|
Lost in the stars - 35.
2007.02.28. 19:10
"You'll see your problems multiplied..."
35.
Zsó izgatottan pakolászott a konyhában. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen. Vagy hatszor megkóstoltatta Eric-kel a kajákat, hogy biztos, hogy jók lesznek-e. Nem tudta miért, de izgult. Talán mert most fogja először háziasszonyként fogadni barátait Eric házában.
A páros autóval ment. Capri hagyta párját az útra koncentrálni, csak egy feltétellel: ha közben szól a rádió vagy valami más zene - amit ő is szeret, de minimum meghallgat - miközben ő maga az ablakon bámult ki merengőn. Imádott autózni, mert ilyenkor mindig elsüppedt a fantáziájában, vezetni viszont utált, mert akkor az útra kellett koncentrálnia. Várta már azt a pillanatot, mikor meglátja barátnőjét, mikor megölelheti, mikor beszélgethet vele. Egyszerűen hiányzott neki.
Zsó idegesen mászkált a nappaliban, mikor közeledett a két óra, és azon gondolkodott, hogy mit ronthatott, vagy felejthetett el.
- Szívem, ők a barátaink, nem az amerikai elnök jön látogatóba! - próbálta nyugodtabb idegi állapotra terelni Eric.
Sophie felnézett az ő karjait megfogó férfira. - De fontos, hogy minden jól sikerüljön. Ez az első alkalom, hogy én vagyok a háziasszony a házadban mikor ők jönnek.
- A mi házunkba – mosolygott rá.
A lány valamelyest megnyugodott Eric finom csókjaitól, majd a konyhába ment, hogy mindent még egyszer leellenőrizzen. Megállíthatatlanul mászkált a házban. Egyedül akkor felejtett el mindent egy percre, mikor megállt Ewan szobájának ajtajában, és az alvó csöppséget nézte. Már megfigyelte, hogy bármikor, ha bejön hozzá, megmozdul, mintha megérezné, hogy a közelben van az anyukája. Ilyenkor mindig megnyugodott a szíve, és elöntötte az a büszke érzés, hogy ez a kicsi emberke az ő fia. Halkan lépett ki a szobából behúzva maga után az ajtót, majd visszament a nappaliba, és Eric mellé kuporodott felhúzva lábait a kanapéra.
És akkor végre lefékezett az oly jól ismert fekete gépjármű a házuk előtt. Zsó máris az ajtónál termett, és kinyitva azt várta, hogy kinyíljon a kocsi ajtaja, és mikor ez megtörtént, le is sietett a pár lépcsőfokon, és Capri nyakába ugrott.
- Szia Szívem! - nyögte a lány és ő is hasonló hévvel ölelte meg barátnőjét.
- Már nagyon vártalak titeket! - adott egy cuppanós puszit Martnak is félig átkarolva a nyakát.
- Hát még mi, hogy ideérjünk! - nevetett a lány, miközben Zsó befelé terelte vendégeit a házba.
- Pakoljatok le, szusszanjatok egyet, addig én megmelegítem a kajákat, okés? - tüsténkedett.
- Zsó, mire ez a nagy felpörgés? - kérdezte barátnője, aki nem tágított mellőle a konyhában.
- Azt akarom, hogy minden klappoljon, és jól érezzétek magatokat nálunk - mosolygott rá a leves és a sütőben lévő húsok alá kapcsolva.
- Zsóm, ahhoz csak a közelemben kell lenned - mosolygott rá Capri.
- Jól van na!
- Kedveskedni próbálok, erre elhajtasz egy 'jól van na' -val! Szép! Ki is mehetek a konyhából! - 'háborodott fel' a lány.
- Nem kell, na! - vigyorgott rá - Kicsit izgatott vagyok, ennyi az egész.
- Igen, azt látom. Ne segítsek valamit?
- Majd ha kész lesznek a kaják, akkor segíthetsz kicsit tálalni, de amúgy minden elő van készítve.
- Rendben. Mesélj valamit addig - ült le a lány. Állva csak útban lett volna a háziasszonynak.
- Mit meséljek? - gondolkodott el hirtelen - Ja, képzeld, találkoztam a CSI főszereplőkkel mikor eljöttek babanézőbe! - vigyorodott el szélesen.
- Na! És milyen volt?
- Mind kedvesek voltak! Főleg Jorjával meg Garyvel jöttem ki jól, de a többiek is rendesek voltak. Viszont George olyan furcsa volt egy kicsit. A buli óta nem is nagyon jött hozzánk. Inkább Eric ment.
- Annak azt hiszem, tudom az okát.
- Igen? - nézett rá barátnője kérdőn - Éspedig?
Capri kilesett a konyhából, hogy a fiúk hallótávolságon kívül vannak-e. - Nos - mondta - Akkor és ott megpróbált meghódítani engem.
- He? - nézett rá "értelmesen" közelebb hajolva.
- Magyarul: azt akarta, hogy csaljam meg vele Martot!
- MIII???
- Cssssssss, nyugi.
- Jó, bocs! - kapta a szája elé a kezét.
- Nem hagytam magam.... csak egy kicsit.
- Egy kicsit?
- Egy kicsit. Kísérlet volt.
- A "kicsit" mit takar?
- A folyosón megcsókolt. George nekem sosem jött be, mint pasi. Aztán Mart rajtakapott minket.
- Te jó ég!
- Igazság szerint arra voltam kíváncsi, hogy Martin, hogyan viselkedne egy ilyen helyzetben, hogy mennyit érek neki. Érdekes volt. De azért többet nem csinálom meg. Pedig lenne miért.
- És mi történt?
- Csöppet dühös volt. Majdnem George-nak ment.
- Nem csodálom! És mi az hogy "lenne miért"? - tudakolta figyelve a részletekre, miközben elzárta a leves alatt a tüzet.
- Nem most van itt ennek az ideje, de meg fogod tudni. Szeretném kikérni a véleményed.
- Rendben, ahogy gondolod.
- De majd akkor, mikor a fiúk… nem lesznek ennyire… közel - a lány kereste a megfelelő szavakat.
Zsó bólintott, majd megkérte Caprit, hogy szóljon a fiúknak, hogy kész a kaja.
A lány kisétált a konyhából - Srácok! Asztalon az abrak!
- Ez aztán a jó hír - mondta Mart miközben felállt - Már kezdtem éhes lenni.
- Mert megint csak a gyomrodra gondolsz, mi? - kacsintott rá a lány.
- Naná! Ilyen örökmozgó nő mellé, mint amilyen te vagy, kell az energia...
Közben átmentek az ebédlőbe, majd leültek enni, amit végig is beszélgettek.
Ebéd után elhessegették a srácokat, majd Capri segített Zsónak leszedni az asztalt.
- Nem véletlen pattintottad le őket, igaz? - hajtogatta össze a terítőt a barna hajú magas lány.
- Két okból is: egyik, amire gondolsz. A másik: ehhez ők úgysem értenek.
Zsó bólintott, majd intett, hogy menjenek át az Eric-kel közös hálójukba beszélgetni, ott úgysem zavarják őket. A lány követte, majd leültek az ágyra. Capri elgondolkodott. Olyan abszurd, az, amit mondani akar, de érezte, tudta, hogy valakinek muszáj elmondani, és nem is volt kérdéses annak a valakinek a kiléte. Csak nem tudta, hogy hogyan kezdje.
- Emlékszel még a slash novikra, amiket Anival írtatok, ugye? - kérdezte hirtelen.
- Persze. Hogy is felejthetném el őket - futott át egy mosoly az arcán - Jó kis fanfickek voltak.
- Nos, beletrafáltatok. Voltaképp mindenki, aki a 2001-es Exciter Tour-ról írt slash novellát. De nem ezen akadtam ki. A banda egy új albumot akar tető alá hozni. Behívták Martot nem is oly rég egy hete egy stúdióba. Nem tudom, hogy pontosan mi történt, mindenesetre annyit tudok, hogy Andy elment. Dave és Mart meg kettesben maradtak… Mikor Martin hazajött az általam okozott sebeit újra felszakították. A legrosszabbra gondoltam. De nem számoltam egy másik lehetőséggel. Mart leültetett, majd kijelentette, hogy megcsalt. Rögtön valami szőke bombázóra gondoltam, de igyekeztem nem kibukni, hanem végighallgatni. Akkor, mondta meg, hogy kivel.
- Na neee... - kerekedett el barátnője szeme.
- Ledöbbentem - folytatta a történetet - Teljesen padlót fogtam. Valami olyasmit mondtam, hogy végül is nem olyan nagy baj, ha becsúszik egy ilyen, hisz mindketten ismerjük Martint, tudjuk, hogy fura szerzet. Ráadásul szeretem is. Elnéztem volna neki, akkor és ott úgy döntöttem. Megdöbbent, azt hitte, hogy teljesen ki fogok bukni. De nem buktam ki. Akkor még nem. Másnap viszont már más volt a helyzet és az idő múlásával egyre csak rosszabbodott. Eljött az a pillanat is, mikor Mart elment, hogy rendezze Dave-vel a dolgokat. Tudom, hogy odament. És valamiért úgy érzem, hogy az aznapi állításom miatt nem mondott neki nemet. Persze, nem tudom, hogy mit beszéltek meg, vagy miről beszéltek, nem mondta el, én meg nem kérdeztem rá. Mikor hazajött én az erkélyen voltam, mint általában. 10 perce sem beszéltünk, mikor sírni kezdett és kijelentette, hogy kihasznál, és nem érdemel meg. Biztos vagyok benne, hogy megfordult a fejében, hogy elhagyjon. Fájt. Megijedtem. Együtt sírtunk, és otthagyott. Órák múlva jött haza, bocsánatot kért - azért mondta el, mert azt hitte, hogy képes vagyok ezt elviselni, de tévedett, ezt ő is tudja. Most már - Azt mondta szeret, és nem hagy el. Meg, hogy megpróbálja, ismétlem, megpróbálja megfékezni magát. De nem tudom, hogy bízhatok-e benne? Ismerem már, és ha egyszer megtette velem, akkor miért ne tenné meg még egyszer? Nem vagyok a felesége, és nem is kell tudnom róla. Nem buknék ki, ezt neki is megmondtam, jelenet nem lenne belőle - de fájna. Kegyetlenül. Érzem, hogy távolodunk egymástól. És Dave-re sem tudok ezek után úgy tekinteni ahogy, és azt hiszem, hogy már Martinra sem. Mit tennél a helyemben? Maradnál és kivárnál? Vagy hagynád a francba az egészet? Meg tudok majd újra bízni a páromban? Egyáltalán ő mit gondol? Mire kellek én neki? Ezek után mit kéne gondolnom? - bukott ki a lányból a sok megválaszolatlan kérdés.
Zsó arcán egyre jobban eluralkodott a döbbenet, ahogy hallgatta barátnője beszámolóját. Ezt nem gondolta volna Martinról. Pontosabban nem gondolta volna róla, hogy a való életben is lehetséges lehet az, amit Anival megírtak ficben.
- Hát ez nem semmi. Sikerült rendesen ledöbbentened, az már biztos. De vegyük szép sorjában... Atya ég, ezt nem hiszem el! - csóválta meg a fejét hitetlenkedve - Amit tett, az... az tényleg szemétség rád nézve, de ahogy hallom, ő is rendesen kibukott saját magán, ami azért jó jel, főleg ha megígérte, hogy megpróbálja visszafogni magát. Ez nem lehet egyszerű, ha egyszer bele van kódolva ez az ösztön... Lehet, hogy kegyetlenül fog hangzani, de el kell mondanom, amit gondolok. Többször mondtad, hogy nem akarod őt lekötni. De ha azt vesszük, pontosan ezt akarod elérni nála a monogámiával. Azt várod, hogy ne csaljon meg, persze ez totálisan érthető, de vedd bele, hogy ki is ő, hogy milyen az élete, hogy milyen a múltja, hogy milyenek az ösztönei. Mondjuk vegyük, hogy még évekig együtt lesztek... Te tényleg úgy gondoltad, hogy egyszer sem fog megcsalni? - próbálta ezeket a kérdéseket és állításokat a lehető legfinomabb hangnemben feltenni, és együtt érzőn nézni rá - Tudom, hogy nálunk is van esély rá, hogy Eric újra félrelépjen, de én sem akarok tudni róla. Szerintem az is természetes, hogy most kicsit eltávolodtál tőle, hogy másképp nézel mindkettőjükre. Ó Istenem, ha ezt tudom, akkor nem hívom meg Dave-éket - csapott a homlokára.
- Persze, nem arról van szó, hogy abba a hitbe rángatom magam, hogy ne csaljon meg és nem is kértem ezt tőle! De az én ösztöneim is mást diktálnak a francba is! Egyszerre próbálok megfelelni Martinnak és az érzéseimnek és a kettő nagyon ellentmondásos! Akárhogy is nézzük, itt nem CSAK Martinról van szó! Azért adjak neki teljes szabadságot mert olyan az életvitele? Ennyi erővel le is mondhatnék róla! - érezte, ahogy egyre inkább belelovalja magát a dolgokba, hogy megint nem tud parancsolni az érzéseinek.
- Nem ezt akartam kihozni belőle - rázta meg a fejét - Én kivárnék. Szeretitek egymást nem? Ezt mondtad - megvárta, míg barátnője bólint - Akkor azt kizárnám, hogy csak a szexre kellenél neki. Jó darabig kételkedni fogsz benne, mint ahogy én is kételkedtem Ericben miután megcsalt. De szerintem a dolgok idővel a helyére fognak kerülni, és ti is újra közelebb fogjátok érezni magatokat egymáshoz. Persze ez csak az én véleményem. Ha nem akarod kitenni magad ennek az egésznek, én azt is megértem, ha otthagyod Santa Barbarát.
- Ez meg se fordult a fejemben. Nem megyek el. Már csak azért se. Ha kell Dave-vel szállok szembe, de én nem adom fel. De igazad van: nem kell tudnom arról, hogy mik történnek a turnék alatt. Csak azzal, hogy ezt elmondta, gyanakvóvá tett. Nem hittem volna, hogy egyszer az édes tudatlanság után áhítozom.
- Igen, ebből is tanulhattál - jegyezte meg halkan.
- De akkor komolyan a frászt hozta rám, mikor órákig abban a hitben hagyott ott, hogy vége, mártír típus lesz és inkább nem okoz nekem fájdalmat és elhagy. Inkább kiállom ezeket, minthogy elhagyjon, abba belehalok. Ez végzetes. Ebbe fogok belehalni.
- Ne mondj ilyeneket! - húzta össze a szemöldökét, majd elmélázva folytatta: - Nem hittem volna, hogy egyszer azt hallom, hogy Martin Gore miattad sírt...
- Ki mondta, hogy miattam? - nézett rá - Egyszerűen csak kibukott. Vagy csak ledöbbent a saját érzésein - gondolkodott el a lány.
- Nem azt mondta, hogy nem akar fájdalmat okozni? Meg hogy harcol önmagával? Szerinted ki miatt teszi ezt? Gondolkodj kincsem!
- Mi szüksége van ezeknek a férfiaknak ránk Zsó? Annyi nő közül válogathatnának, miért pont mi?
- Ezen én is sokszor gondolkodtam. Azok miatt, amiken közösen átmentünk a Szigeten? Vagy van bennünk valami extra? Sokszor akartam már megkérdezni Ericet, hogy miért, de még nem volt hozzá "bátorságom"...
- Ha csak a Sziget miatt, akkor felkötöm magam az első fára. Ha csak azon múlt, akkor tényleg a vakszerencse dolga volt.
- Jaj, mindig olyan borúsan látod a dolgokat és kiforgatod a szavaimat! - sóhajtott fel - Hát mit kezdjek veled?
- Pedig nem vagyok pesszimista. Nekem az úgyse menne - sandított somolyogva Zsóra.
- Na persze... Na de a lényeg... A Szigetet nem tagadhatjuk le, hogy fontos tényező volt, hiszen ott "ismertek meg" minket valamennyire, és úgy látszik ez tetszett nekik, és folytatást akartak. Mi meg lassan csontra beléjük zúgtunk, és ültünk párszor jó nagy szarban. De egyértelműen most a tied a legnagyobb... sajnálom - nézett rá egyetértően a széles ágy közepén ülve, majd megfogta a lány egyik kezét.
- Túlélem. Csak kellett, hogy valakinek elmondhassam. Egyedül semmiképp sem ment volna.
- Megértem - sóhajtott.
- Hát lesz, ami lesz. Egyébként nem gond, hogy Dave is jön. Azt hiszem, nem árt vele tisztáznom egy-két dolgot. Persze, ez nem jelenti azt, hogy beszélek is vele.
- Akkor mit csinálsz vele? - nézett rá meglepődve a mondaton.
- Nem kell beszéd hozzá, hogy kifejezzek dolgokat.
- Áhá... a női praktikák...
- Naná - mosolygott rá a lány.
- Egy dolog biztos: hazamegyünk és feltúrom Martin szekrényét. Nekem kellenek a tollas pólói!
- Abban akarsz flangálni? Vagy szaglászni akarod őket? - nevetett fel a hirtelen váltáson.
- Nem tudom, de olyan jópofák! Mellesleg rohadt jól állnak annak a tökkelütöttnek.
- Ezt nem vitatom! - kacsintott rá barátnője - Na, megnyugodtál egy kicsit?
- Igen. Köszönöm, hogy meghallgattál és lehúztál a földre.
- Szívesen, bár jobb szerettem volna, ha ilyen szituáció csak fikcióként fordul elő, de hát ez van...
- Ki tudja? Lehet, hogy legközelebb bekéretem magam közéjük - kacsintott a lány, bár erre sosem lenne képes, ezt tudta maga is. Zsó prüszkölve nevetett fel, mert tudta, hogy ezt úgysem vállalná barátnője. - Nah, menjünk, nézzük meg a fiúkat. Zsóóó! Én megvilágosodtam! Van csocsótok?
- Igen, van. Csak nem játszani támadt kedved? És miért világosodtál meg?
- Hát a csocsó ötlete fénnyel árasztott el és játszani van kedvem! Gyere! Hívjuk ki a fiúkat!
A lányok hangtalan tűntek fel. A fiúk a nappaliban beszélgettek. Capri hátulról lopódzott kedvese mögé, majd finoman a nyakába vetette magát - Ön épp egy orvtámadás áldozata! - rikkantotta - Elraboljuk... csocsózni!
- Aj szegény én - nyögte Mart nyakában kedvesével.
- Hiába minden ellenállás, simán lefegyverzem.
Eric majd megfulladt a röhögéstől, ahogy elnézte a békésen ülő Martint és a nyakában lógó fiatal lányt.
- Megadom magam! - emelte fel a kezét, és felállt, hogy induljanak. Zsó mosolyogva nézte őket, de mosolya mögött némi borús kifejezés is volt a most megtudott dolgok miatt. Mikor már indultak, végszóra Ewan panaszos sírása hallatszott.
Eric Zsóra nézett - Menjek?
- Nem kell, hagyd csak... - sóhajtott, majd fáradtan elmosolyodott, s eltűnt Ewan szobájában. A pici pár perc múlva elcsöndesedett.
Capri megvárta - és megváratta - a fiúkkal barátnőjét.
- Mi ez a díszkíséret? - mosolyodott el, mikor visszatérve félig átölelve Eric derekát még mindhármójukat ott találta.
- Nem engedtem őket elmenni. Tudod, itt nőuralom van - nézett rá barátnője, majd a fiúk felé fordult - Na srácok: kihívunk titeket egy meccsre Zsóval.
- Úgy van! - bólintott határozottan a barna lány.
- Én elfogadom! - egyezett bele rögtön Eric.
- Nagyon helyes! - állt lábujjhegyre párja, és adott egy csókot a szájára.
- Nekem nincs választásom... - nézett Mart a plafonra.
- Hogyhogy nincs? - nézett rá a fiatalabbik lány - Tudtommal nem mindig az van, amit én mondok. Vagy igen?
- Nem, de előszeretettel zsarnokoskodsz felettem - válaszolta elindulva az asztalhoz.
- Ez tény - ment utána a lány.
Az est észrevétlen szállt le a tájra. Capri Ericék erkélyén állt és nézte az esti Hollywood fényeit. Remélte, hogy Mart kijön hozzá, hogy lesz 2 percük kettesben. Kíváncsi volt valamire és fel akarta mérni a helyzetet. Mintha a férfi is változott volna, ami érthető, ha ő maga változott. De ma - úgy látszik - hiába próbált meg régi önmaga lenni, kedvese nem engedett.
Martin halkan lépett mellé. Szokásával ellentétben most nem ölelte át hátulról. Mélyet szippantott a balzsamos levegőből, és hallgatta a város hangjait. - Zajosabb, mint nálunk - jegyezte meg halkan.
A lány ránézett - Valóban - Észrevette a változást és nem esett jól neki. A férfire nézett.
Mart érezte, hogy valami más. Valahogy... szomorú volt legbelül. Továbbra is a fények felé nézett, de igazából csak elmosódott foltokat látott, mivel gondolatai fárasztóan zakatoltak a fejében.
- Mart... Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mi bánt?
A férfi ránézett, majd újra a távolba meredt. Nem ilyen kérdésre számított.
- Nem is tudom pontosan megfogalmazni. Azt hiszem az egész szituáció. Még mindig ezen rágódom.
- Megtörtént. Megbeszéltük. Innentől kezdve úgy érzem, hogy nem kell több szót kimondanunk a dologgal kapcsolatban: az érzéseink megmondják, hogy mit kell tenni. Úgy értem - nézett a lány is a távolba -, hogy ha átrágjuk magunkat rajta még egyszer, az csak bonyodalmat okozna és fájdalmat. De ha hagyjuk, hogy feldolgozd és feldolgozzam, akkor minden rendben lesz. Tudni fogjuk, hogy a másik milyet lépett, miért lépte és mi lesz a következménye. Csak az furcsa, hogy tartózkodó vagy. Azt nem tudom hova tenni.
Mart elgondolkodott a lány szavain, és megértette őket - Én néha nem tudom, hogy hogyan viselkedjek veled, hogy hozzád érhetek-e, hogy nem taszít-e valahol... - sóhajtott - Néha úgy érzem, mintha egy falat húznál fel magad köré.
- Egyszer régen volt, de azt elbontottam. Nem fogom még egyszer felhúzni. Féltem a szabadságom, és nem akarom magam elvágni tőled.
- Értem.
- De akkor te se tedd, kérlek. Vagyis... ezt persze rád bízom, de... hiányzol.
Mart ezekre a szavakra kiegyenesedve felé fordult, és mélyen a szemébe nézett. Kinyújtva jobbját finoman végigsimított a lány karján. A lány halványan elmosolyodott, majd kicsit közelebb araszolt a férfihez, annyival, hogy épp hogy csak hozzáérjen a másik testéhez.
Martin viszonozva a mosolyt fürkészte a tekintetét jobb kezének ujjaival finoman végigfutva a lány hátán.
- Mondd.
- Amikor mindketten kibuktunk... akkor te miért sírtál? Nem tartom a gyengeség jelének, félre ne érts. Csak érdekel, hogy min tudtál ennyire kibukni.
Mart nagyot sóhajtott. Nem szívesen beszélt ilyenekről.
- Tudod, a válásom óta nem sírtam egyszer se. Viszont ez azt jelentette, hogy azóta halmozódtak is valamennyire a dolgok, de a fő ok te voltál.
- Vagyis én adtam hozzá a löketet? - ráncolta a homlokát.
- Nem tudtam elviselni, hogy szenvedsz, és hogy ezt én okozom a gyengeségemmel.
- Nem vagy gyenge. Csak más az életfelfogásod, az egész lényed. Ezért szeretlek.
Martin halványan mosolyogva gyengéden végigsimított a lány arcán, de nem szólt semmit. Nem szándékozott többet beszélni erről. Capri végül nagy sóhajjal dőlt finoman neki kedvesének. érezni akarta a teste melegét, sóvárgott utána. Volt reménye, hogy most már minden rendbe jön.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó