25.

És Dave meg is tette, visszatalált. Dave már eddig is alig tudta visszafogni magát, de, ahogy látta az én és Mart arcát is, ahogy a gyönyör felé rohanunk, egy nagy sóhajjal beletemette a kielégüléstől kisimult arcát a melleim közé és kismozdonyt játszott. Martint, még az én ficánkolásom sem tudta annyira felizgatni, mint annak a látványa, ahogyan barátja önfeledten élvezi a szerelmet. Dave még lustán mozdult bennem és remegő ujjaival a lényegre tapintott, várva, hogy én is kövessem őt.

De lefogtam a csuklójánál fogva, ahogy pár simítás után sikerült annyira összeszednem magam, hogy meg tudjak mozdulni, és ne csak a karfába illetve a vállába kapaszkodjak.
- Ne... előbb Mart... - nyögtem rekedten - Előbb ő is... - ejtettem hátra a fejemet egyenesen Martin vállára, és úgy feszítettem meg a csípőmet, hogy még mélyebbre hatolhasson bennem.
Éreztem, hogy véresre haraptam a számat az erőlködéstől, hogy ne nyögjek. Az összes ér a nyakamban kidudorodva feszült.

Nos, nem kellett soká várni Martinra sem, és Dave se fogadta meg a tanácsom, a kezét ugyan lefogtam, de a száját nem.

- Úristen... - sziszegtem szinte kínban, ahogy miután lenéztem Dave-re, hátraejtettem a fejem vissza Martin vállára, aki még mindig erélyesen mozgott bennem közel járva a megsemmisüléshez, és nagyokat nyögve a fülembe.
Dave szenvedélyesen izgatta csiklómat, de szánt szándékkal visszafogtam magam, előbb azt akartam, hogy Martinnak legyen jó. Nem is kellett neki már sok. Pár mélyreható lökés után hangosan élvezett belém, kiszakítva ajkaim közül egy görcsösen visszafojtott szisszenést. Éreztem, hogy kapar a torkom, de nem érdekelt. Vadul markoltam Dave hajába, és vezettem kezét egészen lentre, hogy segítsen rá egy kicsit.

Dave pedig fáradhatatlanul tette a dolgát, levegőt is csak néha vett. Martinnak feszülő testem végül megadta magát a kényeztetésüknek, és köhögés ide, köhögés oda felsikoltva és hangosan zihálva adtam át magam a gyönyörnek. Kit érdekel némi akut hörgőgyulladás, amikor Martin Gore hátulról, Dave Gahan meg elölről bizonyítja irántam való odaadó szerelmét?

Martin kicsúszott belőlem, és hagyták, hogy kiköhögjem és ziháljam magam, miközben még mindig éreztem, hogy az orgazmus hullámai a testemben gyűrűznek. Martin az ölébe húzott féloldalasan, és átölelt, miközben Dave gondosan betakart kettőnket, majd elkezdett öltözni. Éreztem Martin biztonságot nyújtó meleg ölelését, és az élvezetek után lenyugvó fázni kezdő testem lassan felengedett.

- Ti vagytok a legjobb gyógymód a megfázásra, tízből kilenc rajongó ezt ajánlja - közöltem velük két halk hörgés között. Fura volt, ahogy a levegőt vettem, halkan reszelt a levegő, ahogy ki-be járt, mintha egy rozsdás ajtót nyitnék-csuknék.

Dave felnevetett, ahogy épp a nadrágját gombolta be, de Martin aggódva tapogatta az arcomat.
- Már megint forró a homlokod...
- Tőletek! - mosolyogtam egy kicsit még kábán. - Olyan jó meleg van itt az öledben, Marty, ölelj még! Hadd... érezzem magam biztonságban! - válaszoltam reszelős hangon, sípoló tüdővel.
- Jól van Mia, drága, de most iszol egy korty vizet, és beveszed a gyógyszereidet.
- Nem kell gyógyszer! Minek a gyógyszer? Elegek vagytok ti! - ellenkeztem álmosan, kicsit kóválygó fejjel.
Mart aggódva pillantott rám.

- Nem akarsz Koppenhágába érkezve egyből a kórházba menni, ugye? Inkább köztünk aludnál egy nagy dupla ágyon, igaz?
- Az finom lenne, Marty!
- Akkor légy jó kislány, vedd be ezeket - rázta a markomba a pirulákat.
- Dave, van itt valahol egy kis ice tea?
- Persze cica, persze, idd csak meg - nyújtott felém egy teli poharat.

Nehezen akartak lemenni az utálatos pirulák, mert ki volt száradva a torkom és kapart is, de végül csak lejutottak, én pedig még fáradtabbnak éreztem magam tőlük.
- Azt hiszem... el fogok... aludni - suttogtam halkan.
- Az nem baj, cica - csókolt homlokon Martin, majd hagyta, hogy a mellkasára hajtsam a fejemet, míg ő szorosabbra fonta az ölelését és a takarót is a testem körül. - Pihenj csak. Mi itt leszünk.
Félálomban elmosolyodtam, és megkapaszkodtam az egyik karjában a takaró alatt. - Nagyon helyes...

Koppenhágában hideg volt, de legalább a nap sütött. A fiúk egyből a szállodába vittek és lefektettek Marty szobájában. Dave bejött és halkan közölte, hogy most két napig nem fogunk találkozni vele.
- Jön a családod, igaz?
- Ühümm, most telefonáltak, megyek is, át kell kapcsolnom szeretőből férj és családapa üzemmódba.

- Hé, vigyázz magadra! - suttogtam rekedten egy kis mosollyal az arcomon.
- Ezt inkább én mondhatnám neked - szorította meg a kezemet, majd kisétált.
Martin elgondolkodva nézett utána.
- Mi a baj? - súgtam az ágyában fekve.

- Hát, nem lesz könnyű neki angyalt játszania - mormogta.

Sóhajtottam egyet, mire újra köhögni kezdtem, de visszafojtottam.
- Nah, akkor én most beléd diktálom ezt az egész kancsó forró teát, meg a gyógyszereidet, és utána alszunk egy nagyot.
- Nem lehetne...? - kérdeztem kezemet a combjára csúsztatva, de közbevágott, és megfogta a kezem.
- Nem, nem lehetne. Amíg meg nem gyógyulsz, nem lesz semmi szex, ezt megbeszéltük Dave-vel.
- Mi van?! - ültem fel meglepődve.

- Egyszerű, holnapután koncert, elcsúszott egy napot valami tűz miatt és másik csarnokban lesz, így plusz egy nap a gyógyulásra. És azon már vokálozni fogsz. De nem teszünk mindent tönkre azzal, hogy hancúrozunk egymással. Ma romantika lesz cica, gyertyafényes vacsorát rendeltem a szobába és beszélgetni fogunk, mint szerető a szeretővel.
- De jó Martin! Te ilyet is tudsz?
- Naná, romantikus lelkű vagyok legbelül, tudod a zord külső érző lelket takar.
- Tudom, a világ legszebb szerelmes dalait írod.
- Köszönöm cicus, ez most jólesett.
- Bármikor Martin, hisz tudod mennyire szeretlek.
- Tényleg? Szeretsz annyira, mint Davidet?
- Hát persze - bújtam hozzá és simogatni kezdtem - Azt hitted, hogy nem?
- Hát...Ő a sármőr, én meg csak rontom a hírem azzal, hogy leitatlak, és oktalanul féltékenykedek rátok.
- Még mindig ez bánt?
- Majdnem...és miattam...
- Dehogy, mindenki felelős a tetteiért, én döntöttem úgy ahogy. Aggódsz Dave-ért, ugye? Úgy néztél utána, mintha....

- Mintha?
- Mintha attól félnél, hogy... sosem jön vissza. Hogy Jenék elviszik, és vissza se jön soha. De ne aggódj, ő is szeret téged, ma is utalt rá a kocsiban.
- Csak... olyan, hogy is mondjam... ritkán mutatja ki. Ő mindig a lazasága mögé bújik. Vagy legalábbis elég gyakran.
- Te meg bezárkózol, és hidegnek mutatod magad.
- Tényleg? Ennyire észre lehet venni?
- Igen. Mikor "leitattál", akkor is hideg voltál velem is. Megijesztettél - állt meg a kezem a mellkasán, amit eddig simogattam.

- Jaj, ne haragudj, hihetetlen hülye tudok lenni és kösz, hogy ennek ellenére egyszer sem mondtad, hogy abba kellene hagynom az ivást. Hidd el, megtenném, nemcsak a fizikai hozzászokásról van szó, hanem a lelkiről.
- Nem tudsz mit kezdeni a téged mardosó érzelmekkel, és piába fojtod a bánatod, igaz?
- Úgy valahogy. Nem mindenki olyan erős, mint az a....Jaj, miért nincsen itt?

- Nyugi, Mart, vissza fog jönni. Csak most a családjával lesz pár napot. Addig nem vagyok elég neked? - biggyesztettem le az alsóajkamat.
- Jaj dehogynem - simogatta meg a karomat - Szépen kikúrállak addig, és jobb formában leszel, mint valaha.
Elmosolyodtam, és egy pillanatra a szemeibe néztem, aztán visszahajtottam a fejemet a mellkasára, és tovább köröztem rajta ujjaimmal.
- Martin...
- Igen?
- Lehet, hogy nem kellene, de... megkérdezhetem, hogy... miért váltál el Suzanne-tól? - suttogtam.

- Vagy ő tőlem. Állatkodtam, ő meg nem bírta már.

- Értem. Sajnálom. Nem kellett volna megkérdeznem - suttogtam kezemet a hasán nyugtatva.

- Semmi baj. Egy nő sem szereti, ha a család összes gondja az ő vállán nyugszik, beleértve keményen ivó és magával mit kezdeni nem tudó férjét. Akit talán még ma is szeret, csak együtt élni nem tudott vele. Nem volt már több könnye, amit elsírhatott volna. Megértem őt.
- Martin, szívem, ne légy ilyen keserű! Olyan jó fickó vagy és nagyszerű ember, némi hibákkal megterhelve. Én szeretlek.
- Mert nem éltél még velem. Pár napja sikerült bemutatkoznom, nem?

- Marty, még ha meg is ijesztesz, én akkor is szeretlek, ezt szeretném, ha tudnád - öleltem át szorosabban, majd elnyomtam némi köhécselést.

- Jó érzés ezt tudni. Tudod Dave hamarabb le tudja reagálni a dolgokat, én nehezebben. Folyton küzdök magammal, az érzéseimmel, a cselekedeteimmel.
- „You wear guilt, like shackels on your feet…”
- Hát, úgy valahogy. Nem véletlen születnek ezek a szövegek.
- Martin, te drága, tudod, hogy én zseniként tisztellek?
- Nem tisztelhetnél úgy, mint a legjobb szeretőt?
- Dehogynem! Mutasd a pályamunkád!

- Nem, nem drágám. Tudod jól, hogy amíg nem leszel jobban, addig nem lehet. Meg amúgy is, azt hiszem eleget tettem már le az asztalra, nem gondolod? - simogatta meg a hátamat elmosolyodva.
- Hát...
- Mi az hogy hát?

- Az asztalon akarod? Tudod, soha nem kaphatok belőle eleget. Most csak te vagy és én és szeretlek. És csak fekszem a hátamon, miközben te gyengéden magadévá teszel. Nem vadul, gyengéden.
- Mia, jaj te, gyere a karomba!

- Ez igent jelent? Ugye igen, Marty? Mondd hogy igen! Vágyom rád, akarlak, szeretlek! Kell ennél több? Kérlek Marty... - súgtam türelmetlenkedve, ahogy a mellkasára feküdtem elhagyva a lepedőt. - Martyyy..... Naaaaaaaaa...........

- Mégis, ki vagyok én, hogy ellenálljak neked? - nyögött egy nagyot, ahogyan a testem az övéhez szorítottam és belecsókoltam a nyakába. - Mia, Mia, most csak az enyém vagy, édes az ízed, tudod? - nyalta végig a mellkasomat. Éreztem, hogy szeret, azt is, hogy vágyik rám, de a szemeiben a szerelem fénye világított. Micsoda zöld szemek voltak azok! És még engem hívnak cicának!

Elfordítottam a fejemet, mikor meg akart csókolni, de nem azért, mert nem akartam, hogy találkozzanak az ajkaink, hanem mert nem akartam, hogy ő is lebetegedjen. Még az is kétséges volt, hogy egyáltalán megússzák-e a közelemben a fertőzést. Mindenesetre azt hagytam, hogy óvatosan a hátamra fordítson, és elkezdje lehúzni rólam a ruhadarabokat.
- Szeress engem Martin, szeress úgy, ahogy még soha! Szeress a lelkedből, ha tudsz, kérlek... - suttogtam megsimogatva az arcát, és a szemébe néztem.

- Tudlak drágám, tudlak úgy szeretni. Engedd át te is magad teljesen az érzéseidnek és hagyd, hogy én legyek a vezetőd az érzékeid útján.
Bólintottam és próbáltam annyira ellazulni, amennyire csak tudtam. Éreztem forró leheletét a nyakam ívén, egyre feljebb a fülem mögött, majd a fülemben. Tenyere egyik mellemen nyugodott, csak ott tartotta, másik keze a térdhajlatomat cirógatta. Szemeim becsukódtak a gyengéd kényeztetéstől. Éreztem, ahogyan tenyere a mellemről felfelé kúszik a nyakamon át az arcomig, megfogja azt, és magához húzza. Martin olyan szenvedéllyel csókolt meg, ahogyan... Összekavarodtak a gondolataim. Próbáltam nem gondolkodni, csak élvezni Martin szerelmét.

Nagyon gyengéden fedezte fel magának a testemet, ami kicsit forróbb volt a betegség miatt. Én elmerültem az érzékeimben. Hogy történhetett ez? Biztos, hogy velem történik? Szeretem őket. De nem rajongói szinten. Egyszerűen nem tudok betelni egyikükkel sem. A helyzet egyszerre volt hihetetlen és gyönyörű, megnyugtató és felkavaró. Éreztem Mart gyengéd érintéseit, szenvedélyes csókjait, aminek jelentését egyenlőre képtelen voltam felfogni. Letaglózó élmény volt.

Éreztem, hogy többet akarok, egyre többet Martinból. Nem volt most semmi más. Martin lénye, szelleme bennem, velem, értem, nekem. Azután a teste a testembe költözött.

Tényleg gyengéden szeretett ott csókolva, ahol ért. Mozdulatai finomak és figyelmesek voltak. Minden rezdülésemet figyelte, és majdnem végig a szemembe nézett megnyitva a zöld kapukat, hogy az örvény a tekintetében teljesen magába szippantson. Szinte hipnotizált a tekintete, és én hagytam, hogy ő legyen a Mester, én pedig a fiatal tanítvány.

Mennyire más volt most, hogy csak mi ketten voltunk. Sokkal magabiztosabb volt és lazább és szenvedélyesebb. Nem csak tette a dolgát, hanem gyönyörűségeket sugdosott a fülembe. Vers részleteket, a testi és lelki egybeolvadás csodájáról. Nagyon meghatott a szerető kedvessége.

Teljesen átadtam magam neki. Ellazultam és felszabadultam. Nem a kielégülés volt a lényeg, mint már oly sokszor, hanem a lelkiség. Gyengéden simogattam, miközben fogadtam finom mozdulatait. Elmosolyodtam, mikor tudatosult bennem, hogy most megismerhettem egy másik Martin L. Gore-t. Vajon hány arca lehet?
Dave-ről teljesen megfeledkezve merültem el Martin kényeztetéseiben, és visszasugdostam neki mindenfélét, ami az eszembe jutott. Már rég nem érdekelte, hogy nem szabadna csókolnia, nyelve hosszasan játszott az enyémmel, miközben tökéletes harmóniában mozogtunk.

Bár messze voltunk a vad szextől, amit eddig játszottunk, éreztem, hogy mindjárt elveszek a mámor testemben tomboló csodájában. Mosolyogva nézett rám, látta hol tartok már és a fülembe súgta, hogy ne tartsam vissza magam. Lehunytam a szemem és átadtam magam a csodás utazásnak, aminek a végén a fényesen ragyogó semmi várt.

Az a hang volt a leghangosabb szeretkezésünk alatt, amit akkor adtam ki magamból, mikor testem megtorpant egy pillanatra és Martinnak köszönhetően egészen másképp élhettem át a megsemmisülést. Ez az orgazmus annyiban különbözött a többitől, hogy ezúttal nem váratlanul robbant szét a testemben, hanem fokozatosan kezdett egyre magasabbra röpíteni, ahogy kétségbeesetten kapaszkodtam szőke hercegem vállaiba.
Tudtam, hogy mosolyog. Éreztem a lényét, eggyé váltam vele, és szinte az ájulás szélére sodort csípőjének finom de mégis erőteljes mozdulataival.
Még mindig messze voltam a valóságtól, mikor meghallottam őt is rekedten felnyögni egy erőteljesebb mozdulattól.

Azután már csak feküdtünk egymás karjában, majdnem elkezdtek a könnyeim hullani, úgy fájt a szívem Martinért. Eszembe jutott a most oly békés és kielégült arca, hogyan volt eltorzulva, mikor a testőre a hátán cipelte a szobába.

- Mi a baj? - suttogta gyengéden megsimogatva az arcomat, mikor eddig a fülemhez szorított arcán megérezte mégiscsak kibuggyanó könnyeimet, és aggódva felnézett rám megsimogatva az arcomat megpróbálva letörölni könnyeimet. - Ugye nem bántottalak meg, vagy nem okoztam fájdalmat, vagy valami?
Az aggodalom a hangjában és a szemeiben még inkább meghatott és több könnyet csalt az arcomra. Megint visszafojtottam egy köhögést, mire óvatosan kicsúszott belőlem, és szorosan mellém feküdt, hogy súlyával ne nyomja a mellkasomat.
- Nem... dehogy, mikor okoztál volna fájdalmat? Hisz olyan gyengéd voltál, Marty... - suttogtam még mindig reszelős hangon - Csak... annyira... - nem találtam hirtelen a szavakat, ezért inkább sután fejeztem be: - ... jó veled! - azzal szorosan átöleltem a vállába temetve arcomat.
- Jól van, Mia, jól van - suttogta a hátamat simogatva, majd szelíden kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nem mondott semmit, csak gyengéden megcsókolt, de egy perc után most már eszembe jutott, hogy ez nem szerencsés dolog.
- Martin, ne... Megfertőzlek! - húzódtam el.
- Mia, most már tök mindegy. Egy órán keresztül csókoltalak...

- Egy órán keresztül csókoltál, ó igen. Nem tudok betelni vele. Szeretlek Martin…és..
- És?
-...Talán nem kellene, de....nagyon féltelek.

Egy kis szomorkás szikra villant a szemében, ahogy egy félmosolyra húzta a száját.
- Talán tényleg nem kellene... - simogatta meg újra az arcomat, majd az oldalára feküdt felkönyökölt fejét a tenyerébe támasztva.
- Mart...
- Még mindig a pia miatt, igaz?
Mintha egy kis ingerültséget éreztem volna a hangjában.
- Martin, én nem...
Felsóhajtott, és lehunyta a szemét, ahogy feltartotta a kezét, hogy jelezze: jobb szeretné, ha csöndben maradnék.
- Kérlek, ne rontsd el a pillanatot. Minden olyan szép volt most - feküdt a hátára mereven a plafont nézve.
Megköszörültem a torkomat.
- Martin, ne zárkózz be kérlek! Ne lökj el...
- Nem löklek el.
- De igen... De mindegy. A lényeg, hogy én nem akarlak megváltoztatni, csak aggódom érted. Magadnak kell észrevenned, hogy baj van.
Talán az utolsó mondatot nem kellett volna hozzátennem, mert láttam, hogy izmai megfeszülnek, és haragosan összeráncolja a homlokát.

Volt is okom a félelemre! Hirtelen felém fordult és nem tehettem róla, de Dr. Jekyll és Mr. Hyde jutott az eszembe. Szemeiben harag és elkeseredettség lobogott. Felpattant mellőlem és kezdte magára rángatni a ruháit. Én akkor már hangosan sírtam és könyörögtem, hogy ne menjen el. Végül megragadtam a karját, de megrázva magát kiszabadította a kezét, én pedig a földre estem. Sírva átkaroltam lépni készülő lábát. Döbbenten rám nézett. Meredten állt vagy egy percig, utána pedig letérdelt mellém szorosan átölelve és elcsukló hanggal kérdezte: - Te, te tényleg ennyire szeretsz? Valóban fontos vagyok neked? Annyira, hogy büszkeséged eldobva képes vagy megalázkodni értem?
- Annyira, Mart, annyira - hüppögtem hangosan.

- Istenem... - fogta két keze közé könnyes arcomat - Istenem, Istenem... - ismételte meg, miközben én szipogtam egyet és a számhoz emeltem a kezem, hogy kicsit lehajtva a fejemet felköhögjek nem túl szépen.
- Hogy lehetek ilyen hülye? - kérdezte magától és térdeltében szorosan átölelt, s a mellkasára húzta a fejemet. - Te tényleg szeretsz! Te tényleg ennyire szeretsz!
Válaszul csak kétségbeesetten a vállán és a hátán a bőrébe mélyesztettem ujjaimat, olyan erővel szorítottam magamhoz.
- Eddig... Eddig azt hittem, hogy... hogy igazából csak Dave-et szereted... mert ő... Hát igen, ő Dave Gahan. És hogy én csak... amolyan bonusz voltam... hiába mondtad, hogy szeretsz. Azt nem tudtam, hogy ennyire... hogy így... - mondta akadozva, de nekem csak egy kérdés zakatolt a fejemben:
- Martin, ugye... ugye nem mész el? Ugye nem hagysz itt egyedül? - kapaszkodtam belé még jobban egész testemmel reszketve.

Martin nem felelt. Éreztem, ahogy némán rázkódik a teste. Sírt. Nem találtam ezt a gyengeség jelének. Annyira mélyen megérintett, hogy egy újabb löketet adott az én könnyeimnek is. Tudtam, hogy nem fog elmenni. Képtelen lennék elengedni őt. Abszurd volt ez a helyzet, de olyannyira volt ez igaz szerelem, mint bárki másé a Földön.

Egy idő után óvatosan felnéztem rá. Hüvelyk és mutatóujja közé csippentve tartotta orrnyergét és összeszorított szemeiből könnyek futottak alá.
- Gyere - súgtam halkan és rekedten, majd visszamásztunk az ágyra, és én gondosan betakargattam mindkettőnket.
Szorosan feküdt mellettem, és a mellemre hajtotta a fejét. Még mindig rázkódott a teste.

Csendben cirógattam a vállát, míg a végére csak az tűnt fel, hogy Martin csendben és békésen szuszog a mellkasomon. Elaludt. Elgondolkodtam a történteken. Komolyan hihetetlen, ami történik. De... már gondolkozni is fáradt voltam. Nem sokára csatlakoztam az alvó szőkeséghez.

Következő fejezet

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.