| Novellák : French Lessons - Francia órák (I./II.) |
French Lessons - Francia órák (I./II.)
Capricornus & Useless-girl 2008.01.18. 16:10
Mi lett volna Martinnal, ha nem jön össze a Depeche Mode?
Megjegyzés: Éljenek a szilveszter hajnalok, mikor is a legfurább ötletek születnek!
Korhatár:18
French Lessons
Bágyadt napsütés jutott át az iskola bezárt ablakának üvegén. Ritka pillanat. Az utóbbi időben vagy esett, vagy esni készült, vagy eső után volt és újra esni készült. Egy hosszú vörös hajú lány nézett ki merengőn az üvegen. Már ki akart innen jutni. Az utolsó óráinak egyikére készült, de erősen forgatta a fejében a lelépés lehetőségét, hiába tudta, hogy ez nem vetne rá túl jó fényt a naplóban, aminek lassan meg is lenne az eredménye. Így is már túl sokszor hiányzott a franciaórákról. Hihetetlenül gyűlölte. Nagyon. Nagyon-nagyon. Borzalmasan nagyon! Végül erőt vett magán (ami szinte fizikai fájdalommal járt) és felegyenesedett. Beszenvedi magát arra az átokverte rohadt órára. Úgy hallotta, hogy a régi szőke tanárnője elment - ezért nem győzött hálálkodni - de gyorsan megoldották a pótlását. Túl gyorsan. Túl gyorsan, ahhoz, hogy egy francia órája is elmaradt volna miatta. - Utálnak - mormogta az orra alatt, majd belépett a terembe.
Két osztály franciacsoportja volt összevonva. Hiába, nem vegyültek osztályok között: eloszlottak bal és jobb oldalra. Odabaktatott a jobb oldali padsorban ülő társaihoz, akik szintén fájdalmas arcot vágtak és leült az első pad fal melletti részébe. Nem értette, hogy miért kínozza magát, hogy előre ül. Talán, mert a tanárok a hátsó sort figyelik, így ő zavartalanul tud írni, enni, olvasni vagy épp aludni.
A csengő éles hangja szakította meg a szünetet a diákok nagy fájdalmára. A tanár még sehol sem volt. Páran feltehették a kérdést, hogy talán eltévedt? Bár kevés volt az esélye annak, hogy bárki is megerőltesse magát ilyen gondolatok terén, a többség csak szabadulni akart. Pár perc is eltelt, mire a halkan beszélgető diákok egy férfire lettek figyelmesek, aki kényelmesen besétált, behúzva maga után az ajtót, megigazítva válltáskáját, amit le is pakolt a tanári asztalra, aztán szembe fordult a diákokkal. Arckifejezése semlegesnek tűnt. - Nos, csak idetaláltam… - jegyezte meg.
Halk nyögés futott át a termen, amolyan 'Jaj neeee!' stílusban. A tekintetek unottan és alig észrevehetően figyelték a férfit, amint az a tanári asztalhoz battyogott. Az elöl ülő lány, hátrafordult osztálytársához. - Fogadjunk, hogy gyorsabban lövöm le, ha megszólal franciául? - súgta oda, mire társa kuncogni kezdett.
- Nos, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam annak, aki nem tudná a nevemet. Martin Gore vagyok, az új franciatanár - jelentette be a nyilvánvalót egy kis mosollyal a szája szélén. Keze öntudatlanul túrt bele szőke tincseibe, ahogy a táblához sétált - Elolvastam az előző tanárnőtök jegyzeteit, illetve átnézve a tananyagot láttam, hogy a csoport egyik fele eléggé le van maradva. Ezt a jövőben szeretném orvosolni.
- Jaj, ne már… - motyogták többen félhangosan. A hátralévő félév kínszenvedésnek ígérkezett. Mart a morajlásra csak halványan elmosolyodott, majd megkerülve az asztalt kivett a táskájából egy felcímkézett fekete füzetet, s a napló mellé tette. - Azt hiszem, akkor kezdjük is el a névsorolvasással…
- Pfff…! - tört ki a lányból. Nem bírta elfojtani. Az 'új tanáruk' elég optimistán állt a dolgokhoz… kicsit naivnak tűnt, mintha még sose csinált volna ilyet. Lehet, hogy ők az első osztálya? Na nem, ezt nem hinné, mert látszatra túl van a húszas évein. Persze, ez nem jelentette azt, hogy ne nézett volna ki szemtelenül jól a férfi. Csakhogy ő tanár. És ez a legtöbb diáknak ugyanazt jelentette: majdnem undort. Látszatra nem volt túl magas. Ahogy végigmérte, úgy tűnt, majdnem akkora, mint ő. Vagy pont akkora, ezt így nehéz volt megmondani. Ahhoz fel kellene állnia. Túlságosan elmélyült a gondolataiban, mert Sophie hátulról bökte meg, hogy figyeljen már oda.
- Lizzy! - súgta.
- Mi van? - kérdezett vissza. Barátnője csak intett fejével, mire ő a kellő irányba nézett.
- Elizabeth Mitchell - hangzott a szőke férfi hangja újra - Talán rosszul ejtem, vagy csak ennyire érdekesebb a beszélgetés a barátnőjével, hogy nem hallotta meg a nevét? - emelte meg kicsit a szemöldökét Martin.
- A franciaóránál minden érdekesebb.
A tanár csak egy kicsit elmosolyodott, majd belenézett a papírjaiba - Amint látom, egy francia óra-rezisztenssel állunk szemben - futtatta végig hosszú ujját a lány neve mellett elmélázva. A lány csak összefonta a karjait a mellkasán. Kellően gyűlölte a franciát ahhoz, hogy mindenki mást is utáljon, aki meg akarta tanítani rá.
- Érdekes, hogy az iskolában én is utáltam - tette még hozzá a férfi, majd folytatta a névsorolvasást, majd mikor befejezte, megkérte az osztályt, hogy vegyék elő a könyveket és kezdésnek átfutott velük pár leckét, amikben kérdések merültek fel.
Kelletlen morgás, majd a franciakönyvek fájdalmas és erőteljes puffanása a padokon. Nem volt mit tenni, túl kellett élni az órát. Az új tanáruk arcán nem látszott döbbenet, hogy végül is mennyire sötét és elmaradott osztályt kapott ezen idegen nyelv terén. Elizabeth még mindig túl naivnak ítélte. Sejtette, hogy a többi osztály, sőt akár a csoportja is ugrani fog erre. Az egész iskola fiatalkorú ragadozókkal van tele, akik pontosan az ilyen tanárokra vadásznak. Két hónap sem telik bele, hogy a szőkeség megváltozzon és keményebben lépjen fel velük szemben, vagy hagyja itt az iskolát. De, ha belenézett a szemébe - amiről megállapította, hogy zöld, méghozzá a szebbik fajtából - látta benne az eltökéltséget. Azért nem árt vigyázni az ürgével.
A férfi tudta, hogy húzni fogják a szájukat érte, de kezdésnek feladott jó pár leckét, hogy ismételjék át és tanulják meg, amit ma átvettek, mert következő duplaórának első felében dolgozatot írnak belőle. Fel akarta zárkóztatni az osztályt amennyire csak lehet.
Végre megszólalt a csengő és ez egyet jelentett a hazamenetellel. A diákok mindig jobban ismerik az órát a tanárnál - csöngetés előtt 5 perccel már pakolnak is el, és türelmetlenül fészkelődnek a helyükön. Szóval, mikor megszólalt a csengő, mint egy háborgó tenger, úgy pattant fel mindenki és egymást megelőzve próbáltak az ajtóhoz szuszakolódni. Lizzy megfogta barátnője csuklóját jelezvén, hogy hadd gyilkolja le egymást a sok türelmetlen hülye, ők majd menjenek a tömeg után ki.
A szőke férfi még irkált pár dolgot a naplóba, illetve feljegyezte magának a feladott feladatokat és a dolgozatot a füzetébe, majd felállt és letörölte a táblát. Érezte, hogy lesznek még nehézségei az osztállyal, de szerette a kihívásokat, és szeretett tanítani is. Habár a zene még mindig a szenvedélye volt. Sokat gitározott, és dalokat is írt hébe-hóba, de nem nagyon mutatta meg másnak, maximum Andy-nek vagy Dave-nek, akikkel néha még találkozott, bár sokat lazult a kapcsolatuk, mióta jó pár évvel ezelőtt végül is elváltak útjaik, mert nem jött össze a Depeche Mode karrierje Vincent kiválása után. Dönthettek volna úgy is, hogy folytatják Vince nélkül, de pár próbálkozás után feladták, nem találtak másik lemezkiadót, a pénzből kifogytak és egyéb problémák is felmerültek. Úgy váltak el, hogy majd egyszer valamikor talán újra… Azóta is várnak… Aztán Martin lassan feladta a várakozást, de banki munkájához már nem akart visszamenni, ezért inkább tovább képezte magát a legmeglepőbb téren: francia tanár akart lenni. És az is lett, pedig tényleg nem szerette ezt a nyelvet középiskolában, de aztán az egyik exe megszerettette vele. És most itt állt Londonban, ebben az iskolában. Hányadik is lesz ez neki?
Már nem is tudta pontosan. De nem bánta a változatosságot ebből a szempontból. Új célt tűzött ki maga elé egy új környéken, egy új iskolában, új diákokkal. Összefonta a karjait mellkasa előtt, ahogy az ablaknál elgondolkodva állt el is feledkezve a kivonuló diákokról. A diákömleny végre kifolyt az ajtón és Elizabeth leugrott a padról, hogy összecihelődjön, és végre lelépjen innen. A tanár diákja pakolászására magához tért és visszalépett az asztalhoz, hogy ő is összeszedelődzködjön. Még látta a két barátnő távozását, majd ő is útjára indult.
Lizzy kifelé menet elgondolkodott. A régi tanárnőjénél mindig ki tudta bulizni az év végi kettest, de, hogy Martinnál hogyan fog ez végbemenni… leginkább sehogy. Sőt, el tudta róla képzelni, hogy kéjesen mosolyog, miközben ő az irháját próbálja menteni. Ezt az örömet meg nem akarta megadni neki. De idáig egy betűt nem tanult franciából, most kezdje el behozni az egy éves anyagú kőkemény lemaradását? Annak nem sok értelme volt, ismervén a hozzáállását az egészhez. Meg fog bukni. Nem akart megbukni! Ha franciából megbukik, akkor kész, sosem fogja letenni a pótvizsgát. Valamit sürgősen ki kell találnia. Mondjuk, elkezdhetne tanulni… A gondolatra fájdalmas grimaszba torzult az arca.
A következő franciaóra, ami már ráadásul dupla is volt, ijesztően hamar eljött az osztály számára. Martin ezúttal nem késett, már bent várta a diákokat az asztala szélére készített adag, kitöltésre váró dolgozattal, majd kiosztva elkezdődött a vérizzadás - már az osztály egyik felének. Ahogy csöndesen figyelte őket, meg tudta állapítani, hogy ki szenved, és kinek megy. Lizzy a tökéletes érdektelenséggel töltögette a dolgozatát. Beírta, amire emlékezett, aztán hagyta elkalandozni a figyelmét. A dolgozatlap így is ijesztően üresnek hatott, még a számára is. Persze, ha nem francia lenne, akkor legalább fél oldalt tudna rizsázni valamiről, de most más volt a helyzet. A kérdések is rafináltan a rizsázás kiszűrésére, konkrét tudás rákérdezésére irányultak. Inkább előkotorta a könyvét és olvasni kezdett. Martin megemelte egyik szemöldökét, ahogy észrevette - Máris kész? - hallatszott mély hangja, mely megtörte a tollak sercegésével átitatott csöndet. Szeme sarkából látta, hogy pár diák megrezzen a hanghatásra, mely kizökkentette őket elmélyült koncentrációjukból. De ezt a mondatát a vörös hajú lánynak címezte. A lány elővette a legtökéletesebb mosolyát, azt a fajtát, ami mögött az ember általában a halálát kívánja a másik félnek - A legjobb tudásom szerint lett megalkotva.
- Remek - húzta végig ujjait füzete szélén - Majd meglátjuk milyen is az a tudás - vette fel a szemüvegét, hogy jobban lássa az apró betűket az egyik könyvében, miközben leellenőrzött valamit, majd ellenőrizte az óráját is - Még tíz percetek van.
A többiek tudomásul vették mindezt. Lizzy is visszatért a könyvéhez, amit 10 percig még zavartalanul olvashat. Végül beszedték a dogát, és megkezdődött a második óra is.
A napok és a franciaórák teltek. Martin számára hamarosan világossá vált, hogy nem fogja tudni az osztály teljes egészét felzárkóztatni, de nem csüggedt emiatt túlzottan, így is elégedett volt. Csak kevés diák maradt - szám szerint három - akik nem voltak továbbra se hajlandóak tanulni, és a megbukás szélére jutottak. Nekik ultimátumot adott: vagy eljárnak korrepetálásra a fogadó órája ideje alatt, vagy nem fognak átmenni a negyed-, illetve a félévi vizsgán. Elizabeth persze nem örült neki. És azt is tudta, hogy másik két társát a tanár fenyegetése egy cseppet sem fogja meghatni: nem fognak eljárni. Ami azt jelenti, hogy egyedül lesz egy franciatanárral. Épp a korrepetálás helyszíne felé tartott, miközben azt kérdezgette magától, hogy mit vétett az életében. 18 év alatt csak nem lehet ekkora bűnt elkövetni, hogy azt érdemelje, hogy a nyelvi tanáriban minimum egy órát töltsön franciázással. Nem volt mit tenni: bekopogott és belépett.
- Késtél - pillantott fel a tanár nagy halom papírja közül, feljebb tolva a szemüvegét jellegzetes orrán köszönés helyett.
- Előfordul - biccentett.
- Szeretném, ha ez a jövőben nem fordulna elő. Szoros az időbeosztásom - vette le a szemüvegét, majd arrébb tolt egy halom papírt - Ülj le - kérte az asztala előtt álló két szék egyikére mutatva - Eléggé meggyűlik veled a bajom - sóhajtott - Sajnos kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha így folytatod, és nem változik a hozzáállásod a franciával kapcsolatban, kénytelen leszek megbuktatni téged. És, gondolom azt te sem szeretnéd, hiszen eljöttél.
- Nem, valóban nem szeretném - mondta, miközben leült és fekete oldaltáskáját a földre csúsztatta - De sajnos a francia sem tartozik a kedvenc tárgyaim közé. Kettőnk közül én vagyok a kíváncsibb, hogy mit érünk el ezzel.
- Még mindig úgy hiszem, hogy kellő mennyiségű tanulással és szorgalommal nem lenne itt probléma. Át fogjuk újra venni az alapoktól, de azt kell mondanom, hogy kénytelen leszel otthon is sokat foglalkozni vele, ha ennyire nem megy. Ha valamit nem értesz, ne menj tovább egy vállrándítással, inkább próbáld megérteni, ha ez se megy, akkor kérdezz meg, szívesen segítek, hisz ezért vagyok itt. A közhiedelemmel ellentétben én nem a diákjaim életének megkeserítéséért élek.
- Meglepő fordulat - mosolyodott el halványan - Nah jó. Kínozzon meg. Kezdjük.
Az egy óra különösebb vérfolyás nélkül lement. Lizzy örült, hogy végre kiszabadulhat, de visszagondolva nem is volt annyira borzalmas. A tanárában is kellemesen csalódott. Úgymond 'sokkal jobb fej', mint azt hitte. Beleesett abba a hibába, hogy képes volt csak azért megítélni a férfit, mert franciát tanít. És az előző tanárnője beléjük akarta verni a nyelvtudást, Martin meg azt szeretné, ha megértenék és szeretnék is.
Az elkövetkezendő alkalmak probléma nélkül lefolytak, és a lányra is ragadt valami. Eljutott addig, hogy nem akar a férfinek csalódást okozni, ezért inkább otthon is tanult. Megkedvelte Martint.
A férfi is szívesen magyarázott a vörös hajú helyes lánynak, akin, a tanórákon is látott már egy kis fejlődést, és ettől valahogy kellemes érzés töltötte el. Nem először. Pont ezért szeretett tanítani. A feszültség is enyhült köztük a különórákon, látta, hogy a lány leengedi védőfalát és elutasító magatartását a franciával szemben, noha tudta, hogy ennyitől még nem fogja megszeretni ezt a nyelvet, de legalább már elért haladást nála. És nem sajnálta, hogy kötetlenebbül beszél vele, mint a többi diákjával, úgy vélte, hogy ez az út a lányhoz, hogy kezelni tudja, de az esetek nagy többségében észre se vette, hogy ugratják egymást, annyira természetesnek tűnt egy idő után.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó