|
Lost in the stars - 23.
2007.02.28. 17:47
23.
Sophie egyedül ült egy padon az egyik parkban. A nap verőfényesen sütött. Már legalább fél órája merült gondolataiba. Kezei időnként néhányszor végigsimítottak nagy hasán. Már nem volt sok a szülésig, és ettől kicsit félt. Végigolvasott pár könyvet a gyerekekkel kapcsolatban, de még mindig felkészületlennek érezte magát. Eric édesanyja ugyan legutóbbi látogatásuknál adott pár tippet a babával kapcsolatban, de azért továbbra is kétségei voltak afelől, hogy jó anya lesz-e. Ericnek nem beszélt ezekről a félelmeiről.
Már minden készen állt a pici érkezésére. A múlt héten fejezték be a babaszobát, most még pár holmit vett, amik a lábainál pihentek a szatyrokban. Ugyan mosolyogva simogatta tovább pocakját, de belül azért félt. Nem volt biztos benne, hogy tényleg akarta-e ezt az egészet, noha tisztában volt vele, hogy már nem visszakozhat. Elkötelezte magát a fia és Eric mellett, és ez megijesztette kicsit. Szíve egy pillanatra meglódult. Mélyeket lélegzett, hogy lenyugodjon. A pici is megmozdult. Mostanában nagyon érzékeny lett a Zsót érő hatásokra, és sokat mocorgott. A nőnek ez az érzés még mindig meglepőnek és megszokhatatlannak tűnt. Sokszor el se hitte, hogy tényleg egy kis ember fejlődik benne. Tudta, hogy ha már túl lesz ezen, ezek az apróságok hiányozni fognak neki. Ezeket Ericnek is említette néha.
Párja töretlenül dolgozott, de Zsó észrevette, hogy próbál rendszerességet bevezetni az életébe. Ritkultak az éjszakába nyúló forgatások, már amennyire ez lehetséges volt és Eric igyekezett minél több időt elölteni vele és leendő gyermekükkel. Elkezdtek gondolkodni már a neveken is, bár választani még nem sikerült.
Zsó épp hazaért, és lepakolt, majd a konyhába ment inni egy pohár gyümölcslevet, mikor hasába belenyilallt a fájdalom. Meglepetten kiáltott fel megkapaszkodva a pult szélében, miközben másik kezével a hasát fogta. Először nem értette, mi a baj, aztán egy perc múlva érezte, hogy elfolyt a magzatvíz. Amilyen gyorsan csak tudott, odament a telefonhoz, és tárcsázta a mentőket, majd Ericet, aki viszont ki volt kapcsolva, mint forgatások alatt gyakran. Óvatosan leült, és próbált mélyeket lelegezni mikor jöttek a fájások.
Szerencsére a mentő hamar odaért, és egy óra múlva már a kórházi ágyon fekve találta magát. Az orvos elmagyarázta, hogy még van ideje a pici születéséig, addig itt kell várnia, és fél óránként-óránként fogják ellenőrizni, hogy hogyan áll. Első gondolata Eric volt, ahogy a doki elmondta, amit el kellett mondania. Valahonnan előhalászta mobilját, és újra hívta a számot, de még mindig nem volt elérhető. Úgy döntött, inkább barátnőjénél próbálkozik.
- Szia, Zsóm, mondd! - vette fel a lány az első csöngés után.
- Bent vagyok a kórházban.
- Miért? Baj van? - döbbent meg a lány.
- Jön a kicsi! - nyögte épp egy fájás közben, majd újra mélyeket lélegzett - A doki szerint még van időm, de Ericet nem tudom elérni.
- Tessék? SZÜLSZ? - a lány hangján lehetett érezni, hogy izgatott - Ne mozdulj! Megyünk! Várj meg hallod?
- Mintha rajtam múlna - jegyezte meg epésen - Megpróbáljátok elérni Ericet? Kérlek! Én le fogok merülni.
- Persze, mindenképp. Jól van. Figyelj, leraklak és megyünk.
- Köszi. Rendben. Szia.
A lány bontotta a vonalat - Mart! - kiáltotta el magát.
- Igen? - hallatszott a konyhából.
- Zsónál beindult a dolog. Gyere, menjünk! - toppant be a konyhába a lány.
- Mi? - nézett rá értetlenül.
- Szülni fog valamikor a közeljövőben! - világosította fel - Gyere!
Mart felállt, és bement a hálóba összeszedni pár cuccát - Mehetünk - akasztotta le az egyik kocsikulcsot, majd egy perc múlva már indított is.
- Eric? - kérdezte.
- Fel kell hívnunk, Zsó nem éri el, valószínűleg forgat, ő maga pedig le fog merülni, szóval ránk maradt eme nemes feladat - mondta el a lány 200 szóban a 2 szavas választ, és már kaparta is elő a telefonját.
- Akkor próbálkozz csak, én vezetek - koncentrált az útra nyugodtan.
A lány már hívta is a férfit, de az első pár próbálkozása nem sikerült. Végül sokadjára csak elérte. - Szia Eric, én vagyok. Zsó a kórházban van... Nem nincs semmi baja, de menj be: szüksége van rád. Szülni fog... Igen most!... Menj már, nem lehetsz ennyire... Jól van, menj! Ott találkozunk. Szia - majd lerakta.
- Ezt gyorsan lerendezted - jegyezte meg Mart az autópályán haladva.
- Mit ragozzam?
Eközben Eric, mint az őrült száguldott be a kórházba. Egész gyorsan ott volt, majd mindenen és mindenkin haladt át, egészen Zsóig meg sem állva - Szia! - üdvözölte párját - Jól vagy?
- Szerinted? - nézett rá sápadtan, gyöngyöző homlokkal.
- Nyugi, itt vagyok - fogta meg a kezét - Capriék is úton vannak már. Minden rendben lesz.
- Honnan veszed? - kérdezte a pánikoló szülő nők stílusában.
- Tudom.
A lány örült, hogy végül ideért párja, és el nem engedte volna a kezét, melyet istenesen megszorított, mikor jött a következő fájás. A férfi elrejtette fájdalmát.
- Mit szóltak odabent? Nem probléma, hogy eljöttél?
- Nem érdekel, hogy mit szólnak, itt a helyem.
- Azért megnéztem volna a fejüket, ahogy reagálnak az elviharzásodra - mosolyodott el halványan, majd újra csontropogtató szorításban részesítette szerelmét.
Megjelent a semmiből az orvos. Végzett egy gyors nőgyógyászati vizsgálatot, hogy lemérje a tágulás mértékét, majd közölte, hogy Zsó készen áll és elkezdték betolni a szülőszobába. Eric nem ment vele, korábban megbeszélték, hogy ezt meghagyja Zsónak.
Eric idegesen járkált a folyosón. Ekkor érkezett meg a Capri-Mart páros. A lány egyből Erichez rohant és érdeklődött a hírekről. Mikor mindent meg tudott nem bírt nyugodtan ülni: járkálni kezdett és idegesen szinte félve tekintett az ajtóra. Tudta pontosan, hogy mivel jár egy szülés, hogy Zsónak min kell átesnie. Ő maga rettegett ettől, nem vállalta volna fel semmi pénzért se, a szülés felért neki egy igencsak véres és rémisztő horrorfilm nézésével. Ezért nem akart főleg gyereket. Mintha hangok hallatszódtak volna ki: női sikolyok, kiabálások, mintha valami elszakadna... 20 perc múlva jött az orvos és Ericre nézett, aki ebből a pillantásból tudta, hogy megszületett a fia.
- Gratulálok, Mr. Szmanda, önnek egészséges fia született - jelentette ki.
A férfi rohant volna be párjához, de az orvos visszafogta - Kérem, hagyja pihenni. Nagyon kimerült. A szülés alatt volt egy kis komplikáció, de sikerült megoldani. Most pihennie kell.
Eric lelombozódva maradt nyugton, de megígérték neki, hogy mindjárt láthatja a fiát.
Ericért pár perc múlva egy nővérke jött, aki odavezette egy nagy üvegablak elé, ami mögött kiságyak sorakoztak. Az üvegen keresztül egy másik nővérke fordult felé mosolyogva, karjában egy pici csukott szemű emberkét tartva. A kisfiú kicsit mocorgott apró kezeivel, de csöndes maradt.
Capriék követték a férfit. Hárman látták meg a kissrácot. Eric letaglózva nézte a fiát. Apa lett. Nem hitte volna. Nem tudta elhinni, hogy az a ráncos kis fickó tőle van, hogy tényleg ő volt Sophie hasában majdnem kilenc hónapig. Belül hirtelen ismeretlen és szokatlan érzések kavarodtak fel benne. Kicsit könnyes szemmel hajolt közelebb az üveghez, hogy jobban lássa a csöppséget. Hitetlenkedve pillantott Martékra.
- A fiam! – nyögte.
- Igen, az. Tudom milyen érzés – mosolygott rá karba tett kézzel a szőke énekes.
Eric egyik tenyerét az üvegre fektetve nézte a picit. Nem tudott betelni a látványával, a tudattal, hogy az övé, hogy tényleg az övé. Mikor a nővér végül elvitte az ablaktól, meghatottan fordult el, és sétált a folyosón egy nyitott ablakhoz megmerítve arcát a langyos napfényben, mely megcsillant két könnycseppen.
Eric alig várta, hogy végre Zsó magához térjen és bemehessen hozzá. Amíg ez nem történt meg, addig Martékkal várakozott odakint. Folyton csak a nemrég látott fia járt a fejében és Zsó.
A nő lassan tért magához. Elég erőtlen volt még. Csak a nagy fájdalomra, majd az örömre emlékezett, ami akkor fogta el, mikor hallotta a fiát felsírni. Miután megmutatták neki a csöppséget, szinte azonnal elaludt a kimerültségtől. Most arra ébredt fel pár óra múlva, hogy egy nővér némi fájdalomcsillapítót adott be neki. Kiszáradt torokkal szólította meg: - Elnézést, meg tudja mondani, mikor láthatom a fiamat és az apját?
A nővér ránézett - Mindjárt - mondta kedvesen - Az apa odakint vár már egy ideje. Mindjárt szólok neki - majd elment.
Zsó aprókat lélegzett miközben Ericet várta. Deréktól lefelé belé nyilallt a fájdalom, ha túl mély levegőt vett.
Eric, amint szólt a nő neki, hogy most már bemehet pattant is fel rögtön és sietett be párjához.
- Szia - suttogta erőtlenül a lány párjára nézve, ahogy belépett.
- Szia - suttogta vissza a férfi és Zsóhoz sietett, megfogta a kezét és leült mellé. - Hogy vagy?
- Fáj mindenem - mosolygott rá sápadtan - Örülök, hogy itt vagy. Láttad őt?
- Láttam - mosolyodott el szélesen Eric.
- És?
- Csodálatos!
A lány mosolya szélesebb lett, majd kért egy csókot párjától. Eric készségesen csókolta meg a nőt. Ekkor hozták be a közös fiúkat és adták Zsó kezébe. Hihetetlen érzés volt, mikor először érezhette a mellkasán pihegő fiát. A kicsi a pólyába bugyolálva rögtön megnyugodott, mikor meghallotta anyja ismerős szívverését. Sophie elérzékenyülve nézett fel a fiúcskáról Ericre. A férfi megbűvölve nézte a fiát.
- Nem hittem volna, hogy ez megtörténhet velünk - suttogta Zsó gyengéden végigsimítva a pici fején és hátán, majd megfogta jobbjával Eric kezét.
- Én sem, de kimondhatatlanul örülök neki, hogy így történt.
- Persze, bepánikoltál, hogy 32 évesen még nincs gyereked, mi? - ugratta.
- Hé! Még nincs kapuzárásom!
- Már azt hittem - kacsintott rá.
Eric egy leírhatatlan grimaszt vágott.
- Mindegy. Mi legyen a neve? Kitaláltál már valamit azóta? - nézett újra a közben elszenderedett fiukra.
- Őöö... Nem tudom, hogy mi illene hozzá a leginkább.
Az újdonsült anya pár percig nézte a csöppnyi arcot, majd megszólalt: - Ewan.
A férfi egyetértett kedvesével, hogy ez remek névválasztás volt.
- Üdvözlünk Ewan Szmanda idekint - suttogta gyengéden megpuszilva a kicsi fejét, és érezte, hogy egy könnycsepp fut végig az arcán. Tekintete egy hosszú percre összekapcsolódott a férfiéval. Boldognak és megkönnyebbültnek érezte magát.
Ahogy Eric kilépett, Capri érdeklődve dugta be a fejét az ajtón. Addigra a picit is elvitték az anyjától. - Zsó? - kérdezett bele a néma szobába.
- Gyere csak.
A lány beljebb lépett – Szia.
- Szia - mosolygott rá fáradtan.
- Túlélted. Ez egy jó hír - mosolygott rá barátnője.
- Sejtettem, hogy valami hasonlóval nyitsz - nevetett fel halkan, de mindjárt át is futott az arcán egy pillanatra a fájdalom.
- Túl jól ismersz. Nem maradok sokáig, hagylak pihenni. Csak megnéztem, hogy hogy vagy.
- Megvagyok, köszönöm, csak baromi fáradt vagyok. Azt hiszem, pár napig meg se mozdulok - mosolygott rá - Huh, hihetetlen érzés, hogy túl vagyok rajta.
- Hát nem tudom, én nem érzem, de biztos, érdekes - mosolyodott el a lány. Eközben odakint Eric széles vigyorral ült le Mart mellé - Hihetetlen érzés - szólalt meg hirtelen.
- Igen, tudom. Főleg, ha fia születik az embernek - veregette vállon a teljesen a történtek hatása alatt álló férfit.
- Miért, és a lányaid?
- Természetesen az ő születésüknél is madarat lehetett volna fogatni velem. Az is fantasztikus érzés volt, de mikor egy férfinak fia születik... Számomra az valami különleges dolog volt. Egy fiú, aki tovább viszi a nevedet, akinek megtaníthatod azt, amit te is tanultál az apádtól... Az azért egy kicsit más. Félre ne érts, a lányaimat is imádom úgy, ahogy vannak.
- És... - kezdte Eric - Capri esetleg nem...?
- Ő nem akar gyereket. Szerintem fél a szüléstől. De nem is hibáztatom. Nem könnyű dolog, meg még fiatal is hozzá.
- Nem akar gyereket? Hát, ez azért fura egy nőtől - gondolkodott el a férfi egy percre, majd visszatért a saját fiához.
- Én tiszteletben tartom a döntését. Meg amúgy is elég nekem egyelőre ez a három kis ördög - mosolyodott el, majd hagyta Ericet gondolkodni.
Pár pillanat múlva megjelent a fiatalabbik lány az ajtóban jelezvén, hogy Zsó elaludt és azt is, hogy nem hinné, hogy túl sok keresnivalójuk lenne itt a továbbiakban.
A napok teltek, Sophie pedig erősödött. Eric eljött érte, és a piciért, mikor az orvosok már úgy gondolták, hogy hazamehetnek. Zsó szinte sugárzott fáradtságán túl is.
Eric újabban egyre gyakrabban merült a gondolataiba. Tudta, hogy Zsó és Ewan most már a családja, és hogy esetleg hivatalossá illene ezt nyilvánítani. Úgy döntött, hogy felveti a lánynak az ötletet és meghallgatja a véleményét. Egy nyugodt pillanatban, mikor a kicsi aludt Zsó mellé ült a díványon. A lány épp Ewan kicsi ruháit hajtogatta össze. Jókedvűen mosolygott a férfira, majd folytatta a műveletet.
- Zsó. Lehet egy kérdésem?
- Persze, mondd csak - pillantott rá, majd letett az asztalra egy rugdalózót.
- Tudod, sokat gondolkodtam. Ewan és Te a családomat alkotjátok és, hát nem is tudom, hogy mondjam el. Szóval, szerinted ez jó így ahogy van, vagy esetleg törvényessé kéne tennünk a dolgot? Szeretnéd?
Zsó keze megállt a levegőben, és kérdőn nézett a férfira. - Te most... meg akarod kérni a kezem?
- Nem, még nem. Csak megkérdeztem, hogy mi a véleményed a dologról.
- Hát...
A lány nem tudott rögtön válaszolni. Maga elé meredt. Ez, hogy őszinte legyen magához, még fel sem merült benne. Nem hitte volna, hogy eddig eljutnak Eric-kel. Persze a fiuk érkezése "kicsit" felborította a dolgokat, de az utóbbi időszak izgalmai elterelték a figyelmét erről a kérdésről. „Tényleg itt akarok élni? Amerikában? Sosem szerettem túlzottan ezt az országot… És most telepedjek itt le a fiammal és az apjával? Ez az egész olyan hirtelennek tűnik…”
- Nem tudom. Az én szüleim például nincsenek összeházasodva, és boldogan élnek, de ahogy én beszélgettem anyukáddal, ő házasságpárti inkább. Én tényleg nem tudom, erre mit mondjak. Ha muszájból, vagy a közvélemény nyomása miatt vennél el, azt nem szeretném.
- Nem, nem azért. Én szeretlek, és el tudnálak képzelni a feleségemként, de mindenképp tudni akarom, hogy te hogyan viszonyulsz ehhez, hogy döntenél, ha megkérdezném tőled.
A lány elmosolyodott az ifjú apa szavain. Döntött. - Ha megkérdeznéd, azt hiszem, igent válaszolnék.
A férfi elmosolyodott, majd csendben félrevonult. Zsó pedig elgondolkodva, mosolyogva folytatta tevékenységét, majd átment a gyerekszobába gyönyörködni alvó gyermekében.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó