|
Goodbye My Lover - Ég veled, szerelmem
Useless-girl 2007.06.06. 00:32
"People die, but real love is forever..." Megjegyzés: Ezt a novellát Lili Anának ajánlom, aki hiányolta az Eric-Zsó szenvedést. Nos itt van. Jól megríkatott a megírása, de nekem tetszik. Szerintem megérte az angoltanulás szüneteltetése, az a 4 telesírt zsepi, meg a begépelés közbeni szapora pislogások – amik hasztalannak bizonyultak. :D Kissé depresszív hangulatú iromány. Enjoy! :)
Ajánlott szám: James Blunt: Goodbye My Lover. Nagyon ütős.
Korhatár: mondjuk 12 év
Goodbye My Lover
Egyedül ülök a hálóban a kis fésülködőasztalnál. Lassan kihúzom az egyik fiókot, és óvatosan kiemelek egy sötét dobozt, amiben az ékszereimet tartom. Végigsimítok a tetején. Nem kellene kinyitnom, de egy perc után mégis megteszem. A doboz több kis rekeszre van osztva. Mindegyik tele van, csak a bal felső sarokban lévő nem. Abban egyetlen gyűrű pihen.
„Did I disappoint you or let you down?
Should I be feeling guilty or let the judges frown?”
Hűvösen csillan meg a fény a fehérarany karikagyűrűn, amit évekig hordtam, amihez úgy kötődtem, és amit attól az embertől kaptam, akit az életem során a legjobban szerettem. Emlékszem, hogy már a Szigeten is tartottam ettől a kapcsolattól, mint aki előre látta ennek az egésznek a végét, noha akkor még azt hittem, hogy a média és Eric ismeretsége, munkája miatt lesz vége a kapcsolatunknak… végül is, valahol, amiatt lett vége. A végzetes új-zélandi filmforgatás miatt. De ezt akkor még nem tudtam, akkor és ott a homokos parton nem tudtam visszafojtani az érzelmeimet és a szenvedélyt, ami mindkettőnket eltöltött.
„'Cause I saw the end before we'd begun,
Yes I saw you were blinded and I knew I had won.
So I took what's mine by eternal right.
Took your soul out into the night.”
Sosem fogom elfelejteni azt az első szeretkezésünket a csillagok alatt a tengerparton. És azt a másikat sem, amit nagyon sokáig bántam, amivel megcsaltam az alakuló kapcsolatunkat, téged. Még mindig ironikusnak tartom, hogy ennyi év után pont Dave-ben találtam támaszra az elvesztésed után… Akit utáltál, akivel összeverekedtetek miattam, aki miatt a megtalálásunk után annyi ideig nem találkoztunk. Azt hittem, örökre elváltak útjaink, és újra csak a TV képernyőjén keresztül láthatlak, de aztán Dave békejobb gyanánt meghívott téged arra a magyarországi koncertre, ami után újra egymásra találtunk. Milyen csodás érzés volt, ahogy újra engem öleltél, engem csókoltál! Aztán magaddal hoztál ide Los Angelesbe, abba a nagy házba. Velem akartál élni. Szerettük egymást. Nagyon. Még sosem éreztem olyat azelőtt. Támogattalak a munkádban, és te is segítettél, hogy el tudjak indulni valamerre a rajzolással. Ott voltunk egymásnak, ha kellettünk a másiknak. Istenem, annyira naiv voltam, annyira szerelmes! Hagytam, hogy a sajtó feszültségeket keltsen köztünk. Teljesen megváltozott az életem melletted, mint ahogy a céljaim is. Boldoggá akartalak tenni, mint ahogy te is engem. Noha mielőtt megismertelek volna a Szigeten, fordítónak készültem, de a bíztatásoddal sikerült a művészeti vonalon szervezőként elhelyezkednem, amit megkedveltem. Rettenetesen boldoggá tettél minden egyes alkalommal, mikor a fülembe súgtad, hogy szeretsz. Én is lángolón szerettelek viszont, a gondjaink ellenére is.
„It may be over but it won't stop there,
I am here for you if you'd only care.
You touched my heart you touched my soul.
You changed my life and all my goals.
And love is blind and that I knew when,
My heart was blinded by you.”
Ezért fájt olyan borzalmasan mikor elárultál a volt barátnőddel Vegasban. Sajnos azt a képet sem fogom soha elfelejteni, mikor láttalak titeket a lakosztályodban. Mikor szakítottunk és hazamentem, azt hittem, hogy belehalok a fájdalomba. Egyszerre imádtalak és gyűlöltelek. Megint csak azt hittem, hogy kész, vége, nekünk csak ennyi adatott meg, de akkor még nem tudtam, hogy Ewant már a szívem alatt hordtam. Sokkolt a hír. Gyűlöltelek, amiért ilyen helyzetbe hoztál! Megijedtem a felelősség súlyától, de Capri, a drága Capri, rábeszélt, hogy menjek vissza Martinékhoz, ahol végül kibékültünk hosszas huzavona után. A föld felett jártál a tudattól, hogy apa leszel. Imádtam, mikor a hasamat simogattad olyan odaadó gyengédséggel. Mindig meghatódtam, mikor beszéltél a fiunkhoz. Az illatodban fekve mesélted, hogy mi mindent fogtok csinálni Ewannal, hogy mik az álmaid. Újra őrült lánggal szerettelek, és tudtam, hogy ez már így lesz mindig, hogy már nem bírnám nélküled…
„I've kissed your lips and held your head.
Shared your dreams and shared your bed.
I know you well, I know your smell.
I've been addicted to you.”
Emlékezés közben végigsimítok a gyűrűn, ahogy érzem újra a gombócot a torkomban, mint olyan sokszor a halálod óta. A kezembe veszem a hűvös kis ékszert. A hideg tapintásáról önkénytelenül az jut az eszembe, hogy a mi szerelmünk már kihűlt, már halott. Mint ahogy a te bőröd is az volt, ott…
Egy könnycsepp folyik le az arcomon, ahogy felhúzom az ujjamra a gyűrűt. Ismerős az érzés, ahogy rásimul a bőrömre. Még mindig tökéletesen illik rám. Én mondtam Dave-nek, hogy rakja el ő! Talán jobb lett volna. Akkor nem veszem fel újra. Bár ki tudja, akkor lehet, hogy felforgattam volna az egész házat utána. Eszelősként simogatom a gyűrűt a kezemen. A szerelmünk jelképét. Hihetetlen, hogy ennyire kötődni tudok egy-egy tárgyhoz!
Lassan felállok és kimegyek a kocsihoz. Húsz perc múlva már a tenger partján lépkedek, majd végigsétálok a mólón és leülök a végén. Egyedül vagyok a tengerrel és a sirályokkal. Csönd van. Csak a hullámok hangját és a madarak kiáltásait hallom, ahogy felhúzott lábaimat átkarolva ülök, és nézem, ahogy a nap lassan araszol lefelé ezer helyen megcsillanva a víz felszínén.
Még mindig rád gondolok.
„I am a dreamer but when I wake,
You can't break my spirit - it's my dreams you take.”
Istenem, de imádtalak nézni, ahogy Ewannal játszottál, majd később a drága Liliannel, akinek a jövetelétől ugyanolyan boldog voltál! Rajongtál a gyerekeinkért, mint ahogy én is! És rettenetesen fáj, hogy nem láthatod őket felnőni, hogy nem lehetsz itt velük, ha szükségük lenne rád! Már nem tartom vissza könnyeimet. Sajnálom, hogy olyan kevés idő adatott meg nekik, főleg Liliannek, hogy az apjukkal lehessenek, akit annyira imádtak! Igazságtalanság az élettől, hogy ilyen korán meg kellett ismerniük a gyászt, nekem pedig el kellett veszítenem téged, életem szerelmét, akit mindenkinél jobban ismertem, és imádtam, aki annyira hiányzott, mikor hónapokig forgattál ennyivel is megrövidítve azt a kis időt, amit velünk tölthettél volna. De ki tudta, hogy ez lesz a vége? Gyűlöltem a filmjeidet. Ha forgatások miatt elutaztál, előtte gyakran csak feküdtem és néztem, ahogy alszol. Figyeltem az arcodat, mint ahogy szenvedélyes ölelkezéseink közben is. Aztán elmentél. Örökre. Itt hagytad a gyerekeidet és engem. Egyedül ebben a kegyetlen világban. Azt hittem, hogy én is belehalok, főleg mikor Ewan meggyűlölt engem a rossz döntéseim miatt. De… de nem tudtam ésszerűen gondolkodni a kínzóan fájdalmas gyász miatt. Napokig csak rád gondoltam egyfolytában a régi házban a filmjeidet nézve, vagy visszanézve a videókat, amiken a kicsikkel játszottál, vagy engem vettél fel velük bolondos megjegyzéseket téve. Zokogva simogattam a tévé képernyőjén megjelenő arcodat az egyik ingedbe bújva, hogy érezhessem az imádott illatodat, téged szólongatva.
„And as you move on, remember me,
Remember us and all we used to be
I've seen you cry, I've seen you smile.
I've watched you sleeping for a while.
I'd be the father of your child.
I'd spend a lifetime with you.
I know your fears and you know mine.
We've had our doubts but now we're fine,
And I love you, I swear that's true.
I cannot live without you.”
Istenem, még mindig szeretlek! Pedig próbáltam túllépni rajtad. Összeszedtem magam a gyerekek miatt, ellenálltam a kísértésnek, hogy utánad menjek. Eladtam a közös házunkat, hogy ne emlékeztessen minden rád. Pedig tudhattam volna, hogy ez hiú ábránd, hisz csak rá kell néznem a gyerekeinkre, főleg Ewanra, aki minden nappal egyre jobban hasonlít rád. Az arca, a haja, a járása, a mozdulatai, a tettei… Tudom, hogy őt jobban szeretted, mint a lányunkat, de nem neheztelek rád emiatt. Ő volt az egyetlen fiad, akiért annyit szenvedtél, akit úgy vártál, és aki rajongásig szeretett és szeret most is. Látom rajta, hogy őrülten hiányzol neki. Én nem pótolhatom az apai szeretet hiányát, hiába próbálom. Sokáig még az anyai szeretetemet is elutasította. Utált és vádolt engem. Én is ezt tettem magammal. Nem kellett volna engednem, hogy elmenj! Miért nem hallgattam a megérzéseimre, amik eddig sosem hagytak cserben? Rossz előérzetem volt, mikor elindultál, de elnyomtam. Ezért a tettemért életem végéig átkozni fogom önmagam. Lehet, hogy megóvhattam volna a családunkat, ha erőszakosabb vagyok. Lehet, hogy még mindig élnél. Még mindig nyíltan szerethetnélek. Nem kellene elrejtenem Dave előtt kettéhasadt szívemet, aminek egyik felével még mindig fájdalmasan szeretlek, titokban. Neked így bevallhatom, hogy tőled jobban egyetlen férfit sem leszek képes szeretni. Te voltál a minden.
Ha egyedül vagyok, sokszor még mindig azt képzelem, az ágyon fekve, hogy éjjel fogod a kezem, hogy még mindig itt vagy körülöttünk, hogy ezért álmodtam veled annyit. Elképzelem, ahogy újra megérintesz, szinte érzem a gyengéd csókjaidat a számon, amiket sosem voltam képes megunni és nem győztem viszonozni. Éjszakákon át simogattam az üres helyedet magam mellett, és azt hiszem, ma is ezt fogom tenni a gyűrűvel az ujjamon. Siratni fogom újra hirtelen véget ért szerelmünket, bár úgy tűnik az én részemről még mindig él. Vajon hallod valahol, amiket mondok neked, amikre gondolok, amiket leírok ebbe a fekete könyvbe, ami most könnyeimtől hullámos lapjaival a térdeimen pihen? Lapjai közül előhúzok egy mosolygós képet rólad. Valamelyik kiránduláson spontán készítettem rólad, és azóta is ezt tartom az egyik legjobb fotónak. Remegő ujjaim ezredszerre is végigsimogatják rajta az arcodat.
„And I still hold your hand in mine.
In mine when I'm asleep.
And I will bear my soul in time,
When I'm kneeling at your feet.”
Emlékszel, mikor idehoztál egyszer erre a mólóra? Már nem is tudom hanyadik házassági évfordulónk volt, azt hiszem már Lilian születése után volt egy-két évvel. Annyi mindenről beszéltünk egymás mellett ülve a padon. Átkaroltál és beszéltél hozzám, én meg csak hallgattam a hangodat, amit előtte veled együtt hónapokig kellett nélkülöznöm. A finom vacsorától kissé bágyadtan hallgattalak fejemet a válladra hajtva, beszívva illatod, mely keveredett a sós levegővel, mint annak idején a Szigeten, a kezdetekkor. Aztán elhallgattál, és szerelmet vallottál. Gyönyörűeket mondtál, én meg csak néztelek könnyes szemmel, aztán hosszú percekig csak csókoltalak és csókoltalak.
Eric, hiányzol!
Le is teszem a tollat. Percekig képtelen vagyok írni, csak sírok ugyanazon a mólón, ugyanazon a padon ülve, nélküled. Iszonyatos erővel érzem a hiányodat. Nélküled már sosem lehetek maradéktalanul teljes, hiába szeretem Dave-et, aki próbál a szerelmével és a tetteivel gyógyítani engem. Gyakran érzem azt az ürességet, amit most is, azt, amit te okoztál azzal, hogy magaddal vitted a szívem és a lelkem egy részét, mikor eltávoztál.
„I'm so hollow, baby, I'm so hollow.
I'm so, I'm so, I'm so hollow.”
Könnyeimet törölgetve ülök a padunkon tovább, amit már annyiszor meglátogattam a tragédia óta. A sós illatú szél belekap hosszú hajamba. A te illatod már nem sodorja felém, csak a sót érezni a levegőben. Újra a papírhoz érintem a tollam, és mielőtt megcsókolnám a fotódat és becsuknám a könyvet, egyetlen örökérvényű szót írok le:
Szeretlek.
„Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.”
By: Useless-girl
2007.06.04.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó