32.

Azt hiszem, nekem szólt a műsor, ahogy isteni fokhagymagerezd fenekével pucsítva hajolt le a tálcáért. Elfogott a vágy, hogy most azonnal végigkarmoljam azokat a bizonyos gerezdeket.
- Dave, drágám, lassabban nem megy? - tudakoltam újra egyre éhesebb tekintetemet a csodás testén járatva. Hogy lehet képes arra, hogy szinte minden percben kívánjam? Ez örök rejtély marad?
- Dehogynem megy! - vigyorodott el és még lassabban folytatta a sétafikálást felém. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy nagyvad, aki felé önként sétál a finom ebéd, de tudtam, hogy itt én leszek az áldozat, nem ő...

Mikor odaért hozzám, ráérősen elkezdte a karika ananászokat, a szeder szemeket, a kesudiót, és a passiógyümölcsöt rám pakolni. Összehúzta a szemét, úgy méricskélt, úgy három perc alatt rám varázsolt egy macskát gyümölcsből kirakva.

Felnevettem mikor kész lett és valamennyire sikerült szemrevételeznem, de le is pisszegett, nehogy elmozduljon a kép.
- Eddig is tudtam, hogy kreatív vagy, de hogy ennyire... - jegyeztem meg kuncogva.
- És még nem is láttál mindent belőlem - kacsintott.
- Oh dehogynem, láttam én már minden porcikádat... - nyaltam meg a szám szélét, és szuggeráltam azt a rohadt boxert, hogy csússzon le a csípőjéről, amin amúgy is veszélyesen lentre került a sötét anyag.
- Nem, nem úgy... belülről - tette egyik kezét az előbb említett testrészre, majd a másikkal a telefonja után nyúlt.
- Mire készülsz?
- Megörökítem a pillanatot - dugta ki a nyelve hegyét.
- Nem, nem jó ötlet! - ellenkeztem, és fel akartam ülni, de finoman megállított a vállamnál fogva.
- Ne parázz, ez művészet! - állítgatott valamit a telefonján.
- De Dave, ha ezt valaki meglátja...
- Nyugi, csak a hasad, meg a melleid egy része fog látszani - hurrogott le, és már nyomta is a gombot, hogy megörökítse a cicát, aminek feje a melleim felé mutatott, kunkori farka meg... hát igen, olyan volt, mintha a lábaim közé mutatta volna az utat.
- Látod? Ennyi volt - tette el a készüléket.
- És most le is eszed rólam?

- Leenni? Dehogy! Van néhány más alkotásom is, asszem inkább kiállítást szervezek. Fogadjunk téged egy csomóan megnéznének - vigyorgott gonoszul, de már a macska kiwi füleit rágcsálta és zabálta fel gyors iramban a macsek körvonalait, amíg a farkához nem ért.

Itt már direkt lassabban eszegette fel a narancsdarabokat. Éreztem, ahogy a levük lassan engedve a gravitációnak lefele kezdenek csordogálni, de nem juthattak túl messzire, mert Dave ügyes nyelvével gyorsan lenyalta az édes erecskét forrósodó bőrömről.
- Hmm... cica, hogy te szó szerint milyen édes vagy... - pillantott fel rám sunyin mosolyogva, majd mivel végzett a testvérem felkajálásával, nyelvével elindult visszafele a testemen végig a hasamon, majd a melleim közt vigyorgó szemekkel közeledett.
- Mit tervezel? - mosolyodtam el, de szemem sarkából már láttam is, hogy jobbja a csokis tál felé nyúl.

- Annyi finomságot hoztak fel, nehogy már kárba vesszenek... - vigyorodott el, de a tálat egyenlőre még csak mellénk rakta, mert nyelve hegyével bal mellbimbómat kezdte finoman ingerelni, egyik keze pedig végigsimított az oldalamon. Fel kellett sóhajtanom az érzéstől, és finoman a hajába túrtam végig tartva a szemkontaktust.

- Nem kell megmozdulnod, csak feküdj szépen - mondta, ahogy sűrű, sötét olvasztott csokoládét öntött a mellkasomra, a hasamra, és a lábaim közé - Igen, ez az - mormogta és beharapta a száját - És most... hadd nyaljam le a desszertemet rólad - azzal fölém hajolt. A mellkasomon kezdte az édes lakomáját.
Felsóhajtottam, és a hajába túrtam, de lefejtette magáról a kezemet, és a fejem fölé vezette társával együtt.
- Inkább kapaszkodj, és élvezd az étkezést - nézett fel rám lenyalva a csokit a szájáról. Engedelmesen és szó nélkül ragadtam meg az ágy két farácsát. - Ez az, jó kis cica vagy. Hallgatsz a nagymacskára... - kacsintott, majd visszahajolt a kulcscsontomhoz és lassú nyelvmunkával nyalni kezdte a bőrömet a melleim felé haladva. Lábujjaim majdnem görcsbe álltak, mikor végre lentről indulva egyre közelebb ért vágytól kőkemény és duzzadt mellbimbómhoz.

Itt úgy döntött inkább harap. Gyengéden, majd egyre keményebben harapott én meg majd megőrültem az érzéstől. Éreztem egész súlyát magamon, a harapásait, forró, illatos bőrét, lélegzetét az én bőrömön. Éreztem mennyire keményen vágyik már rám. Hallottam, ahogyan halkan mormol, nekem suttogott, azt mondta milyen finom vagyok, azt mondta hogy szeret és jó velem lenni. És azt hogy szeressem én is őt.

Én csak nyögni tudtam, és azt ismételgetni, hogy én is szeretem őt, miközben ugyanezt eljátszotta másik mellemmel is majdnem teljesen tisztára nyalva a feszessé vált halmokat. Felnézett rám, ahogy nyelt egy nagyot. Tekintetünk összefonódott egy percre, és most már nem csak hallhatta, hanem láthatta is a szemeimből, hogy mennyire szeretem őt. Ez láttam, hogy jól esett neki, és egy kicsit mintha fellélegezve hajolt volna vissza a hasamra, ahol a csokiösvény lefelé mutatta az utat. Éreztem a nedves csíkot, amit a nyelvével húzott hasam bőrén, és gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt, vigyázva, hogy azért ne fulladjak, ami néha még előfordult velem.
Míg szája a köldökömnél járt, kezei gyengéden széjjelebb tárták a lábaimat. Tudtam, hogy majd mi fog következni, ha lejjebb jut végre, és már ettől a tudattól megfeszült a hátam, és felnyögtem erősebben kapaszkodva a rácsokba. Szeméremdombomhoz érve újra felnézett rám, hogy élvezhesse kicsit a látványt, miközben végighúzta kezeit a combjaimon.

- Gyere cica, hamm bekaplak! - és harapdálni kezdett gyengéden. Őrület, amit a nyelvével tudott művelni! Halkan sikkantottam egyet, amikor már nem magamon, hanem magamban éreztem a nyelvét. Szorosan markoltam az ágyat megfeszült testtel és egyre bíztattam, hogy abba ne hagyja. De abbahagyta végül, éppen csak néhány másodperccel azelőtt, hogy elélveztem volna.

- Még ne cica, még ne - dorombolta és felegyenesedve a két lábam között felemelt a karjaimnál fogva. Tudtam, mit akar, láttam a szemén. Lassan hátrébb csúsztam és sarkamon ülve előrehajtottam a fejem.

Az ő teste is maszatos volt a csokitól, hiszen nem egyszer végigfeküdt rajtam, mikor még vígan folydogált rajtam az édesség, és ahogy elnéztem, nemesebbik testrészére is bőven jutott... Huncutul csillogó szemekkel felpillantottam rá, miközben nyelvem hegyével épp hogy csak érintve végignyaltam tettre kész tagját, megízlelve ezzel a csokoládét. Végig engem figyelt egyik keze ökölbe szorulva hosszú hajamban, másikkal a hátamat simogatva, és felnyögött a látványtól. Tudtam, hogy őrülten izgatónak találja, hogy a tekintetünk összekapcsolódik, miközben egyik kezem is munkához látott rajta.
Aztán megszakítottam a szemkontaktust, és még több csokit ízlelhettem az egész számban.

Pillanatra abbahagytam a kielégítését és felnéztem rá. Ismét találkozott a tekintetünk és láttam a sürgető vágyat a szemeiben.

- Még – nyögte - még cica, még!

- Ahogy óhajtod - mosolyodtam el lenyalva a csokit a szám széléről, amire csak újra felnyögött.
Aztán két ujjammal rászorítva a tövére, mélyen a számba fogadtam, és szenvedélyes ritmust diktálva mozogtam rajta, tisztára nyalva közben teljes pompájával meredező tagját. Hangosan nyögött egyre erősebben markolva hajamat. Mikor másik kezem ujjai rátaláltak érzékeny gátjára, amit mindjárt kínozni is kezdtem gyengéd érintéseimmel, már szinte felüvöltött.

Nem is kellett neki már sok ahhoz, hogy átélje az orgazmus mindent elsöprő élményét, éreztem, ahogyan lüktetni kezd a számban és egy kiáltással el is engedte terhét, ami eddig belülről feszítette és én nagyokat nyelve fogadtam magamba. Jól esett az édesre a sós. Már csak egy kis pezsgő hiányzott.

Elégedetten fújtatott, és végigsimított az arcomon bal kezére támaszkodva.
- Mia, drága... ilyenkor mindig tudatosodik... bennem, hogy nem hiába mondtam Martinnak annak idején, hogy milyen ügyes is vagy... - mondta kicsit még a levegő után kapkodva.
- Szóval kibeszéltél Martynak? - duruzsoltam sötét kis fénnyel a szememben, és egy félmosollyal az arcomon, ahogy kezeim felfelé végigsimítottak a combján, majd a derekán keresztül az oldalán, ahogy felegyenesedtem, hogy egy szintre kerülhessek vele.
- Tudod... férfi dolog - csúsztatta kezeit automatikusan a csípőmre.
- No de kérem, ez nem szép dolog... kibeszélni a másikat? Ejnye... Sokkal tartozol nekem, Dave - fontam karjaimat a nyakába.
- És most le kéne dolgoznom valamit ebből a tartozásból?
- Ühüm... nem ártana kicsit kiengesztelned, mert két nap alatt másodszor szakadt félbe a nyelvmunkád rajtam - sóhajtottam - Nem lesz ez így jó...
- Szeretnéd, ha befejezném? Ha addig nyalnálak, amíg el nem élvezel? - kérdezte, mire a szókimondó szavakra éreztem, hogy megint görcsbe áll alhasam. A vágy hamar felfűtötte magát bennem, hisz a határvonal mentén hagyott előbb ott.
- Igen, Davie, ez a legkevesebb - mosolyodtam el csábítóan - Miau...
- Hát jól van... most olyat kapsz... - csókolt meg mohón, kezeit végigfuttatva a hátamon.
Aztán egy perc múlva eleresztett, és elmászott mellettem, hogy a hátára feküdhessen, fejét a párnákon nyugtatva.
- Mássz fölém, cica.
Engedelmesen a csípője fölé térdeltem.
- Nem, nem... még följebb... - nyalta meg a száját.
És akkor átláttam, hogy mit akar, és a felismerésbe rögtön beleborzongtam, éreztem, ahogy mellbimbóim újra megkeményednek.
Mikor már elég közel értem hozzá, a fenekemnél fogva húzott teljesen maga fölé. Lepillantva megszédített a látvány.
- Kapaszkodj, édes... - ajánlotta, mire én azonnal megragadtam az ágytámla rácsait.
"Áhá, szóval ezért akart ide jönni, hogy legyen mibe kapaszkodnom... Milyen figyelmes..." - gondoltam, de egy pillanat múlva elakadt a levegőm.

- Nos, cicus? Biztonsági övek bekapcsolva? Cigi eloltva? Felszállunk, itt Dave kapitány beszél…
- Dave kapitány nyaljál! Kérlek! Úgy kérlek...
Teli pofával vigyorgott alattam, aztán már nem néztem az arcát, mert tényleg egyre magasabbra röpített a Gahan légitársaság Hetedik Mennyországba tartó menetrendszeri járatán.

Először csak a nyelve hegyével érintette meg a csiklómat, de már ettől a kis ingertől is éreztem, hogy egyre nedvesebb leszek, és egy izzadtságcsepp kezdett lefelé araszolni a gerincem mentén. Aztán finoman körözni kezdett szinte fájó pontomon, ujjaival széjjelebb húzva, hogy nyelvének több helye legyen a manőverezéshez. Elakadó lélegzettel fel-felnyögtem.
- Ez az, ó igen, Dave! Kérlek, még! - suttogtam rekedten. Egy pillanatra lenézem, és láttam, hogy lehunyt szemmel koncentrál, teljesen beleélve magát abba, amit éppen művelt velem. Ujjaim belefehéredtek a rácsok szorításába, mikor fogait is bevetette némi finom harapdálásra, míg ujjait eszméletlenül izgatóan és lassan húzta végig a combjaim kezdeténél.

Egyre több és több gyönyört adott. Ajka, fogai és nyelve a csiklóm kényeztették, ujjai - nem is egy - belém merítve, lassan mozgatta őket, ujjait kissé behajlítva, hogy pontosan a G-pontnál legyenek, másik kezének ujjai, pedig még hátrébb játszottak velem. Nem hittem, hogy élve kerülök le erről a szerelem-járatról. Folyamatosan sikoltoztam az ő és az összes szentek neveit, amíg áramütésként meg nem csapott a kielégülés vad energiája. Lehajtott fejjel eldőltem, egyszerűen leestem róla, mellé az ágyba.

- Hmmm... egy kis csoki az előbb maradt a lábaid közt - jegyezte meg, miközben lenyalta az ujjait rám nézve.
Erre újra felnyögtem, és beleszédültem a látványba. Odahajolt hozzám, és lecsókolta a gyöngyöző izzadtságcseppeket a halántékomról.
- Köszönjük, hogy a Dave-járatot választotta. Reméljük, a jövőben is viszontláthatjuk... - lehelte a bőrömre.
- Ó igen... meglehetősen a szívemhez nőtt ez a járat... - jegyeztem meg fáradtan.
- Ennek örülök - mosolygott rám - Na gyere, zuhanyozzunk le, mert mindenféle jótól ragadunk... - nyalta meg a szája szélét gyorsan.
- Várj még egy kicsit, nem megy az olyan gyorsan. Inkább ölelj át, hadd ragadjunk össze - nevettem el a végét.
- Jól van, te kis mocskos cicám - mosolyodott el, és a karjaiba zárt.
- Köszönöm - súgtam a szemébe nézve - Dave-kapitány hány utazás után kaphatok törzsutas kártyát?
- Már megkaptad drágám. Azon a napon, amikor a konyhád asztalára döntöttelek és először a magamévá tettelek. Te, drága - csókolta körbe az arcom.

- De akkor még nem tudhattad, hogy megkapom, nem? - kérdeztem arcát a kezeim közt tartva, miután befejeztünk egy gyengéd csókot - Vagy mindig van nálad ilyen kártya készenlétben?

- Nincs. Ez nagyon személyes dolog. Tudtam, hogy megérdemled. Segítettél nekem, elnézted, hogy bunkó voltam és volt bátorságod felhívni magadhoz. Pontosan tudtad, mit akarok tőled. És megadtad nekem. Megérdemelted a kártyát. És csak néhány nap kellett hozzá, hogy beléd szeressek, és mindig magam mellett akarjalak tudni.
- Jaj, David!

- Nincs "jaj, David"! Ez a színtiszta igazság - cirógatta meg a vállamat.
- Sírni fogok - jelentettem be.
- Sírva is szeretlek, cica, ezt tudhatnád már. Akkor is gyönyörű vagy.
- Még ilyen gebén is?

- Majd megtömlek. - És amikor hangosan kacagni kezdtem, hozzátette vigyorogva: - Csokival is. Mia-cica, gyere megmoslak.
- Te? Jaj, de jó, igen! Az ujjaid érintése a bőrömön, a bársony tenyered, ahogyan végigsimít a testemen..
- Mia, szerelmem..

A "szerelmem" szónál nagyot dobbant a szívem. Hagytam, hogy felhúzzon, és elinduljon velem a fürdőbe.
- Tényleg annak tartasz? A szerelmednek? - kérdeztem halkan már a zuhanyzóban állva, miközben a vizet próbálgatta, s félénken néztem fel rá.

- Különben nem mondanám. A saját káromon tanultam meg, hogy ne játsszak más ember érzelmeivel. Többen visszaéltek az én érzelmeimmel és nagyon fájt. Tudod, olyan kib...ul érzékeny ember vagyok. Ami másnak csak egy taszítás, én azt rúgásnak érzem. Szeretlek Mia, tényleg szeretlek. Szerelmes vagyok beléd, igen. És ne hidd, hogy a turné végén elengedlek. Nem foglak. Azt hittem beleőrülök, amikor kórházba kerültél. Képes lettem volna a legjobb barátomat és szeretőmet egy kézzel megfojtani miattad, érted. Iszonyat volt kiterítve látni téged. És az, hogy meghaltál és visszatértél… Mi ketten különleges emberek vagyunk, ez is összeköt bennünket, onnan tértünk vissza, ahonnan más nem. Újjászülettünk, újjá, arra, hogy szeressük egymást és a világot, hogy adjunk, mert új életet kaptunk attól, aki mindkettőnket teremtett.

Azt hiszem, végzetes érzelmeket indított el bennem a szavaival. Ez volt a legszebb szerelmi vallomás, amit valaha is hallottam! A lelkemig hatolt, és most már ömlöttek a könnyeim, amiket a fejünkre hulló hűvös víz jótékonyan elmosott.
- David! - fakadtam ki, és a nyakába vetettem magam úgy szorítva magamhoz, mintha az életem múlna rajta. A nyakába zokogtam hangtalanul.

- Ne sírj, Mia, ne sírj. Örülj! Örülj az életnek, örülj nekem. Örülj Martinnak. Na, nincs semmi baj, ne zokogj, édes, ne, jaj, ne tedd - szorított magához erős karjaival. Én csak zokogtam és zokogtam, talán így próbáltam elengedni kínzó érzelmeimet.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig bőghettem a karjaiban. A víz megállíthatatlanul folyt ránk. Gondolatban újraéltem megint az összes élményt, ami velem történt. Legfájóbban persze a kórházasak fájtak. Gondolataim ekörül a téma körül kezdtek kavarogni, míg végül összeszedtem magam annyira, hogy megkérdezzem, ami már rég foglalkoztatott. Lassan felemeltem a fejem, és hagytam, hogy Dave balja rögtön vizes arcomra simuljon.
- Nem emlékszem tisztán... - kezdtem rekedten, és szipogtam egyet.
- Mire nem?
- Hogy mit láttam odaát. Tudom, hogy láttam valamit. Vagy... látni véltem... Dave...
- Igen?
- Megkérdezhetem... hogy neked milyen volt? Hogy... láttál-e valamit? Engem ez megrémít. Félek.

Komollyá vált a tekintete - Mia, én sötétséget láttam ott és fényt. Éreztem valami nálam sokkal nagyobbnak a jelenlétét. Kimondhatatlanul nagyobb, nemesebb volt nálam. Mia, Istent éreztem. Ott volt. Semleges volt, de óriási energiát éreztem belőle áradni. Rettegtem a sötétben, egyedül voltam és féltem. Meghallottam egy hangot, ami engem hívott. Kerestem honnan jön, semmit sem láttam a sötétben. Kiabálta kétségbeesve a nevemet. Egy hang, egy hang, egy olyan személyé, akinek nagyon fontos vagyok és szeret. Mia, ő ma a feleségem.

- Akkor mit keresel itt? Vele kéne lenned, nem velem - bontakoztam ki az öleléséből, és fordultam el megdörzsölve didergő karjaimat, ahogy lehajtottam a fejemet. A víztől nem sokat láttam, de nem is akartam. Hülyeség volt megkérdeznem. Most kellett ez nekem? Kellett ez a plusz fájdalom a szívembe? - Nem kellene ezt tenned vele. Nem véletlen őt hallottad, és nem mást.
Éreztem, ahogy bezárkózom lelkem legmélyére. Éreztem, ahogy a hideg magány lassan eltölti a belsőmet. "Na igen, a magányos macskák..." - mosolyodtam el magamban keserűen, és most tényleg egy ázott kóbormacskának éreztem magam. Igen, kóbor. Ez a jó szó. Én is kóboroltam egyik helyről a másikra egy kis szeretetért. De az övét nem érdemeltem meg. Az övét a felesége érdemli meg. Nem én. Nem én.

- Mia, édes, te kérdezted. Én válaszoltam neked. És mivel ez történt ezt mondtam, az igazat.
- Miért?
- Miért csalom meg? - vált nagyon komollyá a tekintete.
- Igen, David, miért?
- Mert álhatatlan, gyenge, szánalmas alak vagyok, aki mindennél jobban vágyik a szeretetre és az elismerésre. És mert beléd szerettem, azért - mondta és kiviharzott a fürdőszobából.

"Nah, gratulálok, ezt jól megcsináltad!" - gondoltam keserűen, ahogy újra sírni kezdtem. "Miért kell mindent elcsesznem? Pedig olyan szépen alakult az egész! Hogy nézzek most így a szemébe? Hogy lépjek fel velük este?"
A víz még mindig folyt a zuhanyrózsából, amikor kiléptem a fülkéből, és a neszesszeremért nyúltam. Sírva kotorásztam benne, míg meg nem találtam a gyógyszereimet. Bekaptam az előírt adagot, és visszamásztam a víz alá összekuporodva abba a klasszikus pózba: lábaimat felhúzva átkulcsoltam, és sirattam a hülyeségemet. Azt hiszem, ma jól ment nekem az önsajnálat.

Következő fejezet

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.