|
Lost in the stars - 44.
2007.02.28. 20:10
44.
Sophie tudta, hogy tennie kell valamit. Nem tudott tétlen ülni úgy, hogy nem segít barátnőjének. Most ő volt az elsődleges. Napokig győzködte Ericet a legváratlanabb pillanatokban is, hogy engedje el, hogy segíthessen barátain. A férfi nem akart ráállni a dologra, mondván, hogy neki elsődlegesen a kicsivel kéne foglalkoznia. Minden lehetséges fegyverét bevetette, hogy kicsikarja tőle az engedélyt, elszökni ugyanis nem akart. A színész végül kelletlenül rábólintott, de egy csomó kikötéssel tömte tele a fejét. Miután visszanyelve könnyeit elbúcsúzott a fiától, és Erictől, Budapestre repült. Ott kiderítette, hogy Fonyódon van Capri, és rögtön elment hozzá amint megtudta tartózkodási helyét. Némi keresgélés után megtalálta a házat, és bekopogott, majd mikor nem érkezett válasz, csengetett is.
Capri kinyitotta az ajtót - Zsó? Mi a fenét keresel te itt? Nem kaptad meg a mailemet? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Kicsit ledöbbent barátnője látogatásán, azok után, hogy kikötötte: itt marad.
Barátnője szótlanul a nyakába vetette magát, és könnyes szemmel, megkönnyebbülten szorította magához. Már félt, hogy valamit csinált magával a lány.
- Te bolond! Hát azt hiszed, egy mail megakadályoz abban, hogy melletted legyek? - szipogta.
- Hát... nem, nem igazán - mosolyodott el a lány - De, ne haragudj, most nem igazán vagyok olyan lelki állapotban, hogy vendégeket fogadjak.
- Elküldenél? Azok után, hogy idáig jöttem miattad? - suttogta letörölve egy könnycseppet az arcáról. Tekintete fájdalmasan villant. Már csak egy vendég Capri számára...
- Nem, dehogy. Nem akartalak megbántani - mondta a lány - Csak egyszerűen… Zsó, neked nincs keresnivalód itt. Menj vissza, neveld fel a fiadat és legyél szerencsésebb és boldogabb, mint én.
- Nem hiszem el, hogy nincs megoldás! - fakadt ki beljebb lépve.
- Vége van Zsó - mondta halkan Capri.
- Vége? - mélázott el a lány. Ezt ő nem akarta elfogadni. Látta barátnőjén, hogy össze van zuhanva. Hiába mutatja magát erősnek, a külseje elárulja. Árnyéka önmagának. - Egyszer azt mondtad, hogy képes lennél meghalni Martért. Ezért jöttem ide, hogy megbizonyosodjak róla, nem csináltál-e hülyeséget.
A másik érvét még magában tartotta.
- Egyszer talán képes lettem volna rá.
- Akkor az sem érdekel, hogy mi van vele? - nézett a lesoványodott lányra kérdőn.
Capri nem felelt. Dehogynem érdekelte, minden érdekelte, ami Martinnal volt kapcsolatos. Bizonytalan tekintettel nézett barátnőjére, aki ebből tudta, hogy nyert ügye van.
- Nos - kezdett bele leülve egy kanapéra - ahogy hallottam, totál ki van bukva. Láttam a karácsonyi koncertet. Csomószor rontott, érezni lehetett a feszültséget Dave és közte, az arcán meg hiába volt alapozó rettenetesen nézett ki. Mióta otthagytad...
- Azóta mi van vele? Ne mondd nekem, hogy a kardjába dőlt - ült le mellé a lány.
Zsó egy percig habozott, hogy elmondja-e - ... iszik. Visszacsúszott - bökte végül ki - Kihagyta a karácsonyt a gyerekeivel, mert Suzanne eltiltotta tőlük. Rosalie szerint - ő segít nekem Mart helyzetét behatárolni - totál szét van esve. Elolvasta, amit írtál, és azóta még durvábban pusztítja önmagát. Nem érdeklik a koncertek, a banda, vagy az emberek. Teljesen kifordult önmagából.
- Tessék? - döbbent le a lány. Mellbe vágta a hír. - És szerinted mit kéne tennem? Visszamenni? - kérdezte cinikusan.
- Jól hallottad. Igen. Talán vissza kéne menned. Te vagy az egyedüli, aki kirángathatja ebből. Senkit nem volt hajlandó fogadni. Engem is kidobott. Ericnek ezt nem is mondtam, ő úgy tudja, hogy egyenesen ide repültem. Csak te léphetsz közbe. Te akadályozhatod meg, hogy halálra igya magát.
A lány elgondolkodott. Még mindig nagyon fájt neki a múlt, előbb ment volna a pokolba, mint vissza. Viszont felelősséggel tartozott egy emberért, egy férfiért, akit szeret. - Komolyan az életéről kell döntenem? - kérdezte Zsótól hitetlenkedve.
Zsó nem mondott semmit. Félelem csillant a szemében. Nem tudta pontosan milyen állapotban van a férfi, de félt, hogy ha így folytatja, hamarosan csak egy néhai Martin L. Gore-ról beszélhetnek.
Még mindig nem akarta elhinni, hogy ennyire durva és komoly lenne a helyzet. Ott van Dave, örülhetnek egymásnak.
- Ő maga mondta, hogy nincs rám szüksége. Majd a drágalátos barátja segít neki - tüzelte fel magát a lány az emlékei hatására.
- Ez nem igazán van így... - jegyezte meg halkan Zsó lehajtott fejjel.
- Nem hiszem, hogy miután Dave elérte a célját nem vetette be magát - mondta egy fintorral az arcán.
- Rosalie kihallgatta a kérésemre a telefonbeszélgetésüket. Legalábbis azt hallotta, hogy Martin csúnyán elküldte Dave-et a francba, mikor sokadjára próbálta felhívni, és végül felvette. Az egész ház az ordítozásától volt hangos. Nem hinném, hogy a koncert óta találkoztak volna.
- És azért menjek vissza, hogy megmentsem Martin L. Gore lelkének az üdvét? Remek. A végén még ki is békítem őket!
- Én nem ezt kértem. Csak nem akarom, hogy elpatkoljon, értsd meg kérlek. Még Seliát is csak ritkán engedi magához. Mindenkit elmar maga mellől. Szerinted ezt meddig folytathatja? És most nem lelkileg értem, hanem fizikailag...
- Nem lenne értelme, hogy visszamenjek, valószínűleg kipakol megint.
- Meg se akarod próbálni?
Capri ránézett. Ha tényleg igaz, amit Zsó mondott - és miért hazudna? - akkor komoly gond van. Nem akarta, hogy kikészítse magát a férfi, maga miatt. Sóhajtott - Mikor indul a következő gép?
Még aznap este találtak gépet, ami visszavitte őket. Zsó leszakadt a lánytól. Capri is tudta, hogy ezt most egyedül kell csinálnia. Mikor megállt a kocsival Mart háza előtt, nem gondolkodott sokat: elindult az ajtó felé és bármiféle jelzés nélkül lépett be rajta. Azonnal a férfi keresésére indult.
A férfi önsajnálatába merülve, hangtalanul könnyezve, rázkódó vállakkal borult a pultra. Körülötte rengeteg mosatlan pohár, és üres piásüveg hevert szanaszét. Már azt se tudta, hány nap telt el, azt se tudta hány óra. Csak ült magába roskadva, és hangtalanul folytak a könnyei. Hiába ivott, Capri hiányát nem tudta elnyomni. Nem hitte volna, hogy valaha is ki fog borulni ennyire egy nő miatt. Ez emlékeztette a válására. Akkoriban is legalább ennyire ki volt bukva.
A lány odalépett mellé és erőteljesen megrázta - Elment a józan eszed?! - üvöltötte - Meg akarsz halni, mondd?! - elvesztette a hidegvérét. Azt hitte, hogy Zsó csak túloz, hogy visszahajtsa Marthoz. De ez rosszabb volt annál, mint amire számított.
Mart majdnem leesett a székről ijedtében. Azt hitte, káprázik a szeme. Néhányszor hallucinálta már, hogy visszajött hozzá a nő, de ez most túlságosan valóságosnak tűnt. Tompa tekintettel, vörös szemekkel nézett fel rá. - Mit keresel itt? - súgta olyan rekedten a sok cigitől és piától, hogy szinte nem is lehetett érteni.
- Te hülye! Azt hiszed, hogy hagyom, hogy ezt tedd magaddal?!
- Miért? Elmentél! Akkor meg nem mindegy? - kérdezte kicsit akadozó nyelvvel összeráncolva homlokát, és a félig teli poharáért nyúlt.
- Te küldtél el! - csattant fel - És nem, nem mindegy! Gondolj a gyerekeidre, te szerencsétlen!
- Úgyse enged a közelükbe Suzanne, akkor meg minek maradjak józan? - emelte a szájához a poharat mélyen beszippantva a vodka szagát.
A lány kitépte a kezéből és levágta maga mellé az asztalra. Megragadta a férfi ingét és magához húzta, egész közel - Olyan akarsz lenni, mint Gahan? – sziszegte.
- Miért? Ő milyen? - nézett vissza rá, és próbált fókuszban maradni.
- Egy önző állat, akit senki más nem érdekel, csak saját maga. Gratulálok Martin, tökéletes úton haladsz felé. Mellesleg gyáva is. Nem száll szembe a problémáival - mondta, továbbra is tartva a férfit.
- És ha ilyen vagyok? Mit tehetsz ellene? Miért érdekel? - kapta el a csuklóját, és feszítette le magáról ujjait - Hagyj békén.
- Nem - hangzott a tömör felelet - Egyszerűen nem hagyom, hogy ezt tedd magaddal és a gyerekeiddel. Egyszer már elhagytad őket, véglegesen nem hagyhatod itt őket.
Mart tudata mélyén tisztában volt vele, hogy van igazság a lány szavaiban. Nem nézett rá, csak meredt maga elé összekulcsolt ujjakkal. A lány nem bírta tovább ezt a nem törődöm stílust, öntudatlanul lendült a keze és csattant a férfi arcán. Mart első gondolata volt, hogy a lány csuklója után kap, de aztán lenyugodott. Megérdemelte. Még ha nem is látszott, de kezdte elszégyellni magát. Arca sajgott a pofontól, de nem nézett a lányra.
Megpróbálta felrángatni a székről.
- Meddig akarsz még ütni, vagy rángatni? - kapta el mégis a csuklóját. Nyugodtan nézett rá. Arcára kezdtek rászáradni a könnyek. Tudta, hogy arca ijesztően beesett, és hogy sokat fogyott, de most csak nézett fel a lányra megakadályozva őt a további szekírozásban.
- Ha kell, itt verlek szarrá, de akkor se hagyom, hogy ez tovább menjen. Felállni! - rántotta meg újra. Hangjából sütött a düh és a határozottság. Mart tekintetébe visszatért valamelyest az élet, de csak szomorúság sütött belőle. Vonakodva engedelmeskedett neki, bár rögtön megszédült, ahogy felállt. Capri igyekezett eltámolyogtatni a hálóig és lefektetni a férfit, hogy aludjon és kijózanodjon. Ő csak szótlanul tűrte a műveletet, bár valahol megalázónak találta, hogy a nőnek kellett őt támogatnia. Megbizonyosodott róla, hogy Mart az ágyban is marad majd visszatért a nappaliba és minden alkoholt kiöntött a lefolyóba. Az összeset felkutatta és erre a sorsa jutatta azokat. Az üvegeket kidobálta, majd rendet is rakott. Kellett valami, amivel lefoglalja magát. Martint ébredése után a zuhany alá fogja rakni, majd kimossa a fejét, és közli vele, hogy ebből elvonó lesz. Miután végzett odalent, visszatért a hálóba, hogy figyelemmel kivárja a férfi ébredését.
Martin csak lassan tért magához. Minden tagját ólomnehéznek érezte, a gyomra kavargott, a szemei égtek, és a feje majd szétrepedt. Nagyot nyögve takarta el szemeit jobb kezével.
- Jó reggelt - mondta már jóval nyugodtabban a lány, aki az elsötétített ablak előtt állt. Sejtette, hogy Mart egy migrénnel felérő fejfájással fog ébredni, ezért sötétet csinált a szobában.
- Még mindig itt vagy? - nyögte rekedten hasogató fejjel.
- Képzeld - keményedett meg a hangja. Ez a válasz fájt neki. Mart kezébe nyomott egy pohár vizet és egy aszpirint - Vedd be - közölte hasonló hangszínnel.
Mohón kapott a gyógyszer után, noha tudta, hogy még pár percet úgyis várnia kell a hatására. Addig nem tud tisztán gondolkodni.
- Szólj, ha jobban vagy – mondta, majd az ágytól tisztes távolságra állt meg és onnan figyelte a fekvő alakot.
Mart csak morgott egyet. "Most igazán jól esne egy korty. Attól mindjárt gyorsabban hatna ez a szar..." - gondolta.
10 perc csendes várakozás után Capri kisebb közelharc árán eltuszakolta Martint a fürdőig. A konyhában ülve várta meg míg végez a férfi.
Nagyon nem volt ínyére, hogy fel kellett kelnie. Mielőtt beszenvedte volna magát a zuhanyba, térdre esett a vécé előtt, és kiadta kavargó gyomra tartalmát, ami szilárd ételt nem is nagyon tartalmazott. Kicsit frissebb fejjel, de még így is nyomott hangulatban botorkált le a lépcsőn a konyhába, és torpant meg pár percre az ajtóban az elszánt lányt nézve. "Tényleg, mit keres itt? Minek törődik velem?"
A lány hátrafordult a hangra, majd megszólalt - Gyere, ülj le. Beszélnünk kell.
Mart lassan lépett be, és rogyott le a székre. Fájt minden tagja.
- Nos, utálhatsz és elátkozhatsz, de addig mindenképp el kell viselned, amíg helyre nem jössz, ezt most leszögezem. Másodszor: ne is fáraszd magad azzal, hogy a házban keresel alkoholt, mert már nincs több. Harmadszor: tudod, hogy most mi jön.
- Kiöntötted őket?! - nézett rá dühösen.
- Az utolsó cseppig - nézett keményen a szemébe.
Martin visszanyelte a haragját. Majd ha elmegy a lány, akkor vesz újat.
- Meg se próbáld - utalt a gondolataira.
- Mit?!
- Újabb üvegeket beszerezni. Ugyanaz lesz a sorsuk… És a következőnek is meg az azutáninak is. De nem hinném, hogy rehabon közben lenne időd inni.
- Hogy mi közben?! - csattant fel Mart.
- Jól hallottad. Elmész, és ott is maradsz! És végigcsinálod! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Ki vagy te nekem, hogy megmondd, mit csináljak? - szorította dühösen ökölbe a kezét - Dehogy megyek én rehabra. Nem kell az nekem!
- Egy olyan ember, akit érdekel, hogy mi van veled! Nem érdekel a személyes véleményed, szarok rá! És dehogynem mész! Beszéltem Andy barátoddal, együtt szépen elviszünk.
- NE szervezkedj a hátam mögött! Az én életem, úgy vágom tönkre, ahogy akarom! Neked már semmi közöd hozzá!
- De ennyi azért még van! Megdögölhetsz, nem érdekel! De NE az ÉN lelkemen száradjon!
- Már miért száradna a te lelkeden? - fordult el lehalkítva a hangját.
- Ennyivel tartozom neked és magamnak is. Zsó mondta, hogy kibuktál. Tudom, hogy olvastad a novellát és azóta rosszabb a helyzet. De ne aggódj - mondta gúnyosan - amint kijelentik, hogy tiszta vagy, eltűnök.
Martin ledöbbenve ült. Korábbi harcos kedvét lemondó fájdalmas fásultság, majd üresség vette át. Aztán csak annyit érzett, hogy a szívéből akadálytalanul folyik a fájdalom, eljutva a legkisebb hajszálerekbe is, hogy egész testét megtöltsék. "Hogy juthattunk idáig? Hogy lehetséges? Pedig kimondhatatlanul szerettük egymást... Ez kibaszottul fáj!" - nyögte magában, ahogy Capri hideg szemébe nézett. Annyira szerette volna megérinteni, csak belebújni az ölelésébe, vagy akárkijébe, csak ne érezné magát ennyire egyedül!
A lány vonásai megenyhültek. Azért volt kemény, mert annak kellett lennie. Kedveskedéssel nem ért volna el semmit. Másrészt meg nem tudta, hogy hogyan viszonyul hozzá a férfi, és így nem adott neki támadási felületet. Ő szerette még mindig, de honnan tudhatná, hogy Martin maga - hisz ő mondta ki, hogy legyen vége - mit érez?
- Nos, megbeszéltük? - kérdezte már lágyabb hangnemben.
Mart csak nézett rá pár percig. Látta, hogy tényleg segíteni akar rajta. Ez valahol jól esett neki, noha nem tudta, hogy tényleg szükséges-e ez az elvonókúra.
- Vélemény? Bármi, kétség vagy valami hozzáfűznivaló?
- Nem vagyok biztos benne, hogy feltétlen szükséges-e ez az elvonó - mondta ki hangosan is gondolatát.
- Ha érzésed szerint nem kell, tehetünk egy próbát.
- Nem kell - jelentette ki határozottan.
- Jól van. Ezt jó hallani. Amúgy nem beszéltem Andyvel. De ha átvágsz... - nem fejezte be a mondatot.
Mart bólintott. A következő pillanatban hangosat kordult a gyomra. Ezer éve nem evett, és ez meg is látszott nyúzott külsején. Borotválkozni se borotválkozott hosszú napokon keresztül.
Capri tisztán hallotta a férfi üres gyomrának hangjait - Na, te menj és varázsolj valami normális külsőt magadnak én meg csinálok ennivalót – mondta.
A férfi küldött felé egy szomorkás-hálás pillantást, majd megpróbálkozott a borotválkozással.
A lány szétnézett a hűtőben. Talált hasznosítható dolgokat. A tészta mellett döntött: tápláló is, gyorsan meg is van. Mire Mart újra feltűnt már egy tál gőzölgő étel várta.
Kényszerítette magát, hogy lassan egyen, különben rögtön kijött volna belőle az elfogyasztott étel. Most már tudta, hogy jobban lesz. Capri ki fogja rángatni a depressziójából. A lány jelenléte igazából sokkal nagyobb gyógyír volt számára, mint bármiféle szakember okoskodása.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó