|
4. Fejezet
2008.08.09. 14:16
4.
- Nem, Dave, egyáltalán nem. Csak nem hittem volna. Én nem mertem mondani, mert féltem, hogy elriasztalak a nagy érzelemkitörésemmel, amire hajlamos vagyok - fintorogsz egyet, amit mosollyal jutalmaz. - De az az igazság, hogy én is szeretlek. Őrülten és őrjítően, szenvedélyesen, és nem tudok betelni veled. Semmilyen téren.
- Ez remek!! - csillan fel a szeme - Szerettem volna ezt hallani! Annyit tervezgettem... csak mással voltál... és azt hittem, hiába. Utáltam ezt a tehetetlen érzést. De megérte ennyit szenvedni. Megérte, hogy nem tudtalak elfelejteni.
Kezeid közé fogod arcát, és egy csókot nyomsz a szájára, majd újra komolyan a szemébe nézel.
- Lehet, hogy utálni fogsz érte, de téged nem zavar, hogy a fiad barátnőjét szeretted el? Persze, mondtad hogy egyszer-kétszer már előfordult, de ezen akkor sem tudom túltenni magam egykönnyen. Tudod, bűnösnek érzem magam, ha arra gondolok, hogy Jack most miattam utál téged... és engem is...
- Nem, édes, téged nem hiszem, hogy utálna, téged szeret. Maximum nem ért téged és fáj neki ez az egész. Én meg... nos az évek során volt nem egy csúnya húzásom, amikre nem vagyok büszke. Kezdve azzal, hogy elhagytam őt és az anyját, majd végig kellett néznie a drogos korszakomat, aztán a már említett pár lány és még sorolhatnám. De mindig megbocsátott nekem. Remélem idővel most sem lesz másképp.
- Azért ne alapozz erre, mert szerintem az ő tűrőképessége sem határtalan. Tudod nagyon-nagyon szeretett engem, és úgy érzem magam, mintha átvertem volna annak ellenére, hogy nagyon boldog vagyok, hogy veled lehetek.
- Igen, tudom. De azért reménykedem - bizonytalan mosollyal teszi mindezt. És közben visszacsókol gyengéden, mintegy köszönetképp. - Köszönöm drágám.
- Na de mégis mit? Nem tettem semmit - mondod meglepetten. És nem értesz megint semmit, de ehhez már kezdesz hozzászokni a férfi mellett.
- Köszönöm, hogy vagy, és hogy ilyen megértő vagy. És hogy szeretsz. Nem mertem hinni benne, amíg nem mondtad. És most már érzem is. Eddig miért nem engedted szabadjára az érzéseid? Például tegnap éjjel. Akkor csak a vágyad éreztem. A szerelmet nem.
- Mert úgy gondoltam, hogy csak megdugsz, és eldobsz. Fölöslegesen meg nem túráztatom magam. Ez logikus nem? - és lejjebb csúszol a vízben, hogy melleid is elmerüljenek a habok között. - És Jack biztosan rendbe jön majd, csak idő kell neki - mondod bíztatóan. Dave szorosan melléd húzódik, és átölel a víz alatt. Nem akar semmit, csak feküdni, és érezni a meztelen tested. Behunyt szemmel élvezi a lágy pezsgést, a habok simogatását, és tested természetes illatát.
- Te mindig meg tudsz nyugtatni - jegyzi meg végigsimítva a karjaidon és belecsókol rasztás rengetegedbe.
- Nehogy azt mondd, hogy ezt is az eleje óta teszem, a tudtomon kívül! - mosolyodsz el.
- Pedig de! Amikor padlón voltam, mikor nem úgy sikerült valami, elég volt néznem, ahogy Rosie-val játszol, vagy az erkélyen tanulsz, esetleg különféle dolgokat fotózol, vagy csak alszol a kanapén elfáradva egy film alatt...
- Jézus, te rosszabb vagy, mint egy kukkoló! Mióta epekedsz te utánam?
- Nos... körülbelül azóta, hogy pofon vágtál a konyhában, mikor Jack kérésére próbára tettelek.... - vallja be ujjaidat az övéi közé fűzve.
- Atyaég! Az már jó régen volt! - most kissé elképedsz - És te próbára tettél akkor? És erre Jack kért meg? Szép egy család, mondhatom - kuncogsz - De legalább belém szerettél akkor. Meg is érdemelted! - nevetsz fel hangosan.
- Mindig ezt szerettem benned, hogy ilyen kedves vagy! - gúnyolódik kissé a férfi, még mindig a kezedet szorongatva, nehogy kicsusszanj mellőle hirtelen. - Azóta szeretnélek megsimogatni, és megölelni. Amikor Rosie-val játszottál a földön ülve a múltkor, legszívesebben odamentem volna, és leültem volna mögéd, hogy együtt játsszunk hárman, és közben érezhesselek. De nem lehetett, mert... mert nem. De most már nem eresztelek. Jól meggondoltad?! - csillant fel huncutul a szeme.
- Hmmm... - játszol még vele egy kicsit, gondterhelt arcot vágva. Erre kissé felhőssé válik az arca. - Jaj, teee! Persze, hogy meggondoltam! A tiéd vagyok testetől-lelkestől-mindenestől! Ahogy akarsz. Csak szeress, ahogy én szeretlek.
- Ebben nem lesz hiány, én úgy érzem - mosolyog a halántékodra, majd egy puszit is nyom rá.
- Remélem is - sóhajtasz fel - Annyira jó veled csak feküdni itt, érezni az illatodat, az érintésedet, és a bort iszogatni, amitől hamarosan becsiccsentek, pedig ma még sok dolgom lenne...
- De még ráérnek! - szögezi le szorosabban fonva köréd karjait.
- Egy kicsit még valóban... Hmmm.... tudod, mit csinálnék a legszívesebben?
- Mit? - tudakolja.
- Végigszeretkezném veled az egész napot, hogy mindenféle pózban megnézhessem, hogy valóban szeretsz-e... - kuncogsz fel.
- Hát éppenséggel lehet róla szóóó... - nézi végig a plafont fátyolos tekintettel és némi vigyorral, mintha máris elképzelte volna az egészet a lakás különböző pontjain, különböző helyzetekben. - És én bebizonyítom neked, hogy valóban szeretlek! De mindenekelőtt lenne még egy kérdésem, ha megengeded.
- Persze, tedd fel bátran! - bíztatod, és kíváncsian figyelsz. Kissé feljebb csúszol a kádban, hogy jól megnézhesd magadnak a férfi arcát, belenézhess a szemébe. Látod, hogy valami nagy kérdés készülődik, mert Dave ábrázata megkomolyodott. Így te sem veszed elő a cinikus és ironikus énedet, ami már igencsak kitörni készült. Visszaszorítod még egy kis időre. Elhatározod, hogy igenis komoly leszel, és végighallgatod. - Ha tudok, válaszolok rá.
- Rendben. Nem kertelek, egyszerűen kérdezem: ideköltöznél, ha megkérlek? Minél hamarabb, ha lehet. Már most felhívhatnám a szállítókat, hogy pakoljanak össze az albérletedben. Nos?
Eláll a lélegzeted. Nem hitted volna, hogy ez a kérdés ilyen hamar előkerül. Legszívesebben fejest ugranál bele egy határozott "igennel", de gondolnod kell Jenre és Jackre is. Habozol egy kicsit, amitől látod, hogy ostorozni kezdi magát. Megfogod a kezét, mikor félrenéz.
- Figyelj Dave, legszívesebben már most rábólintanék. Boldogabb már nem is lehetnék, hogy feltetted ezt a kérdést. Persze, hogy ide szeretnék költözni most rögtön, de nem lehetünk ennyire önzők. Mi lesz Jennel? Azt mondtad, hogy Jack valószínűleg nem fog felbukkanni egy darabig itt, de... - sóhajtasz egy nagyot - Ez nem megy ilyen könnyen.
- Engem nem érdekelnek a többiek. Jen úgyis hamar össze fogja szedni a cuccait, és valószínűleg Rosie-t is elviszi - ezen látod, hogy elszomorodik, de most félreteszi ezen borús gondolatait - Jacknek meg már van külön lakása, amúgy is csak átmenetileg lakott itt. Látod, ezt is csodálom benned, hogy ilyen önzetlen vagy, másokra is gondolsz, nem csak a saját boldogságodra, mint mondjuk én - szorítja meg a kezed.
Ezen elmosolyodsz és vállat vonsz - Én már csak ilyen vagyok.
Egy percig csak nézed az arcát, majd kibököd a kérdést, ami egy ideje motoszkál a fejedben - David, kérdezhetek valamit?
- Persze, mondd csak.
- Te nem félsz tőle, hogy Jen esetleg elejti, hogy egy kiskorúval folytatsz kapcsolatot? Hisz tudod, hogy még csak 20 éves vagyok...
- Nyugodj meg, édesem, nem fogja. Van a kezemben pár dolog, amik nagyobb szarba keverhetik őt, mint engem az, hogy 20 éves vagy. És nem maradsz annyi örökre - vigyorog. - És ezt most nem sértésnek szántam. Nemsokára 21 leszel. Észben tartom ám a születésnapodat! És készülök is rá! - mondja büszkén, mint aki tisztában van azzal, hogy ez nem igazán jellemző a férfiakra. Látja is az arcodra kiült meglepetést, és ezen jót derül.
- Te tényleg... és honnan... és egyáltalán miért? - kérdezed hitetlenkedve.
- Már az első alkalommal megjegyeztem, és azóta készülök titokban... - a mondat közben kikászálódik a kádból, és belebújik egy hatalmas, puha, fekete köntösbe. Majd a kezét nyújtja, és vigyorog a még mindig leesett álladon. Elfogadod a kezet, és kimászol a kádból, teljesen szétázva. Rád adja a fogason lévő másik, fehér köntöst. Hirtelen végignézel magadon, és elkezdesz hangosan röhögni.
- Na most meg mi van? - kérdezi meglepetten.
- Nézz ránk! Az angyal és az ördög! - hahotázol tovább. Megteszi, amit kérsz, végigmér benneteket, és az ő szája is vigyorra húzódik.
- Na látod! A jó és a rossz tökéletesen kiegészíti egymást! - és ki is húzza magát ehhez a kijelentéshez. - De akkor is szeretném, ha minél hamarabb ideköltöznél. Ne törődj másokkal ennyire, kérlek.
- Oké, akkor igyekszem elnyomni a természetem ezen részét - sóhajtasz - De ez pár napba még bele fog telni, míg mindent elrendezek az albérletben és beadagolom szegény Belanak, hogy hamarosan meg kell válnia tőlem. Ó te jó ég! Ki fog borulni - kapsz a fejedhez.
- Én hiszem, hogy meg fogod tudni ezt is oldani. És ha tényleg olyan jó barátnőd, mint mondod, akkor még örülni is fog a boldogságodnak... nos az első sokk után - nevet fel, majd a csaphoz lép és fogkrémet nyom a fogkeféjére, majd elkezdi súrolni a fogait. Te gyönyörködsz ebben az egyszerű napi rutinban is, majd csatlakozol hozzá és újra meg újra egymásra mosolyogtok halványkéken habzó szátokkal.
- Nem gond, ha meg is borotválkozom? - kérdezi miután kiköpte a fogkrémes vizet és megtörölte a száját egy öblítés után.
- Nem dehogy. Szeretem, ha pihe-puha az arcod - simítasz végig a már érződő borostákon - Bár a borostáid is fel tudnak izgatni.
Ezen felnevet - Van olyan részem, ami nem tud? - küld feléd egy pajkos pillantást.
- Hmmm... asszem nem nagyon. Még a kislábujjadtól is benedvesedek - nézel le a kérdéses testrészre sötét tekintettel, mire meg is mozgatja a pici ujjat te meg vigyorogva felnézel rá.
- Hú de jó vagyok akkor - nevet fel magához húzva és egy forró csókkal kényezteti a szádat, majd nehézkesen ugyan, de elenged és a villanyborotvájáért nyúl, te pedig elindulsz kifele a szobából, s elhatározod, hogy némi ruhát szedvén magadra be fogsz menni Jack szobájába összeszedni a cuccaidat, hogy azon is túless. A felöltözés egy apró tangában és egy kinyúlt pólóban ki is merül, majd egy dobozt előhalászva be is lépsz a félhomályos és kissé feldűlt szobába Nagyot sóhajtasz, ahogy végignézel a félig kirángatott fiókokon és a nyitott szekrényajtón. Jack elég idegesen viharzott el sejtéseid szerint. És, ahogy elnézed, igen sok ruhát vitt el. „Lehet, hogy visszament a lakásába” - tűnődsz magadban. – „Na de ez van. Nem tehetek róla. Csak jött” - nyugtatod még magad, mert érzed, szükséged van rá.
Lassan körbejársz a szobában, és amit megtalálsz szétdobált cuccaidból, azt belerakod a dobozba. Nem is olyan sok mindened van itt, mint hitted. Ez azért megnyugtat. „Talán tényleg nem volt időnk arra, hogy elmélyüljön a dolog. Talán ez a szerencse. Talán nem véletlen. Talán hagyd már abba!” - lassan veszekszel magaddal. Ezen elvigyorodsz, és folytatod a körutat. Hamar végzel, aztán magadra ráncigálod a tegnap esti ruháidat. Bár elgondolkozol azon, hogy vajon meddig lesz rajtad.
- Szivi, hol bujkálsz? - hallod a kérdést a háló felől.
- Összeszedtem a cuccaim Jacknél! - kiabálod vissza. - Végeztél a borotválkozással?
- Naná... mindenhol! - és hangos röhögés kíséri a kijelentést. Közben kezedben a dobozoddal átsétálsz a nagy hálóba, éjjeli játékaitok színhelyére, és látod, hogy az éjjeli szekrény előtt ücsörög a földön, és bőszen telefonál, nagyokat hadonászva karjaival. Nem igazán érted, miről van szó, csak hozni-vinni valamit, meg gyorsan, és most rögtön...
- Te mit intéztél? - érdeklődsz hamiskásan, mert addigra már körvonalazódik benned a válasz is. Nem sejtette, hogy a háta mögött vagy, szóval összerezzen a hangodra, és gyorsan megpördül, majd fájdalmas arccal közli, hogy a szőnyeg lenyúzta pucér fenekéről a bőrt pörgés közben. Ezen te nagyon derülsz. - Szóval? Mit is intézkedsz?
- Hát... ööö... oké, bevallom, a szállítókat hívtam. Van egy ismerősöm, aki akkor jön, amikor hívom - vallja be töredelmesen.
- Nem bírsz magaddal, mi? - vigyorodsz el a háta mögé guggolva s átkarolva a nyakát. Elmosolyodsz, mikor érzed, hogy rögtön karjaidra teszi kezeit és simogatni kezdi őket hüvelykujjával. - Sokszor olyan vagy, mint egy kisfiú - nyomsz egy puszit sima pofijára.
- Naná, megfiatalítasz! - nevet fel pajkos tekintettel.
- Na hogyha ilyen gyors vagy a szervezésben, akkor most mennem is kell, hogy Bela ne kapjon szívinfarktust mikor megérkeznek a szállítók. Összeszedem a cuccaimat, elmegyek a mai gyakorlati órámra fényképezni a megadott témákat, aztán sietek vissza. Így jó?
- Nem - durcul be.
- Mert? - nézel rá kérdőn.
- Mert sokáig nem leszel itt!
- Nos, kedvesem, ha már elintézted, hogy még a mai nap folyamán engem elköltöztessenek az albérletemből, akkor helyet is kell csinálnod a cuccaimnak. Ez lesz a te NAGY feladatod! - jelented ki olyan komoly képpel, amit csak magadra tudsz erőltetni, bár legszívesebben Dave nyakába ugranál, és ölelnéd-csókolnád, ahol csak éred, amiért ennyire határozott, és gyors.
- Ugyan, ne durcáskodj! - dorgálod meg viccesen. - Neked is lesz elég dolgod - közlöd vele, kissé távolabb hajolva, hogy a szemébe tudj nézni.
- Nekem? - képed el - Mi a dolgom? - még mindig nem érti.- Ahhh, igen. Már értem. Ez nemes feladat! - pattan fel a földről, mint egy katona. Szinte felborít téged, ahogy végrehajtja ezt a mutatványt. És természetesen még mindig pucér. A kis katonája pedig vígan himbálózik a hírek hallatán, szinte életre kel attól, hogy ezentúl minden reggel veled ébredhet.
Guggolásból leteszed a feneked a földre hátul megtámaszkodva a karjaidon és buján elvigyorogsz a gondolatra, amit észre is vesz és követi tekintetedet.
- Uhhh te kis céda! Imádom, hogy ilyen telhetetlen vagy! - ereszkedik négykézlábra és hajol oda egy csókért. Mikor elhúzódik kicsit, vigyorogva nézel a szemébe.
- Leszel az agyontetovált férfiállatom? - simítasz végig tetovált karjain csillogó szemekkel.
- Az leszek neked, amit csak akarsz, édes! - mosolyog, majd újra föléd hajol, és vadul csókolni kezd egy pillanat múlva már rád nehezedve testével. - Majd egy kicsit később indulsz, jó? - teszi fel a hülye kérdést, mire te magadra rántod. Fél kézzel a földön támaszkodik, és másik mancsával azonnal megszabadít a nehezen megkeresett, és magadra vett felsődtől. Aztán egy kézzel kipattintja melltartód. És értetlenkedve rád néz - Mi a fenéért öltöztél fel?
- Mert így izgalmasabb. És ne feledd, épp indulni akartam... volna - de szemed már csukva az utolsó szónál, hiszen közben Dave szabad keze a nadrágodban fickándozik, még csak azzal sem fáradva, hogy egyáltalán leküzdje rólad. Két kezeddel belemarkolsz a csupasz fenekébe, és beleharapsz a nyakába. Erre ő feljajdul, és szinte letépi a nadrágod a tangáddal együtt. Csak annyit látsz, hogy a gatyád gombja átível a szobán, és újra behunyod a szemed. Hanyatt fekszel a szőnyegen, és Dave rád hasal, félig tartva magát, hogy ne nyomjon össze. Egyik térded felhúzod, szabad utat engedve neki ezzel a mozdulattal.
És ő ki is használja azonnal beléd csúsztatva a boldog kis katonát, aki vigyázzba állva szalutál az ismerős meleg környezetnek. Megfeszítve hátadat elégedetten nyögsz fel melleidet forró mellkasának feszítve. Nem hiszed el, hogy nem fájnak neki, ahogy mellbimbóid szinte átszúrják a bőrét. Neked kellemesen fáj. Lehúzod magadhoz a fejét, miközben csípőjének mozdulatai egy pillanatra sem lankadnak, s mohón csókolni kezded a tarkóját karmolászva, majd mind a tíz körmöddel végigszántod a hátát, mire felszisszen és vadulni kezd ő is.
- Karmolj még! - lihegi az arcodba rekedt hangon.
Csak elmosolyodsz, s macskakarmaidat kieresztve elkezded kicsipkézni a hátát, a fenekét, a combjait és a karjait.
Már-már önkéntelenné is válnak ezek a mozdulatok, hiszen annyira benned van, hogy muszáj karmolnod. Főként, hogy tudtára add, mennyire élvezed. Érzed, hogy ez nem lesz egy hosszú menet, és hamarosan elmegy. De nem bánod, mert minden egyes pillanatot élvezel vele, és tudod: mostantól sok ilyen pillanatban lesz részed. „Hihetetlen, hogy egy ilyen éjjel, és egy ilyen reggeli ébresztő után is még ennyire kíván!” - gondolod, és nem érted. De nagyon örülsz neki. Még sosem volt ilyenben részed. Érzed, ahogy Dave tempója egyre gyorsul, és egyre nagyobbakat lök rajtad. Néha félhangosan nyög egyet a füledbe. Arcát már a vállaidba temette, és finoman harapdálja.
- Nem bírom tovább, Lilith! Muszáj elmennem! - hörgi reszketve.
- Menj, drágám, menj! - nyögöd vissza a fülébe.
- Gyereket akarok tőled! - néz rád hirtelen, és olyan elszántan, hogy látod, jelen pillanatban tényleg ez minden vágya. Aztán arca visszabukik a nyakadba, meg sem várva a reakciódat. Talán nem is akarta, hogy válaszolj. De jelenleg nem ezzel foglalkozol. Körmeidet mélyen belevájod a hátába, és hangosan felsikítasz. Ugyanebben a pillanatban, Dave háta megfeszül és hátrahajlik. Csípője megáll, és olyan mélyre lövelli az élet magjait, hogy már a hasadban érzed az erőt, és szinte robbanásig feszülsz. Kölcsönös ordítást hallattok. Dave legördül rólad, és egymás mellett fekszetek az elgyötört padlón.
Zihálva tanulmányozzátok a plafon nem létező repedéseit. Füledben még mindig ott cseng az utolsó mondata. Nem tudod, hogy a szenvedély hevében mondta-e csak, vagy komolyan is gondolta. Egy kicsit azért megijedsz. Persze, szeretnél gyerekeket, de még nem most, nem ilyen fiatalon. Ahogy Dave-re gondolsz, felsorjáznak a korkülönbségből adódó "gondok". Dave már 46 éves, tényleg akár az apád is lehetne - bár ez sosem zavart, hisz csodálatos minden perc vele. De még ha ki is tart a kapcsolatotok az egyetem befejezéséig - amit nagyon remélsz -, ami még legalább három év, nem lesz az túl késő számára? Majdnem ötvenévesen apává tenni újra? És ha belegondolsz, hogy gyerekeket szülsz neki, és ne adj isten, Dave meghal, akkor tengődj még vagy 30 évet nélküle a Földön az emlékeidnek és a gyerekeidnek élve, akik a koncertfelvételeken, videókon és képeken kívül egyedül maradnak neked belőle?
„Nem, még nem szabad ezzel foglalkozni. Lehet, hogy nem is hozza szóba többet. Biztosan egy pillanatnyi elmezavar volt” - bíztatod magad némán, és szemléled tovább a repedéseket a makulátlan plafonon. - Most már tényleg indulnom kell, ha oda akarok érni a szállítók előtt! - nyögsz még egy utolsót. - Bela frászt fog kapni, és kitelik tőle, hogy ebben az állapotban még a zsarukat is ráhívja az embereidre! - nevetgélsz, és közben megpróbálsz feltápászkodni. Egyre nehezebben megy.
- Rendben, menj csak. Én majd elleszek nélküled valahogy... egyedül... magányosan - tetteti morcosságát, és az oldalára fordul, hogy kénytelen legyél fölé hajolni, ha látni akarod az arcát. Tudod, hogy ez a szándéka, de megteszed. Fölé hajolsz, és megcsókolod az arcát.
- Sietek vissza édes. És ha nekiállsz helyet csinálni a cuccaimnak, akkor észre sem veszed, és eltelik ez a kis idő - nyugtatgatod, mintha bevennéd, hogy durcás. És közben nevetsz.
- Remek ötleteid vannak! - fordul vissza, és már a szeme is nevet a jövőre gondolva. Ő is felpattan, amennyire pattogásnak nevezhető ez a medve-stílus. - Akkor neki is állok, máris. Te meg tényleg siess. Ma úgysem megyek sehova. Úgyhogy csak téged foglak várni!
- Tudod ez az utolsó mondatod nagyon-nagyon ösztönzően fog hatni rám... - öleled át még egyszer, és egy hatalmas puszit nyomsz a szájára. Mielőtt azonban elhúzódhatnál, még kapsz egy hosszú csókot, hogy valahogy kibírd ezt a rohangálós napot nélküle.
Ahogy kilépsz a lakásból azonnal forogni kezdenek az agykerekeid. Nem hitted volna, hogy idáig eljuttok az éjszaka folyamán! Egy új kapcsolat, egy új lakás, egy új élet! Nagyot sóhajtva dőlsz a lift falának, hisz annak ellenére, hogy szeretkezéseitek feltöltöttek energiával, tested azért fáradt egy kicsit a sok mozgástól. Ha belegondolsz, nem is kell többet diétáznod, hisz úgyis rengeteget fogtok tornázni az ágyban újdonsült és rég vágyott szerelmeddel. Igen, már kezdesz úgy gondolni rá, mint a szerelmedre. Kicsit meg is lepődsz magadon, hogy ilyen hamar kezded túltenni magad Jacken - persze még szereted őt is, de Dave rohamosan veszi át a helyét a szívedben. Talán mindig is ő volt ott igazán. Aztán vállat vonsz, hisz általában másképp csinálod a dolgokat, mint ahogy azt az emberek várnák. Fogsz egy taxit és a Warrington streetre viteted magad, hogy tájékoztasd Bela-t a fejleményekről. Ma még nem ment órára szerencsére. Ahogy belépsz az ajtón máris kiabál feléd:
- Te meg hol a pokolban voltál? Lassan menni kéne az órára, kedves kisasszony! És rajtad még a tegnapi ruha van... ácsi, még csak gomb sincs a gatyádon. Mi a fene történt az éjjel?! Azt hiszem, van mit mondanod!!
- Higgadj le, Bela, kérlek! - csitítgatod halkan és mosolyogva - Mindent elmondok, de előbb ülj le. Vagy nem is, kérlek előbb adj egy hatalmas adag, jó erős kávét. Te meg igyál valamit. Erőset. Ma már úgysem megyünk suliba, viszont szükséged lesz a lélekerősítőre! - és a szemed megtelik huncutsággal, amit Bela egyik szemöldökét felhúzva, kétkedve fogad.
- Rendben, de míg megcsinálom a mérgedet, öltözz át, légy oly kedves! Kissé emberszagú a göncöd - és már mosolyogva taszigál a szobád felé, miközben orrát felhúzza, mintha valóban annyira büdös lennél.
- Oké, oké! Megyek már! De aztán lórúgás erejű legyen az a lötty!! - parancsolsz rá tréfásan, ahogy ő szokott rád a bárban.
A szobád ajtajában elváltok. Bela kikocog a konyhába, és hangos csörömpöléssel nekiáll a hadműveletnek. Közben te úgy döntesz, hogy nem flancoskodsz. Úgysem mész sehova, és pakolni is kell, meg a költöztetők is jönnek. Szóval, csak egy egyszerű fekete halászgatyát rántasz magadra, meg egy narancs atlétát. Hajad lófarokba kötöd, hogy a dobozolásnál ne zavarjon. - Még jó, hogy nem dobtam ki a dobozokat, mikor ide beköltöztünk - sóhajtasz egy nagyot. Megállsz a szoba közepén, és körbenézel. Aztán Bela beroppan a mérgekkel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó