|
32 - The Line Begins To Blur
2007.04.11. 19:28
32.
A férfi a birtok kapujában megállt pár percre, mert az idegességtől nem tudott vezetni. Kapkodva rágyújtott újra, miután lehúzta az ablakot, majd mikor úgy érezte, hogy nem fog az első árokban landolni az autóval, elindult nem törődve vérző kezével. Nem érdekelte, hogy merre megy, csak vezetett, és hagyta idegesen cikázó gondolatait eluralkodni magán. Nem értette, hogy Capri hogy lehet ilyen csökönyös, hogy hogy nem veszi észre, hogy az életével játszik, kockáztatva a lányuk jövőjét is ezzel! Nem akarta, hogy Zoé is úgy beforduljon, mint Sophie-éknál Ewan, akinél látta, hogy sokszor nem veszi komolyan a nőt! Mart nem akarta, hogy a lánya csonka családban nőjön fel. Nem akarta, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint a másik három gyereke, vagy rosszabba! Mire gondolataiban a gyerekeihez ért, rájött, hogy tényleg feléjük tart. Úgy érezte, szüksége van rá, hogy lássa őket. Reménykedett benne, hogy otthon lesznek. Pár perc múlva leállítva az autót el is indult a ház felé.
Csöngetett.
Suzanne nyitott ajtót.
- Martin! Mit keresel itt? - kérdezte döbbenten.
- Szia! Itthon vannak a gyerekek?
- Nincsenek - rázta meg a fejét, és félreállt az ajtóból, hogy a férfi beljebb léphessen, ha akar.
Mart automatikusan indult meg befelé - Mindegy - sóhajtott - Jót tett volna, ha láthatom őket - vonta meg a vállát. Érezte, hogy az idegességtől még mindig remegnek a kezei, és lassan a sérülését is kezdte érezni.
- Mi történt? - tévedt a nő tekintete Mart kezére.
- Semmi. Nem akarlak terhelni vele.
- Ugyan már, tiszta ideg vagy! Mi történt?
- Veszekedtünk - mondta rá se nézve a nőre. Nem akarta látni az esetleges "én megmondtam" pillantásokat - Van valami fertőtlenítőd? - indult meg a nappali felé a férfi.
- Persze - bólintott, majd eltűnt, hogy nem sokkal később némi gézzel és egy üveg fertőtlenítővel térjen vissza. Lepakolt a kanapéra, majd Martot is odaterelte és leültette. Vele szemben ült le, kezét a kezébe véve kezdte letörölni a vért - Akarsz beszélni róla?
- Nem is tudom. Olyan zavaros és idegesítő az egész! - mondta a tehetetlenségtől ingerült hangon, miközben nézte a nő kezét, ahogy leápolja a sebesülését.
- Hallgatlak - nézett rá egy pillanatra, majd a fertőtlenítőért nyúlt.
- Szerinted is hülye vagyok, ha azt mondom Caprinak, hogy nem mehet többször Afrikába, vagy bárhova, ahol az orvvadászok kereszttüzébe kerülhet?
- Tessék? Hogy-hogy orvvadászok kereszttüzébe?
- Az a munkája, hogy cikkeket és tudósításokat írjon, néha pedig el is kell utaznia a helyszínekre, hogy személyesen is láthassák az állatokat, akiket védeni akarnak az írásokkal. És a drágaságomék időnként őrült állatmentő akciókba is belekeverednek. Egyszer már majdnem megütötte a bokáját, most meg... Áú! - szisszent fel a fertőtlenítőtől.
- Maradj nyugton. Most meg?
A férfi továbbra is a sebét nézte. Elég csúnya volt, de legalább varrni nem kellett. - Most meg menekülés közben mellőle lőtték ki az egyik kollégáját. Rögtön meghalt. Őt meg majdnem felnyársalta egy bozótvágó kés!
- És vissza akar menni? - nézett fel.
- Szerintem igen - mondta ingerülten.
- Már megbocsáss, de ez a lány nem komplett.
- Szerintem se!
- Jó választás volt Mart, gratulálok - nézett fel, miközben már a férfi kezét kötözte.
- Néha én is ezt mondom - vonta meg a vállát felpillantva rá, majd tovább nézte, ahogy a nő szakszerűen bekötözi.
- Kész - nézett fel, miközben elengedte a férfi kezét.
- Köszönöm. Rád legalább lehet számítani - mosolyodott el halványan.
A nő visszamosolygott rá - És most mit akarsz csinálni?
- Nem tudom. Egyelőre nem akarok visszamenni.
- Maradhatsz, ha gondolod - ajánlotta fel, miközben elpakolt.
- Kösz - könyökölt a térdeire előre hajolva. Óvatosan próbálgatta sebesült kezét, de mikor belenyilallt a fájdalom, inkább hagyta.
Suzanne pár pillanat múlva visszatért és leült mellé.
- Most mondd, bennem van a hiba? Túl sokat kérek tőle? - nézett a nőre fáradtan.
- Nem, de korábban is mondtam, hogy sok az a 24 év. Ő még úgy látszik, hogy lélekben úgymond, gyerek maradt és még tombol. Egyszerűen túl sok a kettőtök közti különbség. Személyiségileg is.
- Lehet, hogy igazad van. Csak néha megfeledkezem erről. Amúgy arra akarsz célozni, hogy nem illünk össze? - nézett rá a férfi.
- Te mondtad ki.
Mart nem válaszolt rögtön - Én ezt azért nem hinném.
- És ezt mi bizonyítja?
- Azok az évek, amiket együtt csináltunk végig vele.
- Arra mi is példa vagyunk.
- Kösz - húzta el a száját kicsit cinikusan mosolyogva - Na mindegy - legyintett - Nem akarsz inkább megmasszírozni? Érzem, hogy tiszta görcs a hátam az idegességtől.
- Ha már ilyen szépen kértél - mosolyodott el - Fordulj meg szépen.
A férfi engedelmeskedett. Suzanne lehúzta róla a pólóját, majd elkezdte a vállait gyömködni.
- Uhh de jó! - nyögte a férfi. Érezte, ahogy görcsösen feszülő izmai lassan kezdenek ellazulni.
- Tiszta görcs vagy. Sok munkám lesz veled.
- Ha nem bánod, akkor kivárnám annak a sok munkának a végét.
- Csak nyugodtan - mosolyodott el, majd tovább dolgozott.
Martin néha felszisszent, ha erősebb nyomás érte a vállait vagy a hátát, de nem tagadhatta, hogy jól esnek neki a nő mozdulatai.
- Mindig jól masszíroztál - jegyezte meg lehunyt szemmel.
- Tudom, mondtad sokszor, hogy élvezed - suttogta a fülébe.
Martin nyaka libabőrős lett a nő leheletétől. Ez nem kerülte el Suzanne figyelmét. Egyik keze a férfi tarkójára siklott és azt kezdte lazítani körkörös mozdulataival. Mart jólesően felsóhajtott, és hagyta, hogy csukott szemmel magával ragadják a mozdulatok.
A nő végiggyömködte minden izmát, alaposan átdolgozta. Végül megszólalt - Kész vagy - mondta, majd egy finom csókot is nyomott Mart vállára.
- Máris? - nyögött fel a férfi panaszosan.
- Miért, nem volt elég? - kérdezte nem tágítva a férfi füle mellől.
- Nem - súgta egy kis mosollyal az ajkán, amit a nő nem látott.
- Kikészült a csuklóm - mondta, miközben alig érintve a férfi bőrét simított végig a vállán ujjhegyeivel - Most neked kéne ápolnod engem.
- Én nem tudok masszírozni, csak fél kézzel - emelte meg sebesült kezét.
- Akkor mivel kényeztesselek, amihez nem kell a kezem, hm?
- Talán a szád is megteszi - ugratta Mart viccnek szánva.
- Kérlek - mosolyodott el, majd rátalált a férfi nyakára.
Mart talán már meg sem lepődött rajta. Mindent elfeledve hagyatkozott a nőre. Nem érdekelte semmi más, csak az ajkak finom mozgása a bőrén.
Miután nem ütközött ellenállásba nagyobb erővel kezdte kiszívni Martin bőrét.
A férfi halkan felsóhajtott az érzéstől. Ép keze ökölbe szorult egy pillanatra. A nő kezei hátulról támadták a széles mellkast érzékien cirógatva azt. Mart jobb kezének ujjbegyei rátaláltak Suzanne meztelen alkarjára, és lassan simogatni kezdte velük.
Hirtelen beleharapott az eddig szívogatott felületbe. Volt párja ekkor halkan felnyögött, és megfeszítette a nyakát, miközben ujjai a nő karjára kulcsolódtak. Suzanne végignyalt a megfeszített izmokon.
- Gyere ide... – súgta a szőke férfi.
A nő Mart mellett előrébbhajolt. A férfi oldalra fordította a fejét, és ajkaival finoman megérintette a nő szájához közel eső bőrt. A következő még közelebb esett. Egy kis bizonytalansággal adta őket. Aztán egy pillanat múlva már nem tudta türtőztetni magát. Mohón harapott a várakozó alsó ajakba. A nő nem ellenkezett készségesen viszonozta a férfi csókjait. Idegesítette, hogy nem fér a szájához kényelmesen, így hamar meg is fordult, hogy szembe kerüljön meztelen felsőtestével és arcával Suzanne-nal. Mikor ez megtörtént, nyelvét vadul csúsztatta be a szájába. Kezei rögtön felfedezték maguknak Martin felsőtestét, miközben közelebb húzódott hozzá. A férfi érezte, hogy mellbimbói megkeményednek a simogatásoktól. Nem bírt magával, követelődzőn húzta a nőt lovagló ülésben az ölébe, miközben nem szakította meg a csókjait sem.
Hallatott egy kis nyögést, mikor megérezte volt párja felfokozott vágyait maga alatt. Mart belemosolygott a csókba, majd vadul folytatta. Kezei közben eltűntek a nő fölsője alatt a derekánál, és egyre feljebb tűrték azt.
Belemélyesztette az ujjait az előtte ülő hátába, majd erőteljesen szántotta végig lefelé a bőrt. Megfeszítette a hátát az érzéstől, de nem szakadt el a nőtől. Inkább levette piros felsőjét és maguk mellé dobta. Csókjai elindultak lefelé a nyakán. Suzanne reszketegen felsóhajtott az érzéstől. A csókok egyre lejjebb csusszantak, és elérték a melltartó szegélyét. Martin jobb mutatóujját a pánt alá dugva csúsztatta le lassan a nő vállán, hogy kiszabadítsa egyik mellét. Szája érzékien csapott le rá, mikor ez megtörtént.
Válaszul kezei egyre lejjebb és lejjebb kalandoztak, mígnem elérték a nadrág szegélyét. Akadálytalanul tűntek el alatta, hogy az alsónadrág alá bukva leheletfinoman érintve a bőrt simítson végig Marton. A férfi reakciója egy erősebb harapás volt, majd a nő mellbimbóját kezdte érzékein szívogatni.
Ekkor a bejárati ajtó csukódása hallatszott, majd egy lelkes gyerekhang - Anyaaa, megjötteeeem! - kiáltotta Calo.
- A francba! - szakadt el Mart volt feleségétől, és gyorsan visszasegítette rá a melltartót, majd a pólója után nyúlt.
Suzanne-ból is kiszakadt egy csalódott nyögés, majd elszakította a kezét Marttól és felvette a ledobott ruhadarabot pár pillanat múlva már normálisan ült a kanapén, mintha mi sem történt volna. Ekkor lépett be a fiú a nappaliba - Apa!
- Szia, Calo - mondta elmosolyodva a férfi, a kanapén keresztbetett lábakkal ülve, hogy azért ne vehesse észre fia az izgalmát.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte - Anya nem szólt, hogy jössz.
- Villámlátogatás. Spontán jött - mosolygott tovább - Talán nem is örülsz nekem?
- Dehogynem! - huppant le mellé - Csak lehet, hogy Ava összeesküvésnek fogja vélni a dolgot – nevetett.
- Merthogy? - nézett rá kicsit értetlenül apja.
- Hát, ő most nincs itt, én meg igen.
- Ja értem - mosolygott apja.
Capri - miután Martin elviharzott - zokogott még egy darabig. Mikor lenyugodott bement a lányához és csak nézte, ahogy alszik. Érezte, hogy ő maga is teljesen kimerült. Visszavánszorgott a nappaliba, összetakarított, majd háton elfeküdt a kanapén és el is aludt.
Martin jó három óra múlva ért haza. Suzannéknál még megvárta Ava hazaérkezését, és vele is beszélgetett kicsit, aztán elbúcsúzott. Az ajtóban volt nejével váltott egy cinkos pillantást, aztán elindult. Mikor beért a házba, nem volt lelkiismeret-furdalása tette miatt - pontosabban "majdnem" tette miatt. Ez talán abból fakadt, hogy mérges volt Caprira, nem tudta pontosan. Ha magába nézett, akkor tudta, hogy valószínűleg megtette volna azt, amit elkezdtek Suzanne-nal. Mikor belépett az ajtón, jobb oldalt a betört tükör fogadta. Elhúzta a száját. Nem volt sok kedve egy újabb veszekedéshez, de nem bujkálhatott. Belépve a nappaliba, a kanapén fekve találta Caprit.
A lány felriadt nyugtalan álmából. Egy rándulással tért vissza tudata, amit rögtön egy fájdalmas grimasz követett. Óvatosan felült. Megköszörülte a torkát - Többet nem megyek Afrikába - jelentette ki egyszerűen. Hangja semleges volt.
- Örülök, hogy ezt beláttad - lépett Martin az ablakhoz, hogy becsukja a szúnyogok elől. A nappaliban a szürkület miatt félhomály uralkodott.
Biccentett, majd felállt - És meddig akarunk még két idegenként közlekedni egymás mellett a házban?
Mart visszafordulva végigmérte a sápadt nőt. Nem volt túl jó bőrben. - Igazad van.
- Remek – felelte.
- Amúgy hogy vagy? - lépett közelebb hozzá. Szemében egy kis aggodalom csillant.
- Szarul – felelte.
- A sebed? Vérzik még?
- Nem tudom, de nem is érdekel - vont vállat.
- Azért jó lenne, ha figyelnél rá, nehogy elfertőződjön - jegyezte meg halkan - Kérsz valamit?
- Nem, kösz - rogyott vissza a kanapéra. Még mindig látta maga előtt az afrikai képeket.
- Akkor mondd, hogyan tudnék segíteni neked? - ült le vele szemben az alacsony asztalra.
- Sehogy - mondta halkan, miközben lehunyta a szemét, ami által egy magányos könnycsepp kezdett lassan legördülni az arcán, de gyorsan letörölte.
- Sajnálom - mondta halkan a férfi Capri egyik térdére rakva ép kezét.
- Nincs miért. Nem ismerted. Épp ezért nem akartam, hogy ismerd azokat az embereket, akikkel dolgozom. Mindannyian tudtuk, hogy ez is benne van a pakliban, de... valahogy reménykedtünk, hogy most sem lesz semmi. Minden ilyen utat úgy zártunk, hogy micsoda mázli, hogy életben maradtunk. És most ez nem jött össze. Neki is családja van, két lánya várta haza és a neje. Nem is hinnéd, hogy mennyien családosok ebben a szakmában - mesélt életében először részletesen a munkájáról - Egyikünk se meséli el otthon az élményeit, érthető okokból. Örülnek, hogy kiélvezhetik azokat a békés napokat, mikor otthon vannak a szeretteikkel, mert ki tudja? Talán a következő útról sosem térnek vissza.
A férfi csöndben figyelte őt, majd továbbra is halkan szólalt meg: - Igazad van, hogy nem beszéltél róla. De... - sóhajtott - Én most igazán megijedtem, hogy meghalhatsz egy ilyen küldetés során. És én ezt úgy érzem, hogy érthető okokból nem akarom. Féltelek, és ezért szeretném, és nem követelem, mint ahogy azt első idegességemben mondtam, hogy hagyd ezt abba. Tényleg nem azt mondom, hogy ne írjál, csak ne vállalj ilyen helyzeteket. Nagyon szépen kérlek! Gondolj a lányunkra, ha már magadra és rám nem.
- Nyugi, nem megyek többé. Nem akarom úgy végezni. Csak egy lövés volt és már vége is. Nem volt olyan 'fennkölt', mint azt a kedves producerek megragadják a filmjeikben. Egyáltalán nem volt benne semmi művészi. Volt, nincs. Ott, a szavanna közepén, hiénák és oroszlánok közt halt meg, orvvadászok által. Ott hagyják megrohadni a napon. Szinte nulla az esély rá, hogy a testét valaha is haza tudják hozni és illően eltemetni, úgy fogja végezni, mint a többi tetem: előbb döghúsként aztán már csak csontokként.
- Capri, ne gondolj erre! Ne kínozd magad! - ragadta meg a két karját, de felszisszent, ahogy újra beleszúrt a fájdalom bal kezébe.
A lány ránézett hosszan tanulmányozta az arcát, a tekintetét.
- Mi az? - nézett rá kérdőn.
- Ez - nyúlt a férfi nyakához - mi? - nézett rá, de tekintetében nem volt semmi bíztató.
Mart a nyakához kapott. Úgy látszik, megfeledkezett Suzanne nyomairól. Valahogy mégsem esett pánikba. Nyugodtan nézett vissza párja szemébe. - Semmi említésre méltó.
- Valóban? - szűkült össze a szeme - Nekem határozottan fognyomoknak tűnnek.
- Mert azok, mit tagadjam? De nem csaltalak meg.
- Oh, ez remek - mondta cinikusan - Csak akartál. Most gratuláljak?
- Nem, nem kell. De nem tudom, miért vagy ilyen, ha már egyszer azt mondtad, hogy elnézed, ha esetleg becsúszik egy-egy.
A lány keményen megragadta a pólóját és magához húzta - Valóban ezt mondtam - mondta halkan, de szemében lángolt a düh - De, mint látod padlón vagyok. Megsúgom: nem is kicsit, ha nem tűnt volna fel. Ez most NAGYON rosszkor ért, remélem tudod. De tudod mit? Csak, hogy nyugodt legyen a lelked: megpaskolom a vállad és igyekszem nem előtted kiborulni, jó?
- Na jó, ez nekem ma nem megy! - lökte el magától Capri kezeit, és felállt, hogy kimenjen a kertbe.
- Tudod mit Mart? Ilyenkor tudom szívből kívánni, hogy dögölj meg - mondta utána nagyon stílusosan.
- Vigyázz, még a végén megteszem. Tudod, már öregszem... - vágott vissza keserű szájízzel.
- Számolom a napokat – vicsorgott.
- Hallelúja! - vágta be maga után az üvegezett ajtót, és megint rágyújtott, ahogy eltűnt a kertben.
Capri úgy döntött, hogy nem marad a házban egy perccel sem tovább. Fogta magát és eltűnt a városban. Martin jó fél óra múlva lépett újra a házba. Zoé panaszos sírása csalogatta vissza, ami már percek óta tartott, így sejtette, hogy Capri nem lesz bent, ha eddig nem ment be a lányukhoz. Nehéz szívvel lépett be a gyerekszobába, és vette a karjaiba a lánykát.
A lány azt se tudta, hogy merre megy csak minél messzebb akart kerülni a szívtelen férfitől. Hazaért, letámadja, megszabja, hogy mit tehet és mit nem, otthagyja, elmegy valahova, majdnem megcsalja, az ő érzéseit ismételten a földbe tiporja... És tőle született egy lánya?! Ez valami orbitális tévedés lehet! Miért nem tartotta magát aznap éjjel a bulin, mikor visszatalált a férfihoz? Miért neveztek arra a játékra? Olyan szívesen és olyan könnyen tudna most mindent itt hagyni! Nem is lenne nehéz, csak vesz egy repülőjegyet, és már itt sincs, a gondjai is itt maradnak, ő meg szabadon elrepül... Komolyan foglalkoztatta a kérdés, hogy szó nélkül elmegy, otthagyva mindent. De aztán mégis maradt. Végül leszállt az est, ami éjjelbe váltott át, majd az éjfélt is átlépte az idő, mikor elindult hazafelé. Fél egykor lépett be az ajtón.
A férfi az egyik fotelban aludt el lejjebb csúszva, mellkasán pedig Zoé álmodott. Martot is kifárasztotta ez a nap, nem csoda, hogy miután a lányka elaludt, ő is hamarosan ezt tette.
Capri némán vette ki Zoét Martin karjaiból, hogy felvigye és lefektesse az ágyába.
A férfi pár perc múlva fel is ébredt arra az érzésre, hogy valami hiányzik. Aztán rájött, hogy a lánya. Gondolta, hogy Capri vitte fel, mert magától nem tűnhetett el, ezért kicsit feljebb ülve várta, hogy a nő visszatérjen. Ami pár perc múlva be is következett. Némán méltatta egy pillantásra, majd neki kezdett, hogy a lent hagyott dolgait elpakolja.
- Gondolkodtam - szólalt meg hirtelen Martin.
- Hallgatlak - mondta tovább pakolva.
- Megbocsáthatatlanul bunkó voltam. Tudom. Nem vettem figyelembe az érzéseidet, meg amin keresztül mentél. Felkaptam a vizet, nem gondolkodtam. Sajnálom - nézte a pakolászó lányt.
- Fogalmazhatunk úgyis, hogy a sárba tiportad az érzéseimet, ami valljuk meg nem először fordult elő - nézett rá fagyosan.
Martin szomorúan hajtotta le a fejét megadása jeléül - Ez így van. Néha baromira be tudok kattanni. Ilyen a természetem. Emlékszel? Régen egyszer kérdezted, hogy milyen ha az érzelmeim és az ösztöneim vezérelnek teljesen. Nos, ilyen. Nem akartam, hogy ezt megtapasztald, de a körülmények... Mást nem tudok mondani, mint hogy sajnálom... - babrálta a kötést a kezén.
- Csak egy kérdésem van: szeretsz te még egyáltalán?
- Persze, hogy szeretlek.
Bólintott - Csakhogy tudd: még soha nem gondoltam annyira komolyan azt, hogy eltűnjek, mint ma délután. Maradtam. Mégis. Én szeretlek. Remélem, hogy ez kölcsönös, mert egyébként ennek nincs sok értelme.
- Persze, hogy kölcsönös. Ez nálam természetes. Csak tudod, hogy van ez az időnkénti hülye szokásom, hogy előszeretettel kínzom a szeretteimet - mosolyodott el kicsit.
- Perverz - bukott ki belőle, de halványan elmosolyodott.
- Mondtad már párszor... - jegyezte meg, majd kinyújtotta felé ép kezét.
Óvatosan csúsztatta bele hosszú ujjait.
A férfi gyengéden az ölébe húzta, vigyázva a nő sebére, és óvatosan átölelte - Tényleg sajnálom - mondta.
- Jól van - sóhajtott nagyot, bár érezte, hogy a férfi kezd kifutni abból a keretből, amikor még hajlandó megbocsátani - Egyébként hova mentél délután? – kíváncsiskodott.
- Számít ez? - kérdezett vissza lehunyt szemmel a nő állához támasztva homlokát, ahogy szívta magába ismerős illatát.
- Csak kíváncsiságból. Be van kötve a kezed. Nem hinném, hogy magadnak kötötted be és azt se, hogy kórházba vonultál volna.
- Suzanne-nál - mondta halkan. Tudta, hogy ebből a nő vágni fogja, hogy kitől származik a harapásnyom is.
- Valóban? - feszült meg a teste.
- Igen - simított végig a karján.
Egy sóhajtással engedett fel. Fájt a sebe, fájt a lelke és elfáradt. Semmi kedve nem volt most Suzanne-nal foglalkozni.
- Gyere, menjünk aludni. Mindketten kikészültünk ma - súgta.
Egyetértően bólintott, majd felállt és elindult felfelé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó