|
Lost in the stars - 26.
2007.02.28. 18:00
"Come with me into the trees..."
26.
A nap további része baráti beszélgetésben telt. Miközben mindannyian ebédjüket fogyasztották, Mart egyszer csak felvetette az ötletet, hogy szervezzenek egy kirándulást ők öten, Selia, és a gyerekei.
- És szerinted Suzanne ebbe belemegy? - kérdezte párja.
- Meggyőzöm.
- Rendben, nekem tetszik az ötlet, de csak egy feltétellel: ha megtanítasz gitározni.
- Semmi akadálya.
- Megegyeztünk - mosolyodott el a lány.
Miután Ericéknek is tetszett az ötlet és mindent lebeszéltek, Mart el is kezdte szervezni a dolgot.
Nem volt könnyű menete Suzanne-nal, de csak sikerült, miután a gyerekek is puhították az anyjukat. Zsóék hazamenetele után 1 héttel rakták az indulás időpontját. Mart egy szép vadregényes tájra akarta elkalauzolni a társaságot. Ericék Ewant a férfi szüleire bízták, hisz a picinek még megerőltető lett volna egy ilyen hosszú kirándulás. Miután Zsó mindent megmutatott "anyósjelöltjének", kicsit nyugodtabban indult párjával a találkára felszerelésükkel.
Martéknál jött össze a kis csapat onnan együtt indultak kutyástól a gyerekekért. Miután Mart megállította a tágas terepjárót, Zsó rögtön szólt, hogy ők inkább megvárják őket a kocsiban, így csak Capri és Mart indult a bejárat felé.
A lány nem akart bemenni, de Martin biztosította, hogy Suzanne valószínűleg nem lesz otthon.
Ahogy közeledtek a házhoz, a férfi észrevett egy alakot üldögéli a lépcsőn a földön haladó hangyákat nézve. Calo volt az, aki a következő pillanatban észrevette őket, és boldogan kiabálva futott oda hozzájuk, majd apja karjaiba vetette magát.
- Szevasz nagyfiú! - szorította magához, majd letette a földre - Mi a helyzet?
- Már nagyon vártalak titeket! - mondta csillogó szemmel a fiú - Szia Capri! - villantott rá egy mosolyt.
- Szia - mosolygott rá vissza a lány - Nézd csak, hogy mi van ott - mutatott a lány az apja vállán túlra Selia-ra.
- Kiskutyus!!! - kiáltott fel boldogan a füvön hempergő állatra nézve, majd elkomolyodva a lányra nézett újra - Szabad?
- Persze - nevetett fel a lány - Barátságos. És - súgta a kisfiúnak - ő is jön velünk.
- De jóóó! - ütötte össze a kezeit, majd rögtön odafutott hozzá, és játszani kezdett vele.
- Egész jól bánsz a gyerekekkel - jegyezte meg mosolyogva Mart, miközben tovább indultak.
- Én? - kérdezett vissza a lány.
- Nem, a szomszéd pálmafa.
A lány vágott egy fájdalmas grimaszt, majd mosolyogva továbbment.
Már az első csöngetésre kinyitotta Viva az ajtót, mellette pedig Ava is útra készen várakozott.
- Hurrá - jegyezte meg epésen - Anya! - kiáltotta el magát a lány - Megjött apa!
A magas barna hajú csinos nő erre megjelent az ajtóban, hogy elköszönjön csemetéitől, de mikor meglátta a másik nőt hirtelen megállt. Capriban is megfagyott vér. Néhány pillanatig némán bámulták egymást. Mart tekintete kettejük között cikázott. Már épp szólni akart, mikor Suzanne ingerülten megszólalt.
- Oh - mondta - Nem hittem volna, hogy őt is hozod - tekintett a férfire Suzanne.
- Ő is velünk jön - szögezte le semleges hangon.
- De nem a házamba - nézett a nő gyilkos tekintettel a fiatal lányra, aki állta a pillantását. Suzanne lassan és kimérten mérte végig a lány, látszott rajta, hogy elemzi minden porcikáját.
- Tudtommal már volt bent - jegyezte meg halkan Mart, amit talán nem kellett volna.
- Valóban? Azt hiszem, ebbe nekem is lett volna beleszólásom! Nem tűröm, hogy a fiatal kurváidat a gyerekeimhez hozd!
- Suzanne! Ha jól emlékszem, te engedted meg, hogy bemutassam Caprit a gyerekeknek. Ejtettük volna meg a találkozást az udvaron? - húzta fel egyik szemöldökét, majd a két lánynak tekintetével intett, hogy menjenek ki az udvarra Calóhoz. Azok szó nélkül iszkoltak ki.
- Viva mesélt a kis "barátnődről". Nem hittem volna, hogy az utóbbi időben ennyire lejjebb adtad Martin.
- Ezt hogy érted? - ráncolta össze homlokát hideg hangon feltéve a kérdést.
Capri némán figyelte az eseményeket és nyelte le a válaszait. Nem akart ténylegesen belefolyni a dologba.
- Csak van valami oka, hogy veled van, gondolkozz már! Szerinted az ember ilyen fiatalon, miért lenne egy olyan emberrel, mint te? Én a helyében...
- De nincs a helyemben - vágott közbe a lány - Vagy szeretne?
A férfi rávillantotta a szemét, de nem szólt semmit. Suzanne tekintete elsötétült nem sok jót ígérve ezzel a lánynak. Capri úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy kiálljon magáért. Ő nem holmi tárgy, akit a füle hallatára járathatnak le.
- Pofátlan kis szuka! - szűrte fogai között.
- Mert maga aztán meg tudja állapítani! Árulja el: mi a fene fáj? - kérdezte a lány, miközben szemeit keményen a nő arcába fúrta.
Dühtől szikrázó tekintettel találkozott.
- Az fáj, hogy a volt férjével vagyok? - hangsúlyozta ki a volt szót - Tudja mit: nem érdekel, de tudomásom szerint én is ember vagyok, és nem tűröm, hogy így beszéljen akár rólam, akár Martinról, világos?
- Capri, talán nem... - kezdte volna Mart, de az idősebb nő a szavába vágott.
- Nem Mart, hadd mondja csak! Már akkor nem értettem egyet vele, hogy ide hozd ez a fiatal csitrit, mikor először említetted a szándékodat! Nem tesz jót a gyerekeknek, ha mindenkit idehurcolsz, akit megkedvelnek, aztán meg dobod őket, és sose látják őket többet! És tudom, hogy ez a hölgyike is ilyen sorsra fog jutni, ismerlek Martin Gore - mondta dühösen a férfinek néha rámutatva a dühtől egyre vörösebb lányra. - Az meg, hogy miért váltunk el, csak ránk tartozik! - fűzte hozzá Capri felé fordulva.
- Igazán? A fél világ tudja! - csattant fel a lány.
- Valóban? - nézett rá gúnyosan - Az igazi okot? Kötve hinném, hacsak Martin nagy szája el nem járt egyik alkoholtól mámoros pillanatában.
- Maga akar engem kioktatni? Köszönöm, de nem kérek belőle! - igyekezett nem durvább dolgokat a nő fejéhez vágni a gyerekek miatt és Mart miatt is - És neki csináltál 3 gyereket? - nézett a férfire a lány.
- Ami a gyerekeimet érinti, abba igenis beleszólok - sziszegte a nő.
Visszafordult a barna hajú nőhöz és hűvösen odavetette - Mindenesetre van stílusa, ha a gyerekei előtt sem tudja visszafogni magát.
- Nem tudom mit pattogsz, kislány, fogalmad sincs a dolgokról, de nem is csodálkozom rajta, hisz a tojáshéj még ott van a kis fenekeden.
- Talán többet tudok dolgokról, mint a maga beszűkült látóköre azt sejteni engedné!
- Ugyan kislány, vedd már észre, hogy miért vagy itt! - mondta gúnyosan a nő - Te komolyan azt hiszed, hogy ez komoly? Ugyan! Én a felesége voltam ennek a férfinak! Tudod, hogy mire kellesz csak neki? Megmondjam?
- Suzanne, most már elég volt! - lépett közelebb az eddig figyelő férfi.
- Különben? - kérdezett vissza a nő - Gyerünk Martin cáfolj meg! Cáfolj meg, ha nincs igazam! - mondta a nő szinte tudván, hogy a férfi úgysem teszi.
- Nincs „különben”, és nincs igazad se. És igenis megcáfollak, mert szeretem őt! Igen, jól hallottad: szeretem! És ezt ő is nagyon jól tudja, csak a világ nem karja felfogni, meg ahogy nézem, te se. Én nem akarok összeveszni veled. Sok időnkbe telt, mire a válás után normális viszonyba kerültünk.
A nő láthatólag ledöbbent egy pillanatra majd elhallgatott. Végül összeszedte magát és újra a lány felé nézett: - Ha a gyerekeimhez merészelsz nyúlni vagy csak szólni, akkor nem állok jót magamért - fenyegette meg.
- Suzanne... - sóhajtott fel a férfi lemondóan.
A nő nem várta meg a válaszát: rájuk vágta az ajtót.
- Bocsáss meg, ezt nem így terveztem - nézett a lányra szomorú tekintettel.
Capri hallgatva nézte a földet, majd fordult meg.
- Sejtettem - mondta. Hangján még mindig érződött az idegesség.
- Maradjunk pár percet?
A lány bólintott - Mire utalt Suzanne azzal, hogy úgy járok, mint az összes többi?
Mart ránézett az előbb még a fia által nyomon követett hangyákat néző lányra. - Szerinted?
- Biztos lehetek 100%-ig a megérzéseimben? - tette fel a kérdést a lány és a férfire nézett.
- Mik a megérzéseid?
- Vagyis: jól látom-e a helyzetet és jól ítélem meg a dolgokat, amiket eddig elénk tárt az élet, a volt nejeddel és az újságírókkal együtt, jól átlátom-e az állításokat és mérlegelem őket, meghozva a helyes döntést, vagy tényleg naiv vagyok és el kéne gondolkodnom, hogy mit is keresek itt valójában?
- Miért, hogy látod ezeket a dolgokat? Szeretném hallani - siklott rajta végig tekintetével, majd pillantása a kutyával játszó gyerekeire siklott.
- Én hiszek neked és bízom benned.
- És félsz, hogy esetleg ezt kihasználom, és utána magadra hagylak, igaz?
- Felmerült.
- Volt erre utaló jel az utóbbi időben?
A lány elgondolkodott. Sok minden eszébe jutott. Hogy is felejthette el?
- Nem. Bocsáss meg, csak ilyenkor hajlamos vagyok a pillanatnak élni félresöpörve a bizonyítékokat.
- Semmi baj. Jogos, hogy kételkedsz. A válásom óta nem volt túl jó hírem - De...
- De? - nézett rá a lány.
Mart viszonozta a pillantását. - ... de ha valakire azt mondom, hogy szeretem, akkor az úgy is van. És ha szeretek valakit, azt nem hagyom el.
Capri érezte, hogy zokogni tudna. Nagyot nyelt - Akkor - váltott témát - ezek szerint őt nem szeretted? Ezért olyan dühös rám?
- De igen. Szerettem. Nagyon is. Nem véletlen született tőle három gyerekem. De aztán történt pár dolog, ami elrontott mindent, aztán elváltunk.
- Megtudhatom, hogy mik? Csak, hogy ne essek ugyanabba a hibába.
Mart pár percig csöndben állt újra a nevető gyerekeit nézve.
- Ezt nem mondhatom el. Ez a mi titkunk Suzanne-nal, amit jó mélyre elástunk. Ne haragudj, de megígértük egymásnak - hajtotta le a fejét a végére.
Capri elmosolyodott - Persze, egyértelmű. Csak egy észrevétel: pár perce még azt mondtad, hogy akit szeretsz, azt nem hagyod el. Majd azt, hogy Suzanne-t is szeretted. Elhagytad.
- Mert már nem szerettem a házasságunk végén - nézett újra rá.
- Aha, így már világos - mosolyodott el halványan a lány - Azt hiszem melletted egy kicsit agresszívebb lettem - gondolkodott el.
- Amiért mindig meg kell védened magad?
- Ritkán ugrom. Én inkább az a fajta vagyok, aki időt nem sajnálva hátulról támadva lelkileg csinálja ki az áldozatai - nézett 'fenyegetően' a férfire.
- Vetem a célzást - mosolyodott el - Na gyere, Ericék már halálra unhatták magukat.
A lány követte párját a kocsikig. Mire odaért már nyoma sem volt rajta semminek. A két lánygyerek kicsit kíváncsian és egy kicsit félve néztek fel az apjukra, hisz ők tudták, hogy ott veszekedés folyt.
Míg Capri összeismertette a kocsiban ülőkkel Calót, addig ő a lányaihoz fordult: - Ne aggódjatok, anyátok majd megbékél.
- Nem fog - nézett apjára Ava - Folyton azt hallgatjuk otthon, hogy mennyire fiatal a barátnőd. Szerintem féltékeny - állapította meg a lány.
- De miért lenne az, ha neki ott van Kevin? Én nem vagyok rá féltékeny, csak az a lényeg, hogy veletek jól bánjon.
- Mart, a nők máshogy működnek - szólt közbe Capri.
- Igazán? Ezt egyszer elmagyarázhatná nekem valaki mélyrehatóbban... - sóhajtott fel, majd bemutatta Ericéknek a két lányt, akik közül Viva tisztában volt a férfi kilétével, lévén ő is szerette a CSI-t.
- És egyébként hova megyünk? - kérdezte még párjától a lány.
- A hegyekbe - foglalta össze tömören.
- Odavagyok a hegyvidékekért - felelte a lány majd hátranézett a maradékra - Hogy vagytok?
A férfi hamar beült a volán mögé, ő mellette foglalt helyet. A gyerekek hátul ültek a tágas terepjáróban Zsóval és Eric-kel. Viva kicsit meg volt illetődve "Greg Sanders" jelenlététől. A másik nő iránt ugyan nem érzett túl sok ellenszenvet, de azért tartózkodva figyelte, ahogy belekarol párjába. Calo nagy szemekkel nézett fel a két felnőttre, majd felnevetett Eric vicces grimaszán. Ava pedig szokásos érdeklődő, de visszafogott stílusában figyelte őket.
Zsónak elsőre szimpatikusak voltak a gyerekek. Ugyan jóval nagyobbak voltak, mint ahogy azt látta egy tengerparton készült képen, de mindhárman helyesek voltak. Ugyan sejtette, hogy Viva hasonlóképp fog nézni rá, mint Caprira, de ő még a jóval finomabb verziót kapta.
- Megvagyunk - válaszolt barátnőjének.
Calo közben a kölyök Seliát dögönyözte, amit a kiskutya boldog vakkantásokkal díjazott.
Mart pedig beindította az autót, és végre elindultak.
- Akkor jól van. Mart - fordult vissza -, meddig tart az út?
- Körülbelül egy óra.
- Oh, remélem, nem akarsz addig zene nélkül hagyni minket.
- Dehogy. Rakjatok be, amit akartok.
- Ott hátul: valami kívánság?
- Gyerekek? - kérdezte Eric végignézve rajtuk.
- Nekem mindegy, csak ne valami nyál legyen - nézett fel Viva a szokásos közömbösségével.
- Oh, pedig Britney Hit me baby one more time c. számáért élünk-halunk, nem Zsó?
- Naná! Kb. a címet tudom belőle...
- Detto. Jól van Ava tied a döntés joga. Használd ki. – a lány megvonta a vállát - De berakhatunk Ákost is. Magyar. Ti nem értitek, de mi Zsóval tudjuk énekelni - ajánlotta fel Capri.
- Inkább ne! - mondta egyszerre Zsó és Mart vigyorogva.
- Nah kösz, ezt megjegyeztem! Emlékszem én még, mikor segítettél neki Kozmikus Magányában utat keresni! Akkor is énekeltük!
- Jó, de akkor részeg és fáradt voltam. Na ha nem akartok választani, akkor felajánlok pár lehetőséget - húzott elő pár CD-t. - Egy: The Cure, 2: New Order, 3: Scissor Sisters, 4: Justin Timberlake - itt felnevetett a többiek furcsa arckifejezését látva - jól van na, egyik volt osztálytársam szerettette meg velem, na szóval... 5: CSI filmzenei válogatás.
- Az nem tőlem van?
- Nem, az az eredeti filmzene volt, ezt én válogattam össze a különböző évadok zenéiből.
- Jah... akkor nincs rajta a világ egyik legeslegeslegszebb száma a Shadowman…
- Dehogynem. Azt azért rápasszíroztam.
- Jeeeeeee! Akkor ez lesz a nyerő - vette el a lány kezéből a CD-t majd kapásból kikereste az említett számot.
- Hú de rég hallgattam - mélázott el a lány közelebb bújva Erichez.
Megszólalt K's Choice:
„Any time tomorrow I will lie and say I'm fine
I'll say yes when I mean no
And any time tomorrow
The sun will cease to shine
There's a shadowman who told me so”
- És isteni szövege van!
- Egyetértek - bólogatott hevesen barátnője.
- Tényleg nem rossz - jegyezte meg Mart is.
- Szerintem gyönyörű, de nem, nem kezdek áradozni róla, mert már úgyis hallottad a Home kapcsán - mosolygott rá párja.
- Így igaz – nézett rá, majd visszafordult az út felé, és alig észrevehető mosolyra rándult a szája, mikor megérezte sebváltón lévő kezén Capriét.
A kezdeti csönd lassan kezdett feloldódni, és a gyerekek is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, kivéve Viva, aki csak ritkán szólalt meg. Calo viszont rövid idő alatt megszerette Ericet is, aki folyton bolondozott vele és Seliával.
- Itt is volnánk - állt meg Mart egy parkolóban egy kellemesen leejtős, fákkal körülvett területen.
Capri kiszállt a kocsiból, majd a Selia-Calo pároshoz ment és kinyitotta nekik az ajtót - Kifelé Csipet–Csapat.
A kisfiú kezében az ebbel kiugrott a kocsiból és pár lépéssel arrébb ment, hogy körbenézhessen - Szép hely!
Capri szintén körbejáratta a tekintetét - Valóban az. Merre menjünk?
- Felfelé! - vette hátára jókedvűen táskáját Mart a tető felé bökve.
Capri felnézett a hegytetőre - Én ezt még nagyon meg fogom bánni. Estére meg sem bírok majd mozdulni - majd ő is kivette a táskáját és a kis csapat megindult. Eleinte minden szépen és rendben ment, de aztán volt néhány probléma. Egy ízben eltévedtek, egy másikban egy lejtős részen Capri teljes súlyával rászánkázott Zsóra, mert megcsúszott a laza talajon és együtt értek le a domb aljára. Semmi bajuk nem lett, jót nevettek rajta, majd újrakezdték a mászást. Jó egy órás útszakasz után ültek le pihenni.
- Huh, ez jól esett - törölte meg a homlokát Mart meghúzva ásványvizes palackját, miután a két kisebbik gyereket is ellátta.
- Jaj, én meghalok! - nyúlt el a földön a fiatalabbik lány.
- Te beszélsz? Nem tudom kire estek rá teljes slunggal... Azóta fáj az oldalam... - panaszolta Eric felé fordulva és rámutatott a fájó területre.
- Persze, mert azt hiszed, hogy olyan élvezet volt végigszánkázni veled azt a lejtőt? - kérdezett vissza a lány. Ava és Calo jót kuncogtak az emlékek hatására, amint a két lány hatalmas földréteggel együtt sikítozva csúszik lefelé, majd felállnak és tiszta sár mindkettő.
- Hé, nem kuncogni, mert ti is kaphattok némi sarat! - "fenyegette meg" őket Zsó vigyorogva.
Capri kotorászni kezdett a táskájában az üvege után úgy fekve, megmozdulni sem volt hajlandó.
Miután ettek valamit, és kipihenték magukat, elkezdtek felkászálódni, hogy továbbinduljanak.
- Be fog lilulni a térdem - jegyezte meg Capri, mikor a lejtőn való lecsúszáskor teljes súlyával arra érkezett... meg Zsóra.
- Nekem meg az oldalam... - trillázta a háttérben Zsó, miközben fél kézzel Ericre támaszkodva próbálta kirázni a bakancsába került köveket. A vörös teremtés közben a mellette álló Martra nézett, aki lehajolt megnézni a térdét.
- Kutya bajod se lesz. Kicsit belilul, és kész - állt fel a szemrevételezés után, majd közel hajolt - Majd én leápolom - súgta, majd finoman megcsókolta egy percre.
Aztán odament két kisebbik gyerekéhez és a kutyához.
- Milyen romantikus... - jegyezte meg karba tett kézzel az egyik fának támaszkodó Viva - Csak ne előttünk csinálnátok... - lépett el Capri mellett azzal a szándékkal, hogy minél messzebb jusson a nőtől.
A lány utánanézett - Viva! - szólt utána. Hangja nem árult el semmilyen érzelmet - Beszélhetnék veled egy percet?
Igyekezett, hogy a lányon kívül más ne hallja meg.
- Ha nagyon muszáj... - sóhajtott.
- Az - majd felnézett a többiekre - Fiúk! Megvárnátok? Van egy kis dolgunk - majd távolabb indult meg a lánnyal.
- Persze - nézett hátra Eric, majd Zsóval csatlakoztak Aváékhoz.
- Mit akarsz? - nézett kérdőn a nőre Viva, mikor megálltak.
- Mi bajod? - kérdezett vissza a nő, nyugodt hangon - Mi bajod velem, hogy egész konkrét legyek.
A lány nem válaszolt rögtön. - Az, hogy az apámmal vagy.
- És ez miért olyan zavaró? Anyádnak is van barátja.
- De egy: ő nem ilyen fiatal, kettő: nem csámcsognak róla az újságok, három: nem a pénzéért van vele, és még folytathatnám a sort pár dologgal…
- Nah állj, tisztázzunk pár dolgot: a korkülönbséget megbeszéltük apáddal is. Szerinted egyikünk is beleugrott volna ebbe, hogyha nem gondoljuk komolyan? Én nem hinném. Másodszor: ennek az okát te is ismered, nem kell külön magyaráznom. Három: nem a pénzéért vagyok vele, akármit is írnak a lapok. Ha ez így lenne, arról Mart is tudna, és nem lett volna több a dolog egy éjszakánál és nem is tudnál rólam. Mit gondolsz, miért vagyunk most itt mi ketten? Miért tudsz rólam, miért kell „elviselned”? Ennyit nem kéne kiállnod, ha az általad felhozott indokok igazak volnának. Nézd, én nem akarok az anyád lenni, sem pedig elvenni tőled az apádat. Az anyaszerep nem menne, az apád meg nem hagyná, hogy kisajátítsam, és nem is akarom. Csupán annyit kérek tőled, hogy barátkozzunk meg egymással.
A lány elgondolkodva nézett rá pár percig, majd megszólalt - Talán az anyám tévedett veled kapcsolatban. De majd meglátjuk... Rendben, de ne várj egyszerre sokat.
- Eszembe se jutott. Én is voltam gyerek. És nekem is volt hasonló „problémám”, mint neked. Csak te szívósabb vagy, mint én. Én fél év után adtam fel a dolgot. Fárasztó utálni ennyi ideig egy embert és elgondolkodtató, hogy valóban megérdemli-e - elhallgatott és a lány arcát tanulmányozta.
A lány erre nem mondott semmit, csak a nőre nézett. Most tényleg figyelt, talán először rá teljesen mióta ismeri őt.
- Na gyere, menjünk vissza – mondta végül, majd megindult a kis csapathoz.
Viva kettős érzésekkel követte. Végre elkezdte megpróbálni elfogadni a lányt, aki eddig mindig próbált kedves lenni hozzájuk. Talán az anyja tényleg túl sötéten festette le a dolgokat, hisz ahogy elnézte az apját vele, látta a pillantásukat, látta, hogy hogyan néznek egymásra... Ez nem lehet érdekből... Remélte, hogy nem kell csalódnia. A legutóbbi, amit a szülei okoztak neki még mindig fájt. A Precious-t hallgatva mindig eszébe jutott.
Capri visszatért a kis csapathoz és hátranézett a lányra, hogy meg van-e még. Mikor erről megbizonyosodott, intett, hogy mehetnek tovább. Ezek után a legidősebb Gore-lány kedve lassacskán felengedett, és érdeklődve kérdezgette Ericet a kulisszatitkokról, majd megkérdezte, hogy hol a fia, és hogy mikor láthatnak képet róla.
A kis csapat órák múlva ért vissza a kocsihoz. Mindenki hulla fáradt volt, nem sok szót szóltak egymáshoz. Az autóúton a kisebbek békésen elaludtak hátul. Eric is szótlanul bámult ki az ablakon, Capri pedig fejét az ablaknak támasztva lebegett az alvás határán. Zsó is kellemesen elfáradva dőlt párjának. Jól esett neki egy kis mozgás, mert szülés után még maradt rajta pár kiló, amitől meg akart szabadulni, noha Eric biztosította róla, hogy így is ellenállhatatlan, de jobb szerette volna hamar visszanyerni alakját. Már egészen belejött az Ewan körüli teendőkbe, és alig várta, hogy újra láthassa a fiukat. Rég volt, hogy akár egy napot is külön töltött volna tőle.
Miután szerencsésen hazaértek, és tekintettel a pár órával korábban történtekre, Mart egyedül vitte be a gyerekeket a házba - Calo nagy bánatára, mivel nagyon összebarátkozott Seliával -, mindenki lassan hazaért. Mrs. Szmanda mosolyogva fogadta őket.
- Nem volt semmi gond Ewannal? - tette le hátizsákját Zsó.
- Nem. Ewan egy kisangyal. Most épp elaludt - segített fiának is kipakolni - Menjetek csak, majd én ezt elintézem.
A két fiatal kézen fogva ment be lábujjhegyen a kicsi szobájába, és Eric hátulról átkarolva Zsót nézte a szuszogó csöppséget.
- Máris mennyit nőtt... - jegyezte meg a lány.
- Gyorsan nőnek - felelte párja.
- Úgy mondod, mintha nagyon tapasztalt lennél - nézett rá féloldalasan - Még a végén kiderül, hogy van egy rakat gyereked szanaszét a világban - vigyorgott.
Eric csak rámosolygott, majd csendben kihúzta párját a szobából, nehogy felébredjen a kicsi.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó