|
33 - The Line Begins To Blur
2007.04.11. 21:09
33.
Sophie gondolataiba merülve sietett a zsúfolt utcán. New Yorkban mindig csúcsidő van. Nem is tudta, Dave hogy tud egy ilyen nyüzsgő városban élni, bár ha jobban belegondolt, Dave imádja a tömeget, az embereket, hozzászokott élete során. A nő a hűvös időre való tekintettel hosszú fekete szövetkabátot, csizmát és egy zöld sálat viselt többször a nyaka köré tekerve. Hosszú barna hajába bele-belekapott a hideg szél. Egyik átfagyott keze halványbarna válltáskájának pántját fogta, míg másik kezében egy megpakolt szatyorral lépkedett sietősen valami melegebb helyet keresve. Egy nagyobb szabású kiállítás megszervezése miatt volt New Yorkban. Az ő munkái is ki lesznek állítva többek között. Örült nagyon a lehetőségnek, mikor megkapta az invitálást. Azért nem gondolta volna, hogy ennyi szervezés lesz belőle. Véleménye szerint a New Yorkiak kicsit túlbonyolították a dolgot, de belement. Bolond lett volna kihagyni egy ilyen lehetőséget. Tekintete időnként elkalandozott a kirakatokra, vagy a siető emberek arcára, de mikor a metsző szél felerősödött, fejét leszegve igyekezett a szálloda felé, ami még pár saroknyira volt. Mehetett volna metróval is, de úgy érezte, szüksége van egy kis frissítő levegőre.
Gahan leszegett fejjel, ösztönszerűen kerülgette az embereket. Igyekezett kivédeni a metsző szelet és így nem is bámulták meg annyira. Öles léptekkel haladt, mikor valakinek a bal oldalába nem kis sebességgel belement. Hátra tántorodott egy kicsit, majd felnézett egy 'Elnézést' mormolva.
Az a valaki szentségelt egyet, mikor látta, hogy a szatyorba zsúfolt rajzos eszközök, a kiállító teremből elhozott brosúrák, és művészeti magazinok szétszóródtak a járdán. A nő fel se nézve elkezdte összeszedegetni a cuccokat.
- Zsó? - szólalt meg Dave, mikor felnézett guggoló helyzetéből, amit azért vett fel, hogy segítsen a nőnek.
- Hé! Dave - mosolyodott el felkapva a fejét - Nem hittem volna, hogy pont beléd botlok ebben a nagy városban! - arcán látszott az őszinte öröm.
- Szó szerint - mosolyodott el az énekes is, miközben az utolsó darabokat szedte össze és nyújtotta Sophie felé.
- Köszi - vette át - Jó rég nem láttalak már megint! - mondta kicsit szemrehányó hangsúllyal.
- Ennek örömére iszunk valamit? Persze, csak ha ráérsz, nagyon siettél valahova.
- Áh, csak valami melegebb helyre, mert szétfagyok. El vagyok én szokva az ilyen hidegtől, noha otthon Magyarországon nem volt szokatlan az ennél fagyosabb időjárás se - mosolygott - Amúgy mehetünk. Jól esne valami forró ital.
- Remek! Én is átfagytam - nyújtotta felé a karját, hogy a nő belekarolhasson.
Egy kis mosollyal az arcán fogadta el és nézett rá, majd elindult az oldalán - Hova megyünk?
- Nem tudom, ami útba esik - mosolygott rá.
- Rendben. Gondolom, tudsz valami jó helyet - igazította meg vállán a táskát.
- Naná - lépett át egy tócsát.
20 perc múlva már egy kellemes és meleg kávézóban ültek.
- Hangulatos hely - jegyezte meg Zsó körbenézve a színes falakon és bútorokon, majd halkan felnevetett saját hülyeségén, amit Dave-vel is megosztott: - Érdekes, eddig volt egy olyan hülye elképzelésem, hogy itt New Yorkban minden hely csak sznob és szürke lehet. Néha tiszta hülye vagyok - temette a szemeit egyik kezébe egy pillanatra.
- Ja, hát New Yorkról mindenki ezt hiszi, semmi gond. Azért vagyok, hogy valami újat mutassak - keverte meg a kávéját.
- Milyen rendes tőled - mosolygott rá, majd komolyabb arckifejezéssel folytatta - És... hogy érzed magad?
- Jobban, sokkal. Beszéltem a lányommal és megértettem vele, hogy nem ő tehet az egészről. Ez a legfontosabb.
- Azt hitte, hogy ő volt az ok? - kortyolt egy aprót a forró kávéból, majd felszisszent, ahogy megégette a nyelvét.
- Vigyázz - mosolyodott el Gahan - Igen, azt. Mint minden gyerek, ha válnak a szülei.
A nő megtörölve a szalvétával a száját nézett vissza a halványan mosolygó énekesre.
- Hát ebben a szituációban még nem volt részem. Én nem váltam el - kavarta meg italát, miközben a csészét fixírozta.
- Ha már itt tartunk, te hogy vagy?
- Kicsit jobban - vonta meg a vállát - Kezdek helyrerázódni. Azt hiszem, elkezdtem feldolgozni, bár nem könnyű. Még most is nagyon sokszor hiányzik. Látom a gyerekekben a mozdulatait - kavargatta tovább kicsit elszontyolodva a kávét - Leginkább Ewanban. Múltkor is, mikor a kész kakaójába dugta a kisujját, hogy lemérje a hőmérsékletét, majdnem elbőgtem magam, mert Eric is mindig ezt csinálta. De ez csak egy kis példa. Mindegy. De a fiam viselkedése aggaszt - pillantott fel.
- Mi van vele?
- Teljesen kezelhetetlen. Alig szól hozzám. Azt hittem, az idő múlásával ez jobb lesz, de pont ellenkezőleg. Egyszer leültem beszélni vele, de nem értett meg, és én se őt. Attól tartok, ki fog csúszni a kezem közül. Teljesen magába fordult, és egyre durvább a húgával is. Nem tudom, hogy mit csináljak vele - fakadt ki aggódva.
- Fogalakozz vele, ne intézd el úgy, hogy 'majd idővel megbékél', meg 'majd rendbe jön'. Nem lesz könnyű - pillantott rá.
- Sejtettem. Csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá - kezdte birizgálni a terítőt mutatóujjával.
- Beszélgess vele. Azért csinálja ezt, hogy felhívja magára a figyelmedet.
- Igen, igazad van. Meg fogom próbálni. Ez így nem állapot. Köszi - küldött felé egy kis mosolyt.
- Csak szólj, ha elkeserednél, és segítség kell - mosolygott rá.
- Köszi. Szóltam - kacsintott egyet.
- Mondd, mi bánt, hallgatlak - hasalt el az asztalon, kedvesen megcirógatva a nő karját.
Sophie-t kellemesen érte ez a gesztus. Egy édes mosolyt adott cserébe. Végre megint tudott mosolyogni.
- Semmi különös végül is, csak... kicsit magányosnak érzem magam... - nézte újra a kezét, amin még mindig ott csillogott a fehérarany karikagyűrű - De ez talán érthető - mondta gyorsan, hogy ne tűnjön panaszkodásnak.
- Nézd, nem mondom, hogy megszokod. Nem is lehet. De egy-két barát mindig segít - mosolyodott el.
- Például te? - nézett fel rá mosolyogva.
- Ha szeretnéd, nem erőszakolom magamat rád - mondta párnának használt karjairól.
- Egyáltalán nem tűnsz úgy, mintha erőszakoskodnál - vágott egy kis kedveskedő fintort, majd intett a pincérnek még egy kávéért.
- Ennek örülök.
- És, eldöntötted már, hogy mit kezdesz magaddal? - könyökölt az asztalra, és kezével átfogta egyik könyökét.
- Gondolkodom egy szólóalbumon.
- Nah, ez jól hangzik. Vevő lenne rá, az tuti! - hajtotta fejét hasonlóképp a karjaira, mint Dave.
- Meghiszem azt. Csak még bele kell kezdenem. Mart beelőzött úgy tudom.
- Igen, úgy hallottam, hogy már kicsit több mint a fele kész van, meg hogy Capri is gitározik rajta.
- Capri olyat is tud?
- Martin megtanította tudtommal.
- Akkor tábortűznél gitároztatjuk! Kíváncsi vagyok rá, hogy megy neki.
- Én is - mosolyodott el - De úgy tudom, te is tudsz. Te miért nem forszírozod annyira? Vagy csak én nem tudok róla?
- Nem is tudom - fintorgott - Mindig Mart csinálta az ilyen dolgokat. Elszoktam tőle.
- Itt a remek alkalom! Új album, újra elővett gitár. Az előző szólódon is gitároztál, ha nem tévedek. Sőt, szájharmonikáztál is! Na emlékszem, mikor megtudtam, rendesen meglepődtem. Szeretem, ha egy zenész sokoldalú.
- Jól van, de csak miattad…
- De jó nekem! - bokszolt egy kicsit a levegőbe, majd visszaejtette kezét az asztalra.
- És milyen hangulatú albumra gondoltál? Olyan stílusúra, mint az előző, vagy újítasz, esetleg elmész kicsit egy másik irányba?
- Nem hinném, hogy meg tudnám hazudtolni önmagam.
- Azt nem is kell. Csak gondoltam, újabb behatások értek az előző korong óta, és esetleg ez kihat a zenei hangzásodra is, de amúgy te érzed, én csak érdeklődöm. Áhhh! - kiáltott fel halkan, mikor a rádióban ismerős dallamok csendültek fel - Strangelove! Ilyen nincs! Ezer éve nem hallottam a rádiókban! - nevetett fel.
- Ez egy jel - nevetett fel Dave.
Zsó újra felkuncogott, mivel eszébe jutott erről a mondatról egy elmebeteg novella, amit egyik barátnőjével, Anival írt anno, és abban hangzott el Andy szájából ez a mondat.
- És mégis minek a jele?
- Hogy meg kell hívjalak holnap este vacsorázni - mosolygott a nőre.
Zsót váratlanul érte ez a kérdés. Hirtelen nem is tudta mit mondjon rá.
- Hát... végül is, lehet róla szó - vonta meg egy kicsit a vállát.
- Remek! - emelte fel fejét a férfi - Mikor érsz rá?
- Pár napig még itt vagyok, mert egy nagyszabású kiállítást szervezek a New Yorki kollégákkal. Holnap olyan 6-ig dolgozunk, aztán visszamegyek a szállodába, beszélek a gyerekekkel telefonon - gondolkodott el - hát olyan 8 körül?
- Az pont jó - bólintott - Hova menjek érted?
- Pár saroknyira van a szálloda, ahol pillanatnyilag lakom. Itt a cím - vett elő egy kis lapot és ráfirkantotta.
- Jól van, odatalálok - mondta, mikor elolvasta Zsó írását, majd az órájára nézett - Atyám! Ne haragudj, rohannom kell.
- Semmi gond. Nekem is le kell cuccolnom. Bocs, ha miattam késel.
- Én örülök neki, hisz ez azzal járt, hogy láttalak - mosolygott, miközben fekete kabátját vette fel.
- Ja még egy kérdés! Hova viszel? Csak hogy tudjam, mennyire kell kiöltözni - vigyorodott el felállva.
- Elegáns étteremre gondoltam.
- Rendben - bólintott miközben a sálat is a nyaka köré tekerte, és némi pénzt dobott az asztalra.
- Akkor holnap - adott egy puszit a férfinek, majd a cuccait felkapva elsietett a szálloda felé.
Kicsit furcsának találta a helyzetet. Próbálta elnyomni magában az érzést, hogy ez amolyan "majdnem-randi". "Dave csak kedves akar lenni. A barátom és kész. Nem kell mindjárt túlkomplikálnod a dolgokat!" - korholta magát visszapillantva, s mikor látta, hogy a férfi még ott áll, mosolyogva visszaintett szabad kezével, hogy aztán folytassa útját.
Dave mosolyogva folytatta az útját. Kedvelte Zsót és segíteni akart neki... talán túlságosan is. Ennyire a szívére vette volna Eric halálát? A vacsoraötlete spontán jött, át se gondolta csak kimondta, de nem bánta, hogy megtette és az, hogy Zsó belement, külön örömet jelentett számára. Csak rántott egyet a vállán és kiélvezte, hogy újra gondtalanak érezheti magát.
A nő másnapja csupa rohangálásból és szervezkedésből állt. Ideje se volt a vacsorára gondolni, bár néha éhesen megkorduló gyomra jelezte, hogy illene már ennie is valamit, nem csak dolgoznia, de szorította őket a határidő, ráadásul az egyik képet el kellett vinnie újrakereteztetni is, mivel a szállítás közben elrepedt az üveg. Szó ami szó, elég fáradtan battyogott vissza a szállodába. Úgy érezte, hogy teljesen leszívták az agyát. Körülbelül fél órát beszélt a gyerekekkel telefonon, akik pillanatnyilag Eric szüleinél voltak arra az időre, amíg ő New Yorkban kényszerült maradni. Jóformán igazából csak Liliannel és Mrs. Szmandával beszélgetett, Ewan szokás szerint nem volt túl közlékeny, és hallatszott a hangján, hogy csak muszájból válaszolgat. Sophie elhatározta, hogy ha hazaér, megfogadja Dave tanácsát, és elkezd jobban odafigyelni a fiára. Miután lerakta a telefont, öt percig csak az ágyon végignyúlva pihent és szedte össze gondolatait, majd bevette magát a fürdőbe.
Ezer éve nem hívták sehová, csak ha munkáról volt szó. Remélte, hogy ez az este kicsit kikapcsolja. Egy egyszerű, de elegáns fekete ruhát választott magának. Bár a foga nem nagyon füllőtt a szoknyához a hideg miatt, de harisnyával tudta, hogy elviselhető lesz. Ha Dave azt mondta, hogy elegáns étterem, akkor meg kell adni a módját. A frizurájával nem sokat vacakolt, rakoncátlanabb tincseit egy kicsit felfogta, majd feltett egy szolid sminket, és már kész is volt. Miután felvette kabátját, és megszokott sálját, le is ment az aulába, ahová megbeszélték a találkozót.
Dave nem vacakolt sokat a ruha kiválasztásával: feketébe öltözött, majd elindult, hogy idő előtt érjen oda.
Sophie kényelmes tempóban lépett ki a liftből, és elmosolyodott, mikor meglátta a rá váró férfit, aki az aula oszlopainak és mennyezetének a díszítőelemeit nézegette.
- Csak nem inspirációt gyűjt Mr. Gahan a leendő albumborítóhoz?
A férfi összerezzent, majd mosolyogva fordult a nő felé - Megijesztettél! - durcult be.
- Jaj, elnézést, Mr. Ijedős, nem ez volt a célom - hajolt oda egy puszira, majd újra a szemébe nézett.
A férfi mélyen belélegezte a nő illatát - Mehetünk?
- Persze. Vezess csak! - mosolygott rá.
Gahan kézen fogta Sophie-t, majd finoman maga után húzta és kilépett az utcára.
Ő hagyta magát. Szórakozottan nézegette a szembejövő embereket. Furcsa volt így sétálnia a férfivel, aki még mindig nem eresztette el a kezét.
- Olyan 15 percnyire van innen - törte meg a csendet Dave.
- Remek, annyit talán kibírok magas sarkúban és ebben a hidegben - mosolyodott el.
- Fázol?
- Még nem. Még bennem van a szállodai meleg - pillantott rá szélesebbre húzva mosolyát - És mondd csak, sokat jársz te abba az étterembe? Gondolom, mióta itt élsz, kipróbáltál néhányat.
- Igen és ez nagyon tetszett. Jó a kaja - ami nem elhanyagolható, jegyezzük meg - és szép hely.
- És itt is olyan kirakat-adagot adnak, mint általában? Amúgy kíváncsivá tettél. Csak azért kérdezem, mert baromira éhes vagyok. Egész nap nem ettem.
- Szerinted mennék én olyan helyre, ahol kóró nőket látnak vendégül?
Zsó felnevetett, és elengedve a kezét a férfiba karolt - Igaz!
- Na ugye! – mosolygott rá.
- Már meg akartam kérdezni, hogy te hogy bírod ezt a rohanást ebben a városban? - felejtette tekintetét a siető embereken - Úgy értem, itt mindig nagy a nyüzsgés.
- Én élvezem - vont vállat.
Zsó nem válaszolt, csak mélyen beszívta a hideg levegőt, majd egy nagyobbat lépve kikerült egy pocsolyát. - Na most viszont már kezdek fázni - jegyezte meg kicsit "szemrehányóan" - Meddig akarsz még éheztetni?
- Szóval nem melegítelek fel eléggé? Egyébként mindjárt odaérünk.
- Nem, nem végzel elég alapos munkát - ugratta kicsit megbökve az oldalát.
- Naaa - fintorgott kicsit - Persze, ezt kabátban nem is lehet.
- Mire gondolsz? - emelte meg egy kicsit egyik szemöldökét.
- A felmelegítésre - mosolygott rá vissza.
A nő megcsóválta a fejét, majd mosolyogva kikerült még egy tócsát.
Mikor végre odaértek az étteremhez, Zsó fellélegzett, hogy végre meleg levegő éri átfagyott lábait. A kabátot egy ruhatárszerűségbe adták le mielőtt beléptek volna a tényleges étterembe. A nő megállapíthatta, hogy Dave-nek még mindig félelmetesen jól áll a fekete öltöny-ing párosítás, majd tekintete átsiklott az eléje táruló teremre, ahol kerek asztalok voltak szétszórva hófehér terítőkkel. Az étteremnek azonban voltak pár lépcsőfokkal magasabban is elhelyezkedő részei, ahol ha valaki akart, egész jól elhatárolódhatott a kíváncsi szemek elől. "Biztosan gondoltak a sztárok megjelenésére is. Van elég fényűző ez az étterem ahhoz" - gondolta, miközben a hangulatosan megvilágított termet fürkészte még mindig. Világos színeivel, és letisztult formáival az elegáns, mégis tetszetős vonalat képviselte. A helyenként elhelyezett növények zöldjei kellemes színfoltoknak hatottak.
Dave újra kézen fogta Zsót és az egyik lépcsős helységhez vezette.
- Szép hely. Tetszik - jegyezte meg a nő, majd leült eligazgatva szoknyáját.
Dave betolta alá a széket - Reméltem, hogy tetszeni fog.
- Bízom az ízlésedben - mosolygott rá - Pont ezért foglak megkérni, hogy ajánlj te valami italt - folytatta, mikor egy pincér rögtön meg is jelent ismerősként köszöntve Dave-et.
- Nos, feltűnt még régebben, hogy kedveled a Martinit... - emelte föl tekintetét a nőre, amiben játékos fény csillant.
- Igyunk Martot? - kacsintott.
- Nem tudom, hogy barátnőd mit szólna hozzá, de én benevezek egyre.
- Rendben, én is - nevetett fel.
Dave leadta a rendelést.
Miután kihozták az ételeket is, Zsó elismerően füttyentett a tányérjára nézve, amin egy barackkal töltött jókora csirkemell várta, hogy elfogyasszák a körítéssel együtt. - Na ezt nevezem. Ha ezt bepusziltam, akkor egy darabig meg se bírok mozdulni...
- Nem baj az, majd lemozogjuk.
- Mik ezek a célzások, Mr. Gahan? - nézett rá huncutul csillogó szemekkel, majd bekapott egy falat húst - Uhh... ez mennyei!
- Én célozgatni? Ugyan mire - mosolyodott el kajánul - Örülök, hogy ízlik. Én mondtam.
- ÉÉÉN örülök, hogy igazad volt! - mondta, majd egy jó darabig nem lehetett hallani a hangját, míg elpusztította, ami a tányérján volt.
- Nah, ez jól esett - jegyezte meg kortyolva egyet a pohár borából, amit időközben kihoztak miután a martini elfogyott.
- Nekem iiis - nyújtózott egyet a férfi - Nah, most jól esne egy masszázs.
- Ez célzás volt a masszázstudásomra? - pillantott rá pohara mögül.
- Akár, lehetséges, igen!
- Az étterem közepén? - nevetett fel hitetlenkedve.
- Nem, de valamikor megtennéd nekem ezt a szívességet? - nézett rá kérlelőn.
- Persze. Semmi akadálya. Szívesen masszírozok.
- Kösz. Kérhetek most időpontot?
- Nos nézzük csak... a határidőnaplóm szerint... igen lehetséges - mosolygott rá miután a plafonról visszanézett rá.
- Köszönöm - nézett rá a férfi - Iszonyatosan fáj a hátam egy-egy hosszú nap után. Biztos az évek óta tartó koncertezések utóhatása. Mondasz időpontot?
- Én ráérek. Visszamasszírozhatnál, mert ma én is kikészültem.
- Benne vagyok.
- De még várjuk meg a desszertet. Édesszájú vagyok, sajnos.
- Nem baj az - nevetett fel.
A nő visszamosolygott rá, majd kedélyesen beszélgetve fogyasztották el az édességet is. Pontosabban ő fogyasztotta el, mivel Dave nem kért, csak egy kávét, és inkább őt figyelte, ahogy eszik.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó