|
Lost in the stars - 29.
2007.02.28. 18:28
"Ooh, I've been dirt and I don't care..."
29.
Capri másnap reggel az ágyban ébredt. Nem tudta, hogy hogyan és mikor került a hálóba. Kinyitotta a szemét: az ablakot látta meg először. Lassan megfordult. Martin mozdulatlanul feküdt mellette a hasán, és mélyeket szuszogott. Hátán hosszú karmolásnyomok látszottak a vöröslő bőrön. A lány felült. Ahogy végignézett magán látta, hogy karjain, mellkasán, hasán és combjain lilás foltok vannak, tarkítva pár fognyommal. Elmosolyodott, majd éppen hogy érintve az ujjhegyeivel járta be párja sérüléseit a hátán. A férfi hátán pár izom álmában öntudatlanul rándult össze egy-egy pillanatra. Kiélvezte, hogy alvó párját fedezheti fel magának. Kíváncsi volt, hogy vajon meddig képes nem felébreszteni. Csodálkozva nézte békésen szuszogó kedvesét. Megcsillantak a szemei. Újabb kihívás, ha nem is oly nagy. Egyre mélyebbre kalandozott Mart hátán. Az alvó erre öntudatlanul hosszan kifújta a levegőt. A lány vágott egy grimaszt. Hát jó, akkor drasztikusabb megoldás jön. Lassan oldalirányba csúsztatta le a kezeit, ezáltal közel került a férfi csípőjéhez, igaz, csak az oldalát érte el, de az is elég volt neki. Mart keze megmozdult álmában. Nagyon lassan kezdett kiszakadni az elméje által keltett öntudatlan nyugalomból. Lassan kezdte felfuttatni ujjait a férfi bordáin, eljátssza a bordaközi izmokkal.
- Mit csinálsz? - morogta kómásan és csukott szemmel.
- Ébresztek. Nagyon tetszik a hátad.
- Mi tetszik rajta annyira? - nyitotta ki félig egyik szemét, hogy befókuszálja kedvesét, de inkább gyorsan vissza is csukta a fény miatt.
- Nos, nagyon szép egyéni tetoválásaid lettek... általam - felelte miközben végig a férfi oldalát cirógatta – gondolom, elölről is hasonlóan nézel ki.
- Ugye azt most nem akarod megnézni?
- Nem szeretnéd, ha két vállra fektetnélek, ez azt jelenti?
- Esélytelen, hogy én most megmozduljak - fúrta arcát párnáját ölelő karjába.
- Kis lusta - suttogta a fülébe párja.
- Hogy van ennyi energiád ezek után? Neked nem fájnak a testrészeid? - fújt nagyot.
- De egy csöppet, de tudod, én 24 évvel vagyok fiatalabb... - mondta incselkedve.
- Kis csitri - morogta.
- Vén kéjenc.
Mart erre felnevetett, és éppen hogy csak kikukkantott karja fölött. - Boszorka.
- Tudom - felelte mosolyogva a lány - Te meg a versenylovam vagy.
- Ha már itt tartunk, te meg a lovasom, és meg kell, hogy valljam, baromi jó vagy a szakmádban... - vigyorodott el.
- Nem hiába volt az az egy év aktív lovaglás...
- Egyetértek - sóhajtott fel a kellemes érzéstől, ahogy a lány ujjai a bordáin, majd a hátán siklottak kikerülve sérüléseit.
Capri ujjai lassan rátértek a férfi nyakára és a füle mögötti bőrfelületre.
- Direkt ingerelsz kincsem? - borzongott meg egész testében.
- Én? Ugyan dehogy, csak kedveskedem kicsit - felelte miközben nem hagyta abba párja cirógatását.
Mart kihúzta kezét a párna alól, és megfogta a lány karját, hogy közelebb húzza magához. Caprinak a feje mellett kellett megtámaszkodnia átnyúlva a háta fölött, hogy ne veszítse el egyensúlyát. - Hihetetlen vagy - mosolygott rá, majd finoman megcsókolta - És kurvára fáj a hátam - hunyta le a szemét lemondóan - Miért van az, hogy a hátizmok ennyi mozgásban vesznek részt? - eresztette el a lány nyakát visszaejtve fejét a párnára - Így megkínozni egy öregembert...
- Mondod te? Nézd meg, hogy mit műveltél a mellkasommal! Egyetlen lila folt az egész! De nagyon csinos a vállad meg a te mellkasod is - utalt az elöl éktelenkedő újabb vörös csíkokra. - Remélem egy jó darabig nem kell a bandával találkoznod...
Mart oldalra pislogott végigmérve kedvesét, ajkán egy kis mosollyal. - Nekem tetszel így is... de azt majd meglátjuk, hogy anyádnak is elnyeri-e a tetszését.... - jegyezte meg - Talán ideje lenne szemrevételeznem magam - sóhajtott - És ha szabad kérdeznem, miért ne találkozhatnék Dave-ékkel? Ők nem látnak be a ruhám alá...
- Hát, ha nem futnak ki a pólód alól a csíkok... nem tudom, milyen hosszan karmoltalak végig, de nem hinném, hogy röviden.
Kelletlenül készült neki, hogy megforduljon. Érezte a mozdulat közben a hátán a bőrét húzódni, de nagy nehezen csak sikerült a művelet. - Na? - kérdezte kedvesét, mert ő még egy pillanatig a káromkodásokat nyelte vissza.
- Gyönyörű, meg kell, hogy mondjam. Egészen a hasadig leér, látod? Meg néhány csík követi a karod vonalát is. Ebből hosszú ujjú póló lesz szívem. Nekem meg garbó, ahogy sejtem.
- Szuper - nézett végig magán, majd az elkövetőre vetette tekintetét. Pár pillanatnyi önmagával való tanakodás után odacsúszott mellé, majd egy váratlan mozdulattal hátradöntötte. A művelet közben felszisszent, de nem törődött a fájdalommal.
A lány kérdőn nézett rá.
- Elég csúnya bibijeid vannak... Azokra gyógyító puszi jár, nem? - nézett rá félig kérdőn-komolyan megválaszolva a ki nem mondott kérdést.
- Te okoztad, szóval ez a minimum - mosolyodott el.
- Hol is kezdjem? - mélázott el egy percig a lány fölé hajolva - Azt hiszem, a felrepedt szád pont jó kiindulási pont lesz... Tényleg, ezt hogy magyarázod meg szülőanyádnak? - súgta a szájába.
- Egy vadállat megharapott...
- Akkor engem meg egy vadmacska... - tapogatta meg saját sebes száját, majd gyengéden puszilgatni kezdte a lány nyakán éktelenkedő foltokat.
- Akkor? Nem egyébként is? - kérdezte a lány.
- Végül is... - tért át a melle fölötti foltokra, majd bejárta lassan ezt a területet is, és áttért a hasára.
- Szétmarcangoltad szegény kicsi testemet...
- Oh, hogy oda ne rohanjak... Ha jól emlékszem, semmi kifogása nem volt ellene a kisasszonynak. Sőt... nem átallott visszatámadni... Ejnye, de rosszak vagyunk...
- Csodálkozol? Némán tűrjem, hogy egy asztalhoz szegezel, és a magadévá teszel? Azt már nem, most emberedre akadtál barátom!
- Barátom? Miféle megnevezés ez? - simított végig a nő oldalán.
- Mifélének kellett volna elhagynia a számat? - emelte fel a fejét és nézett Mart szemébe.
- Szeretőm? Szerelmem? Egyetlenem? Vagy valami hasonlóan nyálas? - kérdezett vissza, majd továbbra is a szemébe nézve finoman beleharapott a hasába egy ép helyen.
- Hasonlóan nyálas? Nah tőlem se várj több szép szót...
- Mondd csak, nehogy benned maradjon...
- Ahogy elnézem, inkább kiharapod belőlem.
- Talán ellenedre van? Befejezhetem, ha nem szeretnéd.
- Hűűűű, hát nehéz kérdés... Kínozzalak, vagy ne kínozzalak?
- Te engem? Ez nekem új. Azt hiszem, pillanatnyilag én vagyok fölényben.
- Csak mert hagyom.
- Aha, már megint itt tartunk, kis zsarnokom... - csúszott lejjebb a szája a combján hagyott ujjnyomokra.
- Én zsarnok? Nem, csak tudom, hogy hogyan keverjem a kártyáim.
Mart bólintott, majd följebb siklottak csókjai a fehér combon, miközben egyik kezével a másikat simogatta gyengéden.
- Nem vagy éhes? - kérdezett közbe a lány.
- De igen.... - harapott finoman bele a combjába, majd újra a lány fölé hajolt, hogy az ajkai után kaphasson.
A harapásnál tompán felnyögött, majd elmélyedt Mart csókjában.
- Nem hiszem el, hogy mindent megengedek neked - mondta, mikor szétváltak.
- De jó nekem. Na akkor most talán mehetünk is reggelizni - távolodott el egy kicsit.
- Nem tudom, kinek lenne nagyobb szenvedés, ha itt hagynál... - nézett rá sötétlő és sokat ígérő tekintettel. Igyekezett a pillantásával megfogni Martint.
- Szeretnéd, ha folytatnám? - súgta halványan mosolyogva.
- Te döntsd el - mondta tettetett érdektelenséggel.
- Hát jó, akkor irány a konyha...
- Na nem, nem, ha ez azt jelenti, hogy nem sikerült téged tegnap teljesen kifárasztanom. Visszajössz! De most!
- Milyen kis követelőző itt valaki - hajolt vissza egy csókra, majd könyökeire támaszkodva finoman rá is feküdt - Szerinted sikerült teljesen kifárasztanod?
- Sikerült? – kérdezte, majd egy pillanat múlva egy mosoly terült el arcán - Szóval, kinek is lenne nagyobb kínzás, ha lemennénk a konyhába? - utalt a lány az alhasának nekifeszülő hímtagra.
- Hmmm.... nem is tudom duruzsolta, majd újra csókolni kezdte, miközben finoman beléhatolt, és mindjárt folytatta is a mozdulatot.
A lány meglepetten sikkantott fel: erre nem számított.
- Csak nem meglepődtél? - húzta végig ajkait a lány állán.
- Kicsit - lehelte a lány, de hangjában nem érződött, hogy bánta volna.
Mart nem válaszolt, csak halkan fújta ki a levegőt, ahogy kényelmes tempóban folytatta a mozgást.
- Vedd ezt levezetésnek.
- Ránk fér - mosolyodott el a lány, majd szemét lehunyva bízta magát teljesen párájára.
Finoman szeretkeztek. Nyoma sem volt bennük a tegnapi vadságnak, noha szinte ugyanúgy élvezték az együttlétet, majd mosolyogva vonultak be a fürdőbe, hogy rendbe hozzák magukat, és ellássák sérüléseiket.
Mire a páros feltűnt a konyhában, addigra Andrea már lent ült és kávézott - Szia anya - üdvözölte lánya - Jól aludtál?
A nő válaszul bólintott, majd tekintete elidőzött lánya arcán és nyakán.
- Jó reggelt! - lépett be Mart is, akinek könyékig érő fekete pólója még többet engedett láttatni.
Capri igyekezte elnyomni vigyorát, ahogy látta, hogy az anyja, hogy kezdi kapcsolni a dolgokat egymáshoz, meglátva Mart sérüléseit is.
A férfi odalépett a pulthoz háttal állva az asztalnál ülőknek, és kávét töltött magának.
A lány megfordult és egy szökkenéssel a pulton termett. Egyik kedvenc ülőhelye volt. Nem vett tudomást arról a tényről, hogy az anyja nyilvánvalóan sejti, hogy miket műveltek egymással az éjszaka, önfeledten kezdett el szülőjével beszélgetni. Azért igyekezett takarni a karján azt a pár kisebb lila foltot.
Mart érdeklődve figyelt kávéját kortyolgatva, de úgy döntött, ha a lány nem teszi szóvá, akkor ő sem foglalkozik a dologgal.
A két nő elég sokat beszélt. Capri nyilván az anyjától örökölte beszédkészségét is: egyikükbe se lehetett volna beléfojtani a szót. Végül eljutottak odáig, hogy Andrea felment a cuccaiért. Capri Marttal maradt kettesben.
- Mit tervezel a mai napra? - fordult felé a lány.
- Miután felraktad anyádat a gépre? Hát... leginkább rehabilitációt. De ha van valami ötleted... - mosolygott rá.
- Miből áll az a rehabilitáció?
- Szerinted?
- Alszol?
- Valami olyasmi. Vagy csak ágyba bújok lustálkodni. Néha az is kell... Meg persze leápolhatnád a hátam törlesztésül. Még jó, hogy azt anyád nem látta. Így is nézett rendesen mikor megjelentünk - vigyorodott el.
- Az tuti - mosolyodott el a lány - Nah várj csak, míg a firkászok látják meg... vagy Dave-ék.
- Jujj, nem tudom, melyik lenne a rosszabb... De talán az előbbin segíthetünk azzal, hogy flangálok kicsit félmeztelenül a kertben - kacsintott rá.
- Én annak örülök, ha a tegnap estét nem látom vissza a lapokban.
- Várd ki a végét. Sosem lehet tudni... - ugratta - Nem akarod viszont látni szárnyaló szerelmünket?
- Nem akarom, hogy a fél világ viszontlássa. De biztos feladnám vele a leckét Zsónak - mosolyodott el.
- Nyugi, én sem, csak ugrattalak - lépett hozzá, és adott egy csókot a homlokára, miközben finoman végigsimított a hátán - Kíváncsi lennél, hogyan tehetnének túl rajtunk? - vigyorodott el.
- Esetleg. Már ha ezen túl lehet.
- Legyőzhetetlenek vagyunk - szögezte le mosolyogva, majd a visszaérkező Andreára néztek.
- Megyek - mondta a lány, majd anyja mellé lépett - Jössz te is, vagy maradsz a rehabodon?
- Azt hiszem, én is megyek, ha nem zavarok - nézett az idősebbik nőre.
- Miért zavarna? - kérdezett vissza.
- Nem tudtam, hogy akar-e a lányával kettesben beszélgetni, azért kérdeztem - mosolygott rá.
- Nem, elég sok időt töltöttem már vele, örülök neki, hogy nem kell hallgatnom, és őszinte részvétem.
- Hé! - szólt közbe rosszallóan az említett.
Mart jóízűen felnevetett - Ne aggódjon, valahogy csak megleszünk. Legfeljebb ha elérem a határaimat, befogom a száját.
- Gratulálok, ha képes rá - mondta az anya, majd a kis csapat megindult kifelé. A reptéren elég sokáig búcsúzkodott anya és lánya, hisz hivatalosan most engedte el a szárnyai alól a gyermekét a nő, hogy Martinra bízza. Capri hosszan nézte a felszálló gépet, majd párjához bújt - Jössz nekem egy nyitó gitárórával – suttogta.
Igazság szerint fura volt néznie, ahogy az anyja hazamegy, és őt itt hagyja, de mindketten tudták, hogy mi a jó neki és az, hogy a tulajdon anyja egy véleményen van vele sokat jelentett neki.
- Meglesz, ne aggódj - mondta átölelve a vállát, majd a kocsi felé kezdte terelni "védencét".
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó