|
52. Fejezet
2008.01.23. 11:21
52.
A napok olvasgatással és a kötelező gyakorlatokkal teltek. Néha még rám tört az ital utáni vágy, de a gyógyszerek már hidegen hagytak legnagyobb megkönnyebbülésemre. Beszéltem az orvosommal és azt mondta, hogy hamarosan elgondolkodik a kiengedésemen, ahogy a papírjaimat nézte. Ennek nagyon örültem. Aztán bejelentette, hogy másnap látogatóm lesz Martin személyében. Nem tartotta rossz ötletnek, hogy lekössem a figyelmem az újságok és katalógusok meg anyagminták böngészésével.
De semmire sem jutottam az anyagmintákkal, ezeket a boltban kellett volna látnom, magán a bútoron. A tapétát meg a falon. Alig vártam, hogy legalább látogatóba elengedjenek, mert Mart megígérte, hogy elvisz oda ahol lakni fogunk. Elköltözött Santa Barbaráról, most intézte a ház eladását. Most egy ideig Dave-nél lakik. Képzeltem mit művelhet a két fickó egyedül!
Nagyon fegyelmeznem kellett magamat, hogy elengedjenek pár órára egy civil ruhás ápoló kíséretében. Úgy éreztem magam, mint egy rossz kislány, akit a biztonság kedvéért még megfigyelnek. Ez feszélyezett, de kibírtam.
Olyan volt, mint Dave-nek a turnék alatt, állandóan lesték minden lépését, csak őt a rajongóktól, engem, meg magamtól féltettek.
Végül a szőkém kezét szorongatva beléptünk egy bútorboltba. Mennyei érzés volt kicsit kimozdulni az intézetből. Tekintetem mohón itta magába a kínálat minden apró részletét.
- Milyen vonalat szeretnétek követni? - kérdeztem Martint.
- Leginkább az elegánst, kényelmest és praktikusat - vont vállat egy kis mosollyal a szája szélén.
- Én mindenképp meleg színeket választanék, noha a sötétekhez is vonzódom. De ahogy a képeket mutattad a házról, főleg az előbbiek ugrottak be.
- A mi kis meleg családi fészkünk, mi? - súgta disznómód a fülembe, mire szívből jövően elmosolyodtam.
Szerettem a sienna vöröset és a napsárgát, ebben a két színben gondolkodva kezdtünk el válogatni. Martin ökörködött és végigfeküdte az összes ágyat és mikor megtalálta a csatahajó mérettű fémágyat „Hogy tudjalak mihez bilincselni”- súgta a fülembe „Vagy én benneteket!” - súgtam neki vissza - rögtön szólt az eladónak, hogy kettő ilyet kérünk. A fickó csak sasolt, de érteni semmit nem értett.
De nem is kellett neki, mi vigyorogva és elégedetten távoztunk a közeli méteráru boltba, hogy függöny anyagot és hasonlókat is rendeljünk. A szőkeség varázslatos volt. Körbeugrált, mint nem is tudom micsodát. Nagyon jól esett a törődése és próbáltam minden percet kihasználni amíg még vele lehettem.
- Vastag sötétítő a lusta mormotánknak és a borzas oroszlánunknak... - jegyeztem meg egy kellemes színű és tapintású anyagon végigsimítva.
- Meg a csintalan cicánknak - kacsintott, de rábökött egy másikra, ami neki jobban tetszett. Hagytam, hadd legyen akarata szerint.
Aztán az ápoló az órájára nézve szólt, hogy lassan indulnunk kéne. A szívem majd megszakadt és percekig csak öleltük egymást pár kapkodó csókot váltva. Aztán végignézte, ahogy beszállok a pasassal a kocsiba és integetett, amíg csak látott minket.
Kicsit szomorú voltam, de elégedett is. Én is észrevettem, hogy szépen javulok, már könnyebben ment minden. Dave is naponta felhívott. Mikor láttam Martot eltűnni a kanyarban nem fakadtam sírva, hanem vártam a közeli viszontlátást.
Ami végül egy napsütéses, bár szeles napon el is jött...
Végre kiengedtek. Egészségesnek nyilvánítottak és annak is éreztem magam. Persze Dave-et se lehetett átvágni, látta rajtam, hogy megviselt a rehab, de most nem foglalkoztunk ezzel, csak repültünk egymás karjaiba és nem is nagyon akartuk elengedni egymást. Ő jött el egyedül. Először nem értettem, hogy miért, de aztán elmagyarázta, hogy Mart a házban intéz még pár fontos dolgot, vele majd ott találkozunk.
- Jaj, David, édesem! Kimondhatatlanul hiányoztál... - suttogtam a fülébe szorosan ölelve a nyakát - Dave, hogy áll a ház?
- Édes, gyere csak, hazaviszlek. Haza, hozzánk - mondta és arca ragyogott ahogy kinyitotta nekem a kocsiajtót. Egész úton beszélt és dúdolt a kormánykeréken ütve a ritmust hosszú ujjaival.
Én meg őt bámultam és ittam magamba a látványát. El sem hittem, hogy valóban szabad vagyok és vége a rémálomnak. Jó párszor rám mosolygott és mikor pirost kaptunk egy-egy kereszteződésnél, odahajolt és gyengéden megcsókolt. Én meg olvadoztam. Már nagyon kíváncsi voltam az új otthonunkra és a szöszkével is szerettem volna találkozni. Kíváncsi voltam, hogy mennyit valósítottak meg abból, amit együtt találtunk ki.
Kiderült, hogy nagyon sokat, mégis mindkettőjük ízlése rányomta a bélyegét a házra. Egyszerűen gyönyörű volt, tágas, szellős, világos, teres. Imádtam. Dave kézen fogott és a fő hálószobába vezetett, mert persze mindannyiunknak volt saját kuckója is.
- Ez eszméletlen! - kiáltottam tátott szájjal körbefordulva. Mint egy lelkes kisgyerek, mindenhez odamentem és végigsimítottam rajta, vagy éppen ráültem, kinyitottam, kinéztem rajta. - Nagyon tetszik! - mosolyogtam szívből jövően Dave-re és utolsó állomásként lerúgtam a cipőimet és felpattanva a hatalmas baldachinos ágyra ugrálni kezdtem rajta örömömben. Olyan felszabadultnak éreztem magam, mint egy gyerek. A fogságnak vége volt, az ablak kinyílt és a madár visszatalált az otthonába.
Dave egyik vállával nekidőlt az ajtónak, kezét összefonta a mellkasán és mosolyogva nézett rám. Hirtelen abbahagytam az ugrálást, a Dave válla mögött kandikáló zöld szempár megzavart. Dave arrébb lépett és Mart próbálta átadni az óriás csokor virágot, amit az ölében tartott, de a szőnyegben megbotolva elejtette őket. A szobát fehér kamélia és magnólia borította be hirtelen, mintha tenyérnyi pelyhekben esni kezdett volna a hó.
- Francba! - morogta az orra alatt Martin, de én lepisszegtem.
- Ugyan! Gyönyörűek! - pattantam le mosolyogva az ágyról és segítettem neki összeszedni a virágokat, aztán miután a helyükre kerültek, szorosan átöleltem a szöszkémet és hálásan rámosolyogtam - Köszönöm fiúk! Kedves tőletek!
- Ez a legkevesebb - mosolygott rám Martin. Ritkán mosolygott - pedig szép mosolya van -, de ha velünk van, sokszor gyönyörködhetem benne. Gyorsan meg is csókoltam, majd jókedvűen kitáncoltam a kezei közül és bolondosan megragadtam az ágy egyik szépen faragott oszlopát ahogy tettem egy félkörívet és a fiúkra néztem.
- És most?
- Hát, Mart szerintem készített valami tőle nagyon szokatlan meglepetést - vigyorgott Dave.
- Mit, Mart, mit csináltál?
- Az a helyzet, hogy megpróbáltam egy ünnepi ebédet készíteni, de hát ne várjatok csodát.
Dave terített meg dekorált - kuncogott fel.
- Most mi van, nem jó helyre tettem a desszertvillát, akkor mi van? Nem születtem ezüst kiskanállal a számban. Inkább áruld el mit főztél, jó illata volt.
- Hát francia hagymalevest és buffalo hot wingset krumplipürével meg szósszal.
- Desszert is lesz? - érdeklődtem.
- Naná - vigyorgott - Dave szerinted miért vesződtem a villával? Aha, lesz, gyümölcskehely vanília sodóval - húzta ki büszkén magát szakácsunk.
- Wow! Ez mind nagyon ínycsiklandozóan hangzik! - nevettem fel - Igazán büszke vagyok rátok! - teremtem a karjaikban és hol egyikükre néztem csillogó szemekkel, hol a másikukra.
- Na ne kiabáld el - nevetett Martin - Még nem kóstoltad meg. Remélem jobb lett, mint a tojásrántotta Spanyolországban, amit neked csináltam reggelire - ütött rá finoman az orrom hegyére mutatóujjával.
- Nekem az is ízlett. Minden amit tőletek kapok sokat jelent számomra, legyen az egy puszi vagy egy csokor virág - vontam vállat - Nah, menjünk, vissza kell híznom a 'versenysúlyomat' - kacsintottam - Meg nagyon éhes vagyok már! - fogtam kézen őket elindulva az ebédlő felé.
És nagyon jó volt. Ugyan nem vagyok profi szakács, de mindannyiunknak ízlett az étel. Sokáig ettünk, beszélgettünk közben. Kérdeztem Martot, hogy mi van az ő házával. Kimutatott az ablakon, mindenhol munkások nyüzsögtek. Hívott épületrestaurátort is mert sajnálta volna lebontani a századforduló korabeli építészeti csodát. És habár helyenként romos volt, statikailag nem volt vele gond és most gőzerővel folyt a felújítás.
- Azt mondják, hogy két-három hónap múlva kész. De lehet, hogy hamarabb - magyarázott villájával hadonászva.
- Addig is minket fog itt boldogítani - mosolyodott el Dave és újra a desszertje fölé hajolt.
Mart csak szerényen mosolygott, majd mikor Dave megdicsérte a gyümölcskelyhet, el is pirult kicsit. Én meg csak figyeltem őket és továbbra is örültem minden egyes percnek mikor láthattam őket.
- A cuccaidat egyébként a szobádba vittük, de nem pakoltam el mindent - mondta Dave miután lenyelte a gyümölcsöt.
- Jó majd ma elintézem... vagy holnap.
- És cica... szeretném, ha mindent ami kell, elhozatnánk Magyarországról.
Nyeltem egyet. Ez már nagyon komoly volt tényleg. Valóban hosszútávra tervezte, tervezték velem és ettől meghatódva elmosolyodtam.
- Jól van David, beszélek az otthoniakkal és... biztos, hogy azt akarod, hogy mindent felszámoljak, eladjam a lakást? Mi lesz, he eleged lesz belőlem és már nem akarsz többé?
- Olyan nem létezik. Ezt a hibát egyetlen nővel követtem el, aki pedig szeretett. A többiek… ők maguk hagytak ott, én mindet szerettem Mia - hajtotta le kicsit a fejét és halkabban folytatta - Pontosan ezért kértem, hogy ne szaladhass haza az első összezörrenés után, mert ahogy magamat ismerem biztosan lesznek ilyenek. De tudd mindvégig, bármilyen nehéz helyzetben is leszünk, hogy szeretlek.
Elmosolyodva és meghatottan néztem rá. Nagyon jól estek a szavai. Megfogtam az asztalon pihenő egyik kezét és a szemeibe néztem: - Én is szeretlek, bármit is mondok vagy teszek. Úgyhogy megegyeztünk.... Majd legfeljebb szállodába rohanok - kacsintottam.
- Te! - mordult fel.
- Mi az? - nevettem és Martin is felnevetett David arckifejezésén, aki valamit mormogott az orra alatt. - Föl is hívom a barátaimat most azonnal - pattantam fel, hisz már úgyis befejeztem az ebédet. Marthoz hajoltam és egy csókot nyomtam a szájára - Köszönöm a fenséges lakomát! Nagyon finom volt!
- Egészségedre - biccentett mosolyogva, de én ekkor már a magas franciaablakokhoz léptem és a rendezett csodaszép kertet vizsgáltam a telefonommal a fülemnél.
Miután magyarul hosszasan ecseteltem a barátnőmnek, aki vigyázott a lakásomra, a helyzetet és előadtam kérésemet, mosolyogva vettem tudomásul, hogy Dave karjai kúsznak hátulról körém és felkuncogtam, mikor a nyakamba csókolt.
Csoda történt, igazi csoda. Ha nem is hiszünk bennük, mindennap megtörténnek. Velem, Dave-vel, Marttal, veled, mindenkivel. Soha nem hittem volna és lám.... Itt van velem, nekem, értem Dave és Martin. Voltak rossz idők de talán most jobbak jönnek. Nem tudni meddig tart a vihar után a tiszta ég, de ha rájuk nézek látok valamit ami mélyen megmozdít valamit bennem. Nem, nem hittem a szerelemben és mégis ránk talált. Áldott állapot volt, nem úgy ahogy azt érteni szokták, mégis áldott, és hát talán még az is megtörténhet, hogy még egy Gahan vagy Gore csöppen erre a világra.
Pár perc csöndes egymásnak örülés után magammal húztam Dave-et a nagy hálóba. Martin időközben bejelentette hogy kapott egy telefont úgyhogy át kellett mennie a házához ránézni a munkásokra. Láttam a szemében, miközben egy csókkal elváltam tőle, hogy tudja: nem fogunk elveszni nélküle. Rákacsintottam, majd eltűntem a kezemet szorongató másik drágámmal.
De ahelyett, hogy rögtön egymásnak estünk volna, csak magammal húztam az ágyra és szorosan összebújtunk. Pár percig nem is nagyon csináltunk semmit csak szívtuk egymásba egymás illatát és melegségét, aztán halkan megkérdeztem: - Mi a helyzet válás fronton?
- Hát, gyakorlatilag vége. A vagyonelosztáson próbál alakítani az ügyvédje, de már nem sokat tehet mert van önálló jövedelme és magánvagyona.
- Ami tőled van.
- Ami tőlem van. De nem sajnálom tőle, úgy fogom fel, mint jótékonyságot, jut is marad is.
- Értem - simogattam meg a mellkasát - Rosie-t mikor hozod el anyukádtól?
- Volt már itt pár napot, de mielőtt újra elhoznám, szeretném ha előbb te rendezkednél be. Tudom, hogy nem olyan könnyű visszazökkenni a rehab után. És... jól vagy? Minden rendben most már?
- Igen, úgy érzem. Megváltoztam. Tiszta vagyok és ez jó érzés - mosolyogtam a szemébe - Nem is volt olyan nagyon vészes, csak a hiányotok tett be.
- Most pihenni fogunk, megérdemeljük, hosszú volt ez a turné. Esküszöm nem csinálok semmit!
- Aha, pont az a fajta vagy...
- De tényleg, fáradt vagyok és sok minden történt, például van egy gyönyörű új nő az életemben, akivel szeretjük egymást.
- "Új nő", hah! - nevettem fel s tekintetemben csak a szeretet égett - Mint egy bevásárló-körút leltárja: régi szerető visszaszerezve, koncertkörút letudva, új ház, új nő... - csikiztem meg, mire felnevetett és megpróbálta lefogni a kezeimet. Játékos birkózásba fogtunk, de persze ő nyert. Pihegve feküdtem alatta és nevetve néztem fel a szemeibe.
- Nem, ez sokkal több. Te sokkal több vagy - hajolt le és gyengéden megcsókolt. Kezeimet az arcára csúsztatva merültem bele az érzelmek kavalkádjába.
- David - sóhajtottam és ahogyan a szemeibe néztem eszembe ötlött, hogy vajon hányszor sóhajtottam már el ezt a nevet. Én hányszor és vajon még hányan és hányszor. Ha sóhajokból valóban hidat lehetne építeni, többé sehol nem lenne szükség kompra.
- Mit akarsz Mia cica? - bújt hozzám egyre jobban nekifeszítve kemény testét az enyémnek, halálos biztos lévén a válaszban. Elhaló sóhaj rebbent fel ajkaimról ahogy vándorló kezét éreztem magamon.
- Azt hiszem a törleszkedésed meg is adta a kérdésedre a választ - markoltam bele mind két kezemmel a fenekébe - Nagyon... hmmm.... nagyon hiányoztál! - vezettem le a kezét egyenesen a bugyim alá s beharapott ajakkal sóhajtottam fel hátrahajtva a fejemet.
- Hmmm... azt érzem, cica... de finom forró vagy - súgta rekedten végigcsókolva a nyakamat, miközben hosszú ujjai ráérősen végigsimogattak a fehérneműm alatt. Kezeimmel gyorsan segítettem is több helyet adni neki a nadrágom leoperálásával.
Nem kellettek szavak, láttam a szemében, hogy ő is kíván. Őrületesen. Hiányoztam neki. Ez egy mosolyt csalt az ajkamra, miközben a hátamra fordított, és már lemeztelenített melleimet szopogatta. Tudtam előre, hogy nyelve be fogja barangolni a lábam közét is, és már most reszkettem a gondolatra.
Meglepett, mikor nem a várt helyre siklottak ajkai, hanem feltérdelt és miután lekapta a pólóját, megfogta a lábamat. Felnevettem, mert csikizett, de aztán a nevetésem elhalt, mikor is teljesen leoperálva rólam a nadrágot és a fehérneműt újra felemelte a lábamat és megcsókolta a nagylábujjam, amit aztán gyengéden a szájába is vett és szopogatni kezdett, miközben ujjai a lábamon siklottak. Őrületesen izgató volt, ahogy folyamatosan fenntartotta a szemkontaktust.
- David, szívem, mit művelsz?
- Hát szeretlek.
- Igen de ez, de ez, de ez...
- Hoppá, látom már mit kapsz szülinapodra baby - vigyorgott - Hát szinonima szótárt. Szókincsed erősen bővítésre szorul.
- Gonosz vagy velem! – nyögtem, miközben figyeltem, ahogy tovább szopogatja a lábujjamat, aztán lassan végignyalta a lábfejem, a bokám és számtalan csókot adott a sípcsontomra, a térdemre és végül a combjaimra. Ekkor már türelmetlenül pihegtem – Ugye nem akarod ezt eljátszani a másik lábammal is?
- Akarjam? – vigyorodott el ördögien és megragadta a másik bokámat.
- Ne! Inkább… inkább…inkább…
- Hey baby, neked tényleg gondjaid lehetnek a beszéddel…
- David!
- Jól van, jól van, értem én! – azzal minden figyelmeztetés nélkül széthúzott ujjaival és vadul ingerelni kezdett a nyelvével. Felsikoltottam a régóta hiányolt gyönyörtől, majd már ő sem bírta, szenvedélyesen hatolt belém.
Nagyon jólesett, amit Dave csinált, ismertem már minden egyes mozdulatát és ő tudta hogyan jó nekem. Mosolyogva gyorsított a tempón, amíg aprókat nem sikkantottam a gyönyörtől, aztán megállt és csókokkal szórt tele és hirtelen minden figyelmeztetés nélkül, most már sokkal vadabbul esett nekem.
- Oh ez az! - nyögtem - Még! Ahh... istenem de hiányzott ez! - vájtam a körmeimet a vállaiba.
- Tudom... cica, nekem is! - lihegte és úgy morgott és nyögött, hogy jaj.....
Nem is kellett sok, hogy izzadt testünk vadul megremegjen a gyönyörtől, ahogy egymás nevét kiáltottuk a másik arcába.
Dave lassan felkászálódott mellőlem és a hasát vakargatva csupaszon mászkált, amíg rá nem lelt telefonjára. Felhívta Martot, hogy mikor jön, de ő azt mondta, hogy be van havazva a házzal, nem tudja. Dave nagyot ásított, nyújtózott és a fürdőszobába menet megkérdezte van-e kedvem elmenni valahova.
- Persze. Mire gondoltál? - kérdeztem még az ágyon pihegve, aztán követtem a gyönyörű fürdőbe.
- Megnézni a környéket? Sétálni? Vagy moziba? Nekem mindegy, csak mehetnékem van. Feltöltesz energiával, cica - mosolygott rám és a nyakamba csókolt megint ahogy ellépve mellettem megengedte a zuhanyt.
- Te is engem! Úgy érzem, hogy kicsattanok az energiától és az egészségtől! – csaptam össze a kezeimet és megszemléltem meztelen valómat a tükörben – Csak egy kicsit még híznom kéne – vontam vállat, majd mosolygó páromra néztem, aki épp beállította a víz hőmérsékletét.
- Azt is elintézzük hamarosan – kacsintott – Finomakat fogunk főzőcskézni és nagyokat fogunk enni meg szeretkezni – fogott kézen és behúzott magával a víz alá. Felsóhajtottam.
- Hmmm…. Ez nagyon finom – mosolyogtam rá a vízre gondolva.
- Uhum, és te is az vagy – nyomott egy csókot a számra.
- Te! Kitaláltam!
- Mit? – nézett rám kérdőn.
- Hát hogy hova menjünk!
- Éspedig? – nyomott némi tusfürdőt a tenyerébe és gyengéden elkezdte a habot eloszlatni a testemen, amit kicsit megnehezített, hogy a nyakába fontam a karjaimat, de feltalálta magát.
- Van játszótér a közelben? – mosolyogtam rá csintalanul ragyogó szemekkel.
- Játszótér?
- Aham. Sétáljunk egyet és keressünk egy játszóteret! Hintázni akarok!
Dave felnevetett majd szorosan magához vont.
- Azt hiszem, jó anyukája leszel Rosie-nak. Fiatalos és szeleburdi vagy!
- Az! Tele energiával újra! David, köszönöm, hogy rávettél a rehabra. Tudom, hogy csak árnyéka voltam önmagamnak – mosolyodtam el komolyabb arckifejezéssel és egy pillanatra lehunytam szemeimet, mikor kezei finoman végigsimítottak a tetoválásomon.
- Ezért csináltam. A szerelmedért – húzta végig az ujjait a macska rajzán – Hogy visszakaphassuk azt a jó kedélyű leányzót, akit megismertünk.
- Hát… most itt vagyok újra és készen állok a jövőre. Újra látom benne a szépséget – simogattam meg az arcát.
- Az jó, nagyon jó. Mi is – jegyezte meg és lehajolva megcsókolt.
Mint egy bekergült gyerek, úgy kezdtem rohanni a játszótér felé, mikor már a közelébe értünk egy hosszas séta után, és mivel kihalt volt, rögtön a hinták felé vettem az irányt.
- Szeretsz hintázni? – kacagtam rá.
- Igen. Rosie-val sokat jártam a közeli játszótérre. Meg amúgy is szerettem hintázni kis taknyos kölyök koromban is. Mindig versenyeztünk, hogy ki tud magasabbra lendülni – vágódott be mellém a kicsit szűkös tákolmányba és mindjárt lökni is kezdte magát. Én meg csatlakoztam és visongva emelkedtem egyre magasabbra. A bennük lakozó gyerekek felszabadultan tomboltak és szabadnak érezték magukat!
Nevettünk és nevetünk, kifulladásig. Fogócskáztunk és felültünk a korlátra.
Semmi dolgunk nem volt most. Ráértünk. Miénk volt a világ összes ideje. Előbb beszélgettünk, aztán a korláton ülve, egymást átkarolva néztük az elhaladó, siető embereket és felváltva próbáltuk kitalálni ki kicsoda és milyen élete lehet.
Szavak nélkül is tudtuk, hogy mennyire jó érzés a másikkal lenni. Nagyon feldobott ez a kis program. Szabadnak éreztem magam. Szárnyalt a lelkem és őrült erővel zubogott bennem a felpezsdült vérem. De csendesen örültem magamnak Dave-hez bújva a korláton, aki át is ölelt kedvesen és egy puszit nyomott a homlokomra, aztán csak néztük ott csücsülve a csodás napnyugtát, ami narancs, vörös és arany színekben fürdetett minket. Igazi megnyugvás volt.
Csengett a telefonja, Szöszi volt az. Kérdezte elmegyünk-e vacsorázni együtt, foglaljon-e asztalt. Dave kérdően rám nézett.
- Naná! Kezdek farkaséhes lenni! - kacsintottam és egy gyors szájra puszi után lepattantam a korlátról és leguggoltam a homokozó mellett, míg Dave beszélt a szöszkével.
- Le van rendezve - lépett mellém - Mit csinálsz?
- Ezt! - álltam fel és így már láthatta mit írtam a kiszóródott homokba. Szívből jövően elmosolyodott.
- Én is szeretlek! - zárt a karjaiba, majd egy újabb gyengéd csók után kézen fogott - Gyere, Mart már vár. Verjük el azt a csúnya éhséget! - azzal magával húzott és én boldogan követtem.
Következő fejezet
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó