Megjegyzés: Köszönet Morgannek, Silvernek, Mesmernek, Severosának és Expellnek, hogy kölcsön adták nekem hősnőiket. Silvernek külön köszönöm, hogy segített az információgyűjtésben, mikor végképp elakadtam, és az ötleteit is!

Részek az egészben

Gyönyörű, kora tavaszi délután volt. Roxfort minden egyes négyzetcentiméterét átjárta az éltető, szikrázó napsugár. A parkban egy finom vonású, sudár, világosbarna hajú boszorkány sétált már jó ideje. Hirtelen fehér fény vette körül, ám az egész nem tartott tovább egy szempillantásnál. Lizy azt hite, csupán a napsugarak vakították el, semmi több. Folytatta sétáját, mit sem sejtve, amíg fel nem tűnt egy büszke tartású, fekete hajú, vele körülbelül egykorúnak tűnő boszorkány. Közelebb érve észrevette a nő szív alakú választékát, ami még inkább kihangsúlyozta érdekes, szép arcát. Megtorpantak egymással szemben, pár másodpercig szótlanul fürkészték a másikat.  Furcsa, mégis megnyugtató érzés kerített őket hatalmába. Tudatában voltak vele, sosem látták a másikat azelőtt, mégis érezték, egy láthatatlan, ellenben szoros kapocs fűzi őket egymáshoz. Hirtelen, szinte egy időben nyújtották bemutatkozásra kezüket.  – Öhm, Jó Napot, Mere Morrighan vagyok – kezdte a sötét hajú nő bártortalanul.

- Elizabeth Potter – mosolygott másikuk bizonytalanul. Beugrott neki a fehér villanás, és így folytatta: - Önnel nem történt valami furcsaság az elmúlt percekben?

- Nem vagyok benne biztos, de… az előbb vakító fény uralt mindent, más változást nem érzékeltem, azon kívül, hogy Önnel összetalálkoztam. Nem lenne egyszerűbb, ha tegeződnénk? – Mere maga sem tudta, honnan jött javaslata. Nem volt könnyen barátkozó típus, ahogy Elizabeth sem, mégis gyorsan megtalálták a közös hangot.

- Egyetértek. Akkor, szervusz – válaszolta Eliza. Ekkor megláttak közeledni két női alakot a Tiltott Rengeteg felöl.  Egyikük talpig feketében, hosszú fekete, göndör hajjal már messziről feltűnt a két lánynak. Mere és Lizy egymásra néztek, majd elindultak a másik két jövevény felé. A negyedik boszorkány rakoncátlan tincsei, és csillogó, sötét szemei tették különlegessé.

- Sziasztok, Morthisa Mesmer vagyok, Ő pedig itt Seréna Water. Ti is a vakító fotonáradat után kerültetek ide? – közvetlen hangnemében nem volt semmi bántó, sőt roppant megnyugtató volt. A társaság másik fele egyetértően bólintott.

- Felettébb furcsa… - tűnődött maga elé Seréna. – Ez nem lehet véletlen… - folytatta félhangosan.

- Előbb, vagy utóbb ki kell derülnie, mi célból vagyunk itt – jegyezte meg Mere, mikor további két boszorkány tűnt fel a kastély irányából. Mindkettejükből áradt a higgadtság és megfontoltság. Visszafogott szépséggel és korukat meghazudtoló bölcsességgel áldotta meg őket a sors. Ezt leszámítva azonban mindenben különböztek. Egyikük középtermetű, sötét hajú, első ránézésre megközelíthetetlennek tűnő boszorkány. A fél tucat társaság utolsó tagja, alacsony, barátságos, barna hajú teremtés. Nyugodtsága az első pillanattól kezdve átragadt a többiekre is.

- Üdvözletem! Ő Sofia Én, pedig Lena Flower vagyok. Gondolom nem a puszta véletlen hozott össze minket a mai napon – lehet, ez a beletörődően nyugodt gondolkozásmód sokaknak szemet szúrt volna, de hat boszorkánál biztosan nem, akiknek a megmagyarázhatatlan születésüktől fogva, vagy legalábbis gyerekkoruktól életük szerves része. Nem sok idő kellett hozzá, és a lányok elmélyült beszélgetést folytattak, mintha már hosszú ideje bizalmas barátnők lennének. Egy sötét, lobogó taláros alak közeledett feléjük, sebes léptekkel, és haragos tekintettel.

- Perselus! – suttogták döbbenten mind a hatan egyszerre. Azonnal világossá vált a dolog abszurditása. Zavartan néztek össze, egymástól várva magyarázatot.

- Kérem hölgyeim, kövessenek, hogy nyugodtabb helyen beszélhessünk.

- Mégis miért kellene beszélnünk, elég egyértelmű a helyzet, idehívtad az összes barátnődet, Te csődör! – replikázott megvetően Mesmer.

- Ha lenne időm elmagyarázni a dolgokat, akkor a tisztábban láthatna mindenki – húzta fel egyik szemöldökét, miközben megvetően fürkészte a társaságot.

- Akkor kezdd el minél előbb, mert kíváncsian várom a magyarázatot, honnan ismered a többieket? – kérdezte Lena hűvös nyugalommal, szeme mégis parázslott a dühtől.

- Na épp ez az, egyiküket sem ismerem személyesen, szerencsére. De akk… - nem tudta folytatni, mert Seréna közbe vágott:

- Valami jobb mesét találj ki Perselus Piton, nem vagyunk nyeretlen kétévesek, akik hisznek a mesében – fortyant fel.

- Ez nehezebb lesz, mint hittem, hogy lehet ennyi makacs nőszemélyt papírra teremteni? – sóhajtott alig hallhatóan.

- Mit jelent az, hogy papírra teremteni? Megszoktam, hogy különösen viselkedsz, de ez mindenen túltesz! – nézett rá Elizabeth megrovóan.

- Ha nem szakítanak percenként félbe, talán emberi időben végzenék a mondandómmal - hozta szokásos, ironikus stílusát a férfi.

- Akkor hajrá, mi feszült figyelemmel hallgatjuk – gúnyolódott Mere.

- Szóval, én nem vagyok egyikőjük Pitonja sem. Engem Rowling keltett életre, amiért – nem hittem volna - de hálás vagyok.

– Hadd mondja végig, kezd egyre érdekesebb lenni, ráérünk utána is megfojtani – mondta félhangosan Sofia a kitörni készülő Serénának.

- Amit művelnek, mindaz tűrhetetlen. Sokáig úgy gondoltam, nem szólok, de ez napról napra kiábrándítóbb… - mély levegőt vett, és folytatta. – Nem elég, hogy itt vannak Önök, íróik még engem is kisajátítanak maguknak, és újra meg újra életre hívnak, egyre képtelenebb helyzetekben… - itt újra megszakították

- Mármint úgy érti, mindannyiunknak megvan a saját Perselusa? – Mere legalább annyira kétkedő arcot vágott, mint a többi boszorkány.

- Bármennyire hihetetlen is, pontosan így van! – bólintott a bájitalok mestere. – Még jó, hogy nem váltam tudathasadásossá ennyi idióta alteregótól… - mormolta morózusan.

- Elnézést, de ha jól gondolom, mindannyian egy teremtett világban élünk, a saját magunk kedvesével. Akkor Önnek mégis mi a gondja ezzel? – érvelt Lena.

- Csupán csak annyi, hogy hősszerelmest faragnak belőlem! Akkor sem költöznék össze egy nővel, ha fizetnének érte! Magukkal meg végképp nem! Mindannyian hajthatatlanok, akaratosak, sajátos világszemléletűek, és hozzá olyan tulajdonságokkal ruháznak fel, amit rémálmomban sem viselnék el! – csattant fel Piton.

- Szeretném én hallani azokat! – vágott vissza Seréna.

- Ahogy óhajtja Miss Water. Először is a kedvese rettentően figyelmes… Ilyen még a mesében sincs! - ám tovább nem jutott az elemzésben.

- És legalább annyira konok is, én élek vele, jobban tudom, mint Ön! És együtt élni, csak azzal lehet, aki képes a kompromisszumra – vitázott hevesen a csillogó szemű boszorkány. Persleus villámló tekintete Morthisára tévedt.

- És ha már Önnél tartunk, Miss Mesmer, úgy játszik velem, mint macska az egérrel – jegyezte meg csípősen.

- Mert megérdemli! Arrogáns, önfejű alak, aki senkivel sem törődik, maximum, ha eljönne a világ vége, akkor meg már eső után köpönyeg – felelte a lány hűvös nyugalommal. Piton csak mordult egyet.

- És Ön meg Miss Potter aztán… Ennyire szenzibilis akkor sem lennék, ha százszor venném önmagamat! – mondta enyhe túlzással.

- Akkor nem ismeri elég jól magát, professzor Úr – mosolygott sejtelmesen Elizabeth. - Az én Perselusom lehet, hogy érzelmes, de ugyanakkor hihetetlenül önmarcangoló és keresi a másik felét, igaz ezt akkor sem látná be, ha az élete függne tőle. Társat akkor tudunk találni, ha megvan a saját életünk, amiben a másiknak is helyet tudunk adni – folytatta. A bájitaltan tanár kétkedve összeráncolta szemöldökét, ám tekintetében ott bujkált a nyugtalanság. Kis idő után folytatta:

- És Miss Flower, hogy képes együtt élni ilyen mértékig szenvedélyes emberrel? Ekkora tűzzel a Tiltott Rengeteget is porrá lehetne égetni – kérdezte élesen.

- Az a büszke tűz adja a függetlenségét, így képes másokat oltalmazni, de ezzel sincs tudatában – pillantott összeesküvőn Lizyre. A fekete hajú varázsló egy pillantra elgondolkozott a hangzottakon, majd egyre dühödtebb tekintettel fordulthoz Mere felé.

- Miss Morrighan, mégis honnan vette azt a badarságot, hogy képes lennék ennyi ideig megmaradni egy nő mellett? – ha tekintettel ölni lehetne, mind a hat boszorkány élete veszélyben forgott volna, így azonban Persleus Piton volt az, akiben egyre inkább fortyogott az indulat, részben tehetetlensége, részben az elmondottak igazsága miatt. Tudta jól, minden egyes tulajdonság megvolt benne, csupán hiányzik valaki, aki mellett kibontakoztathassa…

 - Higgye el, van olyan férfi, akinek az állandóság fontos a kapcsolataiban. És Ön is közéjük tartozik! – jegyezte meg a fekete hajú boszorka szilárd meggyőződéssel.

- No hiszen… - próbált Piton ellenkezni, de többre nem futotta.

- És én? – nézett rá kihívóan Sofia.

- Na igen, Ön kisasszony, ennyire kiismerhetetlen ember nincs is a földön, mint kegyed párja – mondta kissé költői túlzással.

- Attól függ, kinek az, lehet egyszerűen tiltott gyümölcs sokak számára, és ez nem ugyanaz – volt a kissé sejtelmes válasz. Egy ideig csend vette őket körült.

- Rendben, most, hogy mindent közölt velünk, amit jónak látott, mégis mit vár tőlünk? Gyúrjuk össze kedveseinket? – szegezte neki a kérdést Elizabeth. Perselus maga sem tudta, mit mondjon. Egyre több igazságot vélt felfedezni a nők szavaiba, és ez megrettentette.

- Vagy csak valakin ki kellett töltenie a tehetetlen dühét, úgy Perselus Piton módjára? – kérdezte cinikus kacaj közepette Seréna.

- Lássa be, lehet, hogy mindenkinek más Perselust teremtettek, de a minta Ön volt, és így döntő százalékban egyeznek, ha tetszik, ha nem – fűzte hozzá Mere.

- Mindenkié egyedi, ez igaz, de együtt igazán Önt adják – mondta csendesen Lena.

- Bolond nőszemélyek! – susogta Piton, miközben fehér fény tört elő pálcájából, amivel visszajutatta a boszorkányokat saját világukba.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.