|
16. fejezet
2009.07.11. 20:02
16.
Pár nap kellett Martinnak, hogy lenyugodjon annyira, hogy kicsit higgadtabban is végigvegye a történteket. Nyolc. Ennyi heg marad meg örökre szerelme testén Dave által. Nyolcszor nem volt képes uralkodni magán. Nyolcszor tett maradandó kárt Anitában, aki nem az övé volt. Ha valamire, akkor Martin arra nagyon zabos tudott lenni, ha nem bánnak tisztelettel azzal, akit vagy amit úgymond "kölcsönad" valakinek. Természetesen nem tárgyként kezelte Anitát, de Dave-nek tudnia kellett, hogy csak "kölcsönbe" kapta a lányt, hogy igazából Marthoz tartozik. Semmi joga nem volt így bánni vele. És most ezért kopogtatott annak a bizonyos New York-i lakásnak az ajtaján.
Dave otthon ült a földön és a tévét nézte. Egyedül volt épp a lakásban Jen és a gyerekek elmentek valami egész napos programra. Volt egy kis ideje elmélázni a közelmúltban történteken. Nem tudta, hogy Mart hogyan reagált a hegekre, de valószínűleg nem túl jól. Elvesztette a fejét aznap éjjel. Nem kellett volna, de ez van. Nem büszke arra, amit tett. Amikor egyértelműen tisztázták a határokat... Tudta, hogy előbb-utóbb szembesülnie kell a tettének következményeivel és inkább más ember lehetne semmint, hogy ezt elviselje. Ekkor kopogtattak. Dave felkapta a fejét. Nem várt senkit. Felkelt a földről, majd a távirányítóért nyúlt és lehalkította a készüléket. Odament az ajtóhoz és kinyitotta. Mikor meglátta Martint nem mondott semmit, csak félreállt az ajtóból, hogy barátja beléphessen a lakásba.
- Beszélnünk kell - szűrte a fogai között. Egész lényéből hűvös távolságtartás áradt - Felteszem, tudod, miért vagyok itt.
- Igen, sejtem. És azt is, hogy mit gondolsz rólam... megint - sóhajtotta Dave.
- Valóban? Mesélj csak, mit gondolok rólad.
Dave leült - Hogy egy utolsó szemét állat vagyok, aki nem tiszteli a határvonalakat és mindig többre vágyik, egy magát istennek képzelő bunkó, aki azt hiszi, hogy mindent megszerezhet magának.... és még folytathatnám. Ismerem a jelzőimet.
- Egész jól összefoglaltad - szólt hidegen Mart, ahogy az egyik könyves szekrény előtt állt összefont karokkal, a hátát mutatva Dave-nek.
- Hiába is mondanám, hogy sajnálom, hogy elvesztettem a fejem és már lehordtam magam mindennek, igaz?
- Mentségnek elég gyenge. Ha először fordulna elő, akkor még hinnék is neked.
- Ha először fordulna elő... - ismételte halkan Dave, inkább csak magának.
- Tudod, miről beszélek.
- Valószínűleg egyre a millióból.
- Igen. Dave - sóhajtott Martin és végre a férfi felé fordult - Nem akarom, hogy ez az egész a barátságunkra vagy a kapcsolatunkra menne, de - nyomta meg az utolsó szót - azt akarom, hogy nagyon, értsd nagyon, tiszta lenne a számodra, hogy Anita hozzám tartozik, és azzal, hogy megjelölted magadnak, mint annak idején pár barátnődet, akit rá tudtál venni erre az őrültségre, kibaszottul megbántottál! Mit gondolsz, milyen érzés volt, mikor megláttam az olyannyira jellegzetes hegeket rajta és nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy TE voltál? Szerinted hogy kellett volna értelmeznem a sebhelyeket? Nem mint egy kihívást, hogy "nézd csak, a barátnőd már az enyém"? Pedig pont te szögezted le neki az elején, hogy ő elsődlegesen mindig hozzám kell, hogy tartozzon.
- Sajnálom Mart! Én egyszerűen.... - felsóhajtott - Tudod, milyen vagyok. Ismered a szörnyetegem - célzott az állatias oldalára, amit nehezen vagy egyáltalán nem tudott kontrollálni - Én próbáltam megfogni, de... - újra felsóhajtott, reményvesztetten - Sosem szabadulok meg tőle. Soha.
Martin nem válaszolt. Nem tudott volna mit, hisz tudta. Számtalanszor átbeszélték már ezt a témát.
- Bolond voltam, hogy hagytam Anitát a szörnyeteged közelébe menni. Most már egész életében fogja nyolc karmának a nyomát viselni.
- Szerencse, hogy csak annyit - dünnyögte a férfi.
- Épp elég ennyi is. Az elmondásai szerint szépen kicsipkézted, aztán meg otthagytad... Na nem mintha panaszkodott volna emiatt, túl büszke hozzá.
- Nem azért hagytam ott, mert én ott akartam hagyni! - tört ki hirtelen Dave.
- Jenny miatt, mi? - húzta el a száját Mart.
- Igen - morogta társa kelletlenül.
- Értem... - húzta végig az ujját az egyik könyv gerincén, majd elgondolkodva dörzsölte össze kicsit poros ujjait. - Tudod mit nem értek? Hogy vetted rá? Mármint egyáltalán nem ellenkezett? Ez nem fér a fejembe, mert nem úgy ismerem Anitát, mint aki önként és dalolva menne bele ilyen durva dolgokba.
- Nem kérdezted meg tőle?
- Nem. Eléggé lesokkolta az egész ügy. Azt hiszem fél a reakciómtól a témával kapcsolatban.
- Mit csináltál vele? - nézett fel rá Dave baljóslatúan.
- Semmit - vont vállat.
Dave hitetlenül fújtatott - Ismerem milyen az, amikor dühös vagy. Biztos a frászt hoztad rá.
- Tény és való, hogy megijesztettem - sóhajtott végre leülve az egyik fotelba. Hirtelen nagyon fáradtnak és elhasználtnak érezte magát. Elege volt a problémákból és a legszívesebben szemet hunyt volna felettük és legurított volna valami erőset, de egyiket sem tehette. Kicsit ingerülten szorította ökölbe enyhén remegő kezeit.
- Mart - érintette meg Dave finoman a szőke egyik térdét - Jól vagy?
- Nem, David - támasztotta fejét tenyereibe, ahogy a térdeire könyökölt.
- Megosztod velem?
- Belefáradtam a hadakozásba. Nem akarok versengeni veled se Anitáért, se másért. Annyi feszültség van bennem, hogy úgy érzem, bármelyik pillanatban felrobbanhatok. Nem tudok tartósan rendet rakni a gondolataim között... - dőlt hátra fejét a fehér fotel fejtámlájának döntve - Istenem, eladnám a lelkemet egy pohár viszkiért... - súgta az utolsó mondatot a plafon felé inkább csak magának.
- Azt már eladtad. Egyébként meg nem kell velem versengened. Miért kéne? Hisz mindannyian megkapjuk, amit akarunk.
- Kifejtenéd? - kérdezte fejét még mindig a támlán pihentetve.
- Melyik részére gondolsz?
- Nem akarod tőlem elvenni Anitát, ugye? - nézett fel rá és először csillant félelem a tekintetében.
- Nem. Komolyan félsz ettől a lehetőségtől, ugye?
- Igen... Tudod, mióta elváltam Suzanne-tól... nem volt senki, akit így szerettem volna. Fontos nekem, úgy érzem nagyon. Sok mindent ugyanúgy látunk. David, úgy érzem, szerelmes vagyok belé. És féltem a kapcsolatunkat - még tőled is. Tudom, hogy milyen vagy. Te sokkal lazábban fogod fel a dolgokat. Ami neked játéknak tűnhet, az engem halálosan megsebezhet.
- Akkor bontsunk fel a hármast.
Mart nagyot nyelt. Erre nem számított. - Önként kiszállnál?
- Ha téged ennyire zavar - felelte Dave, és próbálta elrejteni, hogy minden porcikája tiltakozik ez ellen.
Martin egy teljes percig a gondolataiba mélyedve mérlegelte a hallottakat. - Mondd el nekem, hogy neked mit jelent a hármasunk, kérlek!
Dave teleszívta a tüdejét levegővel, majd hosszan, elmélázva kiengedte - Egy olyan társaságot, ahol önmagam lehetek és nem ítélnek el érte. Ahol szeretek lenni, ahol azt adhatom azoknak az embereknek, amit megérdemelnek. Azokkal lehetek, akiket szeretek.
Martin alaposan megrágta Dave minden szavát. - Erre értetted azt, hogy "mindannyian megkapjuk, amit akarunk"?
- Erre. Legalább is számomra ezt jelenti. Megkaptalak téged, ami évek óta mondhatjuk leghőbb vágyam volt, hogy végre korlátok nélkül szerethesselek a magam módján. Aztán megismertetted velem Anitát is.
- Mit jelent ő neked?
- Ez még bonyolult. Nem tudom. Annyit nem, mint te. Annyit sosem fog. Nem azt mondom, hogy jelentéktelen lenne. Csak... más.
- Értem. Szólsz, ha ez változik vagy tisztul nálad? Nem szeretném, ha meglepetés érne. Nagyon kényes a szituáció, amiben vagyunk.
- Persze - felelte Dave, majd tekintete az ablakon túlra tévedt.
- Nem akarom, hogy felbomoljon a hármasunk. Én is szeretek veletek lenni, és tudom, hogy Anita is velünk. Csak szeretném, ha tisztán látnád hol a határ. Te és a szörnyed - húzta egy kis keserű mosolyra a száját.
- Vagy elfogadod, hogy ez bennem van, vagy jobb lesz, ha kiszállok.
- Dave, mindannyiunknak megvan a magunk szörnye. Kinek nagyobb, kinek kisebb. Nekem is megvan a magamé, akivel hosszú évek óta küzdök.
- Az alkoholizmusodra gondolsz?
- Igen - nézett most ő félre.
- Legalább nem élve falod fel a nőket – grimaszolt - És végre felismerted. Remélem, teszel is ellene valamit. Nem szeretnélek esetleg elveszíteni.
- Dave, mióta együtt vagyok Anitával, nem iszom. Azért remegnek a kezeim, ezért vagyok fáradtabb. De jobb. Érte megéri. Meg persze magamért és a DM-ért is. Most már látom. De kibaszottul nehéz. Sejtheted. Első kézből tudod, hogy milyen nehéz - nézett Dave arcára és egy pillanatra bevillant neki, hogy nézett ki annak idején, mikor a legdurvábban lőtte magát - Én is gyerekkorom óta szinte folyamatosan ittam. De most én állok nyerésre.
- Igen, tudom. De, örülök, hogy végre kezdesz kimászni belőle. - Elhallgatott pár percre, majd újra megszólalt - Most viszont kérlek, menj el.
Martin meghökkenten nézett újra rá - Kidobsz?
- Én nem így fogalmaznék. Csak egyedül akarok maradni. Gondolkodni akarok.
- Rendben. Ha úgy érzed, majd hívj - állt fel Mart - Hagyd csak, kitalálok - szorította meg Dave vállát bíztatóan, majd mutatóujjának külső felével egyszer végigsimított a borostás arcon. Végül kényelmes léptekkel és egy sóhajjal kisétált az ajtón.
Dave nem nézett hátra, amikor Martin becsukta az ajtót. Felsóhajtott és a fejét hátraejtve a kanapén a plafont bámulta. Komolyan elgondolkodott, hogy ki kéne szállnia ebből. Nem elsősorban önmaga miatt. Martin annyi mindent elárult neki! Ő boldog lenne Anitával. Látta rajta, hogy tényleg szereti a lányt, és csak frusztrációt okoz neki azzal, hogy ő is benne van a képben. Nem tudja a szőke férfi, hogy hogyan is lehetne hűséges mindkettejükhöz, illetve az ő és Anita kapcsolatát hogyan kezelje. Nem akart több bajt okozni. Martin a lány miatt még a piáról is lejönne! Tesz érte! Anita olyat ért el, amit ő és a csapat nem volt képes véghezvinni. Pedig mennyiszer próbálták meg! És most végre boldog lehetne az az ember, akiért bármit megtenne. Múljék bármin is, bármit meg is tesz érte. Nem fog több bajt okozni.
Anita a hatalmas erkélyen ült, ott, ahol Dave oly sokat időzött, amikor Santa Barbarán járt. De őt most nem a táj ragadta magával, hanem a gondolatai. Dave egy jó ideje nem jelentkezett, és amit Martin mesélt a legutóbbi beszélgetésükről, Anita félt, hogy Dave félreértelmezte mindazt, amit a szőke férfi mondott. Tudta, hogy Mart csak őt akarta megvédeni Dave "szörnyetegétől" (Martin később részletesen beszámolt arról, hogy ez Dave-nél mit jelent), nem Dave-et akarta eltávolítani, de úgy tűnik, hogy a barna énekes ezt szűrte ki a szavaiból. Valószínűleg annyira szereti a marhája Martint, hogy inkább kiszállna, semmint hogy bármi fájdalmat okozzon neki. Nemes cselekedet, de felettébb ostoba. Anita látja, hogy Martin szenved, amiért semmit sem tud Dave-ről. Attól félhet, hogy csinálhat magával valamit az énekes. És ő maga is hiányolta Dave-et, ezt beismerheti.
A szőke férfinek is hiányzott barátja, de időt akart adni neki. Reménykedett benne, hogy előbb-utóbb úgyis visszatér hozzájuk, mert nem fogja bírni nélkülük. De félt tőle, hogy nem jól beszélt pár hete New Yorkban, mikor meglátogatta, hogy tisztázzák a dolgokat. Fájt neki a hiánya. Naphosszakat ült a stúdiójában és agyalt a történteken, dalszövegekbe szedve gondolatait. Nem tudta, hogy mit tegyen. Gondolatban szuggerálta az énekest, hogy jelentkezzen már végre. Majd belepusztult néha, hogy megállja, hogy ne hívja fel. Örökös várásban volt. Dave-re várt.
Az egyik különösen csendes napon megcsörrent a telefon.
- Dave? - sóhajtotta megkönnyebbülten, de azért még kicsit feszülten a telefonba. Az már bíztató jel volt, hogy felhívta. Csak attól félt, nehogy azért, hogy megmondja: kiszáll.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? Már a jövőbe is látsz?
- Nem, láttam, hogy te hívsz - mosolyodott el Mart - Mi a helyzet? Nagyon rég hallottam felőled...
- Hát igen. Kicsit gondolkodnom kellett. Csak gondoltam megkérdezem, hogy mi van veletek.
- Mindketten hiányolunk.
- Tényleg?
- Nem mondanám, ha nem - mosolyodott el újra, amit Dave csak a hangjának ellágyulásán érezhetett - Merre jársz mostanság?
- Hát, speciel nálatok. Volt egy kis dolgom errefelé, és gondoltam, mielőtt visszarepülnék New York-ba, felhívlak.
- Tényleg? Akkor mit vesztegeted itt az időt? Azonnal gyere ide! - derült fel Mart arca még inkább.
- Azonnal? - ismételte meg elmosolyodva.
- Azonnal, te mamlasz!
- Talán beugorhatok egy öt percre. Indulok - azzal bontotta a vonalat, hogy egy 20 perc múlva már a kapu előtt várja a bebocsájtást.
Mart már az ajtóban várta és amint odaért, egy szoros öleléssel üdvözölte. - Majdnem bediliztem a hosszú hallgatásodtól!
- Nem mintha így nem lennél eléggé az - felelte egy halvány mosollyal, majd mikor Martin elengedte, hogy beljebb mehessen, megkérdezte - Anita?
- Bent főz, nem mondtam neki, hogy jössz. Gondoltam kellemes meglepetés leszel.
- Igazság szerint azért is jöttem, mert beszélnünk kéne - nézett Martinra komolyan a férfi.
A szőkeség arcán kicsit elhalványodott a mosoly - Igen, én is azt hiszem. De gyere be, ne ácsorogjunk itt.
Dave engedelmesen követte a házigazdát a nappaliba, majd leült a kanapéra, amíg Martin előkerítette Anitát.
- Gyere édes, van egy meglepetésem a számodra - fogta kézen a konyhában tüsténkedő párját - Zárd el a tüzet.
- Ilyen nagy meglepetés? - kérdezett vissza a nő, de azért eleget tett a kérésnek.
- Majd meglátod - azzal a nappaliba vezette a nőt, ahol Dave már az egyik kanapén várakozott.
- Dave! - sikkantott fel a nő, majd hamarosan az énekes nyakába is vetette magát, mintha sosem akarná elengedni. Dave, ha akarta se tudta volna lefejteni magáról a nőt, aki kedvesen korholta, amiért így eltűnt, és, hogy annyit aggódott már miatta és ne merészeljen még egyszer ilyet csinálni. Aztán lassan elengedte a férfit és leült mellé.
Dave megvárta, míg Mart is elfoglalja a helyét, majd belekezdett.
- Amiért nem jelentkeztem, annak több oka is van. Martin biztos mondta neked - nézett Anitára - hogy beszéltünk és gondolkodni vonultam el. Volt mit átrágnom. Az, amit veled tettem, megbocsáthatatlan. Nem lett volna jogom hozzá, kárt tenni benned meg legalább annyira nem. Már az elején letisztáztuk a határokat és én léptem át. Ez nincs így rendjén. Martin nagyon szeret téged és én, úgy érzem, hogy zavaró tényező vagyok ebben. Ne, ne értsd félre, nem ti éreztetitek ezt velem - mondta, mikor látta, hogy a nő közbevágna - hanem látom. Te, Anita, olyan dolgokat értél el, ami még nekem se sikerült. A puszta szerelmeddel rávetted Martint, hogy lejöjjön a piáról. Tudtad ezt? Tudtad, hogy mióta próbált ő maga és mi ez ellen tenni? Hogy mennyit ivott? Ezt csak azért kérdem, hogy tisztában légy azzal, hogy ez a tett mivel ér fel. Martin nagyon kiborult, mikor látta a hegeket rajtad és tudom, hogy te is. Láttam már Martint dühösen, nem egy alkalmam nyílt rá. Tudom, hogy mindketten őrlődtök miattam. Mit hogyan, mikor, miért, kihez vonzódsz jobban, kié vagy, folyik-e a harc érted vagy sem. Én ezt nem akarom. Nem akarok a boldogságotok útjába állni, úgyhogy azt hiszem, hogy kiszállok, hogy ne kelljen ilyen nyomás alatt élnetek, és végre legyen egy normális életetek, ami, azt hiszem, mindkettőtöknek kijár.
Hallgatósága döbbenten meredt az énekesre, majd először Anita kezdett tiltakozni: - Dave, ne csináld ezt! - rendesen megijedt, hogy elveszítheti az énekest az életéből - Nem akarom, hogy miattam bűntudatod legyen! Ugyan nem látok rá úgy a dolgokra, mint ti, hisz nektek több évtizedes múltatok van - már akkor ismertétek egymást, mikor én még meg sem születtem - ennek ellenére azt már sikerült leszűrnöm, hogy a ti kapcsolatotok különleges és gyönyörűnek találom, és nem akarom, hogy miattam vagy az általad felsorolt dolgok miatt menjen tönkre. Dave, Martin is szeret téged, és szüksége van rád! Egymás támaszai vagytok, és ha az egyikőtök nincs a közelben, a másik meginog. Túlságosan összefonódott már az életetek ahhoz, hogy ezt csak így elvágd. Én nem haragszom rád a történtek miatt, mert élveztem és többet is bevállaltam volna, ha azzal boldoggá teszlek - fogta meg az egyik kezét - Mondd csak Dave, valóban ki akarsz lépni a hármasunkból, vagy csak "fel akarod áldozni" magad miattunk?
- Nem akarok magamból mártírt csinálni és elég nehezen tenném meg, de ha ez a ti érdeketeket szolgálja... az én boldogságomért meg ne add el magad nekem.
- Butaságokat beszélsz Dave... azt hiszem, mondhatom azt, hogy a mi érdekünk az is, hogy téged boldognak lássunk. Dave, kellesz nekünk. Ne kérd, hogy végignézzem, ahogy kimész azon az ajtón, hátat fordítva annak, amit a magunkénak tudhatunk, ahol szabadok lehetünk - gyűltek könnyek most már a nő szemeibe.
- David, igaza van... - súgta Mart halkan.
- Tényleg ezt szeretnétek? - nézett mindkettejükre komolyan a férfi.
A két kérdezett egyszerre kezdett bólogatni.
Dave felnevetett, őszintén - Hát, akkor ha már ennyire szerettek és ragaszkodtok hozzám, azt hiszem maradok.
- Juhééé! - sikkantott fel Anita és újra az énekes nyakában kötött ki, hogy egy cuppanós csókot nyomjon a szájára - Te dinka, ne merészelj többször így játszani az idegeinkkel!
Dave azonban nem tudott felelni, csak nevetni és nevetni. Nagy terhet pakolt le a vállairól és most végre felszabadult és boldog volt. Igazán boldog.
Miután végre tisztázták a hármasuk sorsát, igyekeztek minél több időt együtt tölteni, amit az ingázások kicsit megnehezítettek, de ezeket már megszokták. Mikor Martin volt elfoglalt vagy Anita nem tudott Santa Barbarára repülni, akkor Dave-vel találkozott, hisz New Jersey csak egy jó órányira volt New Yorktól. Természetesen Dave most már betartotta a határokat, hisz jó leckét kapott korábban. Párszor az elején mikor együtt volt Anitával, kicsit mintha bizonytalan lett volna, főleg mikor a nyolc heg közül valamelyiket meglátta. Egyszer még azt is felajánlotta Anitának, hogy kifizeti a plasztikai beavatkozást, ha el akarná tűntetni, de a lány hangosan kikacagta és megkérdezte, ugyan miért akarna megszabadulni Dave emlékétől? Hisz ahogy azon a távoli estén mondta, egy darabját neki adta, most már mindig vele lesz. Persze megkérte, hogy ez maradjon kettejük között. Szép lassan tehát az énekes is újra feloldódott, és igyekezett minél inkább kordában tartani a "szörnyetegét". A másik páros meg kisebb összezörrenések ellenére jól megvolt egymással.
Persze a fiúk is találtak egymásra időt hisz a banda ügyei miatt többször kellett találkozniuk vagy ide-oda utazniuk, valamint egymás stúdióiba is ellátogattak. Dave ezúttal ügyesen tartotta egyensúlyban az otthoni és az édes hármas dolgait. Minden tökéletesen alakult végre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó