a kezébe csúsztatott. Egy szép, kékesfehér köves karkötő az. Feltette a csuklójára, hogy el ne hagyja.
Hirtelen suttogást hallott a teremből... Olyan suttogást, amit a Minisztériumban hallott, a szakadt függönynél, amin Sirius átesett.
Lassan lépdelt a zaj irányába, furdalta a kíváncsiság mi lehet. Észrevette, hogy valami mozog a két oszlop között.
Először arra gondolt, valaki áll ott a kiábrándító bűbáj hatása alatt, de látta, hogy egy fehér, átlátszó anyagot feszítettek ki oda.
Mindenről megfeledkezve közelebb sétált a lepelhez, körbejárta, de itt sem talált semmi különöset azon kívül, hogy a könnyű tüll anyag folyamatosan lebeg, noha semmi légmozgás nem volt a csarnokban. A fehér anyag mögül folyamatos suttogás hallatszott.
- Nocsak Potter... Ismerős a helyzet igaz? - a fiú megfordult, és Bellatrix Lestrange kivont pálcájával találta magát szembe - Szeretnéd megtudni, pontosan mi történt a keresztapáddal igaz? Azt hiszem ezt a kívánságod most teljesülni fog... Capitulatus!
Harry kezéből kirepült a pálca, és megtántorodott. Esés közben érezte, hogy a lepel körbefonja a testét.
Ezt a fejezetet sok szeretettel ajánlom Danilának!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó