|
26. fejezet - Másnap
Rea 2006.02.25. 09:35
26. feladat
Másnap
Valeriana szeme hol Piton arcát figyelte, hol pedig azt leste, hogy merre térhetne ki előle. Háta nekiütközött a hálószoba melletti könyves szekrény szélébe, mire szemeit lehunyva összerezzent. Szíve nyugtalanul kalapált, arca lángolt. Piton megérkezett elé, és ő csak dermedten állt tőle néhány centiméterre. Fejét lehajtotta. Ilyen közelségből már nem bírt a férfi szemeibe nézni, pedig érezte, hogy azok egyfolytában őt fürkészik. Teste szinte égett ettől a tekintettől, mellkasa csak úgy zihált, ahogy levegő után kapkodott izgalmában. Ott állt kiszolgáltatva, tehetetlenül a férfi előtt. Nem tudta, hogy mi az amit érez : félelem - e, vagy valami más, de reszketett.
- Szeretném, ha elmagyarázná azt a szívügyek-dolgot! – szólalt meg végre Piton. A hang olyan közelről jött, hogy Valeriana érezte homlokán a férfi leheletét.
- Én…Nem akartam…megbántani… - dadogta Valeriana anélkül, hogy fejét felemelte volna. – Kicsit megártott a sok vajsör… Beszéljük meg máskor!
- Nem! –jött a sóhaj ismét a lány homlokára. – Azt akarom, hogy most beszéljük meg!
Piton megemelte Valeriana állát. Egy darabig gyönyörködött a lány kipirult arcában, ami most ott volt az övéhez egész közel. Valeriana lehunyta szemét, mert félt, hogy nem állná a férfi tekintetét. Miközben szorongatta a meztelen testét rejtő talárját, azon gondolkodott, hogyan csusszanhatna arrébb Piton közeléből. A következő pillanatban azonban érezte a férfi ajkait az övén, és már nem volt menekvés. Száját szorosan összezárva ugyan tiltakozott egy darabig, de aztán megadta magát. Hagyta, hogy a másik vágyait levezetve vadul csókolja, és nem is vette észre mikor kezdte viszonozni a férfi nyelvének heves játékát. Valeriana megadását megérezve Piton még jobban szabad utat adott a jó ideje visszafojtott vágyainak. Két karjával magához húzta a lányt, és úgy csókolta tovább. Valeriana pedig most már végképp elveszett az erős karok ölelésében. Az elfogyasztott italok alkoholtartalma, a fáradtság, és Piton viselkedésének váratlan változása teljesen megbénította. Képtelen volt bármire is gondolni, mint a vágyra amit a férfi váltott ki benne.
Hosszú ideig csókolták heves szenvedéllyel egymást, majd Piton enyhén eltolta magától a lányt. Kiszabadította ujjai közül a talár szélét, ami szétnyílva feltárta a rejtett női bájt. Valeriana látta a férfi szemén ahogy az elhomályosul a felfokozott szenvedélytől. Hagyta, hogy csókjaival halmozza el vállát, mellkasát, majd melleit. A kellemes bizsergés, ami egész testén végigvonult majd megőrjítette. Amikor Piton kalandozásai a köldöke felé vándorolt, egy pillanatra megtorpant. Ujjaival finoman megsimította a nem is olyan régi sérülés nyomát, majd egy könnyű csókot lehelt rá. Valeriana sejtette, hogy mi járhat a férfi fejében, és ettől szívét kellemes meleg járta át. Kezét Piton fejére tette, és enyhe mozdulattal felfelé irányította. Arcuk újra közel került egymáshoz. Valeriana látta maga ellőtt a hónapok óta ismert és gyűlölt arcot, de most valami mást látott a vonások mögött. A mindig markáns, szigorú vonalak meglágyultak, a szemek nem megvetést, fölényt sugároztak, hanem valami mást. Teljesen mást!
Már nem számítottak az elmúlt hónapok, a köztük lévő ellentétek, csak a jelen. Valeriana hagyta, hogy a férfi megszabadítsa egyetlen ruhadarabjától, majd csókok kíséretében a hálószoba felé terelje. Óvatos mozdulatokkal az ágyra fektette, majd megszabadult saját ruháitól is. Valeriana tudta, hogy mi fog következni, és akarta. Nagyon akarta! A sötét szobában nem látták egymást, de erre nem is volt szükség. Hallották a másik felszabaduló sóhajait. Érezték egymás minden rezdülését és vágyát, ami egy irányba hajtotta őket. Simogatásokkal, csókokkal, testük ritmusos mozgásával segítették egymást az őrület határáig, ahol céljukat közösen elérve együtt merültek el a mámorító boldogság habjaiban. Ernyedten, bódulattól kábán borultak egymásra. Érezték a másik hevülettől forró testét, hallgatták a még szapora, majd egyre megnyugvó légzésüket. Nem szóltak egymáshoz, de az ölelések és simogatások mindent elárultak. Így aludtak el szorosan egymást átölelve, felszabadult mosollyal az arcukon.
Reggel már magasan járt a Nap bevilágítva a szobába, amikor Valeriana ébredezni kezdett. Szeme még csukva volt, amikor mosollyal az arcán érzékelte a nyugodt szuszogást a háta mögött, és a testét átölelő férfi kellemes melegét. Kinyitotta szemét, és meglátta a kezén nyugvó hosszú ujjakat. Most már biztos volt benne, hogy nem csak egy szép álom volt, amit éjszaka átélt. Az élmények friss emlékétől arca, és teste újra lángra gyúlt. Tudta, hogy szinte hihetetlen amit érez, de boldog volt.
A kellemes érzés azonban azonnal elmúlt, amikor a férfi karját simogatva szeme megakadt a Sötét Jegy gonoszul rátekintő koponyáján. A korábbi melegséget hideg zuhanyként hűtötte le a felismerés: egy halálfalóval fekszik egy ágyban. Most már lelkét, és testét is eladta a sötétségnek! Riadtan pattant ki az ágyból, mire Piton karja visszazuhant az ágyra.
- Mi baj? – ült fel egy pillanat alatt a férfi. Látszott rajta, hogy beletelt egy kis időbe, mire helyére tette fejében a dolgokat.
- Becsaptál! Kihasználtál! – harsogta máris Valeriana, miközben kóválygó fejjel igyekezett valami használható ruhadarabot keresni.
- Tessék? – kérdezte Piton. Az ő feje is hasonlóan kába volt.
- Egy mocskos halálfaló… - lihegte Valeriana ingerülten, miközben belebújt a napok óta az ágy végében heverő pulóverbe. – Halálfaló vagy!
- Igen. – mondta nyugodtan Piton, és nadrágját magára húzta. – Mint, ahogy te is!
Valeriana ujjai egy pillanatra megálltak farmernadrágja gombján, és kezével önkéntelenül is alkarjára kapott, ahol a Jegy éktelenkedett. Megdermesztette az igazság, amivel már sokadszorra kellett szembesülnie.
- Én…- nyögte, és figyelte a férfit, ahogy az inge gombjaival bíbelődik.
Nem tudta mit gondoljon Pitonról. Mindig is rejtély volt előtte az egész személyisége, és most a tények és az éjszaka történtek végképp összezavarták. Másnapos feje pedig józan gondolkodásra képtelen volt. Minden esetre jobbnak látta, ha pálcáját megkeresi. Lehajolt az eldobott ruhadarabokért remélve, hogy ott megtalálja. Felegyenesedve háta a menetközben mögé lépő Piton mellkasába ütközött.
- Valeriana mi ketten ugyanazon az oldalon állunk! – lehelte halkan a lány fülébe, és megpróbálta átölelni, de az kisiklott karjai közül.
- Nem! Én nem! – fakadt ki Valeriana, és még hevesebben kutakodott pálcája után a ruhák között, majd a padlón. – Te…Te, áruló! – nézett fel a férfire lihegve, majd kiment a társalgó helységbe remélve, hogy ott lesz, amit keres.
- Ezt keresed? – mutatta fel Piton a lány pálcáját az ajtóban megállva.
- Add vissza! – követelődzött Valeriana, és rémülettel vette észre, hogy az éjszaka elorzott pálcája még mindig a férfi kezében van.
- Ahogy elnézem, jelen állapotodban ostobaság lenne tőlem, ha a kezedbe adnám. – mondta Piton idegesítően nyugodt hangon.
- Kérem a pálcámat!
- Először nyugodj meg! – lépett közelebb a férfi, mire Valeriana hátrálni kezdett.
- Hogy nyugodnék meg, amikor itt vagyok egyedül veled!
- Éjszaka ez nem zavart. – játszott tovább a lánnyal, bár most már kezdte bosszantani annak ostoba viselkedése.
- Akkor még nem tudtam mi vagy! – lépett Valeriana megint oldalra, kitérve a férfi elől.
- És, most már tudod?
- Igen. Egy áruló, egy besúgó, egy kém! – kiabálta kétségbeesve Valeriana, miközben levegőt is alig vett. – A Nagyúr pribékje!
- És te? – kérdezte Piton élesen, elveszítve türelmét. – Te mi vagy?
- Én… - kezdte volna Valeriana a még saját maga számára is átláthatatlan magyarázatát, amikor az ajtón kopogtak.
Riadtan néztek egymásra, mint a rajtakapott gyerekek.
- Ez biztosan Daniel. – mondta halkan a lány. – Menj el!
Piton ajkait dühösen összeszorítva elindult a kandalló felé. Beleszórta a fehér port a tűzbe, és mielőtt a lángokon keresztül távozott volna, Valeriana pálcáját a kandalló párkányára tette.
- Hermione! – nyitott ajtót Valeriana meglepődve, mert a lány látogatására egyáltalán nem számított.
Hermione minden udvariassági formaságot félrehagyva becsörtetett a szobába, miközben már hadarta is mondanivalóját. Valeriana a szavakat alig értette. A meglepődöttségtől még mindig kábultan csukta be az ajtót, majd mikor megfordult látta ahogy a kandalló lángjai ismét a vörös színt veszik fel. Gondolatai még mindig az egy perccel ezelőtt távozó férfi körül forogtak, így Hermione szavaiból csak foszlányokat értett. Bambán nézett az izgatott lányra, aki levegőt is alig vett és idegesen hadonászott kezeivel, miközben többször említette Draco nevét.
- Várj egy kicsit! – próbálta magát egy kis koncentrálásra rávenni Valeriana. – Mond el még egyszer, de egy kicsit lassabban!
Hermione egy darabig értetlenül nézett a tanárnőre, majd újból rákezdett izgatott beszámolóra.
- Segítenie kell! Azt hiszem Draco valami örültségre készül.
- Miért gondolod, hogy csak én tudok segíteni? – kérdezte Valeriana óvatosan. Tudta, hogy a lány nem táplált iránta túlzott rokonszenvet.
- Nem találtam sehol sem Piton professzort, és úgy láttam, hogy a tanárok közül talán még ön az, aki foglalkozik néha vele.
- És, mit csinált Draco?
- Még semmit, de meg kell állítanunk! Ma kapott a reggelinél egy csomagot, és azóta eltűnt.
- Szerintem ebben nincs semmi különös. Draco rendszeresen kap a szüleitől csomagot.
- De ez most más… Tegnap elmondta, hogy az apja kényszeríti, hogy máris lépjen Voldemort követői közé, hogy legyen halálfaló!
- Igen, sajnos erre lehetett számítani. – mondta Valeriana halkan, de most már őt is aggodalom fogta el.
- De Draco ezt nem akarja!
- Honnan tudod?
- Ő mondta.
- Draco azt mondta, hogy nem akar halálfaló lenni? Az apja akarata ellen akar fordulni? – Valeriana szinte repdesett a gondolattól, hogy rajta kívül még van valaki, aki letérne a szülei által kijelölt útról. Az pedig, hogy az a valaki éppen Draco, külön örömmel fogta el.
- Igen! De Parker professzor a mágiatörténet órákon mesélt valami átokról, ami azokat sújtja, akik halálfalók gyermekeként szembefordulnak Voldemort akaratával. Draco azt mondja, hogy ez az átok nem is létezik, de én máshol is utánanéztem, és több könyv is utal erre a függőségi varázslatra.
- Utánanéztél? – csodálkozott Valeriana. Arra még sohasem gondolt, hogy erről a rettenetes átokról bárhol is olvashatna.
- Igen, a zárolt részlegben találtam egy könyvet, ami részletesen ír a hatásáról, és következményeiről is. – mondta magabiztosan Hermione, amitől Valerianának olyan érzése támadt, mintha nem is ő lenne a tanár, hanem az aggodalommal teli lány. – Draco el akar szökni a beavatás elől…
- Elszökni, de hova? – csodálkozott Valeriana. Megdöbbentette a fiú elszántsága.
- Nem tudom. De meg kell akadályozni! Ugye segít megkeresni? Harryékhez nem fordulhattam segítségért, mert ők ki nem állhatják Dracot, és nem tudnak arról, hogy… - Hermione teljesen elpirulva sütötte le a szemét.
- Igen. Meg kell találnunk! Hol kerested már?
- Szinte mindenhol, de van egy csomó hely az iskolában, ahova nem tudok bejutni. Ezért is kerestem Piton professzort.
- Lehet, hogy a hálókörletükben van, vagy a Klubhelységben. Oda pedig én sem tudok bemenni.
- És, ha már nincs az épületben? – kérdezte rémülten Hermione.
- Akkor, - vett nagy levegőt Valeriana. – már nem sokat tehetünk. De egyenlőre reméljük, hogy még itt van. Először is a Mardekárosok között kellene körül nézni.
- De Piton professzor nélkül hogyan?
Valeriana nem válaszolt, csak odalépett a kandallóhoz. Tudta, hogy Draco érdekében most egy kis időre félre kell tennie kételyeit Pitont illetően, így egy kis port a tűzbe dobva máris szólította a férfit.
Nem kellett sokat várniuk. Piton egy perc múlva kilépett a tűzből Valerianát majdnem fellökve. Ruháját porolgatva már éppen szólni akart, amikor megpillantotta Hermione csodálkozó arcát.
- Miss. Granger! – mondta végül, de arcán látszott, hogy eredetileg egyáltalán nem ezt akarta mondani. Tekintete egy pillanatra Valerianára siklott, majd vissza Hermionéra. – Mit keres itt?
- Sehol sem találtam a professzor urat, és…
- Miből gondolta, hogy itt megtalál? Ennyire nem lehet rossz a tájékozódó képessége! – mondta Piton olyan gúnyosan, hogy Valeriana csak nehezen állta meg szó nélkül.
- Miután nem találtam, a tanárnőhöz fordultam, hogy az ő segítségét kérjem. – magyarázkodott Hermione. Úgy tűnt, hogy őt egy cseppet sem lepte meg Piton cinizmusa.
- Akkor most már végképp nem értem, hogy mihez kellek én? – nézett a férfi Valerianára.
- Megtalálni Dracot! – felelte Hermione, aki egyre türelmetlenebb lett. Bosszantotta, hogy a tanárnő csak némán áll mellette.
- Úgy láttam, tegnap ez nem okozott gondot a jelmezek ellenére sem. – húzta fel szemöldökét Piton, és gonosz kis mosoly jelent meg arcán. – Miért kell ehhez az én segítségem?
Hermione beszámolt Pitonnak is a történtekről, és aggodalmának okáról. A tanár kifejezéstelen arccal hallgatta. Valeriana pedig mindent megadott volna azért, hogy csak egy kicsit bepillantást nyerhessen a férfi gondolataiba.
- Honnan olyan biztos, hogy Malfoy nem csak megjátssza magát? – kérdezte végül Piton.
- Tudom. – felelte Hermione határozottan.
- Ez nem valami határozott érv! – kötekedett a tanár tovább.
- Ha nem faggatózna tovább, és segítene megkeresni Dracot, akkor talán tőle is bizonyosságot nyerhetnénk! – szólt közbe most már Valeriana is türelmetlenül, amiért Hermione rendkívül hálásan nézett rá.
Egy darabig csend lett. Piton hosszan nézett Valerianára, aki megpróbálta eltökéltségét jelezve rezzenéstelenül állni a férfi tekintetét.
- És mi lesz, ha megtaláljuk? – szólalt meg aztán megint Piton.
- Rá kell beszélnünk, hogy akarata ellenére is fogadja el a Sötét Jegyet, és tegyen úgy, mintha az oldalukra állna. – mondta Hermione, majd segélykérően Pitonra nézett. – Talán magának hinne professzor úr!
- Nekem? Ugyan miből gondolja? Malfoy igen makacs. Ha valamit a fejébe vesz, azt nehezen lehet kiverni onnan.
- De… mivel a professzor úr szintén… szóval, ön is az… vagyis volt… talán, ha olyantól hallja, aki… - kereste a megfelelő szavakat Hermione zavartan.
- Nyögje már ki! – csattant fel Piton, bár jól sejtette mire akar kilyukadni a lány.
- Hát… szóval a professzor úr is Voldemort követője… vagyis csak volt.
- Ne mondja ki a Sötét Nagyúr nevét! – sziszegte Piton átható tekintete kíséretében, mire Hermione torkán akadt a következő szó.
Valeriana döbbenten nézett Hermionéról Pitonra, akinek arca semmilyen változást nem mutatott a hallottakra.
- Mielőtt vaktában kezdenénk Malfoy után kutatni, nagy hasznát vennénk Miss. Granger, a barátja térképének. – mondta Piton változatlanul rezzenéstelen arccal.
- Milyen térkép? – kérdezte Valeriana, és miután kérdésére választ sem kapott, kezdte kirekesztettnek érezni magát a szobájában zajló beszélgetésből.
- Nem hiszem, hogy Harry szívesen odaadná nekem, ha megtudja, hogy mire kell. – mondta aggódva Hermione, és egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Piton tud a Tekergők Térképéről.
- Nem szívességet kérünk Pottertől kisasszony! – emelte meg hangját kissé türelmetlenül Piton. – Mondja meg neki, hogy azonnal jöjjön a tanárnő szobájába azzal a térképpel együtt! Talán végre valami hasznát is vesszük annak a csecsebecsének! Na mire vár? Induljon!
- Igen professzor úr! – nyögte Hermione zavartan, majd elindult az ajtó felé, de aztán még visszafordult. – Köszönöm!
- Még ne köszönjön semmit! Menjen gyorsan, én meg addig körülnézek a Mardekár-ház körleteiben.
Valeriana csak szótlanul kapkodta a fejét hol egyikre, hol a másikra. Tétlenül nézte, ahogy Hermione sietve kilép az ajtón, majd Piton a kandallón keresztül távozik. A hirtelen támadt csendben vette csak igazán észre a fejében zajló vihart. A korábbi tompa lüktetés a történtek hatására szinte elviselhetetlen fájdalomba ment át. Halántékát masszírozva ment a fürdőszobába, hogy a rövid időt kihasználva felfrissítse magát. Zúgó fejében a gondolatok csak úgy áramoltak sebesen egymással keveredve: Draco változása, eltökéltsége, az édes éjszaka Pitonnal, a Sötét Jegy a férfi karján, Hermione aggodalma, előző esti veszekedésük a parkban, Piton szenvedélyes szemei, Hermione kijelentése, miszerint ő tudja, hogy a férfi mi is valójában, vagyis csak volt… Úgy érezte menten elájul a kavargó élményektől. Percekig locsolta arcát és nyakát, majd a tükörbe nézve szinte megijedt sápadt arcától, karikás szemeitől. Miután haját megigazítva megpróbálta megjelenését egy kicsit rendezettebbé varázsolni, visszament a nappali helységbe.
Amikor az ajtón belépve megpillantotta a menetközben visszatérő Pitont az egyik fotelban ücsörögve, szíve nagyot dobbant. Nem volt felkészülve rá, hogy a történtek után kettesben legyen vele.
Nem szólt hozzá, csak tétova lépésekkel elindult a kandalló felé, miközben Piton fürkésző tekintetét egyfolytában magán érezte. Annyira szerette volna ott folytatni kettejük kapcsolatát, ahol éjszaka azután a csodálatos pillanat után abbahagyták, de nem tudta kiverni fejéből a kételyeket. Félt megbízni a férfiban.
Megpróbálta észrevétlenül megemelni a karját a kandalló előtt, hogy párkányáról levegye pálcáját, de mikor azt nem találta ott, gyomra nagyot ugrott. Már megint óvatlan volt! Dühösen fordult meg, és szembetalálta magát Piton gúnyosan mosolygó arcával.
- Ez egy nagyon értékes pálca! Jobban kellene rá vigyáznod! – mondta, és úgy tett, mintha méregetné a kis bot külsejét.
- Add vissza!
- Gyere ide érte! – fölényeskedett tovább Piton egyre jobban dühítve vele Valerianát.
Valeriana kénytelen-kelletlen elindult a férfi felé. Érezte ahogy egyre jobban elpirul. Mennyire utálta ezt a tulajdonságát! Arca minduntalan elárulta érzéseit, amitől aztán mindig még jobban zavarba jött.
Már a pálcára kulcsolódtak ujjai, amikor Piton a szabad kezével elkapta csuklóját nagyot rántva rajta. Valeriana összerezzent a nem várt mozdulatra. Riadtan nézett a férfi szemeibe. Szíve és esze ádáz harcot vívott.
- Azt mondtad becsaptalak! És te? Azt hiszed nem volt gyanús nekem, hogy Szilveszter napján miért éppen a Malfoy- kúria közelében találtalak meg? A Szent Mungóban…
- Eressz el! – könyörgött Valeriana, és kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát az erős szorításból, de vergődésével csak azt érte el, hogy a férfi még közelebb húzta magához. Térde hozzáütődött Pitonéhoz, és alig bírta megtartani magát, hogy ne dőljön előre.
- Nem! Először végighallgatsz! – sziszegte a férfi a lány arcába. – Akkor, ott a Szent Mungóban a gyógyító figyelmeztetett, hogy a karodon ott van a Jegy. Én megvédtelek. Azt mondtam, hogy mind én, mind Dumbledore kezeskedik érted. – Valeriana a döbbenettől még pislogni is elfelejtett. – Csodálkozol? Igen! Azóta tudom, hogy halálfaló vagy! Sokat gondolkodtam rajtad. Ahogy most láttam mennyire aggódsz Draco Malfoyért, azt hiszem összeállt a kép.
- Milyen kép? – feszengett Valeriana. Már nagyon zavarta a görnyedt testtartás, fájt a csuklója a szorítástól, és feje talán még az előbbinél is jobban lüktetett.
- Lucius Malfoy egyetlen Lloyddal volt csak jó barátságba. Méghozzá nagyon jó barátságban! Talán annyira is, hogy ennyi év után a lányát még mindig szívesen látja…
- Ezt nem hallgatom tovább! – rántott megint egyet a karján Valeriana, és ha Piton nem áll fel, akkor most már biztosan az ölébe hullott volna. Így viszont egészen közel kerültek egymáshoz. Testük teljesen összeért. Piton jól érezte a lány mellkasának izgatott mozgását, és igencsak fegyelmeznie kellett magát, hogy ne veszítse el a fejét.
- De bizony végighallgatod! – susogta tovább. – Aeneas Lloyd! Ő volt az apád! A család büszkesége! Franciaországban tanult! Neki nem volt elég jó az az iskola, ahova a többi varázsló járt…
- Ne beszélj így róla! – Valeriana érezte, hogy a sírás kerülgeti, de próbálta tartani magát a férfi előtt.
- Fáj? Fáj, hogy esetleg megtudod róla az igazságot? – Piton egyre könyörtelenebb volt, és ezt ő is érezte, de nem akart ezen változtatni. Igyekezett valahogyan rendet rakni a kettejük közötti kapcsolatban, bár ez meglehetősen sajátságos módja volt annak. – Lucius Malfoy, és ő sok galádságot követtek el. Igazán jó kis páros volt! De úgy tűnik, Lucius erősebb volt mint az apád! Azt mondtad, apád saját keze által halt meg. Ha ez így van, akkor hogy lehet, hogy Lucius Malfoy szóba áll veled? Ő sohasem süllyedne le ennyire. Egy gyáva ember semmi a szemében. Vagy mégsem igaz, amit az apádról mondtál?
- De igen!
- Akkor mondd el az igazat! – rántott egyet újból a vékony csuklón.
- Miért vagy ilyen könyörtelen? – fakadt ki most már Valeriana, és hiába igyekezett, a sírás akaratlanul is előtört belőle.
- Tudni akarom, hogy ki vagy! – húzta magához még jobban Piton Valerianát a derekánál fogva. – Azt akarom, hogy őszinte legyél hozzám, és hogy … bízz bennem!
Valeriana közelről nézett a sötét szemekbe. A feje éppen felrobbanni készült, és a férfi azt akarja, hogy bízzon benne? Hiszen már gondolkodni is alig bírt.
- Hogy bízhatnék benned, mikor nem is ismerlek? – nyöszörögte Valeriana a szoros ölelésben.
- Azt hittem, hogy az éjszaka…
- Elveszítettük a fejünket. Mindketten többet ittunk a kelleténél.
- Én… - kezdte volna Piton, de ekkor halk kopogás hallatszott.
Egy pillanatig még néztek egymás szemébe, majd Piton elengedte Valerianát, akinek ezúttal végre kezében maradhatott pálcája. A visszakapott tulajdont a zsebébe dugta, majd gyors mozdulatokkal megtörölte arcát.
- Gyertek csak! – nyitott ajtót a két érkezőnek.
Harry szeme elkerekedett, amikor a szobába lépve a tanárnőn kívül még Pitont is megpillantotta.
- Szóval mégsem Hermione beszélt a térkép létezéséről! – nézett dühösen a tanárra.
- Neked is „Jó reggelt” Potter! – szólt élesen Piton. Valeriana bosszankodva látta, hogy a férfi arcán nyoma sincs az alig egy perce befejeződött vitájuknak. Ezért most nagyon irigyelte. Ő azt sem tudta, hogy miként helyezkedjen el a szobában, hogy a két fiatalnak ne tűnjön fel a sírástól vörös szeme, és a még mindig piros arca.
- Professzor úr, itt van a térkép! – próbálta Hermione elsimítani a barátja, és a tanár közötti feszültséget.
- Hermione! Azt mondtad, hogy Lloyd tanárnő kérte! – kötekedett Harry, akit felettébb zavart Piton jelenléte.
- Igen. – szólalt meg a háttérből Valeriana. – Én kértem. Odaadnád?
- Azt csak Potter tudja használni. – vetette oda Piton kelletlenül.
- Akkor… Megtennéd? – kérte Valeriana, és már szeretett volna túllenni ezen az egészen.
- Mihez kell a térkép? – kérdezte Harry, és lassan kihúzta talárja zsebéből a régi pergament.
- Túl sokat kötekszel Potter! – Piton is egyre türelmetlenebb lett.
- Erre most nincs időnk! Harry! Nyomós okunk van rá, hogy a segítségedet kérjük! – mondta Valeriana, miközben halántékát dörzsölgette.
- Igen! Harry, légy szíves! Nyisd már ki! – könyörgött Hermione is, aki mindannyiuk közül talán a legjobban aggódott.
Harry-n ugyan látszott, hogy nincs ínyére kiadni az örökölt térkép titkát, de azért kihajtogatta, majd pálcáját rábökve kimondta a jelszót:
- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó