Consolamentum

13. fejezet

Perselus unottan piszkálta talárjának rojtosodó szélét. Igyekezte lefejteni róla a foszladozó szálakat, de egy letépésével mindig két újabbat szakított fel, ami rémesen bosszantotta. Taktikát váltott hát: felemelte az anyagot, a fogai közé fogta a letépni kívánt szálakat, és igyekezte leharapni őket. Nagyteremben ülő asztaltársai jót vigyorogtak rajta, de már korántsem tartozott azon fiúk közé, akiket csak úgy kinevethetnek. A négy év alatt sikerült olyan hírnévre szert tennie, hogy a griffendéles kvartetten kívül senki sem mert ujjat húzni vele. Akik kerülték, azok is inkább irigyei voltak: képességei, tudása és a fekete mágia iránti rajongása legendás volt az iskolában.

Ahogy végzett ruházatának rendbe tételével, az asztal felé fordult, ahol végre megjelent az ebédjük. Éhesen kavargatta levesét, fújkálta, hogy ne legyen túl forró, de közben végig a Griffendél asztalát figyelte.

Egy bizonyos személyt.

Az ő kedvesét.

Amióta visszajöttek az iskolába, csak egyszer tudtak időt szakítani arra, hogy szerelmes órákat töltsenek együtt. Perselusnak hiányzott a lány testének közelsége, az intimitás keltette biztonságérzet, melyben a nyáron oly sűrűn része volt. Elhatározta, hogy a nap végén, az utolsó óra után elkapja a lányt, és újra megszökteti…

- Riri… - nyögte, ahogy hátulról hozzásimult.

Kezei elől kalandoztak, becsusszanva a lány szoknyája alá. Jobbjával a blúza alatt melleit simogatta.

- Merlinre, Perselus… - sóhajtotta Lily, édes mosollyal az arcán. - Mi lesz, ha valaki ránk talál…? Ha valaki meglát minket…?

Mégis mohón vezette a fiú kezeit arra, ahol igazán kellemes volt érintése.

- Nem érdekel… Most csak mi ketten vagyunk… Kívánlak…

- Nem lehet…

- Semmi sem lehetetlen…

- El kell mennem…

- Nekem is… égetően sürgősen… - vigyorgott a fülébe kedvese.

- Várnak…

- Hadd várjanak…

Kéjes, ritmusos mozgásuk, a lebukás magas kockázata csak még őrültebbé tette együttlétüket. Egy tanteremben… fényes nappal…

- Ó, Perselus! - sikkantotta a lány. - Ezt nem folytathatjuk!

- Látni akarlak… érezni…! Minden nap… minden éjjel…

- Mohó… - mosolygott a mennyezetre Lily.

Szeretkezésüket, szerencséjükre, nem zavarta meg senki, mégis: amikor öltözködtek, mindketten érezték, hogy valami mindenképpen változni fog.

Hogy tagadja ezt az érzést, Perselus gyorsan megfogta Lily kezét.

- Mondd, hogy holnap is találkozunk!

- Én…

- Ígérd meg!

- Nem lehet! - adott egy csókot búcsúzóul a lány.

- Ki akadályoz meg ebben?

Lily sóhajtott egyet, és végül kibökte.

- Remus, azt hiszem…

Kedvese arca fakóbb lett a terem függönyeinél.

- Az az undorító kis…!

- Tudom, hogy te nem kedveled őt, de…

- NEM KEDVELEM?! Nincs ember a Roxfortban, akinél őt és barátait jobban megvetném! Mit akar tőled?! Randira hívott?!

- Nem, dehogy! És sejtheted, hogy én sem önszántából akarom vele tölteni azt a kevés szabadidőmet, mikor itt vagy nekem te… - simogatta meg az arcát, de Perselus elfordult, és dühösen fújtatott. - De McGalagony külön megkért, hogy foglalkozzak vele! - erősködött Lily. - Prefektus, és McGalagony szerint tűrhetetlen, hogy ilyen gyatrán teljesítsen bájitaltanból! Kérlek…

Szomorú hangja valamelyest enyhítette a keserű szorítást a fiú mellkasában.

- Hiszen tudod, hogy én vagyok az egyik legjobb az évfolyamon…

- A legjobb vagy az évfolyamon… - szegte le a fejét Perselus.

- Muszáj segítenem… Nem tehetek másként… De ne aggódj - lépett elé Lily, ismét kicsit huncutabban vigyorogva. - Nem fogok elcsábulni… - kacsintott.

A lány hiánya szörnyen megsínylette Perselus iskolai teljesítményét. Nem tudott odafigyelni az órákon, sorra mulasztotta el a házi feladatokat. Még bájitaltanból is lemaradt Lily mögött, pedig ez volt az a tárgy, melyben messzemenően tehetségesnek bizonyult. Tanárai, de legfőképpen Slughorn folyamatos fejmosásban részesítették, osztálytársai, gúnyolói pedig ismét felbátorodtak, látva, hogy újra van miért bántani őt.

A legszörnyűbb érzés azonban az volt, hogy Lily az esetek többségében már nem volt mellette. Míg régen együtt vágtak vissza a gonoszkodó alakoknak - köszönhetően a lány fejlett igazságérzetének -, addig most minden fenyegetéssel egyedül kellett szembenéznie. A közös találgatások, kísérletezgetések is el-elmaradoztak, hiszen az óráik inkább teltek jegyzeteléssel, mint pad alatti könyv-firkálgatásokkal.

Pedig, gondolta Perselus, már nem volt olyan kötet, mely ne lett volna tele komolyabb vagy ostobább kis bűbájokkal. Anyja hatodikos tanszereibe írogatott immár. Nem kockáztathatta meg, hogy egy-egy teleírt pergament elhagyjon: ha azok tanárai kezébe kerültek volna, könnyen az igazgató elé idézték volna. Így azonban, hogy állandóan tankönyvekkel a hóna alatt rohangált, senkinek sem volt feltűnő bűbáj-feltalálói tevékenysége.

Legújabb idézéseit általában Hagrid lényein próbálta ki, melyek - egy-egy félresikerült bűbájtól - javarészt megzavarodtak, így az óriás órái folyton kudarcba fulladtak. Senki sem tudta megmagyarázni az eseteket; Hagrid azonban sokkal gyanakvóbb lett: még ha nem is ismert alapvető bűbájokat, nyitva tartotta a szemeit, így egy idő után Perselusnak muszáj volt más kísérleti alanyok után néznie.

Általában lesből támadott ellenfeleire, olyan fedezékből átkozva meg őket, ahonnan nem lehetett rájönni, hogy ő volt az. Az általános fejetlenség, mely varázslatainak következtében a mindennapokat uralta, bizony komolyan felforgatta a vizsgákra készülő ötödévesek életét.

Lily azonban eszes lány volt, és egy kis idő után rájött, hogy kedvese áll a rendbontások hátterében. Elcsente hát annak hatodéves könyveit, és megfenyegette, hogy addig nem adja őket vissza, míg a fiú le nem szokik erről a rémes kedvtelésről.

A szakadék egyre jobban mélyült köztük, hiszen a lány sorra mondta vissza megbeszélt találkozóikat, melyek keservesen szorongatták Perselus szívét. A fiú mélységes megvetéssel méregette Lupint, amikor csak meglátta a folyosókon. Oly gyűlölet lángolt a lelkében, hogy le tudta volna köpni, amiért alkalmanként együtt tanulhatott a lánnyal.

A gyenge, szalmaszőke hajú fiú szerényen hajbókolt a lánynak, ha beszélgettek. Úgy tűnt, hálás a segítségért, ugyanakkor szégyelli is korábbi viselkedését, és egyre kevesebbszer vett részt három barátja gúnyolódásaiban.

Perselus nem tudta, vajon csak a féltékenység mondatja-e vele, vagy tényleg volt valami csodálattal teli csillogás Remus szemeiben, de abban biztos volt, hogy könyörtelenül meg fogja torolni minden próbálkozását.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.