|
Lost in the stars - 32.
2007.02.28. 18:48
"Did I need to sell my soul for pleasure like this?"
32.
Martin tudta, hogy még van egy beszélgetése a témáról Dave-vel, de hagyta, hadd ülepedjenek a történtek kicsit mindkettejüknél. Még nem tudta pontosan, mit mond majd a férfinek, a véletlenre fogja bízni magát. Pár nap telt el együttlétük óta. Még mindig sokszor gondolkodott Capri viselkedésén. Nem fért a fejébe, hogy a lány hogy lehet vele ennyire elnéző... Ha mélyen magába nézett, tudta, hogy nem érdemelné meg a lányt. Mikor őt ölelte az ágyban, ha hozzáért, ha szeretkeztek, néha előjöttek ezek a bűntudattal átitatott gondolatai. Többször kérdezte magától, hogy miért nem tud csak egyszerűen hűséges maradni, mint ahogy a lány őhozzá... "Valóban az?" - kérdezte magától egy alkalommal, de nem érzett magában semmiféle negatív érzelmet a kérdéssel kapcsolatban.
Figyelmeztette magát, hogy hamarosan el kell indulnia a találkozóra. Valami nyilvános helyen találkoznak Dave-vel. Felírta a hely nevét, meg hogy hogyan jut el oda. Talán ténylegesen jobb lesz, ha semleges környezetben beszélik meg ezt. Jót tesz a biztonságérzetüknek? Biztosíték lenne rá, hogy nem esnek újra egymásnak? Bár Martin érezte, hogy most hideg fejjel tud gondolkodni. Ha kell, erélyes lesz, amennyiben úgy hozza a helyzet. Caprinak nem mondta, hogy Dave-vel találkozik. A lány még aludt mikor lejött a konyhába összekészülődni. Gyorsan írt egy cetlit, amit az asztalon hagyott, majd beült a kocsijába, és elindult.
Capri az elmúlt napokban csendben emésztette a tényt, hogy párja és Dave... Igen, eddig is sejtette a dolgot, de tudni teljesen más. Most ő is más helyzetben van, máshogy érinti ez a dolog. Undorodni továbbra sem undorodott, de mintha kétségei kezdtek volna lenni önmagával kapcsolatban. Vajon Mart csak szeret újat kipróbálni, vagy vele van valami gond? Mikor járnak párja gondolatai máshol és mikor nála? - már amikor olyan helyzetben vannak. Martinnak eme vallomásának sikerült felkavarnia, még ha ezt nem is mutatta ki. Egyre többször találta magát az erkélyen, kezdett kicsit szétszórt lenni, de még nagyjából uralta a helyzetet. Martnak nem óhajtotta felhozni a dolgot, ráhagyta a férfira, majd ha ő szeretné, akkor felhozza. A lány még önmagával sem rendezte le a dolgot, akkor minek fárasztaná vele párját?
Dave ért oda előbb. A partszakaszt kezdte fürkészni, Mart kocsiját várva. Tudta, hogy most beszélgetni fognak, és azt is, hogy miről. Remélte, hogy ténylegesen letisztázzák a dolgokat, és nem csak elpakolják, ahogy eddig tették. Sejtette, hogy nem lesz egyszerű csevej, úgyhogy a mai napját kifejezetten ennek szentelte, nem tervezett be semmilyen más programot.
Nyugodtan lassított, mikor meglátta a tengerparti parkolóban a karba tett kézzel az autója oldalának támaszkodó Dave-et, majd be is parkolt mellé. Megigazítva napszemüvegét és pólóját szállt ki a járműből kezében a kocsikulccsal.
Dave egy félmosollyal az arcán üdvözölte barátját? Szeretőjét? Nem, ezen nem most kellett gondolkodnia, azért vannak itt, hogy ezt megbeszéljék! És beszélgetni fognak! Elege van már az állandó gyötrődésből és vágyódásból: ideje eldönteniük, hogy mit akarnak ettől a „kapcsolattól“.
Martin szokásos stílusában nyújtott kezet. - Szia.
- Szia - mondta Dave és kezet fogott vele.
- Lemegyünk? - bökött a part felé fejével, ahol pár asztal is látható volt egy betonozott placcon - Vagy itt akarsz beszélni?
- Menjünk - biccentett Dave, majd megindult a homokos parton lefelé az asztalok irányába.
Mart fél lépéssel lemaradva követte, hogy az énekes dönthesse el, hova is üljenek. Dave nem sokat teketóriázott: az első árnyékos asztalnál leült a székre, majd Martra emelte a tekintetét. Tipikusan várta, hogy a szőkeség kezdjen beszélni.
Mart megadóan sóhajtott, és halványan elmosolyodott. Annyira tipikus volt Dave-től, hogy tőle várja az első lépés megtételét. - Gondolom, tudod, hogy ezt most meg kell beszélnünk. Azt hittem, hogy hat éve ezen túlestünk, de úgy tűnik az nem volt elég.
- Én is azt hittem, aztán úgy tűnik, hogy mégsem. Nézd, azon nincs értelme beszélni, hogy mi volt 6 éve, vagy mi volt pár nappal ezelőtt: megtörtént. Én inkább a jövőre vagyok kíváncsi. Fennáll a lehetősége, hogy ezt az utat nyitva hagyjuk, de akkor tudatosan, vagy lezárjuk? Elegem van már ebből az állapotból.
- Te tényleg sokat rágtad magad ezen, igaz? - nézett rá elgondolkodva, levéve napszemüvegét.
- 6 évvel ezelőtt egy időben igen. Aztán tegnap óta újra. A köztes időben eltemettem magamban, de végig ott volt, nem szűnt meg.
- Hogy őszinte legyek... az évek során előfordult, hogy úgy néztem rád, de nem tartottam említésre méltónak. Azt hiszem, kényelmesebb volt így mindkettőnknek, de javíts ki, ha tévednék... Mindkettőnknek ott volt a családja, aki lefoglalja, na meg a válásom - húzta el a száját-, de mindegy. Igazad van, ami megtörtént, az megtörtént. A jövőre nézve... próbáltam mérlegelni a lehetőségeket. Megérné neked ez a "kapcsolat", hogy kockáztasd ezzel Jenny szerelmét, és jelenlétét az életedben?
- Nem. És neked?
- Capri tudja.
Dave meghökkent - Nagyon kiborult?
- Ami a legmeglepőbb, hogy nem. Nem rendezett jelenetet, vagy ilyesmi. De... nem tudom, mi játszódik le benne. Ahogy a szavaiból kivettem, mindig is sejtette ezt a dolgot köztünk.
- Nah igen, a 6 évvel ezelőttit a fél világ sejti. De ez most más. Mindenesetre én ezt nem szívesen kötném a nejem orrára. Egyébként: ez részedről mit jelent? Az, hogy Capri tudja, felhatalmazást ad, hogy folytasd?
Dave a beállt csöndben érdeklődve várta a választ.
- Megértem, hogy Jen előtt titokban akarod tartani. Capri pedig ezt mondta, idézem: "Ha a jövőben becsúszik egy-két ilyen az nem baj, nem buknék ki ha elmondanád, de inkább ne mondd. Ha visszahallom nem lesz gond, nem hozom fel." Ezzel most nem tudom még, mit kezdjek.
- Kérdezd meg tőle.
- Még nem volt alkalmam rá - válaszolta hunyorítva a part irányába nézve - De azt hiszem, ez igent jelent a kérdésedre.
Dave szemöldöke kicsit meglepetten emelkedett meg - És miért?
- Mit miért? - nézett rá kizökkenve gondolataiból.
- Miért feleltél igennel a kérdésemre? Mert megteheted? Vagy, mert csak kíváncsi vagy? Miért?
- Kíváncsiságból? Mire lennék kíváncsi, szerinted? - kérdezett vissza.
- Nem tudok a fejeddel gondolkodni Mart.
- De mi a te véleményed. Miért és mire lennék kíváncsi? - dőlt előrébb egy kicsit jelezvén, hogy tényleg érdekli a válasz.
- Próbára akarsz tenni? Hogy én meddig bírom? Vagy Capri? Vagy, hogy meddig nem buknánk le? Mi az indokod? Az adrenalin? A szükséglet? Az unalom?
Martin majdnem felnevetett, bár tudta, hogy a helyzet nem éppen mulatságos. Hátradőlt, majd tekintete végigpásztázta a jól ismert arcot, míg a válaszon gondolkodott.
- Az unalmat egyértelműen kizárnám a felsorolásodból. Nem, nem célom senkit se kiborítani. Egyikőtöket se. És azt se akarom, hogy hármunkon kívül más is megtudja, hogy mi történt köztünk. Ez a mi titkunk. Az kétségtelen, hogy észveszejtő, amit művelünk egymással, hogy az adrenalin akkor is igencsak dolgozik bennem, de nem vagyok őrült. Nem célom, hogy folyamatosan csaljam Caprit. Szeretem őt, ahogy te is Jent.
- Miért csináljuk mi ezt egymással? - kérdezte elgondolkodva Dave.
- Nem tudom. Talán a kémia? Az ösztönök? A vágy? Vagy mind egyszerre...
- Kémia? Mi köze ehhez a kémiának?
- A tested kémiája. A bőröd illata, és a többi és a többi. Amitől vonzó vagy a számomra. Erre gondoltam - legyintett.
- Jaaa... Hát ki tudja - somolygott rá a férfi - Nem vagyok egy nagy tudósfajta.
- Olvass többet, Gahan! - vigyorgott rá.
- Hé! Azt hiszem, a csajod kielégíti ezt az igényed, nekem nem kell! - vágott vissza Dave.
- Einstein feleségére gondolsz? - nevetett fel.
- Pontosan. Nem tudom, hogy honnan merítette a lelki energiát, hogy hajnalban félrészegen Einstein nejéről kezdett beszélni. Én örültem, hogy éltem. Jól kifogtad öregem! Jenny legalább tisztességesen ki tudja ütni magát.
- Hát igen, láttam már úgy a kedves nejed... - mosolygott még mindig az emlékek hatására, de aztán lassan újra komoly arckifejezést öltött magára. - De visszatérve... ha a jövőben úgy adódna, te mit tennél? Kihasználnád az alkalmat, mint tegnap, vagy nem?
Dave elgondolkodott. Látszott rajta, hogy tényleg fontolgatja a kérdést, majd Martra nézett - Szerinted?
- Kinézem belőled.
Dave csak sokatmondóan mosolygott.
- De ha akarod, tehetünk úgy is, mintha semmi sem történt volna, megtagadva önmagunknak ezt a részét, de nem hinném, hogy ez a módszer kevésbé borítana ki - gondolkodott újra el. Látszott, hogy gondolatban már körbejárta párszor a témát.
- Rajtad múlik.
Mart megint mélyen a zöld szemekbe nézett. Percekig nézték egymást, majd lassan bólintott. Kíváncsi volt Dave reakciójára.
- Jól van. Ha alkalmunk lesz, azt hiszem egyikünk sem fog elsiklani felette - mondta az énekes meg nem törve a szemkontaktust.
- De lenne egy feltételem.
- Hallgatlak.
- Próbáljuk meg ezeket az alkalmakat a minimumra csökkenteni. Megígértem Caprinak. Szeretem őt, és nem akarom, hogy állandóan azon agyaljon, hogy mikor csalom meg veled.
- Minimum… úgymint?
- Ameddig lehet, fogjuk vissza magunkat... kérlek.
- Rendben - egyezett bele Dave, de nem tudta elképzelni pontosan, hogy mit jelent ez az „ameddig lehet” - És most hazamész és szépen elregéled párodnak, hogy miben egyeztünk ki?
- Neki sem kell mindenről tudnia - húzta fel mosolyogva egyik szemöldökét.
- Oh, ééértem.
Mart újra felvette napszemüvegét - Most már megnyugodtál?
- Valamennyire igen. Te persze nem emésztetted magad, hanem hideg fejjel egyszer végiggondoltad aztán kész, mi?
Mart felnevetett, majd újra ránézett - Nem, azért ez nem volt ilyen egyszerű. Felkavartál pár dolgot bennem. Sokat gondolkoztam a történteken, de nem emésztettem magam annyira, mint ahogyan feltételezem, hogy te tetted.
- Feltétezd csak - mondta Dave, majd felállt.
Mart szótalanul követte példáját - Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk.
- Igen - érkezett a válasz, majd a sötétruhás énekes megindult visszafelé.
A kocsiknál egy percre egymásra néztek, majd egy kézfogás után elváltak útjaik. Mart hazafelé még sokáig érezte tenyerén Dave kezének érintését.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó