|
Lost in the stars - 51.
2007.02.28. 20:44
"Finally I've found, That I belong here..."
51.
Reggel mikor Sophie kinyitotta a szemeit, boldogan nyújtózkodott amint eszébe jutottak a tegnap esti események, mikor az utána következők, akkor meg még nagyobbra húzódó mosollyal pillantott a szorosan mellette fekvő meztelen párjára.
"Nem, nem is a párom, már a vőlegényem! De furcsa még csak gondolni is rá... 'vőlegény'... Ezt alig tudom elhinni!"
Olyan frissnek, és üdének érezte magát, mint már régen nem, pedig alig aludtak valamit az éjjel. Alsóajkát beharapva pásztázta tekintetével a férfi békés arcát laza ölelésében fekve, majd pár perc múlva megnézte gyűrűsujján a szolid ezüst ékszert, aminek a közepén egy ízléses méretű gyémánt csillogott. Sosem volt még ilyen szép ékszere. A kő szikrázott a napfénytől. "De gyönyörű..." - sóhajtott.
A férfi lassan ébredt tudatára, de mikor kinyitotta szemeit szélesen elmosolyodott, hisz mennyasszonyát látta meg. Őt nem érintette annyira furán az érzés, az utóbbi időben sokszor játszott el a gondolattal, élte bele magát a helyzetbe. Magához szorította a nőt - Jó reggelt - mondta halkan.
- Ennél jobb már nem is lehetne! - bújt bele még jobban az ölelésbe egy kicsit mocorogva - Annyira boldog vagyok! - fúrta boldogan csillogó barna tekintetét a férfiébe.
Eric válaszul csak érzelmektől telve megcsókolta kedvesét.
- Gyönyörű a gyűrű - súgta pár perc múlva, mikor képesek voltak elszakadni egymás szájától.
- Örülök, hogy tetszik - mosolygott rá a férfi, majd hirtelen váltott témát - Éhes vagyok.
- Hát szép, akkor már nem is mondom el, hogy mennyire szeretlek - "duzzogott" elhúzódva.
Párja hirtelen kapott utána és húzta vissza - Mondd csak, nehogy benned maradjon.
A lány visszamosolygott rá - Nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON! - nevetett, majd újra megcsókolta végigsimítva mellkasán - De tényleg.
- Én is szeretlek téged, különben most nem lennél az arám.
- Ebben lehet valami, bár még nem vagyok a feleséged - mondta kacér mosollyal az ajkán, miközben felült és nyújtózott egy nagyot - Na gyere te lustaság, engem is halál éhesre fárasztottál az éjjel...
Eric kikászálódott az ágyból, majd arra is rávette magát, hogy felöltözzön. Mielőtt kiléphetett volna az ajtón, Zsó hátulról átölelte, és nem is nagyon szándékozott elszakadni tőle.
- Így nehezen fogunk kijutni az ajtón, Szívem.
- Tudom - dörmögte a hátába - Majd totyogunk - lökte meg kicsit.
- El fogunk esni - jósolta meg a férfi, majd elindult kifelé.
Az újdonsült menyasszony annyi engedményt tett, hogy elengedte a férfi derekát, és a kezét markolta meg jó erősen. Úgy érezte, hogy pillekönnyű a teste. Madarat lehetett volna fogatni vele a boldogságtól.
A többiek már népi összgyűlést tartottak a konyhában. Dave hátradőlve - pontosabban kényelmesen elterpeszkedve - csücsült az egyik széken, előtte egy bögre kávéval. Martin szintén az asztal felé fordulva ült és barátjával beszélgetett, míg párja hátával a szőke férfinek dőlve olvasott egy újságot, mellkasán hercege karja pihent és melegítette, miközben elmerült a sorokban. A házigazdák is megjelentek egy perc múlva az ajtóban miután megnézték Ewant, aki még mindig aludt. Zsó levakarhatatlan vigyorral az arcán nézett a többiekre, miközben még mindig Eric kezét szorongatta. - Szép jó reggelt mindenkinek!
- Nahát - mondta Dave - hát neked mitől ilyen jó a kedved?
- Sziasztok - pillantott fel a vörös hajú lány is az újságból, majd ő is érdeklődve várta a választ Dave kérdésére.
A lány csak rámosolygott párjára, és nagy nehezen elengedte őt, hogy töltsön magának egy pohár tejet mielőtt válaszoltak volna.
- Mi a f... - kezdte volna Capri észrevéve az ékszert barátnője ujján, de Zsó nem hagyta tovább mondani.
- Hát valamit szeretnénk megosztani veletek - kezdte gyorsan a lány miközben újra Eric mellé állt, majd felnézett rá.
A hármas kíváncsian szemlélte a párost.
- Mondd te! - vigyorgott rá szerelmesen, direkt a gyűrűt viselő kezét a mellkasára csúsztatva.
- Eljegyeztem a fruskát - mosolygott büszkén a férfi.
Sophie felnevetett a megfogalmazáson.
- Ja, sikerült megfognom ezt a szoknyavadászt.
- Gratulálok! - lehetett Dave hangját hallani.
- Ejha, én is! - vigyorgott Mart.
Barátnője egy teljes percig némán ült - Aszta! - nyögte ki - Nem hittem volna, hogy megérem eme napot. Sablonos lenne azt mondanom, hogy 'Gratulálok', szóval megpróbálom másképp kifejezni magam... - gondolkodott el.
Barátnője kíváncsian figyelt.
- Neeem jut eszembe más! Mindegy, gratulálok!
A barna hajú lány felnevetett - Köszönjük! - mondta, majd lábujjhegyre állva megcsókolta éhes vőlegényét.
A kis csapat ezután boldogan ünnepelte meg a harmadik évfordulójukat. Volt is mit ünnepelniük. Nem csak, hogy Zsó és Eric összefonja az életét. Hanem, hogy kiállták a próbákat, hogy kitartottak, hogy elviselték egymást, megoldották a problémáikat. Az ifjú párosnak gyönyörű esküvője volt, majd egy szép nászútjuk. Eric örült, hogy így alakult az élete, örült, hogy megismerte Zsót azon a Szigeten, hogy van egy közös fiúk, hogy végre van családja. Az újdonsült feleség nem különben. Sose hitte volna mikor még odahaza a férfiről álmodozott, hogy vele élhet, sőt, a felesége, és a gyereke anyja lehet egyszer. Bevallhatta magának, hogy örült, hogy arra a szigetre kerültek. De nem csak a férje miatt, hanem a másik két férfi, és a barátnője miatt is. Örült, hogy minden rendbejött Martin és Capri között, de leginkább annak, hogy barátnője boldog, és hogy sikerült egy olyan szoros barátságot kötniük, amilyenre mindig is vágyott, de nem tudta, hogy megvalósítható. Még mindig hitetlenkedve gondolt vissza erre a három évre, ami felborította megszokott életüket, de nem bánta. Mindketten megtalálták a boldogságot, és csak ez számított. A többi csak részletkérdés.
Capri egyik este az erkélyen állt. Már 6 hónap is eltelt az esküvő óta. Zsó őt kérte fel tanúnak, aminek boldogan tett eleget. Visszagondolt az elmúlt 3 év és 6 hónapra. Hihetetlen, hogy mindez megtörtént velük, vele. Párja odabent aludt – ő így tudta az egyenletes szuszogásból felmérve a helyzetet. Visszagondolt az egésznek az elejére. A Szigetre. Annak is megvolt a maga szépsége, bizonyos pillanatokban hiányzott is neki. Szívesen járna ott még egyszer, csak egyszer, hogy tisztességesen búcsút tudjon mondani neki…
- Min gondolkodsz? - ölelte át a szőke férfi, aki pár perce felébredve az ágyból figyelte őt mielőtt kijött volna.
- A múlton - felelte, miközben hozzábújt - Elnézve, ahonnan indultunk, ahogyan indultunk. Én komolyan megdöbbenek. Bárhogy alakulhatott volna. Eleve másra számítottam, ahogy alakulni fog. De mégsem úgy lett. Zsó férjhez ment, anya lett, családja van a legvalószínűtlenebb személlyel kötve össze az életét, a jövőjét, aki ilyen téren szóba jöhetett. Ez azért fura és kicsit ironikus is.
- Igen az. De ennyi erővel minket is felhozhattál volna példának - fektette állát a nő vállára.
- Hát az sem volt semmi. Messzemenően te vezeted a listámat, mint az a személy, aki a legtovább kihúzta mellettem - mosolygott rá.
Martin felnevetett. - Ezt jó hallani... - fonta szorosabbra az ölelését - És, van esélyem rá, hogy még maradhatok?
- Ha elviselsz... Tetszik itt, és már nagyon ideszoktam - humorizált a lány.
- Önszántamból el sem engednélek... - lehelte a nyakára, majd megfordította, és finoman megcsókolta.
A lány viszonozta párja gyengéd csókját, majd elszakadva tőle, csak annyit suttogott – Szeretlek.
„Friends, if you've lost your way
You will find it again some day”
(Depeche Mode: Get right with me)
2007.02.10.- 02.28.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó