II. rész

Gondterhelten ráncolta ezüstös szemöldökét széles íróasztalánál ülve. Percek óta mozdulatlanul ült hátradőlve kényelmes kárpitozott székében. Előtte hatalmas kupac papír hevert nagy össze-visszaságban. Annyi ügyet kellett volna elintéznie, de most sokkal inkább foglalkoztatták a pár napja átélt borzalmak. Aggódott a sebesültekért, de legfőképp Harryért, aki még mindig nem tért magához. Nem tudta, hogy mennyire károsította a szervezetét ez a hatalmas igénybevétel, vagy hogy valaha magához fog-e térni még.

A másik nagy kérdőjel Estrelle volt. Vajon kiölte-e belőle Deborah-t az a bizonyos fénysugár? És ha netán belehalna a súlyos sérüléseibe, akkor az milyen hatással lenne Perselusra? Hiszen látja rajtuk, hogy szeretik egymást, még ha ezt nem is mutatják ki egyértelműen…

Valamilyen módon rá kell jönnie, hogyan segíthet Harryn és Estrelle-en. Finoman pöccintett egyet jobb kezében tartott pálcájával, mire a galérián sorakozó könyvespolcokról sorra lebegtek az asztalára a talán a megoldást rejtő ősi könyvek.

*

      Már egy hét telt el a végső csata óta. Ron és Hermione egyedül ültek a Griffendél klubhelyiségében és elgondolkodva meredtek az ablakon túli éjszakai égre. A lány arcán néha egy bosszús kis grimasz futott át, ahogy próbálta visszanyelni a kikívánkozó könnyeket. Nem akart gyengének mutatkozni Ron előtt. Maga se értette önmagát. A háború befejezte óta valahogy érzékenyebb lett. Nem tudta, hogy a sok aggódás és szorongás, avagy a rettenetes képsorok tették ezt vele. Gondolatai újra és újra a gyengélkedő felé kanyarodtak.

-         Meddig akarja még ezt csinálni velünk? – fakadt ki idegesen karba tett kézzel, ezzel halálra rémítve Ront.

-         ’Mio… Ezt nem tudhatjuk. Nem jó siettetni az ilyet. Harry fel fog ébredni. Fel kell ébrednie. Ezt már megbeszéltük.

-         Tudom, Ron… de… áhh… - legyintett bosszúsan, majd az ablakhoz sétált. – Gyűlölöm, ha tehetetlennek érzem magam.

      A fiú nem szólt semmit. Tanácstalanul nézte barátját. Ő is hasonlóképp érzett. Mindketten abban reménykedtek, hogy Harrynek nem lesz semmiféle maradandó sérülése. Már ezerszer átbeszélték a lehetőségeket, a helyzetet és az esetleges kilátásokat, ha mégse épülne fel.

-         Ne emészd magad! Az egyetlen dolog, amit tehetünk, ha várunk.

-         De én gyűlölök várni!

-         Tudom, ’Mio, de ez van. Ha nem tudod mivel lefoglalni magad, akkor kérdezzük meg McGalagonyt, hogy hogyan tudnánk segíteni, amíg nem tartják meg az órákat.

-         Igen, azt hiszem, ez egy jó ötlet. Talán leköti a figyelmemet – suttogta maga elé.

Kicsit összerezzent, mikor megérezte Ron kezét a vállán. Nem is vette észre, hogy mikor jött közelebb.

-         Gyere, menjünk aludni.

Szótlanul bólintott, de ellépett mellőle. Egy pillanatra látta felvillanni a fiú szemében a csalódottságot, de inkább elfordult. Nem akarta megbántani őt visszahúzódásával, de már nem tudott úgy nézni Ronra, mint pár hónapja. Akkor azt hitte, hogy többet érez iránta barátságnál és mintha féltékeny is lett volna Parvatira, de ez mára megváltozott. Sok minden megváltozott a múlt pénteki harc óta.

*

Lupin sápadtan ült a Harry számára elkülönített szobában. Az ablakon a csillagok sápadt fénye szűrődött be. Odakint egyre melegebbek voltak az éjszakák, jelezve az igazi nyár közeledtét. De a férfit mindez nem érdekelte.

Most mindennél fontosabbnak tartotta, hogy egykori barátja fia végre felébredjen kábulatából. Dumbledore és Ronék beszámolójából tudta, hogy mi történt Harryvel, míg ő szinte eszméletlenül vergődött az erdőben. Tudta, ha Nymphadora nem megy utána, akkor nem éli túl azt a reggelt. Hálás volt a nőnek, amiért segített neki.

De most minden zavaró gondolatát kitörölte a fejéből, és éles érzékeivel megpróbálta minnél pontosabban felmérni az esetleges károkat Harry testében. A vérfarkas meleg elektromosságra emlékeztető energiája kiáradt a férfi pólusaiból, és finoman körbezárták Harryt.

Remus lehunyt szemei előtt lassan megjelentek a fiú testének körvonalai, majd érzékelni kezdte a szívdobogását is. Ahogy ez tudatosult benne, meglátta belső szerveit is. Gondolataival óvatosan letapogatta egyenként őket. Sehol nem talált elváltozást, csupán a szívén észlelt egy kisebb megnagyobbodást, de Madame Pomfrey szerint ez nem szokatlan ekkora igénybevétel után.

Mikor azonban az elméjéhez közelített, mintha valami mentális védőfalba ütközött volna. Sehogy sem tudott átjutni rajta. Sejtette, hogy ez nem a Piton által tanított Okklumencia eredménye. Ez sokkal erősebb volt annál. Lassan kinyitotta a szemét, és továbbra is tanácstalanul nézte a fiú kifejezéstelenül nyugodt arcát. Ereje lassan húzódott vissza sovány testébe. Fogalma sem volt, hogyan segíthetnének.

„Talán ez is az idő kérdése. Lehetséges, hogy Harrynek jobb, ha nem tér még magához. Albus vajon talált már valami érdemlegeset?”

Gondolatai lassan Harryről áttértek Estrelle-re. A nő állapota se javult semmit. Ugyanúgy nem tért magához, de ami aggasztóbb volt, hogy az ő sebei nagyon lassan gyógyultak.

„Talán ezt Deborah távozása miatt lenne? Ironikus lenne, ha a korábbi vámpírokéhoz hasonlóan gyors gyógyulása most a visszájára fordulna…”

*

Megint a gyengélkedőn ült merev háttal egy gyertya mellett. Már az utolsó sérült is elhagyhatta a helyiséget. Egyedül Potter volt még itt valahol. Elgondolkodva nézte a nő rezzenéstelen arcát, miközben egyik kezét fogta, és azokon a furcsa apró hegeken húzta végig az ujjait, melyeket már korábban észrevett a két kézfejen, de sosem kérdezte meg, hogy honnan származnak. És talán már nem is lesz rá alkalma megtudni, hogy az elhunyt Miranda Martinez kegyetlen támadásának emlékeztetői.

Személyes kudarcnak tekintette, hogy egyik bájitala sem segített Estrelle állapotán, hiába kutatott és kísérletezett a legösszetettebb receptekkel. Úgy tűnt a nő teste elutasít mindent. Madame Pomfrey leginkább a sebei változatlan állapota miatt aggódott. Valami mintha meggátolta volna azok gyógyulását.

Perselus leginkább attól tartott, hogy a teste még Dumbledore varázslataira sem reagált. Tudta, hogy az öreg mágus hetek óta az ősi könyveit bújja elvonulva az irodájában. Nem tudott mást hibáztatni, csak önmagát, amiért nem volt képes megakadályozni, hogy Estrelle Potter felé induljon, így megkapva a legnagyobb adagot a furcsa fényből. Most pedig tehetetlennek érezte magát, és ezt utálta. Ideges lett tőle és még inkább magába zárkózott. Szinte látta, ahogy saját rideg falai újra felépülnek körülötte. Hetek óta a benne növekvő feszültségtől és türelmetlenségtől senki sem bírt megmaradni mellette öt percnél tovább. De ez neki így épp megfelelt. Mindenki idegesítette. A falra mászott az idióta kérdéseiktől, a sajnálkozó pillantásaiktól, melyekkel Estrelle-re néztek, ha nagyritkán benéztek a gyengélkedőre.

„Persze, megint mindenki Pottert ugrálja körbe. Nem mintha a kölyök bármit is felfogna belőle. Ugyanannyira eszméletlen még mindig. De az ő teste legalább reagál a kezelésekre… A kis túlélő…”

A férfi megvetően elhúzta a száját, majd ismét elkomorodott.

*

Nem sokkal éjfél előtt járhatott az idő, de a Roxfort igazgatója még mindig egy réges-régi kötet megsárgult lapjai fölé hajolt. Félholdalakú szemüvege játékosan megcsillant a gyertyák fényében. A volt igazgatók kereteikben már az igazak álmát aludták Fawkesszal együtt, aki fejét szárnya alá dugva gubbasztott arany ülőrúdján. Dumbledore épp elgondolkodva lapozott, mikor heves kopogást hallott az ajtó felől.

-         Igen, tessék! – mondta a látogatónak.

-         Igazgatóúr!

-         Ronald, mi történt? – kérdezte szemöldökét összehúzva a betoppanó lihegő fiúnak.

-         Harry… Harry felébred! – nyögte egy zavart félmosollyal az arcán.

-         Oh, hát ez csodálatos! – indult a fiú felé megkönnyebbülten.

-         De van egy kis gond vele… azt hiszem…

-         Miféle gond?

-         Nem ismeri fel még a környezetét. Olyan furcsa – nézett a magas mágusra a vörös fiú. – Madame Pomfrey küldött önért.

-         Induljunk!

Harry szobájában Hermione aggódva törölgette egy kendővel a fiú sápadt és izzadt homlokát. A fiú nyugtalanul mocorgott. Szemhéja alatt szemgolyói gyorsan mozogtak, mintha hihetetlen sebességgel olvasna valamit, amit csak ő lát. Madame Pomfrey épp orvosságai között kutatott, majd átviharzott a másik terembe.

-         Dumbledore professzor! – kiáltott fel megkönnyebbülve Hermione. – Percek óta ilyen. Előtte kinyitotta a szemét, de mintha semmit sem látott volna. Hiába szólongattam. Az előbb kicsit jobban dobálta magát, most inkább izzadni kezdett – hadarta egy szuszra. Közben a javasasszony is visszaért.

-         Köszönöm, Hermione. Kérlek lépj hátra!

Az igazgató ráncos kezét Harry izzó homlokára szorította, majd lehunyt szemmel suttogni kezdett. Ezt addig folytatta, míg a fiú le nem nyugodott, és gyógyító álomba nem merült.

-         Most már remélhetőleg minden rendben lesz. Poppy, kérlek figyeld őt az elkövetkezendő pár napban. Most már bármikor magához térhet, de nem tudhatjuk hogyan fog reagálni a környezetére.

*

Perselus a folyosón végighaladó szapora léptekre kapta fel a fejét. Egy pillanat múlva a javasasszony sietett be a gyengélkedőn lévő lakrészébe, ahol bájitalait és kenőcseit tartotta. A férfi kérdő pillantására csak odavetette: - Harry magához fog térni.

Piton nem szólt semmit. Nem érezte, hogy segítenie kellene a nőnek. Arra ott van Dumbledore. Különben is, az ő tudása kimerült a sikertelen bájitalaiban. Amint a nő kisietett, tekintete a csillagos égre vándorolt. A félhold bánatosan mosolygott be az ablakokon. Érezte, ahogy belül egyre dühösebb lesz a fiú miatt. Féltékeny volt. Féltékeny és irigy azért, mert a kölyök képes volt arra, hogy lassan magához térjen, míg az előtte fekvő mozdulatlan nő még mindig ki tudja, hogy merre járt.

Újra Estrelle-re pillantott, és elakadta a lélegzete egy pillanatra. A nő szemei nyitva voltak. Mozdulatlanul meredtek a plafonra. Ahogy Perselus közelebb hajolt és belenézett, érezte, hogy baj van. A tekintete tompa, és élettelen volt. Mint akiből kiszippantották a lelket. Látott már hasonlót az Azkabanban. A dementorcsókot kapott emberek néztek így. Nem reagált a férfi szólongatására, ijesztő mozdulatlanságba merevedett. Pár perc múlva azonban újra lecsukódtak halványkékké vált szemei.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.