|
21. Fejezet
2008.08.09. 14:56
21.
Reggel hamar felkelsz, és letusolsz. Kicsit megnyugodtál már az éjjeli sokk óta. Bemész Rosie szobájába, és óvatosan megpuszilod. A kislány félig felébred, és hanyatt fekve a nyakadba csimpaszkodik.
- Ugye nem mész el apától? - kérdezi álmosan, szinte csukott szemmel - Nem örülne... és én sem... - de már vissza is hanyatlik az ágyra. Megint elaludt. Még egy darabig ringatod, mert megnyugtat téged is. Azt nem vetted észre, hogy Dave kiosont utánad, és végignézte az egész jelenetet. A sötétben megbújva igyekszik kivenni az alakodat, ahogy a karjaidban tartod a gyermekét.
- Aludj csak csillagom... szeretlek - lehelsz egy csókot a behunyt szemére, és kicsit megkönnyezed. Majd felállsz, és kiosonsz a lakrészetekből. Lemész a hallba, ahol a svédasztal már meg van terítve. Először is egy hatalmas adag kávét döntesz magadba. Majd elkezdesz reggelizni, és igazából senkihez sincs kedved. Még dolgozni sem. Lassan megérkeznek a többiek is, és vidáman fecserésznek. Mindenki úgy tesz, mintha tegnap nem hisztizted volna össze az egész partot. Szép lassan le is keveredtek a fotózás helyszínére, és elkezdesz dolgozni. Minden figyelmed ide összpontosítod, így természetesen azt sem veszed észre, mikor Dave már majdnem a hátad mögött áll.
- Mennünk kell. Mikor végeztek? - kérdezi tárgyilagosan, mire te összerezzensz az erőteljes hangra.
- Egy kis szünet lányok - szólsz oda a modelleknek, akik hálásak is érte, mert már elgémberedtek. Órák óta dolgoztatod őket. - Még egy óra. Azt hiszem - fordulsz Dave felé, de nem nézel a szemébe. - Rosie?
- A szobában. Csomagolja a kavicsait, amiket itt szedett - mosolyodik el, és közben a lábával idegesen rugdossa a homokot - Megvárjunk?
- Nem szükséges. Autóval vagyok... emlékszel?
- Ugyan. Szívesen megvárunk, és... és a kocsit majd hazahozza valaki. Megkérek valakit... máris - és körbenéz.
- Ahogy akarod. Most akkor... visszamennék dolgozni... ha lehet - és meg sem várod a választ. Elfordulsz, sóhajtasz egy nagyot, majd mosolyogva instruálod a lányokat. Dave még egy darabig ácsorog, majd visszamegy Rosie-hoz, és a teraszról figyelnek téged, ahogy beleéled magad a munkába.
"Nem kellene kirúgatnom" - gondolja újra a férfi - "Egyszer már megígértem magamnak, de nem bírom. Nem igaz, hogy nem bírom türtőztetni magam. El fogom veszíteni..."
- Apa! Jól vagy? - kucorodik az ölébe a lánya.
- Persze bogaram. Megvárjuk Lilith-et, és együtt megyünk haza. Aztán visszaviszünk anyához. Holnap lesz a tárgyalás, emlékszel?
- Igen, emlékszem - mondja komoran - Ugye utána sokat leszek veled és Lilith-tel?
- Persze... - mondja mosolyogva. - "Remélem, nem rontottam el mindent. Nem bírnám elviselni. Szegény Rosie!" - sóhajt magában, és egy láthatatlan könnycseppet töröl le arcáról.
Míg apa és lánya beszélgetnek az erkélyen, ti is végeztek a munkával. Összeszedtek mindent, és bepakolnak a segédek. Miután végzel a dolgoddal, odamegy hozzád az egyik technikus fiú.
- Lilith, igazán nem zavarnálak, de... - kezdi elvörösödve.
- Rendben, kitalálom. Dave kért meg, hogy vidd haza a kocsimat.
- Igen. Szóval...
- Tessék! - fordulsz a táskádhoz - A slusszkulcs és a forgalmi. És óvatosan. Ő a gyöngyszemem! - fenyegeted meg viccesen. És ettől talán feloldódni látszik némileg a srác. Mosolyog, majd elmegy az autód irányába. Aztán még visszafordul az ajtóból:
- Megígérem, egyben kapod vissza!! - és integet.
Még van egy kemény meneted Roberttel. Meg kell mondanod neki, hogy kitörölted a Rosie-s képeket tegnapi idegességedben... Kicsit arrébb kocogsz a homokos parton és fölsétálsz a medencétől nem messze lévő főhadiszállásotokig, ahol Robert épp pár technikussal beszélget. Nem tudod, de Dave figyeli minden mozdulatodat, míg Rosie úgy dönt, hogy újra átnézi, hogy rendben elcsomagolta-e a kavicsait.
- Robert, beszélhetnék veled? - állsz oda elé feszülten miután vettél egy nagy levegőt.
- Igen, persze, mondd csak Lilith - fordul feléd a rövidnadrágos, fehér pólós főnököd rád mosolyogva.
- Nos először is bocsánatot kérek minden kellemetlenségért, amit okoztam.
- Ugyan, megesik - legyint.
- Köszi. De lenne egy problémám.
- És pedig? - emeli meg egyik szemöldökét, míg zsebre vágja kezeit.
- Nos a tegnapi képek, amiket Rosie-ról és a többiekről készítettem... nos Dave nem akart belemenni a publikálásukba, és én... hát én a veszekedés hevében kitöröltem őket - vallod be a végére elhalkulva és nem mersz a szemébe nézni.
Hosszú csend.
- Én sajnálom, és megértem, ha ezek után nem tartasz igényt a munkámra...
- Ugyan már, Lilith - nyúl mutatóujjával az állad alá és felfelé irányítja tekinteted. Dave ujjai némán megfeszülnek a korláton. - Ha a vőlegényed így döntött, én megértem. Nem akartunk erőszakoskodni. A kislány érdekeit is nézzük, szóval ezen ne aggodalmaskodj, kérlek. Megesik az ilyen. A sztárokkal sosem könnyű - villant rád egy mosolyt.
- Akkor nem rúgsz ki?
- Nem, dehogy. Mindenki hibázhat néha. De azért a „néha” szót kihangsúlyoznám... - kacsint rád.
- Étem, értem! És köszönöm, igyekezni fogok! Robert, köszönöm, hogy ilyen megértő vagy velem! - szorítod meg a kezét hálád jeléül, mire csak szerényen mosolyog, Dave az erkélyeteken pedig majd kipukkad a méregtől, de nem csinál semmit. - Most viszont mennem kell, Rosie-ék már várnak.
- Jól van, köszönöm a segítségedet. Akkor kedden találkozunk.
- Rendben, kedden - biccentesz, majd elbúcsúzol a többiektől is és felmész a szobátokba.
Dave-re pillantva látod, hogy ugyanolyan merev és fagyos, mint pár órája. Ez újra elszomorít, és ahogy felveszed a bőröndödet, megjegyzed, hogy nem rúgnak ki.
- Remek - válaszolja semlegesen - Kedves Roberttől... - válaszolja, majd vállára veszi Rosie táskáját is. A kislány már a lifteknél toporog.
- Igen az - válaszolod még elindulva előtte a folyosón, majd szótlanul beülsz mellé az anyósülésre miután becsatoltad Roise-t és megkérdezted, hogy kell-e neki valami.
A rádiót hallgatva mereven bámulsz kifelé oldalt az ablakon álladat a tenyeredbe támasztva. Tudod, hogy mindketten megmakacsoltátok magatokat, és egy kis időbe fog telni míg az egyikőtök enged.
Már valahol félúton jártok, mire kinyögöd: - Egyébként megmondtam, Robertnek, hogy kitöröltem a képeket, ne is keresse.
- Remek - hallod a választ valahonnan nagyon messziről. Majd néhány perc várakozás után hozzáteszi: - Lilith, én... sajnálom. Nem akartam neked rontani. Tudom, hogy igazából jót akartál, de... nem úgy sült el - magyaráz mereven maga elé nézve. Nagyon meglep a dolog, hogy ő engedett, és ennyire hamar. De azért nem ugrasz a nyakába. Nem adod meg neki ezt az örömöt, hiszen nagyon megbántott a viselkedésével.
- Majd megbeszéljük, ha ketten leszünk - szögezed le tárgyilagosan.
- Ketten vagyunk - néz a visszapillantóba - Rosie elaludt, már vagy egy órája. Ilyenkor semmit sem hall... hisz tudod.
- Igen, tudom. De talán mégis várni kéne - és még mindig kifelé bámulsz az ablakon. Nem mintha látnál is valamit.
- Nem, Lilith, én nem akarok várni. Már az is éppen elég volt, hogy veszekedve feküdtünk le. Sosem éreztem még ilyet. Sosem voltam még ennyire egyedül. Én ezt nem akarom! Jóban kell lennünk. Mindenki miatt. Magunk és a gyerekek miatt is... - és már hevesen magyaráz - Én szeretlek, és próbálkozom. Mondtam, hogy nehéz lesz. Azt mondtad, oké, megoldjuk. Ez az én saram, tudom - sóhajt egy nagyot, és folytatja: - Holnap lesz a tárgyalás. A bírónak kell, hogy mi jók legyünk együtt. És Jen-nek is.
- Igazad van - látod be - De akkor is bunkó voltál! - mondod ki végre kerek-perec - És erőszakos! Egy erőszakos bunkó! Bocs!
- Semmi gond - mosolyog - Most meg neked van igazad. És próbálok nem bunkó lenni, és nem megbántani téged. Téged soha nem bántanálak szánt szándékkal.
- Persze. Ezt már mondtad - és végre ránézel. Ezért nagyon hálás, és kissé meg is könnyebbül.
Mire hazaértek, legalább már beszéltek, bár azért még nem felhőtlen a viszony. Kell még egy kis ülepedés a dolgoknak. Rosie végigaludta az utat, és most eléggé morcos, hogy felkeltetted. De a csomagok mellett nem tudod még őt is vinni. És az apja keze is tele van. Főleg a kavicsaival, emlékezteted kedvesen. Erre nagy nehezen kikászálódik a kocsiból, és elvánszorog a liftig.
- Ugye ma már nem kell fürödnöm? - nyögi panaszosan, miközben a combodnak dől, és átöleli kapaszkodó gyanánt. Ránézel Dave-re, majd miután bólint, beleegyezel.
- Rendben. De reggel pótolni kell. Büdi leszel a suliban - nevetsz halkan, és látod, hogy mindketten mosolyognak kicsit. -"Végre..." - sóhajtasz egyet, és már alig várod, hogy beess az ágyba. A lakásba belépve, mindent csak ledobáltok. Ennek eredménye, hogy Rosie azonnal mászik az apja karjaiba. Fel is veszi, és beviszi a vackába lefektetni.
Neked sincs már energiád a fürdőig elvánszorogni, úgyhogy csak ledobod rövidgatyádat, felrángatod a ritkán használt, de kényelmes boxert és az alvós topodat és már be is vackolod magad a pihe-puha takaró alá a saját oldaladon, az ágy széle felé összekuporodva.
Mire Dave bemászik melléd, már félálomban vagy, de most nem húzódsz el, ahogy óvatosan mögéd fekszik pár perc múlva és gyengéden átkarol. Nem mozdulsz, semmilyen jelet nem adsz, csak hagyod, hogy agyad kikapcsoljon.
Pár óra múlva a hátadon fekve arra ébredsz, hogy párod bűnbánó képpel, jobbjára könyökölve és megtámasztva fejét öleli a derekad és téged néz. Nyújtózol egyet, majd fejedet elfordítva ásítasz egy nagyot. Mikor visszanézel, ugyanúgy figyel téged. Szó nélkül tanulmányozzátok egymás arcát hosszú perceken keresztül. Érzitek a ki nem mondott szavakat, érzed, hogy felkeveredik és leülepedik benned minden, s már nem ellenkezel, mikor gyengéden feléd mozdulnak ajkai és puhán megérintik a tiedet. Dave újra eltávolodik, hogy a szemedbe nézhessen, de mikor nem lát ellenállást, immár bátrabban hajol vissza hozzád, hogy megismételje a műveletet. Apró, egyre mohóbb csókok követik egymást, és mikor nyelveitek is találkoznak, már egyik kezed az arcán pihen, ő pedig a következő pillanatban már rád hengeredik a lábaid közé térdelve. Te rohamos gyorsasággal hámozod le róla a pólóját, míg ő kapkodó mozdulatokkal letolja rólad a boxert és a tangát egyszerre, topodat meg simán a nyakadba gyűri.
Szinte belemordulsz a csókba, mikor vadul izgatni kezdi csiklódat hosszú ujjaival, mire te meredező tagja után kapsz és annál fogva két percen belül magadba vezeted.
Nagyot lök rajtad, s te belekiáltasz a szájába az intenzitástól, mivel még nem vagy túl nedves. Ezen ujjai próbálnak segíteni, ahogy tovább izgatják csiklódat, miközben lassan csúszik ki belőled félig, de határozottan nyomul beléd újra, majd megszakítva hosszú csókotokat a nyakadba liheg és harap, te pedig lehunyt szemmel halkan nyögsz minden egyes egyre durvuló lökésnél, ahogy a tarkóját karmolod. Érzed mozdulataitokban, hogy szeretkezésetekben benne van a keserűség, a bánat, a veszekedésetek és minden negatívum, ami az utóbbi két napban ért. Ezeket mozogjátok ki durván magatokból.
Dave elveszíti a fejét és egyre vadabbul és erősebben csapódik a testedbe szinte felnyársalva, s most már komoly erőfeszítésbe telik, hogy ne sikolts hangosan, hisz Rosie még mindig alszik. Érzed, hogy ujjaid alatt Dave háta síkossá vált. Ez nem is annyira szeretkezés, mint inkább állatias szex. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódik benned, érzed, hogy még inkább felizgulsz, és lenyúlva lábaid közé vadul izgatni kezded csiklódat fejedet hátrafeszítve, s élvezve, ahogy Dave tombol testedben, s vadul harapdálja mozgása ritmusára mozgó melleidet.
Nem tart sokáig az aktus, egy hatalmas fojtott nyögéssel vágja beléd magát mélyen beléd lövellve forró magját, miközben a te gerinced szinte fájdalmasan ívbe feszül, ahogy az egyik párnába üvöltöd élvezetedet.
- Imádom, amikor kibékülünk... - suttogja.
- Én meg utálom, ha veszekszünk - dünnyögöd, majd mélyen a párnák közé bújsz, és Dave ölelő karjaival körülötted elalszol.
Reggel mindketten egyszerre keltek, és egyformán nyűgösek vagytok. Megelőzitek Rosie-t, akit a tárgyalás előtt még vissza kell vinni az anyjához. Míg Dave letusol, te megfőzöd mindkettőtök méregerős kávéját. Enélkül megállna az élet. Aztán együtt megisszátok az erkélyen, a hajnali New York-ot figyelve. Nem sokat beszéltek. Mindketten izgultok, és ez természetes. Aztán míg te tusolsz, és rendbe szeded magad, párod felkelti a gyereket, és elviszi Jenhez. Ettől te egy kicsit félsz. Most találkoznak először azóta... a kis incidens óta. Csak állsz a zuhany alatt, és próbálsz tiszta fejjel gondolkodni, de nem megy.
"Jobb, ha megvárom, míg hazajön" - szögezed le végül magadban. A zuhany után fogat is mosol. Elmélyülten sikálod, és közben azon jár az agyad, hogy mennyire szereted Dave-et fogmosás közben bámulni. Meg tulajdonképpen minden közben. Egy kicsit megint és még jobban beleszeretsz. "Jaj, csak lennénk már túl a mai napon. Ez tiszta gáz. Újra és újra belegondolni..." - morfondírozol, és végül rájössz, hogy a fogmosás tökéletes alkalom arra, hogy az ember elmélyedjen magában. Ezért abba is hagyod, mielőtt még túl mélyre kerülsz az érzéseidben.
Nem tudod, mire számíts a tárgyaláson. És ez rettentően zavar. Még nem voltál ilyenen. Igaz, még egyetlen pasit sem vettél el a családjától. Miután magadra vetted a legszolidabb ruhádat, összedobsz valami egyszerű reggelit.
Dave hamarosan be is toppan, és teljesen nyugodtnak látszik. Arca a tegnapi balhé óta teljesen kisimult, és kipihentebbnek látszik, mint mikor elment. Belép a konyhába, miután ledobta kulcsait, és boldogan csókol meg, majd szorosan meg is ölel. Te pedig nem tiltakozol.
- Mi lenne, ha a teraszon reggeliznénk. Olyan friss a levegő - javasolja jó kedvűen.
- Persze, miért ne - egyezel bele hamar - És... mi volt Jennél? Ha szabad...
- Jaj, kicsim, persze, hogy szabad - nevet rád - Tulajdonképpen meglepett. Nem erre számítottam - mosolyog maga elé.
- Miért, mit csinált? - teszed le a bögréjét erősen koncentrálva rá, hogy ne lögybölődjön ki a második adag kávé, de a kiskanál így is megcsörren benne. Dave kiérzi az ijedtséget a hangodból.
- Nyugi, cicám, nem mászott rám, ha ettől félsz.
Észre sem veszed, hogy eddig benn tartottad a levegőt, csak most hogy kifújod.
- Jézus, de szar érzés ez a féltékenység! - huppansz le mellé a székedre megcsóválva a fejed.
- Hát igen, az. De bízhatsz bennem - csókol röviden szájon.
Hümmögsz egy sort, majd miközben a zsemlédért nyúlsz, felteszed újra a kérdésed: - Szóval mit csinált?
- Hát beinvitált, átölelt és gratulált az eljegyzésünkhöz! - néz még mindig furcsán maga elé - Elég érdekes szituáció volt. Nem hittem volna, hogy valaha is így fog viselkedni! Nem ilyennek ismertem. Bár lehet, hogy felszabadult ő is egy rossz házasság alól - von vállat - Talán ő sem tudott vagy akart lépni és csak az okot kereste. Mindenesetre biztosított engem is, hogy nem szándékozik az utunkba állni. Ennek nagyon örültem. Bár bevallotta, hogy hiányozni fog neki, hogy nem lesz minden nap vele Rosie, de tudja, hogy amúgy is apásabb a kisasszony, szóval... meg hát neki ott van még Jimmy is. Tényleg, majd őt is át kell hívni valamikor. Nagyon hiányzom neki - kortyol egy nagyot a bögréjéből.
- Jó. Természetesen - mondod, és a bögrédért nyúlsz, kicsit remegő kezekkel. Nagyot kortyolsz, és mélyeket lélegzel - Valamelyik este tarthatunk egy nagy közös vacsit...
- Oké, én benne vagyok. Izgulsz? - látja rajtad a feszültséget, és kicsit megsajnál - Nem muszáj ám jönnöd... tudod.
- De! Ott kell lennem, hiszen a leendő feleséged vagyok, és Rosie-t is együtt akarjuk nevelni. Szóval... szerintem igenis mennem kell - mondod, mintegy magadat győzködve - És örülök, hogy Jen így reagált. Tényleg. Csak meglepett... nem igazán ezt vártam.
- Hát én sem - néz rád, de a szeme is mosolyog, és ettől megnyugszol hamar - De egyenlőre minden simán megy, és ez jó. Ez nagyon jó. Tizenegyre kell mennünk, kicsim. Rendben?
- Persze. Most kilenc van, szóval még van egy óránk az indulásig. Rám is fér, mert nagyon ideges vagyok - nézel mélyen a szemébe - Minden rendben lesz, ugye?
- Természetesen, drágám - és bíztatóan megölel, majd megszólal. Erre te lenyeled a reggelid utolsó falatját is. Majd megiszod a maradék kávédat, és üldögéltek még egy ideig figyelve az egyre jobban nyüzsgő várost. - Már alig várom, hogy hazaérjünk!
Úgy tűnik alaptalanul féltél ennyire a tárgyalástól, hisz Jen tartotta magát a szavához, és nem állt az újába annak, hogy Rosie láthatósági jogát ti kapjátok, bár láttad, hogy a bíró logikus felvetései, ami Dave drogos múltját érintette, rosszul estek neki, de ezzel együtt kellett élnie. Szokták is mondani, hogy aki egyszer függő volt, az az is marad, még ha nem is vesz magához szert. De minden simán zajlott, Jen megkapta a maga részét, Rosie-t pedig ti vihetitek haza. Persze előbb Jennél hagyjátok, hogy elbúcsúzzanak, meg összepakolja a kislány holmijait felkészítve őt a költözésre. Ez pár napig még el fog tartani, nem akarjátok sürgetni őket, így is szép csöndes válás volt. Mindenki megkapta, amit akart: Jen a szabadságot, ti Rosie-t és a zöld utat a jövőben esedékes házassághoz, ami most egy kicsit ijesztőnek tűnik hirtelen számodra, mert elgördült a nagy akadály előle. Egyelőre pihentetitek a témát, és hagyjátok ülepedni a történteket. Kora délután végeztek és indítványozod párodnak, hogy sétáljatok egyet kéz a kézben a Hudson partján.
A séta mindkettőtöknek igen jólesik. Van mit kiszellőztetnetek. Az elmúlt napok zajosságában kicsit elvesztettétek egymást, és ideje újra megtalálni. Kéz a kézben sétálgattok, összebújva, és beszélgetve.
- Köszönöm, Lilith!
- Szívesen, de mit?
- Azt, hogy megbocsátottad a hisztijeimet, a kirohanásaimat. Hogy mellettem vagy, és hogy még a válásomat is végigasszisztáltad.
- Ez természetes. A közeljövőben a feleséged leszek, tehát össze kell csiszolódnunk - neveted el magad, és finoman belebokszolsz a hasába, mire ő fájdalmas arcot vágva úgy tesz, mint aki összeesik. Fogja a hasát, és a földön fetreng. Te nevetve mellétérdelsz, és elkezded csiklandozni. Aztán beveti magát, és ő kerekedik felül. Sok nézőtök támad, ahogy a fűben fekve visongva csiklandozzátok egymást, mint a gyerekek. Mire végre észreveszitek magatokat, és feltápászkodtok, egész kis sereg van körülöttetek. Te kissé elpirulsz, és Dave ölelésében kisomfordálsz a tömeg gyűrűjéből.
- Nah, megint kapott a nép egy jó kis csámcsognivalót! - nevet Dave jóízűen - Ezzel ellesznek egy darabig. Majd találgatnak... meg minden...
- Ohh, igen. Valóban. El is felejtettem, hogy híres vagy - ráncolod a homlokod, és közben annyira kacagsz, hogy szinte bepisilsz. - Azt hiszem vége a hétvége rémálmainak. Igaz, kicsim? - nézel rá immár komolyan.
- Most már nyugodtak lehetünk. Bár még itt a lemez... meg a promofotózás, és az albumfotózás... és az esküvőnk... és a baba-project... ahhh, azt sem tudom, hol áll a fejem - kapja homlokához a kezét színpadiasan.
- Te mamlasz!! - és egy hatalmasat cuppantasz az arcára.
Mire hazaértek, teljesen kimerültök mindketten, pedig még csak délután van. Még arra sincs erőtök, hogy valamit összeüssetek a konyhában. Leültök a kanapéra a tévé elé, és összegömbölyödve elalszotok.
A TV búgására ébredsz fel valamikor az éjszaka közepén, s félig vakon tapogatsz a távkapcsoló után, majd miután kiiktatod a zaj forrását, megragadod a háttámlára terített takarót, és magatokra ráncigálod visszabújva Dave ölelő karjai közé. Ő csak annyira ébred fel, hogy halkan felmorduljon, majd újra szorosan a karjaiba zárjon a homlokodra szuszogva. Ennél tökéletesebbet el sem tudnál momentán képzelni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó