|
05 - The Line Begins To Blur
2007.04.07. 00:04
5.
Eric reggel esett haza. Rögtön végignézte a házat Zsót keresve, de nem találta sehol. Ijedten vette észre, hogy a gyerekei is eltűntek. Első dolga volt megnézni a ruhásszekrényt. Egy kicsit nyugodtabb lett, mikor látta, hogy csak néhány ruha tűnt el. A telefonhoz lépett. Ekkor vette csak észre, hogy valaki üzenetet hagyott a számára. Az anyja volt és miután lehallgatta fel is hívta a nőt, s beszélt a gyerekeivel is. Ezek után a nejét próbálta elérni.
Sophie gondolataiba merülve hallgatta vezetés közben a zenét, mikor az anyósülésen csörögni kezdett a telefonja. Két napja nem volt bekapcsolva. Csak a gyerekeket hívta ma, és azóta bekapcsolva felejtette. Utána nyúlt. Eric hívta. Az első gondolata az volt, hogy kinyomja, már a telefon hangjától is ideges lett, de aztán megpróbálta lenyugtatni magát. Nagyot sóhajtott, majd felvette és kelletlenül beleszólt, miközben az utat figyelte: - Igen?
- Hol a fenében vagy? - lehetett hallani párja aggódó hangját.
- Lényegtelen. Autópályán - vetette oda.
- Akkor még élsz. Hol voltál?
- Kiereszteni a gőzt.
- Hazajössz?
- Igen. Nem sokára L.A.-ben vagyok. - Tudta, hogy kimért a hangja, de nem érdekelte.
- Rendben. Várlak - mondta a férfi, majd bontotta a vonalat. Megnyugodott, hogy Zsónak nincs semmi baja. Nem firtatta, hogy hol volt, hadd maradjon ez a nő titka. Neki is volt, Zsónak is lehet.
Lehúzta kicsit az ablakot, mert úgy érezte, megfullad a hőségtől. Hajába kellemesen kapott bele a szél. Egy hirtelen ötlettől vezérelve újra telefonja után nyúlt, majd tárcsázta Eric számát. - A gyerekek hol vannak?
- Anyánál - érkezett a férfi válasza - Elhozzam őket?
- Ne. Beszélnünk kell. Legalábbis azt hiszem.
- Rendben.
A nő köszönés nélkül bontotta a vonalat, majd újra teljes mértékben a vezetésre koncentrált, miközben próbálta elképzelni, hogy milyen is lesz újra Eric elé állni. Azt tudta, hogy ha meg akarja menteni a kapcsolatát, akkor Martint mindenképp el kell titkolnia. Szerette volna a problémát megoldani.
Eric viszonylag nyugodtan várta feleségét haza. El tudta képzelni, hogy miket művelt gőzkiengedésként, de nem akart erre gondolni. Tényleg változtatnia kell az életvitelén, ha nem akarja elveszíteni a családját. Rossz apa, amiért nincs a gyerekeivel! Ő ezt nem akarja! Szereti a gyerekeit, szereti Zsót is! Nem akarja őket elveszíteni.
Az éjszakázástól kicsit fáradtan állt meg a ház előtt. Pár pillanatig még a kormányt bámulta, aztán kiszállt a kocsiból felkapva táskáját. L.A.-ben még rekkenőbb volt a hőség. Kicsit idegesen igazította meg fekete topját és sötét lenge szoknyáját, aztán belépett a házba.
A férfi az ajtóban várta.
- Szia - lépett be a házba férjére pillantva, majd lerakta a táskáját az előtérben, és Eric előtt bement a nappaliba miután magához ragadott egy ásványvizes palackot, és jól meghúzta tartalmát. Keresztbe tett lábakkal ült le a kanapéra.
- Szia.
A férfi érdeklődve szemlélte Zsót.
- Azt hiszem, ezt meg kell beszélnünk - kezdte a nő kezében szorongatva a műanyag flakont, miközben tekintetével végigkísérte a mozdulatsort, ahogy Eric leült a kanapé másik végébe. - Volt időm gondolkodni. Továbbra is tartom az álláspontomat, de szeretném a tiedet is meghallgatni.
- Nézd, tudom, hogy magával ragadott a munka, de ahhoz, hogy ne essek ki ebből az egészből az kell, hogy valamivel többet hajtsak. Mindazon felül megrémít, hogy idáig elfajult a dolog, megpróbálok rajta változtatni, de egyedül nem fog menni. Továbbra is a napom nagy részét valamelyik stúdióban kell töltenem, de több időt akarok szakítani rátok.
- Ezt értem. Csak azt nem értem, hogy ezt hogy fogod véghez vinni, ha kötnek a szerződések? - húzta fel kérdőn egyik szemöldökét.
A férfi fellángoló dühvel nézett rá, de nyelt egyet és nyugodt hangon folytatta - A gúnyolódáson kívül van valami más is, amit a fejemhez akarsz vágni?
- Nem vágtam semmit a fejedhez, csak megkérdeztem valamit - ráncolta össze a szemöldökét. Érezte, hogy a düh szikrája pattan benne, de visszafogta magát. Most nem ezért volt itt.
- Akkor mit szeretnél mondani?
- A jövőre nézve, hogy elkerüljük a már megtörtént hibákat, szeretném ugye, hogy többet legyél a gyerekkel, ha megosztanánk a feladatokat, és megbeszélnénk a problémáinkat. Persze nem azt kérem, hogy ne legyenek meg a saját kis titkaink. Nem akarlak teljesen kisajátítani. Megpróbálok majd egy kis szabad teret is biztosítani neked, mert nem akarom, hogy úgy érezd, csak leláncolunk téged. Tarthatsz önzőnek, vagy követelőzőnek, de azzal, hogy mi lettünk a családod, felvállaltál kötelezettségeket. És nem szeretném, ha a munka fontosabbá válna, mint mi - nézett a szemébe, majd szinte suttogva folytatta: - Remélem, nem késtem el.
- Jogos. Rendben. Elintézem, hogy előbb tudjak végezni - bólintott a férfi. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja a dolgot.
Sophie bólintott, majd tekintete a flakonra tévedt, ahogy babrálni kezdte azt ujjaival. - És... szeretném, ha velem is többet foglalkoznál egy kicsit... - mondta halkan - Remélem, nem kérek túl sokat.
- És, mikor akarod kezdeni, azt a többet foglalkozást?
A nő elmosolyodott, ahogy felpillantott rá - Minél hamarabb.
Eric közelebb csúszott nejéhez, majd finoman végigfutatta bal kezét meztelen combján, miközben megcsókolta. Hiányzott már neki a nő.
A lány belemosolygott a csókba, majd finoman visszacsókolt. Kiélvezte párja ismerős illatát, és borzongató érintését. Eric követelőn húzta magához. Zsó már olyan rég várt erre. Készségesen tapadt hozzá felsőtestével, miközben nyelve mohón tört utat párja szájába. Szorosan fonta karjait a nyakába védtelenül hagyva egész testét a férfi kezeinek. Eric kezei eltűntek a felső alatt, majd lassan húzni is kezdte lefelé a ruhadarabot a testéről. Sophie nagyon rossz lánynak érezte magát. Még érezte magán Martin érintéseit, amik alig egy napja siklottak testén, és most már itt van Eric-kel, és szeretkezni készül vele. Furcsa, de valahogy élvezte a helyzetet. Eltért a megszokott hétköznapoktól. Úgy gondolta, néha kell ilyen is egy nő életében, hogy érezhesse, hogy még mindig nő. Élvezettel nyögött bele a csókba, ahogy érezte lassan felfelé csúszni a felsőjét, de ekkor váratlanul bevillant neki egy kép... Megfogta Eric kezét, mikor eszébe jutott, hogy talán halasztaniuk kéne egymás testének újbóli felfedezését, mivel tisztában volt vele, hogy Martin egy harapásának a nyoma halványan ugyan, de látszódott a hasán, és semmi kedve sem volt lebukni.
- Mi az? - nézett rá a férfi.
- Első adagnak talán egyelőre elég is ennyi, nem? - leplezte gondolatait egy kacér mosollyal, miközben lejjebb húzta a felsőjét, mielőtt Eric észrevehette volna a bélyeg szélét, ami kikandikált a fekete anyag alól.
- Naaaaaaaaaaaaaaa... - kapott párja után.
Zsó engedélyezett még maguknak pár csókot, de aztán újra elhúzódott, és lassan felállt - El kell mennem a gyerekekért - villantott rá egy kis mosolyt, miközben végigsimított a férfi arcán.
- Kegyetlen.
- Tudom. És élvezem... - kacsintott rá, majd egy kicsit rájátszott a csípőjével a járásra, miközben felkapta a kocsikulcsot és kivonult a szobából.
Eric a nő után nézett. Szerette. Nem is értette, hogy mit keresett Jeanine-nál. Valószínűleg csak a megnyugvást pár órára, hisz neki is fájt, hogy távol kell lennie a családjától, és mivel Zsó egy idő után eléggé harapós lett, nem szívesen volt otthon. De, ha sikerül változtatni a dolgokon, be fog szüntetni mindenféle másmilyen kapcsolatot a nővel és csak a legszükségesebbek, a kötelezőek maradnak meg, hisz az alkalmazottja.
Sophie megkönnyebbülten lépett ki a házból. "Huh, ez meleg helyzet volt..." Mázli, hogy az eszébe jutott a kis billog a testén, ami az elmúlt bűnös éjszaka bizonyítéka volt, de fellélegzett amiatt is, hogy úgy tűnik, kezd rendbe jönni a házasságuk. Remélte, hogy Eric be tudja tartani a szavát, és hamarosan többet lesz itthon, hisz nagyon szerette még mindig a férfit, és hiányzott neki és a piciknek. Hamar odaért anyósáékhoz, és mosolyogva ölelte magához a lányát és a fiát. Miután pár perc után végre sikerült kihámoznia magát az ölelésükből, megköszönte Eric édesanyjának a segítséget, és visszatért a házba. Kicsit zsongott a feje a gyerekek folyamatos csacsogásától, amíg a kocsiban elmesélték mi minden történt velük ez alatt a három nap alatt, míg távol volt, majd mosolyogva nézte, ahogy apjuk nyakába csimpaszkodnak. Egészen a lefekvési időig rajta lógtak mindenfélét mesélve és kérdezve apjuktól.
A lefekvési idő eljöttével Eric a vállára kapta Liliant - Pont így vittem egyszer anyádat is! - mondta mosolyogva.
A világosbarna hajú kislány felkacagott. - Apu! Meséld el még egyszer, ahogy fogócskáztatok!
- Jaaaj kicsim, már ezerszer hallottad! Te mesélhetnéd el nekem.
- De olyan vicces! - csapkodta kicsi kezeivel apja hátát, és lábaival is kalimpált hozzá, mint ahogy az elmesélések alapján anyja tette egykor.
- Jól van! - adta meg magát, miközben lerakta a lányt az ágyra - De csak ha utána elalszol.
- De én még nem vagyok álmos! - jelentette ki.
- Kicsim, mint fejlődő szervezet szükséged van az alvásra. Különben nem mesélek.
- Mi az a fejlődő szervezet? - nézett rá érdeklődőn.
- Olyan, mint te. Növésben vagy.
- Aha. Aminek a végén olyan nagyok leszünk Ewannel, mint te meg anyu?
- Igen.
- De az nem árt a fejlődő szervezetnek, ha egy kicsit tovább marad egyszer fenn, és anyával és apával alszik utána! - hadarta el ártatlanul pislogó őzikeszemeivel.
- Velünk akarsz aludni?
- Igeeeeen! - visította közbe Ewan - Anya, ugye lehet? Kérleeeeek!
Az ajtóban álló nő, aki eddig karba tett kézzel mosolyogva figyelte a szobában tartózkodókat, most kérdőn Ericre pillantott. A férfi megadóan bólintott. Érthető volt a gyerekek rajongása, hisz nagyon rég nem látták már őt.
- Na akkor hozzátok a párnáitokat - adta meg magát ő is, de mintha látta volna párja szemben, hogy a kicsik most épp egyik tervét húzták át az éjszakára vonatkozólag. Mosolyogva simított végig a mellette elhaladó, a párnáját és a takaróját szorongató Ewan feje búbján.
- Az utolsó a hunyó! - lehetett hallani a kiáltását, amit feltehetőleg húgának szánt.
A lány hangosan nevetve szaladt ki bátyjával a szobából.
Zsó mindentudóan mosolygott Ericre, aki lassan mellé sétált. - Hát ez van, drágám - csúsztatta egyik kezét finoman a férfi fenekére, majd gyengéden és elégedetten megcsókolta.
- Ugyan, nem számít. Boldogok - utalt a kölykökre.
- Meg én is - simított végig az arcán, majd kézen fogva őt elindult a hálójukba, ahol feltehetőleg már hatalmas párnacsata folyt két kis ördögfióka között.
Martin elgondolkodva hevert a hotelszobája ágyán. Eszébe jutott, hogy ott, azokon a párnákon mit műveltek Sophie-val. Tagadhatatlanul élvezte azt az egy éjszakát. Az utóbbi időben nem volt ideje semmilyen kapcsolatra, de ha őszinte akart lenni magához, nem is volt kedve hozzá. Még mindig Capri körül jártak a gondolatai. Nem tudta kiverni a fejéből. Az elmúlt külön töltött év alatt egy kézen meg tudta volna számolni, hogy hány nap nem jutott eszébe a nő. És most mégis "megcsalta" a legjobb barátnőjével. "Megcsaltam? Lehet egy emléket megcsalni?" - mélázott el, miközben a kikapcsoló zene is elért a füléhez, de gondolatai elsőbbséget élveztek nála - "Valld be, hogy még mindig reménykedsz, öregem!" - korholta magát, majd felsóhajtott. Lehet, hogy nem kellett volna engednie Sophie-nak, hogy ezt tegye. Reménykedett benne, hogy azért minden rendbe jön Eric és közte, és az együtt töltött éjszakára egy kellemes emlékként fog visszaemlékezni. Saját maga mindenképp.
Az ajtó nyílása ugrasztotta ki a gondolataiból. Érdeklődve nézett fel könyökére támaszkodva. Dave lépett be a szobába.
- Szia – mondta.
- Szia. Hát te?
- Gondolkodtam, és lenne egy kérdésem.
- Mégpedig?
- Nos - mondta és leült - elnézve az egy éves állapotodat, kijelenthetem: még mindig szarul nézel ki. Azt szeretném tudni, hogy mennyiben járultam én ehhez hozzá?
Martin meglepődve nézett rá.
- Nézd, sejtem, hogy Zsóval nem beszélgetni tűntetek el tegnap este. Mi elől menekülsz?
Elgondolkodva nézett rá, majd zavartan ült fel egy cigi után nyúlva - Miről beszélsz? - rázta meg a fejét.
- A történtekről. Tudni akarom, hogy mennyire csesztem el a dolgokat, ha úgy tetszik az életed. Tudni akarom, hogy van-e valami köze ennek a banda feloszlásához.
Mart ránézett kifújva a füstöt. Nem tudta, hogyan fogalmazzon, aztán úgy döntött, hogy az egyenes utat válassza.
- Hát. Elég sokban befolyásoltad, hogy most itt tartok, de nem neheztelek rád. A banda pedig nem emiatt oszlik fel. Ez közös megállapodás volt.
- Nem neheztelsz? - nézett összeráncolt szemöldökkel a férfi.
- Na jó, korábban átkoztalak rendesen, de tudom, hogy én is hibás voltam. Aztán elfogadtam a helyzetet, megpróbálok együtt élni vele.
- Miért nem beszélsz vele?
- Minek? Elvonult. Elköltözött. Nem akar tudni rólunk. Ez meggyőződésem. Tudod, mit vettem észre mikor az évfordulón beszélgettem vele? Hogy folyamatosan menne, indulna onnan bárhova. Nem volt maradása, feszélyezve érezte magát. Ez szerintem elég beszédes... - válaszolta a kifújt füstöt figyelve.
- Talán nem találja a helyét. Szerinted nem érzi magát egyedül? Nem fél, nem magányos?
- Nem tudom. Lehet.
Dave felhorkantott - Jól van, nem szólok bele. Te tudod. De Ő is szenved. Én láttam rajta - mondta, majd felállt.
- Talán igazad van - vonta meg a vállát semlegességet erőltetve az arcára.
Dave látszólag nem reagált, majd kiment a szobából, magára hagyva a férfit. Tudta, hogy csúnyán belerondított az életébe és a lányéba is, ő is érezte, hogy Capri menekül előle, Martin elől, a helyzet elől. Megtört, odalett a fénye. Ő vette el tőle. Megérte ez a pár napig tartó elégedettség érzése? Tudni akarta, hogy barátja hogy viszonyul hozzá. Dühös? Utálja? Megveti? Mindenesetre ekkora közömbösségre nem számított.
Elgondolkodva nézett Dave után, majd újra elnyúlt az ágyon. Eljátszott a gondolattal, hogy talán a férfinak igaza van, és fel kellene keresnie Caprit.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó