|
1990 (3/3)
Capricornus & Useless-girl 2007.07.12. 02:14
3. rész
Pár perc után Martin azonban megelégelte a dolgot, és kiegyenesedett. - Felkészültél, drágám? Mert most olyat mutatok, hogy holnap fel sem fogsz majd tudni kelni az ágyból... - kúsztak a kezei a formás csípőre.
- Vállalok mindent! - nyögte.
- Azt mindjárt sejtettem... - ragadta meg erőteljesebben a csípőjét egyik kezével, míg a másikkal a derekától indulva tenyerével lassan simított végig a gerince mentén a hátán, hogy aztán ujjai a vállába kapaszkodhassanak leszorítva őt a lepedőre és a párnára. Másik kezével közelebb rántotta magához a csípőjét, és újra keményen vágta belé ágaskodó tagját.
Ismételten felsikoltott. Valószínűleg már az egész folyosó az ő hangjától volt hangos, de nem érdekelte. Csak a világ tudtára akarta adni az érzéseit, amik tomboltak benne. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben nem sok mindent tudott tenni, csak hanghatással és összeszorított szemekkel díjazott minden egyes lökést. De sikolyai Mart tudtára adták, hogy mennyire élvezi.
A férfi ajkain mély nyögései közben halvány mosoly játszott, ahogy figyelte az alatta vonagló karcsú testet, melyen már jó ideje megjelentek az izzadtságcseppek. Lassította szinte durva lökéseit, ahogy lehajolt a nő hátához, és lenyalta róla a sós cseppeket, miközben egyik keze a hasán siklott és átölelte, míg a másik a lábai között kötött ki, s finoman dörzsölni kezdte ujjbegyeivel Ava duzzadt csiklóját, hogy még inkább kínozza folyamatos csípőlökései között.
- A kezeid... közt fogok... meghalni! - nyögte szaggatottan áldozata.
- Szép halál... lesz, nem? - zihálta a lapockájára, majd erőteljesen beleharapott.
- Vadállat - mosolyodott el - De még... milyen szép!
Martin nem válaszolt, csak egy csókot nyomott mosolyogva a vöröslő bőrre, majd újra kiegyenesedve mindkét kezével durván markolta meg Ava csípőjét, és kezdett újfent gyors és vad mozgásba néha-néha beiktatva egy erőteljes csípőkörzést. Itt már ő sem tudta elfojtani hangos nyögéseit.
Ava hősiesen állta a sarat, de nem sokáig bírta ilyen őrjítő tempónál. Hangosan ordított a párnába, amibe erőteljesen bele is harapott csakhogy végre egyszer csöndesebb legyen.
Martin izmai görcsösen megfeszültek, ahogy a lehető legmélyebbre vágta magát, majd egész teste megvonaglott, ahogy egy hangos kiáltás hagyta el kiszáradt száját.
Ava mozdulni sem bírt, csak hangosan zihálva koncentrált a derekán lefutó izzadtságcseppekre
Mart még szaggatottan mozdult párat, ahogy forró magját a nőbe juttatta. Szinte érezte a testükből sütő hőt. Egy kövér izzadtságcsepp futott le a halántékán, egy másik pedig az orrán araszolt lefelé. Mindkettejük teste finoman fénylett a félhomályban. Zihálva végigsimított Ava hátán és fenekén, ahogy még aprókat mozgott, majd kicsúszva belőle előre hajolt, hogy megcsókolva a lapockáját félig maga alá szorítsa a nőt, akire rá is feküdt.
Érezte, hogy Martin súlya lefelé nyomja altestét. Engedett neki. Kiélvezte, hogy a férfi bőrét a teljes testfelületén érezheti. Megmozdulni sem volt képes, pedig, ha lenne ereje megfordulni...
Martin a tarkójának támasztotta a fejét, és Ava nyakába zihált, miközben mélyen beszívta hajának, és testének édes illatát.
Miután csitult a légzése Ava oldalra fordította a fejét, hogy felmérje a terepet.
Derekát kicsit megemelve kényszerítette feljebb a rajta fekvőt, ezáltal biztosított magának némi helyet, ahhoz, hogy a hátára tudjon fordulni. Miután végzett a művelettel, csak fürkészte élénken csillogó zöld szemeivel Mart arcát
Martin egyik kezével a lány hajába túrt, miközben a hüvelykujjával cirógatta az arcát, és tanulmányozta minden egyes pórusát.
- Mi az? - kérdezte a vizsgálódó tekintett látva.
- Ezt kérdezhetném én is - simított végig Ava duzzadt alsóajkán.
Elmosolyodott majd hirtelen felindulásból finoman közelebb húzta magához a férfit és szenvedéllyel telve kezdte csókolni.
Martin nem mutatta, hogy túlzottan meglepődött volna. Lehunyva szemeit készségesen viszonozta Ava csókjait.
A lány pár perc után lassan vált el a szőkeségtől, miközben bal kezével finoman cirógatni kezdte Mart hátán az általa okozott öt vörös és hosszú csíknyomot.
Martin Ava arcához támasztotta sajátját, és a fülébe súgott egy sóhaj után, amitől érezte, hogy a lány nyaka libabőrössé vált: - Tudod, milyen izgatóan tudsz sikoltani, hm?
Elmosolyodott - Örülök, hogy tetszett. Bár lehet, hogy holnapra nemcsak, hogy járni nem fogok tudni, de beszélni se. Viszont, nem is olyan rossz a mozgáskoordinációd, mint mutatod. Azt meg eddig is sejtettem, hogy színes a fantáziád, de hogy ennyire... - sóhajtott fel a végén.
- Csak nem tetszett? - harapta meg incselkedve a fülcimpáját.
- De, nagyon is. Élveztem.
- Szeretnél egy kis repetát? Hm? - duruzsolta a fülébe - Szeretnél még dorombolni nekem? - simított végig fél kézzel az oldalán.
- Szeretnéd, ha dorombolnék? - kérdezett vissza.
- Ó igen, szeretném. Dorombolj nekem, kérlek - csókolta végig az álla vonalát.
- Dorombolnék én kisgazdám, de ahhoz kéne némi cirógatás is - mosolyodott el.
- Például ilyen? - tudakolta rátapintva bal mellére, és hüvelykujjával játszani kezdett a formás halommal.
- Például - nyögte elhalón - De játékos macskád van - felelte, miközben egyik keze elkezdett lefelé araszolni Martin testén.
- Mindig is szerettem az eleven cicákat... - jegyezte meg, majd újra a lány ajkai után kapott, és belenyögött a csókba, mikor a keze célba ért.
***
Leah arra ébredt, hogy valaki a fülébe szuszog. Beletelt neki egy percbe, míg rájött, hogy az a valaki nem Steve, a barátja, hanem valaki egészen más, akivel egy fantasztikus éjszakát töltött el. Alig aludt pár órát, de ezt egyáltalán nem bánta. Óvatosan felnézett Dave arcára, amit a hajnal első sugarai halványsárga színben fürdettek. Annyira békés volt! Elmélyedt Dave arcának részleteiben, hogy örökre a fejébe égesse a képet, ahogy résnyire nyílt szájjal egyenletesen vette a levegőt az oldalán feküdve, lazán őt ölelve. Elmosolyodott, majd gyengéden megsimogatta a borostás arcot, mely kisimult alvás közben. Leah érezte, hogy tagjai nehezek a kimerültségtől, de tudta, hogy lassan mennie kéne. Mégsem tudott elszakadni a látványtól.
A nő még hosszú percekig figyelte őt, majd rászánta magát a cselekvésre. Egy utolsó mélyet szippantott Dave illatából, majd óvatosan lefejtette magáról a kezét, és felült. Dave öntudatlanul fordult a hátára. Leah csöndben figyelte, nem akarta felébreszteni, de úgy tűnt nem kell ettől tartania. Óvatosan felkelt és a ruhái után nézett, amik szanaszét hevertek a szobában.
Miután úgy döntött, majd otthon zuhanyozik, felöltözött, és a táskájához lépett, majd rövid kutakodás után megtalálta, amit keresett.
Mosolyogva lépett vissza Dave-hez, és lehajolva kávészínű rúzsával óvatosan felírta sima és meleg mellkasára a telefonszámát a "Hívj fel, ha újra a közelben jársz" felirattal, majd kiegyenesedve megszemlélte művét. Elégedetten elvigyorodott, majd összeszedte maradék cuccát, és elindult az ajtó felé.
Dave feleszmélt az ajtó kattanására. Épp látta a kimenő nő alakját. - Leah, várj! Látlak még? - hadarta gyorsan el, hogy a nő biztosan megtorpanjon.
Visszanézett rá. Mosolyogva. - Talán. Mindenesetre ne fordulj hasra - nevetett fel, majd vigyorogva becsukta maga mögött az ajtót, hogy haza menjen.
Dave önkénytelenül nézett végig magán és elmosolyodott. Fölényesen.
***
Ava fáradtan feküdt a hajnali félhomályban, de ahhoz túl izgatott volt, hogy aludni tudjon. Csak hallgatta a mellette fekvő egyenletes lélegzetét, miközben valahol máshol járt.
Martin álmában öntudatlanul húzta közelebb magához a nőt a nyakába szuszogva.
Ava elmosolyodott, majd óvatosan hasra fordult. A hajnali fényből tudta, hogy lassan ideje mennie. Nyilván a férfinak a reggel beköszöntével sok dolga lesz, nem akart az útjában lenni, vagy a nyakán maradni, inkább diszkréten eltűnik hajnalban.
Martin azonban a mocorgására lassan résnyire nyitotta szemeit és sóhajtott egyet.
A lány oldalra nézett, majd halkan megszólalt - Aludj csak - suttogta, majd felült.
- Várj... hová mész? - mormogta álomittas hangon.
- Reggel nyilván megrohamoznak a különböző interjúkkal és tennivalókkal, úgyhogy én nem is zavarnék.
- Ne... ne menj még! - simogatta meg a derekát.
Ava közelebb ült a férfihoz és lehajolt hozzá - Miért marasztalnál?
- Mert jó veled, és nem akarok egyedül maradni. Megint... - hunyta le a szemeit, ahogy megrándult az arca egy emléktől.
- Megint? - kérdezett vissza - Mart neked minden este más nő van az ágyadban. Nem hinném, hogy nagyon egyedül lennél - bármilyen értelemben - jelentette ki. A hangja nem volt bántó.
- Nem, nem érted. Mindegy. Csak maradj velem még egy kicsit - húzta vissza magához a derekánál fogva.
Ava készségesen engedett - Hogy értetted azt az „egyedült”?
Martin még egyet sóhajtott, és pár percig csak csöndesen nézte a lányt, ujjaival a hamvas arcbőrt simogatva.
Ava zöld tekintete kérdőn fürkészte Mart arcát.
- Tudod... hiába van minden este más az ágyamban, ahogy te azt képzeled... - nevetett fel röviden és keserűen saját magán - ... mégis egyedül vagyok. Belül.
- Oh, talán rosszul képzelem? - mosolyodott el - Nézd, azt hiszem ez egy olyan életmódnál, mint a tied... hívhatjuk munkahelyi ártalomnak. De addig maradok, ameddig akarod.
Martin keserű szájízzel mosolyodott el. Avának fogalma sem volt semmiről, így azt sem tudta, hogy tényleg nem egyszer nem tud senkit elviselni maga mellett éjszakánként. Hangosan azonban csak annyit mondott: - Köszönöm - azzal gyengéden magához húzta a lányt és megcsókolta.
Ava hasra feküdt a férfi mellett és a jobb karja mögül hunyorított rá. Olyan közel férkőzött hozzá, amennyire csak lehetett, pusztán azért az érzésért, amit a másik meleg bőrének érintése keltett benne. Martin összetettebb személyiség volt, mint valaha is gondolta. Nem tudta, hogy meddig 'maradhat' vagy, hogy fogja-e még látni a férfit ezután. Nem, azt nem hinné. Egy éjszaka adatott meg neki és az, hogy tovább maradhat, mint a hajnal, az már felért egy ajándékkal a számára.
Martin csendesen figyelte őt miután az oldalára feküdt. Olvasott a tekintetéből, ahogy finoman simogatta ujjbegyeivel a puha bőrt a hát kecses ívén. Gyönyörű volt, ahogy a hosszú vörös haj szétterült a párnán, végigfolyt a tejfehér háton, és vörös izzásba hozta a félig eltakart arcot, ahogy a kelő nap fénye egyre erősebben világította meg a karcsú testet. Némán adózott a természetes szépségnek, melyet ezen az átlagosnak titulálható reggelen láthatott. De mégis úgy érezte, hogy mérföldekre állnak most az átlagostól. Érezte, hogy a zöld tekintet egyre mélyebbre szippantja magába, de nem bánta. Most tényleg felesleges volt minden szó. Nem akarta megfejteni a nőt, azt akarta, hogy maradjon meg neki ilyen titokzatosnak az emlékeiben, ha ma tovább állnak. Talán örökre bánni fogja. Talán nem.
Ava szó nélkül figyelte Martint, ahogyan őt figyeli. Ez nem átlagos pillantás volt. Nem tudta, hogy mire gondol a szőke férfi, de nem is akarta megtudni. Ebben az esetben jobban örült annak, hogyha megmaradt neki a találgatás lehetősége, ezáltal őrizve meg a pillanat varázsát számára örökre. Ez az este olyan volt, mint mikor az ember rohan az utcán, de másvalakivel hosszas pillantást vált, amint elhaladnak egymás mellett. Csak egy pillanat az életben, de úgy tűnik, mintha örökké tartana.
Martin ujjhegyeivel lassan végigcirógatta Ava karját, majd a hátát, végül halkan megszólalt:
- Gyere ide! Hadd érezzem az illatod!
Ava kicsit felemelkedett, hogy közelebb kússzon hozzá. A mozdulata közben jó pár tincse hullt a szemébe, de egy fejrándítással elintézte a dolgot. Szinte macska módjára bújt hozzá.
A zenész elmosolyodva húzta magához, és élvezte, ahogy szorosan meztelen testéhez simul, hogy aztán egy kicsit még inkább neki feszüljön, ahogy lassan csókolni kezdte.
Készségesen viszonozta a finom csókokat. Érzékien játszott el a másik nyelvével.
Odaadóan csókolták egymást hosszú-hosszú perceken keresztül, de Martin most képtelen volt ennél többre. Túlságosan elmerült a harmóniában, a saját felkavarodott érzelmeiben és gondolataiban, melyek újra és újra átcsaptak felette. Mohón szívta magába Ava testének melegét, mintha csak attól félne, hogy megfagy a szíve. Persze tudta, hogy ez lehetetlen, de egyszerűen nem tudott ellenállni, hagyta, hogy az örvény magával sodorja, majd a hullámok tetején vigye őt a szívek rejtekének birodalmába, nem nézve vissza. Ez nem kifejezetten Aváról szólt, hanem sokkal inkább magáról, az önismeret lépcsőfokairól, a saját lelkébe való pillantásokról, melyhez a nő egy eszköz volt. Egy eszköz, amely lassan kitárta előtte a kaput. Érezte, hogy enged a szíve és a lelke. Talán most már képes lesz szeretni a jövőben? Újra?
A lány kizárt a tudatából mindent, csak az érzésekre figyelt. Az utolsó hátralévő órákat is egymásnak szentelték, szinte féltve óvva a másikat. Aztán ténylegesen eljött az az idő, mikor Avának mennie kellett.
Martin egy szomorkás mosollyal adott még egy csókot neki, majd lassan felült. - Azt hiszem... lassan indulnod kéne... - mondta halkan, és Ava kiérezhette a hangjából, hogy szíve szerint nem engedte volna el, de Martin úgy gondolta, hogy jobb, ha nem fájdítja tovább a lány szívét. Jobb hamarabb túlesni a búcsúzáson, mielőtt nagyobb kárt tennének egymásban.
Némán bólintott csupán. Módszeresen szedte össze a ruháit és öltözött fel. Végig magán érezte a figyelő tekintetet. Mikor kész volt, jobbnak gondolta nem húzni az időt feleslegesen. Nem hitte volna, hogy egy éjszaka alatt Martin ennyire meg tudja érinteni a lelkét. Hogy egyáltalán meg tudja érinteni a lelkét. Nem ilyennek indult az este. Szinte dühös volt a történtekre, amiért így alakultak, amiért ilyen nehezen szakad el tőle. Pedig nem is ismeri. Mégis ugyanakkor úgy érezte, mintha évek óta ismerné a férfit, mintha valamilyen szinten belélátna. Még az előtt, hogy végleg kiment volna a szoba ajtaján, ránézett arra az arcra, amit most utoljára látott ilyen közelről, ilyen helyzetben, ilyen érzésekkel.
Martin nagyot sóhajtva nézte, ahogy becsukódik az ajtó. Zöld tekintetében mintha egy pillanatra fájdalom villant volna. Aztán gyorsan megrázta a fejét, és lehunyva szemét hátradőlt az ágyon, hogy két kezét sajgó szemhéjaira tapassza, majd idegesen megdörzsölje az arcát. Kezei lehulltak az általuk összegyűrt lepedőre, majd elgondolkodva nézett fel a plafonra. Igen, most már talán tud majd újra szeretni. Ava megérintette azt, amit előtte sok tucat nőnek nem sikerült. Vagy csak nagyon régen. Most már kicsit bizakodóbban nézett a jövőbe, és remélte, hogy később találni fog egy olyan nőt, aki megérti őt. Talán úgy, mint Ava, talán jobban.
By: Capricornus & Useless-girl
2007.07.09-12.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó