|
7. Fejezet
2007.07.12. 17:13
7. Fejezet
Drága Elizabeth,
Midőn ezt a levelet olvasod, én nagy valószínűséggel már nem leszek az élők soraiban. Úgy érzem, hogy ha már életemben nem beszélhettem róla neked, legalább ilyen formában értesíteni szeretnélek pár fontos dologról, melyek érintik és befolyásolhatják életedet. Itt az ideje, hogy elmondjak pár régi, de jelentős titkot a származásodról. Nagyon kevesen tudják csak azt, amit most le fogok írni, és a saját biztonságod érdekében vagy égesd el rögtön ezt a levelet elolvasása után, vagy őrizd olyan biztonságos helyen, ahol nem kerülhet illetéktelen kezekbe.
Fontos, hogy tudd a származásodat, mert lesznek olyan emberek vagy lények, akik kihasználva tudatlanságodat manipulálni és felhasználni akarnak majd tisztátalan céljaik elérésének érdekében.
Kiskorodban sokszor kérdeztél anyád felől, de én mindig kitértem. Nyomós okom volt rá. Édesanyád ereiben némi vámpírvér csörgedezett. Igen, vámpírvér. Mert hogy léteznek. Nem kitalációk. Anyád Van Helsing volt. Annak a családnak a leszármazottja, amelyik Bram Stoker Drakulájában is felbukkan. A nagyapád élete javarészét valóban vámpírok felkutatásával és vadászatával töltötte, míg nem megtalálta, akit mindig is keresett. Az igazi Drakulát. Kalandjairól és felfedezéseiről bővebben a naplóban olvashatsz, melyet először ő vezetett, majd New Orleansban bekövetkezett halála után anyád írt tovább. Nagyapád miután elfogta és elzárta Drakulát, piócákon keresztül kis adagokban magához vette vérét, hogy meghosszabbítsa életét. Kérlek, ne ítéld el, csak óvni kívánta a világot. De vérével anyádba is jutott Drakula lényéből. Ezt a történetet is elolvashatod a naplóban. A lényeg, hogy miután legyőztük a hírhedt vámpírt, azt hittük, hogy minden vérszopó el fog pusztulni. Azt hittük, a „Forrás” kiiktatásával megszabadíthatjuk a világot ettől a förtelmes néptől. De tévedtünk. Anyád azért hagyott el minket olyan korán, mert vadászni ment az életben maradottakra, de végül ő maga is belehalt egy harcba. Rám bízta a felnevelésedet. És az én kis virágszálamból gyönyörű és erős nő lett. Sajnálom, hogy ennyi éven át el kellett titkolnom ezeket a tényeket, és azt, hogy valamennyi vámpírvér benned is szunnyad, de minden a védelmed érdekében volt, hogy normális életet élhess, ameddig csak lehetséges.
Anyáddal sokáig azt hittük, hogy a vér meg fog mutatkozni benned, de már egyedül voltam veled, mikor rájöttem még egy elképesztő tényre. Mikor lázálmaidban félrebeszéltél, rájöttem, hogy mi blokkolja igazán a vámpírvért. Álmaidból kiderült számomra, hogy az egyik előző életedben boszorkány voltál. Ironikus, nemde? Kutatni kezdtem ez után az életed után, mert tudtam, hogy valamilyen kapcsolatban álltál a vámpírokkal. Azt sikerült kiderítenem, hogy egy vámpírúr kastélyában voltál boszorkány. A hatalmad figyelemreméltó volt. Megbecsülés övezett, de eljött az idő, mikor az uradat utasították ősi klánjának tagjai, hogy vigyen eléjük, mert megtudták, hogy több rejlik benned, mint azt eddig gondolták. Azt nem tudtam meg, hogy mi volt az a „sokkal több”, de azt igen, hogy miután megkértek erre a valamire, te megtagadtad tőlük, mert csak pusztulást és nyomort hozott volna mind a vámpírok, mind az emberek számára. Menekülés közben ért a halál egykori urad egyik szolgájának keze által.
Elizabeth, félek tőle, hogy nem csak én szereztem tudomást arról, hogy a lányomként újjászülethetett benned ez a személy. Félek, hogy fel fognak kutatni, hogy felhasználjanak. Épp ezért kérem, hogy légy óvatos, és ne dőlj be a trükkjeiknek! „Nem minden az, aminek látszik.” Ezt gyakran mondta szeretett anyád is, és én is megtanultam ezt a leckét. Kérlek, ne emlékezz ránk haraggal, és bocsásd meg, hogy csak ilyen kevés ideig lehettünk veled. Ha van élet a halál után, mi megpróbálunk majd onnan is segíteni.
El nem múló szeretettel:
Apád
Remegett a papír a kezemben, ahogy visszaejtettem az ölembe. Potyogó könnyeimmel mit sem törődve erősen gondolkodtam a történteken. Tudtam, hogy erősnek kell lennem, hogy ha már évszázadokkal ezelőtt nem is sikerült, akkor most túl kell élnem, meg kell védenem a számomra fontos dolgokat. Tudtam, hogy amíg nem ébred fel bennem a mágia és a vámpírvér, van egy kis időm átgondolni a helyzetemet. Ki kell eszelnem valami megoldást. Sejtettem, hogy a holnap érkező illusztris vendégek közül ha emlékeznék, nem egynek lenne ismerős az arca. De egyelőre nem árulhatom el magamat. Valószínűleg majd ki akarnak taníttatni, vagy valahogy előhozni a képességeimet. Nem lesz egyszerű, de engednem kell nekik, hogy később megvédhessem magamat.
Elgondolkodtam rajta, hogy egyáltalán megbízhatok-e Dave-ben. Látszott rajta, hogy elképesztő mértékben függ a Mesterétől. Tudja befolyásolni őt. Elvégre hiába szeretem őt már évek óta, mégiscsak egy vámpír, aki az ő oldalukon áll. Ez fájt. Jobban, mint hittem. Azt hiszem, kezdtem beleszeretni, pedig még csak pár napja „ismertem” személyesen. Olyan, mintha már hetek teltek volna el.
„És tényleg, a másik oldal, azok, akik üldöztek, mit akarhatnak?”
Úgy döntöttem, ezen még ráérek filózni kicsit később is. A mai nap során átéltek megtették hatásukat, ruhástól dőltem el az ágyon és aludtam el, miután gondosan eldugtam a levelet beügyeskedve a napló borítójának bőre alá.
Pár óra múlva magzati pózban fekve arra ébredtem, hogy valaki figyel.
- Mióta nézel? – fordítottam az ágy lábánál mozdulatlanul álló Dave felé a fejemet, akit összetéveszthetetlenül izzó zöld szeméről ismertem fel.
- Pár perce – válaszolta reszelős hangon. Mikor látta, hogy a szemét nézem, hozzátette: - Mindig egész éjszaka világít, ha az Ő vérét ízlelem.
- Ennyire erős?
- Igen.
- Milyen érzés?
- Őt ízlelni?
- Igen – követtem a tekintetemmel, ahogy leült mellém az ágyra.
- Egyszerre tüzes és jeges, édes és keserű, mérhetetlenül sötét és ragyogó érzés. Nem lehet pontosan körülírni – lehunyta a szemét és nagyot szippantott a levegőből, mintha még mindig érezné Úrnője jelenlétét – És az illata… még most is érzem. Leírhatatlan…
- Szereted őt? – kérdeztem halkan.
Kinyitotta a szemét és lenézett rám.
- Ez fáj neked. Miért? – nézett érdeklődve.
- Nem érdekes, csak válaszolj!
- Valahol szeretem, igen. De utálom, mikor ezt csinálja velem.
- Nekem nem úgy tűnt, hogy utálnád – ültem fel kicsit ingerülten.
- Pedig nem szeretem, ha felerősíti a vágyaimon keresztül ezt a szeretetet, csak hogy megmutassa, mekkora hatalmat gyakorolhat fölöttem. Megalázónak érzem ezeket a játékokat, és ezt ő is tudja nagyon jól.
- Miért nem állsz ellen?
- Oh, Liz, ha az olyan könnyű lenne… Rég megtettem volna, de nincs elég erőm hozzá. Túl fiatal vagyok, és túl sok kötelék köt hozzá. Követnem kell, amit kíván.
- Megölnél, ha azt kérné? – bukott ki belőlem hirtelen.
- Miért kínzod magad ilyen kérdésekkel?
- Megölnél? – egyenesedtem ki ültömben keményen a szemeibe nézve.
Csak nézett rám. Kínlódott. Nem válaszolt, tekintete szomorúan csillant a zöld fény mögött.
- Jól van felejtsd el. Nem akarom hallani, már megkaptam a választ – hajtottam le a fejem, hogy a hajam a szemembe hullhasson – Én csak azt hittem… Áh, hülye vagyok. Mindegy.
Éreztem, hogy facsarodik egyet a szívem. Teljesen hülye naiv kis libának éreztem magam. Fájt. Percekig csönd volt. Olyan csönd, hogy azt hittem, már ott sincs. De ott volt, mert megérintette az államat, hogy felemelve a fejemet ránézzek, de elfordítottam a tekintetemet.
- Miért sírtál? Érzem a könnyeid illatát.
- Kiborultam.
- Miattam?
- Részben. Meg az egész szituáció miatt. Nem vagyok könnyű helyzetben. Nem tudom, mit higgyek, hogy kiben bízzak. Hogy bízhatok-e egyáltalán benned – néztem fel rá. A félhomályban is láttam, hogy erre megrándul egy izom szomorkás arcán.
- Hé, sajnálom – simogatta meg az arcomat, és odahajolt, hogy megcsókoljon, de egy perc múlva elfordítottam az arcomat.
- Hagyj békén, Dave. Nincs gusztusom rád, ha arra gondolok, hogy micsoda orgiában vehettél részt eddig – szúrtam oda kíméletlenül. Nem akartam még jobban belégabalyodni, és ezért nem érdekelt, ha esetleg megbántom. De ugyan miért bántanék meg egy vámpírt ezzel?
- Nem volt semmiféle orgia – simított végig jobb karomon, de eltoltam a kezét – A holnapi vendégekről és a teendőinkről beszélt.
- És akkor ezért bűzlik a ruhád a két nő olcsó parfümjétől, és ezért véres a gallérod, mi? – mértem végig egy keserű mosollyal. Egyetlen mozdulattal vette le a zakóját, majd egy pillanat alatt áthúzta a fején a fekete inget. – Mi a francot csinálsz?
- Tessék, most már csak az én illatomat érezheted.
- Dave, ne csináld!
- Kérlek, Liz, szeretkezz velem… - kérte suttogva megfogva jobbjával az arcomat, míg a másik kezemet a mellkasára vezette.
- Mi az, nem kaptál eleget?
- Ne bánts, Liz. Kérlek…
- De miért Dave? Hogy kielégítselek? Hogy legyen kin levezetned a felhalmozódott vágyaidat?
- Nem, csak érezni szeretnélek. Csak téged. Úgy ahogy vagy. Az illatodat, az emberségedet. Azt, hogy élő vagy. Hogy ember vagy, ami én már sosem leszek. Kérlek! Szükségem van rád.
Elgondolkodva néztem rá. Nem hittem volna, hogy ilyen indíttatása is lehet. Megrendített. Vajon milyen érzés lehet emberek közt élni úgy, hogy tudod: te már mindig is más leszel?
- Engedd, hogy felvidítsalak, hogy boldoggá tegyelek, hogy elfeledd egy kicsit a gondjaidat! – kérlelt szinte esedezve.
Hát lehet ennek ellenállni? Sóhajtottam és nagyon lágyan elmosolyodtam.
- Tudod, furcsa, de pár perce még semmire sem vágytam jobban, mint hogy szeress.
- És most?
Válaszul a tarkójánál fogva magamhoz húztam, és szinte dühösen kezdtem csókolni.
- Vigyázz… a… fogaimra! – nyögte elhalón.
- Nem érdekel! – súgtam vissza áttérve a nyakára, és hagytam, hogy gombolni kezdje bordó ingemet.
Hamar kibújtatott belőle, miközben én az övét lazítottam és a nyakát harapdáltam. Tényleg csak őt éreztem. Eldöntött az ágyon miután lesimogatta rólam a melltartót is. Mohón segített kigombolnom a nadrágomat, majd megemeltem a csípőmet, hogy le is húzza rólam a fekete farmert és a bordó bugyit. Fölém hajolt, mire újra vadul csókolni kezdtem, és lejjebb toltam a nadrágját és az alsóját a fenekén. Balja végigsimított a mellemen, majd újra meg kellett támaszkodnia mellettem, ahogy egy hangos nyögés szakadt ki belőle. Egyidejűleg sebezték fel hosszú fogai a nyelvemet, és tapintottam rá ágaskodó tagjára.
- Ne, Liz! – szakította el a száját az enyémtől, mikor megérezte a vérem ízét.
- Ne fogd vissza magad, Dave! Szeress úgy, ahogy csak egy vámpír, ahogy csak Te tudsz! – súgtam a szájába megnyalva véres nyelvemmel alsóajkát.
Komolyan a szemembe nézett. A szeme még mindig olyan különösen fénylett, majd miután lenyalta a szájáról a véremet, visszahajolt hozzám, és finoman a nyelvemre tapadt még egy kis vér reményében, miközben balja hirtelen simított végig testemen, majd tűnt el a lábaim között. Csípőm a kezének feszült, s belenyögtem a szájába. Ajkai áttértek az állam vonalára, majd lejjebb csúsztak a nyakamra. A tarkójánál beletúrtam a hajába, miközben kezének munkája miatt sóhajtoztam, és halkan nyögtem. Kirázott a hideg, ahogy a nyakamba szagolt, és puhán csókolni kezdte az ütőér fölötti bőrt.
Mikor már azt hittem, hogy a keze pillanatokon belül eljuttat a csúcsra, finoman abbahagyta a kényeztetésemet, és inkább csókjaival indult meg lefelé a testemen miután teljesen megszabadult zavaró ruhadarabjaitól. Őrjítő volt az érzés, ahogy gyengéden játszott kemény mellbimbóimmal. Aztán olyan hévvel csókolta a hasamat, mintha csak bele akart volna temetkezni a bőrömbe. Éreztem az orrát, ahogy a hasamnak nyomódott, és szívta magába az illatomat. Dave halkan sóhajtozott, majd pár perc múlva szája lejjebb siklott megtalálva érzékeny belsőcombomat. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd visszahajolt hozzám, én meg hátrahajtottam a fejemet. Visszafojtottam egy hangos nyögést, mikor óvatosan megharapott. Nyelvével épp hogy csak belenyalt a vérembe, már húzta is el a fejét, de visszanyomtam.
- Még! – súgtam halkan. Nem akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, de nem akartam gondolkodni.
Dave egy pillanatig habozott, majd újra harapott, de ugyanabban a pillanatban keze rá is talált testem legérzékenyebb pontjára. Nem tudtam megállni egy hangos nyögést. Eszméletlen izgató volt! Eszelősként kapaszkodtam a hajába és a lepedőbe jó pár percen keresztül.
„Dave, kérlek… gyere!” – sikoltottam a fejemben, mire lassan befejezte a csókot, és végignyalva párszor a seben elállította a vérzést. De ebben a felfokozott érzelmi állapotban ezzel nem igazán foglalkoztam, csak megragadtam a tarkójánál fogva, és magam fölé húztam.
Kicsit eltávolodott tőlem mellkasával baljára támaszkodva, hogy másik kezével megragadva tagját lassan belém vezesse magát. Lehunyt szemmel felnyögött a plafonra, mint ahogy én is amint teljes hosszával magamban érezhettem őt. Visszahajolt fölém, és lehunyt szemmel lassan mozogni kezdett. Kezeim a vállain, a hátán és a fenekén kalandoztak, miközben gyengéden újra megcsókolt véres szájával.
Pár perc múlva elszakadtam a szájától, majd beharapva alsó ajkamat néztem fel ütemesen mozgó alakjára. Igazából csak a csípőjét mozgatta, de azt nagyon ügyesen. Halkan felsóhajtottam egy mélyrehatóbb lökésnél. Engem figyelt. Közelebb húztam az arcát, de nem csókoltam meg.
„Nyisd ki a szád!” – kértem gondolatban.
„Miért?”
„Csak nyisd ki, kérlek!”
Engedelmeskedett, mire megcsodálhattam hosszú szemfogait résnyire nyílt szájában. Felemeltem jobb kezemet és hüvelykujjamat az egyik szemfogához érintettem. Elkapta a csuklómat, miközben őrjítő módon nem hagyta abba a mozgást csípőjével.
- Mit csinálsz?
- Meglátod, ha elengedsz.
- Tudod, hogy a tűzzel játszol?
- Tudom – mosolyodtam el – A tűz és én jó barátok vagyunk… - gondoltam az álomra, amit neki is megmutattam korábban.
Elengedte a csuklómat, én pedig felsebeztem az ujjamat a fogával. Miközben lenyaltam kibuggyanó vércseppemet, köröztem egyet a csípőmmel, így nem tudtam, hogy melyiktől nyögött fel: a látványtól, vagy az érzéstől. Felajánlottam neki az ujjamat, amit a szájába véve mohón szívni is kezdett.
„Harapj meg, Dave! Tegyél boldoggá! Adj nekem olyan orgazmust, amiről Jennifer beszélt! Mutasd meg! Át akarom élni. Szeress engem!”
Gondolataimra felemelte a fejét, és rám nézett zölden izzó szemeivel. Már egészen megszoktam a vámpírszemeit.
- Biztos, hogy ezt akarod? – torpant meg egy pillanatra.
„Igen! Igen!!” – kiáltottam hangtalanul. Láttam, hogy hezitál. „Kérlek! Mutasd meg, amit adhatsz!”
Nem mondott semmit, csak lehajolt a nyakamhoz, és finoman csókolni kezdte forró bőrömet újraindítva csípőjének mozdulatait is. Már azt hittem, hogy végre harapni fog, de szája lejjebb vándorolt a kulcscsontomon át a mellemig. Hirtelen harapott belém mártva fogait. Felkiáltottam a fájdalom és a kéj kettősétől. Keményebben feszült a testemnek, ahogy apró kortyokban szívni kezdte a véremet. Éreztem perzselő lélegzetét a mellkasomon, karjait a testem körül, kőkemény tagját a lábaim között, és éles fogait a húsomban. Teljesen az övé voltam. Sokkal jobban, mint eddig bármikor. Teljesen rám tapadt, szinte a testébe olvasztott engem. És élveztem! Élveztem, ahogy mozog bennem, ahogy az ajkai rám tapadnak, ahogy lassan szívja el az életem. Ó Istenem, de élveztem! Nem volt szó erre a bűnös élvezetre! Ahogy mozdulatai durvultak, úgy szívta egyre mohóbban a véremet, és én úgy sikoltottam egyre hangosabban az élvezettől, míg nem testem vadul megrándult, és én hangosan át nem éltem életem legnagyobb orgazmusát kíméletlenül végigkarmolva Dave vállain.
Semmit sem érzékeltem magam körül. Azt se éreztem már, hogy Dave mikor élvezett el. Testemben még mindig perzseltek a gyönyör hullámai. Aztán minden elsötétült.
Arra tértem magamhoz, hogy Dave finoman kicsúszott belőlem és a nevemen szólongatott fél kezét az arcomon tartva. Ránéztem, mire megrökönyödést láttam már csak halványzöld szemeiben. Mohón kaptam a szája után és lenyalogattam róla saját véremet. Édes és ismerős volt az íze, mint a mézé. Mikor már egy csepp sem maradt a száján és az állán, visszaejtettem a fejemet a párnára és mélyeket lélegeztem a vér zamatát ízlelgetve a számban.
- Ez… ez… ah… - nyögtem fel halkan és rekedten – Eszméletlen jó volt!
- Világít a szemed! – fakadt ki még mindig döbbenten Dave.
- Mi? – ültem fel és megláttam magam a tükörben. Valóban halványsárgán csillantak meg a szemeim. Nem is sárgán, inkább az arany egy halványabb árnyalatában. Pislogtam párat, mire szinte teljesen elhalványultak. Visszadőltem a párnákra az értetlenül ülő Dave mellé.
- Sejthettem volna, hogy előbb-utóbb ez is bekövetkezik – néztem fel rá gyengéden megsimogatva a sast ábrázoló tetoválást jobb alkarján – Ne aggódj, nincs semmi baj. Nem te csináltad, vagyis csak részben.
- Liz, mi ez az egész? Mi vagy te? Ezt most nem értem.
Csöndben futtattam körbe a sas körvonalain ujjamat, majd megsimogattam az általa tartott szalagot, amin Dave neve állt.
- Azt hiszem, az imént megérintetted a bennem élő vámpírvért.
- A mit?!
- Nem érezted az ízemen? Dave, nekem voltak „vámpír” őseim, noha csak lopták és örökölték a vért.
- Akkor ezért éreztem olyan… másnak, olyan erősnek a véredet?
- Meglehet. Nem tudom.
- És ezt miért nem mondtad hamarabb?
- Mert csak ma tudtam meg.
- Hogy?
Sóhajtottam, majd végigsimítottam a kézfején. – Majd egyszer elmesélem.
Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy bízhatok-e benne. Úgy tűnt, a Mestere nem avatta be mindenbe. Az ablak felé pillantottam – Úgy tűnik, Zenon végignézte, amit csináltunk – jegyeztem meg.
Dave az ablaktól nem messze álló vámpírra kapta tekintetét, és kimutatva fogát rásziszegett. A fekete hajú vámpír egy kis félmosolyra húzta a száját, majd eltűnt.
- Bocsáss meg, szokása a leskelődés.
- Legalább szereztünk neki néhány jó percet – vontam meg a vállamat. Nem érdekes.
- De számíthattam volna rá.
- Ne aggódj már! Mondom, hogy semmi baj. Ugyan mi újat tud mondani Dittának? Gondolom eddig is tisztában volt vele, hogy lefeküdtünk, új információ maximum annyi lehet, hogy megbolygattad kicsit a „vámpír-énemet”, vagy mit.
- Honnan veszed, hogy a Mesterhez megy?
- Valljuk be, nem nehéz kitalálni… - húztam el a számat.
- Ez igaz – simított végig a hasamon – Kicsit azért új nekem, hogy észre tudtad venni őt. Ő a legjobb rejtőzködő közülünk.
- Talán azt akarta, hogy észrevegyem.
- Nem hinném. Szerintem az erőd kezd feléledni.
Csöndben megvontam a vállam, de a fájdalom elmaradt.
- Hé! Már nem fáj a vállam! Pedig pár órája még sajgott!
- Megismétlem az előbb elhangzott mondatomat – mosolyodott el halványan.
Viszonoztam a mosolyt végigfuttatva ujjaimat a mellkasán, amitől megborzongott – A védelmem mellett ez is a feladatod volt, nem igaz?
Bűnbánóan nézett le rám miután lepillantott a térdén megállapodó kezemre – Részben. Most haragszol rám?
- Nem. Tudom, hogy nem kerülhetem el. És inkább ez a roppant kellemes út veled, mit más módszer – mosolyodtam el picit följebb csúsztatva a kezemet.
- Igaz – mosolyodott el, majd kicsit szomorkás arckifejezéssel mellém feküdt és átölelt.
- Mi bánt? – simogattam meg az arcát, miközben ő a vállamat cirógatta.
- Olyan jól érzem magam veled. Nem akarom, hogy ennek vége legyen.
Hiába esett baromi jól ez a két mondata, én is szomorkásan mosolyogtam.
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem tarthat sokáig. Te Hozzá tartozol, velem meg ki tudja mi lesz.
- De…
- Nincs „de”, David. Ez így van, és talán jól is van így. Kár ezen rágódni, inkább élvezzük ki, amíg lehet.
- Igazad van – csókolt meg gyengéden, szorosabbra fonva ölelését.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó