|
17. fejezet - A büntetőfeladat
Rea 2006.02.17. 19:32
17. fejezet
A büntetőfeladat
Az alagsori folyosón hirtelen csend lett. A legtöbben igyekeztek úgy tenni, mintha semmit nem láttak volna az addigi perpatvarból, hiszen tudták jobb kimaradni Piton büntetései alól. A két, felismerhetetlenségig eltorzult arcú párbajozó még mindig meredten nézett egymásra, bár pálcájukat végre leengedték támadó állásukból.
- Mi az ördögöt műveltek ti itt? – förmedt rájuk még egyszer tajtékozva Piton, miután átfurakodta magát az összegyűlt csoporton.
- Granger küldte az első átkot! – védekezett elsőként Draco a hosszú orra mögül.
- Ne hazudj Malfoy! – vetette oda dühösen Harry. – Te növesztetted meg először Hermione füleit!
- Persze, miután az orrom ekkora lett!
- Elég legyen! – ordította el magát Piton. – Úgy viselkedtek, mint a hat éves gyerekek! Szóval, Miss. Granger egy kicsit túlbecsüli a pálcahasználat jogosultságát! Talán egy kis büntetőfeladat megtanítja arra, hogy mikor szükséges használnia egy boszorkánynak eme fontos eszközt! Menjetek mind a ketten a gyengélkedőre, és holnap Miss. Granger este nyolckor jöjjön a könyvtár elé. Úgy tudom, nagyon szereti a könyveket. Hát most egy darabig élvezheti a társaságukat. Madam Cvikker szerint ideje lenne letakarítani a polcokat.
- És Malfoy? – kérdezte felháborodva Harry Hermione helyett, aki csak csendben nyöszörgött, mert az arcán lévő sok keléstől, és a döbbenettől megszólalni sem tudott.
- Mi van vele Potter? – húzta fel szemöldökét Piton, és fenyegetően Harryre nézett.
- Ő nem kap büntető feladatot? Ha Hermionét megbünteti, akkor őt miért nem? Nem kivételezhet vele csak azért, mert maga a házvezetője! – feleselt tovább Harry, és úgy tűnt ő legkevésbé sem tart Piton haragjától.
- Ne légy szemtelen Potter! Vagy te is szeretnél valami kellemes külön feladatot?
- Harrynek igaza van Piton professzor! – szólalt meg a diákok háta mögül Valeriana, aki eddig csak csendben hallgatta a szócsatákat. Most már azonban egyre igazságtalanabbnak érezte Piton megnyilvánulását.
Az ácsorgó diákok eddig észre sem vették a mögöttük figyelő Valerianát, így döbbenten fordultak meg a hang irányába utat adva az előrecsörtető tanárnőnek.
- Miss. Lloyd! Miben is van igaza Potternek? – szólt dühösen Piton, akit kissé zavarba hozott a tanárnő megjelenése.
- Úgy látom, hogy itt nem csak Hermione szórta az átkokat, hanem Draco is! Tehát a büntetés neki is jár! Így igazságos! – nézett Valeriana Piton szikrákat szóró szemébe, és maga is meglepődött azon, hogy most egyáltalán nem feszélyezi a férfi közelsége, és sötét tekintete.
- Így igazságos? – csattant fel Piton, és egy kicsit elgondolkodott, mintha tényleg mérlegelné a dolgot. Végül úgy döntött, hogy a diákok előtt ugyan nem járatja le magát, de azért a tanárnőnek is igazat ad. Nem akarta, hogy híre menjen valóban kivételezik a saját háza tanulóival. – Rendben. Akkor Malfoy, te pedig holnap este hétre gyere a szobámba!
- Draconak ugyanaz a büntetés jár, mint Hermionénak! – kötötte az ebet a karóhoz Valeriana. A tanulók tátott szájjal pislogtak hol Pitonra, hol pedig a vele ellenszegülő nagy szájú tanárnőre.
Piton egy darabig a tűzről pattant kollegájára, majd a döbbent Dracora nézett, aki legszívesebben nekiment volna Valerianának amiért igyekszik kijárni számára is a megfelelő büntetést.
- Rendben! Akkor mind a ketten legyetek holnap nyolckor a könyvtárban! – mondta végül Piton fojtott hangon, majd összehúzta magán talárját. – Most pedig induljatok a gyengélkedőre azonnal! A többiek pedig ne tátsák a szájukat, hanem menjenek be a terembe, hiszen már régen becsengettek! – kiáltott aztán a várakozó közönségre, akik összerezzenve pánik szerűen tódultak be a terembe. Harry együtt érzően nézett a púpos szőke fiú után kullogó Hermione után.
- Mire vársz Potter? Azt mondtam menjetek befelé! – zörrent a fiúra Piton, mire az kelletlenül a többiek után ment.
A folyosón nem maradt más, csak a két tanár.
- Ha megkérhetném, ne parancsolgasson a diákoknak, amikor az én órámon vannak! – szólalt meg Valeriana.
- Valóban kisasszony, ezeknek a tanulóknak régen az óráján kellett volna lenniük. Ehelyett itt randalíroztak a folyosón, és maga a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy ezt meg akarta volna akadályozni! Ha én nem vagyok itt, ki tudja hova fajultak volna a dolgok! – mondta Piton miközben úgy fúrta tekintetét a lányéba, hogy az megsemmisülten csak hallgatni tudott. Szó nélkül nézte ahogy a férfi elviharzik. Léptei kongását hosszan hallgatta, majd megpróbálta összeszedni minden erejét, hogy odaállhasson a diákok elé.
A teremben nagy nyüzsgés volt. Úgy tűnt a kinti vita odabent tovább folytatódott az egyes felek pártolói között. Valeriana becsukta maga mögött az ajtót, majd végig robogott a két padsor között egészen a katedráig. Amikor jelentőségteljesen megfordult, hirtelen csend lett. Minden szem a tanárnőre irányult.
- Üljetek a helyetekre! – mondta csendben Valeriana, akinek önbizalmát kicsit növelte, hogy a diákok szó nélkül engedelmeskedtek neki. – Mi ütött belétek? Mi adhat okot arra, hogy ennyire egymás ellen forduljatok? Már biztosan sokszor hallottátok, bár ezek szerint nem elégszer, hogy most a legfontosabb az összetartás! Ha széthúzunk, akkor semmit nem tehetünk azokkal az erőkkel szemben, amik most annyira veszélyeztetnek minket és az egész varázslótársadalmat.
Valeriana végighordta tekintetét a csoporton, amely mind a négy ház tagjaiból tevődött össze. Úgy tűnt, mindannyian elmélyülten igyekeztek feldolgozni a hallottakat.
- Rendben. Most pedig kezdjünk munkához! A mai órán egy élénkítő szérumot fogunk készíteni, amit erős fizikai terhelés után a fáradtság enyhítésére lehet használni.
Az óra alatt egy hang nélkül dolgozott mindenki. A nagy fegyelem eredménye pedig az lett, hogy mindenki sikerrel végezte el az aznapi feladatot. Jutalmul elfogyaszthatták az elkészített szérum nagy mértékben felhígított oldatát. Ennek hatására a hatodikos diákok kiváló teljesítményt nyújtottak a hátralévő órákon. Harry is nagyon hálás volt a tanárnőnek, mert a főzetnek köszönhetően a hosszú szünet utáni első kviddics edzésen olyan fürgén mozgott, hogy a csapat többi tagjai csak tátott szájjal nézték.
Estére már az egész iskola a délutáni incidensől, és az új tanárnő fellépéséről beszélt. Vacsora alatt Valeriana többször is észrevette, hogy egy-egy tanuló ránéz, majd összesúg a társaival.
- Úgy hallom, sikerült belopnod magad a diákjaid szívébe. – mondta Daniel, akinek ez szintén nem kerülte el a figyelmét. – Na és Pitonéba is.
Valeriana odasandított az említett tanárra, aki előre omló hajzuhataga mögött igyekezett vacsoráját minél hamarabb elfogyasztani.
Étkezés után Valeriana gyors léptekkel haladt az alagsori tanterem felé, hogy az első okklumencia órát megtarthassa Harrynek. Menetközben meghallgatta Nick dicsérő szavait, akinek főleg az tetszett, hogy hosszú idő után végre valaki ellentmondott Pitonnak. A pincébe vezető lépcső tetején elbúcsúztak, és onnan Valeriana egyedül haladt tovább egyre nagyobb izgalommal.
Harry már az ajtó előtt várta, hiszen már jócskán elmúlt a megbeszélt időpont.
- Bocsánat! Azt hiszem nem jól jár az órám. – szabadkozott Valeriana, bár jól tudta, késéseinek oka sohasem az órája pontatlansága.
- Semmi baj. Én értem ide korán. – mondta Harry, hogy csökkentse a tanárnő zavarát. – Köszönöm, hogy kiállt Hermione mellett!
- Nem mellette álltam ki, hanem az igazságtalanság ellen. – mondta Valeriana, és Harryre nézve kinyitotta a terem ajtaját, majd betessékelte rajta a fiút. – Mindketten hirtelen, és felelőtlenül viselkedtek.
- Malfoy tehet róla!
- Tudom, hogy milyen Draco, de nem szabadna bemenni az utcájába, és pont nektek kellene a legjobban tudni, hogy most mennyire károsak az ilyenfajta összetűzések! – mondta Valeriana, míg végighaladtak a teremben.
Odakint már erősen sötétedett, így a néhány gyertya fénye mellett a hangulat pont megfelelő volt az okklumencia gyakorlására.
- Akkor térjünk a lényegre. Tudom, hogy tavaly már vettél néhány órát Piton professzortól. Nézzük, mire jutottatok! Felkészültél? – mondta Valeriana, és már emelte is pálcáját. Megvárta, amíg Harry is előkotorja sajátját talárja zsebéből, majd csendben kimondta a varázsigét: - Legilimens!
Valeriana egyszerre látta Harry emlékeit, és az emlékeket átélő fiú szenvedéseit. Az utolsó képnél, amikor egy nő és egy férfi párbajából az utóbbi kerül ki vesztesen, Harry már ordított a kétségbeeséstől. Valerianát szintén megviselte az élmény. Leengedte pálcáját, és odament a padló fölé görnyedő ziháló fiúhoz, hogy felsegítse.
- Harry, miért nem alkalmazod az eddig tanultakat? Így teljesen kikészíted magad!
- Én igyekszem tanárnő! – felelte a levegő után kapkodó fiú.
- Az a férfi, aki meghalt…Ő volt… ugye, Sirius Black?
- Igen. A keresztapám. – mondta Harry, és szomorúan nézett maga elé.
- Nem engedheted, hogy ezek a szörnyű emlékek ennyire úrrá legyenek rajtad! Meg kell tanulnod szelektálni az érzelmeidet. Az okklumencia erre is kiválóan alkalmas.
- Nem biztos, hogy akarom szelektálni őket! Minden emlékem hozzám tartozik!
- Igazad van, de bizonyos esetekben igen hasznos tud lenni, ha egyes emlékképeket háttérbe tudsz szorítani a többi előnyére. – Valeriana újból megemelte pálcáját. – Akkor próbáljuk meg újra! Mehet? Legilimens!
Új képek jelentek meg, amik nagy gyorsasággal váltották egymást. Hol a kisgyerek Harry nézett megszeppenve a vele kiabáló felnőttekre, hol pedig kamaszként sétált a Roxfortban egy vörös hajú lánnyal. Egy háromfejű kutya üvöltése rettentett el három barátot, seprűn ülve száguldozik a kviddicspályán, majd két csuklyás férfi beszélget egy félhomályba burkolózó szobában. Ez a helység olyan ismerős volt Valeriana számára, hogy riadtan engedte le pálcáját, megszakítva a varázslatot. Az emlékeitől megszabaduló Harry csodálkozva nézett vissza a tanárnő kék szemeibe. Nem értette miért fejezte be a legilimencia hatását, pedig ezek az emlékek most korán sem viselték meg annyira, mint az előzők.
- Te jártál abban a szobában? – kérdezte végül Valeriana kiszáradt torokkal.
- Nem. Nem emlékszem rá. Azt hiszem csak álmomban, vagy ma már magam sem tudom, talán csak Voldemort fején keresztül láttam. – felelte Harry, aztán szöget ütött fejében az, ahogy a tanárnő feltette a kérdést. – Miért, tudja, hol van ez a szoba?
- Nem, dehogy, csak… - vágta rá hirtelen Valeriana, mert egyből megérezte, hogy már megint majdnem elszólta magát. – csak olyanok voltak azok ketten, mintha…Á hagyjuk! Inkább kezdjük újra! Koncentrálj, és próbálj védekezni!
Újból elhangzott a varázsige, és Valeriana megint vándorolhatott a fiú emlékeibe szabadon. Most már nem is annyira az emlékek érdekelték, hanem inkább az zavarta, hogy Harry a tiltakozáson kívül semmit sem tesz annak érdekében, hogy ő ne hatolhasson a féltve őrzött titkai közé. Amikor látta, ahogy Ginny Weasley felé hajolva finoman megcsókolja a lányt, már tényleg úgy érezte, hogy ehhez igazából semmi köze. Miért engedi a fiú, hogy láthassa ezeket az intim jeleneteket?
- Harry, miért nem védekezel, hiszen Piton professzor biztosan megtanította hogyan kell? – kérdezte dühösen Valeriana a küzdelemtől fáradt fiútól, akit nagyon zavart a tény, hogy tanárnője olyanokat tudhatott meg róla, amit önszántából biztosan nem mondott volna el.
- Piton soha nem mondott semmit! – mondta Harry kissé sértődötten.
- Nem tanította meg a varázsigét, amivel az emlékek áramlását lassítani lehet?
- Nem. Miért van ilyen?
- Igen. Enélkül nem is lehet megtanulni az okklumenciát! Ha lassítod a képeket, akkor megtanulhatod elzárni egyesével őket, majd ha ez már megy lassan, akkor nem lesz többé szükséged lassításra. Onnantól fogva anélkül zárhatod el gondolataidat a betolakodó elől, hogy azt észrevenné. Így képtelenség lesz rajtad a legilimenciát alkalmazni. De ez rendkívül sok gyakorlást igényel.
- Piton sohasem magyarázta el, hogy mit kell tennem. Szerintem kifejezetten élvezte, hogy kínozhat engem.
- Miért nem kedvel téged?
- Apám, és Piton egy évfolyamba jártak, és nagyon nem bírták egymást, én pedig ennek a gyűlöletnek a levét iszom.
- Hát ez elég gyermeteg Piton részéről!
Harry döbbenten nézett Valerianára. Még soha senkitől, - főleg tanártól – nem hallott ilyen megjegyzést Pitonról.
- Most pedig próbáljuk meg utoljára, de használd a delegilimens varázsigét!
- Delegilimens? Ilyen egyszerű?
- Igen. Na kezdjük! Legilimens! – szórta az átkot máris Valeriana, és Harry örömmel kimondta az ellenátkot, mire mindkettőjük megelégedésére az emlékek lassulni kezdtek. Harrynek végre sikerült néhány jelentéktelen apró képet elzárni a tanárnő elől.
- Jól van. – mondta végül Valeriana. – Egy hét múlva folytatjuk. Addig próbáld az elméd lezárni, főleg esténként.
Már teljesen besötétedett, amikor elindultak az alagsorból felfelé. Egy darabig csendben haladtak egymás mellett, aztán Valeriana csak nem tudta magában tartani véleményét.
- Tudom, hogy nem örülsz annak, hogy bizonyos dolgokat megtudtam rólad. De hidd el, tőlem senki nem fog megtudni semmit! Amúgy meg szerintem Ginny Weasley nagyon rendes, és csinos lány!
Valerianának sikerült ezzel elérnie, hogy Harry teljesen elpirul. Nem is mert oldalra nézni, nehogy ezt a tanárnő is észrevegye. Egy „igen” –t sikerült csak kinyögnie, majd szerencséjére elértek arra pontra, amikor útjaik elváltak.
Másnap a diákok még sokáig beszéltek az előző nap botrányáról. A két átoksújtotta fiatal, Hermione és Draco a gyengélkedőn töltött éjszaka után végre régi formájukban visszatérhettek társaik közé. Az ellenséges hangulat közöttük azonban csak fokozódott, és ahogy közeledett az este ez csak egyre rosszabb lett.
Valeriana igyekezett pontban nyolckor a könyvtárba menni, hogy megvédje Hermionét Piton esetleges újabb igazságtalanságaival szemben, de mire odaért a férfi már az ajtó előtt topogott a lány társaságában.
- Miss. Lloyd, minek köszönhetjük a megjelenését? – kérdezte fagyosan Piton.
- Mivel az én termem előtt, az én órámon történt az incidens, nekem is jogom van itt lennem a büntetés végrehajtásakor! – felelt vissza csípősen Valeriana.
Ekkor végre megérkezett Draco is. A két fiatal gyilkos pillantást váltott, majd együtt bevonultak a hatalmas könyvtárba.
- Nos, mint mondtam, a polcokat kell letakarítanotok minden egyes könyvvel együtt. – kezdte Piton kimérten, és közben hol a fiúra, hol a lányra nézett, akik pedig legszívesebben tudomást sem vettek volna egymásról, nemhogy közös munkát végezzenek. – Kérem a pálcátokat!
- Tessék? – hökkent meg elsőnek Draco, de Hermione is érthetetlenül nézett a tanárra.
- Talán rosszul hallasz? Pedig tegnap nem a te füleidet érte átok! Azt mondtam, adjátok oda a pálcátokat!
- De hát minek? – kérdezte most már Valeriana is, tartva attól, hogy ebből a büntetőfeladatból semmi jó nem sül ki.
- Varázslat nélkül kell végrehajtaniuk a kirótt feladatot. Most majd megtanulják értékelni a pálca használatát, és talán nem fogják csínyek végrehajtására elfecsérelni varázserejüket! – nézett Valerianára, majd a meghökkent fiatalokra, és emelt hangon rájuk ripakodott. – Szóval kérem a pálcátokat!
- Ha nem használhatjuk a pálcánkat, még év végére sem fogjuk kitakarítani az egész könyvtárat! – nézett Hermione segélykérően Valerianára, de amikor látta, hogy onnan hiába vár segítséget, megadóan átnyújtotta az értékes szerszámot a gúnyosan mosolygó tanárnak. Ezután mindannyian követelőzve néztek Dracora, akinek nem volt más választása, minthogy ő is megszabaduljon önként pálcájától.
- Rendben. – mondta elégedetten Piton. – Frics odakészített nektek néhány rongyot. Akkor jó munkát! Két óra múlva jövök vissza, addig nem mehettek el innen!
Miután Piton kiviharzott, már csak hárman maradtak. A két fiatal rémülten nézett körbe a már jól ismert könyvtárban, és most valahogy még nagyobbnak tűnt, mint bármikor.
- Ezt jól kitalálta! – kezdte fennhangon Draco, akinek Piton távozása után úgy tűnt igencsak megnőtt a bátorsága. – Az életben nem fogunk végezni! De legalább ne egy sárvérűvel kellene egy levegőt szívnom! Ha ezt apám megtudja…
- Apáddal csak ne kérkedj! Neki már nincs szava sehol sem! – fojtotta a szót a fiúba Hermione.
- Fogd be szád, mert megbánod! – esett a lánynak Draco, és csak Valeriana közbelépése akadályozta meg abban, hogy ne bántalmazza.
- Fejezzétek be! – szólt rájuk Valeriana, és dühösen nézett mindkettőjükre. – Szeretnélek én is magatokra hagyni titeket abban a hiszemben, hogy rendesen nekiláttok a munkának, és nem tesztek semmit sem meggondolatlanul!
- Rajtam nem múlik semmi! – mondta Hermione, és jelentőségteljesen oldalra sandított Dracora, mire az dühösen felkapott egy rongyot, majd levett egy könyvet a legközelebbi polcról, hogy nagy port verve letakarítsa.
- Jó. Tíz órakor találkozunk!
Valeriana otthagyta a két fiatalt, bár legszívesebben őrizte volna minden mozdulatukat. Dracot ismerve kétségei voltak afelől, hogy Hermione megússza atrocitások nélkül. Két óra elteltével azonban kellemesen csalódva vette tudomásul, hogy néhány sor könyv megtisztításán kívül nem történt semmi, amit Piton mintha kis csalódással fogadott volna. Szűk szavúan elküldte Dracot, és Hermionét a körletükbe.
- Talán csalódott, hogy nem történt semmi? – kérdezte Valeriana, mert nem tudta szó nélkül hagyni Piton fancsali képét.
- Miért lennék csalódott? Nem hiszem, hogy Malfoy kezét emelné egy lányra. – felelte a férfi vállát vonva, és látszott rajta, hogy nincs kedvére a beszélgetés.
- Hát persze, csak a pálcáját! Az mindjárt más! – vetette oda Valeriana élesen.
- Ha magából indul ki kisasszony, akkor bizony Miss. Granger is támadhatott volna Malfoyra! – Piton megjegyzése meghozta a kellő hatást; Valeriana torkán akadt a szó, hiszen pontosan tudta, mire gondol a férfi. Hát még mindig neheztel rá! A nő zavarát gúnyos mosollyal értékelő Piton tovább forgatta a tört Valeriana szívében. – Egyébként örömmel látom, hogy nem minden férfit átkoz meg, aki a közelébe kerül! Vagy szegény Parker is részesülhetett harciasságában?
- Semmi köze hozzá! – torkolta le a férfit Valeriana, és egyre jobban zavarta, hogy arca úgy ég, mintha forró tűz kellős közepén állna. Dühítette a férfi gúnyos tekintete, és felsőbbrendű modora.
- Valóban Parkerhoz semmi közöm. De talán sokakat érdekelne, hogy milyen erőszakos tud lenni a kedves tanárnő!
- Erőszakos? Én voltam erőszakos? – Valeriana most már kiabált, hangját visszhangozta a néptelen folyosó.
- Ne ordítson már! Fel akarja verni az egész iskolát? – csitította a férfi, bár az ő hangja sem volt sokkal halkabb.
- Engem maga ne csitítgasson! Mondtam már, hogy nem a diákja vagyok!
- Na még az hiányozna, hogy a diákom legyen! Van elég rendetlen, és pontatlan növendékem, maga nélkül is!
- Most már sérteget is?
- Fáj az igazság? – mosolygott Piton Valeriana dühtől kipirult arcába. – Szerintem maga is pontosan tudja a hibáit!
- Miért maga hibátlan?
- Hát, néha elgondolkodom rajta… - feszítette tovább a húrt Piton, és egyre jobban élvezte azt a látványt, amit Valeriana szenvedélyes kitörése nyújtott. Legszívesebben folytatta volna a vitát, hogy még tovább részesülhessen ebben a gyönyörben, de ekkor a háttérben megszólalt a feléjük közeledő igazgató.
- Mi folyik itt? Zeng az egész épület! – mondta Dumbledore. Megdöbbenve látta, hogy a ricsaj egyik okozója saját unokája.
- Egy kis nézeteltérésünk támadt a tanárnővel. – adta a határozott választ Piton, és Valeriana bosszúságára a legkisebb zavar nyoma sem látszott az arcán.
- Igen? És, mivel kapcsolatban?
- Granger, és Malfoy büntetésének helyességén vitatkoztunk. – felelt ismét Piton, Valerianát szóhoz sem engedve.
- Áh! Hallottam az incidensről, és magam is helyesnek találom, hogy mindketten egyforma büntetést kapjanak, és talán a legnagyobb büntetés számukra, hogy továbbra is el kell viselniük egymás társaságát.
- Pont ettől tartok Dumbledore Professzor. Nehogy újabb kárt tegyenek egymásban!
- Nem hiszem Perselus, hogy félnünk kellene ettől. Amúgy meg úgyis ellenőrzik őket nem?
- De természetesen!
- Nos, akkor ezt tisztázva, indulhatunk végre mindannyian aludni! – mondta Dumbledore, majd Valerianához fordult, és karon fogta. – Elkísérlek a szobádig.
Elindultak a folyosón magára hagyva Pitont, aki egy pillanat múlva szapora léptekkel haladt a lépcső felé.
- Örülnék Valeriana, ha továbbiakban a tanári kar tagjaival nem a folyosón vitatnád meg a véleményedet! Nem a diákokra tartozik. – szidta meg igazi nagyapaként Dumbledore az unokáját.
- Nem én akartam vele vitatkozni! – védekezett Valeriana, mint egy kislány.
- De vitatkoztál vele!
- Mert…
- Valeriana! – szólt szigorúan Dumbledore, és szúrósan kinézett szemüvege fölül a lányra, mire az szólni sem mert. – Tudom, hogy Perselussal nem könnyű, de jobb ha nem vitatkozol vele! Úgyis addig csűri-csavarja a dolgokat, hogy jól sohasem jössz ki a vitából.
- Ezt észrevettem. – mondta alig hallhatóan, szinte csak magának Valeriana.
Miután elbúcsúztak, Valeriana megkönnyebbülve, az aznap gondjait hátrahagyva egyenesen a fürdőszobába ment, hogy egy kellemes fürdővel elfeledtesse ezt a szörnyű estét. A nagy habok között fejét hátradöntve próbált lazítani. Aztán eszébe jutott Piton. Ez egy kicsit újból felzaklatta. Elgondolkodott azon, amit mondott azzal kapcsolatban, hogy talán nem szerencsés az iskola két nagy ellenségét esténként egy helységben összezárni. Most, hogy így belegondolt, lehet hogy mégsem volt jó ötlet forszírozni ezt az együttes büntetést, bár akkor ez történt igazságosnak. Mi lesz, ha túlságosan elfajulnak a dolgok? Akkor megint ő tehet majd mindenről, és természetesen Piton nem fogja szó nélkül hagyni a dolgot.
Kissé dühösen, és izgatottan feküdt le aznap este. Amennyire nyugodt volt előző este amiatt, hogy a diákok szemében milyen jót tett, mikor Pitonnal szembeszegült, most olyan nyugtalan volt amiatt, hogy mi lesz a következménye ezeknek a könyvtárban eltöltött óráknak.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó