Az előzmények 2. része... 18-as karika! Két férfi szexuális együttlétét tartalmazó írás, ezért ha valaki ezt nem preferálja, kérjük, ne olvassa el!
Na igen... A koncert... Talán jobban is sikerült, mint ahogy gondoltam. Pedig úgy izgultam előtte, mint egy végzős diák az érettségin. A többiek higgadtan várakoztak, míg engem majd felemésztett az idegesség. Nevetséges lehettem, ahogy fel-alá járkáltam, de mindig is érzékenyebben reagáltam az ilyen „sorsdöntő” koncertekre. Kicsit megnyugodtam, mikor Peter bejött hozzám az öltözőbe, és a szintetizátoron elkezdte játszani a Surrendert. A csodálatos zongorajáték kiirtotta fejemből az összes kétségbeejtő gondolatot. Leültem a tükör elé és elkezdtem sminkelni magam, miközben hangommal kísértem a zenét. A dalszövegről akaratlanul is eszembe jutott kedves frontemberünk, és ettől még messzebb szárnyaltam a valóságtól. Anton mohón filmezte ezt a váratlan improvizációt. Már akkor sejtettem, hogy majd kiegészítő anyagnak fogja felhasználni. „Egy illúziókkal teli világban élünk, ahol minden olyan valótlan... Az elmém a zavarodottság szélén, de nem tagadom, hogy miként érzek én...” Ezek a sorok magukért beszélnek... Mennyivel másképp értelmezem a mondanivalóját! Ó, és még hány dalszöveg nyert más értelmet, mióta Dave befurakodta magát a gondolataim közé!
Ezután a bemelegítő éneklés után tapintatosan megkértem őket, hogy hagyjanak magamra. Arra hivatkoztam, hogy szeretnék lelkileg is felkészülni a következő két órára. A helyzet azonban más volt. Már csak percek voltak hátra és én ahelyett, hogy a koncertre gondoltam volna, folyton Dave járt a fejemben. A hangja, az illata... a nyelvének íze a számban... Hogy mire képes egyetlen dal! Mennyi emléket oldoz fel az elme legelzártabb területeiről! Felnevettem. Már csöppet sem izgultam. Sőt, az egész műsor olyan távolinak tűnt.
Behunytam a szemem és engedtem vágyaim csábításának... Elképzeltem a beteljesülést, a pillanatnyi megsemmisülést, mikor Dave-be élvezek... Ahh, máris átjárta a testem az a kellemes bizsergés, amit ő szokott kiváltani belőlem.
- Mart, gyere! – kérlelt a hátam mögül egy jól ismert mély hang. Megfordultam. Dave mosolyogva figyelte, ahogy szép lassan kirajzolódik előttem alakja. – Látom, teljesen máshol jártál... Észre se vetted, amikor bejöttem – elbűvölve figyeltem ajkai mozgását. – Na gyere, ne várassuk meg a közönséget, már így is totál be vannak indulva.
- Nem csak ők Dave... Nem csak ők... – szavaim meggondolatlanul hagyták el számat, de kellőképpen célba találtak. Ahelyett, hogy zavarba jött volna, arcán egy gúnyos mosoly futott át. Nem tudtam megállni, hogy ne érhessek hozzá, főleg azok után a merész gondolatok után... Odaléptem és karjaimat a nyakába fontam. Nem ellenkezett, csupán elmélyülten nézett a szemeimbe. Türelmetlenül húztam magamhoz, hogy csillapítsam ajkaim szomjúságát. Mosolyogva lehelt rá a csókra éhes felületre, majd hagyta hogy nyelvem érzékien becsúsztassam a szájába. Elfojtott vadsággal harapott alsóajkamba, majd elszakadva attól, egészen az állkapcsom vonalán át a fülemig puszilgatta a bőrt. A fülcimpámat gyengéden kóstolgatta szájával. Agyék izmaim összehúzódtak, és tudtam, hogy ha így folytatjuk tovább, nem lesz az az Isten aki leállítson. Finoman eltoltam magamtól és ujjaimmal végigsimítottam az arcán. A beszűrődő zaj hangereje egyre erősödött. Kint már javában folyt a kapkodás, a személyzet tagjai keresztül-kasul futottak a folyosón, türelmetlenül kiabáltak egymással, és a tömeg eközben félelmetesen követelte, ami jár neki. Eljött hát az idő, hogy kimenjek a színpadra.
- Mennem kell – artikuláltam hangtalanul, majd nagyot sóhajtva magára hagytam Dave-et az öltözőben.
A földről kiragadott, a valóságtól messze szálló lélekkel álltam ki a hatalmas közönség elé. A szokásos tapsvihar és „I loooveeee youuuuuu Martiiiiiiin” hangzatú női sikolyok alatt kezdtem gitározni a Dream on dallamára épülő Introt. Élveztem ezt az érzelmi kettőséget. A siker és a szenvedély tökéletes harmóniában váltakoztak lényemben. Mikor a The dead of night kezdeténél berontott frontemberünk, éreztem, ahogy magába szippant a fullasztó kisugárzása. Olyan hihetetlen energiát árasztott, hogy minden másról megfeledkeztem. Lopva figyeltem állatias mozdulatait. Tudtam, hogy én hoztam ki belőle ezt a fajta „vadságot”. Kívántam, legszívesebben ott helyben letepertem volna és áh, nem lehet leírni az a mélyről jövő szexuális fájdalmat, ami elfogott, ha rápillantottam.
A The sweetes condition már önmagában is gyilkos szám, tekintve hogy szövegét akár erről a szituációról is mintázhattam volna. Dave is magával ragadta mondanivalója, elég volt az a néhány elszállt, ködbe vesző pillantás és elhaló nyögés, amit elcsíptem az előadásából. Nem is tudom, hogy az elfojtott szenvedély, a vonzalom, vagy a dal ereje hatott-e rám, de hímvesszőm megmerevedett a szám vége felé. Ösztönös csípőlökésekkel pengettem a jellegzetes akkordokat, miközben képzeletem akaratlanul eljátszott azzal a perverz gondolattal, amiben magamévá teszem színpadon őrjöngő énekesünket. Tekintete égette a bőrömet, ahogy figyelte e mozdulatsort, s nem tudtam megállni, hogy ne úgy nézzek rá... Zavarba jött. Nehezére esett kinyögni a közönségnek a megérdemelt „Thank you” –t, és ez abszolút nem jellemző egy ilyen fantasztikus, energikus frontemberre, mint ő. Titkon mosolyogtam ezen, nem hittem, hogy egyszer képes leszek tömegek előtt zavarba hozni Dave Gahan-t a Depeche Mode olyannyira imádott énekesét. Hát bocs csajok... Most úgy tűnik enyém a terep...
Számról számra megerősödött bennem, hogy hamarosan be fog teljesülni a kettőnk viszonya. Minden ürügyet kihasználva jött oda hozzám, vagy érintett meg... S ha hússzor nem kiáltotta a nevem a mikrofonba, akkor egyszer sem. Nyilvánvaló volt, hogy kíván. Az Enjoy the silence-ben, amikor hátát az enyémnek támasztotta, azt hittem beleőrülök testének forró lüktetésébe. És amikor gátlástalan nyögéssel kiabálta a „Mr. Martin L Gore”-t, az a mocskos gondolatom támadt, hogy vajon az ágyban is ennyi tűzzel kiáltaná-e a nevem. Nem is mertem ránézni azokban a percekben, mert féltem egy esetleges újabb merevedéstől, amit néhány kameraállásból már a gitár sem tudna takarni... Az It’s no good szám alatt érte el türelmem a legvégső határt. Amikor a hurok közé csaptam, Dave hívogatóan mozgatta előttem formás fenekét, majd mikor felpattant az erősítőre, félreérthetetlenül nyomta ki felém a csípőjét. Majdnem megérintettem, de még időben vissza tudtam húzni a kezem. Az lett volna még nagy műsorszám, ha megfogom neki ott...egészen lent... A továbbiakban nagyon ügyeltem ezekre az érzelmi mezsgyékre, s nem is nagyon reagáltam kéjes pillantásaira.
Az eredmény természetesen hatalmas ováció és elsöprő siker lett. Büszkén néztem végig az elégedett arcokon. Több ezer hálás tekintet köszönte meg ezt a gyönyörű estét. Libabőrös lettem az érzelmi telítettségtől. Dave, a koncert, a rajongók... mindezt olyan csodálatos dolog volt megélni, ami emberi szavakkal kifejezhetetlen. Hálásan mormoltam egy imát az univerzumnak, hogy részese vagyok ezeknek a pillanatoknak.
*
Elködösült tekintettel nézek az órára. Már rég lenn kellene lennem a bárban... Nem tudom, hogy képes leszek-e ennyi zavaros gondolattal bárkivel is társalogni. De ő is ott van és ez melegséggel tölti el a szívem. Mély levegőt veszek, majd bizonytalanul elindulok...
Lassú tempóval közeledek a cél felé, hogy időm legyen kicsit kiszellőztetni a fejem. Semmi kedvem ehhez a kötelező bájcsevelyhez, de nem is tervezem, hogy sokáig maradok. Egy pár kedves szó, néhány perc türelmes hallgatás, aztán eltűnök. De máris izgulok, ha arra gondolok, hogy Dave is ott vár... Várja, hogy a közelébe érjek...
Az előtérben ismeretlen arcok integetnek felém. Bizonyára azok a kitartó rajongók, akik órákat várakoztak a bejárat előtt. Erőltetetten megeresztek egy mosolyt és meggyorsítva lépteim a bár felé igyekszem. Nem vagyok abban az állapotban, hogy autogramokat osztogassak, és fogsort villogtatva pózoljak a fényképezőgépek előtt. Majd talán később, de nem ebben a feldúlt lelkiállapotban.
Most már nincs visszaút. Amint belépek a helyiségbe, tekintetem rögtön megakad Dave-en. A szemben levő asztalnál beszélget Antonnal, Johnatan-nel és néhány ismeretlen fazonnal. Türelmetlenül kezd matatni a zsebében, lemerem fogadni, hogy a cigijét keresi. Rám néz, s a gyomrom hirtelen összeszűkül. Mocorogni kezd, de tekintetét egy percig sem emeli le rólam. Játékos, huncut szemekkel méregeti végig alakomat. Idegesen megnyalom szám szélét és elindulok felé. Közben intek Andy-nek, meg a többi ismerősnek, mint egy köszönésképpen. Meglepődnek, hogy szokásommal ellentétben nem hozzájuk csatlakozom, de jelenleg ez hidegen hagy. Semmi sem tántoríthat el attól, hogy végre testközelbe kerülhessek Vele.
- Nocsak-nocsak. Azt hittük már le se jössz... Sokat késtél – jegyzi meg Dave rosszallóan.
- Elaludtam... – felelem kurtán.
- Jól van Csipkerózsika! Ne álldogálj, inkább ülj le közénk – mosolyog, majd beljebb húzódik, hogy elférjek mellette. Leülök, és elfojtott nyögés helyett megköszörülöm a torkom, mikor megérzem, hogy combunk szorosan összeér.
- Nos Mart, épp a koncertről beszélgettünk – tér Anton a tárgyra.
- Nehéz volt kitalálni... – vigyorgok.
- Ennél jobban nem is sikerülhetett volna! Nem győzök áradozni a fiúknak rólatok...
- Kösz Anton, de ez főleg a közönség érdeme.
- Ugyan Martin ne szerénykedj! – horkant fel John.
- Tényleg fantasztikus volt, alig térek magamhoz! – szólal meg egy szőke hajú srác a sarokból. – Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Louis Bauemont vagyok, az egyik koncertszervező és természetesen hatalmas DM rajongó. – Mosolyogva nyújtja a jobbját. Félig felemelkedek, hogy kezet rázhassak vele.
- Örülök a találkozásnak Louis – ahogy visszaülök kezem akaratlanul a testem mellé hanyatlik, és véletlenül Dave-én állapodik meg. Sunyin oldalra pillantok, de úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Ujjait lassan csúsztatja tenyerembe, majd érzékien simogatni kezdi a felületet. Kiráz a hideg, de igyekszem hozzá hasonlóan a „nem történik semmi különös” álarcot magamra ölteni.
- Na és mesélj Mart, melyik pillanat volt számodra a legemlékezetesebb? – veszi vissza Anton a szót.
- Nem tudom – nyögöm ki nehézkesen. Dave ujjai mohón járják körbe kezem belső területét. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne üljön ki az élvezet az arcomra. – Talán az Enjoy-ban az a rész, mikor gitároztam és Dave a hátamnak dőlt – Éreztem, ahogy mozdulatlanná merevedik neve hallatán. Bátorítóan szorítom meg a kezét.
- Az hihetetlenül jó ötlet volt! Feldobta a hangulatot az biztos! – vigyorog kettőnkre. Átveszem az irányítást és kezem mohón a térdére csúsztatom.
- Elnézést uram! Hozhatok valamit? – áll mellém a pincér. El akarom kapni a kezem, de Dave nem engedi.
- Egy Weizen tökéletes lesz, köszönöm.
- Ugyan már Mart, csak nem ezzel akarsz kirúgni a hámból? – poénkodik mellettem. Kezemet lassan tolja belsőcombja felé.
- Senki sem mondta, hogy berúgni jöttem le, pajtás! – kezdem nagyon is élvezni ezt az elfojtott szexuális játékot. Húsába mélyesztve ujjaimat igyekszem még elviselhetetlenebbé tenni helyzetét. Teste észrevétlenül feszül meg, s halk sóhaj szakad fel belőle. Sunyin pillantunk egymásra.
Sörömet lassan kortyolgatom, miközben hallgatom a többiek üres fecsegését. Más vágyam sincs, mint hogy valamilyen indok ürügyén kiszabaduljak ebből a környezetből. Fejemben egymást váltva pörögnek le a perverzebbnél perverzebb gondolatok… Dave meztelen teste, ahogy az enyémhez feszül, hosszú ujjai, amint siklanak a bőrömön… Ma éjjel talán tényleg valóra válik ez az álom. Sajgó testem remegve éhezi minden egyes porcikáját. De vajon ő is ennyire kíván? Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy nem a kíváncsiság hajtja. De nem ez aggaszt a legjobban. Félek, hogy az első szeretkezés után minden száznyolcvan fokos fordulatot vesz és elhidegül tőlem vagy a Depeche Mode-tól. Nem tudnék ezzel a tudattal élni. Ugyanakkor a kisördög is megmozdul bennem, és próbál meggyőzni az észérvekkel. Dave felnőtt férfi, tudnia kell, hogy mit csinál. Nem kényszeríttettem ebbe a helyzetbe. Jézusom! És mi van akkor, ha… Nem. Ez hülyeség! Nem azért teszi ezt velem, mert esetleg így akarja meghálálni, hogy mindig mellette álltam… Ekkora baromságot! Komolyan kezdek a saját agyamra menni. Kezemet kiszabadítom védelmező ujjai alól és rágyújtok. Kicsit rosszallóan sandít rám, de kisfiús mosolya „megbocsátja” a mozdulatot. Szabaddá vált kezét az asztalra teszi, és játszadozni kezd az öngyújtómmal. Még ez az apró mozzanat is izgatónak hat tőle…
A szomszéd asztal mellől hangos ováció szakítja meg Antonék elmélyült beszélgetését. Mindannyian odafordulunk és látjuk, amint Georgia rezzenéstelen arccal hajtja le az elé kirakott teli poharat. Christian elszánt tekintettel néz a lányra.
- Te jössz Chris… - mondja fölényesen. Felnevetek. Csak most esett le, hogy miről is van szó.
- Ha azt hiszed, hogy győzöl, akkor nagyon tévedsz – mondja dobosunk könnyelműen. – Könyörögni fogsz a kegyelemért szívi! – eltorzult arccal hörpinti le a következő adagot. Az üres poharak nagy halomban gyülekeznek előttük.
- Georgia ne hagyd magad! Két kör is kiütöd – szól oda Dave vigyorogva.
- Fogd be Dave! Na mi lesz már? Ide a következő üveggel! – szól türelmetlenül a pincérnek.
- Chris, szerintem ez nem jó ötlet... – jegyzi meg Andy aggódva. - A múltkor is nagyon megszívtad…
- Az akkor volt. Azóta megedződtem – mindenki arcán átfut egy elfojtott vigyor. Christian nem az a fajta ember, aki jól bírja az alkoholt. A pincér fejcsóválva rakja le elé a következő vodkás üveget. Georgia rezzenéstelen arccal issza meg a tüzes italt. Christian türelmetlenül követi a példáját, de tekintete elárulja: már nincs messze attól, hogy elveszítse a küzdelmet. Ködösen nézi a még mindig józan vokálosunkat.
- Szerintem hagyjuk abba. Nem szeretném, ha megint beájulnál…
- Tudom mit csinálok jó? Nem adom meg azt az örömöt, hogy megint szétcsúszva láss… Na gyerünk! Mire vársz? – a lány vállat rándítva húzta le a következő adagot. Kezd lehervadni a mosoly az arcomról. Chris már totál tele van, érződik erőszakos hangneméből és bizonytalan mozdulataiból. Ilyenkor semmi sem állítja le, annyira hajtja a bizonyítási vágy. Többszöri próbálkozás után sikeresen megtalálja a száját és issza meg a vodkát. Abban a pillanatban arca lángba borul, tekintete pedig ijesztően fátyolossá válik. Fel akar állni az asztaltól, de már az első lépésnél megbotlik és elterül a földön. Nem mozdul. Aggódva sietünk a segítségére.
- Tiszta sor. Kiütötte magát… - pofozgatja Andy az öntudatlan dobost.
- Álljatok kicsit hátrébb! – utasítja Anton. – Nem fog levegőt kapni.
- Semmi baja, azonkívül, hogy holnapra kurvára fogja kínozni a fejfájás – jegyzem meg. – Majd én felviszem – zsebeiben matatva keresem a szobakulcsát. – Nem tudja valaki, hogy hol a kulcsa?
- Itt. – lobogtatja Dave mosolyogva. Hmm… Ebben a mosolyban benne van a felhívás a lehetőségre. Kösz Chris! – Segítek felvinni – két oldalról benyúlunk a hóna alá és felemeljük. Feje tehetetlenül hátra csuklik. – Bassza meg de nehéz! – sóhajt fel Dave. A többiek vigyorogva szemlélik szenvedésünket.
- Ne segítsek? – kérdi Georgia a bűntudat szikrájával a tekintetében.
- Megoldjuk – nyögöm ki. – Ti csak bulizzatok tovább, én már úgyis le akartam lépni.
- Szintén – csatlakozik Dave.
- Bocs, srácok! Nem akartam szétcseszni az estéteket!
- Nem a te hibád. Ha Chris egyszer belelendül, nem lehet leállítani. És amúgy sem voltam bulizós hangulatban – nyugtatom meg. – Na akkor mi elmentünk…
Nagy szenvedések árán, de sikeresen eljutottuk kábult barátunkkal a liftig. Megpróbáltuk talpra állítani, de kísérletünk kudarcba fulladt, így kénytelenek voltunk leültetni. Kéjesen ránéztem Dave-re és megnyomtam az ötös gombot. A liftajtó halk csukódással zárt el minket a külvilágtól.
- Végre ketten maradtunk… - húzódik sokat sejtető mosolyra a szája.
- Hárman – nézek le kiütött dobosunkra. Dave megrándítja a vállát és közel lép hozzám.
- Neki mindegy, Mart – egyik kezét megtámasztja a fejem mellett, míg a másikat a csípőmre csúsztatja. – Te is ezt akartad, nemde? Hálásak lehetünk Chrisnek…
- Igen – nyögök fel a belőle áradó forróságtól. Ajkait csupán milliméterek választják el az enyémtől. - Meddig akarod még húzni az agyamat?
- Miért, mit szeretnél? Mit tegyek? – szavak helyet beszélnek a mozdulataim. Megragadom a pólóját és magamhoz húzom. Nyelvemmel megnyalom a csábító íveket. – Fektessük le gyorsan, aztán… - elharapja a mondatot, mikor ujjaim felfedezőútra indulnak az ágyéka környékén.
- Aztán fektesselek le téged? – kérdezem gátlástalanul. A lift halk csilingeléssel jelzi, hogy megérkeztünk. Hangosan felsóhajtok. Elviseltem volna még néhány percnyi kényeztetést. Lehajolunk barátunkhoz és ugyanazzal a technikával felemeljük. - Hányas szoba az övé?
- A 208-as. Kettővel az enyém mellett… - mosolyog. Christian tehetetlenül hagyja, hogy lassan vonszolni kezdjük. Talpa súrolja a földet, és úgy tűnik a szoba messzebb van, mint ahogy gondoltam.
- Végre – nyögök fel, mikor ráakadtunk a folyosó legvégén elhelyezkedő 208-asra. – Azt hittem már soha nem érünk ide. Rohadt nehéz…
- Nekem is már begörcsölt a vállam… De legalább holnap lehet mivel cukkolni – vigyorog Dave kárörvendően. Farmerzsebéből előkapja a kulcsot és gyorsan kinyitja a zárat. Megkönnyebbülve cipeljük be és fektetjük le az ágyra.
- Biztos, hogy nincs komolyabb baja? – aggódva figyelem dobosunk fennakadt szemeit. – Ne hívjunk valakit mellé?
- Nem hiszem. A múltkor eljátszotta ugyanezt. Chris! Chris! Na gyerünk! – pofozgatja. Barátunk artikulátlanul formálja a szavakat.
- Hagyjatok… nem… ne – nyögdécseli.
- Hát nem irigylem…
- Én sem – pár percig csendben figyeltük ahogy hanyagul szétdobja végtagjait és mély álomba szenderült.
- Menjünk… - suttogja Dave a fülembe.
A mosolyt le sem lehetne vakarni az arcomról. Tudom, hogy mi következik, és ettől kezdek egy kicsit ideges lenni… Úgy érzem magam, mint egy szűz kisfiú az első éjszakája előtt. Dave mélyreható pillantással biccent az ajtó felé. Elindulunk. Szívem a torkomban dobog, mert még mindig nem tudom elhinni, hogy vészesen közeledik a hőn áhított szeretkezés. A kulcsot belülről beteszi a zárba, majd visszanézve rám elmosolyodik.
- Hova is megyünk most? – valahogy minden szavam idiótán cseng ebben a pillanatban. Nem válaszol. Helyette kilép a folyosóra, és hívogatóan végigmér. Lábaim ösztönösen indulnak el felé. A 210-es előtt már nem tudom megállni, hogy ne érhessek hozzá. Míg ő a zárral foglalatoskodik, hátulról átkarolom a derekát, és apró puszikat adok széles vállaira. Megfordul és kezébe veszi az arcomat. Orrát lassan végighúzza kiszáradt ajkaimon, majd izgatóan rálehel. Halkan felnyögök, és türelmetlenül nyúlok a kilincs után. Az ajtó hangos nyikorgással enged szabad utat nekünk. Szenvedélyesen esünk egymásnak, ahogy belépünk a sötét szobába. Nyelveink érzékien játszadoznak egymással, míg Dave a falon tapogatózva keresi a villanykapcsolót. Kifulladva szakadok el az ajkaitól.
- Megőrjítesz – suttogom elhalóan. A hirtelen fénytől egy pillanatra becsukom a szemem.
- Látni akarom a tested, miközben… - nem tudja befejezni, mert ujjaim mohón elindultak az ágyéka felé. Arcát egészen közel hajtja a nyakamhoz, és vadul beleharap. Artikulátlanul nyögök fel a fájdalomtól. Válaszul erősen megmarkolom hímtagját, amitől teste görcsösen megfeszül. Nyelvét lassan végighúzza a kidagadó eremen egészen a fülcimpámig, majd szájába véve azt, izgatni kezdi. Tetőtől talpig libabőrös leszek az érintésétől. Viszonozni akarom a kényeztetést, ezért ágyékán pihenő kezemmel simogatni kezdem a férfiasságát, míg a másikat becsúsztatom a pólója alá. Csípőjét a kezem ritmusával lendíti előre, miközben gátlástalanul sóhajtozik a fülembe. Lehelete jólesően csiklandozza a benedvesített bőrt, s ettől még gyorsabbá válik kezem mozgása.
- Oh Mart, kérlek… - elkapja a csuklómat, mielőtt a végtelenségig fokoznám forróságtól lüktető testrészét. Elhomályosult tekintettel kap az ajkaim után. Nyelve gyengéden tapogatja szám belső szegletét, míg a derekamat megragadva szorosan magához húz. Egyszerre sóhajtunk fel a két merevedő hímtag összesimulásától. Kezei türelmetlenül indulnak el a testemen és gyűrik fel a felesleges ruhadarabot. A hideg levegő tovább fokozza gerjedelmem, a remegés áramütésként fut végig az idegpályákon. Megborzongok. Szétnyílt ajkakkal és buja tekintettel figyelem, ahogy Dave élvezettel kóstolgatja a szabaddá vált felületet. Tarkójára csúsztatom kezem és így vezetem fejét egyre lejjebb a testemen. Nadrágom szélénél felpillant rám, majd élvezettel a szemeimbe mélyedve kezdi kicsatolni az övem. Lassan húzza le a zipzárt, a kilazult nadrág pedig tehetetlenül csúszik le a lábaimról. Térdére ülve megvárja, míg kilépek belőle. Egyidejűleg lerúgom a cipőm és kevésbé kecses, de annál gyorsabb mozdulattal a zoknitól is megszabadulok. Megragadja a combjaimat, és közelebb húz magához. Lélegzete kínzóan égeti felhevült férfiasságom. Kezeit becsúsztatja a boxeralsó alá és keményen belemarkol a fenekembe. Felnyögni sincs időm, olyan hévvel mélyeszti fogait a combom belső felületébe.
- Dave! – kiáltok fel öntudatlanul. Nyelve tovább siklik felfelé, és meg sem áll egészen… - Ohhh… Jézusom! – megérintette a lüktető hímvesszőm. Még az alsónadrágon keresztül is megéreztem ajkai nedvességét. Lábaim beleremegnek az élvezetbe. Lehanyatlok a földre, és ugyanazzal a lendülettel hátradöntöm. Szenvedélyesen csókolom meg, miközben türelmetlenül felcsúsztatom a pólóját. Egy pillanatra elszakadva ajkaitól leveszem róla a felesleges ruhadarabot. Felsőtestének látványa még jobban elbódítja elmémet. Kezeim rendszertelenül simogatják a csábító izmokat. Ráfekszek a mellkasára és arcommal fölé hajolva figyelem a tekintetét. Szemében tagadhatatlanul ott ég a tűz, s ettől még sürgetőbb vágyat érzek a behatolásra.
- Dave, biztos, hogy akarod? Nem szeretném, ha… - mutató ujját a számra helyezi.
- Ne rontsd el a pillanatot… - bátorítóan rám mosolyog. Újra megcsókolom ugyanazzal az odaadással, mint a koncert előtt. – De ha már itt tartunk… - tér ki egy újabb csók elől. – Nem mehetnénk inkább az ágyhoz? Kibaszottul dörzsöli a hátam a szőnyeg. – Felnevetek ezen, majd nehézkesen felkelek a földről. Megvárom míg ő is így tesz.
Szorosan átöleljük egymást, és lassan kezdünk lépegetni az ágy felé. Csókjaink egyre vadabbak és erőszakosabbak, ahogy közeledünk a célunkhoz. Kapkodva küzdök az oxigénért, de nyelvének íze a számban jobban éltet bármilyen friss levegőnél. Lábam beleütközik az ágyba, de már ezt sem vagyok képes teljes egészében érzékelni. Minden más megszűnt körülöttem. Csupán Dave és én létezünk az univerzumban. Durván lök le az ágyra. Könyökömmel megtámasztom magam és mosolyogva figyelem, ahogy lehámozza magáról a nadrágját. Biggyesztett ajakkal térdel rá a puha felületre és macskához hasonló kecsességgel kezd el négykézláb mászni felém. Ülőpozícióba tornászom magam, hogy minél előbb csillapíthassam szomjazó ajkaim. Gyengéd csókban összeforrva ül rá a csípőmre. Ujjaimat belemélyesztem a hátába, ezzel csinos kis piros csíkokat okozva rajta. Számmal lassan haladok lefelé a nyakán. Ki akarom élvezni bőrének minden egyes négyzetcentiméterét. Szexisen kiálló kulcscsontját buján nyalom végig, majd rögtön áttérek az alatta elhelyezkedő madarat ábrázoló tetoválására. Artikulálatlanul nyögi ki a nevem. Tudom, hogy sokkal érzékenyebb a bőre ezeken a területeken, ezért hosszan elidőzök eme helyen. Észrevétlenül hanyatlik hátra a teste, s vele együtt az enyém is az övére. Nem bírom tovább ezt kegyetlen lassú tempót. Egyre lejjebb haladok a testén kényeztető csókjaimmal. Megragadom alsónadrágja szélét és türelmetlenül kezdem lehúzni róla. Hanyagul a földre hajítom, miután megszabadítottam tőle. Gerince ívbe feszül, ahogy ujjaim rákulcsolódnak a hímtagjára és masszírozni kezdem azt. Hangosan mondja ki a nevem, miközben megkapaszkodik a lepedőben. Élvezettel figyelem kéjbe torzult arcát és hogy még jobban felizgassam, ajkaimmal körbe ölelem a makkját. Csípője ösztönösen előrendül, s ezzel még mélyebben fogadhatom magamba. Kezem és ajkam egyre vadabb tempót diktálnak.
- Úristen Mart! Atyaég… - zihálva vesz levegőt.
Elszakadok férfiasságától, és izgatóan megnyalom a számat. Feljebb tornászva magam gyengéden megcsókolom, miközben letolom a boxeralsóm. Nem veszem le róla a tekintetem. Hálásan csillogó szemében nyoma sincs a félelemnek vagy a bizonytalanságnak, és ez jóleső érzéssel tölt el. Lábait szétnyitva engedi, hogy közelebb férkőzzek az ágyékához. Kezeimet lassan csúsztatom térdhajlatához, majd megragadva azokat, feltolom a lábait. Hímvesszőm elviselhetetlen lüktetéssel követeli a behatolást, s szinte fájdalmasan felordítok, mikor a merev testrész az övéhez simul. Ujjaim a fenekéhez vándorolnak, majd egészen gyengéden izgatni kezdem a gát nyirkos felületét. Dave mellkasa félig megemelkedik, de rögtön vissza is dől az élvezettől.
- Mart… ne… kérlek… - ragadja meg a kezem, amelyikkel az ágyon támaszkodok. Meglepődött tekintetemet látva azonban rögtön el is engedi. – Nem kell több ujj… - nyögdécseli. Mosolyogva teszek eleget a kérésnek. Megragadom saját férfiasságom és le-föl mozgatva folytatom az érzékeny terület ingerlését. Homlokán apró izzadság gyöngyök tükröznek, s szája artikulátlanul formája a szavakat. Menten szétrobbanok a forróságtól, minden porcikám a feloldozásért könyörög.
- Dave… Dave nem bírom tovább… - mélyen a szemébe nézek, s kiéhezett tekintettel várom, hogy megadja az engedélyt.
Szavak helyett közelebb nyomja fenekét. Hálásan simogatom lábait, majd szemei hipnózisában elveszve előrelendítem a csípőm. Dave teste görcsösen feszült meg a behatolástól, s keservesen nyög fel a fájdalomtól. Lassan kihúzom a férfiasságom. A legkevésbé sem akarok fájdalmat okozni, hiába vagyok vészesen felajzott állapotban.
- Mart... Ne! Folytasd – kap türelmetlenül kezeim után. Az öröm és a félelem vegyes érzésével pillantok rá. Azt szeretném, ha valóban élvezné az első együttlétet és ne csak azért sürgesse a dolgot, mert nem mer ellentmondani.
Hímvesszőjét gyengéden kezdem simogatni, majd kérlelő szembogaraira tekintve ismét behatolok. Visszafojtott hang szakad fel belőle, de izmai nem feszülnek meg olyan görcsösen mint az előbb. Lassan kezdek el mozogni benne.
- Lazíts... – suttogom a füléhez hajolva, majd ajkaira gyengéd csókot lehelek.
Egy-két percnyi mozdulatlanság után, csípőjével körözve kapcsolódik be a szeretkezésbe. Megkönnyebbülten tapasztalom, hogy a kezdeti nehézségek ellenére egyre könnyebben fogad magába a teste. Szaggatottan veszem a levegőt, s már nem tudom kontrolálni mozdulataimat. Ott simogatom őt, ahol érem, s néha előredőlök, hogy megízlelhessem kiszáradt ajkait. Dave kéjbe torzult arca még állatiasabb lökéseket kényszerít ki belőlem. Hangosan sóhajtozza a nevem és én az övét. Megőrjít ez az édes tökéletesség! Ha lehetne órákig, sőt napokig szeretkeznék vele. Testem ritmusa egyre gyorsabb és vadabb tempót diktál. Szinte hallom felforrott vérem áramlását az ereimben. Még most sem tudom felfogni, hogy mindez megtörténik velem... Velünk...
- Mart... ahh... mindjárt... – zihálja.
Kezét lecsúsztatja ágyékához és megragadva saját hímvesszőjét masszírozni kezdi azt. Teste apró remegései elárulják, hogy már nagyon közel jár a végső gyönyörhöz. Még mélyebbre hatolok, hogy jobban érezhessem őt. Valami belső megfoghatatlan érzelemhullám szabadul fel belőlem. Igen, talán ezzel az éjszakával vált teljessé az életem. Minden lelassul körülöttem... A tér és az idő összeolvad, ahogy ez a csodálatos érzés forró folyammá alakul át bennem... Hátrahajtom a fejem, és szorosan megmarkolom a lepedőt. Csípőm irányítatlanul lendül előre... És ekkor... valami meleg nedvesség tölti be ágyékomat. Dave hatalmas hévvel ordít fel. Igen... Belépett a teljes megsemmisülés kapujába. Én is követem pillanatokon belül. Ráborulok a testére és kínzó lassúsággal kezdek mozogni.
- Dave!!! – kiáltom és a mellkasába temetem az arcom. Csodálatosan fájdalmas és gyönyörű ez a néhány másodperc... Beleharapok az izzadságtól nedves és sós bőrébe, amikor a teste befogadja a belőlem áradó magfolyamot.
Minden elhomályosul körülöttem. Hallani is csak az ő ziháló lélegzetét hallom. Mozdulatlanul fekszek rajta és élvezem ezt a tökéletes harmóniát. A kielégülést, a tudatot, hogy szeretkeztünk, és a szobát betöltő csendességet.
- Köszönöm... – motyogom öntudatlanul. Feljebb tornázom magam, és finoman kicsúsztatom a még mindig lüktető hímtagom. Fenék izmai ösztönösen húzódnak össze ettől.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó