|
51 - The Line Begins To Blur
2007.05.04. 11:19
"This truth drives me into madness..."
51.
Capri elgondolkodva ült a kanapéján. Előtte Zoé játszott a földön. Az anyja elmélázva figyelte játszó lányát. Már több mint fél éve élt külön Martintól. Zoé az elején nehezen viselte, hogy nem lehet az apja mellett, és most is nehezen válik el a szőke férfitől, de egészen megszokta ezt az új életstílust. Capri keserűséggel telve figyelte a kicsit. Szerelemgyerek volt, Zoé jelképezi mindazt, amit egykor szenvedélyesen érzett Martin iránt. Az a sátorbéli este… akkor és ott úgy érezte, hogy valamit odaadott Martnak magából, és Mart is adott neki valami értékeset. És most mindketten csonkák. Az volt a lehető legrosszabb, hogy mindennek Zoé itta meg a levét. A vörös hajú nő sóhajtott: lassan újra beszélnie kell a szőke férfivel: Zoénak születésnapja lesz. Beleborzongott, ha arra gondolt, hogy újra látnia kell a férfit, hogy újra bele kell néznie azokba az igézően zöld szemekbe, látnia, ahogy mosolyog… Még mindig szerette egykorvolt párját, ez nyilvánvaló volt önmaga számára. És azok a pillantások, amivel Mart felméri, amiket viszonoz…
Tudta, hogy nem lenne szabad, de egyszerűen nem bírta megállni. Egyszerre akarta újra meghódítani a férfit és távol tartani magát tőle, a saját érdekében. Ekkor eszébe jutott még valami. Zoé szülinapja azt is jelentette, hogy előbb a saját szülinapján kell átesnie. Semmi kedve nem volt hozzá, de tudta, hogy Zsó úgyis ráveszi majd valamire.
Zsó pár nap múlva félretéve zavaró dolgait rájött, hogy barátnője és Zoé születésnapja is közeledik. Úgy gondolta, hogy idén nem játsszák el azt, amit tavaly, hogy nem ünnepelték meg rendesen. Most szeretné, ha a feltételezései szerint magányos nő a közelükben lenne. Elkezdte a szervezést, noha nem olyan lelkesen, mint amúgy tette volna, de ez nem Caprinak szólt, hanem Dave miatt volt, akit pár napja nem látott, mivel vissza kellett mennie New Yorkba. Sóhajtott egy nagyot, majd mesterien alakítva jókedvét hívta fel barátnőjét.
Capri egykedvűen vette fel a telefonját, mikor az megszólalt - Igen? - kérdezett bele, de csapongó gondolatai még máshol jártak.
- Szia, Capri drága. Én vagyok. Tudod mire gondoltam?
- Szia - tért vissza immáron teljesen a valóságba - Nah mire?
- Nos, mivel közeleg a szülinapod, mit szólnál hozzá, ha meghívnálak egy kiadós ebédre? Csak a gyerekek, meg mi ketten?
- Hmmmmm… ez jól hangzik! - mosolyodott el, főleg ismerve Zsó szakácstehetségét. De nem csak ez számított. Rég nem látta barátnőjét, és érezte a hiányát. Ráfért már egy kiadós pletyizés, vagy csak eleve az a tény, hogy láthatja Zsót - Mikorra gondoltad azt az ebédet?
- Most szombat? Ráérsz? Nekem most valahogy holtszezonom van a kiállításokkal kapcsolatban.
- Persze. A munka megvár. Ezer éve nem láttalak.
- Remek. Akkor szombaton várunk titeket - mosolyodott el most már őszintén, bár ezt barátnője nem láthatta.
- Mikorra érjünk oda?
- Egy körül szerintem pont optimális lenne. Vélemény?
- Rendben. Hát akkor szombaton látlak végre - mondta mosolyogva.
- Kit, anya kit? - lehetett behallani a háttérből Zoé hangját.
Zsó felnevetett a vonal túlsó végén, ahogy meghallotta a kislány ismerős hangját.
Az anyja elhallgatatta, hogy normálisan el tudjon köszönni barátnőjétől és miután lerakta, mondta el Zoénak, hogy szombaton hova is mennek.
A megbeszélt napon Zsó már korán felkelt, hogy mindennel időben elkészüljön. A desszertet már tegnap este megcsinálta Lilian segítségével. A konyhában állva nézett végig az előkészített hozzávalókon fejben végiggondolva, hogy kihagyott-e valamit.
Ewan belépett a konyhába - Mit csinálsz anya?
- Gondolkodom, hogy mit főzzek második fogásnak - pillantott elgondolkodva fiára, akivel az utóbbi időben kezdett normalizálódni kapcsolata - Szerinted? - kérdezte érdeklődve, hátha tud adni valamilyen tippet.
- Hát, nem is tudom. Valami finomat! - lelkesült fel a kissrác - Esetleg még egy desszertet.
Zsó felnevetett - Kicsim, főételnek nem szokás desszertet készíteni! Viszont, ha van kedved, akkor segíthetsz még valamilyen sütit összedobni, amit nem kell megsütni, hanem hűteni kell.
- Jóóóóó!
- Na akkor mit szólnál egy kókuszos tekercshez? - tolta fia elé a színes képpel illusztrált szakácskönyvet a megfelelő helyen.
- Finomnak tűnik.
- Na akkor segítek kimérni az adagokat, közben meg elkezdem a krumplipürét. Azt hiszem, valami göngyölt húst fogok hozzá készíteni... Mondjuk ananászos pulykamell-tekercseket, jó lesz? Van gusztusod hozzá?
- Persze! Az is jól hangzik! – mosolyodott el.
Zsó boldogan mosolygott vissza rá. Végre normálisan tudtak beszélgetni egymással, és nem látta fiának tekintetében állandóan a vádat és a fájdalmat. De persze most is bejött az az örökérvényű törvény, hogy ha az életed egyik része rendeződni látszik, a másik valamilyen módon romlani kezd - és itt most Dave és a saját kapcsolatára gondolt, de gyorsan kisöpörte fejéből a borús gondolatot, és fiával kezdett ügyködni a konyhában. A főzés mindig kikapcsolta, hasonlóképp a rajzoláshoz.
Capri leállította a motort, kiszállt, majd még időben kapta el a kocsiból kipattanó lányát. Miután visszaterelte a járdára a lányt, Zoé előrefutott és nyújtózkodva nagy büszkén csengetett be.
- Sziasztok! - lépett ki mosolyogva Zsó a házból, és a karjaiba zárta az előrefutó Zoét - Jajj, te sózsák! Egyre nehezebb téged felemelni!
- Nem is vagyok nehéz! - tiltakozott a lány, csúnyán nézve Zsóra.
- Na jól van, annyira tényleg nem, mint Lilianék - ütött mutatóujjával finoman a pisze orra - Viszont egyre csinosabb leszel, te kishölgy - dobta meg a karján kicsit, hogy kényelmesebben ülhessen rajta.
Közben befutott Capri is.
- Szia, drága - lépet oda két puszira barátnőjéhez is átölelve őt. A kettejük közé szorult Zoé felnevetett.
- Ne mondj neki ilyeneket, mert ezt fogom otthon hallgatni - mondta mosolyogva Capri, miután üdvözölte barátnőjét.
- Jól van na - kacsintott, majd elindult az ajtó felé - Inkább gyertek be, a kaja már kész van - invitálta őket, majd az ajtóban le is rakta a kislányt.
Zoé rögtön követte Zsót, majd el is kezdte Liliant és Ewant keresni. Capri belépett Zsó után, követve a nőt.
- Mesélj valamit Zsóm. Mi van veled?
- Elvagyunk - vonta meg a vállát egyelőre terelve a témát - Most ti vagytok a lényeg. Rólunk ráérünk később is beszélni - terelte őket beljebb a nappali felé, ahol a többiek várakoztak. Kíváncsi volt barátnője hogyan fog reagálni.
- Aj de jó nekünk! - nevetett fel.
- Meglepetés!! - kiáltott Lilian jókedvűen.
A lány meglepetten nézett körbe. Ewan és Lilian, Dave és Mart, Mart karjaiban pedig Zoé volt a szobában. Láthatólag hamarabb felfedezte a társaságot, mint ő. - Szóval orvul szervezkedsz? - nézett mosolyogva a kezdeti döbbenete után Zsóra.
- Hát... valami olyasmi... - vonta meg egy kicsit egyik vállát az ajtófélfának dőlve és összefonta karjait maga előtt. Tekintete találkozott egy pillanatra Dave-ével, majd elfordította a fejét.
- Nem változol - mosolyodott el, majd a nyakába is vetette magát - Sikerült megint meglepned. És nektek is! - fordult a többiek felé. Dave már előtte is állt, hogy köszöntse őt.
- Nah, ennek örülök - válaszolta Zsó mikor levegőhöz jutott és elengedte barátnőjét.
Zoé lekéredzkedett apja karjaiból, hogy az anyjához mehessen.
- Anya, boldog születésnapot! - nyújtott felé egy kiégetett kis kerámiaállatkát, ami leginkább egy kutyára emlékezetett, és valószínűleg ő készítette saját kezűleg.
Capri leguggolt lányához és magához ölelte. - Köszönöm kicsim - mosolygott rá, majd alaposan szemügyre vette a kutyát - Ez azt jelenti, hogy szeretnél egy kutyát? - kérdezte mosolyogva.
- Igen! - lelkesült fel vadul csillogó zöld szemeivel - Ugye lehet, ugye lehet?!
- Kicsim, Selia biztos rosszul érezné magát miatta.
- De őt olyan ritkán látooom - nézett rá szinte könyörögve, és egy pillanatra nyugodtan ülő apjára is ránézett.
- Kicsim, majd ha nagyobb leszel, visszatérünk rá, rendben? Miért nem hörcsögöt szeretnél?
- Nem szeretem a hörcsögöket! - mondta duzzogva - Én egy pici kutyust szeretnék. Tudom, hogy a lakásunkban nem lehet nagy kutya. Pont ezért egy kicsivel is beérném. Egy ilyen kicsivel, ni! - mutatta meg kezecskéivel a méretet.
- Nem szereted a höriket? Hááát, ezt se hallottam még. Figyelj: ha türelmesen vársz, ígérem, hogy kapsz egy kiskutyát, rendben?
- Na jóóó... - adta meg magát egy nagyot sóhajtva, majd apjához futott, hogy az ölébe bújva látszólag duzzogjon még egy kicsit, aztán elkezdje tervezgetni, hogy milyen kiskutyát is szeretne, és hogy miket csinálna vele.
Miután Ewan és Lilian is üdvözölte Caprit is, Zsó felvetette, hogy menjenek át az ebédlőbe mielőtt kihűlt volna a kaja. A gyerekek éhenkórászokként rohantak előre, Zsó pedig utánuk sétált. Gahan nyugodtan ment a többiek után. Az elmúlt napokban próbált rájönni, hogy Zsót miért kísérti férje emléke. Szeretett volna segíteni neki, hisz szerette, de a múltkori beszélgetésük után nem merte felhívni. Ugyan nem tudta, hogy mitől félt. Talán, hogy fájdalmat okoz Zsónak a jelenlétével, hogy kétfajta érzelem közt őrlődik. Ezt mindenképp meg kell beszélnie vele. Elgondolkodva ült le az asztalhoz.
Martin is lassan felállt a kanapéról, amin eddig ült, és a még mindig az ajtóban álló egykori kedvesére nézett átható zöld tekintetével. A lány visszanézett rá. Annyi kérdést akart neki feltenni, de végül is nem szólalt meg. Akaratlanul is elmélyedt a zöld szempárban.
A férfi megfontoltan lépkedett oda hozzá, továbbra is tartva a szemkontaktust. Alig két lépésnyire állt meg tőle, és halkan, megszokott hangján megszólalt egy kis mosollyal az ajkán: - Boldog születésnapot, Capri - azzal mielőtt megszólalhatott volna, elkezdett közelebb hajolni hozzá.
A lánynak ideje sem volt bármiféle hátralépéssel reagálni. De, hogy őszinte legyen önmagához nem is akart. Persze a távolságtartás érzése megmaradt benne, de volt más is... A férfi ajkai óvatosan közelítettek puha bőréhez. Végül az arcát puszilta meg nem olyan messze a szájától. Azalatt a rövid pillanat alatt, míg hozzá érhetett, Mart észrevétlen szívta magába Capri illatát, aztán újra a szemébe nézett.
Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd újra a férfire nézett. Olyan szívesen ölelte volna át, csak hogy érezhesse a teste melegét. Ekkor Zoé hangja hallatszott - Anya, jössz?
Martin lányára mosolygott, és a szótlanságba dermedt nő mellett ellépve a karjába kapta közös csemetéjüket. - Már megyünk is, hogy megtöltsük a hasadat! - dögönyözte meg gyengéden a kislány pocakját.
Zoé felnevetett, majd hagyta magát elrabolni az apja által. Capri egy pillanat erejéig hátra maradt. Mélyet sóhajtott, majd a többiek után ment.
Zsó elégedetten nyugtázta, hogy mindenki bőségesen belakmározott a főztjéből, és Ewan sütije is nagy sikert aratott. Az ebéd közben néha összeakadt Dave-vel a tekintetük. Kényelmetlenül érezte magát kicsit ebben a helyzetben, ezért ilyenkor inkább Caprival, Martinnal vagy Zoéval kezdeményezett beszélgetést, illetve hallgatta, ha épp beszéltek valamiről.
Az ebéd befejeztével kiültek a kertbe, mivel kellemes volt az idő. A gyerekek focizni kezdtek, majd ezt párszor megszakítva az árnyékban hűsölő öreg Mavericket simogatták. Capri nem zavartatta magát, hanem leült a fűbe, és kezeire támaszkodva élvezte a kellemes napsütést. Abban nem is reménykedett, hogy fehér bőre kap valami emberi színt. Dave egy székben foglalt helyet, picit távolabb Zsó mellett.
Martin az asztalra könyökölve nézte Zsó mellett üldögélve a játszó gyerekeket. - Furcsa látni, hogy ilyen rohamosan nőnek. Ezen mindig elcsodálkozom - jegyezte meg félhangosan.
- De ilyenkor még édesek. Aztán ha kamaszok lesznek... hajaj - mondta Dave.
- Te már csak tudod - mosolyodott el halványan Zsó gyerekein tartva a szemét, majd tekintete az őszülő bundájú kutyusra esett, aki pihegve lihegett az egyik pálmafa árnyékában.
- Ne szóljunk nekik, hogy hagyjanak nyugalmat neki? - kérdezte Zsótól Capri a kutyára és a gyerekekre célozva.
- De, szólhatunk - vonta meg a vállát, majd felállt lesimítva lenge nyári ruháját, és felhúzta barátnőjét a fűből.
Dave - miután a lányok elmentek Mart felé fordult - Mi a helyzet öregem?
- Nos, nem sok minden. Tengetem napjaimat. Sikeres volt a rövid koncertsorozatom is, most pedig azon gondolkodom, hogy mivel foglaljam el magam egyedül abban a nagy házban a kutyával.
- Ez elég lehangolóan hangzik.
- Az is - vonta meg a vállát - Ja, vagy Sue-éknál vagyok, a gyerekek miatt.
- Apropó Sue... Mi van veletek? Hallottam néhány felröppenő hírt.
- Miféle híreket? - nézett rá lustán csillogó tekintettel.
- Hát... hogy te és ő esetleg...
- Esetleg mi? - emelte meg egyik szemöldökét.
- Jaj Mart, ne játszd már meg a hülyét.
- Nem játszom meg, de neked meg ideje lenne kimondanod, amit konkrétan hallani akarsz - rándult egy kis mosolyra az arca.
- Ugyan, nekem? - mosolyodott el szélesen - Szóval, hogy esetleg újra együtt vagytok. Élénk érdeklődés folyik irántatok a média által is. Persze, még nem olyan nagy horderejű, de ismered őket. Olyanok, mint a dögkeselyűk.
- Jah, a kezembe akadt egy szennylap múltkor nekem is. Nem, nem vagyunk együtt újra, legalábbis nem úgy, ahogy a média állítja be - vonta meg a vállát belekortyolva üdítőjébe.
- Nem úgy?
- Nem, nem úgy. Csak párszor lefekszünk, ha olyanunk van, de nem várunk el egymástól semmit. Legalábbis részemről így van, és így is beszéltük meg. A lényeg itt tényleg a három gyerek.
- Hát, ez azért... elvont - mosolyodott el.
- Hányszor is kaptam meg ezt az évek során? - dörzsölte meg állát kicsit elvigyorodva.
- Vajon miért? - tette fel költői kérdését Gahan.
- Talán mert igaz. Egyébként... - nézett a távozó felekre - még mindig hiányoznak nekem. Szeretném visszakapni őket, mert ez így nem állapot.
- Hát, esetleg tegyél érte valamit. Gondolom Capri sem hülye, sejtheti, hogy mit művelsz Sue-val.
- Persze, hogy sejti. Egyszer akkor jött be a konyhába, mikor épp intenzíven csókolóztunk - sóhajtott.
- Martin: te egy hatalmas barom vagy.
- Igen, tudom - nyögte állát karjaira támasztva, ahogy elhasalt az asztalon - De most már átgondoltam a dolgokat. Sue-t nem szeretem már, mármint nem úgy, ahogy Caprit még mindig. Szóval… érted. Most már elszánom magam...
- Hát, sok sikert pajtás. Isteni türelme lehet ennek a lánynak. Én a helyében már tuti, hogy szétvertem volna a fejed.
- Meg is érdemeltem volna. Jól elbaltázok mindent. De mindegy. Veletek mi van? Valami azt súgja, hogy nem minden kerek egészen...
- Nem is. Zsó valahogy még mindig kötődik Erichez. Álmodik vele, meg ilyenek. A karikagyűrűjét is hordja. Ez azért engem kétségbe ejt.
- Uhh... ez se épp kellemes szituáció. És mitől félsz pontosan?
- Lehetséges, hogy én okozom ezt nála?
- Ezt hogy érted? - egyenesedett ki, és barátjára nézett.
- Hát, elég furcsa helyzet lehet neki. Ugye a Szigeten is történtek dolgok és miután Eric meghalt velem jött össze... ez azért... morbid. Persze, ettől nem szeretem kevésbé, de nem szeretném, ha miattam kísértené Eric emléke.
- És ha te vagy az oka, akkor mit csinálsz? Elhagyod?
- Fogalmam sincs. Megpróbálom ezt megbeszélni vele, de a múltkor elég önfejű voltam, mikor legutóbb beszéltünk.
- Mit csináltál?
- Egoista voltam.
- Jah, szokás szerint, mi? - ugratta, de mikor látta, hogy Dave erre most nem vevő, bocsánatkérően felemelte a kezét - Jól van, jól van, nyugi. Hát igen, szerintem is beszélned kéne erről vele, addig felesleges spekulálnod, hogy mi legyen, ha miattad van, bár én nem hiszem, hogy ez egyedül miattad lenne. Bár... többször is láthattuk, hogy nem mindig értem a női gondolkodást...
Dave elmosolyodott. Jó volt végre újra Marttal beszélgetnie. Nagyon rég tette ezt. Elhatározta, hogy többször fogja felhívni. Érezte, hogy szüksége van a barátjára. Több mint 20 évnyi barátságot nem lehet csak úgy eltemetni, ahogy eddig tette. Mert végül is azt tette.
Mart ugyan nem tudta ilyen konkrétan megfogalmazni magában a dolgot, de hasonlóképp vélekedett. - Fel a fejjel, haver! Csak megoldódik ez is...
- Hát remélem - nézett rá Dave, majd újra a lányok felé tekintett.
Miután a lányok megkérték a gyerkőcöket, hogy ne nyúzzák túlságosan a kutyát, egy kis sétára indultak a kertben. Régóta nem voltak kettesben.
- Örülök, hogy eljöttél - pillantott barátnőjére mosolyogva, majd újra a füvet kezdte nézni.
Capri biccentett - Valami baj van - állapította meg, látva Zsó viselkedését.
- Miért is ne lenne? És te miért is ne szúrnád ki? - mosolyodott el keserűen.
- Vészmadár vagyok. Szóval, mi a gond?
- Nem tudom pontosan megfogalmazni. Az alapvető probléma Eric meg az emléke.
- Ezt nem értem. Miért gond Eric emléke?
- Mert mostanában állandóan vele álmodok, és ez Dave és közém áll, mert valahogy mindig elárulom magam, hiába próbálom palástolni a dolgokat. Dave meg egy intelligens férfi. És múltkor is baromi szarul esett, amiket mondott, de valahol igaza van. Azóta most látom először. Amúgy meg... nem tudom, hogyan tudnám ezt elrendezni, hogy hogyan tudnék elszakadni Erictől. Szerinted is túlságosan függök még tőle?
- Szerintem nem tetted magad túl rajta.
- De akkor most mit csináljak? Hogy tehetném túl rajta magam?
- Hát, nem tudom. Talán tisztázd le magadban, hogy te most Dave-et szereted, Eric... Eric elmúlt.
- Igen, tudom, de ez... olyan nehéz! Egyszerre érzek bűntudatot azért, mert szeretem Dave-et, és azért, mert Eric-kel álmodom, és még ráadásul jól is esik - kivéve mikor halottként jelenik meg -, és... tudom, hogy zavarja a gyűrűm is Dave-et, de én... megszerettem és megszoktam már az évek során... és... jajj, nem tudom, hogy mi a francot csináljak. Gondoltam már rá, hogy elmegyek agyturkászhoz.
- Igen, javasolni akartam, hogy pszichológus segíthet. De szerintem Dave-vel is beszélned kéne. De lehet, hogy ő már tervezi is, hogy beszél veled.
- Lehet. Csak... félek magamtól meg tőle, hogy hogyan reagál. Elvégre pont abba a férfiba szerettem bele, akit Eric majdnem halálra vert. Ez annyira abszurd!
- Kicsit, de nem tehetsz róla, hogy szeretitek egymást.
- Nem. És igazából azt sem tudom, hogy miért érzem úgy, hogy magyarázattal, vagy elszámolással tartozom Ericnek. Olyan, mintha mindig körülöttem lenne. Ez egyszerre kellemes és nyomasztó érzés. De talán tényleg az lenne a legjobb, ha leülnék Dave-vel beszélni. Ezt nem csinálhatom vele.
- Egyetértek.
Miután a lányok visszatértek a helyükre, pár órát még békésen elbeszélgettek, majd Capri elkezdte győzködni Zoét, hogy menjenek. Persze a kislány tiltakozott, de az anyja akaratával nem szállhatott szembe. Mart sem szívesen engedte el kislányát, de ha Capri valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, így felesleges lett volna ellenkeznie. Egy kis idő múlva ő is elköszönt. Zsó egyedül maradt Dave-vel a konyhában.
Dave Zsót figyelte. A nő épp befejezte a pakolást.
- Zsó... - kezdte tétován a férfi - Azt hiszem, beszélnünk kéne.
- Várj, előbb elviszem a gyerekeket Eric szüleihez - nézett rá feszülten. Mikor kimondta, hogy "Eric", nem tudta kontrollálni a hangját: egy kicsit elbizonytalanodott - Tudod, meg van beszélve a dolog.
- Értem.
- Sietek vissza - nézett mélyen a szemébe - Aztán beszélgethetünk. Tudom, hogy kell - mondta, majd finoman végigsimított elhaladva mellette a karján. - Gyerkőcök, kész vagytok? - hallhatta a konyhából kilépő nő hangját, ahogy csemetéit kezdte keresni.
Dave hosszan követte tekintetével a nőt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó