6. fejezet

Kellemetlenségek kezdete

- Draco! Hol jártál? Aggódtam érted! Legalább üzentél volna, hogy mikor jössz haza! – korholta a fiát Narcissa, de Draco nem szólt egy szót sem. – Hogy nézel ki!? Így nem ülhetsz asztalhoz! Menj, és tedd magad rendbe!

Draco továbbra sem reagált anyja szidalmaira. Kezébe vett egy szelet kalácsot, és majszolni kezdte. Valeriana kezdte kellemetlenül érezni magát ebben a helyzetben, éppúgy, mint ahogy a tehetetlen Narcissa.

- Legalább üdvözöld a kereszttestvéredet! Valeriana lassan egy hete érkezett.

Draco végre felnézett, homályos tekintetét a lányra akasztotta.

- Valeriana? Akinek a szobájába tilos volt bemennem? – kérdezte gúnyosan.

- Draco! – csattant fel Narcissa.

- És, meddig marad? – úgy beszélt Valerianaról, mintha ott se lenne.

- Valeriana addig marad, amíg kedve tartja. Ez a ház az ő otthona is!

- Otthon? Miről beszélsz anyám? – esett neki Draco, szemei a köd mögül csak úgy villogtak a dühtől, amit már hetek óta magába fojtott. – Amióta apám nincs, azóta ez már nem egy igazi otthon! Ez egy széteső ház, amelyet csak a festmények tartanak egyben! A házimanók azt csinálnak, amihez csak kedvük van, jönnek-, mennek az emberek, idegenek telepednek ránk, és…

- Fejezd be! – ordított rá Narcissa, és halovány arca most vörösen izzott a méregtől, és talán a tudattól, hogy fiának részben igaza van. – Ne beszélj apádról úgy, mintha nem élne! Valeriana, pedig nem idegen. Számunkra mindig is olyan volt, mintha a saját lányunk lett volna.

- Hát persze, és milyen büszke lehetnél rá, jobban, mint rám! Igaz? Milyen rég nem láttad? Tizenhat, tizenhét éve? Hogy bízhatsz meg benne, hiszen nem is ismered? Ha apa itt lenne, minden másképp lenne, de ő már soha sem lesz velünk, és teljesen szétzüllünk!

- Elég legyen! – csapott tehetetlenül Narcissa az asztalra.

- Fáj az igazság, anyám? Mikor fogod már föl, hogy az Azkabanból nincs menekvés! Nézz szembe a valósággal! – azzal felállt feldöntve a széket, és elviharzott.

Narcissa kezébe temette arcát, és halkan sírni kezdett. Valeriana a döbbenettől megszólalni sem tudott. Érezte, hogy Dracoból inkább az előző nap elfogyasztott alkohol beszélt, de nagyon súlyos dolgokat vágott anyjához. Nem mert megmoccanni sem, csendben várta, hogy keresztanyja megnyugodjon.

Narcissa dühkitörése amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlt. Megtörölte az arcát, majd kihúzta magát, és folytatta az étkezést.

- Sajnálom… - kezdte Valeriana zavartan, és már nagyon szeretett volna szabadulni az asztaltól.

- Az a szörnyű, hogy néha azt érzem, igaza van. De mégis megrémít a viselkedése. Nem tudom, mit érez. És aggaszt az is, hogy nem akar visszamenni a Roxfortba.

- Micsoda, hiszen még legalább egy éve van hátra? Mihez akar kezdeni?

- Nem tudom, de talán ő sem tudja. Azt viszont tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Annyira szeretném visszakapni a férjem, a fiam apját! – mondta elcsukló hangon Narcissa!

- Tudom, mit érzel keresztanyám. Én is ezt éreztem, amikor a papa meghalt.

- De Lucius nem halt meg! – nézett hirtelen izzó szemekkel Valeriánára, hogy a lány rémületében még levegőt sem mert venni. – A Nagyúr megtalálja módját, hogy a dementorokat a maga oldalára állítsa, és akkor mindenki kiszabadul az Azkabanból!

Valeriana úgy találta jónak, ha nem szól semmit. De a hír, hogy esetleg az Azkaban hírhedt őrei a rossz oldalra állnának, és így kiszabadulna a sok sötét varázsló, megijesztette.

A nap hátralevő részében igyekezett távol maradni a ház többi lakójától, de este újból egy asztalnál ültek. Draco másnaposságának már nyoma sem volt. Hosszú haja hátrasimítva omlott a vállára, arca frissen borotválva. Valeriana meg is állapította magában, hogy igencsak jóképű fiú lett abból az aranyos pici babából.

A vacsora Valeriana örömére csendben múlt el. Mindannyian kerülték egymás tekintetét, és szólni sem szóltak egymáshoz. Narcissa a vacsora befejeztével hamar visszavonult, Valeriana pedig kiment egy kicsit a kertbe levegőzni. Az esti csendben most kifejezetten jól esett neki a magány. A reggel történtek után úgy érezte, minél hamarabb el kellene mennie ebből a házból, ez már nem az a meghitt otthon, ami régen volt, és Draco megjelenése óta egyre inkább azt érezte, hogy csak feszültséget okoz a jelenléte.

Hosszú ideig sétált, majd úgy döntött, hogy most már ő is lefekszik. Amikor beért az előtérbe, hangos kiabálást hallott a szalon felől. Bement, hogy megnézze, mi történik.

- Azt mondtam, hogy hozz még egy üveggel! – förmedt Draco a hátát a falnak szorító manónak, aki félelmében úgy vacogott, hogy csak úgy csattogtak a fogai, és megremegett a hangja, amikor nyikorogva válaszolt.

- Asszonyom azt mondta, ne hozzak két üvegnél több vajsört az úrfinak! – és lehunyta a szemét már előre rettegve, hogy a fiú miként fogja fogadni az ellenkezését.

- Anyám parancsolta? Na és, nekem semmi szavam ebben a házban? – azzal már emelte is a kezét szegény kis jószág felé, de akkor szeme összetalálkozott Valeriánáéval.  – Mit akarsz? Téged is anyám küldött?

- Nem, de én is úgy gondolom, hogy nem kellene többet innod.

- Úgy gondolod? És milyen alapon gondolsz te egyáltalán rólam dolgokat? – a manó kicsit megkönnyebbült, amikor látta, hogy Draco leengedve a kezét dühét a lányra irányította. – Azt hiszed azért, mert van egy szobád, már a család tagja vagy?

- Nem, nem hiszem azt. – felelte védekezve Valeriana.

- Az jó, mert te egyáltalán nem tartozol közénk, még ha sikerült is anyámat megfőznöd!

- Nem főztem meg! – horkant fel a lány, és a védekezés átment már támadásba. – Édesanyád szeret engem.

- Szeret? Nahát, ez új. Szerintem anyám senkit nem tud szeretni magán kívül.

- Uram… - szólalt meg félve a manó, aki feszengve hallgatta az élénk szócsatát.

- Mi bajod? – fordult idegesen felé Draco, amitől szegény összerezzent, és a füleit a fejéhez szorítva előrehajolt. – Te még itt vagy? Takarodj, ne is lássalak!

Szegény kis manó remegve iszkolt kifelé. Valeriana is úgy érezte jobb, ha ő is távozik. Nem volt kedve tovább vitatkozni a fiúval olyan dolgokról, amikkel tulajdonképpen ő sincs egészen tisztában. De, amikor megfordult, hogy elinduljon a lépcső irányába, Draco utána szólt.

- Anyám mondta, hogy miért jöttél!

Valeriana megtorpant. Hirtelen nem is tudta, Draco mire gondol.

-         Apám roppant büszke lenne rád! – mondta gúnyos éllel, és Valeriana most már értette, hogy mire céloz. Draconak fájt, hogy ő csatlakozhat a Sötét Nagyúr seregéhez, míg neki koránál fogva tehetetlenül kell néznie a körülötte zajló eseményeket. Amíg nem tölti be a tizenhetedik évét, addig a szülei, pontosabban apja rendelkezik az életével, de ő most az Azkabanban van, és nem sok esélye van a szabadulásra.

-         Lehet, de rád is büszkébb lenne, ha nem tivornyáznál, és nem készülnél elszúrni a jövődet azzal, hogy nem folytatod a tanulást. – vágott vissza Valeriana, miközben kezdte megérteni, mi járhat a fiú fejében.

-         Ehhez semmi közöd! Azt csinálok, amit akarok! És különben is, mit tudsz te az apámról?

Valeriana nem válaszolt, hiszen egyre inkább szembesülnie kellett azzal, hogy a valóság nagyon messze van attól, ami az emlékeiben él. Valóban, mit is tud keresztapjáról? Hát nem sokat, és az is csak egy gyerek érzéseiből származik.

-         Szeretett engem. –nem jutott más eszébe keresztapjáról, és valamit mégis kellett mondania.

-         Á, már megint itt tartunk! – csattant fel Draco, és tett egy dühös lépést a lány felé. – Amikor a szüleimről beszélsz, akkor ugyanazokra az emberekre gondolsz, akire én?

-         Igen, Draco. Lehet, hogy sok minden történt, amióta elmentem, de hiszem, hogy a keresztszüleim ugyanazok, akik voltak, és képesek szeretni, még ha az élet nehézségei megkeményítették őket. Szeretnek téged, és fontos vagy a számukra! Ne okozz nekik csalódást! – mondta Valeriana, és hosszan Draco kék szemeibe nézett. Draco állta a lány tekintetét. Gondolatok jöttek-mentek a fejében, majd végül összeszorította a száját, és nagyot fújt.

-         Nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez! – mondta, és elviharzott Valerianát magára hagyva.

A lány megvárta, hogy Draco léptei elhalkuljanak, majd ő is elindult felfelé, hogy lefeküdjön.

Sokáig nem jött álom a szemére, mint ahogy Draconak sem. Felkavarta Valeriana megjelenése, és hosszan elgondolkozott azon is, amit a lány mondott neki. Ő is érezte, hogy nem jó az, amit az elmúlt hetekben művel, de mióta apja az Azkabanban volt, nem találta a helyét. Apja mindig megmondta, hogy mikor mit kell tennie, milyen helyzetben, hogyan kell viselkednie, de most nincs itt. Nem is tudja, hogy apja most mit várna tőle, annyi minden megváltozott körülötte. Szülei néha meséltek arról az időszakról, amikor a Sötét Nagyúr ereje hatalmas volt, és hű szolgái dicsősége fényében tündökölhettek. Beszéltek arról is, hogy majd egyszer eljön újból az ő idejük, és hatalmuk nagyobb lesz, mint akkor volt. Draco azonban nem látta ennyire fényesen a jövőt. A Nagyúr valóban visszatért, de a megjelenése csak bajba sodorta az apját, sok más halálfalóval együtt. És ezzel megváltozott az ő helyzete is. A Roxfortban eddig mindenki tartott tőle, persze ez alól Potter, és barátai kivételek, ők egyenesen gyűlölték őt. Most viszont összesúgtak a háta mögött, sőt volt, hogy a szemébe nevettek, hát hogy is térhetne oda vissza, csak gúny tárgya lenne. Vagy mégis? Apja mindig azt mondta, hogy egy igazi Malfoy bátran szembenéz az ellenségeivel, és sohasem fordít a nehézségeknek hátat. Lehet, hogy ezt kell tennie? Ott kell a saját harcát megvívnia, beleröhögve ellenségei arcába? Igen! Apja is biztosan ezt akarná! És akkor ő rá is büszke lehetne, nem csak a semmiből hirtelen előkerült keresztlányára. Igen, visszamegy az iskolába! De nem azért, mert Valeriana ezt tanácsolta! Nem, az a lány nem mondhatja meg neki, hogy mit kell tennie, és különben is ő nem tanulni megy oda, hanem, hogy ott legyen az ellenség között készen a küzdelemre, ha szükség lesz rá. Igen, ezt fogja tenni!

Mire Draco erre az elhatározásra jutott, Valeriana már az igazak álmát aludta.

Reggel arra ébredt, hogy Mimi riadtan rázza a vállát.

-         Valeriana kisasszony, ébredjen, gyorsan, sietnie kell, úrnőm hívatja!

-         Micsoda? Mi baj van? – Valeriana csak nagyon lassan tért magához.

-         Jaj, öltözzön gyorsan, mert asszonyom nagyon ideges, azonnal látni akarja kisasszonyomat! – nyekeregte Mimi, és máris adogatta a ruhákat a lány kezébe, aki idegesen öltözködni kezdett. Mit akarhat tőle ilyen sürgősen a keresztanyja? Miután felkapott egy pólót, és egy nadrágot, gyorsan megmosakodott, és megigazította a haját, miközben Mimi egyfolytában noszogatta, hogy igyekezzen. Valeriana nem akarta húzni az időt, de tudta, hogy keresztanyja a külső megjelenésre mennyire kényes.

Hangos trappolással rohant lefelé, és szíve a torkában dobogott. Valahogy rossz jelnek érezte, hogy Narcissa ilyen sürgetőleg hívatja.

-         Na végre! Gyere gyorsan! A Nagyurat nem szabad megvárakoztatni!

-         Tessék? – kérdezte Valeriana leérkezve a lépcsőn, és úgy érezte, mintha forró vízzel öntötték volna le.

-         A Nagyúr látni kíván! – mondta Narcissa ünnepélyes szigorúsággal. Szeméből semmilyen érzelmet nem sikerült Valeriánának kiolvasni.

-         Mikor?

-         Most!

Valeriana a forróságban, a torkában lüktető dob ütemére kezdett reszketni. Most? Az nem lehet! Még nem készült fel rá! Még az okklumenciát is gyakorolnia kellene…

- Tessék, vedd ezt fel! – nyomott egy fekete talárt, és egy halálfejes álarcot Narcissa a kezébe, időt sem adva a gondolkodásra. Valeriana reszkető keze el- elakadt a talár bő ujjába, az álarcot többször is elejtette. Meztelen karját hűsítette a sötét kelme, most már fázott, és melege volt egyszerre. Mikor a köpenyt sikerült felvennie, hirtelen zuhanni kezdett. Színek örvénylettek körülötte. Hát elindult az úton, ahonnan már nem lehet visszafordulni. Nem tudott gondolkodni, túl rövid az idő, és a félelem teljesen hatalmába kerítette, hiszen tudta, hogy a zuhanás végén ki előtt fog talajt érni.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.