7.

A lakásomban ültem, ahol átmenetileg laktam. Középosztályszerű lakás volt, albérlet. Eleinte egy motelban szálltam meg, de kellett valami otthonosabb. Itt jobban éreztem magam az engem nyomó gondok ellenére is. A konyhaablakon bámultam ki merengőn, az asztalnál ülve, mikor valaki kopogtatott az ajtómon. Csakis egy személy lehetett az. Fölálltam és kinyitottam a bejárati ajtót és Dave belépett a lakásba. Voltak tervei, ezt már láttam a szemén. A konyhába tereltem a ’hadi megbeszélésre’.

Órák óta a lehetőségeinket taglaltuk. Az alapterv úgy szólt, hogy megosztom az erőmet Dave-vel, elmegyünk, megkeressük Zsót, mivel ő is az én erőmet erősíti ez által Dave-ét is, majd… majd itt megszakadt a gondolat. Mindketten több variációt mondtunk el. Én arra hajlottam inkább, hogy csendben maradjunk és, ha megtalálnak, hárítsuk el a problémát, de Dave erről hallani sem akart. Azt mondta, hogy nekünk kell kezdeményeznünk, vissza kell támadnunk, minél hamarabb. Nem ülhetünk itt a halált várva. A lelkem mélyén egyet is értettem vele, meg nem is. Tényleg tennünk kell valamit, de irtsuk ki a saját családunkat?!  Dave támogatta a hatalomátvételt, én nem. Mindketten tudtuk, hogy megbékélni úgysem fognak, vagy elmenekülünk és háborúzunk vagy gyorsan lezárjuk a témát.

- Az a könnyebbik út, amit te választanál! – tört ki bátyám – És a saját halálunk!
- Dave, nem fogom megölni a családomat!
- Akkor ők ölnek meg téged!
- Ez neked csak a hatalomról szól! Hogy te lehess a nagy vámpírkirály! Mindig is erre vágytál!
- Már nem csak erről van szó! Életben akarok maradni! Mert lehet, hogy te széplelkű vagy és nem bántanád a családodat, de ők megölnének téged. Karóba húznának, és úgy sütnének meg a tűz fölött elevenen, mint egy disznót!
Utáltam a tényt, de Dave-nek igaza volt. Bele kellett mennem, nem volt más választásom. Felsóhajtottam.
- Rendben – mondtam halkan – Nyertél.
Dave-ből is kiszakadt egy sóhaj. Némán néztünk egymás szemébe és tudtam, hogy mindketten a jövőre gondolunk. Végül bátyám törte meg a csendet.
- Jól van. Akkor – mondta – én most megyek.
- Ne! – szólaltam meg. Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam egyedül maradni – Még ne menj. Ne hagyj itt.
Dave megállt és visszanézett rám. Én ott a konyhában állva a legmagányosabb lénynek éreztem magam. Lénynek. Még csak normális ember sem lehettem. Vámpír vagyok. Néha irigyeltem a halandókat. Most is. Dave visszasétált hozzám és finoman magához vont. Jól esett a közelsége, a teste melege. Mélyen beszívtam az illatát. Olyan kicsinek éreztem magam! El akartam bújni a világ elől, amely kidobott magából és megtagadott. Évezredeken keresztül üldöztek minket a keresztények, a parasztság, a világ és végül elbujdokolni kényszerültünk. Csak így élhettük túl és csak a családra számíthattunk. És most ők is ellenem vannak. Mit keresek én itt, a bátyám karjai között? Talán, ez a viszály végre testvérekké változtat minket? Kötve hiszem. Köztünk túl sok az ellentét, mégis most annyira jól esett itt lenni vele, nyugalomban és viszonylagos békében. Jó, hogy nem voltam egyedül. Újra mélyet lélegeztem és éreztem, hogy ellazulok. Dave hosszú ujjai finoman a tarkómat cirógatták. Beleborzongtam az érzésbe. Felemeltem a fejem, hogy a bátyám szemébe nézhessek. Sötét volt és mély. Teljesen magával ragadott a tekintete. Nyeltem egyet és olyat tapasztaltam, amit ritkán szoktam halandó férfiak esetében, a bátyámnál meg még soha: a vágyat. Ezt Dave is kiolvasta a szemeimből. Ő tette meg az első lépést: a kezei finoman megindultak. A reakcióimat figyelte. Tudta, hogy akár meg is ölhetném, ha nem figyelne rám, de nem volt ilyen szándékom. Most nem. Beletúrtam rövid, barna tincseibe és magamhoz vontam őt. Finoman a nyakamba harapott, mire elmosolyodtam. „Akár egy vámpír…”

A hálóm sötétjébe vesztünk, akár az éjszakai árnyak. Belefolytunk a sötétségbe. Lassan öltöttük fel valódi arcunkat, ahogy egyre több csupasz bőrfelületünk érintkezett az éjszakával. A sötétség feloldoz. A sötétség szabaddá tesz. A sötétség a mi igazi arcunk és a vér adja a szemünk színét. A lelkünk az éjszakáé.

Dave belém harapott és állatias hangon belemordult az éjszakába. Én felnyögtem. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek, ahogy lassan, akár egy zsákmányára vadászó nagymacska feljebb mászik. Amint fölért a fülemhez hajolt és belesúgott.

…I saw… something in your eyes…

Elmosolyodtam és a könyökétől felfelé végigsimítottam a karján, alig érintve az izmait. Remegett. Ezt elégedetten vettem tudomásul. Belenéztem a méregzöld szemeibe, amiket a sötétben is tökéletesen ki tudtam venni. Töménytelen mennyiségű vágyat láttam benne és ez egyszerre izgatott fel és ijesztett meg.

…I wanted it for myself…

Szavai égették a bőröm, akár a fekete selyem. Lassan kínzott, ahogy finoman a csupasz bőrömhöz ért hosszú ujjaival és fogai a nyakam bőrét karcolták. Átkaroltam a hátát, hogy magamhoz kényszerítsem, de Dave izmai feszülve szegültek ellen nekem. Nem tudtunk megváltozni. Legyen szó akár az ágyról, akár bármi másról. Éreztem, ahogy az ereje körbefog, és az enyém ellenkezik vele. Talán evolúciósan taszítottuk így egymást, de mégis akartuk a másikat. Ujjaim a tökéletesen fekete inge alá csúsztak a nyakánál. Megérintettem a meleg és puha bőrét, majd kihúzva a kezem és előrecsúszva mohón estem az ingjének.

…You and I have come so far, We've reached beyond the farthest star, Time and time and time again, I want you back, You were a friend, We can't pretend…

Végre ott feküdhettem előtte meztelenül, akárcsak az éji nagymacskának kiterített zsákmánya. Nem bírtam azt az őrjítő tekintetet, amivel rám nézett, miközben a combjaim közé térdelt. Oh, te jó ég! Szinte érezni véltem őt, pedig még hozzám sem ért. A levegő is remegett, nehezen sóhajtozott a forróság torokszorító marka alatt. Bele tudtam volna markolni. Meg is tettem.

Előrenyúlt a kezem, mintha nem is én, hanem a vágyaim irányítanák és Dave bőrébe markolva, körmeimet belevájva húztam őt egyre közelebb magamhoz. Magam fölé kényszerítettem, el se tűrt volna más pozíciót. Megéreztem a belőle áradó forróságot és felnyögtem. Kínomban ott karmoltam már, ahol értem. Talán mosolygott rajtam, nem tudom. Fájt. Annyira fájt, hogy még nem kaphattam meg. Egy rohadt számító dög vagy, Dave Gahan. Mindig is az voltál. És mindig is tudtam rólad.

Hirtelen sikoltottam fel, bár ez inkább az élvezetnek és a feloldozásnak szólt, ahogy bátyám végre elmerült bennem. Eszméletlen érzés volt, ahogy eleget tett véres követelésemnek és végre… Az élvezett határán, mielőtt teljesen elvesztem volna egy sor jutott eszembe.

You’ve got to give a love, give love, give love, give love, give a love, give a love…

Hosszú lesz ez az éjszaka…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.