|
24. Fejezet
2008.08.09. 14:59
24.
Pár nap múlva megint késve ébredsz, ráadásul morcos vagy, mert még nem múlt el a menzeszed, s tudod, hogy így is késni fogsz az órádról. Kezded kicsit unni, hogy sosem tudsz normálisan elkészülődni. Most is korgó gyomorral - amiben csak egy gyors kávé lötyög - trappolsz be kényelmes farmerodban és vékony kardigánodban a szobába, hogy egy csókot nyomj meztelen vállára. Nem reagál semmit, úgyhogy már rohansz is tovább megpróbálva figyelmen kívül hagyni az enyhe hasfájásodat.
A suliban elég morcos kedved van, ráadásul álmos is vagy, (meg talán kicsit csalódott amiatt, hogy megint megjött pár napja, ami egyet jelent azzal, hogy megint nem sikerült a baba-project), de azért próbálsz jó képet vágni a dologhoz. És ha arra gondolsz, hogy még be is kell ugranod Tash-ékoz... Még jó, hogy a Spiderban már nem kell dolgoznod! Bela próbál egy kis életet önteni beléd és meghív magukhoz vacsorára titeket.
A meghívást köszönettel elfogadod. Legalább most nem neked kell főzni, és hátha Dave is kikapcsol végre Tommal egy kicsit. Úgyis kedvelik egymást, és régen találkoztak. Megbeszélitek, hogy hétre ott vagytok. Az órák után gyorsan el is köszönsz Bela-tól, hogy időben elintézhess mindent. Berohansz Tash-hoz is. Szerencsére minden flottul megy, és nem kell sokáig maradnod. Csütörtök van, és most már tuti, hogy holnap végre érkezik Rosie, annak ellenére, hogy múlt hét péntekre vártátok. Úgy tűnt Jen még szeretett volna pár napot a lányával tölteni mielőtt átadja nektek. És szerencsére Dave is belement a partiba. Szóval felhívod gyorsan Jack-et, bár kissé húzódozol. Végre felveszi a sokadik csörgésre, miközben te a bevásárlóközpontban épp telepakolod a kocsit mindenféle parti-kellékkel és kajával, meg üdítőkkel.
- Hello! Mondd gyorsan. Elkések - hallod morcosan.
- Oké, nem rólam van szó, úgyhogy ne mogorváskodj, kérlek. Rosie a téma...
- Mi a baj??
- Semmi, hallgass már meg! Holnap költözik hozzánk, és szerveznénk neki Dave-vel egy amolyan "Isten hozott itthon!"-partit. Csak szeretnélek meghívni. Elvileg Jen és Jimmy is jönnek.
- Rendben. Rosie-ért. Hánytól?
- Négytől, és kösz. Szia! - és meg sem várod a köszönést, inkább lerakod, hogy ne kelljen többet beszélned vele. Megállapítod, hogy még nem tudtok normálisan társalogni. De a gondolat nem sokáig köt le. Hívod Jen-t. Hátha jobban boldogulsz vele.
- Szia, Lilith! - kissé barátságosabb, mint az előző partnered.
- Szia, Jen! - mondod neki megkönnyebbülve - Az a helyzet, hogy szerveznénk Dave-vel Rosie-nak egy üdvözlő bulit, és szeretnénk, ha te és Jimmy is ott lennétek. Holnap, amikor áthozzátok a leányzót. Mit szólsz?
- Remek ötlet. Tényleg... és részemről oké. Mikor vigyük át?
- Olyan négy körül, ha az neked megfelel. A családon kívül más nem lesz - mondod kissé halkabban, mert elég fura ez a család, és már szinte bánod is, hogy ezt a szót használtad. De nem lett baj.
- Rendben, Lilith, ott leszünk. És köszi, hogy gondoltál ránk - hallod, hogy mosolyog.
- Ugyan. Természetes. Akkor várunk bennetek. Szia... - miután mindenkivel beszéltél, irány haza. Hát igazán nem sok időd maradt a készülődésre a sok rohangálás után. Felrohansz a stúdióba, és közlöd Dave-vel a tényállást. Szerencsére van is kedve hozzá. Aztán lerohansz, és lezuhanyozol. Mire Dave hazajön, te a szekrény előtt álldogálsz, és fogalmad sincs, mit vegyél fel.
- Édesem, te még a melegítődben is észveszejtően nézel ki - áll mögéd Dave átkarolva téged hátulról.
- Hmm, köszi, de azért abban mégsem mehetek - nézel továbbra is szekrényed tartalmára.
- Szerintem azt vedd fel - mutat Dave egy piros ruhára.
- Áh nem, most nincs kedvem szoknyához - hurrogod le.
- Elég morcos vagy ma, drágám - nyom egy puszit az arcomra.
- Valóban. Semmihez sincs kedvem, és kicsit tüskés vagyok általában a nehéz napokon. Még szerencse, hogy a vége felé járok - forgatod meg a szemedet, majd kibontakozol az öleléséből és egy egyszerű fekete nadrág és egy sötétkék hosszú ujjú felső mellett döntesz.
- Uhh, a nehéz napok - ráncolja homlokát Dave, és te tudod, mire gondol. De nem szólsz egy szót sem. Ezúttal ő öltözik hozzád. Sikerül fél hétkor elindulnotok, így ha nem jön közbe dugó, akkor simán és időre odaértek. Már Bela-ék kapujában álltok, mikor Dave odafordul hozzád:
- Tudom szívem, hogy csalódott vagy, de... majd összejön a baba. Ezért most arra kérlek, legyen jó kedved - fogja meg a kezeidet, és szeretőn átölel.
- Rendben, csak azt hittem nagyon csalódott leszel megint. És én nem akarom, hogy... - az ujját a szádra teszi.
- Ne is folytasd! Nem vagyok csalódott. Szomorú vagyok attól, hogy te az vagy. Szóval, ha már elmúlt a hasfájásod, akkor érezzük jól magunkat. Elvégre ahogy hallom, Bela ismét kitesz magáért - és egyszerre néztek fel az egyik emeleti ablakba, ahonnan hangos utasítgatás szűrődik ki.
- Tom, máris itt vannak. Terítenél?
- Igen, drágám!
- Van rajtad gatya?
- Igen, drágám... egy ideje már...
Mindketten felnevettek, és elindultok fölfelé, mielőtt Bela felrobban.
Nem tudod megállni, hogy ne vigyorogj barátnődre, hisz a szituáció igencsak emlékeztet a ti vacsorátok előttre, mikor te kaptál a szívedhez, nehogy meztelenül nyisson Dave ajtót.
- Sziasztok! Hmm... micsoda illatok! - szimatolsz a levegőbe, miközben puszival üdvözlöd a háziasszonyt és a vigyorgó Tomot is - Csini a gatyád - kacsintasz rá, mire zavartan felnevet.
Dave is üdvözli barátaidat, majd beljebb mentek a konyhába, miután Tom körbevezet, hogy megnézhesd a változásokat.
- Csinosan kidekoráltátok a lakást - nézel a frissen festett vidám falakra.
- Köszi, látod jó, ha férfi van a háznál - kacsint barátnőd, miközben a konyhában sürgölődik a tűzhelynél.
- Hát az már biztos - veregeti meg Tom vállát párod.
- Voilá, az étel előállt! - teszi elétek a hagymalevest.
- Hmm... jól néz ki! - jegyzed meg, majd kellemesen elbeszélgetve fogyasztjátok el az ételt, amit gesztenyével töltött pulyka követ.
- Te Bela, én ilyen finom töltött pulykát még a legjobb étteremben sem ettem - ájuldozik Dave szedve még egy kicsit a tányérjára.
- Oh, a végén még elpirulok. Köszönöm, családi recept.
- Azt hiszem, nem lesz hiánya jó ételekben a ti gyerkőceiteknek sem - jegyzi meg, miközben megszorítja a kezedet.
- Hát az már biztos, csak nehogy elhizlaljon! - nevet fel Tom is egy csókot nyomva menyasszonya halántékára.
- Majd ledolgozzuk, édes - nyom egy csókot a szájára, majd mosolyogva felétek fordul immár a desszertetekkel előttetek, ami az egyik kedvenced: túrótorta. - Egyébként lenne itt valami, amit sok szeretettel oda szeretnénk adni - nyújt felétek egy borítékot.
- Jaj, mi ez, mi ez? - veszed át izgatottan, majd Dave-vel együtt kibontjátok: - Esküvői meghívó?! - kiáltasz fel meglepetten - Augusztus 9-ére?? - nézel fel megdöbbenten.
- Hát igen - pirul el Bela - Úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, hisz itt a nyár - süti le a szemét.
- Elég közeli időbont, nem? - nézel felváltva kettejükre, mert érzed, hogy valamit titkolnak.
- Valóban az - bólint Tom.
- De nem akarunk tovább várni... azt szeretnénk, hogy már házasok legyünk, mire a pici megszületik... - vallja be vörös arccal a barátnőd.
- Te... ti...wow! Jön a kicsi?- kérdezed meglepetten, és kicsit ködös tekintettel, de azért mosolyogsz. Majd magad elé meredsz kicsit.
- Igen. És talán nem így kellett volna szólni... tudom, hogy egy ideje ti is próbálkoztok. De egy idő után úgysem lehetne titkolni. Előled meg amúgy sem akarom és nem is tudom - mosolyog rád bocsánatkérően. Keresi a tekinteted, de egy darabig még kerülöd. Félsz, hogy elsírod magad. Talán egy kicsit örömödben, kicsit bánatodban.
- Ugyan gyerekek!! - töri meg a csendet Dave - Ennek együtt kell örülnünk, nemde?? - és megszorítja a kezedet, hogy egy kicsit magadhoz térítsen.
- Ahhh, igen, persze! - erősíted meg párod állítását, és próbálod elnyomni a féltékenységet magadban. Tudod, hogy nem szabadna irigykedned a legjobb barátnődre, de egyszerűen az érzelmek nálad mindenek felett állnak. Hirtelen kitör belőled a sírás, de jól kezeled. - Én annyira örülök Bela!! - mondod, és úgy teszel, mintha őszintén örömödben sírnál. Megöleled Bela-t, és Tomot is. De Dave látja, amit senki más. Egyetlen pillantásod kapta el, és életed fájdalma ült benne.
A vacsora hátralévő részében elég fesztelennek mondható a hangulat, bár a kicsiről nem esik több szó. Az esküvőről annál inkább. Bela tervez, és szervez, és áradozik. Egy idő után átveszed a ritmust, és míg a fiúk kint álldogálnak az erkélyen beszélgetve, ti magazinokat néztek, és válogattok. Megbeszélitek a ruhákat, a fátylat, és megígéred, hogy mindenben segítesz neki, hiszen augusztus 9.-e nagyon hamar itt lesz.
Lassan elköszöntök, és hazamentek. A kocsiban még váltotok néhány szót, aztán mire hazaértek, téged lever a búskomorság. Nem nagyon tudod hova tenni ezt, hiszen fiatal vagy. Egy hónapja még egyáltalán nem akartál gyereket, most meg... a barátnőd teherbeesett, és te máris depis vagy. Nem érted, de Dave igen. Belépve a lakásba, egyből kimész a teraszra, hogy láthasd az éjjeli fényeket. Dave egyszerűen mögéd lép, és szorosan, óvón átölel kedves karjaival. Váratlanul érint, és elkezdesz zokogni. Dave csak szorít és szorít, és megnyugtató hangján énekelni kezd neked. Halkan, csak neked...
Lágyan ringat a karjai közt, miközben a mellkasába fúrod a fejed és csak zokogsz és zokogsz kisírva a felhalmozódott feszültséget és csalódottságot magadból, miközben hagyod, hogy a hajadat simogassa és csitítgasson. Nem érted, hogy miért ilyen igazságtalan az élet. Persze örülsz a barátaid boldogságának, de valahol az önzőbb éned nem tartja fairnek, hogy ő nekik csak úgy sikerült, ti meg szinte azóta próbálkoztok, hogy összekerültetek. Már negyed éve! És te egyszerűen képtelen vagy megadni párodnak azt, amire olyan rettentően vágyik! Persze ezért magadat okolod és elkap egy újabb sírógörcs. Párod mintha csak megérezné, mire gondolsz, csitítgatni kezd és szorosabban ölel magához.
- Nem a te hibád, édesem. Előbb-utóbb sikerülni fog nekünk is, ne aggódj! - dörmögi megnyugtatóan a füledbe - Nem kell siettetni vagy rágörcsölni...
- De... de... - nézel fel rá könnyektől és elkenődött sminkedtől maszatos arccal - Mi van, ha mégsem tudok teherbe esni... ha... ha valamiért nem lehet közös babánk? Akkor is szeretni fogsz? Nem hagysz el emiatt? - mondod ki legnagyobb félelmedet.
- Dehogy is, szerelmem! - tiltakozik azonnal a feltételezés ellen hüvelykujjaival letörölve arcodat - Figyelj, édesem, még nagyon fiatal vagy, még csak 21 leszel, rengeteg időnk és lehetőségünk van egy babára - próbál megnyugtatni.
- De Dave... nem mintha nem lennél tökéletes nekem, de... te se leszel már fiatalabb! És szeretném, ha látnád felnőni a közös gyerekünket! - szorítod kétségbeesetten a pólóját a derekánál, s újabb kövér könnycseppek szánkáznak le az arcodon a gondolatra, hogy egyszer eljön az idő, amikor Dave már nem lesz! Nem is érted, hogy férhet meg ennyi fájdalom benned, ami most feszíti a mellkasodat!
- Kicsim, kérlek, ezen ne törd a buksid most. Az a lényeg, hogy boldogok vagyunk, és ez a boldogság csak nagyobb lesz. Hidd el, lesz babánk! - nyugtat folyamatosan ölelve és simogatva. Lassan sikerül is megnyugodnod. Már nem rázkódik a vállad, és pihegve bújsz hozzá. - Menjünk be, édes. Nehogy megfázz - javasolja halkan. Te engedelmesen fordulsz vele együtt, és bementek a teraszról a hálóba. Szinte már csukott szemmel mész Dave után, belecsimpaszkodva, mintha félnél, hogy ha elereszted, eltűnik. Mialatt lágyan levetkőztet, akkor is fogod, szorosan. Észre sem veszed, hogyan siklik szád a szájára, már csókolod is. Viszonozza csókod, és felvesz a karjaiba. Odavisz az ágyhoz, és lefektet.
- Édesem... biztos, hogy most... - suttogja, de te újabb csókjaiddal betapasztod a száját.
- Most erre van szükségem... és rád. - Nagyon lassan szeretitek egymást. Minden porcikátokkal. Annyira finoman bánik veled, mintha nem is ő lenne. Tested szinte könyörög érte, és ő mindent megad neked ma éjjel. Végre eloszlik a benned lévő feszültség, és szerelmi együttlétetek végére teljes nyugalom áraszt el. Boldogan alszol el Dave ölelésében.
Másnap négyre mindenki nálatok van. Senki nem késett el, és ennek nagyon örülsz. Olykor kicsit feszült a viszony, főleg Jack és te közted. Hiába ígérte meg, hogy továbblép, mégiscsak nehezebbnek tűnik, mint gondoltátok. Rosie rettentően élvezi a buliját. És ti hárman Jennel és Dave-vel felnőttekhez méltóan tudok beszélgetni. A hangulat ugyan nem felhőtlen, de kellemesnek mondható. Az este végére mindenki hálás neked, amiért megpróbálod összebékíteni a nagy család összes tagját. Leginkább Dave néz rád csodáló szemekkel.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen elszánt vagy!
- Mármint? Miben is? - mosolyogsz fáradtan.
- Abban, hogy mindenki jóban legyen. Te tényleg nem tűröd magad körül az ellenségeskedést. Így talán könnyebb is lesz mindenkinek.
- Hát én ezt remélem mindenesetre! - kacsintasz rá, miközben a romok utóját is eltünteted.
Az elkövetkező hat hét hol munkával telik, hol nyaralgatással. Dave és bandája már csak az utómunkálatokat végzik, és hamarosan bejelentik a turné dátumait és útvonalát is. Rosie nagyon megszokott már nálatok, és többször sikerült összehozni a családot egy-egy vacsira. De a legfőbb dolog, mivel már július közepe van, Bela-ék esküvője rohamosan közeledik. Így szinte egész nap rohangáltok ruha, virág, vacsora, hely... és a többi után. Bela pocakja enyhén gömbölyödik már, és te is önzetlenül tudsz nekik örülni végre. Mindenben segítesz, és Dave is intéz Tommal egy-két dolgot. Többek között persze a zenekart, és... igen, egy meglepetés helyet, ahol a lakodalom lesz.
Amit viszont senkinek nem mondtál még... Dave-nek sem. Nem merted, de te sejted miért tudsz ennyire örülni Bela-nak. Csak a megerősítésre vársz végre. Most nem vagy rosszul, és nincsenek tüneteid sem. Ezért tudod titokban tartani. Csak egyszerűen a havid maradt ki. Már két hete késik. Folyton vigyorogsz, de persze mindent ráfogsz Bela-ra. A nőgyógyászodhoz ma mész. Kettőre van időpontod, és addig természetesen barátnőddel ütöd agyon az időt. Nem tudja, hová kell menned. Mindenkinek azt mondtad, dolgozol. Rosie a bandával van... dirigál. Dave-éknek. Ez az utolsó munkanap a stúdióban. Bela pedig nő, és boldog, és... minden remek.
Végre odaérsz. Ultrahang következik a vérvétel és a rutinvizsgálat után. A monitort még egyenlőre csak az orvos látja. De olyan szélesre szalad a szája, hogy nem bírsz magaddal.
- Doki!! Kérem!! Mi a helyzet??? - kérdezed izgatottan.
- Kérem, kevésbé izgatottan... anyuka!! - és már fordítja is feléd a monitort, hogy láthasd. - Ha jól számítom pontosan hat hetes a baba!! - szinte már kiált, mert áthatja a boldogságod.
- Ez igaz??? - kérdezed halkan, és könnyes szemekkel az orvosra nézel.
- Igen! Végre igen! - erősíti meg, és bíztatóan megszorítja a kezed.
Már azt sem tudod, hogyan öltöztél fel, és jutottál ki az épületből. Egyszerűen szárnyalni tudnál. Aztán elkezdesz gondolkozni... - "Hat hét... az annyi, mint... neee! Ez komoly?" - vigyorodsz el gondolataid közben - "Bela-ék vacsorája után... Hát mégis igaza volt. Akkor és ott!" - és már azt sem tudod, hogyan rohanj jobban haza, hogy végre megoszthasd a jó hírt életed szeremével, akinek ez a legnagyobb álma.
Egyszerűen nem bírsz magaddal! Bár óvatosan vezetsz, hamar hazaérsz. Egy percig még ülsz a kocsiban a még lapos hasadat simogatva, majd felkapod az ultrahangos kis képet, amin még alig látszik a baba, s bezárva a kocsit szinte repülsz a lifthez alig várva, hogy egyenesen felérj a 11. emeletre.
A fiúk már csak beszélgetnek, a munkát befejezték. Épp Martin tanítgatja Rosie-t pár akkordra, míg Dave a szomszédos szobában beszél a telefonján ide-oda járkálva. Aztán az ajtó csapódására lesznek figyelmesek és Dave-nek még épp annyi ideje marad, hogy megfordulva elkapjon telefonját a földre ejtve, mivel máris a nyakában vagy lábaiddal átkulcsolva derekát.
- Jézus, mi folyik itt? Minek örülsz ennyire? - néz rád, de egy percig meg sem bírsz szólalni csak potyogó könnyekkel csókolod a száját, majd újra a szemeibe nézel.
- David, szerelmem! Most jöttem az orvostól és... kisbabánk lesz!!!! - kiáltod szinte eszedet vesztve az örömtől.
Dave csak annyira képes, hogy az ölében veled térdre rogyjon. A többiek hirtelen befejezik, amit épp csinálnak, és mindenki feláll. Rosie hirtelen azt sem tudja, mi van, csak Mart karját rángatja, mire ő felveszi az ölébe. A földön ülsz Dave ölében, és zokogsz örömödben. Ő meg sem tud szólalni. Egyszerűen csak néz a szemedbe, pislogás nélkül, és csorognak a könnyei. Nem tud megszólalni, csak néz, és megfogja a hasad. Úgy ahogy már hónapok óta szeretné megfogni. Mint leendő apa. Most a hasadat nézi, és le nem veszi róla a kezét.
- De...hogy...
- Dave, ezt most hadd ne kelljen elmagyarázni! - köhint Marty.
- Már úgy értem, mikor? És honnan tudod? Persze az orvos... - néz maga elé.
- Emlékszel Bela-ék vacsorájára? - lassan bólint, mire felrémlik neki az emlék ebben a helyzetben. - Nos... aznap éjjel.
- De hát, akkor nem...?
- De igen, de csekély esély ilyenkor is van. Nálunk bejött. Szóval hat hetes terhes vagyok, drágám.
- Anya leszel... - néz rád szinte mint egy angyalra. Majd' felfal szemeivel. Végül észreveszi, hogy nem csak ketten vagytok. - Srácok...! Apa leszek megint! - néz rájuk hitetlenkedve. Erre mindenki tapsban tör ki, hiszen tudják, mennyire vártátok már a babát.
- Rosie, kedvesem - nyújtod a kezed a Mart ölében csücsülő gyerek felé. Gyorsan lemászik, és odabilleg hozzátok. Úgy fordulsz Dave ölében, hogy a kislány beleülhessen a te öledbe. - Kicsim, kistestvéred lesz - mondod neki könnyes szemekkel. Rosie egy darabig csak néz hol rád, hol az apjára, majd ennyit mond:
- Lilith! Nagyon jó anya vagy! Szeretlek! - és átölel szorosan mindkettőtöket egyszerre. Ott ültök hárman a stúdió közepén, és a két felnőtt zokog. A többiek még mindig körbeállnak benneteket, és várják, hogy magatokhoz térjetek. Lassan megy. Aztán mikor felálltok végre, sorban gratulálnak mind. Marty emberesen megölelget, de azért vigyáz rád, és egyúttal még azért rád kacsint. Dave annyira kihúzza magát, mintha az elsőszülöttje lenne útban.
- Lilith, nem is tudod, milyen boldoggá tetted ezzel... - suttogja oda neked Marty végül - Mióta tudjuk, hogy együtt vagytok, ez minden álma. Egy gyerek tőled. És most ezt is valóra váltottad. Tökéletessé teszed neki a világot, tudod? Megérdemli... És persze te is megérdemled - mosolyog melletted, míg Dave-et a többiek ölelgetik. Rosie pedig a kanapén ugrál örömében.
Martin szavaira újabb könnyek gyűlnek a szemedbe és odafordulva még egyszer szorosan megöleled egy köszönömöt suttogva a fülébe.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! - rikkant fel Christian - Menjünk le! - indítványozza, mire kikapcsolva a gépeket levonultok egy emeletet. Andy máris pizzákat rendel, Martin és Christian poharakat és italokat szed elő - neked és Rosie-nak persze csak üdítőt, míg a kislány a szobájába rohan azt mondva, hogy valami fontos dolga akadt, te pedig Dave-vel állsz szorosan összeölelkezve a teraszon és talán még soha az életben nem néztetek ennyire mélyen egymás szemeibe. Mindkettőtök arcán ott ül a boldog mosoly, miközben hangtalanul folynak könnyeitek. Egyik kezével az arcodat simogatja gyengéden, és tekintetéből süt a csodálat és a mérhetetlen szeretet, mely feltölt és felmelegít.
- Szeretlek - suttogja csak neked leggyengédebb hangján.
- Én is szeretlek, David. A világ legboldogabb nőjévé tettél! Nem is tudod, mennyire szerettelek volna megajándékozni ezzel a kisbabával, ami végre a hasamban növekszik! Annyira akartam és annyira féltem, hogy nem leszek képes teherbe esni, de látod, a legfurább helyzetben sikerült és nem lehetek elég hálás érte, hogy megadtad a szívem vágyát - tör ki belőled, mire forrón megcsókol, s újra a szemedbe néz.
- Lilith, talán még sosem voltam ilyen boldog az életemben! Őrülten szeretlek téged, és az itt növekvő közös kisembert, aki belőlünk fog születni - csúsztatja arcodról a kezét még lapos hasadra - Rettentő régóta szeretném már így simogatni a hasadat. A tudattal, hogy egy élet növekszik odabent, hogy az én babámat hordod a szíved alatt. Nem lehetek elég hálás ezért az ajándékért neked és az életnek! - mondja rekedten.
Erre te csak szorosan átöleled újra szádat az övére tapasztva és hosszú percekig csókoljátok egymást, majd az erkély széléhez állva kiabálni kezded: - KISBABÁNK LESZ!!!! VÉGRE KISBABÁNK LEEESZ!!!!
Dave nevetve zár a karjaiba újra, de ezúttal nem csatlakozik hozzád, sokkal mélyebben érintette a dolog. Úgy néz rád, mint aki sosem akar elengedni, s te ezt szíved minden szeretetével viszonzod.
Még percekig álltok a teraszon, miközben odabent egyre jobb a hangulat. Végül egy kisebb spontán koncert kerekedik, igaz hangszerek nélkül. Marty énekel halkan, a többiek meg dudorásznak, ezzel szolgáltatva kisebb aláfestő zenét. Erre már igazán be kell mennetek. Be is léptek az ajtón, és mindenki felemeli a poharát rátok. Most már kicsit hagyod, hogy kedvesed is ünnepeljen. Kap egy pohár italt, és elvegyül a fiúk között. Te meg megkeresed Rosie-t. A szobájában találod, épp rajzolgat. Benneteket. Papát, magát, és téged nagy-nagy pocakkal. Megcsókolod a fejét, és megölelgeted. Rosie nagyon örül, hogy kistesója születik.
A buli elég sokáig elhúzódik, és nagyon jó a hangulat. Bár ezen a pia is sokat segített most, na és persze az alkalom, amire most isznak a fiúk. Sokáig beszélgettek még velük, mire az utolsó bandatag is elmegy. Holt fáradtan hullotok az ágyba, és csak nevettek sokáig. Nem tudtok betelni az érzéssel. Hamarosan szülők lesztek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó