|
Lost in the stars - 30.
2007.02.28. 18:34
"You always need me mutch more..."
30.
Aznap délután Martot Dave rángatta el párja mellől, mondván, hogy lenne megbeszélnivalójuk az új albummal kapcsolatban. Magyarul Dave inkább látni szerette volna Mart eddig alkotott munkáit. Most feltűnően sokat ült rajtuk, pedig nem kevés mennyiséget írt már, de úgy érezte, hogy kifogyhatatlan az ihlete és mindent meg akart örökíteni, ami az eszébe jutott. De Dave nem volt ennyire türelmes. Így hát kénytelen-kelletlen hagyta magára Caprit a házban, hogy a fiúk által megadott stúdió címére siessen. Mikor belépett a helységbe rögtön meglátta csapattársait: Andy egy ronda zöld díványon ült, Dave pedig neki háttal az ablakon bámult ki.
- Na végre, már azt hittem, hogy sosem jössz - mondta majd ráemelte a tekintetét. Dave egy pillanatra megakadt a mondandójában, ahogy meglátta barátját - Veled meg mi történt?!
- Semmi - nézett rá nyugodtan.
- Úgy nézel ki, minta megvertek volna.
Mart elvigyorodott - Ja, ez? Valami hasonló.
Dave élénk érdeklődést mutatott barátja sérülései után. Mart próbálta kezeivel arrébb legyezni a férfit, de ezáltal csak még több okot adott Dave-nek a nézelődésre. - Jaj hagyj már!
Andy is kérdőn nézett a szőke férfire.
- Alaposan helybenhagytak - jelentette ki sokat sejtetően az énekes - Vajon, hogy nézhet ki az ellenfeled?
Mart lemondóan legyintett, és látta, hogy Dave tekintete megakad a hosszú karmolásnyomokon is az alkarjain. - Nem térhetnénk rá inkább a munkára, ha már iderángattatok? - sóhajtott fel.
- Dehogynem! - vágta barátian hátba egy angyali vigyorral a képén.
- Akurvaélet! - nyögött fel eltorzult arccal, ahogy még mindig sebesült hátát érte az ütés.
- De nem tudom, hogy két birkózás közt mennyi időd volt írni... Mi az Mart? Csak nem rejtegetsz előlünk valamit? - húzta fel egyik szemöldökét Dave.
- Határozottan nem - egyenesedett újra ki, és hátat fordított, hogy letegye az asztalra a táskáját, benne a dalszövegekkel zsúfolt mappával és a laptopjával.
- Akkor mutass is valamit - ült le az énekes, de közben végig a sebhelyeket fixírozta. Barátja nyakánál is látott pár csíkot elkezdődni. El tudta képzelni, hogy meddig érhetnek...
Szőke társa érezte magán a két tekintetet, bár Fletch hamar a munkára kezdett koncentrálni nyugtázva a látványt.
A csapat dolgozott egy ideje. Mart figyelmét nem kerülte el, hogy Dave néha rajtafelejti a pillantását: nyilván a sebek helyzetét képzelte el a testén. Rég volt már, hogy Dave Gahan elmélázott rajta... Andy telefonjának a csörgése ugrasztotta ki a gondolataiból. Csapattársuk felvette, majd közölte, hogy neki mennie kell, de meghagyta, hogy a fiúk beszéljék meg a dolgokat, neki eddig nagyon tetszenek Mart munkái - majd elment.
Dave újra szőke társára emelte a tekintetét és újra elidőzött annak sérülésein - Igazán szépek.
- Micsodák? A dalszövegek? - kérdezte fel sem nézve papírjai közül.
- Nem, én a sebhelyeidre gondoltam... Hogy szerezted őket?
- Látom, nagyon érdekel a téma. Miért? - nézett rá hunyorítva.
- Csak érdekel, hogy a barátom miket is csinál, ha ez a végeredménye.
Mart fél kézzel az asztalra könyökölt megtámasztva állát, és Dave felé fordult. A férfi így akadálytalanul futtathatta végig tekintetét a csinos kis horzsolásokon és karmolásokon. - Szerinted?
- Na ne már, hogy egy nő bánt így el veled - Dave megeresztette azt a híres félmosolyát - Meddig érnek? - csillant fel a szeme, majd Marthoz sétált és elkezdte felgyűrni rajta a fekete felsőt.
- Hé! Mit csinálsz? - kapta hátra a fejét, és kicsit elfordult.
- Csak megnézem a kollekciódat - felelte az énekes, majd feltárta társa hátát.
Mart vagy két perces mustra után beletörődve szólalt meg. - Na, kimoziztad magad?
Dave mikor meglátta a sérüléseket, finoman futatta rajtuk végig hosszú ujjait - Szépen elbántak veled barátom. Kinek a műve?
Mart egy kicsit megborzongott az óvatos érintéstől. Nem csak az a kép villant be, ahogy Capri tette ugyanezt reggel, hanem egy másik éjszaka emlékei is... egy párizsi éjszakáé... - Bármilyen hihetetlen, nőé - vigyorodott el arcát félig a másik férfi felé fordítva.
Dave közben követte a csíkokat egészen le Mart derekáig, majd megindult visszafelé is. Mart hátán az izmok kicsit összerándultak arrafelé, amerre Dave keze járt.
- És Capri nem szedte le a fejed, amiért így mertél hazaállítani? - kérdezte, miközben kezével alig érintve a bőrt szimulálta az egyes csíkok keletkezését társa hátán.
- Miért szedte volna? - futott át egy mosoly sebes ajkán - A ház úrnője is hasonló cipőben jár...
Az énekes élvezettel játszott újra el Martin hátán, felidézve a lelke egyik titkos mély zugában őrzött emlékeit a párizsi éjszakáról.
- Ezt ő tette veled? Nem néztem volna ki belőle... Azok után, hogy egyszer te is hagytál engem ilyen állapotban - fűzte hozzá csendesen.
- Kölcsönös volt.
Martin válaszából nem lehetett eldönteni, hogy a régi esetre, vagy a tegnapira gondolt. Dave elmosolyodott. Annyira közel állt társához, hogy Mart érezhette a nyakán a lélegzetét. Megborzongott az énekestől már rég tapasztalt hasonló megnyilvánulástól. Érezte, hogy libabőrös lett. - Elég jól emlékszel rá...
- Ahogy elnézem nem csak én - szinte suttogta a szavakat.
- Lehet azt elfelejteni? Vétek lenne... - suttogta, mintha csak valami bűnös titkot mondana ki. Nem tudta, hogy mit csináljon, csak ült és figyelte Dave kezét, ami még mindig a hátán pihent egyik lapockája környékén. Ha most... Nagyon könnyen elfajulhatna a dolog. Érezte.
Dave érezte, hogy lassan képtelen visszafogni magát, de nem is nagyon akarta. Nem igazán akart kezdeményezni, ha Mart akar ebből a helyzetből valamit, akkor elég nagy már ahhoz, hogy megtegye a kezdő lépést. Ahhoz képest, hogy magában nem tudta hova rakni ezt az egykor volt különleges kapcsolatot maguk közt, most szinte fájón kívánta vissza azokat a pillanatokat, amiket Párizsban átélt. Valahol mélyen azért reménykedett.
Marti erősen tanakodott magában előre meredve. Érezte a Dave-ből áradó illatot, érezte az érintéseit a sebei körül, látta maga előtt az emlékeket. Tanácstalan volt. Megígérte Caprinak. "Ugyanakkor... az nőkre vonatkozott..." - mélázott - "... és ő Dave... DAVE..." Alig észrevehetően megrázta a fejét. A férfi látta és érezte is Mart fejrázását. Keze egy utolsót simított végig a szőkeség hátán, ahogy finoman és lassan elhúzódott tőle.
Mart hirtelen feleszmélt gondolatai közül, és az énekes csuklója után kapott. Azt fogva nézett fel rá mélyen a zöld szemekbe nézve - Folytasd - súgta tömören.
Dave egy ruhaleszaggató mosollyal hajolt vissza a férfihoz, hogy kezei újra felfedezzék a testét.
Mart lehunyt szemmel kezdte élvezni a régóta nem tapasztalt érintéseket, miközben próbálta elnyomni lelkiismerete vékony hangját. Dave nem bírt magával: vágyott Martinra, testében olyasfajta vágy éledt most fel régi szunnyadásából, amivel Párizs után éjszakákon át sóvárgott a férfi után. Tudta: azzal, hogy eltemeti ezt az érzést, nem old meg semmit és a legváratlanabb pillanatokban törhet rá, de mégis úgy gondolta, hogy ezt kordában tudja tartani, együtt tud dolgozni vele... és Martinnal. Most mondott épp csődöt az elmélete. Hirtelen hajolt a szőkeséghez és mohón csókolta meg.
Martot letaglózta Dave hevessége. Egyik kezével automatikusan nyúlt az arca felé, mialatt készségesen viszonozta mohó csókjait. Nem hitte volna, hogy Dave ennyire... ennyire hirtelen fog kitörni. Feltette magában a kérdést, hogy ez vajon mióta érlelődött benne. Mikor belépve az ajtón meglátta rajta a sérüléseit, ugyan látott a szemében egy szikrát, de azt nem ennek a számlájára írta volna.
Dave megérezte, hogy társa nem itt jár, hanem valahol messze... elszakadt tőle és ránézett - Min gondolkodsz? - suttogta. Hangjában volt némi kétség, félt, hogy esetleg Mart nem akarja már őt… nem vágyik rá, nem kívánja...
- Rajtad... - súgta vissza egészen közelről a szemébe nézve, kezét még mindig társa arcán nyugtatva.
- Vagyis? - hajolt egy kicsit közelebb hozzá.
Mielőtt válaszolt volna, ajkait finoman végighúzta a másikén - Mióta vársz erre?
Mielőtt válaszolt volna nyelt egyet. Mikor érezte Martin ajkait végigfutni a sajátján lehunyta szemeit, majd zöld szembogaraival újra elmélyedt a szőkeség átható tekintetében. Érezte, hogy finoman remegni kezd - Elég régóta... – lehelte.
- Miért nem mondtad? - húzta csukott szemmel végig finoman orrát a másikén.
- Miért, akkor mit tettél volna? Nekem esel?
- Ki tudja? - mosolygott rá.
A férfi elmélyedt társa csókjaiban, majd áttért Martin nyakára. Finoman ingerelte a sebektől érzékeny bőrt. Óvatosan akart bánni vele, nem akart neki fájdalmat okozni, holott a legszívesebben vadul nekiesett volna, de... új érzés kerítette hatalmába: féltette a vele szemben ülő férfit.
- Félsz? - sóhajtotta kellemesen megborzongva, miközben a nyakán érezte az óvatos csókokat.
- Mitől kéne?
- Úgy finomkodsz, mintha attól félnél, hogy összetörök... Ott nem ilyen voltál, ha jól emlékszem...
- Ott nem voltál ennyire leamortizálva, mikor kézhez kaptalak - mosolygott rá a férfi.
- Ez igaz. De... nem kell vigyáznod rám, nem vagyok kislány... - futtatta végig két kezét Dave oldalán ültéből.
- Igen, az feltűnt - kapott Mart ágyékához.
A szőke férfi hirtelen felnyögött. Dave leszedte Martról a félig felgyűrt pólót, majd a férfi mellkasát kezdte kényeztetni. Nem győzte kerülgetni azt a rengeteg apró kis sérülést, ami elölről borította Martint.
- Ne kerüld ki őket! - nyögte hátrahajtott fejjel a kanapé háttámlájának dőlve.
Válaszul Dave beleharapott az egyik karmolásnyomba. Martin felkiáltott a kéj és a fájdalom édes kettősétől. Minden idegszála a testén haladó szájra összpontosult. Talált egy harapásokkal kijelölt utat szeretője testén. Azt kezdte követni lefelé. Ráérősen kényeztette. Oly régóta várt már erre a pillanatra, hogy semmit sem akart elsietni, ki akarta élvezni minden percét és minden képkockát, érzést pontosan elraktározni az emlékezetében. Mart jól emlékezett még rá, hogy hogyan kapta azokat a harapásokat, amiken most Dave haladt egyre lejjebb. Nem tudta megállni, hogy ne túrjon Dave hajába. Érezte, hogy hasizmai hol elernyednek, hol összerándulnak egy-egy fájdalmas harapásnál.
Kiélvezte, hogy ilyen módon uralkodhat a férfin. A harapásai közt egyre többször villant fel az a jól ismert gonosz vigyor. Kezei hirtelen leelőzték a száját és eltűntek a nadrág süllyesztőjében. Mart reszketegen felsóhajtott, és újra hátraejtette a fejét erre a kínzó mozdulatra. Dave egyik keze újra felbukkant a felszínen, és Mart oldalára helyezte, míg a másikkal rátalált a férfi lényegére és masszírozni kezdte. A szőkeség nem tudta megállni, hogy ne kapaszkodjon meg bal kezével a dívány karfájában, míg jobbjával egy párnát ragadott meg, és hangosan felnyögött.
Kiélvezte társa reszketését. Tudta, hogy mit tegyen vele, és hogyan tegye azt. - A kezeimben vagy Martin L. Gore és nincs menekvés – suttogta.
- Martin L. Gore nem is akar menekülni, Mr. Gahan - mondta nyögésbefúlón, ahogy érezte az énekes kezét gyorsulni.
- Majd meglátjuk, hogy mit mondasz a végére - majd erőteljesebben harapott bele a hasába.
A szőke gitáros teste megfeszült, és újra felkiáltott a fájdalomtól, ahogy Capri egyik lila harapásnyomát érte a férfi.
- Ezt meddig akarod csinálni? - tette fel a kérdést zihálva.
- Nem is tudom... ameddig nem könyörögsz? - nézett rá, szemében gonosz fény csillant.
- Miért akar mindenki könyörögni hallani engem? - ült fel egy percre, és a tarkójánál fogva felhúzta magához Dave-et, hogy újra megcsókolhassa.
Dave elmélyült Mart mélyreható csókjaiban, teste fájdalmasan kiáltott az érintései után.
- Mit szeretnél? - nézett sötétzölddé vált szemeibe - Két lehetőséged van.
- Hallgatom őket.
- Egy: most szépen folytatod, amit elkezdtél, és segítesz rajtam egy kicsit, mert kezd nagyon szűk lenni a nadrágom...
- És ha nem? - kérdezte incselkedőn.
- A másik lehetőség, hogy megkínozlak kicsit - villant a szeme.
Dave sokatmondóan dőlt hátra a kanapén.
- Értem - vigyorodott el Mart, majd nem is húzta tovább az időt, miközben szája újra megtalálta a sötét hajú férfiét, elkezdte gombolni a fekete inget, hogy aztán egy perc múlva a szája már a kiszabaduló kulcscsonthoz is érhessen.
Hamar szétnyitotta Dave mellkasán az inget, felfedve a jól ismert tetoválásokat. Bal vállánál nyelvével körbejárta a madarat ábrázoló tetoválást, majd lejjebb haladt. Dave-ből elkezdtek kiszakadni a kéjes sóhajok, ahogy megérezte magán Mart nyelvét, amint épp alakzatokat rajzol a testére. Az említett testrész épp Dave egyik mellbimbóját ingerelte, majd gonoszkodva bele is harapott. Felszakadt belőle egy nyögés, kezei a kanapéba mélyedtek. Érezte, ahogy a pulzusa egyre gyorsabban lüktet a nyaki ütőerében. Miközben a hasát nyalogatta és harapdálta, kezei is bejárták Dave testét, majd lassan kibontották az övét is. Mire Mart szája a medencecsontjához ért, már csak az alsónadrág volt a sóhajtozó énekesen.
- Ügyesen sanyargatod az embereket – nyögte.
- Volt időm kitapasztalni.
Az énekes feje a kanapéra hanyatlott és beharapta 'kínjában' az alsóajkát. Mart lassan nyúlt be az alsónadrág alá, és kezdte el hasonlóképp kínozni simogatásával Dave-et, mint ahogy ő tette pár perccel korábban. Nyelve közben incselkedőn siklott újra és újra közelebb ágyékához. Dave ha akarta se tudta volna elnyelni nyögéseit. Remegése egyre inkább fokozódott, és ahogy haladtak előre az időben, egyre inkább nem tudta kontrolálni magát. Martin megszabadította alsójától, és egy óvatlan pillanatban ajkaival körülölelte Dave-et.
- Gyilkos! - nyögte a férfi, ahogy egyre mélyebbre süllyedt az érzékeiben.
Mart nem válaszolt, csak még mélyebbre fogadta magába Dave férfiasságát, és kiélvezve minden pillanatot gyakorlottan izgatta őt. Még emlékezett rá, hogy miktől indult be menthetetlenül az énekes, és ezt a tudását szemérmetlenül ki is használta. Dave érezte, hogy vágyakozása pillanatokon belül csap át őrületbe. Ha Mart nem hagyja abba, ha nem veszi tudomásul feszülő teste apró jelzéseit... akkor, mint valami vadállat a kiszemelt prédájára, úgy veti rá magát és teszi magáévá, mindenféle finomkodás nélkül. Egyre közelebb került ehhez az állapothoz, sóhajai segélykiáltások is voltak egyben. Mart tudta, hogy mit csinál, és nem hagyta abba. Szája munkájába kezével is besegített, ezzel az őrületbe kergetve társát. Dave érezte, hogy elérte a végpontot. A szakadék szélén egyensúlyozott, majd hirtelen kezdett zuhanni lefelé... egyenesen bele az őrjítő sötétségbe. Martra emelte tekintetét, ami a vágyakozástól méregzöld árnyalatra váltott. A szőke férfi nyelvét hosszában végighúzta az ágaskodó férfiasságon, miközben végig a perzselő vágytól égő tekintetbe mélyedt. Látta azt a kihívással teli tekintetet. Hihetetlen gyorsasággal teperte maga alá Martot, mozdulataiból csak úgy sugárzott a határozottság. - Ezt akartad? - suttogta a férfi fülébe.
- Pontosan - kapott a telt ajkak után fogaival.
Dave elszakadt Marttól majd vágytól remegő kezekkel csatolta ki a férfi övét és tolta le róla a nadrágját az alsóval együtt. Párszor átfutatta a kezét Martin férfiasságán. Eszébe jutott a legelső alkalom, mikor együtt voltak. Vágytól eltelő csókot váltott a szőkeséggel, majd határozottan fordította meg az átellenes oldalára. Ahogy Mart háta feltárult előtte beleharapott a lapockájába.
Mart szótlanul tűrte a mozdulatot. Elmosolyodott Dave türelmetlen hevességén.
- Milyen hevesek vagyunk... - súgta mosolyogva, egész testében megborzongva, ahogy megérezte a lapockáját ért támadást.
Dave válaszul a Martin gerince felett húzódó bőrrétegbe mélyesztette a fogait. Nem törődött most teste fájdalmas sürgetésével. Erre csak egy újabb nyögéssel tudott reagálni. Minden porcikája érezte Dave közelségét. A vágy őbenne is lángolt. Kívánta őt. Dave visszaadta a kölcsönt kínzás terén: mindketten tudták, hogy csak pillanatok választják el őket az édes egyesüléstől, de az énekes a végletekig húzta az időt. Szájával játszott Mart hátán: nagyokat harapott, míg el nem ért a férfi derekához, onnantól kezdve viszont sok kis harapással csigázta társát. Egészen a dereka végéig elment.
- Dave! - nyögött fel, mikor derekának érzékeny bőrét kezdte harapdálni. Ez volt az egyik gyengepontja, és az énekes ezt orvul ki is használta. A férfi egy gonosz vigyor kíséretében csigázta tovább Martint, ameddig ő maga is el nem jutott arra a pontra: ha nem érezheti Martot, akkor megőrül. Egy utolsó harapás után egyenesedett vissza társa tarkójához, majd hajlította meg a könyökét, hogy szinte ráfeküdt az alatta fekvő férfire. Mélyeket lélegzett, beszívva Mart illatát. - Lazíts - suttogta vágytól rekedten.
- Én már olyan laza vagyok, hogy rögtön szétesek, ha nem tartasz össze azonnal - válaszolta kellemesen borzongva, de azért megpróbálta még inkább ellazítani alsótestét.
Dave halkan felnevetett ezen a megjegyzésen, majd elégedetten nyögött fel, ahogy eggyé lett vele. Régi barátjaként üdvözölte az érzést, ami oly sok idő, vágyakozás és átforgolódott éjszaka után végre feloldozta. Nem élvezkedett sokat, belekezdett a mozdulatsorba.
Mart háta pattanásig feszült a hirtelen mozdulattól. Kéjjel és fájdalommal vegyült hanggal kiáltott fel megmarkolva a kanapé huzatát, ugyanakkor testében eluralkodott az a kellemes érzés, a tudat, hogy ki mozog újra benne. Emlékezett rá, mikor Dave először csinálta ezt. Vele csinálta, és szinte biztos volt benne, hogy azóta más nem részesülhetett ebben a kegyben.
Dave kezdte elveszíteni a tudatát. Megőrült Martintól, megőrült, hogy Párizsban ezt tette vele. Egyre inkább átélte a tulajdon mozdulatait, amik visszaadták a benne uralkodó hevességet. Társa tehetetlenül, ellenállásra képtelenül volt a bútordarabnak szegezve. De nem is akart dacolni a férfival és egyre vadabb mozdulataival. Teste Dave ritmusára hullámzott. Érezte a lapockái között gyűlő izzadtságot, hallotta az együttlétük őrjítő hangjait, érezte magában Dave-et... és rájött, hogy ez már nagyon hiányzott neki. Fürdött az illatában, a jelenlétében, a testében, a mozdulataiban és a lényében. Tudta, hogy Capri megad neki mindent, amit egy nőtől csak kívánhat, de ezt... ezt az érzést nem adhatja meg neki. Ez az érzés Dave-é és az övé volt. Bal kezének ujjai megkeresték a mellette támaszkodó férfi ujjait, és megfogta azokat.
Érezte, hogy olyat él át, amit egyébként nem. Már Párizsban rájött erre és azóta sóvárgott az érzés után, Martin után. Ettől független szerette a nejét, de vágyott erre a lelki- és testi kapcsolatra szőke társával. Mással ezt nem tudta volna elképzelni, neki Martin kellett!
Időközben teljesen átadta magát az élvezetnek, és tudta, hogy közel a beteljesülés pillanata. Rákészült lelkileg, tudta, hogy rá kell készülnie, ha nem akar elveszni.
Egyre hangosabban nyögött, ahogy repültek az utolsó pillanat felé. Teste időnként öntudatlanul megrándult. Érezte a szorosan hozzátapadó test minden rezdülését, érezte a forróságot, ami Dave-ből árad, érezte a mozdulatain a kapkodást, érezte, hogy teljes hosszában mozog benne. Tudta, hogy közel jár, hisz őt is már csak egy hajszál választotta el. Lehunyt szemmel, kidagadó nyaki erekkel nyögte a nevét. A teste már szinte őrjítően feszült ebben a vad hajszában.
Dave egy erőteljes és mélyreható mozdulattal jutatta el magukat a csúcsra. Igyekezett nem teli tüdőből felordítani, pedig szíve szerint azt tette volna. Így azonban egy sokatmondó és hangos nyögésre sikerült korlátoznia az érzelemi kinyilvánítását. Martot hasonló intenzitással ragadta el a megsemmisülés. Rekedten nyögte ki szeretője nevét, amint egész testében újra megfeszült a gyönyörtől.
Dave nem bírta el a saját súlyát és Martra hanyatlott. Zihálása még nem hagyott alább, a teste csatakos volt, de nagyon élvezte, hogy ilyen közel lehet Marthoz. Némán nyelte a levegőt. Martin újra felnyögött, mikor megérezte elgyötört testén a másik teljes súlyát, és érezte, hogy tarkója libabőrös lesz Dave hangtalan zihálásától. Ő is kapkodva vette a levegőt, ajkán egy kis mosollyal. Szemeit nem tudta még kinyitni. Beletemetkezett, fürdött Dave közelségében. Egész testén apró cseppek gyöngyöztek, minden porcikája és sebe sajgott és tompán égetett, de nem érdekelte. Megérte.
Néhány perc némaság után Dave hangja törte meg a csendet - Basszus! - nézett a falon lévő órára - Fél órája egy interjút kéne adnom...
Feltérdelt, ezzel kicsusszanva Martból.
Mart felnyögött az érzéstől, majd vigyorogva nézett a kapkodva öltözni kezdő Dave-re. - Ajaj, akkor azt hiszem, "kicsit" késésben vagy...
Miután Dave magára rángatta az ingét, beletúrt barna hajába és a férfira nézett - Ne légy kárörvendő. Megnézném, ahogy Caprinak magyarázod, hogy mitől égnek megint pirosan a sebeid és honnan vannak az újak... Vagy amikor épp rájön az egészre.
A szőkeség nagyot nyögve ejtette fejét vissza a párnába végignyúlva a kanapén. - Ne is mondd... nem is tudom, mit csináljak. Elmondjam neki, vagy megtartsam a mi kis titkunkat? - mélázott.
- Nézd van két lehetőséged - nézett rá a férfi - vagy hagyod, hogy magától jöjjön rá és neked essen, hogy miért nem mondtad el neki, vagy elmondod neki. Meg fog döbbeni, nem mondom, hogy nem. De amúgy is tudja. Emlékszel még? A repülőn „mondtuk el” nekik. Csak arra nem számít, hogy ez a dolog nem évült el.
- Igazad lehet... - nézett a gatyáját gomboló énekesre. Tekintete egy pillanatra elidőzött ágyékánál, majd végigmérte a karcsú testet. Észveszejtően jól nézett ki. - Nem is tudom, az ismétlésre miért vártunk ennyit... - jegyezte meg halkan.
- Nem kerestük egymást. Talán tartottunk a másiktól - nézett fel rá, mikor befűzte az övét, és alaposan meghúzta azt.
- Féltél, hogy már nem kívánlak, hogy már nem akarlak? - sandított rá összehúzott szemekkel karja mögül.
- Nem is tudom őszintén szólva. Magamtól féltem. Meg persze tőled. Hogy mit gondolsz rólam.
- Miért? Mit hittél, mit gondolok? - mosolygott rá halványan, majd lassan fel is ült.
- Nem tudtam, hogy mit gondolsz.
- Azt, amit most.
- Miért most mit gondolsz? - nézett rá Dave.
- Azt, hogy egy őrjítően kívánatos férfi vagy. És persze nem mellesleg egy jó barát és lelki társ a munkában... és a szexben is - mosolyodott el felhúzva egyik szemöldökét.
- Te meg egy utolsó rohadt gaz csábító vagy, aki rendkívül járatos az érzelmek világában és tudja, hogy hogyan őrjítse meg az embereket.
- És ráadásul élvezem is - nyújtózott egyet, amitől sérülései kellemetlenül húzódtak, és ettől fel is szisszent.
Dave elmosolyodott - Rohannom kell - majd visszanézett Martinra - És akkor most...? - utalt kettejükre nem fejezve be a kérdést.
Mart elgondolkodva nézett rá. - Még meglátjuk.
Dave bólintott, majd újra az órára nézett. Egy pillantással köszönt el Martintól és lépett ki az ajtón, hogy a lent várakozó kocsijához siessen.
Martin nagyot sóhajtva dőlt hátra meztelenül a kanapén kezében egy cigarettával. Elmélázva figyelte a füst kacskaringózó útját, majd végignézett magán. Nevetésre emlékeztető hanggal fújta ki a levegőt, ahogy számba vette legújabb sérüléseit. Elég ramatyul festett a bőre. A tegnapi gyógyulófélben lévő darabok most újra haragosan vöröslöttek, némelyik kicsit vérzett is, de nem bánta meg se a tegnapit, se a mait. Szüksége volt erre az órára Dave-vel. Remélte, hogy ezt Capri is meg fogja érteni, ha elé áll. Mélyen tüdőzte le a füstöt, majd hosszan fújta ki, miközben Dave-re gondolt.
Valahogy érezte rajta, hogy sokat várhatott erre a pásztorórára. Minden mozdulatában benne volt a régóta tartó várakozás feszültsége. Érzése szerint az énekesnek nagyobb szüksége volt rá, mint neki rá. Pont fordítva, mint ahogy Dave énekelte egyszer. Ezen elmosolyodott. Nem tudta, hogy Dave-nek miért kell pont ő, de nem is foglalkozott túlzottan a kérdéssel.
Csinos kis füstkarikákat fújt, majd halkan énekelni kezdett:
- "You always need me much more, than I need you..."
Kegyetlen sorok, de igazak. Fejében a szám dallamaival nyomta el a csikket, majd kezdett öltözködni, és összeszedni a cuccait. Még egyeztetnie kell Dave-vel, hogy elméletileg mire jutottak az albummal kapcsolatban, mert valamit mondaniuk kell Andynek is. Aztán beszélnie kell vele személyesen is erről az egészről. Meg kell mondania neki, hogy ne várjon túl sokat.
Miután elpakolt maga után és bezárta a stúdiót, autójával elindult hazafelé gondolataiba merülve.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó