|
17. fejezet
2009.07.11. 20:03
17.
Anita egyedül ült otthonában egy meleg takaró alatt. Hiába volt odakint kellemes 25 fok, ő mégis fázott. Nem nagyon törődött vele, ugyanis a saját hőmérséklete inkább hasonlított a hidegvérűekéhez, mint az emlősökéhez: 40 fokban is képes volt megfagyni. Békésen pötyögött a laptopján, egy szakdogáján dolgozott, aminek egyik feltétele a minimum 30 oldal. Picit elcsúszott az idővel, de a tanulásra mindig is nagyon figyelt és erről még a fiúk miatt sem volt hajlandó lemondani. Ezzel kapcsolatban képes volt nemet mondani nekik, mert pontosan tudta, hogy a jövőjén dolgozik, és ő nem akart tovább így élni, ahogy most: kis lakásban, szűkre szabott pénzkerettel. Ugyanis nem engedte Martinnak, - vagy akár most már Dave-nek - hogy belefolyjanak a pénzügyeibe, mindent a maga erejéből akart fizetni.
Lassan azonban kimászott a kényelmes ágyából, óvatosan, nehogy szundikáló macskájára sikerüljön rátenyerelnie, hogy szerezzen magának a konyhában az éppen aktuális gyümölcsválasztékából egy példányt. Nagyon rákapott mostanában a gyümölcsökre, de ennek örült, hátha végre megérezte az egészséges élet ízét és fogyhat. Visszafele még megsimogatta a macskáját, majd visszatelepedett volna a dogájához, de inkább a telefonjáért nyúlt és írt valami perverzet Martinnak. Mióta rendbejött mindhármuk kapcsolata egymással, Anita szégyellte még önmagának is bevallani, de rengeteget gondolt a szexre. Ez a két pasi megőrjítette. Előtte egy félénk, visszahúzódó lány volt, akinek a napi betevő sokkal fontosabb volt, mint a szex. Most azonban alig bírt koncentrálni tőle. Ha eszébe jutott a legutóbbi vagy az azelőtti együttlétük, már az emlékekbe belepirult, és azonnal feléledt a vágya. Megszaporodtak az erotikus álmai is, amikben immár Dave is főszerepet kapott.
Valahol el volt borzadva önmagától, hisz pár hónap alatt kivetkőzött tüskés, az embereket teljesen elutasító viselkedéséből. Noha még most is inkább csak ez a két férfipéldány képezte a kivételt. És azon kapta magát, hogy néha már merte Mart oldalán tervezgetni a jövőjét. Elképzelte, hogy összeköltöznek, és míg Mart a stúdiójában melózik, addig ő a leendő munkahelyén hasznosítja az egyetemen tanultakat, a szabadidejükben meg nagyokat szeretkeznek, hol ketten, hol hárman. Elmosolyodott erre a gondolatra, miközben az utolsó falatnyi almát is leette a csutkáról. Nagyon örült neki, hogy rendbejöttek végül a dolgok hármójuk között és szent volt a béke, illetve hogy ez a két csodás pasas felélesztette és előcsalogatta belőle a nőt. A nőt, aki elmentve és bezárva szakdolgozatát nagyot nyújtózott és arra gondolt, hogy milyen jó lenne most egyikük karjaiba bújni. Beharapta alsóajkát és a telefonja után nyúlt, hogy felhívja barna hajú szeretőjét, megtudakolva, hogy vajon elérhető-e az estére. Mázlija volt, a férfi egész éjjel egyedül lesz a lakásán. Anita elmosolyodott a tónuson, ahogy Dave belebúgta a telefonba, hogy szívesen látja.
Amint lerakta a telefon, azonnal elkezdett pakolni. Nem tudod nem sietni, amikor az a gondolat járt egyre a fejében, hogy minél hamarabb elkészül, annál hamarabb lehet Dave-vel. Gyorsan felhívta a barátnőjét, hogy viselje gondját a macskájának, majd elindult a célja felé, hogy alig egy óra múlva már Dave ajtaján kopogtasson. A férfi szinte azonmód ajtót nyitott és rántotta be rajta a lányt, nem eresztve és vadul csókolva őt. Anita belemosolygott a csókba látva, hogy a férfi is legalább annyira vágyik rá, mint ő rá. Nevetve húzta kicsit hátra a fejét és fogta meg a férfi csuklóit, ahogy két keze közé tartotta fogva Anita arcát. - Hé, hé! Valami vacsiról is szó volt, nem?
- Bizony ám! Én alkottam - nevetett fel a férfi - Nem tudom, mennyire szereted a tengeri herkentyűket - kezdte a konyha felé terelni a nőt.
- Hát nem sokhoz volt szerencsém, de a tonhalat szeretem - kuncogott fel.
- Tonhal - legyintett a férfi - Én kaviárról és rákról beszélek, kagylóval.
Anita kicsit bizonytalanul pislogott - Kagyló?
- Kagyló. Nem jössz ki vele jól?
- Hát még nem próbáltam, de a fejemben nem túl bíztató a kép róluk, de majd meglátjuk - Remélem, nem fulladok meg semmin... - fogta meg Dave kezét, és hagyta, hogy a konyhával egyben lévő étkező felé húzza. Majd hirtelen felnevetett - Hé, osztrigát nem csináltál magadnak?
- Úgy érzed, hogy szükségem van rá? - mosolyodott el sötéten az énekes.
- Hát nem tudom, mennyire kell felfokozni a vágyaidat, ha egy ilyen magamfajta kislánnyal vagy... - pillantott rá kacéran.
- Nem nagyon kell külső segítség - vonta magához a nőt, hogy érezhesse ennek bizonyítékát.
- Hmm... - mosolyodott el buján, majd gátlástalanul kimondta, ami a nyelvére tolult - Imádom, ha miattam ilyen kemény a farkad...
- Igen?
- Az nem kifejezés... - simított végig a dudorodó farmer elején - De hadd kínozzalak még egy kicsit. Inkább együnk előbb.
- Rendben. Elvégre neked alkottam - nevetett fel Dave, majd a helyére vezette Anitát, és különböző ínyencségeket pakolt a tányérjára.
- Hm, nem néznek ki rosszul, bár be kell vallanom, hogy némi előítélettel rendelkezem egyes darabokkal kapcsolatban... - morfondírozott a lány szemrevételezve a kínálatot, majd egy angyali mosollyal Dave-re nézett - Ugye megmutatod, mit hogy kell enni? Már ami trükkösebb...
- Persze - majd elkezdte ecsetelni a rák evésének titkait. Békésen eszegettek, amikor Dave ismét megszólalt - Jaj, el is felejtettem a tintahalat. A polip és az óriás tintahal rokona. Megkóstolod? - nyújtotta a nő felé a tálat.
De amint Anitát megcsapta a tintahal illata, érezte, hogy felkavarodik a gyomra és kezét gyorsan a szája elé kapta, míg másik kezét tiltakozón feltartotta.
Dave azonnal letette a tálat és Anita mellett termet - Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.
- Uhm. Ne haragudj - állt fel és sietett ki a fürdőbe. Pár percig még küzdött a gyomrával, de végül nem pakolta ki a tartalmát. Némi hideg vizet paskolt az arcára és mélyeket lélegezve nézett fel sápadt tükörképére.
Dave nyugodtan várta, hogy a nő visszatérjen, majd amikor ez bekövetkezett, elvezette a kanapéig és leültette rá - Ne haragudj, nem volt jó ötlet ez a tengeri-dolog.
- Jól vagyok. Nem tudom miért fordult fel a gyomrom. Gondolom sok volt neki az új kaja. Ne haragudj - nézett rá még kicsit sápadtan és bűnbánóan.
- Semmi baj, ez előfordul, főleg a tintahalnál. És... nem akarnád lemozogni a kaját? - bújt a nőhöz.
- Fú de mocskos vagy te Dave - nevette el magát a lány - Gyere ide! - nyújtotta a kezét, ahogy a kanapén ült.
A férfit nem kellett kétszer kérni, hamarosan Anita nyakát csókolgatta, miközben a felsőjétől szabadította meg és a melleit markolta.
- Hmm... mi lenne, ha ma gyengéden tennél a magadévá? - sóhajtotta a férfi fülébe, majd felhúzta egy mély csókra.
- Gyengéden? Te biztos az az Anita vagy, akit vártam? - nevetett nem bántóan Dave.
- Biztos. Most túl fáradt vagyok a vaduláshoz és... - itt megakadt ahogy felkuncogott - ... nem akarnám megkockáztatni, hogy visszajöjjön a kaja, amit nagy nehezen lenn tartottam...
- Rendben, kíméljük a gyomrocskádat. Gyere te! - majd ott folytatta, ahol abbahagyta.
Pár óra gyengéd szeretkezés és egy kis alvás után reggel Anita búcsút intett a kissé lefáradt, de elégedett férfitól, s magával vitte az édesen kócos képét míg hazafele tartott. Aztán mire hazaért kapkodva kereste elő a kulcsát és alig jutott el a fürdőig, ahol végül kipakolta a tegnap esti vacsora maradékát. Az erőlködéstől kicsordult könnyeit törölgetve próbálta lenyugtatni magát miután már semmi nem maradt a gyomrában.
Anita belenézett a tükörbe és konstatálta, hogy szarul néz ki. Ahogy mélyen a tükörképe szemébe nézett, elgondolkodott. Igen, ezek lehetnek egy vírus tünetei is akár, vagy a tengeri kaja végeredménye, de akár lehet.... nem, az nem lehet.... A lány lehunyta a szemeit. Egyik legnagyobb félelme körvonalazódott előtte. Még a lehetőségét sem akarta elfogadni a dolognak, de biztosra akart menni, úgyhogy fogta a táskáját és elment egy közeli drogériába. Reszkető kézzel tuszkolta bele a dobozt a táskájába, ahogy egyre nagyobb hullámokban csapott át rajta a félelem. Nem akart túl sokat agyalni a dolgon, amíg nem volt biztos a dolog, de agya máris kilométerekkel előtte járt.
Amint hazaért, mindent teendőjét félretéve bevonult a fürdőbe és gondosan elolvasta a használati útmutatót, hisz életében először tartott ilyen dobozt a kezében. Miközben pulzusa az egeket verte, átrágta magát a szövegen, majd minden lépést pontosan követett és most várnia kellett. Élete leghosszabb pár perce volt.
A percek múltak és lassan kirajzolódott az eredmény. Egy csík negatív, kettő pozitív. Anita lélegzetvisszafojtva várta, ahogy az első csík megjelenik. A másodperc törtrészéig elengedte a félelmeit, de azok nyomban visszatértek a második kis kék vonal megjelenésével együtt. Pozitív. Terhes.
Úgy érezte, hogy a világ összedől körülötte. Az nem lehet!
- Nem lehetek terhes! Képtelenség! - nyögte ki, majd megnézte a fogamzásgátlóját. Nem járt le, és annyi hiányzott belőle, amennyinek kellett... De ahogy a naptárát is átlapozta, látta, hogy eddig észre se vette, de már majdnem másfél hete késett neki. Ennyire lefoglalták volna a tanulnivalók meg a dolgok, amiket el kellett intéznie, meg a fiúk?!
- Úristen, a fiúk... - ült vissza a fürdőkád szélére megsemmisülten. Hogy a fenébe tálalja nekik? És mit fognak szólni? Már előre félt Mart reakciójától, hisz még mindig volt pár hónap a huszonegyedik születésnapjáig és... mi van, ha nem is ő az apa? Erre a gondolatra megborzongott és újra felfordult a gyomra, de pár mély légvétellel lenyugtatta kicsit magát. Most először is el kell mennie a nőgyógyászához, hogy 100%-osan megbizonyosodjon a dologról. Remegő kézzel nyúlt újra a táskájáért, miután ott tudta hagyni a fürdőt. Reménykedett benne, hogy a teszt tévedett, elvégre tévedhet, de valahol mélyen tudta, hogy nem így van. Hamarosan ezt az orvosa is megerősítette, így fal fehér arccal indult haza, majd lépett be a lakásába.
Most mit mondjon a fiúknak? Hogy mondja el? És mit fognak reagálni? És egyáltalán: megtartsa? Érezte, hogy ezen nem egy napot fog agyalni még végigfuttatva agyában minden lehetséges forgatókönyvet. Tudta, hogy így is elég komplikált a helyzetük és senkinek sem hiányzott egy gyerek is a képbe, főleg nem neki, hisz még tanul és még borzalmasan fiatalnak és éretlennek érzi magát egy gyerekhez... az anyaságra! Persze, szeretne majd gyerekeket, de SOKKAL később, nem alig 21 évesen! Megfordult a fejében, hogy nem is szól a srácoknak és elveteti, de szíve mélyén tudta, hogy ezt nem teheti meg velük, hogy le kell ültetnie őket és megbeszélni a dolgokat. Már körvonalazódott benne, hogy valamelyiküknél kell megejtenie a dolgot, hogy ha kell, akkor menekülhessen - mert hát ismerve Mart korábbi kirohanását félt tőle, hogy szüksége lesz rá. Nagyon remélte, hogy normálisan meg tudják ezt beszélni és kiokoskodni valamit...
De mikor szóljon nekik? Várjon még pár napot vagy most azonnal? Nem... a srácok nem díjaznák, ha nem azonnal szólna, bármi is történik vele, főleg, ha valamiben ennyire érintettek. Összeszedte magát és a telefonjáért nyúlt, hogy felhívja a párját, majd remegő hangon mondja a telefonba: beszélniük kell.
Anita dobogó szívvel kopogtatott Dave stúdiójának ajtaján. Végül ide beszélték meg a találkozót, ha már úgyis New Yorkban kellett a bandának intéznie pár dolgot. Anita nem örült neki, hogy most be fogja zavarni a fiúkat, de nem volt más választása. Minél hamarabb szól nekik, annál több idejük lesz kiokoskodni valamit. Legalábbis nagyon remélte. Még mindig furcsa és kicsit talán idegen volt számára, hogy egy élet növekedett a testében. Még ő is barátkozott a gondolattal.
Dave egy kicsit idegesen várt a stúdióban, ugyanis rengeteg munkájuk lenne, de megpróbált türelmes lenni. Anita valami fontos dolgot akart nekik mondani és ezt tiszteletben kell tartania. Martinra nézett, aki egy díványon ült. A szőke férfi fejében kergették a gondolatok egymást. Nem csak Anita fontos mondandóján agyalt, de megannyi más dolgon is a banda és a saját élete körül. Aggasztotta Viva lánya viselkedése is az utóbbi időben, ami miatt volt feleségével is többször kellett beszélnie és remélte, hogy hamar megoldást találnak arra a problémára is. De gondolatait most visszaterelte Anitára. Az ajtó felé fordult elgondolkodó arckifejezésével. Dave összerezzent a kopogásra, majd kiszólt, hogy az érkező lépjen be.
Anita halkan csusszant be az ajtón és máris lesújtónak érezte a két férfi pillantását. Látta rajtuk, hogy kisebb gondjuk is nagyobb nála és nagyon mennének.
- Szia - mondta Dave - Anita, ne haragudj, de lehetne ezt gyorsan lezavarni? Ugyanis hegyekben áll a meló, szörnyen elcsúsztunk.
- Hát... - akadt meg a lány és érezte, hogy kiveri a víz. Talán nem a legjobb időpontban jött. Talán nyerhetne még egy kis időt magának. - Ha zavarok, akkor visszajövök később, ha már nincs annyi munkátok - mondta halkan félrefordítva a tekintetét.
- Nem, nem, ha fontos, mondd most - felelte a férfi - Ennyi időnk igazán van rád. Csak gyorsban - pillantott az órájára.
Anita úgy érezte, hogy torkára forr a szó, főleg mikor meglátta Martin szemöldökét összefutni.
- Valami baj van? – kérdezte kedvese.
Egy nagyot nyelt. Aztán még egyet és megköszörülte a torkát. Érezte, hogy arca pírban ég és hogy hangja remegni fog.
- Fiúk... az a helyzet...
- Igen? - toporgott Dave.
- Dave, ez fontos. Nagyon nehéz - hadarta bocsánatkérően, majd még egyszer utoljára mindkettejükre ránézett és megremegő és elcsukló hanggal kinyögte: - Terhes vagyok.
Dave szeme elsötétült és összeszűkült - Anita, tudod te is nagyon jól, hogy ez nem jó vicc és nem épp a legjobbkor próbálod elsütni - sziszegte hidegen.
A lány egyet hátralépett a hideg hangszíntől, mely szinte ostorcsapásként érte. Tanácstalanul pillantott a döbbenten rá meredő Martinra, de rögtön vissza is nézett Dave-re. - Dave... - nyelt még egyet - Nem viccelek...
- Komolyan mondod? - kérdezte alig hallhatóan a férfi.
Anita csak bólintani tudott és tanácstalanul nézett hol Dave-re, hol párjára. A szőke férfi még mindig nem reagált, csupán ledermedve meredt a lányra.
- Ez egyszerűen... fantasztikus! - tört ki a mondata végére Dave, majd egy közeli asztalba vágott. Nem állt meg itt: az asztalon található tárgyak hamarosan nagy zajjal a földön kötöttek ki.
Anita ijedten rezzent össze, bár számított hasonló reakciókra - igaz, hogy nem Dave-től. Nem tudta, hogy mit mondjon, végül csak annyit mondott: - Dave, sajnálom.
- Sajnálod... - fújtatta a férfi. Szeméből eltűnt a düh és valami más vette át a helyét. Olyannak tűnt, mint a... félelem - És most mit akarsz csinálni? Szaladsz és elmondod a médiának? Martint börtönbe záratod?
- MEGŐRÜLTÉL?! - fakadt ki Anita döbbenten - Miért tennék ilyet?
- Egy gyerek akár tőlem, akár Martintól maga lehet a főnyeremény.
- Te tényleg ennyire félreismertél? - húzta össze fájdalmasan a szemeit.
- Anita.... nem is ismerlek. Mi csak szexeltünk.
- Aha... - fordult el elcsukló hanggal és majd' megfulladt a szívét összeszorító fájdalomtól.
- És most mit akarsz csinálni? - érkezett Dave következő kérdése - Megtartod?
- Nem tudom... - nyelte vissza a könnyeit. Az összes erejét össze kellett szednie, hogy ne essen darabjaira - Mart? Te nem is mondasz semmit?
- Anita... - sóhajtotta a szőkeség és csak tanácstalanul és még mindig döbbenten nézett a lányra. A fájdalom az ő szemében is ott játszott.
- Persze... nektek sokkal egyszerűbb lenne, ha elvetetném, nem igaz? - futottak végig az első keserű könnycseppek sápadt arcán.
- Igaz - ismerte be Dave - Akárhogy is nézzük, ez a gyerek veszélyes ránk nézve.
- Mart? - nézett felé kérdőn. Nem akarta mutatni, de ő volt az utolsó szalmaszál, akibe kapaszkodhatott.
- Nem tudom Anita.... annyi a dologban a buktató.... ha megtartod, az már eleve feltűnő, hisz 20 éves vagy. És nem sokat kell itt nyomozni, hogy minden kiderüljön. Már csak az utazásaidat nézve, hogy napokra elnyelt a föld, Dave-vel és velem együtt... Ha megtartanád, az nem lenne tisztességes velünk szemben.
A lány megsemmisülten bólintott, ahogy újabb könnyek futottak végig az arcán - Ég veletek... - súgta sírós hangon, majd minden további nélkül halkan behúzta maga mögött az ajtót, miközben úgy érezte, a két férfi kiszakította a szívét a helyéből, s ő otthagyta nekik a stúdióban, hogy játsszanak vele kényükre-kedvükre.
Dave felsóhajtott. Összezavarodott, nem tudta ezt hova tenni. Végül Martinra nézett - Szerinted jól döntöttünk?
- Nem vagyok biztos. Nem tudom. Ez... derült égből villámcsapás... - húzta végig kezeit nyúzott arcán. Úgy érezte, hogy éveket öregedett ez alatt a pár perc alatt. - Mégiscsak az egyikünk gyereke...
- Na de melyikünké?
- Tudod jól, hogy erre sem tudom a választ. Azt csak akkor tudhattuk volna meg, ha megtartja. Nekünk valóban kényelmesebb így, de neki? Aggódom Dave... ebbe beleroppanhat. És látod... benne hagytuk a szarban.
Dave nem felelt rögtön, hanem a padlót nézte egy darabig - De ő is tudja, hogy nem tarthatja meg! Túl sok minden menne tönkre. Egy élet munkája. Lehet, hogy te hagynád, de én nem. A Depeche Mode már nem csak az életem része, hanem az enyém is, eggyé lett velem és nem vagyok hajlandó feláldozni egy balesetért! Mart, ezt még te sem kérheted tőlem.
- Nem, valóban nem kérhetném. Megértelek téged is - válaszolta és tekintete vágyakozón megakadt az egyik félig teli viszkisüvegen, amit még itt hagytak pár napja a fiúk mikor összeröffentek Dave-nél. Most aztán igazán legurított volna egy istenes adagot zaklatott idegeire.
- Ne mondd, hogy te képes lennél feláldozni a Mode-ot Anitáért.
- Hát a börtön tényleg nem túl vonzó számomra... - sóhajtott fel elfordulva és az egyik ablakhoz sétált - Akkor ennyi volt?
- Úgy tűnik... - sóhajtotta Dave. Nem. Semmi sem tarthat örökké.
Martin nem tudta felfogni. Ez az egész olyan hirtelen jött. Nem akarta elveszíteni Anitát. De hogy gyereket szüljön nekik? Ebbe még belegondolni sem mert. Pedig... pedig talán nem is lenne rossz, ha nem lennének a körülmények ennyire ellenük... De nem, így lesz a legjobb, még ha a szíve is szakad bele, hogy ilyen durván és hirtelen ér véget a hármasuk, a szerelme a lány iránt.
- Nagyon fog hiányozni... - suttogta, s a rohanó felhők közül kibukkanó nap sugarai egy kósza könnycseppen csillantak meg.
Dave nem szólt semmit. Tudta, hogy előbb-utóbb valami katasztrófa beüt. Megúszták a nyilvánosságot, de széthullott minden körülötte. Megrázta a fejét, mélyet sóhajtott, majd elindult az ajtó felé. Ideje dolgoznia.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó