11.

A szobában teljes volt a csend. Egyedül egy nagy állóóra számlálta a másodperceket monoton kattogással, tudomást sem véve az éjszaka történtekről. A betört ablaküvegeken felszikrázott a napfény, és a lágy szellő újra és újra beszökött a szobába meglengetve a baldachinos ágy sötétkék függönyeit, melyek majdnem olyan színűek voltak, mint az ágyban mozdulatlanul fekvő nő nyitott szemei. Mióta hatni kezdett nagy nehezen a belé diktált bájital, meg sem mozdult. Egyedül a száját csukta be az éjszaka folyamán, de tekintete ugyanolyan élettelen és üres maradt. Csönd volt. És nem csak a szobában, hanem Arlyn fejében is. Olyan volt az elméje, mint egy tisztára radírozott fehér papírlap. Semmit sem érzett, csak feküdt mozdulatlanul és tehetetlenül, belefagyva ebbe az állapotba.

Sela kinyitotta a szemét. Tompán még mindig fájt a teste és zavaros volt az elméje, de már kevésbé volt fáradt. Lassan kimászott az ágyából, hogy összeszedje magát. Miután felfrissítette elgyötört testét és felöltözött, első gondolata Arlyn volt, aki még mindig az ágyhoz bűvölve feküdt. Kilépett a szobájából, lezárta, majd elindult Arlynhoz. Mikor belépett látta csak meg, hogy a nő állapota nem sokat változott. Súlyosabb volt a helyzet, mint hitte. De már látott tőle ilyet. Odasétált és feloldotta a bűbájt. Sikerült Arlynt megitatnia, majd ismét varázslat segítségével, felkeltette az ágyból az ernyedt testet, hogy a fürdőnek használt kisebb helységbe vigye, miközben egy házi manót hivatott és kiadta utasításként az ágy felfrissítését és rendbetételét. Azt akarta, hogy társa még ilyen állapotban se szenvedjen semmiben se hiányt. Mire végzett Arlynnal a fürdőben és tiszta ruhát adott rá, visszavitte az ágyba és újra odabűvölte. Majd, ha megbizonyosodott róla, hogy Arlyn nem tesz magában kárt és tud járni, akkor elengedi. Egyelőre örült, hogy sikerült megmenteni a nőt. Finoman megcirógatta a fekvő homlokát, majd kilépett, újra bezárta az ajtót és Dave szobája felé vette az irányt.

Miután feloldotta a zárat, pálcáját támadásra készen szegezte előre és lépett be a helységbe.

A férfi zöld tekintete rögtön az ajtó felé villant, de nem mozdult a fotelból, ahonnan hűvösen mérte végig a belépőt, visszafojtva dühét.  - Mit akarsz? - vetette oda jegesen.

- Csak megnézem, hogy élsz-e még egyáltalán. Tegnap eléggé kiütötted magad... - utalt a férfi kínzás utáni állapotára.

- Inkább te engem - morogta az orra alatt.

- De 'örömmel' látom, hogy élsz még. Valószínű, hogy rám fognak bízni átmenetileg.

- Ennyire kikészítettem volna a kis hibbant libádat? - húzta egy gúnyos mosolyra a száját.

- Vigyázz a szádra. Nálam van a pálca, és nálad nincs. Sőt.

- Igen, érzem, hogy az a szuka megkötötte az erőm nagy részét, de... - újabb sötét mosoly.

- De?

- ... csak idő kérdése és kijátszom a varázslatait - Azt nem kötötte a nő orrára, hogy úgy érezte, mintha egy láthatatlan kis szál megmaradt volna Arlyn és közte. A fejében érezte ezt a varázslatokon keresztül. Korábban, ahogy rákoncentrált olyan 8-10 varázslatot számolt össze, ami blokkolta őt. És máris elkezdett dolgozni rajtuk, egyelőre nem sok sikerrel, de nem adta fel.

- És szerinted ezzel nem vagyok tisztában?

- Ó dehogynem. Csak egyértelművé akartam tenni, hogy én is tudom. Van még valami, vagy eltakarodsz végre? - keményedett meg újra a tekintete.

- Örömmel. Igazság szerint itt hagynálak megrohadni, de ezt nem én döntöm el sajnos. De nekem amúgy is más dolgom van, nem veled kell foglalkoznom. És remélem, hogy nem is kell majd. De figyelmeztetlek: ha bármit művelsz Arlynnal, Voldemort ide vagy oda, esküszöm, hogy megkínozlak és megöllek.

- Ennyire belezúgtál volna abba a lökött tyúkba? - nevetett fel.

- Mi az Dave? A hírhedt képességeiddel nem tudsz valamit biztosan megállapítani?

- Óóó, tehát nem ő az, akibe belehabarodtál? - emelte meg egyik szemöldökét.

- Komolyan azt képzeled, hogy én képes lennék ilyesmire?

- Tegnap bizonyosságot nyertem róla, még ha magadnak nem is akarod beismerni - mérte végig.

- Pfff, és higgyek is neked?

- Nem kell hinned, de akkor megmagyaráznád, hogy honnan merítettem az erőt?

- Nem ismerem a képességeid, Dave. Bárhonnan meríthetsz, és bármit mondhatsz.

- Hát jó. Higgy amit akarsz, Sela. És takarodj innen. Dolgom van.

- Tovább próbálod feszegetni a kötéseket? Hát, sok sikert - grimaszolt, majd kiment.

Sela tovább folytatta volna a reggeli körútját, mikor az a jól ismert égető érzés a bal alkarján megállította. Automatikusan fordult meg és indult el Mestere szobája felé.

A szobában az örök félhomály fogadta a nőt - Hívattál Nagyúr.

- Igen. Feladatom van a számodra. Egy küldetés. Képes vagy teljesíteni? - az utolsó kérdése ostorként csattant.

- Igen.

- Helyes. A Főnix Rendjének egyik tagját, és annak a családját kell megölnöd.

- Ki a célszemély?

- Nymphadora Tonks és a családja. A véráruló Andromeda Black és az a koszos mugli, akihez hozzáment - sziszegte megvetően.

Sela csak bólintott - Azonnal indulok.

- Helyes. Ha visszatértél, azonnali jelentést kérek. Vigyél magaddal egy halálfalót a külső körből.

- Értettem - mondta, majd megfordult, hogy kimenjen a szobából. Tudta, hogy Voldemort úgymond teszteli a tegnap történtek miatt.

Visszatérvén a szobája folyosójára tudta, hogy Arlyn-t fel kell oldoznia, de nem akarta felügyelet nélkül hagyni. Belépett Mart szobájába.

A férfi kérdőn fordult felé. Épp gyakorolt. - Igen?

- Bocs, hogy megzavarlak, de kérnék egy szívességet. Nekem el kell mennem. Feladatot kaptam, de Arlynt nem merem egyedül itt hagyni. Megtennéd, hogy vigyázol rá, míg vissza nem térek?

- Persze - bólintott - Mit kell tennem vele?

- Ne engedd Gahant a közelébe. Egyébként csak nézz rá. Ha elkezd járkálni, néha nézd meg, hogy merre jár, és kérlek, nagyon figyelj rá, hogy ne tegyen kárt magában. Ha visszajöttem, átveszem.

- Rendben. Kell valami bájitalt itatnom vele? - simította le a pólóját oda sem figyelve.

- Nem valószínű. Ha mégis, azt Piton elintézi. De ne engedd Gahant a közelébe. Ez nagyon fontos. És te is tartsd magad távol tőle, rendben?

Martin beletörődön sóhajtott - Rendben. Mikor jössz vissza?

- Nem tudom. Lehet, hogy nem jövök vissza többé, lehet, hogy holnap már itt leszek.

- Értem. Tehát gyilkolni mész.

Sela egy kicsit meghökkent - Ezt miből gondolod?

- A válaszodból - nézett el mellette.

- Számomra az is veszélyes, ha csak kilépek az utcára. Halálfaló vagyok, engem üldöznek. Nem kell feltétlenül gyilkolnom ahhoz, hogy ne tudjak visszajönni.

- De a reakciódból ítélve ezúttal az a feladatod, nem igaz? - kérdezte kicsit szarkasztikusan mosolyogva.

- Gondolj, amit akarsz. Teljesíted a kérésem, vagy nem?

- Teljesítem - nézett vissza rá majdhogynem semleges arckifejezéssel.

- Helyes - nyugtázta a nő, majd megfordult, hogy kilépjen az ajtón.

Martin kicsit szomorkásan nézett utána. Tudta, hogy hiányozni fog neki a nő, és ez kellemetlenül érintette. Nem kellett volna ezt éreznie. - A francba! - suttogta, majd elgondolkodva az ablakhoz lépett gondolataiba merülve.

Sela fél óra alatt összekészülődött, majd egy számára teljesen ismeretlen halálfalóval el is indult. Remélte, hogy minél hamarabb visszatérhet.

Estére értek oda. Olyanok voltak, mint a döghúsra áhítozó hiénák. Az ég felhős volt, az utca koromsötét. Csak ők ketten, mint két vészjósló árny. A ház hatalmas, de a muglik szeme elől rejtett és sok varázsló vagy boszorkány szeme elől is, mint az összes Rendtag lakhelye. Nem volt könnyű kiiktatniuk észrevétlen a varázslatot, de sikerült. Sela az ajtóhoz lépett és egy erős igézettel feloldotta a többszörös védelmi varázslatokat. Belépett, őt követte a társa. Meghagyta neki, hogy csak biztosítsa a terepet, ne merészeljen közbeavatkozni, csak, ha nagyon muszáj. Nem akarja elszúrni a dolgot, ez túl fontos ahhoz. Hangtalanul osontak fel az emeletre. Sela tudta, hogy a varázslatok nagy része odafent várja, hisz ott vannak a célpontjai. Nem is tévedett. Rögtön a folyosó elején ki kellett iktatnia egy védelmi varázslatot, de ez viszonylag könnyen ment. Aztán jöttek az ajtók. Először Tonks ajtaját törte fel, nem volt könnyű, hosszú percekbe telt, de sikerült. Hangtalanul lépett be és állt meg az alvó nő fölött. Felemelte a pálcáját, Tonksra szegezte és elmormolta az átkot.

Zöld fény villant és az áldozata halott volt. Már épp megfordult volna, mikor hangos ordítást hallott. Megfordult és látta, hogy társa nincs mögötte. A folyosóra lépvén majdnem eltalálta egy erős varázsige. Visszaugrott a szobába. Az átkozott taknyos, akit rábíztak akart magának is valami dicsőséget szerezni és nekiállt egyedül végezni Tonks anyjával! Persze, hogy sikertelenül. A kis hülye! Ezért kapni fog, nem is keveset! De előbb ezt kell túlélniük. Kilépett a folyosóra és majdnem vakon szórta az átkokat. Gyorsan kellett mozognia, céloznia és koncentrálnia egyszerre. Társa ordítása nem könnyítette meg a dolgát. Remélte, hogy nincsenek többen a házban, mert akkor végük van. Sela végül csak hasznát vette a másik halálfalónak, mert sikerült elterelnie a nagyhatalmú boszorkány figyelmét, így ő becélozhatta. Már épp kimondta volna a halálos átkot, mikor a nő megfordult és megátkozta. Telibe találta Sela-t, aki elterült a földön. Még hallotta társa Avada Kedavráját, amitől Andromeda holtan csuklott össze, aztán teljes sötétség.

A talpon marad férfi szitkozódva látta el a karján a sérülést, majd az eszméletlenül heverő Sela-ra pillantott. Megfordult a fejében, hogy itt hagyja a francba, de a Nagyúr tombolt volna dühében, és valószínűleg egy csuklómozdulattal átküldte volna a másvilágba, ezért kilebegtette a nőt a ház elé, felküldte az égre a zölden gomolygó Sötét Jegyet egy "Morsmordre!" kiáltással, s megragadva Sela karját hoppanált vele Voldemort birtokára. Sietős léptekkel lebegtette a barna hajú nőt maga mellett. Nem hoppanálhattak közelebb a kastélyhoz egy bizonyos távolságnál közelebb Voldemort védővarázslatai miatt. Első útja az orvosi szárnyra vezetett, ahol átadta az eszméletlen nőt, akinek szája sarkából lassan szivárgott a vér.

A fiatal férfi tudta, hogy jelentenie kell a Nagyúrnak, és ez nem töltötte el kellemes érzésekkel. Félt tőle, hogy rajta fog csattanni, hogy az egyik legfontosabb embere megsérült. Végigsietett pár folyosón, és belépett Voldemorthoz...

- Nagyúr, jelentést szeretnék tenni a Nymphadora Tonksot és családját érintő küldetésben - ereszkedett fél térdre, lehajtva a fejét és várva, hogy Voldemort megforduljon.

A férfi lassan megfordult - Hallgatlak - mondta fagyos hangon.

- Nagyúr, a feladatot elvégeztük Sela-val, de... most értem vissza és el kellett vinnem az orvosi szárnyra. Eltalálta egy átok Andromeda Black által, és eszméletlenül fekszik.

- Mi történt? - kérdezte vészjósló hangon.

- Sela gond nélkül feltörte a védővarázslatokat, és megölte Nymphadorát a szobájában, míg én azzal a mocskos muglival végeztem, de ekkor felbukkant Andromeda és harcba keveredtünk vele a folyosón. Mikor Sela-ra küldte az átkot, akkor öltem meg, Nagyúr.

- Neked az volt a feladatod, hogy ügyelj a bennlévőkre, nem az, hogy megöld őket! - sziszegte a férfi.

- Mit tehettem volna, Nagyúr, ha észrevettek? - hajtotta le újra a fejét.

- Eleve nem kellett volna külön utakra indulnod! - csattant Voldemort hangja. Pálcáját fenyegetően húzta elő.

- Ne, Nagyúr, kérlek! Csak a küldetés sikerét biztosítottam! - kushadt a földre.

- Biztosítottad?! Veszélyeztetted az egyik legjobb halálfalóm életét!  Crucio!

A férfi hanyatt vágódott a padlón a fájdalomtól, ami ívbe feszítette a gerincét, és felordított.

Voldemort élvezettel nézte az előtte vonagló test szenvedéseit. De még nem hagyta abba. Még órák voltak hátra.

Mart ígéretéhez híven figyelt Arlynra. A nő nem sok gondot okozott neki, egyelőre nem volt annyi ereje, hogy megmozduljon, vagy kapcsolatot teremtsen a külvilággal. Elgondolkodva figyelte őt az egyik fotelben ülve. Még mindig Dave-en rágódott. Hogy lehetett képes ilyet csinálni? Még ha azt nézzük, hogy elvileg ők a fogvatartóik, akkor is! Ilyen állapotba hozni akárkit.... És megkínozta Sela-t is... Gondolatait az ajtó nyitódása zavarta meg. Egy pillanatra azt hitte, hogy Sela már vissza is tért, de csak Piton jött be leellenőrizni Arlyn állapotát.

A férfi némán sétált oda a nőhöz Martint egy pillantásra sem méltatva. Megvizsgálta, majd adott neki egy kicsit még a kék folyadékból, majd megindult kifelé. Az ajtóban azonban visszafordult - Óóó, majd elfelejtettem - mosolyodott el gúnyosan - Sela visszatért.

- Igazán? - egyenesedett ki egy kicsit ültében - És hol van?

- Igazán. Már csak az kérdéses, hogy életben marad-e.

- Micsoda? Mi történt? - markolta meg a karfákat öntudatlanul.

- Oh, hát te még nem is tudod? Majdnem megölték. Illetve kérdéses az a 'majdnem'. Az a halálfaló, akit magával vitt, elszúrta a küldetést. Lehet, hogy viszek neki virágot érte... nem kár azért a szukáért.

Martin tekintete fellángolt, ujjpercei elfehéredtek, ahogy még inkább rászorítottak a fotelre. - Hol van?

- A kastély orvosi részében.

- Az merre van?

- A nyugati szárnyban. De miért érdekel téged ennyire?

- Mert ő tartozik felelősséggel irántam. Ő tanít. Ha már nem lesz képes erre, arról magam akarok meggyőződni. Még nem végzett az oktatásommal.

Piton biccentett - Gyere, megmutatom.

- Remek - állt fel. Egy kicsit azért meglepte, hogy Piton ilyen "segítőkész". Eddig csak gúnyosan hallotta megnyilatkozni.

- Amúgy is be kell adnom neki az éppen aktuális gyógyszerét... bár ki tudja, lehet, hogy inkább méreggel kéne próbálkoznom. Amúgy is pocsék tanár - mondta, miközben megindult a folyosón.

- Honnan veszed, hogy pocsék tanár? - nyelt vissza egy nem túl hízelgő megjegyzést, de a hangjának sikerült semlegesnek maradnia.

- Volt már szerencsém látni a tanítási módszereit. Miért, eddig mire tanított meg téged?

- Sok mindenre. Például bánni az erőmmel - válaszolta a folyosót figyelve, hogy később is fel tudja idézni az útvonalat.

- Nem tudom, én csak pocskondiázni hallottam őt veled kapcsolatban - fordult be egy újabb kanyarban.

- Meglehet. Nem jövünk ki túl jól - vonta meg a vállát.

- Még egy indok, hogy ne éljen - húzta el gúnyosan a száját a férfi - Komolyan lassan listát nyitok rá.

- Miért gyűlölöd ennyire? - érdeklődött Mart.

- Semmi közöd hozzá - vakkantotta majd megállt egy ajtó előtt - Csak utánad.

Martin belépett a félhomályos fehér terembe, amiben ágyak sorakoztak. Egy nem túl kedves arcú göndör vörös hajú nő hajolt épp Sela fölé. Láthatóan varázsolt, hogy segítsen rajta, de az arckifejezése nem volt túl bíztató.

- Mi van vele? - lépett oda a szőke férfi.

- Eltalálta egy varázsige. Egy elég erős varázsige. Napról-napra gyengül, mintha lassan épülne le. Ha nem állítjuk meg, akkor pár napon belül elveszítjük - lépett a férfi mellé Piton, majd elő is húzta a kis üvegcsét, amiben a bájitalt tárolta - Ez már a hatodik, amit kipróbálok. Kezdek kifogyni az ötletekből.

- De valamit csak lehet tenni a varázslat ellen nem? Elvégre egy fehérboszorkány átkozta meg, a Fekete Mágia pedig sokkal erősebb a Fehér Mágiánál, vagy tévednék? - erőltetett semleges arckifejezést magára Martin.

- Elméletileg, de egyik oldal sem tud eleget a másikról. Lehet, hogy ez olyan, amit eddig még nem láttunk.

- Értem - biccentett a férfi lepillantva a mozdulatlan és hullasápadt nőre - Van valami amiben segíthetek?

- Ne legyél útban - morogta a férfi, majd kisétált a helységből.

Mart csak felciccent, majd újra Sela-ra nézett, de mivel nem tudott segíteni, ő is visszatért a szobájába mélyen elrejtve az érzéseit.

De nem bírt sokáig megmaradni a szobájában, úgy érezte, hogy szétpattan a feje. Nem akarta elhinni az érzéseket, amiket még maga elől is megpróbált elrejteni, ezért inkább úgy döntött, hogy szív egy kis friss levegőt odakint. Az őszi napfény még a gazos kertet is jobb színben tüntette fel. Sela-n kívül eszébe jutott a családja is, akiket hónapok óta nem látott. Hiába volt elvált, még a volt feleségét is szívesen látta volna. Amúgy is jó kapcsolatban álltak a körülményekhez képest, de a két lánya és a fia nagyon hiányzott neki. Remélte, hogy jól vannak. És nem hitte volna, de azt kívánta, hogy soha a büdös életben ne lássa újra Andrewt, aki belerángatta őket ebbe az egészbe.

Mart háta mögött megreccsentek a földön heverő gallyak, majd megszólalt egy ismerős hang, ami mégis idegennek hatott - Lám, lám,. lám... Szia Martin.

- Dave - biccentett tartózkodón. Egy pillanatra meg is ijedt a tekintetétől, ami rögtön normálissá vált. A férfin külsőleg nem látszott semmi változás. Martinban azonban felvetődött a kérdés, hogy vajon még mindig a barátja-e? Sela figyelmeztetése biztosan nem volt alaptalan.

A férfi a szemeibe nézett. Hiába volt lekötve az ereje nagy része, még így is tetemes mennyiség maradt szabadon - Milyen gondolatok járnak a fejedben Mart?

- A családom - válaszolta majdnem óvatosan.

- Ah, a család... - mélyet szippantott a levegőből - Miattuk aggódsz ennyire?

- Igen. Hónapok óta nem láttam őket, mint ahogy te sem. Azt sem tudjuk, hogy élnek vagy halnak-e.

- Biztos élnek - legyintett a férfi. Nem látszott rajta, hogy ő aggódna a családjáért. Pár pillanat erejéig Martinra koncentrált, majd szélesen elmosolyodott - Ha Sela visszatér az élők közé, akkor lesz mit felfedeznie az erőddel kapcsolatban. Több van benned, mint mutatod. És... én mindezt akár most rögtön ki tudnám belőled szipolyozni.

- Mi a francról beszélsz, Dave? Miért mondasz ilyeneket nekem? A barátod vagyok, vagy nem?

- De, feltétlen. De érdekes, hogy Sela energiáit is el tudtam szívni... vagy erről nem mesélt neked?

- Csak azt mondta, hogy az erejét szívtad el. Van különbség?

- De még mennyi. Hát nem emlékszel arra, amikor Voldemort előtt álltunk és kifejtette, hogy milyen képességgel rendelkezem?

- Ja igen. A szeretetet szívod el - köszörülte meg a torkát.

- Pontosan. Szóval, mit is mondott Sela?

- Arra célzol, hogy a szeretetét szívtad el? - futott fel az egyik szemöldöke, ahogy Dave felé fordult.

- Van egy képességem, amit csak akkor tudok alkalmazni, ha megvan az, amire alkalmazhatom. Nos... megvolt. Sőt, azóta egyre jobban érzem. Pont úgy, mint most - pillantott szőke társára.

- Mire akarsz célozni? Azt vágom, hogy érzed a szeretetet bennem, de azt a családomra gondolva éreztem az előbb.

- Minden bizonnyal – mosolyodott el Dave.

Mart vágott egy fintort - Dave...

- Igen?

- Én nem vagyok szerelmes belé - szögezte le komolyan.

- Persze, hogy nem. Teljes képtelenség lenne. Ő gyilkos. Nem érdemel mást, csak a kínhalált.

Martin majdnem megborzongott, ahogy barátja az utolsó szót kiejtette. Be kellett vallania, hogy félelmetes volt. - Pontosan - nézett rá zavartan tanulmányozva az arcát.

Dave újra fürkészőn meredt rá, majd ismételten elmosolyodott.

- Más vagy - bökte ki a szőke férfi.

- Csak megragadom a lehetőségeket. Te miért nem teszed? Még mindig ellenállsz, még mindig nem használod ki a benned rejlő lehetőségeket.

- Mert félek, hogy olyanná válok, mint ők. Azt hittem, ezt tudod - vágta zsebre a kezeit, jobb mutatóujja öntudatlanul a varázspálcáján kezdett babrálni.

- Nem vagyok olyan, mint ők! - csattant fel a férfi - Ők mind gyengék!

- Mert te mindnél hatalmasabb vagy? Azt hiszed? - nézett rá kicsit összehúzva a szemeit.

- Még nem. De hamarosan... - hunyorított a férfira és szemeiben gonosz fény csillant.

- Félnek tőlem Martin. Lekötötték a bennem rejlő erő egy részét. Sela és Arlyn együtt nem bírt el velem.

Martin megdöbbent, és ezt nem is leplezte. Pár pillanatig nem is tudott mit válaszolni. - És mihez akarsz kezdeni az erőddel, ha teljesen felébred? - tudakolta óvatosan.

- Még nem tudom. Annyi a lehetőség.

- Dave, én féltelek.

- Mitől?

- Hogy ahogy minél jobban belekóstolsz a hatalomba, meg fog részegíteni az íze, és egyre többet akarsz majd. Nem akarom, hogy gonosszá válj.

Dave felnevetett. Hidegen - Mi az, hogy "gonosz", Mart?

- Az én értelmezésemben az, aki visszaél az erejével, hogy másokat kihasználjon, kínozzon és megöljön a saját céljai elérésének érdekében, vagy csak szórakozásból - válaszolta.

- Beszélgess el Sela-val. Biztos vagyok benne, hogy élvezettel és részletesen fogja elmesélni, hogy kínzott meg embereket szórakozásból - mosolyodott el gonoszan.

- Sejtem, hogy miket tett például ma is - bólintott.

- Igen, este egy egész családot irtott ki - majd Martin lába elé dobott egy újságot.

Mart szája kiszáradt. - Egy egész családot? - kérdezte halkan.

- Olvasd el. Megtalálták a hullákat.

A férfi először csak a Reggeli Próféta címlapjára pillantott, amin egy viktoriánus stílusú ház fölött a sötét égen egy koponya és a szájából előkúszó kígyó mozgott. Aztán lehajolt és felvette. A szalagcímen ez állt: "A halálfalók újra lecsaptak! Ezúttal is a Black család tagjai fogyatkoztak!". Elborzadva futotta át a sorokat, majd ledobta a földre az újságot.

- És ezt csak Sela tette. Ha egy közülük ilyenre képes, akkor mit tehet több száz? Vagy több ezer? Nem akarnád megállítani őket?

- De mégis hogyan? - nézett fel Dave szemébe a kétségbeesés és a tanácstalanság szikrájával zöld szemeiben.

- A képességeinkkel. El tudnánk őket törölni a Föld színéről is Mart.

- Dave, annyira nem vagyunk erősek! Hogy gondolod? Több százan vannak Voldemorttal az élen!

- Tanulnunk kell Martin. Ki kell őket használnunk, ellenük. Ezek mind kegyetlenek. Sela, Arlyn, Voldemort... nincs lelkük. Figyelünk és tanulunk. Én már látom a hibákat a rendszerükben. Le tudjuk rombolni ezt az egészet. Te meg én.

- Nem tudom, Dave. Igazán nem tudom. És ha elbukunk? Én nem akarok meghalni! Látni akarom a gyerekeimet felnőni!

- Ha itt maradsz, csak a halál marad számodra.

- Igazad lehet... - sóhajtott a cipője orrát bámulva, ahogy a földet rugdosta.

- Te is hallottad, hogy Voldemort mit művelt Sela-val. Majdnem megölte. Szerinted bármi visszafoghatná ezt az őrültet attól, hogy megöljön minket, ha megtettük, amit akart? Sela-nak vagy kiszolgáltatva, Martin. És Sela azt teszi, amit Voldemort mond.

Mart csak csöndesen bólintott egyet, noha még mindig tartotta a távolságot Dave-től. Valami zavarta benne. De lehet, hogy csak az előítéletei.

- Nem kellene több ártatlan embernek meghalnia. Vajon már mennyit öltek meg? Százakat? Ezreket? A kínzásokról nem is beszélve. Borzalmas dolgokat tesznek és nem is tudunk mindenről! Vajon mire képesek még? Mi történhet még a jövőben?

- Jól van, jól van. Meggyőztél - tartotta fel egyik kezét, de még mindig a földet fixírozta.

- Jól van - mosolyodott el a férfi elégedetten - Csak csináld azt, amit mondok.

- Rendben. Mit kell tennem? - nézett fel rá.

- Egyelőre semmit. De bármit kérek tőled, megteszed?

Martin habozott. "Bármit?" Nem tetszett neki, hogy ilyen ködös ez a szó. - Mit takar a "bármit"?

- Amit a helyzet megkövetel. Martin itt életekről van szó! Nem hezitálhatsz! Ők gondolkodás nélkül bántanának, vagy akár meg is ölnének.

- Jól van - sóhajtott - Megteszem.

- Helyes - mosolyodott el a férfi - Figyeld Sela-t. Szedj ki belőle minél többet. Feltéve, ha életben marad.

- Rendben - bólintott újra Dave-re nézve - Te mit fogsz csinálni?

- Én is gyűjtöm az információkat. Ne mondj senkinek semmit, rendben?

- Jól van, hallgatok, mint a sír - mosolyodott el szomorkásan.

A férfi csak elmosolyodott, majd eltűnt a bokrok között.

Martin elgondolkodva nézett fekete alakja után, és meglepetten fedezte fel magában, hogy már nem tud maradéktalanul bízni barátjában. Az itt töltött idő tette volna ezt vele, velük?

Következő fejezet

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.